Bolygós rövidhírek: hatalmas tömegű földönkívüli port gyűjt be Földünk évente

Szerző: Rezes Dániel

Bolygónk Nap körüli keringése alatt számtalan világűrben található porfelhőn halad keresztül. Ezeknek a felhőknek a légkörbe jutó, majd felszínre hulló anyaga minden évben több ezer tonnával növeli a Föld tömegét – írják francia, amerikai és angol kutatók új tanulmányukban.

A szerzők három terepi időszak (2001-2002, 2005-2006 és 2015-2016, december-február) során gyűjtött több, mint 2000 mikrometeoritot vizsgáltak meg következtetésük levonásához. A mikrometeoritok olyan kozmikus porszemcsék Föld felszínére érkezett anyagai, melyek túlélték a földi légkörben történt áthaladást, illetve méretük milliméter alatti tartományban mozog. A mikrometeoritok csoportokba rendezése igen komplex, leginkább összetételük és átolvadásuk mértéke szerint különíthetőek el egymástól az egyes típusok.

Az antarktiszi Concordia Kutatóállomás
(Wikipedia – Stephen Hudson)

A mintagyűjtés helye az antarktiszi Dome C helyszínen található francia-olasz CONCORDIA állomás volt. Itt a kutatók két méternél mélyebb kutatóárkokat ástak annak érdekében, hogy elérjék az 1995 előtt felgyülemlett havat. Ez az év azért fontos, mert ekkortól számítják az emberi jelenlétet a területen, ezáltal elkerülhetőek a gyűjtést befolyásoló mesterséges hatások. A több száz kilogrammnyi hó kibányászásához a szakemberek tiszta eszközöket használtak, melyeket előzetesen vízzel és etanollal tisztítottak meg. A kinyert havat megolvasztották, majd az apró szemcséket szűréssel távolították el a fagyos vízből. A mintagyűjtés helyszíne azért fontos ezeknek az apró részecskéknek a vizsgálatában, mert az Antarktiszon kiváló körülmények uralkodnak a mikrometeoritok konzerválására, elkerülhető a mállás, valamint az emberi és természeti hatások is.

Különböző típusú mikrometeoritok keresztmetszetének pásztázó elektronmikroszkópi képe
(Wikipedia – Shaw Street; CC BY-SA 3.0)

A kutatók 808 olyan gömböcskét (szferula) találtak, melyek részlegesen megolvadtak a légköri áthaladás során, valamint 1280 olyan mikrometeoritot is azonosítottak, melyek nem szenvedtek el olvadást. Ezeknek a részecskéknek az átmérője 30 és 350 µm között változik, össztömegük elenyésző, mindössze pár gramm. Azonban a vizsgálatok eredményeit bolygónk felszínének egészére kiterjesztve az látható, hogy ezeknek az apró anyagoknak a teljes mennyisége ~5200 tonnával növeli bolygónk tömegét évente. A légkörbe lépés előtti tömeg ennek a számnak csaknem háromszorosa, ~15000 tonna.

Szferulák fénymikroszkópos képe
(Wikipedia – Shaw Street)

A modellekből kiderül, hogy a mikrometeoritok legnagyobb része a rövidperiódusú, Jupiter-családba tartozó üstökösökből, míg kisebb része a Mars és a Jupiter pályája közötti kisbolygóövből származhat. Ezeknek az apró részecskéknek hatalmas szerepe lehetett a Föld korai történetében az által, hogy a számítások alapján 20-100 tonna tömegű szenet juttathatnak bolygónkra évente, mely fontos összetevője az élethez szükséges szerves vegyületeknek.

Források:
[1] https://www.sciencenews.org/article/earth-extraterrestrial-space-dust-weight-meteorite
[2] Rojas, J., Duprat, J., Engrand, C., Dartois, E., Delauche, L., Godard, M., Gounelle, M., Carillo-Sanchez, J. D., Pokorny, P., & Plane, J. M. C. (2021). The micrometeorite flux at Dome C (Antarctica), monitoring the accretion of extraterrestrial dust on Earth. Earth and Planetary Science Letters, 560, 116794., 11 p.

A Ceres törpebolygó planetológiája

Szerző: Balogh Gábor

A Ceres (1), a kisbolygóöv királynője eddig a legkisebb, valamint a Naphoz legközelebbi törpebolygó a Naprendszerben, és az egyetlen, ami a kisbolygóövben található. A 4 Vesta proto-planéta is törpebolygó planetológiailag, az ide való besorolását csak azért nem kapta meg, mert a déli sarkon egy hatalmas becsapódás lerobbantotta anyagának egy részét, és emiatt alakja nem gömbölyű. Ez a besorolás talán változni fog, hiszen a törpebolygók definíciójának része a gömb alak, de ez természetesen az objektum kialakulására és fejlődésére kell, hogy utaljon, nem pedig későbbi sorsára. 

A Ceres törpebolygó. Kép: Wikipedia

A 940 kilométeres, gömb alakú Ceres volt az első aszteroida, amelyet felfedeztek (Giuseppe Piazzi, a palermói csillagászati obszervatóriumában 1801. január 1-jén). Eredetileg bolygónak vélték, de az 1850-es években aszteroidává minősítették, miután számos más, hasonló pályán lévő objektumot is találtak. Később természetesen aszteroidáról törpebolygónak sorolták át. Nevét Ceresről, a földművelés római istennőjéről kapta (2). Tömege a kisbolygóöv mintegy negyedét adja. Eredetileg az ismert aszteroidák körülbelül 75%-át alkotó C-típusú kisbolygók közé sorolták be, tehát a szenes kondritokból álló kisbolygók közé, de átsorolták a C egy alosztályába, a G-típusba (3), miután kőzetei hidratált filloszilikátokat, agyagásványokat tartalmaznak (4), emiatt az UV-tartományban színképe erős abszorpciós vonalakat tartalmaz.

Egy zseniális törvény, ami nem létezik, de gyakran működik.

A Titius-Bode törvény (5,6) „Titius–Bode law” melyet magyarul kicsit árnyaltabban Titius–Bode-szabálynak neveznek, egy empirikus szabály, amely megadja a bolygók hozzávetőleges távolságát a Naptól. Először 1766-ban jelentette be Johann Daniel Titius német csillagász, de csak 1772-től népszerűsítette és pontosította Johann Elert Bode. A szabály működése feltehetőleg a pályarezonanciák hatásával magyarázható, miszerint a bolygók pályarezonanciái olyan területeket hoznak létre, amelyekben nem alakulhatnak ki stabil bolygópályák. Stabil pályák csak a Naptól való bizonyos távolságokra korlátozódhatnak. Titius-Bode szabálya inkább matematikai érdekesség, mint fizikai törvény.

Johann Elert Bode még természetesen azt hitte, a 2,8 csillagászati egység távolságra felfedezett Ceres a hiányzó bolygó, csillagászati jelet is kapott. A problémák akkor kezdődtek, amikor sorra fedezték fel az újabb és újabb égitesteket hasonló pályákon. Be kellett ismerni, hogy ezek nyilvánvalóan nem bolygók, Sir William Herschel 1802-ben nevezte el ezeket az égitesteket aszteroidának, „csillagszerűnek”. Hamarosan meg is született a hipotézis, hogy bár ezek nem bolygók, de talán egy korábbi felrobbant bolygó törmelékei – ez a hipotetikus bolygó a Phaeton nevet kapta (7).

A Földre érkező meteoritok vizsgálata azonban meglepő eredmény hozott. Noha egy kis részük akondrit, tehát differenciált törpebolygóról származik, többségük mégis a Naprendszer eredeti, nyers, ősi anyagából áll, a kondritokból (8, 9). Az ismert aszteroidák többsége a Mars és a Jupiter pályája között kering a Nap körül, kialakulásukkor a Jupiter hatalmas tömege által keltett pályarezonanciák a megszületett planetezimálok 99%-át eltávolította, maradékuk bolygóvá alakulását pedig meggátolta. A kisbolygóöv tehát olyan égitestekből áll, mely nagyrészt a Naprendszer bolygóinak nyersanyaga, olyan kisbolygókból, melyek nem álltak össze egy nagyobb bolygóvá. A Ceres azonban kivétel.

A Ceres planetológiája

Tudjuk, hogy a Ceres nagyméretű, szferoid, nyilvánvalóan differenciált égitest, nem ősi, egyszerű planetezimál. Lehet-e a Ceres olyan felépítésű, mint a Föld és a föld-típusú bolygók vasmaggal, nehéz szilikátos köpennyel és bazaltos kéreggel? Ennek rögtön ellentmond alacsony sűrűsége, ami 2,077 g/cm³. Másik tény, hogy a Vestával ellentétben, a Ceresről nincsenek beazonosított akondritok.

Problémánk nyitja Naprendszerünk kezdeti ásványtana. Noha Naprendszerünk hozzávetőleges összetétele 98% gáz, 1,5% jegek, 0,5% fémek, ezeknek az anyagoknak az eloszlása nem véletlenszerű. A legtöbb gáz nyilvánvalóan a Napban található, a bolygókat, ezek holdjait, valamint a kisebb égitesteket tekintve a Nap közelében a jegek (vízjég, ammónia és metánjég) természetesen nem stabilok, ezek csak a Naptól messze létezhettek, a kőbolygókat alkotó fémek és szilikátok viszont eltűrték csillagunk közelségét. A Naptól való távolság szerint, ahhoz legközelebbi anyagok a fémek, a szilikátok, távolodva tőle a szén, majd a jegek következnek. A Ceres régiójában a fémek már ritkábbak, gyakoribb a szilikát és a szén, differenciációja tehát elegendő fém hiányában nem volt tökéletes, a kevés radioaktív izotóp nem tudta kellően felmelegíteni az égitestet.

De nézzük csak mit talált a Dawn szondája (10, 11), mely 2015 tavaszán állt pályára a törpebolygó körül. A Ceres gravitációjára és domborzatára vonatkozó információk alapján ki lehet jelenteni, hogy Ceres valóban differenciált égitest. Ceres felszínének albedója 0,09, amely meglehetősen sötét a külső Naprendszer holdjaihoz képest. Ennek oka a Ceres felületének viszonylag magas hőmérséklete, a Dawn által mért maximális hőmérsékletet −38°C volt. Vákuumban a jég nem stabil ezen a hőmérsékleten, a felszíni jég szublimációja által hátrahagyott szenes anyag magyarázhatja a Ceres sötét felületét. Noha felszínét ez a sötét, szenes anyag borítja, kérge jég, hidratált ásványok és evaporitok keveréke. Ez alatt egy túltelített sós vizes réteg, majd a hidratált szilikátokból, agyagokból álló köpeny következik. Mélyebbre már nem „látott” le a Dawn, de feltételezések szerint magja száraz szilikátok és fémek keverékéből állhat, semmiképp sem olvadt, aktív, forró fémmagból (12).

A Ceres belső felépítése a Dawn szonda adatai alapján. Kép: Wikipedia

A Ceres felszínformái is különlegesek. Az égitesten megfigyelhető alacsony kráterek is azt jelzik, hogy viszonylag lágyabb rétegeken, valószínűleg vízjég felett fekszenek. A Kerwan-kráter például rendkívül lapos, 284 kilométer átmérőjű, ami a Tethys és az Iapetus nagy, lapos krátereire emlékeztet. Mérete alapján kifejezetten sekély, és nincs központi csúcsa.

A Kerwan crater. Kép: Wikipedia

Sok hosszú, egyenes vagy finoman ívelt kanyont talált Dawn. Kialakulásukért valószínűleg több különböző mechanizmus is felelős lehet. Ezek némelyike Ceres kérgének a zsugorodása miatt keletkezhetett, amikor a belső hő fokozatosan kisugárzódik az űrbe, a feszültségek megtörhették a sziklás, jeges talajt (13).

Kanyonok a Ceresen. Kép: Wikipedia

A Ceresen huszonkét azonosított hegy (montes) található. Ezek többségének felszínformái az idő múlásával jelentősen eltűntek, és csak a régi kriovulkánok várható alakjának modellezése után azonosították őket. A legismertebb hegyek egyike a Ceresen az Ahuna Mons (14), egy kriovulkán (15), mely körülbelül 6 kilométer magas és 15 kilométer széles. Lejtőin világos csíkok futnak felülről lefelé, melyek valószínűleg sóban gazdag ásványokból állnak. A hegy alacsony kráterszáma azt sugallja, hogy ez a kriovulkán nem lehet 200 millió évnél régebbi, ezt a jég plasztikus relaxációjának modelljei is alátámasztják (15).

Az Ahuna Mons. Kép: Wikipedia

A Ceres törpebolygón számos fényes foltszerű felszínformát (faculae) is felfedezett a Dawn űrszonda 2015-ben. A legfényesebb folt az Occator kráter közepén található, az úgynevezett “5. fényes folt”. 130 fényes területet fedeztek fel Ceresen, amelyekről azt gondolják, hogy sóban – magnézium-szulfát-hexahidritben (MgSO4 · 6H2O) és ammónia-vegyületekben gazdag (16, 17), mely ásványok a Ceres belsejéből származnak.

Az Occator kráter közepén található, az úgynevezett “5. fényes folt”.
Kép: Wikipedia
A Cerealia Facula az Occator kráterben.
Kép: Wikipedia

A Dawn űrszonda egyik legizgalmasabb felfedezése az Ernutet-kráter régiójában talált szerves molekulák voltak. A bizonyítékok arra utalnak, hogy ez a szerves anyag is a Ceres mélyéből,  egy belső, folyékony vizet tartalmazó rétegből származhat (18, 19).

Források:

  1. Asteroid (1) Ceres – Summary, https://newton.spacedys.com/astdys/index.php?pc=1.1.0&n=1
  2. Schmadel, Lutz (2003). Dictionary of minor planet names (5th ed.). Germany: Springer. p. 15. ISBN 978-3-540-00238-3.
  3. Tholen, D. J. (1989). “Asteroid taxonomic classifications”. Asteroids II. Tucson: University of Arizona Press. pp. 1139–1150. ISBN 978-0-8165-1123-5.
  4. The surface composition of Ceres: Discovery of carbonates and iron-rich clays, http://irtfweb.ifa.hawaii.edu/~elv/icarus185.563.pdf
  5. Hoskin, Michael: Bodes’ Law and the Discovery of Ceres. Observatorio Astronomico di Palermo “Giuseppe S. Vaiana”
  6. Bode’s law, https://www.britannica.com/science/Bodes-law
  7. Chisholm, Hugh, ed. (1911). “Phaëthon” . Encyclopædia Britannica. 21 (11th ed.). Cambridge University Press. p. 342
  8. Wood, J.A. (1988). “Chondritic Meteorites and the Solar Nebula”. Annual Review of Earth and Planetary Sciences. 16: 53–72
  9. Systematics and Evaluation of Meteorite Classification https://www.lpi.usra.edu/books/MESSII/9014.pdf
  10. “Dawn at Ceres”, https://solarsystem.nasa.gov/system/downloadable_items/2733_dawn-ceres.pdf
  11. Legacy of NASA’s Dawn, Near the End of its Mission, https://www.jpl.nasa.gov/news/legacy-of-nasas-dawn-near-the-end-of-its-mission
  12. Modelling the internal structure of Ceres, https://www.aanda.org/articles/aa/pdf/2015/12/aa27083-15.pdf
  13. Dawn Journal: Ceres’ Intriguing Geology, https://www.planetary.org/articles/0630-dawn-journal-ceres-intriguing-geology
  14. Ahuna Mons, https://planetarynames.wr.usgs.gov/Feature/15409
  15. Ceres takes life an ice volcano at a time, https://phys.org/news/2018-09-ceres-life-ice-volcano.html
  16. Dawn And Ceres: A Dwarf Planet Revealed, https://www.forbes.com/sites/kevinanderton/2016/03/26/dawn-and-ceres-a-dwarf-planet-revealed-infographic/?sh=40e671614c07
  17. New Clues to Ceres’ Bright Spots and Origins, https://www.jpl.nasa.gov/news/new-clues-to-ceres-bright-spots-and-origins
  18. Dawn Discovers Evidence for Organic Material on Ceres, http://www.jpl.nasa.gov/news/news.php?feature=6751
  19. The Origin of Organic Matter on Ceres, https://www.calacademy.org/explore-science/the-origin-of-organic-matter-on-ceres

Hippokampusz, a legkisebb fiú – A Neptunusz 14. holdja

Szerző: Gombai Norbert

Amikor Johann Gottfried Galle német csillagász 1864. szeptemberének 23. estéjén elhelyezkedett a Linden utcai Berliner Steinwarte (Új Berlini Obszervatórium) 244 mm-es Fraunhoffer refraktorának okulárja mögött, még nemigen tudta mire számítson. Aznap kapta kézhez Le Verrier francia csillagász levelét, amiben kollégája gondos számításai egy új, addig ismeretlen bolygó felfedezését ígérték. Galle figyelmesen beállította a mechanika tárcsáit, majd várakozással telve a szemlencsébe pillantott. A pozíció finom, majd 1 fokos állítgatása után szinte azonnal megpillantotta a kékesen ragyogó kis korongot. A nyolcadik bolygó létezése végre bizonyítást nyert. Az új planétát a felfedezője után Le Verrier-nek nevezték el először, azonban kék színe miatt hamarosan megkapta a nemzetközileg is elismert Neptunusz nevet.

17 nappal később, 1846. október 10-én William Lasse angol csillagász már könnyedén megtalálta a Neptunuszt 60 cm-es, saját maga által tervezett távcsövével a Times-ban közzétett koordináták alapján sőt, felfedezte, hogy a bolygónak van egy kísérője is. A 2.705 km átmérőjű holdat – amely a 7. legnagyobb hold a Naprendszerben – csak Lasse halála után 1880-ben keresztelték el Tritonra egy francia csillagásznő Camille Flammarion javaslatára. A névadás azonban csak 1930-ban vált hivatalossá.

A Triton felfedezését követően több, mint száz évet kellett várni a következő Neptunusz hold megtalálásáig. A holland-amerikai csillagász, Gerard Kuiper (igen, AZ a Kruiper akiről az aszteroidák és kisbolygók százaiból álló Neptunuszon túli anyagfelhőt elnevezték) a texasi Fort Davis mellett álló, Lock hegyi McDonald Obszervatórium 2.1 m-es tükrös távcsövének Neptunuszt ábrázoló fotó lemezeit vizsgálva, 1949.május 1-én fedezte fel a kék gázóriás körül keringő, majd 360 km átmérőjű Nereida holdat. Amit Kuiper akkor még nem tudott, hogy ő igazából a bolygó harmadik legnagyobb kísérőjét találta meg. A Triton utáni második legnagyobb Neptunusz hold – a Proteusz – felfedezéséig még egy kicsit várni kellett.

Az 1977. augusztusában útnak induló Voyager-2 űrszonda tizenkét évnyi száguldás után 1989-ben érte el a Neptunuszt és további hat, a Triton pályaívétől jócskán beljebb keringő holdat fedezett fel. Ezek a holdak a Proteusz, a Larissza, a Deszpina, a Galatea, a Thalassza és a Naiad. 

A Neptunusz, a bolygó gyűrűje, valamint néhány holdja, köztük a Hippocampus.
Fotó: NASA, ESA, and M. Showalter (SETI Institute)

2002-2003-ban egy nemzetközi tudósokból álló csoport öt további un. irreguláris, 40 km – 62 km átmérőjű holdacskát fedezett fel. Ezek a Halimédesz, a Szaó, a Laomédeia, a Pszamathé és a Nészó. A Voyager-2 által felfedezett égitestekről és ez utóbbi holdakról egy későbbi cikkben fogunk részletesen írni.

2013. júliusában Mark Showalter a SETI Institute kutatója és kollégái a Hubble Űrteleszkóp  Neptunusz felvételeinek vizsgálata közben felfedeztek egy újabb  aprócska holdat: az S/2004 N 1-et. Showalter eredetileg a Neptunusz halvány gyűrűit és a bolygó gravitációjának azokra gyakorolt ár-apály hatását vizsgálta, azonban a fotók átnézésekor feltűnt neki egy parányi szürke folt, amely újra és újra megjelent a Neptunuszról készült archív Hubble fényképeken is. Az űrtávcső kiemelkedően magas érzékenységének és nagy felbontásának köszönhetően Showalter a fotókból képes volt meghatározni a holdacska 23 órás keringési idejét, valamint a Neptunusztól való közelítően 105.000 km-es keringési távolságát. Amikor azt írom, hogy a “parányi”, meg “holdacska” azzal csak érzékeltetni próbálom a tényt, hogy az S/2004 N 1 közel százmilliószor halványabb, mint a szabad szemmel még látható leghalványabb csillag. A felfedezésnek köszönhetően a Neptunusz ismert holdjainak száma 14-re emelkedett.

A Neptunusz belső holdjai és átmérőik.
Fotó: NASA/STScI

Az új hold, ami azóta a – hagyományoknak megfelelően – a római mitológia egy vízi kreatúrája után megkapta a Hippokampusz nevet, kb. 34-35 km átmérőjű és kb. 12.000 km-rel beljebb kering a 418 km átmérőjű Proteusz hold pályájánál. Ez a távolság még planetáris mértékben is meglehetősen kicsi. Nem beszélve arról, hogy “normál esetben” egy Proteusz méretű hold a gravitációjának köszönhetően meg kellett volna tisztítsa az ívet ahol kering, kitaszítva, vagy magához vonzva minden útjába kerülő kisebb objektumot. Hogy lehet akkor, hogy a kis Hippokampusz vígan rója a köröket, látszólag fittyet hányva nagyobb testvére gravitációs hatásaira?

Showalter és társai azt feltételezik, hogy a régmúltban egy aszteroida, vagy üstökös becsapódásának következtében a Hippokampusz kiszakadt a Proteusz hold testéből, majd az ütközés hatására kissé arrébb Neptunusz körüli pályára állt. Ezt a feltételezett forgatókönyvet támasztják alá a Voyager-2 már említett, 1989-es látogatása alkalmával a Proteuszról készült felvételek is.  A Proteusz fotóin tisztán kivehető Pharos kráter kb. 250 km-es kiterjedésével egy olyan óriási kataklizma nyoma, amelyet könnyen megmagyarázná a kis Hippokampusz létezésével kapcsolatos kérdéseket.

Művészi ábrázolás a Hippocampusról.
Fotó: NASA/STScI

A rendelkezésre álló bizonyítékok érdekes részleteket adnak a Neptunusz hold-rendszerének eddig is ismert, erőszakos múltjához. Miután a bolygó gravitációja befogta a Kruiper-öv egy óriási objektumát, a később Tritonra keresztelt holdat, az erősen excentrikus pályára állt a gázóriás körül alaposan megzavarva a már ott keringő hold és törmelékfelhőt számtalan ütközést és becsapódást okozva. Miután a Triton keringése kiegyensúlyozottabbá vált és a gravitációs viszonyok némileg stabilizálódtak, kialakult a Proteusz, mint második generációs hold, amely eredetileg jóval közelebb keringett a Neptunuszhoz. Az anyabolygó ár-apály hatásainak köszönhetően a Proteusz egyre kijjebb sodródott, mígnem összeütközött egy üstökössel, vagy aszteroidával. Ennek az égi karambolnak a nyoma a Pharos kráter, illetve a Proteuszból kiszakadt törmelékből összeállt aprócska harmadik generációs hold, a Hippokampusz.

A Mars bolygó egy éve

Szerző: Kereszty Zsolt

2020 tavaszán határoztam el, hogy a Mars 2020-2021-es több, mint egy éves láthatóságát megpróbálom a lehető legjobban végig követni és minél több képet készíteni. Az első felvételt 2020. április 4-én készítettem hajnaltájt, az alacsonyan lévő bolygóról. A 6,5 “-es korongon már egész jól látszódtak a jellegzetesebb albedó alakzatok, például a Syrtis Major és a Hellas-medence. Ekkor az északi marsi féltekén épp véget ért a nyár és kezdődött az ősz, délen pedig a tavasz, LS 180-270. Ahogy közeledtünk a 2020-as földi nyárhoz úgy került egyre jobb megfigyelési pozícióba és magasabbra a növekvő látszó méretű bolygó. A nyár folyamán a déli pólussapka (SPC) a kezdeti tekintélyes méretéről érzékelhetően elfogyott, a kiterjedt és feltűnő fehérség a földi őszre jó negyedére zsugorodott. Szeptember elején a Mars évszakot váltott, északon beköszöntött a tél, délen pedig a nyár, LS 270-360. A bolygókorong ekkor már jelentős méretűre hízott, 20” fölé.

A fotókon egyre több és több éles részlet sejlett fel, a Valles Marineris kanyonrendszere és az SPC finom szálakra bomlott, az Olympus Mons pajzsvulkán kalderája kirajzolódni látszott, a Mare Cimmerium rókára hasonlító albedó alakzatai egyre több és több részletet mutattak. Északon a poláris területek felett kék színű peremfelhők keletkeztek, amelyek az október 6-i legnagyobb Mars-közelségre a hajnali, nyugati alkonyati bolygóperemen is megjelentek. A korong ekkor már 22,6″-es volt, ami nem sokkal marad el a nagy 2018-as közelségtől, amikor július 31-én 24,3″-es méretet láthattunk. A 2020-as oppozíció viszont szerencsésebb volt, több okból is, egyrészt a bolygót most nem borította globális porvihar, másrészt 2020-ban sokkal magasabban látszódott az égitest jó 50 fokon, ami kedvezett a finom részletek megfigyelhetőségének.

2021. november 12-én láthattuk az első jelentősebb porvihart a Marson, ami 13-ra porral “elöntötte” a Valles Marineris kanyont. Hazánkból is követhettük amint a sárgás-okkeres por szétterjed és jó egy hónap alatt eloszlik és végül nem válik belőle globális, mindent el és betakaró porvihar, mint 2018-ban. Év végére a bolygó egyre magasabbra került delelésekor, az év utolsó felvételét épp szilveszterkor készítettem, 53 fokos horizont feletti magasságnál. 2021 februárban a bolygó évszakot váltott, északon megkezdődött a tavasz, délen pedig az ősz, ugyanakkor átmérője jelentősen csökkenni kezdett, viszont deleléskor már 60 fokon járt. Az egy földi éves teljes Mars megfigyelési periódusomat 2021. április 3-án zártam, a bolygó ekkor csupán 5,4″ átmérőjű volt.

A 365 nap alatt Földünk épp egy teljes keringési ellipszist zár, de a Mars még nem, hiszen egy marsi év 686,96 azaz majd 687 földi nap. Ennek érzékeltetésére készítettem egy Naprendszer-beli bolygópálya grafikát, ahol 1-essel jelöltem 2020-as marsi első fotóm idején a Föld illetve Mars pozícióját, 2-essel pedig az utolsó fotómnál a két égitest pozícióját. Jól látható, hogy amíg a Föld egy teljes “kört” megtesz, a Mars alig többet, mint felet.

A felvételek a győri Corona Borealis nevű csillagvizsgálóm jelenlegi főműszerével egy Celestron 14″ EdgeHD Schmidt-Cassegrain távcsővel készültek, legtöbbször az alap 3910 mm-es fókusszal (f/11). A képérzékelő kamera az ASI462MC volt, Baader UV+Ir cut RGB és Astronomik ProPlanet742 infra szűrőkkel. A seeing, mint itthon megszoktuk változatos, de leginkább közepes 4-6/10 értékű volt, az egy év alatt csupán néhány esetben találkoztam kiemelkedő 7-8/10-es seeinggel. Feltétlenül meg kell jegyezzem, hogy a jó marsi felvételek készítéséhez három dolog kellett, nagyméretű bolygókorong, jó seeing és nagy horizont feletti magasság.
Az eltelt egy év alatt 64 éjszakán sikerült a Marsot megfigyelnem, ez kb. 140 db egyedi marsi képet jelent különböző szűrőkkel. Emellett felvettem 10 db Mars spektrumot és két esetben külön is rögzítettem a Phobos és Deimos marsi holdakat. Minden észlelésemet feltöltöttem weblapomra (http://crbobs.hu/) illetve a Magyar Csillagászati Egyesület észlelés feltöltőjére (https://eszlelesek.mcse.hu/) és beküldtem az ALPO Japan-hoz is.
Mindenkit bíztatok a hasonló marsi vagy más bolygó kitartó megfigyelésére, azt hiszem mondhatom: látványos és megéri.

Képek nagyfelbontásban weblapomon itt: http://crbobs.hu/galeria/naprendszer/mars-2020-2021/

Bolygós rövidhírek: orosz-kínai kisbolygó- és üstökösmisszió

Szerző: Rezes Dániel

Kína bejelentette, hogy orosz műszerekkel is felszerelve indítja útjára következő űreszközét. A küldetés első célja a Kamo’oalewa nevű földközeli aszteroidán történő mintavételezés lesz. A begyűjtött anyagot az űreszköz először kapszulában visszajuttatja a Földre, majd a földi gravitációs mezőt kihasználva elindul második úticélja felé, mely a Mars és a Jupiter pályája közötti Kisbolygóövben keringő 133P/Elst–Pizarro üstökös lesz. Utóbbi utazás hét évet fog felölelni.

A Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA, „China National Space Administration”) által 2019-ben kiírt pályázatot az Orosz Tudományos Akadémia Űrkutatási Intézete nyerte, így az általuk gyártott eszközökkel csatlakozhatnak a ZhengHe névre keresztelt többcélú küldetéshez. Az űreszköz nevét egy kora 15. századbeli híres kínai tengeri felfedezőről kapta. A ZhengHe a feladataihoz szükséges műszerek széles palettáját fogja szállítani. Ilyen eszközök a hagyományos és multispektrális kamerák, spektrométerek, radar, magnetométer és különböző részecskedetektorok.

A Kamoʻoalewa pályája a belső Naprendszerben.
Forrás: Wikipedia (Tomruen); CC BY-SA 4.0

Az első objektum, a Kamoʻoalewa vagy más néven 2016 HO3 kisbolygó – melynek hawaii neve oszcilláló mozgást végző égitestre utal – kevesebb, mint 100 méter hosszúságú és csak 2016-ban fedezték fel. Jelenleg ez a legkisebb, legközelebbi és legstabilabb olyan „kvázi-holdja” a Földnek, mely folyamatosan kering bolygónk körül, azonban túl távol található, hogy hagyományosan holdnak nevezhessük, ugyanis maximális távolsága 100-szoros holdtávolság.

A második objektum, az 1996-ban Eric Walter Elst és Guido Pizarro által felfedezett 133P/Elst–Pizarro üstökös, melyet szokatlan kisbolygóövi helyzete miatt gyakran aszteroidaként is besoroltak. Ezzel ellentétben üstökösként porból és gázból álló csóvája is megfigyelhető. Ez a kettős természet jellemzi a nemrég felfedezett kisbolygóövi üstökösöket (MBCs, „Main Belt Comets”), melybe a 133P/Elst–Pizarro is tartozik.

A 133P/Elst–Pizarro az ESO 1 méter átmérőjű Schmidt-teleszkópjával.
Forrás: ESO; Wikipedia; CC BY 4.0

A kooperációban végrehajtott küldetés célja, hogy információt szolgáltasson a naprendszerbeli kis égitestek képződésére és fejlődésére, a „kvázi-holdak” eredetére és mozgásukra, valamint az MBC-k tulajdonságaira, különös tekintettel a vízre és más illók jelenlétére vonatkozóan. Oroszország és Kína ezzel a 2024-re tervezett küldetéssel bővíti a hosszú ideje fennálló kölcsönös űrrepülési együttműködését.

Források:
[1] https://www.space.com/russia-joins-china-asteroid-comet-mission?fbclid=IwAR17cV6CMuN4gO9zlVA8typkmJQY4Lu_ELn0fF0lT3UnobFN6qyQ8f6HFcs
[2] https://www.nature.com/articles/d41586-019-01390-5
[3] https://en.wikipedia.org/wiki/469219_Kamo%CA%BBoalewa
[4] https://www.hou.usra.edu/meetings/lpsc2019/pdf/1045.pdf
[5] https://en.wikipedia.org/wiki/7968_Elst%E2%80%93Pizarro

Space Race társasjáték bemutató

Szerző: Gombai Norbert

1957 októberében a kazahsztáni Bajknonurban egy Szputnyik hordozórakéta fülsiketítő dübörgésével eldördült az űrverseny kezdetét jelző startpisztoly. A II. Világháborút lezáró két szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió egy új, az emberiség számára még ismeretlen területen mérte össze intellektuális és technológiai erejét: a világűrben. A hidegháború fenyegető, paranoiás évtizedeiben olyan történelmi jelentőségű projektek ejtették ámulatba a világot, mint az amerikai Mercury-program, az orosz holdszondák, az Apollo-11 Holdra szállása, vagy éppen a szovjetek által indított bolygó felfedező küldetések.

Az űrhajózással és űrkutatással kapcsolatos témák mindig is érdekelték az embereket, s így az élet szinte minden területét megihlették. Számtalan festmény, zenemű, könyv, mozifilm, sorozat, számítógépes játék dolgozta, dolgozza fel a világűr meghódításának valós, vagy éppen elképzelt eseményeit. Nem kivétel a társasjátékok világa sem.

Bár a társasjátékozás sokak számára még mindig egyenlő az órákig tartó Monopoly játszmákkal, vagy a Rummikubbal, valójában a társasjátékos hobby jelenleg reneszánszát éli. Játékok tucatjai kerülnek piacra évente a lehető legkülönbözőbb témákat feldolgozva, számos, addig nem látott ötlettel és mechanizmussal. Ráadásul a közösségi finanszírozás lehetővé teszi, hogy nagykiadói szerződés híján is megjelenhessenek érdekes és jó minőségű társasok. Az aktuális Kickstarter kampányok között folyamatosan akadnak figyelemre méltó projektek. Egy ilyen játékfejlesztési kezdeményezést támogattam én is 2018 őszén szinte gondolkodás nélkül, mivel a meghirdetett Space Race című társasjáték két kedvenc hobbimat egyesítette: a társasjátékozást és a csillagászatot/űrkutatást. A doboz jó másfél éves várakozást követően néhány napja (2020. április elején) érkezett meg.

A játékot egy Boardcubator nevű kis cseh cég fejlesztette. A játékleírás szerint a játékosok egy újonnan alakuló űrügynökség igazgatói bőrfoteljébe ülhetnek bele, asztronautákat, tudósokat alkalmazhatnak, forradalmi technológiákat fejleszthetnek, űrprogramokat indíthatnak annak érdekében, hogy nemzetük nevét minél több lapon megemlítsék az űrversenyről szóló könyvben.

Ambíciózus vállalás a tervezők részéről, lássuk, hogy a játék valóban hozza-e azt, amit a Kickstarter kampány előzetesében ígért!

Játék címe: Space Race

Kiadó: Boardcubator

Játékosok száma: 1-5 (egyjátékos-mód fontos volt számomra)

Játékidő: 45 – 90 perc


Külcsíny

A játék kék doboza már méreteiben is tiszteletet parancsol, nagyobb és jóval súlyosabb, mint például a Catan telepesei. A tervezők láthatóan nem spóroltak az anyagon. A doboz kinyitása után előkerül a jó minőségű papírra nyomtatott 16 oldalas szabálykönyv, a 6 (!) részre hajtott hatalmas játéktábla, a missziók és a projektek vastag kartonlapjai, 242 gyönyörűen illusztrált színes kártya, 75 kis űrhajós figura 5 különböző színben, valamint 5 ikonikus űrrakéta makettje. A dobozban praktikusan kialakított tároló rekeszek biztosítják, hogy játék után minden összetevő a neki megfelelő helyre kerüljön vissza. Minden komponens rendkívül jó minőségű és részletesen kidolgozott. A játéktábla valamint a projektek és küldetések lapkái letisztult, kék-fehér tervrajz design-nal készültek, ami tökéletesen illeszkedik a témához. A kártyák grafikája gyönyörű, az illusztrációkat “képregény” stílusban (nem tudok jobb kifejezést) rajzolták meg és bár három illusztrátor dolgozott rajtuk, mégis nagyon egységes hangulatot árasztanak. Majd minden kártya egyedi grafikával rendelkezik. A képekről visszaköszönnek a múlt század, a közelmúlt és a jelenkor űrkutatásának fontosabb alakjai, technológiái, eseményei. A (nem is olyan) miniatűr műanyag rakéták részletesen megformázottak. A szovjet Szojuz, az amerikai Saturn IB, az európai Ariane, a kínai Hosszú Menetelés és a Space X Heavy Dragon makettek már sejtetni engedik, hogy a játékot a szovjet űrügynökség, a NASA, az ESA, a kínai CNSA vagy a magánszektort képviselő SpaceX vállalat vezetőjeként játszhatjuk.


Belbecs

A játék előkészítése egyszerű. A logikusan felépített (angol nyelvű) szabálykönyv 7 pontban vezet végig a szükséges teendőkön. Két módon kezdhetjük a versengést. A “standard” felállás ugyanazokat a kezdő feltételeket biztosítja minden résztvevő ügynökségnek, míg a “tematikus’ kezdés játékosonként eltérő, az adott ügynökségre jellemző induló helyzetet teremt. A Space Race alapjában véve egy kártyajáték. Pontosabban egy kártyákkal vezérelt táblás játék. Minden játékos rendelkezik adott számú és erejű “Vezérlés kártyával”, amelyek kijátszásával további lapokhoz juthat és értékes lapkombinációkat építhet fel az ügynöksége tablóján propaganda, technológia, űrprogram és áttörés kategóriákban. A kategóriák egyedi színkódokkal vannak ellátva, azonosításuk egyértelmű. A játékba hozott kártyalapokon található ikonok segítségével a játékos asztronautákat rendelhet különböző projektekhez, illetve a táblán található áttörési területekhez. A játék 7 körön keresztül tart, amelyet egy-egy űrmisszió 7 fázisa jelképez. Az alapjátékban a Mercury misszió, a Vostok és Cassini missziók szerepelnek. A szabályok könnyen tanulhatóak, miután ráéreztünk a játék mechanizmusára, egy-egy kör viszonylag gyorsan lefut. A játék teljes játékideje a játékosok számától függően legfeljebb másfél óra.

Ha valaki megvásárolta a Space Race “Hidegháború” című kiegészítőjét (én megtettem), akkor további kártyákhoz, újabb projektekhez, illetve egy új misszióhoz (Apollo-11) juthat. A kiegészítőhöz tartozik még egy 15 cm magas Saturn V és egy szovjet N-1 rakéta makett is.

Rendkívül tetszenek a kártyákon látható apró részletek és általában a játék minőségi kidolgozása. A játékmenet folyamatos, a körök olajozottan követik egymást.

A szabályok lehetővé teszik az egyjátékos módot is, ahol a rivális ügynöksége(ke)t egy “AI játékos” irányítja. A játék így is élvezhető és meglehetősen kiegyensúlyozott. A szóló Space Race szabályok elleni győzelem nem túl egyszerű, de nem is annyira nehéz, hogy elveszítsük a kedvünket.

Összességében remek döntés volt támogatni a Space Race Kickstarter projektet. A cseh fejlesztő csapat egy remek társast hozott össze, amelyben számos lehetséges stratégiát követve, fontos döntéseket hozva, játékonként újabb és újabb kihívásokkal szembesülünk és igazán jól szórakozhatunk akár barátinkkal játszunk, akár a karantén ideje alatt egyedül szállunk be az űrversenybe.

Bolygós rövidhírek: érkeznek a Lyridák

Szerző: Balázs Gábor

A leglátványosabb meteorrajok kétségkívül a Perseidák és a Geminidák, amit leginkább az óránként hulló meteorok magas száma okoz. Noha az előbbiek idején sűrűn potyognak a hullócsillagok, van rajtuk kívül is megannyi meteorraj, amik szintén figyelmet érdemelnek.

Ide sorolható az április 22-én, csütörtökön érkező, ebben az évben az első számottevő meteorraj, a Lyridák. Nevüket az ún. radiáns magyarázza. Ez az a pont, melyből a meteorok érkezni látszanak. Ennek elhelyezkedése adja meg a rajok nevét. Esetünkben a Lant (Lyra) csillagkép terültén található ez a pont, innen ered a Lyridák megnevezés.

A Lyridák radiánsa. Forrás: Stellarium

Ugyebár szinte minden meteorraj egy üstököshöz kötődik, így nincs másképp itt sem. Ennek a rajnak a szülőüstököse a (C/1861 G1) Thatcher üstökös. A kométa utoljára 1861-ben közelítette meg Napunkat, és 415 éves keringési periódusával számolva legközelebb 2276-ban fog visszatérni. Ekkor szép meteoresőt okozhat. A Lyridák egyébként a legrégebben feljegyzett meteorraj. Kr. e. 687-ben már Kínában írtak róluk.

Áttérve megfigyelésükre, aktivitásukra április 16. és 25. között lehet számítani, de a raj maximuma lehet mindenki számára érdekesebb. A jeles időpont 22-én hajnalban lesz, amikor óránként 7-8 darab meteort is láthatunk, de az ezt követő egy-két napban is érdemes próbálkozni megpillantásukkal. Ha szerencsénk van, akár még egy-egy tűzgömb is feltűnhet.

Egy fényes, -7 magnitúdós tűzgömb a szerző felvételén

2021-ben derült idő esetén sem lesznek a legkedvezőbbek a körülmények, ugyanis égi kísérőnk a maga 67%-os fázisával fogja beragyogni az éjszakai égboltot. Ennek okán a megfigyelhető tagok reális száma az óránkénti 5 körül alakulhat. Aki pedig kimerészkedik néhány meteort megcsodálni, az izzó kozmikus porszemcséken kívül még a Tejút egyre magasabbra emelkedő csillagösvényét, majd a Szaturnusz és a Jupiter párosát is megfigyelheti.


Forrás: NASA

Vulkánok és a global dimming

Szerző: Kovács Gergő

2021. április 9-én kitört a Karibi-térséghez, azon belül a Szél felőli szigetekhez tartozó Saint Vincent sziget La Soufrière nevű vulkánja, mely kitörés a XXI. század egyik legnagyobb vulkáni erupcióját okozta.

A La Soufriére kitörése. Forrás: RCI Martinique – YouTube CC BY 3.0

A kitörés jelentős mennyiségű vulkáni port juttatott a légkörbe, az ún. vulkánkitörési index (VEI) szerint a robbanásos kitörés VEI 4-es erősségű, mely még ha nem jelentős, de mindenképpen kimutatható mennyiségű, 0,4-0,6 Tg (teragram=1012 gramm) mennyiségű kén-dioxidot juttatott a légkörbe. Ha a kitörés VEI 5-ös vagy annál erősebb lenne, már elegendő mennyiségű aeroszolt juttatna a sztratoszférába ahhoz, hogy komolyabb mértékben befolyásolni tudja a Föld klímáját.

A VEI-index egyes fokozatainak megfelelő kitörések.
A La Soufriére-ből a légkörbe jutott vulkáni anyag. (NASA)

A kitörés óta körülbelül 20 ezer embert kellett evakuálni a szigetről. Az utcákat, házakat vastag por fedi, a vízellátás és az elektromos áram-ellátás akadozik. A nagy mennyiségű vulkanikus por és gáz mellett a tűzhányóból kiszabaduló rendkívül forró törmelékzuhatag, ún. piroklaszt-ár is óriási pusztítást okozott. A védekezés sikerét jól jelzi azonban, hogy eddig senki nem vesztette életét a szigeten.

A “global dimming” (mely fogalom magyar fordítására nem vállalkozom) a légkörbe jutó aeroszolrészecskék (vulkáni por, kén-dioxid, füst, korom, kondenzcsíkok stb.) napsugárzás-blokkoló hatása, melynek következtében a felszíni hőmérséklet kimutatható mértékben csökken, függően a légkörbe jutó részecskék mennyiségétől, illetve attól, hogy a troposzférába vagy feljebb, a sztratoszférába kerülnek, illetve, hogy az Egyenlítő környékéről terjednek szét a légkörben (ekkor hatékonyabb a terjedésük) vagy nem.

Ez a felszínre érkező napsugárzás mennyisége mellett képes módosítani az esőzések térbeli eloszlását, árvizeket vagy szárazságokat (így éhínségeket is) okozva. A történelem során számos esetben volt példa a global dimming jelentős klímaformáló hatására.

1815-ben a Tambora VEI 7-es erősségű kitörése a rákövetkező évre elhozta “a nyár nélküli év“-et: júniusban Európa és Észak-Amerika szerte havazott, jelentős terménypusztulást és éhínséget okozva. A sors iróniája, hogy ebben az évben, ezen időjárási anomáia hatására írta Mary Shelley a Frankensteint.

Ki gondolta volna elsőre, hogy összefüggés van kettejük között? (Wikipedia nyomán)

A 2001. szeptember 11-ei terrorcselekmény után több napra is a földre parancsolták az USA összes polgári repülőgépét, a meteorológusok példátlan hőmérséklet-növekedést figyeltek meg az országban, melyet a kutatók a kondenzcsíkoknak, illetve azok hiányának tudtak be. Egy friss kutatás szerint hazánkban az éves napenergia-termelésben körülbelül 1-1,3%-nyi csökkenést okoznak a kondenzcsíkok.

Kondenzcsíkok DNy-USA fölött. (MODIS)

Láthatjuk hát, hogy ezen jelenségnek igen komoly klíma- és történelemformáló hatásai is lehetnek. Nem véletlen, hogy a global dimming az egyik potenciális jelöltje az éghajlat lehetséges mesterséges szabályozásának, a geoengineeringnek, ezen belül is az ún. napsugárzás-menedzsmentnek, mely célja a földfelszínre érkező napsugárzás csökkentése, többek között különféle aeroszolok használatával (por, kén-dioxid, titán-dioxid).


Források:
[1] [2] [3] [4]

A 2021-es év holdkutatása

Szerző: Balogh Gábor

Az ötvenes-hatvanas évek űrhajózását, az űrszondás próbálkozásokat a két nagyhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió között zajló űrverseny határozta meg. A Hold kutatása szintén főleg politikai célú volt. A szovjet Luna program és az amerikai Pioneer program célja is az volt, hogy megelőzzék egymást. A kezdeti szovjet sikereket az 1969-as emberes amerikai holdraszállás törte meg, ezzel gyakorlatilag meg is szűnt a szovjet-amerikai űrverseny a Holdért.

Napjainkra az űr meghódításáért folyó verseny teljesen más arculatot öltött. Sok új szereplő jelentkezett, a technológia fejlődésével már nem kellettek a szuperhatalmak hatalmas pénzforrásai, számos kisebb ország, sőt, vállalkozás is belépett a versenybe.

A 2021-es év izgalmasnak ígérkezik a Hold kutatásában is.

A CAPSTONE („Cislunar Autonomous Positioning System Technology Operations and Navigation Experiment”, Föld-Hold közti tér Autonóm Helymeghatározó Rendszer Technológiai Műveleti és Navigációs Kísérlet) program (2). A Gateway, a NASA Artemis programjának előfutáraként segít csökkenteni a jövőbeni űrhajók kockázatait különféle navigációs technológiai megoldásokkal. A mindössze 25 kg tömegű CubeSat (3) lesz az első űreszköz, amely a CAPSTONE részeként különleges holdpályákat tesztel. Ezek a pályák (Cislunar Near Rectilinear Halo Orbits) rendkívül hatékonyak és gazdaságosak a Holdra való eljutásban. Másik fontos dolog, hogy tesztel olyan űreszközök közötti kommunikációs rendszereket is, melyek lehetővé teszik a Holdhoz viszonyított helyzetük meghatározását, anélkül, hogy a földi követőrendszerekre hagyatkoznának. A 2021-es tervezett kilövés helye a Virginiai Rocket Lab Launch Complex 2.

A CAPSTONE. Forrás: NASA

Spacebit Mission One. A Spacebit Mission One az Egyesült Királyság első tervezett Hold-missziója. A rovert a magántulajdonban lévő Spacebit cég tervezi, az ukrán Yuzhmash-sal együttműködve. Fő célja a japán Asagumo holdjárónak a Hold felszínére juttatása és a holdbéli lávacsatornák kutatása. Az Astrobotic első Holdra leszálló küldetésnek, a Mission One-nak a tervei szerint 14 kereskedelmi hasznos terhe lesz. Ezek közé tartozik a Hakuto és a Team AngelicvM kis roverjei, a Carnegie Mellon Egyetem egy nagyobb, Andy nevű roverje, valamint egy különleges, 1,3 kg-os miniatűr rover, az Asagumo is, amely négy lábon jár. Az Asagumo legalább 10 méter távolságot tervez megtenni a Hold feszínén. A Spacebit Mission One indulását 2021 júliusában tervezik (4), a holdi Lacus Mortis lávamezőn (5) fog leszállni. A holdbéli lávaalagutak kiemelt fontosságúak a holdkutatás szempontjából, hiszen az első, a Holdon folyamatosan megtelepedő kutatók ilyen lávaalagutakban kialakított szállásokon fognak élni, a felszíni sugárzást elkerülendő (6,7)

Az Asagumo robot. Forrás: Serhii Harbaruk – Wikipedia CC BY-SA 4.0

Nova-C leszállóegység. A Nova-C egy leszállóegység, melyet az Intuitive Machines magáncég tervezett arra, hogy kereskedelmi hasznos terheket szállítson a Hold felszínére (8). Az Intuitive Machines egyike volt a NASA által 2018 novemberében kiválasztott kilenc vállalkozónak, a Nova-C pedig az első három leszállóegység közé tartozik, amelyeket az új NASA program, a Commercial Lunar Payload Services (CLPS) néven indított el. Az indítást egy Falcon 9 rakétával tervezik 2021. október 11-én. A Nova-C kiemelten fontos feladata a Hold természeti kincseinek feldolgozásához szükséges technológiák kutatása és tesztelése. A leszállóhely  az Oceanus Procellarum, a Viharok Óceánján található Vallis Schrasöteri, a vulkanikus eredetű Schröter-völgy lesz (9). Ennek a leszállóhelynek a fontosságát az is mutatja, hogy annak idején az Apollo 18 egyik lehetséges leszállóhelyének lett kiválasztva, mielőtt a küldetést törölték.

A Nova-C. Forrás: Wikipedia – NASA Goddard Space Flight Center, Greenbelt, MD, USA;
CC BY 2.0

A Luna 25 (Luna-Glob leszállóegység) az orosz Roscosmos holdi küldetése (10). A hold déli pólusa közelében levő Boguslavsky-kráternél száll majd le. A Luna-Glob landerről Luna 25-re nevezték át, hogy hangsúlyozzák a szovjet Luna-program folytonosságát az 1970-es évektől, bár a Luna-Glob holdkutatási program része. A program feladata víz, illékony anyagok és szerves vegyületek kutatása a holdi talajban. Az indítást 2021 októberére tervezik, egy Soyuz-2.1b/Fregat-M rakéta segítségével.

A Luna-25 makettje. Forrás: Pline – Wikipedia; CC BY-SA 4.0

Az Artemis 1 a NASA Artemis programjának első, nem emberes próbarepülése, amely az Orion MPCV és Space Launch System rakétájának első integrált repülése (11). Várhatóan 2021 novemberében indul. Az Orion űrhajó 25,5 napos küldetéséből hatot Hold körüli retrográd pályán fog tölteni. A misszió az Orion űrhajó és a Space Launch System rakétáját a legénység által végzett későbbi repülések számára teszteli (12,13). Ha a Hold felé vezető manőver sikeres lesz, az Orion elválik az utolsó lépcsőtől, az ICPS rakétától és a Hold felé indul. Az ICPS pedig 13 CubeSat-ot telepít, amelyek tudományos kutatásokat végeznek. Maga az Artemis program (14,15) egy amerikai kormány által finanszírozott nemzetközi emberes űrrepülési program, amelynek célja embert juttatni a Holdra. 2020. december 9-én Pence alelnök jelentette be a 18 űrhajósból álló csapatot, becenevén “Teknősöket”, ahova két kanadai űrhajós is tartozik.

(Az Artemis-programmal kapcsolatban továbbá kiderült, melyik cég fogja kifejleszteni és megépíteni az új holdi leszállóegységet, mely vállalat nem más, mint a SpaceX, a hírről bővebben itt olvashatunk. – a szerk.)

Az Artemis-1 (illusztráció). Forrás: Wikipedia

ALINA („Autonomous Landing and Navigation Module”, Autonóm leszállási és navigációs modul). A Planetary Transportation Systems GmbH (PTS), berlini székhelyű, német vállalat (16). Ők voltak az első német csapat, amely 2009. június 24-én hivatalosan is bejutott a Google Lunar X-Prize versenyre, de kilövési szerződés hiányában nem sikerült 2017-ben bejutnia a döntőbe. Az ALINA-t eredetileg egy SpaceX Falcon-9 v1.2 segítségével indították volna el 2020-ban, de 2021-ben átcsoportosították egy erre kijelölt Falcon-9 v1.2-re, mivel a tömege körülbelül 4000 kg-ra nőtt. Később úgy döntöttek, hogy az ALINA egy Ariane64-et vehetne igénybe.

A Lunar Xprize versenyre is kijutott ALINA
és a Mondrover nevű holdjáró (Part Time Scientists).
Forrás: Wikipedia; CC BY-SA 4.0

Küldetésnek célja, hogy 3–5 km-re az Apollo 17 leszállóhelyétől, a Taurus-Littrow völgyben szálljon le, és hogy az Apollo 17 űrhajósai által ott hagyott holdjárót felkeresse (18). A PTScientists ígéretet tett arra, hogy Holdon leszállt amerikai és a szovjet űreszközöket “világörökségként” megőrzi. Az ALINA jövője pillanatnyilag kérdéses. A PTScientists 2019 júliusában fizetésképtelenségi bejelentést tettek, majd 2019 augusztusában egy meg nem nevezett vállalat felvásárolta azt, így folytathatja működését, de 2021-es kilövése bizonytalan (17).



Források:

  1. 8 moon missions are going to the Moon, https://indianspacenews.blogspot.com/2021/03/8-moon-mission-are-going-to-moon-in-2021.html?fbclid=IwAR3dDtZJxQHshdZmTDpOU3BGuLtPISvPt7LEssL-BDis69NiMIH-zwaRbso
  2. What is CAPSTONE? https://www.nasa.gov/directorates/spacetech/small_spacecraft/capstone
  3. Clark, Stephen “NASA picks Rocket Lab to launch lunar CubeSat mission”. Spaceflight Now, https://spaceflightnow.com/2020/02/15/nasa-picks-rocket-lab-to-launch-lunar-cubesat-mission/
  4. UK’s 1st Moon Rover to Launch in 2021, https://www.space.com/uk-first-moon-rover-spacebit-launch-2021.html
  5. 3D Modeling of Lacus Mortis Pit Crater with Presumed Interior Tube Structure.” Journal of Astronomy and Space Science 32(2); Pages: 113-120, http://koreascience.or.kr/article/JAKO201518564558885.page
  6. Arya, A. S.; et al. (February 25, 2011), “Detection of potential site for future human habitability on the Moon using Chandrayaan-1 data”, Current Science, 100
  7. Living Underground on the Moon: How Lava Tubes Could Aid Lunar Colonization, https://www.space.com/moon-colonists-lunar-lava-tubes.html
  8. Nova-C, https://www.intuitivemachines.com/lunarlander
  9. Kanayama, Lee (13 April 2020). “NOVA-C selects landing site, Masten gains CLPS contracts”, https://www.nasaspaceflight.com/2020/04/nova-c-landing-site-masten-clps-contracts/
  10. The Luna-Glob lander, http://www.russianspaceweb.com/luna_glob_lander.html
  11. NASA administrator on new Moon plan: We’re doing this in a way that’s never been done before, https://www.theverge.com/2019/5/17/18627839/nasa-administrator-jim-bridenstine-artemis-moon-program-budget-amendment
  12. NASA will likely add a rendezvous test to the first piloted Orion space mission, https://spaceflightnow.com/2020/05/18/nasa-will-likely-add-a-rendezvous-test-to-the-first-piloted-orion-space-mission/
  13. Hopeful for launch next year, NASA aims to resume SLS operations within weeks, https://spaceflightnow.com/2020/05/01/hopeful-for-launch-next-year-nasa-aims-to-resume-sls-operations-within-weeks/
  14. Artemis I, https://www.nasa.gov/artemis-1
  15. Artemis I, https://www.nasa.gov/specials/artemis/
  16. Meet ALINA – the Autonomous Landing and Navigation Module, https://www.pts.space/products/alina/

Csillagászat a szobánkból – a Világegyetem mérettitkai

Szerző: Szoboszlai Endre

A Magnitúdó Csillagászati Egyesület 2021. április 15-én, csütörtökön este 19 órától, izgalmas témát ajánl azoknak, akik érdeklődnek a világegyetem titkai iránt és technikailag be tudnak lépni a Skype segítségével megvalósuló virtuális programba. Az 1972 tavasza óta működő debreceni csillagászati csapat gyorsan reagált az elmúlt év tavaszán betört koronavírus-járvány miatti élethelyzetre…

A koronavírus-járvány ránk kényszerített gyötrelmei miatt nem lehetett közösségi foglalkozásokat, nyilvános távcsöves bemutatásokat tartani. De ennek lett egy érdekes hozadéka: már otthonról, a szobánkból is hódolhatunk a csillagászat szép tudományának! Ugyanis azóta szinte minden csütörtökön este, az internet segítségével, virtuálisan „találkozunk” és vetítéssel színesített előadásokat tartunk, vagy akár kis magán obszervatóriumból távcsöves csillagászati látványt is bemutathatunk. A programjaink sikeresnek bizonyultak, hiszen ma már nem csak debreceniek lépnek be a virtuális programunkba, hanem az ország több városából is, sőt Romániából és Németországból is vettek részt kollégáink ezeken a zártkörű előadásokon.

A MACSED a kabai meteorit hullásának helyszínén. Fotó: Zajácz György

Az érdeklődés miatt 2021. április 15-én, csütörtökön este 19 órától egy nyilvános előadást szervezünk! Ez nagyobb volumenű előadás lesz a Skype-program segítségével. A vetítéssel színesített előadás visszatekintést nyújt annak az izgalmas témának a tudománytörténeti fejlődéséről, melyben megismerhette az emberiség a világegyetem méretéről, a spirálgalaxisok és a csillagközi ködök távolságáról alkotott elméletek fejlődését. A témát neves előadó, Prof. Dr. Horváth István, csillagász, fizikus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, mutatja majd be, „Érdekességek a Shapley-Curtis vitáról” címmel.

Dr. Horváth István pályafutását Debrecenben kezdte és már nagyon fiatalon lelkes tagja volt az egykori csillagászati szakkörünknek.

A Skype-rendszer terhelhetősége korlátozott, körülbelül maximum száz fős. Ezért akik nem tagjai a csillagászati egyesületünknek, de szeretnék meghallgatni az előadást, kérjük legkésőbb 2021. április 14-én, 18 óráig írjanak egy elektronikus levelet a magnitudo.szoboszlai@citromail.hu e-mail címünkre. A leghamarabb jelentkező hatvan külsős érdeklődőnek megküldjük a belépéshez szükséges elérhetőséget. (A fennmaradó létszámterhelést tagjaink vehetik igénybe, akiknek nem kell jelentkezniük.) A beléptetést kérő külsős érdeklődőknek legkésőbb 15-én, 15 óráig megküldjük a Skype bejelentkezési elérhetőségét.

(Az egyesület honlapja: http://macsed.csillagpark.hu/.)