Szerző: Rezes Dániel
A Holdat már keletkezése óta érik különböző méretű becsapódások, melyek változatos morfológiájú krátereket hoznak létre felszínén. Az ilyen impakt események során képződő törmelékanyag egy része eléri a holdi szökési sebességet (2,38 km/s) és elhagyja az égitest gravitációs erőterét, melynek eredményeként a világűrbe távozik. Ezeknek bizonyos hányada meteoritként egy másik égitest (pl. a Föld) felszínére hullhat, azonban néhány közülük igen érdekes pályára is állhat. Egy arizonai és virginiai kutatók társszerzőségében megjelent friss tanulmány az első alkalommal mutathat be egy olyan égitestet, mely egy ősi, Holdat ért becsapódás kilökött kőzetanyagát képviselheti. Ez a rejtélyes égitest a Föld (469219) 2016 HO3 Kamoʻoalewa nevű kvázi-holdja.
Forrás: Tomruen/Wikipedia; CC BY-SA 4.0
A 2016. április 27-én felfedezett Kamoʻoalewa (hawaii név; oszcilláló mozgást végző égitestre utal: ka=a, moʻo=töredék, a=valaminek a, lewa=oszcillál) nevű kisméretű (40-100 m átmérőjű) aszteroida jelenleg a legkisebb, legközelebbi és legstabilabb olyan kvázi-holdja a Földnek, mely folyamatosan kering bolygónk körül, azonban túl távol található ahhoz, hogy hagyományosan holdnak nevezhessük. Az ilyen égitestekről – melyek a Nap körüli keringésük során relatíve közel maradnak a Földhöz – jelenleg kevés tudás áll rendelkezésünkre, ugyanis méretükből adódóan észlelésük nehézségekbe ütközik.
A kutatók az Arizona államban található Nagy Binokuláris Távcsövet (LBT; Large Binocular Telescope) és Lowell Felfedező Távcsövet (LDT; Lowell Discovery Telescope) felhasználva meghatározták több más tulajdonság mellett a Kamoʻoalewa spektrumát is. Az égitest spektruma vörösebb (vagyis a növekvő hullámhosszal a reflektancia (felszín visszaverő képessége) is nő) tartományban mozog, mint a tipikus S-típusú aszteroidák spektrumai. Az ilyen spektrum szilikátokból felépülő kőzetekre jellemző, azonban a Belső Naprendszer aszteroidáinak tipikus értékeinél vörösebb értékekkel. A spektrumot a tudósok számos extraterresztrikus kőzettípus színképével összevetve azt találták, hogy a legnagyobb egyezés a holdi szilikátos kőzetekkel (Apollo-14 felföldi talaj) figyelhető meg. Ez az értelmezés figyelembe veszi az űrbéli mállást (space weathering) is és megnöveli annak a lehetőségét, hogy a Kamoʻoalewa holdi kőzetanyagból épül fel.
Az eddigi vizsgálatok alapján erős a gyanú, hogy a Kamoʻoalewa a Föld-Hold rendszerből származik. Az igazság felderítéséhez azonban még alaposabb és részletesebb vizsgálatokra lesz szükség. „Ha az utolsó szöget is igazán szeretnénk beverni a koporsóba, akkor oda kell menni és meg kell látogatni, találkozni kell ezzel a kis kvázi-holddal és sok közeli megfigyelést kell tenni.” – nyilatkozta a kutatásban részt nem vevő Daniel Scheeres, a Colorado Boulder-i Egyetem (University of Colorado Boulder) bolygókutatója. „A legjobb lenne, ha mintát vennénk.”
Kína nemrég bejelentette, hogy 2025-ben indítja útjára következő űreszközét, melynek egyik célja a Kamo’oalewa aszteroidán történő mintavételezés lesz. A begyűjtött kőzetanyagot az űreszköz kapszulában juttatja vissza a Földre. A ZhengHe névre keresztelt többcélú küldetés a feladataihoz szükséges műszerek széles palettáját fogja szállítani. Ilyen eszközök a hagyományos és multispektrális kamerák, spektrométerek, radar, magnetométer és különböző részecskedetektorok. Az orosz-kínai kooperációban végrehajtott küldetés célja többek között az, hogy információt szolgáltasson a naprendszerbeli kis égitestek képződésére és fejlődésére, a kvázi-holdak eredetére, mozgásukra és ásványtani-kőzettani tulajdonságaira, különös tekintettel a vízre és más illók jelenlétére vonatkozóan.
Források:
[1] https://www.sciencenews.org/article/kamooalewa-moon-space-rock-quasisatellite
[2] https://en.wikipedia.org/wiki/469219_Kamo%CA%BBoalewa
[3] https://planetology.hu/bolygos-rovidhirek-orosz-kinai-kisbolygo-es-ustokosmisszio/
[4] Sharkey, B. N., Reddy, V., Malhotra, R., Thirouin, A., Kuhn, O., Conrad, A., … & Veillet, C. (2021). Lunar-like silicate material forms the Earth quasi-satellite (469219) 2016 HO3 Kamoʻoalewa. Communications Earth & Environment, 2(1), 231., 7 p.
