A napforduló égi csodája

Szerző: Balázs Gábor

Az idei napforduló estéjén, azaz június 21-én nagy és igen fényes éjszakai világító felhő vagy más néven NLC (Noctilucent Cloud) volt látható. De mi is ez valójában, és miért alakul ki?

Ha definiáltabban fogalmazunk, akkor a világító felhő olyan nagy magasságban lévő felhő, amely a már horizont alatt tartózkodó Nap fényét veri vissza. Észlelésükre június közepétől egészen július végéig naplemente után egy-másfél, és napkelte előtt szintén egy-másfél órával van lehetőség, június közepétől egészen július végéig. Este északnyugaton, hajnalban északkelten pillanthatjuk meg.

Ahhoz, hogy ez a jelenség látható legyen, két feltételnek kell teljesülnie:

A felhőknek a mezoszféra a felső határán, tehát 75-85 km-es magasságban kell lenniük.
A horizont alatt lévő Nap fényét tükrözze vissza. A tükröződés oka a porszemcsékhez hozzátapadt 40-100 nanométeres vízjég-kristályok.

Láthatóságuk függ a naptevékenységtől (az UV-sugárzás miatt a felhő szétoszlik) és a mezoszféra hőmérsékletétől is (néhány fok eltérés is hatással van az NLC-k kialakulására).

A mezoszféra fölött, a sarki fények magasságában létrejövő NLC-k.
Kép: Wikimedia nyomán szerk.

1960-tól két szempont szerint osztályozzák őket:

Formájuk szerint:
1. fátyol
2. sávos
3. hullámos
4. csavarodott
Fényesség szerint:
1. alig látható
5. fényes

Az elmúlt években egyre gyakoribb és egyre erősödő jelenség a tudósok szerint a klímaváltozással is kapcsolatba hozható.

Most, hogy tudjuk mi is ez valójában, térjünk vissza a június 21-ei esetre, ami az elmúlt évek leglátványosabb ilyen típusú jelensége volt. Fényessége szerint bőven több, mint ötös. A már háromnegyed tíztől látható kékesfehér felhők egészen tizenegy óráig világították be az esti nyugati, észak-nyugati égboltot. Az ezt követő órákban a nyugodt és már felhőmentes ég jó lehetőséget adott távcsöves észlelésre és egyéb asztrotájkép-jellegű képek elkészítésére is.