Bolygós rövidhírek: tengeráramlásokat feltételeznek az Enceladuson

Szerző: Kovács Gergő

A Szaturnusz hatodik legnagyobb holdja, az 500 kilométeres Enceladus jégburka alatti óceánról azt feltételezik, hogy a Föld óceánjaihoz hasonlóan áramlatok mozgatják – számolt be a Caltech. Az elmélet szerint (a földi tengerekkel és óceánokkal ellentétben) az Enceladus felszín alatti vízköpenye homogén, benne a magból érkező hőt függőleges, ún. termohalin cirkulációk szállítják el.

Az Enceladus, a Naprendszer egyik legvilágosabb objektuma, köszönhetően az égitestet borító jégpáncélnak. Fotó: NASA/JPL/Space Science Institute; kép feldolgozás: Jason Perryt

A hold kis mérete ellenére egy igen izgalmas világ: 2014-ben már felhívta a tudósok figyelmét, amikor a Cassini űrszonda felvételein működő, vizet lövellő gejzírek voltak láthatóak. Az Enceladus egy azon kevés helyek közül a Naprendszerben, ahol nagy mennyiségű, folyékony víz található, így az égitest az asztrobiológusok figyelmének középpontjában áll.

A Föld óceánjaitól az Enceladus vízköpenye sok tekintetben eltér: az előbbi égitest víztömegei részmedencékre tagolhatóak, melyeket a Nap különböző mértékben melegít fel; az Enceladus óceánja globális kiterjedésű, felszín alatti, valamint a Föld átlagosan 3,6 km mélységű óceánjaihoz képest igen mély, legalább 30 kilométer vastagságú. A Caltech végzős diákja, Ana Lobo szerint azonban van a hold tengeráramlatai hasonlítanak a Földéihez. Egy további azonosság van a két égitest óceánjai közt: mindkettő sós vizű.

3 ÉVES A PLANETOLOGY.HU

Szerző: Kovács Gergő

Mintha csak tegnap ünnepeltük volna meg az oldal 2. születésnapját és máris azon kapjuk magunkat, hogy ismét megtettünk egy kört a Nap körül. Az oldal harmadik éve, dacára az egész világot felforgató járványnak, minden várakozásunkat felülmúlta…

Az elmúlt egy év alatt 123 blogbejegyzés született 15 szerző (Balogh Gábor, Balázs Gábor, Kocsis Erzsó, Bonczók Zoltán, Csaba György Gábor, Marcu András, Kereszty Zsolt, Kovács Gergő, Rezsabek Nándor, Szabó Bence, Szklenár Tamás, Szoboszlai Endre, Tamási Dávid, Tóth Imre és Vincze Miklós) tollából.

Csapatunk Bardóczné Kocsis Erzsó, Balázs Gábor és Marcu András személyével lett gazdagabb, továbbá partnereink köre is kibővült, ezen felül életre hívtuk “Bolygótár” nevű planetológiai adatbázisunkat, melyben hiteles információkkal szolgálunk Naprendszerünk egyes égitestjeiről. A közösségi médiabeli megjelenésünk fokozódott, immár TikTok-on is elérhető oldalunk (Balázs Gábor szerkesztésében), továbbá a facebook-on indított “Bolygópárbaj” nevű minisorozatunk igazi közönségkedvenccé vált. Csapatunk aktívan együttműködött stratégiai partnerünkkel, a Parallaxissal blog- és Facebook-oldalának elkészítésében, valamint szerkesztő-műsorvezetőként annak podcast-sorozatában. A COVID-19 járvány dacára szerkesztőségünk több népszerű hazai eseményen is részt vett, a Gothard Jenő Csillagászati Egyesület (GAE) XLI. Megyei Csillagászati és Űrkutatási Hetek programsorozatán, a Kutatók Éjszakáján, a Bakonyi Csillagászati Egyesület pénzesgyőri táborán, szerepet vállaltunk a BCSE Palotai Amatőr Csillagászat – PACSi csillagászati kincskereső akciójában, illetve az Űrbatyu II várpalotai felbocsátásán. Végül, de nem utolsó sorban az a megtiszteltetés ért minket, hogy a Juhari Zsuzsanna-díj elismerő oklevelében részesült bolygótudományi portálunk.

Így, hogy ismét eltelt egy év, nem ígérhetünk mást, csak azt, hogy folyamatosan megújulva, folyamatosan bővülő tartalmakkal folytatjuk! Köszönettel tartozunk szerzőinknek, szerkesztőtársainknak, továbbá minden Barátunknak és Olvasónknak, akik követik oldalunkat!

Boldog Születésnapot, Planetology.hu!

Az Isteni Színjáték planetológiája

Szerző: Kocsis Erzsó

„Az emberélet útjának felén” túl járok, így nagyon is aktuális elővenni újra a nagy klasszikust. Bár én nem ékes firenzei olasz nyelven olvasom, hanem a babitsi szófordulatokban merülök el. Háromszoros, kilencszeres számok bűvöletében nemcsak a fura zseni, Nikola Tesla élt, hanem Dante is a Szentháromság szimbolikája szerint szerkesztette műveit.

De hogy jön ez egy bolygótudományi portálra?

Nem lehet nem észrevenni, a „stelle”-t minden egyes rész utolsó szavaként.

Stelle, azaz csillag.

Erre „kapta fel a fejét” Ponori Thwerewk Aurél is, és nyomába eredt, hogy csak ennyi, vagy vannak más csillagászati vonatkozása is a Divina Commedia-nak? Mint a Nagy Műben Dantét Vergilius, tanulságos és felettébb izgalmas szellemi útra hív minket a szerző, tartsunk hát vele!

Ponori Thewrewk Aurél (1921-2014) a Szkeptikusok XIV. Országos Konferenciáján, Székesfehérváron, 2008-ban. Fotó: Trupka Zoltán engedélyével.

Kutatásunk az Odüsszeánál kezdődik, annak a látszaton alapuló, már tudományosnak is nevezhető kozmológiai világképével. Ezek a csillaghalmazok és csillagképek jelennek meg benne: Plejádok, Orion. Sőt, azt is tudták, hogy a Nagy Medve cirkumpoláris csillagkép, azaz sohasem nyugszik le.

Megismerhetjük Arisztotelész Kr.e. 4. sz-i munkásságát. Meglepődve tapasztalhatjuk, hogy akár egy mostani csillagászati könyvet is előkaphattunk volna, hiszen a Sarkcsillag magasságáról, a holdfogyatkozásról mai napig helytálló tényeket sorol fel. Ez utóbbiról Dante is említést tesz művében. Platon szerint az égitestek mozgása csakis teljesen egyenletes körmozgás lehet, amiről később Eudoxos is értekezik. Bár utóbbi tudós pontatlanul feltételezett Mars mozgása, ahogy Ponori mondja, Keplerig fájó pontja volt a csillagászatnak. Arisztotelész De caelo, azaz Az égről szóló művében egész részletesen taglalja világképét. Hipparkhosz megmérte a nappálya és az égi egyenlítő közti szöget, Klaudiosz Ptoleimaiosz Megalé Szüntaxiszát (Nagy Összefoglalás) pedig barangolásunk során érdemes lenne kicsit elmélyültebben tanulmányoznunk, hiszen elmélete másfél ezer évig alkotta a csillagászat alapját. Annál is inkább, mert szinte csodaszámba megy, ahogy ránk maradt: csupán egy példány menekült meg a Kr.u. 4. és 7. századi nagy könyvégetéstől. Hanin ar-Rasid bagdadi kalifa (számos görög munkával egyetemben) lefordíttatta arab nyelvre, és Almageszt címen lett ismeretes világszerte. A 13. században már Albertus Magnus és Aquinoi Szent Tamás műveiben mintegy egyvelegét találjuk ezen ókori és akkori keresztény tanoknak. Arisztotelész, a Filozófus nézeteit, természetábrázolását valamint peripatetikus világképét épp az itáliai költő idejében kezdték általánosan elfogadni. Ám a kora középkor a maga furcsa nézeteivel (hogy diplomatikusan fogalmazzak…) nem kedvezett a tudományág fejlődésének, a kutatási eredményeket sorra felemésztették az inkvizíció máglyái.

Több asztrológus hasonló sorsra jutott: Pietro d’Abanot Lucidatora (a Föld túlsó oldalán élő emberekről értekezett) miatt. Cecco d’Ascoli is el lett ítélve, ugyanis a De excentricis et epicy munkájában a bolygók mozgását vizsgálta. Az ő irodalmi munkássága kötődik cikkünk szereplőjéhez is, hiszen Danténak ajánlotta szonettjeinek egy részét.

Így el is érkeztünk el ahhoz a ponthoz, hogy megismerkedjünk kicsit természettudományos szemmel a költővel. Poétánk ugyanazt az akkoriban eretnek számító világképet hirdette, és úgy festette le, mint barátja d’Ascoli. Ezen nézeteit a septem arel liberales (hét szabad művészet) tanulmányai alapozták meg. A trivium és a quadrivium tárgyai (magába foglalva például az aritmetikát a számtannal, a geometriát a kor földrajzával, asztronómiát az átkeresztényesített arisztotelészi-ptolemaioszi világkép ismertetésével). Korának elismert, tehetséges költőjeként alkotott. Mint fehér guelf aktívan részt vett Firenze politikai életében is, annyira, hogy 1301-ben 5000 forint pénzbüntetésre, két évi száműzetésre és a közügyektől való örökös eltiltásra ítélték. (Érdekes szál: Dante nem jelent meg a tárgyaláson, távollétében ítélték el: „Igiie comburatur, sic qiiod inoriatiir” – tűzzel égettessék meg úgy, hogy meghaljon. Csupán 1965-ben, születésének 700. évfordulójával kapcsolatos emlékünnepségek alatt mentették fel!)

Mindezek után teológiából laureatus (babérkoszorús) fokozatot kapott, sőt, vizsgái alapján a természetfilozófia magisterévé nyilvánították – itt van egy újabb kapcsolódási pontunk a planetológiával.

Nem a klérusok latinján alkotott, hanem az antik Róma irodalmának szintjére hozta fel az olasz népnyelvet. Így indult neki 1306-ban a Divina Commedia-nak.

Már korábbi kisebb szösszeneteiben is megjelent a csillagászat.

Szíve hölgye, Beatrice születését a földtengely precessziós mozgási sebességével írta le. Azt az évi eltolódást fogadta el, amelyet Hipparkhosz a tavaszponttól mért látszó helyzeteltolódásából számított ki. A poéta az évi tavaszpont-eltolódásra 36″ és 46″,8 értékek közül az alsót fogadta el. Azt, hogy a precesszió teljes periódusának megtételéhez, a tavaszpontnak az ekliptika ugyanazon pontjára való visszaéréséhez 36000 év lenne szükség.

A Föld forgástengelyének precessziója, melynek során bolygónk tengelye
36000 év alatt egy 23,5°-os kúpszöget ír le

Műveiben gyakran említi, hogy az égitesteket a Nap világítja meg. A középkorban teljesen általános felfogásaként „tompa csillag”-ként is emlegeti az égitesteket.

Beatrice halálának idejét így nevezi meg: „a Venus csillag kétszer fordult meg azon a körön” (Vendégség II., II. 247-250 ) Hogy tudjuk ezt csillagászatilag visszagombolyítani? A Vénusz szinodikus keringésideje, amelynek elteltével visszatér a Földről látott helyzetébe, körülbelül 584 nap. Ezt kettővel szorozva több, mint három év és két hónapot kapunk.

A “Pentagramma Veneris”. A Föld a kép középpontjában van, a görbe a Vénusz helyzetét és távolságát mutatja az idő függvényében

Az Isteni Színjáték pedig a már emlegetett kilences szám bűvöletén kívül az általa elfogadott világképre is épül, számtalan természettudományos finomsággal szolgálva az arra figyelmes olvasónak. Néhány planetológiai kincsét épp emiatt muszáj bemutatnom.

„Gerince már a csillag fényébe öltözött, mely másnak drága vezetője” (Pokol I. 16-18.) Az eredeti szövegben pianeta található. A ptolemaioszi világképben a Nap egy bolygó. Itt nem zárható ki, hogy a „bolygó” valóban bolygó. Azaz a Vénusz, amely azon az estén napnyugta után gyönyörűen látszott a nyugati égbolton.

„A holdvilág már tegnap éjre megtelt” (Pokol XX., 124-130.). Bár Babits remek munkát végzett a fordítással, de a telehold-fázis idejének megjelölése nem pontos, sőt! 1300-ban ugyanis nagycsütörtök április 7-re esett, holdtölte viszont már 5-én megvolt. A költő este 10 körül láthatta kelni a Holdat, de semmiképpen sem 8-án.

„Én jobbfelé, a másik sarki tájra figyeltem: itt négy csillag fénye játszott: nem látta más még, mint Ádám s a párja” (Purgatórium I. 19-30). A Dél Keresztje hogy kerülhetett bele a Commedia-ba? Az első emberpár a dél és kelet felé eső Édenkertben lakhatott, ezt tartja a hagyomány. Pontosabban a Purgatórium hegyének fennsíkján. Csak ők látták a négy csillagból álló szép, idegen csillagképet, állítja a poétánk. Dante pontosan tudta, hogy a Föld túlsó felén élők számára a csillagos égbolt más, mint az olasz, de honnan? Soha nem járt a távoli déli vidékeken. Marco Polo sem említi úti jegyzeteiben. Azt lehet feltételeznünk, hogy arab utazók, kereskedők elbeszélései juthattak fülébe. Ezt a keresztet alakító négy az egyenlítőtől délre hajózó portugál hajósok számoltak be első ízben, több, mint kétszáz év múlva.

„Íme, mintha, szürkület derengvén, vörösen izzik Mars a sűrű ködbe” (Purgatórium IL, 13-17). Mostanában a Mars-missziók miatt a vörös bolygó különösen szem előtt van. És tessék, itt is megjelenik! Akkor a Mars bolygó hajnaltájt valóban alacsonyan állt a ködös horizont közelében, a Halak csillagképben.

„Mind közt, honnan halandók kelni látják az ég lámpáját, van egy pont (az égen amely négy kört három kereszttel átvág)” (Paradicsom I. 37-4). A  tavaszpont a nappálya nevezetes pontja, ahol a horizont köre, az égi egyenlítő, az ekliptika és a tavaszponton átmenő deklinációs kör találkozik. Metszésük alkotja a három ferde keresztet.

Sokunk titkos vágya egy interplanetáris kalandozás. Gondolnánk, hogy a Divina Commedia megadja nekünk ezt is? Egy érdekes kora-középkori „űrutazás”-ban vehetünk részt Dantéval és kedvesével, Beatricével. Az előző két részben bejárta az akkor leírt Világegyetem minden szegletét a földfelszíntől a Föld forró belsején át a Purgatórium magas hegyéig. A planéták szféráin át az Empyreumig, vagyis a keresztény Paradicsomig repült imádottjával. Ez a kiruccanás egyrészt teológiai, és ami nekünk fontosabb természettudományos szempontból, csillagászati kalandozás is lesz.

„A Gondviselés, mely őrzi e Rendet, fénnyel nyugtatja az eget” (Paradicsom I., 121-123). Az Első Mozgatóval kezdi a vándorlást. Majd a Hold köre, a Merkúr majd a Vénusz ege következik. Feltételezte, hogy a bolygó a Nap körül kering – ilyet a 14. században állítani páratlan volt! Innen repülnek tovább a negyedik égi körbe, ami a Napé. Megcsodálták a 15 igen fényes csillagot. Ötödik állomás a Mars lesz. A Jupitert elhagyva a hetedik égbe, azaz a Szaturnuszig emelkednek. Olvashatjuk költői leírását a Halley-üstökösnek is. Bámulatos, művészien bemutatott utazás ez az égbolt csodái között.

Miért érdemes tehát természettudományok iránt érdeklődőként újra olvasni az Isteni Színjátékot? Érdemes, de semmiképpen sem önmagában, hanem mellé téve Ponori Thewrewk Aurél Divina Astronomia c. könyvét. Aurél bácsi kezét fogva – aki, mint Vergilius, elkísér minket ezen szellemi kiránduláson- egy klasszikus irodalmi mű bámulatos csillagászati titkait is kibonthatjuk: felfedve a félszavak, félmondatok valódi értelmét. Érdemes kíváncsi lélekkel és figyelő szemmel elővenni ezt a régies művet és elámulni nem is olyan apró csodáin!

A katarzis garantált.

Tapasztalat.

GRBAlpha: budapesti asztrofizikai “kiskocka” az űrben

Szerző: Vincze Miklós

Azóta tudom biztosan, hogy most aztán már megkérdőjelezhetetlen űrnagyhatalom vagyunk, mióta a múlt héten rájöttem, hogy egyazon hordozórakétával kettő Budapesten összeszerelt műhold is útnak indul a Föld körüli pályára, ráadásul úgy, hogy a két fejlesztőcsapat egyike sem tudott a másikról. Vagy legalábbis arról biztosan nem, hogy okos kis szerkezeteik együtt startolnak Föld körüli pályára. Ha nem lenne ez a nyomorult járvány, még az is könnyen megeshetett volna, hogy a GRBAlphát, az első magyar vezetéssel fejlesztett, kimondottan asztrofizikai kutatásokat végző műholdat készítő barátaim a bajkonuri starthelyen jönnek rá, hogy nem ők az egyetlen magyar küldöttség, hanem ott vannak a buszon a zsebműholdakat már-már rutinszerűen ontó BME pikoműholdjának a SMOG-1-nek “gazdái” is. Persze a járványhelyzet miatt most ők is, ahogyan mi többiek is jobb híján az Interneten fogjuk csak követni a szombat reggeli startot, például a Spacejunkie-s srácok közvetítésében. [LINK] Amikor e sorokat írom, a Gagarin-repülés közelgő hatvanadik évfordulója tiszteletére ragyogó fehérre festett Szojuz 2.1 hordozórakéta immár ott áll a kazahsztáni starthelyen, ahol szombat reggel, magyar idő szerint 7:07-kor harminckét hajtómű lép majd egyszerre működésbe, hogy legyőzze a Föld nehézségi erejét és pályára állítsa (sok egyéb hasznos teher mellett) ezt a számunkra oly kedves Rubik-kockányi kis holdacskát.

De mit is kell tudnunk a GRBAlpháról? A nevében szereplő GRB a Gamma Ray Burst, vagyis gammafelvillanás, gammakitörés rövidítése. A GRB-k az ismert Univerzum legnagyobb energialöketei, melyek a gravitációs hullámok első, 2015-ös detektálása óta egyre inkább a tudományos érdeklődés homlokterébe kerültek. Gammakitöréseket ugyanis olyan folyamatok is okozhatnak, mint például a fekete lyukak vagy neutroncsillagok összeütközése, melyek egyúttal gravitációs hullámokat is gerjesztenek. Ám a LIGO és egyéb gravitációshullám-detektorok hatalmas pontatlansággal képesek csupán a források lokalizálására, mint ahogy egy úszómedence szélénél felvett vízszint-adatsorokból sem tudjuk egykönnyen meghatározni, hogy a medence melyik pontjára dobtuk be a hullámzást kiváltó labdát. Szóval ha azt is tudni szeretnénk, hogy a gravitációs hullámok merről érkeztek, célszerűbb a velük együtt járó gammakitörésekre figyelnünk. Ám egy ilyen felvillanás leginformatívabb és legenergikusabb része épp a rövid kezdeti vagyis “tranziens” szakasza, melyet különösen nehéz elcsípni egy komolyabb röntgen-gamma távcsővel. Mire ugyanis az ember “észbe kap” és oda tud irányítani egy műszert a forrás felé, a kitörés legérdekesebb része rendszerint már el is múlt. A dolgot az sem könnyíti éppen meg, hogy a gammasugárzás nem jut keresztül a Föld légkörén, vagyis ilyen vizsgálatokat minimum a sztratoszférából, de még inkább a világűrből lehet csak végezni, így aztán finoman szólva nem nagyon vagyunk eleresztve az eget folytonosan pásztázó gammateleszkópokkal. Nem véletlen, hogy a GRB-ket is csak az 1960-as években, az űrkorszakban fedezhették fel, ráadásul olyan amerikai katonai műholdak, melyeknek célja a szovjet kísérleti magaslégköri atomrobbantások (melyek szintén gamma-fotonokat bocsájtanak ki) detektálása volt.

Sajnos azonban a gammafelvillanások sem lokalizálhatók egykönnyen: ilyen nagy energiájú fotonokat nem lehet csak úgy lencsékkel meg tükrökkel irányítgatni, fókuszálni, mint ahogy a látható fényt vagy akár a rádióhullámokat szokás. Egy szó mint száz: a GRB-k tranziens szakaszainak gyors, valósidejű detektálása és az iránymeghatározás az asztrofizika valódi, hőn áhított szent grálja. S ha Szent Grál, akkor a Kerekasztal lovagjai az Arthur-mondakörből, s ha Arthur király, akkor Camelot, vagyis CAMELOT. Ez a név az én egyetlen érdemi(?) hozzájárulásom ehhez a projekthez, amelynek ötlete egyébként egy feledhetetlen sörözős brainstorming keretében született meg valamikor 2017-ben. A CAMELOT egy betűszó; viccnek szántam, de megragadt. Cubesats Applied for MEasuring and LOcalazing Transients, vagyis cubesatok (kicsi kocka-műholdak) a tranziensek mérésére és lokalizálására alkalmazva. A CAMELOT-terv lényege a következő receptben foglalható össze: végy nagyon egyszerű icipici műholdból jó sokat. Szereld fel mindegyiket kis gammadetektorokkal, amik önmagukban kis túlzással csak annyit tudnak, hogy ha eltrafálja őket egy kozmikus gamma-foton, akkor azt mondják, hogy “ping”, de a becsapódás időpontját nagyon pontosan megjegyzik. Ha a sok kis műholdacskát szétszórjuk a Föld körül, az egymástól ezer kilométerekre pörgő-forgó sok gamma-detektor egyetlen nagy képzeletbeli ernyővé áll össze, s a műholdak helyét és orientációját ismerve adataikból nagy pontossággal “kiháromszögelhető” a beérkező GRB hőn áhított iránya. Ez adatfeldolgozási szempontból egy komoly feladat, de az elv a maga egyszerűségében elegáns és szép. Képzeljük csak el például, hogy milyen jó lenne egy ilyen kicsi “gammadetektor-egységcsomagot” kifejleszteni, amit aztán “potyautasként” mindenféle műholdra fel lehetne szerelni. Gondoljunk bele, ha ezt a pici, tokkal-vonóval néhány dekás eszközt fel lehetne szerelni a SpaceX sokezernyi StarLink műholdjára. Egy bolygóméretű, s egyszerre minden irányba “néző” gammatávcső jöhetne létre! Ez tehát a nagy CAMELOT-vízió.

A kazah sztyeppéről szombaton felszökkenő GRBAlpha pedig nem más, mint ennek a technikának a legelső demonstrációja; innen a név második fele. Alpha, alfa, a kezdet. A liternyi kisműhold lelke tehát a gammadetektor, annak pedig egy cézium-jodid kristály, amely a gamma-sugárzás hatására látható fényt bocsájt ki. “Ezt érzékeny fotonszámlálóknak nevezett szenzorokkal érzékeljük, majd a jel erősítése és digitalizálása után a csillagászatilag is gyanús jeleket vagy helyben letároljuk vagy közvetlenül a rádiómodul felé továbbítjuk” – mondta Pál András a Konkoly Csillagászati Intézet kutatója, aki a rendszer fejlesztését vezette. “A projekt rendkívül jó példája a nemzetközi együttműködésnek,amelyben japán és magyar kutatók közösen egy olyan csillagászati műszert fejlesztenek kisműholdra amely előtte csak nagy műholdakon repült”, nyilatkozta Masanori Ohno aki a projekt miatt Japánból, Hirosimából költözött Budapestre. “Nagy kihívás volt a teljes detektort úgy megtervezni, hogy ebben a kis térfogatban is elférjen” egészítette őt ki Mészáros László, aki többek közt a detektor mechanikai vonatkozásaiért volt felelős. “A kristály fóliákba való csomagolásánál és összeszerelésénél sokszor hihetetlenül óvatos kézi munkára volt szükség” tette hozzá Jakub Řípa asztrofizikus. “Ehhez amúgy Ohno-szan origami-szaktudására is szükség volt” – mesélte nekem a Sokolébresztő egyik adásában Werner Norbert, aki a projekt tudományos koordinációját segítette. A kisműhold fedélzeti rendszereit a szlovák Spacemanic és Needronix cég készítette a Kassai Műszaki Egyetem Repülőmérnöki Karának munkatársaival és a magyar csoporttal együttműködve, a műhold végső összeszerelése pedig tavaly novemberben a Konkoly Intézetben történt, vagyis a kiskocka egy valódi nemzetközi tudományos-technikai együttműködés keretében jött létre. S ha a GRBAlpha küldetés sikerrel demonstrálja a rendszer működőképességét, akkor nagyot léphetünk előre a CAMELOT-vízió megvalósulása, s a dinamikus gamma-univerzum titkainak feltárása felé.

Hajrá GRBAlpha!

A képek forrása és további információk: https://grbalpha.konkoly.hu/

Bolygós rövidhírek: újra felhőcsík a Marson

Szerző: Kovács Gergő

Újra felhőcsík jelent meg a Marson, látszólag a 17 kilométer magas Arsia Mons vulkán csúcsából “kiindulva”, a Mars Express felvételén látható, körülbelül 1500 kilométer hosszú felhőnek azonban nincs köze a kialudt tűzhányóhoz: ez a légköri képződmény az ún. orografikus felhőzet nevet viseli. Kialakulásának hátterében az áll, hogy a vulkán lábának nekiütköző nedves légtömeg a tűzhányó csúcsán már elég hideg lesz ahhoz, hogy a légnedvesség jégkristályok formájában kicsapódjon. Fontos megemlíteni, hogy ez egy vízjégből álló felhő, a CO2 felhők képződéséhez jóval nagyobb hideg szükséges, ehhez a feltételek 90-100 km-es magasságban adottak.

A vulkánkitörésre emlékeztető felhősáv a Mars Express felvételén. Fotó:
ESA/DLR/FU Berlin/J. Cowart, CC BY-SA 3.0 IGO

Forrás: ESA

Bolygós rövidhírek: indul a Lucy űrszonda

Szerző: Rezsabek Nándor

A Lucy űrszonda cél-égitestjei
Forrás: NASA’s Goddard Space Flight Center Conceptual Image Lab

Ez év októberében indul a Jupiter trójai kisbolygóinak vizsgálatára a NASA Lucy űrszondája. A gázóriás pályájának kozmikus időskálán stabil L4-L5 Lagrange-pontjaiban keringő objektumok közül hét kerül terítékre: a (3548) Eurybates és annak holdja, a (15094) Polymele, a (11351) Leucus, a (21900) Orus, majd egy újabb Föld körüli hintamanővert követően a (617) Patroclus/Menoetius ikerkisbolygó. 12 éves útja során nyolcadikként felkeresi a missziónak nevet adó előembert, Lucy-t meglelő antropológusról elkeresztelt főövbeli (52246) Donaldjohanson aszteroidát is.


Forrás: NASA

Bolygós rövidhírek: egy frissen felfedezett közeli exobolygó

Szerző: Balázs Gábor

2021. március 6-án (az exoplanet.eu adatbázisa szerint) 4869 db exobolygót ismerünk, de mivel az eddig szerzett tapasztalatok szerint a csillagkeletkezés velejárója a bolygókeletkezés, folyamatosan fedezik fel az újabb és újabb, a Naprendszertől távoli bolygókat.

A CARMENES (Calar Alto high-Resolution search for M dwarfs with Exoearths with Near-infrared and optical Echelle Spectrographs) kutatói a napokban (március 5-én) publikálták friss felfedezésüket, miszerint a kutatócsoport a spektroszkópiát (a spanyolországi Calar Alto Obszervatórium 3 és fél méteres távcsövével és a CARMENES spektroszkópjának felhasználásával) és a fedési metódust (a TESS űrtávcső segítségével) ötvözve azonosított egy rövid periódusú exobolygót egy vörös törpecsillag, tehát a Napnál kisebb és hidegebb csillag körül. Az említett vörös törpe (nevén nevezve Gliese 486) a Földtől 26,3 fényévre, a Virgo (Szűz) csillagképben található.

A felfedezett exobolygó (Gliese 486b) központi csillagától 2,5 millió kilométerre kering, rövid keringési idővel. Ez azt jelenti, hogy a csillaga körüli útját mindössze 1,467 nap alatt teszi meg.

Fantáziakép a Gliese 486b exobolygóról és csillagáról. Forrás: Pixabay)

A további vizsgálatok alapján a bolygó szilárd felszínnel rendelkezik, viszont fizikai paraméterei alapján nem a sima kőzetbolygókhoz sorolható. Bolygónkhoz képest sugara 1,3-szor, tömege 2,8-szor nagyobb. Ennek alapján a bolygó az ún. szuperföldek kategóriáját erősíti. Méreteiből adódóan a felszínén tapasztalható gravitáció is erősebb a Földinél, pontosabban annak 170%-a. Ha még a 70%-kal nagyobb gravitáció nem lenne elég, a 427 ⁰C-os felszíni hőmérséklet teszi számunkra még barátságtalanabbá a leírt exobolygót.

A felfedezést azért is övezi nagy figyelem, mert közelsége miatt lehetőséget biztosít a kutatóknak, hogy megfigyeléseik során minél pontosabban tudják modellezni más bolygók légkörét. Ezen túl abban is a segítségükre lehet, hogy megértsék a Naprendszeren kívüli kőzetbolygók légkörének összetételét és a központi csillaguk rájuk gyakorolt hatását. Ehhez fog hozzájárulni a jövőben induló James Webb űrtávcső is.


Források: [1] [2] [3]

Pántlikás planetológia

Azaz női elnevezésű objektumok

Szerző: Kocsis Erzsó

Sokszor mutattam már be őket, de most ne a tudós hölgyeket vegyük górcső alá! Tekintsünk fel a hatalmas égre, és nézzük meg, ott hogyan jelennek meg a „nők”! Nem konkrét személyeket fogunk találni az éjfekete mélységben, hanem érdekes és izgalmas objektumokat.  Jöjjön a női elnevezésű égi csodák sora, amiknek „pántlika lobog egyenlítőjükön”!


Vénusz

A Vénusz (NASA/Mariner 10)

Keringési ideje 224,7 földi nap, ám pont olyan lassan forog tengelye körül, hogy mindenkinek bőven van ideje megcsodálni tüzesen gömbölyű idomait. Annál is inkább jogos ez a kecses lassúság, hiszen „nomen est omen”, mivel nevét a szépség római istennőjéről kapta. A Hold után a legfényesebb objektum az éjszakai égbolton, legnagyobb látszó fényessége -4,6 magnitúdó. Igen, ezért Ő az az első és utolsó „csillag”, amit szabad szemmel megpillanthatunk! Földünk testvérbolygójának is hívják: hasonló mérete, gravitációs ereje és tömege okán – csak esetében egy finom kőzet-asszonyságról beszélhetünk. Arcpirító +460 fokos felszíni hőmérsékletű égitest. A Naprendszerben itt a legerősebb az üvegházhatás is.

55 évvel ezelőtt hordozórakétáján az űrbe emelkedett Venyera-3 Vénusz-szonda . Az automata bolygóközi állomás lett az első eszköz, amely egy másik bolygó felszínére jutott, de az intenzív napsugárzás miatt a fedélzeti elektronika meghibásodott, így az űrszonda nem tudott adatokat szolgáltatni. Mégis, a Venyera-3 segített detektálni a Vénusz térségében a mágneses mezőt, a kozmikus sugárzást, a napplazmát, a mikrometeoritokat, a rádiósugárzást és még sok más mérési adatot szolgáltatott, így gömbölyű menyecskénket kicsit jobban megismerhettük. Most, hogy harcias vörös kollégáját újra szem elé került, nem lenne jó újra egy alapos „pántlikalebegtetés” a cikázó égbolt felett?

Az egyik Venyera-szonda a Vénusz felszínén (Pixabay/Reimund Bertrams)


Törpebolygók

Jöjjenek sorra a kisebb barátnők, a törpebolygók! Ők lesznek azok, akik szintén a Nap körül keringenek, mint a Föld-ikernővér. Elegendően nagy tömegűek ahhoz, hogy megközelítőleg gömb alakúak legyenek – így lesz néhány újabb kerekded menyecskénk! A pályáját övező térséget, a bolygókkal ellentétben, nem söpörik tisztára az apróbb égitestektől.

Eris

2003-ban fedezte fel M. E. Brown, C.A. Trujillo és D. Rabinowitz. Az egyik legnagyobb dilemma indult el ezzel, hiszen tizedik bolygóról beszéljünk vagy…? „Leánykori névnek” az UB313-at kapta, ám felfedező csoportja csak Xenának becézte. Végleges elnevezését az ókori görög ellentétek és viszályok istennője után nyerte. És itt is beköszön a régi fent említett latin mondás, hiszen a „megszületésével” mai napig tartó vitát indított el a Pluto bolygó illetve nem bolygó státuszáról. Eris, az apró, azaz 1163 kilométer sugarú pukkancs a Neptunusz pályáján túl található. A napfénynek több mint kilenc óra kell, hogy a felszínéig eljusson. Feltételezhető, hogy nagyrészt kőzetanyagokból áll. A metánjég jelenléte azt jelzi, hogy a felszíne nagyon hasonló a Plutohoz és a Neptunusz legnagyobb holdjához, a Tritonhoz. 2004-ben fedezték fel a holdját. Dysnomia nevét Erisz istennő leányáról kapta, aki a törvénysértés és a törvénytelenség istennője volt.


Ceres

A Ceres (NASA/JPL-Caltech/UCLA/MPS/DLR/IDA)

Giuseppe Piazzi fedezte fel 1801-ben, részben Zách Ferenc Xavér hozzájárulásával. Nevét a növények ültetése, az aratás és az anyai szeretet istennője után kapta. 950 km-es átmérőjével messze a legnagyobb és legnehezebb test a belső kisbolygóövben.

A Ceres Ernutet nevű krátere (NASA/JPL-Caltech/UCLA/MPS/DLR/IDA)

A NASA 2007-ben indította felderítésére a Dawn űrszondát, aminek VIR nevű műszere infravörös fényben képes volt nagy területen szerves anyagot kimutatni a felszínén, például az Ernutet-kráter belsejében.


Haumea

2004-ben a Michael Brown által vezetett kutatócsoport fedezte fel. Viszont a 2005-ös spanyolországi J. L. Ortiz vezette csoport párhuzamos felfedezéséről még folynak a viták. Kicsikénket a gyermekszülés hawaii istennőjéről nevezték el.

2017-ben a magyarországi méréseket egymáshoz illesztve kirajzolódott egy mindössze 70 km széles gyűrű alakja., így már nemcsak a hatalmas Szaturnusz és a kéklő jégóriások büszkélkedhetnek eme dísszel, hanem sokkal kisebb húguk is büszkén billeghet immár az univerzum pompás csillag-tükre előtt. Két holdja van: Hi’iaka és Namaka. Haumea az egyetlen (eddig) ismert égitest, a Neptunuszon túl, aminek saját kisbolygócsaládja van, így kiérdemelheti a „világűr apró tyúkanyója” címet.


Kisbolygók

Végül sorakozzanak a legkisebb, legkevésbé csinos égitestek! Ők a bolygókkal és törpebolygókkal ellentétben már szabálytalan alakúak. Kisbolygó tehát az az égitest, ami bár a Nap körül kering, igen kis tömege miatt nincs elég gravitációs ereje ahhoz, hogy megközelítőleg gömb alakú lehessen, továbbá nem söpörte tisztára a pályáját övező térséget. Jelenleg 546 846 kisbolygót tartunk nyilván a Naprendszerünkben.


Ida

Az Ida és Dactyl nevű holdja (NASA/JPL)

Johann Palisa osztrák csillagász fedezte fel 1884-ben. Moriz von Kuffner bécsi sörfőző és amatőrcsillagász nevezte el egy nimfa után, akit bátyjával, Adrasteával együtt bíztak meg a csecsemő Zeusz gondozásával. A Mars és a Jupiter közötti főövben található, egyike a Koronis aszteroidák családjának. A Koronis család, más néven Lacrimosa család egyik tagja. Úgy gondolják, hogy legalább két milliárd évvel ezelőtt keletkeztek. Felszínét kráterek és vastag regolitréteg (porított kőzet) borítja. A Galileo űrszonda 1993-ban közelítette meg 2400 km-re. A Dactyl 1.6×1.4×1.2 km-es, tojás alakú holdacskája (Krétán az Ida-hegy a legendás ókori fémmunkások, Dactylek versenyének helyszíne, róluk kapta a nevét). 1994. -ben fedezte fel Ann Harch.

A Koronis család tagjai (NASA)


Miranda

A Miranda (NASA/Voyager 2)

Az Uránusz holdja, amelyet Gerard P. Kuiper fedezett fel 1948.-ban. William Shakespeare “A vihar” című darabjából Prospero lányáról kapta a nevét. Körülbelül 500 km átmérőjű, csak heted akkora, mint a Föld holdja. Egyrészt enyhén kráterezett gerincekkel és völgyekkel tarkított területek találhatóak a felszínén. Ezeket éles határok választják el a nagyobb kráterszámú, feltehetően asztroblémekkel borított régióktól. Kráterei neve: Alonso, Ferdinand, Francisco, Gonzalo, Prospero, Stefano, Trinculo.

Az Alonso Crater (NASA/Voyager 2)

Három felszíni pozitív forma, ún. “korona” (Arden, Elsinore, Inverness) található a Mirandán, amik egyedülállóak Naprendszerünkben. Egyik teória szerint ezek nagy sziklás vagy fémes meteoritbecsapások helyszínei, amelyek részben megolvasztották a jeges felszínt, és ennek következtében a latyakos víz felemelkedett a felszínre, és megdermedt.

Az Iverness Corona (NASA/Voyager 2)

Nagyjából azonos mennyiségű vízjégből és szilikátkőzetből áll. Pályahajlása a nagyobb Uránusz-holdakéhoz képest jelentős.

A program plakátja a Kutatók Éjszakáján

A 2020-as Kutatók éjszakáján elhangzott libegő-lobogó pántlikás objektumokról szóló prezentáció itt nézhető vissza:


Források: [1] [2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11]

Magma felgyülemlés okozza a földrengéseket – ez fog történni, ha kitör a vulkán

Az Izland Dél-nyugati csücskében található Reykjanes-félszigeten napok óta megnövekedett szeizmikus tevékenység zajlik. Habár Izlandon a földrengések mindennaposak, az utóbbi időszakban jelentősen megemelkedett a rengések száma és erőssége.

A földrengések elhelyezkedése és erőssége a Reykjanes-félszigeten. Zöld csillag jelöli a 3-as fokozatúnál erősebb rengéseket

Pár nappal ezelőttig a szakértők álláspontja az volt, hogy a február 24-én kezdődött aktivitás nem magmatevékenység következménye, hanem a kőzetlemezek elmozdulása okozza azt. Március elsején azonban a műholdas felvételek elemzése során ennek az ellenkezője bizonyosodott be.

Úgy tűnik, hogy a közelmúlt eseményei a tavaly kezdődött magmafegyülemlés folytatása. Tavaly ennél jóval kisebb szeizmikus aktivitás miatt hirdettek sárga készültségi fokozatot a térségben.

A friss GPS mérési eredmények szerint a talajfelszín mintegy 30 centimétert emelkedett az elmúlt napok földrengései hatására. A jelek arra utalnak, hogy körülbelül 6 km mélyen mozgolódik a magma és utat keres magának a felszín felé.

Ki fog törni a vulkán?

Itt nem egy darab meglévő vulkánról van szó, hanem egy ezeréves lávamezőről, ahol hasadékok nyílhatnak meg, melyekből forró magma áramlik ki. Habár a közeljövőben bekövetkező lávakitörés valószínűsége egyre növekszik, a szakértők továbbra is óvatosan fogalmaznak. Senki nem képes megjósolni biztosan, hogy mi fog történni és mikor, csupán valószínűségről beszélhetünk.

Hamarosan biztosan felszínre kerül a láva, de azt senki sem tudja, hogy pontosan mikor. A “hamarosan” geológiai léptékben mérve akár 1-200 évet is jelenthet, jegyezte meg a RÚV hírportálnak Þorvaldur Þórðarson vulkanológus.

Jelenleg három lehetséges forgatókönyv van:

  • A szeizmikus aktivitás elcsendesedik leáll minden további következmény nélkül
  • A magma felgyülemlés erősebb szeizmikus aktivitást idéz elő, amely nagyobb (akár 6.5-ös erősségű) földrengéshez is vezethet
  • A magma benyomulás folytatódik és
    • felszakítva a kérget a felszínre ömlik, vagy
    • a felszín alatt megszilárdul
A talajfelszín mintegy 30 cm-t emelkedett a kérdéses területen

Mi fog történni, ha kitör a vulkán?

Szakértők szerint az esetleges vulkánkitörés nem fog emberéletet fenyegetni. A terület geológiai tulajdonságai olyanok, hogy a lávakitörés nem járna robbanással és hamu kilöveléssel, hanem ún. effuzív kiömlés várható. Ez a típusú kitörés lassan folyó lávát produkál.

A kitörés várhatóan egy-két hétig is eltarthat, de nem fogja fenyegetni az utakat, épületeket, lakott területeket. Mindazonáltal a felszabaduló gázok okozhatnak kellemetlenséget, vagy akár veszélyt is jelenthetnek az arra érzékenyek számára, így egy esetleges kitörés esetén kiemelten fogják figyelni a szélirányt és a gázok terjedését.

Veszélyben van a lakosság?

Habár a kitörés helyszíne meglehetősen közel lenne a nemzetközi repülőtérhez, a híres Blue Lagoon fürdőhöz és egy-két kisebb településhez, becslések szerint a láva nem fenyegetne közvetlenül egyetlen települést sem.

Az alábbi képen lilával jelölték a láva várható folyási útvonalát. Két település van a képen: jobbra fent látható Hafnarfjördur, balra lent pedig Vogar.

Forrás: helloizland.hu