A NASA forgószárnyas repülőgépet küld a Titanra 2027-ben

Szerző: Ivanics-Rieger Klaudia

A folyékony szénhidrogének sekély tavait rejtő, ködös légkörbe fulladó Titan egy különös világ. Az ember régóta vágyik, már hogy közelebbről is felfedezhesse. Ezért is készül a NASA egy robotikus forgószárnyas légijármű indítására, hogy 2027-ben feltárja a holdat. A tudósoknak most már jobb elképzelésük van arról, hogy milyen vidék várja majd a NASA Dragonfly (magyarul: Szitakötő) küldetését. A szerkezet 2034-ben érkezik meg a Szaturnusz legnagyobb holdjára, a leszállóegység végül a Selk-kráter közelében található Shangri-la* dűnemezőben száll majd le. A kutatók “tudományosan figyelemre méltó területként” írják le ezt a helyet, amelyet érdemes feltárni, hiszen bőven van még mit megtudni róla. Egy új tanulmány ennek a régiónak hat konkrét részét térképezi fel: olyan helyként azonosítja, amelyet valószínűleg töredezett, jeges talaj és homokdűnék borítanak. Ez a tanulmány olyan modellekhez és hipotézisekhez biztosít alapot, amelyeket a Dragonfly a leszállása után már tesztelhet is. “A Dragonfly a Titan egyenlítői, száraz régiójában fog landolni; egy rideg, vastag légkörű szénhidrogén-világban” – nyilatkozta Léa Bonnefoy , a New York-i Cornell Egyetem kutatója. – “Néha folyékony metán esik, de ez inkább hasonlít egy földi sivatagra, ahol dűnék, kis hegyek és becsapódási kráterek találhatók. Közelről vizsgáljuk majd meg a leszállóhelyet, annak szerkezetét és felszínét.”

Illusztráció a Dragonfly helikopterről (NASA/JHU-APL)

Ez a tüzetes vizsgálat már magába foglalta a Cassini űrszonda által készített radarképek részletes elemzését is: a radarjelek változásának és visszaverődésének módja különböző szögekből (szakkifejezéssel élve visszaverődési görbékből) a kutatók jól megalapozott becsléseket tudtak tenni a Titan felszínével kapcsolatban. Mivel a Cassini képeinek felbontása csak körülbelül 300 méter pixelenként, a csapat figyelembe vette a Huygens leszállóegység által gyűjtött adatokat is, amely az új leszállási helytől délre ért talajt. Azonban rengeteg részlet eddig alig több, mint becslés. Ilyen például a Selk-kráter magassága és alakja. Ez azt jelenti, hogy még rengeteg elemzést kell elvégezni 2034-ig. “Az elkövetkező néhány évben nagy figyelmet fogunk fordítani a Selk-kráter területére” – nyilatkozta Alex Hayes, a Cornell Egyetem bolygókutatója. A Dragonfly egy úgynevezett forgószárnyas, helikopter-szerű szerkezet lesz, amely a hagyományos drónokhoz hasonlóan fog működni. A tervek szerint körülbelül 450 kilogramm súlyú lesz, nyolc rotorral, amelyek mindegyike körülbelül egy méter átmérőjű. A Titan gyenge szelű, alacsony gravitációs légkörében a Dragonfly maximálisan 36 km-es óránkénti sebességgel fog repülni, és egyre hosszabb repüléseket tesz majd meg a kezdeti leszállóhelyétől. Mivel a Titan sok tekintetben hasonlítható a korai Földhöz, a tudósok azt remélik, hogy többet megtudhatnak saját bolygónkról is. Végső soron a Titannal kapcsolatos ismereteink várhatóan jelentősen növekedni fognak, amint megérkezik oda a Dragonfly; ugyanúgy, ahogy a Curiosity rover is sokkal többet mutatott meg nekünk a Marsról…
Ahogy Bonnefoy nyilatkozta: „A Dragonfly végre megmutatja nekünk, hogyan néz ki a régió és a Titan.”

*Shangri-la: James Hilton angol szerző által kitalált hely a Kunlun hegységben, melyet 1933-ban írt Lost Horizon című művében írt le, de a leírás különböző tibeti szentírásokon alapul. Mára Shangri-la minden földi paradicsom szinonimájává vált.

Forrás: sciencealert.com

Bolygóvonat a hajnali égen, nézzük mi várható valójában

Szerző: Balázs Gábor

Bolygók sorakoznak a hajnali égen, egymás után rendre, szépen. De mi is fog történni a következő hajnalokon? Fontos leszögezni, nem az, amit oly sok helyen olvastunk az eseményről. Ennek a bolygósorakozónak tudományos jelentősége nincs, pusztán egy szép égi látványosság, sőt, hogy több bolygó látszik, máskor is megtörténik. Volt hasonló decemberben az esti égen, 2020 tavaszán és még előtte 2016-ban is. Ebből következik, hogy maga a bolygósorakozó nem egy ritka jelenség.

Bolygósor az esti égen 2020 decemberében

De akkor miért érdekes, ha nem ritka? Lényegében azért, mert a bolygók keletről nyugat felé haladva (balról jobbra) a Naptól való távolságuk sorrendjében láthatóak. De ez sem évezredenként egyszer. 2004 decemberében voltak a bolygók legutóbb hasonló sorrendben. A különbség most csupán annyi, hogy a bolygók közelebb látszódnak egymáshoz.

A bolygók állása 2004 decemberében (Forrás: Stellarium)

És nem kell évszázadokat várni a következőre sem. A sorrend 2040-ben ismét a Naptól való távolság szerint fog alakulni. Hogy minden bolygót láthatunk egy időben az égen, az egy másik kérdés. Ez utoljára 2020-ban történt meg és legközelebb 2161-ben lesz megfigyelhető.

Tehát miért különleges a mostani? Mert az előző kettő egy időben történik. Ugyanabban az időben minden bolygót megfigyelhetünk, ezek közül négyet szabad szemmel is láthatunk. Mindezt a bolygók Naptól való távolsága szerinti egymásutánban. Ez az egybeesés az, ami ténylegesen különlegessé teszi az elkövetkező hajnalokon látható bolygósort. Magát a sorrendet csupán az Uránusz és a Neptunusz töri meg, de ezeket a látvány tetőpontján már szabad szemmel most nem láthatjuk.

Hogyan látszik most és mikor lesz a legszebb?

Maguk a bolygók fényes csillagokként tűnnek fel a hajnali égen kelet, délkelet felé, mikor már pirkad. Először május végén, La Palmán fotóztam a már hasonló formációban álló bolygókat.

A június végén látható bolygósor május 25-én La Palma szigetéről. A délebbi részeken az együttállás látványosabb lesz a horizonttól való magasság miatt (nagyobb méretben itt)

Legutóbb június 13-án hajnalban készült kép már úgy a bolygósorról, ahogyan látszódni fog néhány nap múlva. Persze addig a bolygók elhelyezkedése picit változik.

A júniusi felállás 13-án hajnalban a szerző felvételén (nagyobb méretben itt)

Ahogy több helyen is írták, június 17. és 28. között lesz a legszebb a bolygóvonat látványa. De miért pont akkor? A bolygósorhoz június második felében csatlakozik a Merkúr, illetve ezekben a napokban az egyre csökkenő fázisú Hold szép együttállásokkal kápráztatja el a koránkelőket. Maga a bolygósor még július legelején is látható lesz, igaz, már a Merkúr és a Hold nélkül.

Vegyünk egy, a két szélső időpont közötti dátumot. Legyen június 22. Elsőként a Szaturnusz kerül a horizont felé 0:05 után. Mivel a ténylegesen látható bolygókról lesz most szó, így a soron következő a fényes Jupiter 1:27-től. Őt nemsokkal égi kísérőnk, a Hold fogja követni. 2 óra után már látható a földközelségéhez közeledő vöröses csillag, a Mars. Utóbbi három 25-én szép hármas együttállásban lesznek megfigyelhetők.

Mars-Hold-Jupiter hármas együttállás június 22-én. Ezt az együttállást érdemes már 3 óra környékén megkeresni (Forrás: Stellarium)
A Mars, a Hold és a Jupiter együttállása május 25-én a szerző felvételén La Palma szigetéről. Hasonló látványra számíthatunk 22-én is, mindössze a Mars és a Jupiter lesz kissé távolabb egymástól (nagyobb méretben itt)

2:54-től már elméletben látható az Uránusz is. Ez a bolygó vidéki égbolton szabad szemmel halvány csillagként, de látható, de jelen esetben a szürkületi égbolt fénye miatt mi már nem láthatjuk. A látható bolygókhoz utoljára a Vénusz fog csatlakozni 3:38-tól. Őt a Merkúr követi, de fontos leszögezni, hogy nagyon alacsonyan lesz a horizont felett, így több mint valószínű, hogy ez a bolygó már elveszik a felkelő Nap fényében.

Forrás: Stellarium
A Naprendszer június 22-én. A nyíl mutatja, merre nézünk hajnalban. Forrás: https://www.theplanetstoday.com/

De mi szükséges a megfigyeléshez? Elsősorban fontos szem előtt tartanunk, hogy nem lesz szabad szemmel látható a Naprendszer összes bolygója. Második legfontosabb, szinte tökéletesen tiszta keleti, délkeleti horizontra lesz szükség ahhoz, hogy a legjobb időpontban láthassuk az összes látható bolygót.

Ahogy a fenti időpontokból is látszik, a teljes sor megfigyelésére igen rövid idő áll majd rendelkezésre. A Vénusz 3/4 4 felé lesz olyan magasan, hogy már jól látható legyen, de 4 óra után már a felkelő Nap fénye már folyamatosan elvesz a látványból az idő előrehaladtával. Ekkor már csak a négy, fényesebb bolygó (Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz) fog látszódni. Távcsővel ezt a jelenséget nem érdemes megfigyelni, hiszen maguk a bolygók 105 fokos látószögben sorakoznak. Ez a jelenség tényleg a csak szabad szemes alkalmak egyike. Ellenben aki a bolygókat távcsővel szeretné megnézni, azok ténylegesen láthatják a legtöbb bolygót. Akár még a Merkúrt is.

És ha le szeretném fotózni?

Első és legfontosabb: egy stabil állvány. Enélkül igen nehéz lesz a jelenség megörökítése. A bolygók az égbolton szétszórva lesznek, így a lehető legkisebb gyújtótávolságú objektívünket vegyük elő. Így sem biztos, hogy egy képen látszódni fog az összes bolygó, ezért nagy valószínűséggel panorámafotót kell készítenünk. A fentebb látható, június 13-án készült fotó is egy 3 képes panorámafotó.

Ha már objektív. A csillagokat pontszerűnek látjuk és törekedünk arra, hogy a képeken is annak lássuk őket. Hogy ne hosszú csíkok legyenek a csillagok és persze a fő attrakciók, a bolygók, be kell tartanunk az 500-as szabályt. Röviden elmagyarázva: 500-at elosztjuk az általunk használt objektív gyújtótávolságával így megkapjuk azt a leghosszabb záridőt másodpercben, aminek használatával még pontszerűek maradnak a csillagok. Ha viszont NEM full frame fényképezőgépet használunk, ezt az értéket tovább kell osztani 1,6-al. A számítás szemléltetéséhez a Canon 2000D-t és egy alap 18-55-ös objektívet veszek alapul. A legkisebb gyújtótávolsága 18 mm. 500/18 eredménye 27,8. Mivel crop szenzoros gépről van szó, ezért tovább kell osztani 1,6-al. 27,8/1,6 eredménye 17,4 így a leghosszabb használható záridő 17 másodperc.

Full frame gép esetében: 500/fobj

Crop szenzoros gép esetében: (500/fobj)/1,6

Akik pedig az együttállások között szeretnének válogatni, azoknak összeszedtem a Hold együttállásait 18-a és 27-e között. (A képek az adott dátum égboltjának 3:55 perckori állapotát mutatják.)

Először a Hold a Szaturnusz közelíti meg 18-án.

A bolygósor 18-án hajnalban. Forrás: Stellarium

Majd 21-e és 23-a között a Jupiter és a Mars közelében láthatjuk égi kísérőnket.

A bolygósor 21-én hajnalban. Ekkor a Hold a Jupitert látogatja meg. Forrás: Stellarium
A bolygósor 22-én hajnalban. Forrás: Stellarium
A bolygósor 23-án hajnalban. A Mars bolygó mellett láthatjuk az egyre fogyó Holdat. Forrás: Stellarium

Bónusz: 26-án hajnalban a vékony hajnali holdsarló a Vénusz és a Fiastyúk nyílthalmaz között fog elhaladni. Ennek sikeres megfigyelése, netán megörökítése igazán maradandó élmény.

Hold-Vénusz-Fiastyúk együttállás 26-án. Forrás: Stellarium
A bolygósor 26-án hajnalban. Forrás: Stellarium

És egy igazi kihívás:

A bolygósor 27-én hajnalban. Forrás: Stellarium

Decemberi bolygórandevú(k)

2021 utolsó hónapjának elején, a nyugati égen többszörös bolygóegyüttállásban gyönyörködhetünk: a Hold, Vénusz, Szaturnusz és Jupiter négyese több napon át is a napnyugta utáni égbolt ékköve lesz! A Vénusz-Jupiter-Szaturnusz bolygók szinte mozdulatlan hármasát Holdunk vékony, majd egyre növekvő sarlója egészíti ki december 6-10. között. Hatodikán a Hold leheletvékony sarlójától keletre a Vénusz fényes, sárga “csillaga” következik, mely kisebb távcsővel is elegáns sarlónak mutatkozik. Majd a Szaturnusz és a Jupiter következnek. A napok múlásával Holdunk vastagodó sarlója hol a Vénusz és Szaturnusz között, hol a Szaturnusz és Jupiter között, hol pedig a Jupiter mellett helyezkedik majd el. December 10-én pedig a négy égitest egymástól egyenlő távolságra fog elhelyezkedni. Ne hagyjuk ki ezt a több napos égi randevút!
(Képek forrása: Stellarium)

Ismerős idegenek – avagy Naprendszerünk a Science Fiction univerzumában – V. rész

Szerző: Ivanics-Rieger Klaudia

Bevezető

Számtalan lehetőségünk van arra, hogy megismerjük a Naprendszerünket. Elég csak kinyitnunk egy tudományos könyvet, átkapcsolni a tévét egy ismeretterjesztő csatornára vagy követni egy ismeretterjesztő oldalt az interneten, esetleg ilyen ismertető videókat nézni. A következő cikksorozatban azonban a Naprendszert egy új oldaláról ismerhetjük meg. A sorozat a tudományos fikció világába kalauzol el minket. Égitestről égitestre haladva ismerhetjük meg, hogy az adott objektum miként jelenik meg a sci-fikben, a könyvek lapjain csak úgy, mint a mozivásznon. Elsősorban azokra a művekre koncentráltam, amik a hazai science-fiction rajongók körében jól ismertek. Akik már látták, olvasták őket, azok számára nyilván ismerős a terep, akik még nem, azoknak remélem, sikerül kedvet csinálni. Utazásunk során belülről kifelé haladunk, a belső bolygókkal kezdjük és a Naprendszer határán fejezzük be, s közben felfedezzük ismerős égitestjeink idegen oldalát.

A Naprendszerről szóló korai szakirodalom a XVII. századig visszanyúló tudományos spekulációk nyomán azt feltételezte, hogy minden bolygó saját őshonos életformának ad otthont, emellett gyakran feltételezik, hogy lakói antropomorfok. Ezeket az elképzeléseket ma bolygóromantikának hívjuk. A tudomány fejlődésével aztán a sci-fik is igyekeztek lépést tartani. Míg először csak a holdutazás foglalkoztatta őket, a 20. századtól megjelent a Mars kolonizálása és/vagy terraformálása, s az élet lehetőségeit is áthelyezték a gázóriások egyes holdjaira (mint például az Europa és az Enceladus).

Gázbolygók és holdjaik

A Jupiter és a Szaturnusz (illetve úgy általában a gázóriások) már nem kapnak annyi főszerepet, mint a belső bolygók. Ennek oka gázóriás mivoltuk, amiért természetesen betelepítésre alkalmatlanok. Holdjaik jeges, mérgező, de mindenesetre kietlen világok, melyek szintén kevésbé vonzzák az írók fantáziáját…
A legnagyobb gázóriás a Jupiter. Talán leglátványosabb megjelenése Stanley Kubrick Űrodisszeia-adaptációjában látható. Bár a regény a Szaturnusz rendszerében játszódik, Kubrick inkább a Jupiterre helyezte át, mert azt olcsóbb volt megvalósítani a filmvásznon. Itt a monolit idegen technológiája olyan folyamatokat idéz elő, mely a Jupitert csillaggá alakítja. A Futuramában is körülötte kering egy eltévedt monolit, található rajta egy egyetem és megtudhatjuk, hogy a bolygónak eperillata van. A bolygónak rengeteg holdja van, ezek közül a négy legnagyobb, úgynevezett Galilei-hold jelenik meg talán leggyakrabban a science-fiction irodalmában. Több Jupiter-hold is megjelenik Isaac Asimov Lucky Starr és a Jupiter holdjai című regényében.

A sorban az első az Io. Isaac Asimov Lucky Starr és a Jupiter holdjai című ifjúsági regényében főhősünk az Io-n kerül ellentétbe egy szíriai kémmel egy klímaprobléma kapcsán. Kim Stanbley Robinson 2312 című regényében a hold egy barátságtalan és veszélyes hely, amelyben nyilvánvalóan nagy szerepe van a vulkanizmusnak. Ennek ellenére mind a négy nagy holdnak megkezdték a terraformálását. Sean Connery Gyilkos Bolygó című régi sci-fije is itt játszódik. A magyar címválasztás ismét érthetetlen, hiszen egy holdon járunk, az eredeti címe Outland. Ebben a színész egy szövetségi marsallt alakít, akinek egy bányászkolóniát kell felügyelnie, de hamarosan különös halálesetek történnek…

A második hold a jeges Europa. Stanley Kubrick Űrodüsszeia-adaptációjában, amikor a Jupiter csillaggá válik, az Europa kiolvad és zöld oázissá változik. A folytatásban ötven évvel később már trópusi óceánvilággá vált, ahonnan az emberek ki vannak tiltva. Emellett itt játszódik Jeff Carlson sorozata, a Fagyott égbolt.

A harmadik nagy hold a Merkúrnál is nagyobb Ganymedes, mely a sci-fi írók kedvenc hely-színe, akik élhető területeket keresnek a külső naprendszerben. Arthur C. Clarke Űrodisszeia-folytatásaiban a Ganymedest melegíti az új nap, így az egyenlítőjén egy nagy tó található, és a holdon található Anubis City a gyarmatosítás egyik központja.
James S. A. Corey A térség című sorozatában szintén él egy kolónia a Ganymedesen, melyet tükrökkel melegítenek (amik közül néhány egy fegyveres konfliktus miatt a felszínre zuhan). Ez problémás, hiszen itt zajlik a Naprendszer élelmiszertermelésének nagy része. Illetve ez a színhelye néhány baljós genetikai kísérletnek is…

A Szaturnusz festői bolygója is nagyobb szerepet kap néhány tudományos-fantasztikus műben. A sci-fi hajnalán számos mű használta helyszínéül. Miután azonban megállapították gázbolygó mivoltát, az új színhelyek alapja inkább gyűrűrendszere és holdjai lettek. A legklasszikusabb megjelenése Arthur C. Clarke 2001: Űrodisszeia című művében van, ahol minden a bolygó körül játszódik.

Ugyanitt a Iapetuson (a könyvben Japetus-nak van a hold írva) találja meg Dave Bowman a monolitot. A Iapetuson a valóságban is található egy sötét színű anyagkidobódás a Phoebéról, körülötte fehér a hold többi része. A regényben e fehér részen találja meg Dave a monolitot. Érdekesség, hogy amikor a regény megjelenése után 13 évvel a Voyager-szondák megérkeztek a Iapetushoz, valóban láttak egy fekete kis foltot a fehér terület közepén. Carl Sagan tagja volt a képalkotó csapatnak, s rögtön el is küldte a képet Clarke-nak, azzal a szöveggel: „Rád gondoltam…”

Talán épp az Űrodisszeia iránti tisztelgésként az Interstellar című filmben a rendező, Christopher Nolan is a Szaturnusz mellé helyezi el a féregjáratot, melyen át az Endurance igyekszik új, élhető földet találni az emberiség számára.
Mind a bolygó, mind egyes holdjai, például a Mimas, megjelennek Issac Asimov Lucky Starr és a Szaturnusz holdjai című regényében.

Ugyancsak említésszerűen, de a Titan megjelenik a Gattaca című filmben, ugyanis a főhős egy olyan küldetésre készül, melyben navigátornak jelölték ki. Kim Stanley Robinson 2312 című regényében egyes emberek az Enceladuson található mikrobákat esznek, abban a hitben, hogy azoknak gyógyító hatása van, a Iapetuson pedig egy óriás város épült fel a hold központi gerince mentén.
Ha már a Phoebét emlegettük…
A tudósok nem tartják kizártnak, hogy a hold valójában egy, a Szaturnusz gravitációja által rabul ejtett kóbor aszteroida, amely végül is bárhonnan származhat, akár a Naprendszeren kívülről is. Ezt az elméletet James S. A. Corey is meglovagolja, ugyanis A térség című sorozatban a történet innen indul, mivel ez a protonmolekula szülőhelye. Miután erről tudomást szereznek, jól el is pusztítják.

Az Uránusz és a Neptunusz esetén a magyarul megjelent művekben nem is igazán fordul elő, hogy egy történet központi elemei legyenek. Ennek fő oka, hogy népszerűségük eltörpül a hatalmas Jupiter és a látványos Szaturnusz mellett, s ugyanez igaz a holdjaikra is…

Kezdjük először is az Uránusszal. Tulajdonképpen egy magyarul megjelent sci-fi regény sem foglalkozik vele behatóan, de még a külhoniak közt sem találunk semmi említésre méltót. Pontosan, éppen, hogy csak említik, de központi szerepe nemigen van. Ugyanez igaz a filmes renoméjára is.

Az Uránusz és Neptunusz. Fotó: NASA, ESA, A. Simon (NASA Goddard Space Flight Center), M.H. Wong és A. Hsu (University of California, Berkeley)

Például feltűnik a Doctor Who-ban – ilyen feltűnése a többi bolygónak is majdnem mind volt a sorozatban, de mivel nem lényegesek, kihagytam őket. Viszont mindenképpen szeretném ismét példának hozni a Futurama sorozatot, bár ott is éppen csak megemlítik. Ám egy több évtizedes poént sütnek el: a jövőben a bolygó nevét megváltoztatják, hogy egyszer és mindenkorra véget vessenek a már emlegetett viccnek. Az Uránusz angolul kiejtve hasonlít ugyanis a „your anus” kifejezéshez (az ánusz pedig ugyebár a végbélnyílásunkat jelenti). A sorozat tudósai azonban valószínűleg megbuktak biológiából, mert a bolygó a Urectum nevet kapja. Ez kiejtve „your rectum”, a rektum pedig magát a végbelet jelenti.

Folytassuk az Uránusz holdjaival, melyek közül egyetlent lehet megemlíteni, a legnagyobbat, a Titaniát. James S. A. Corey A térség című sorozatában ezen a jeges égitesten található az emberiség legtávolabbi előörsének helye.

Utazzunk tovább a Neptunuszra, mellyel el is értük a Naprendszerünk szélét, legalábbis, ami a nagybolygókat illeti. Olaf Stapledon Az utolsó és első emberek című regényében, mely 1930-ban íródott, mikor még nem tudták, hogy a Neptunusz egy gázbolygó, az égitest lesz a végső otthona a már magasan fejlett emberi fajnak. A bolygót sűrű légkörűnek, de szilárd felületűnek ábrázolja. Ami a filmes világot illeti, a többek között Sam Neil és Laurence Fishburne által fémjelzett sci-fi horror, a Halálhajó is az égitest körül bolyong…

Az Ad Astra című filmben pedig a Neptunusz körül kering az a rosszul működő szerkezet, amely antianyag-robbanással fenyegeti a földet, s amely folyamatot a főszereplőnek (Brad Pitt) kell megakadályoznia. (Hozzáteszem, véleményem szerint a film igen gyenge lett – egy, apakomplexusról szóló pszichológiai történet, amit valamiért sci-fibe ágyaztak…)

A Futurama-ban a Neptunusz északi sarka az otthona az igen erőszakos robotmikulásnak, de Elzar, a szakács is egy neptuni faj kék bőrrel és négy karral. Illetve az egyik epizódban a szereplők kikötnek a Neptunusz Triton nevű holdján.

Kristályos nitrilek jelennek meg a Titan felszínén

Szerző: Rezes Dániel

Egy újonnan megjelent kutatásban Dr. Tomče Runčevski és munkatársai apró üveghengerekben megalkották a Szaturnusz legnagyobb holdján – a Titanon – uralkodó körülményeket, ezzel feltárva két egyszerű nitril molekula (acetonitril és propionitril) lényeges tulajdonságait ebben a távoli és egyedülálló extraterresztrikus környezetben. Az említett két anyagról a tudósok azt feltételezték, hogy a Titan felszínén önálló ásványfázisként is megjelenhetnek. Az eredményeknek meghatározó szerepük van az élet keletkezését megelőző prebiotikus fejlődés és az élet eredetének megismerésében.

A Titan infravörösben, a Cassini űrszonda 2004 és 2017 között készült felvételein.
Forrás: NASA/JPL-Caltech/University of Nantes/University of Arizona

A Titan Naprendszerünk második legnagyobb, különleges tulajdonságokkal rendelkező holdja, mivel a több mint 150 ismert naprendszerbeli holdtól eltérően valódi légkör burkolja. Ezen felül a Föld mellett a Titan az egyetlen hely a Naprendszeren belül, ahol folyók, tavak és tengerek formájában folyadék jelenik meg a felszínen. A hold légköre legnagyobb részben nitrogénből áll, azonban a felszíni nyomás a Földhöz képest 50%-al nagyobb. A Titan felhői és az azokból hulló eső, a folyók, tavak és a tengerek is folyékony szénhidrogénekből (pl. metánból és etánból) állnak. A hold vízjégből álló vastag kérge alatt szintén folyadékot találunk, mely leginkább víz. A felszín alatti vizekben lehetséges az általunk ismert élet jelenléte, míg a felszíni folyékony szénhidrogénekben elképzelhető az élet olyan formáinak megléte is, melyek általunk még nem ismert, eltérő kémiai tulajdonsággal rendelkeznek. A Titan komplex szerves kémiai tulajdonságokkal bír, egyenlítőjén szerves anyagokból álló dűnék alakultak ki és a szénhidrogének evaporációjának (párolgásának) és precipitációjának (kicsapódásának) időszakos változásának folyamata hasonló a földi vízkörforgáshoz.

A Huygens űrszonda felvétele a Titan felszínéről
Forrás: ESA/NASA/JPL/University of Arizona; Andrey Pivovarov

A kutatás során vizsgált nitrilek olyan szerves vegyületek, melyek „−CN” funkciós csoportot tartalmaznak, bennük a szén- és a nitrogénatom között erős, hármas kovalens kötés található. A földi körülmények között az acetonitril (CH3CN) és a propionitril (CH3CH2CN) is színtelen folyadék.

A Titanról eddig megszerzett tudásunkat legnagyobb részben a Szaturnusz és holdjainak megfigyelésére küldött NASA/ESA Cassini-Huygens küldetés (1997-2017) alapozta meg. Ez a küldetés volt az, mely megmutatta a kutatóknak, hogy a Szaturnusz legnagyobb holdján végbemenő folyamatok megfigyelése milyen fontos lehet az élet keletkezésének megértésében.

A Nap sugárzásának, a Szaturnusz mágneses terének és a kozmikus sugárzásnak a hatására a Titan légkörében jelen levő nitrogén és szénhidrogének reagálnak, ezáltal különböző méretű és komplexitású szerves molekulákat hoznak létre. Ennek következtében a hold jellegzetes sárga párájú atmoszférájában acetonitril és propionitril jelenik meg aeroszol formában, melyből a szilárd részecskék nagyobb ásványcsomókat alkotva ülepednek ki a felszínre. Az üveghengerekben a Titanon uralkodó körülményeket előidézve a tudósok mesterségesen kristályokat hoztak létre, melyeket számos műszerrel vizsgáltak. A földi körülmények között folyékony egyszerű szerves vegyületek a Titánon jeges, szilárd kristályokként jelennek meg az extrém alacsony hőmérséklet (-180°C) hatására.

Acetonitril molekula 3D modellje
Forrás: Wikipedia

A kísérletekben kiderült, hogy az acetonitril és a propionitril is leginkább egy fajta kristályos formában jelenik meg. Ebben a megjelenésben ezek az anyagok olyan magasan poláros nanofelszíneket alkotnak, melyek az érdeklődés tárgyául szolgáló prebiotikus molekulák összeállásához kitűnő felületként szolgálnak. Emellett a kutatók a propionitril olyan kristályos formáját is azonosították, mely a tér nem minden irányában növekszik azonos mértékben. Ez azért is fontos, mivel ha a Titanon végbemenő hőmérsékletingadozás hatására a kristályok hőtágulása eltér a tér különböző irányaiban, akkor ez a hold felszínének repedezését idézheti elő. Ez a felismerés számos felszínforma megértésében nyújthat segítséget.

Dr. Tomče Runčevski jelenleg acetonitril, propionitril, valamint acetonitril-propionitril kristályokat hoz létre, melyek spektrális adatait fogja elemezni. Ezeknek a Cassini-Huygens küldetés spektrális adatsorának összevetésével meghatározható lesz számos ezidáig azonosítatlan sáv. A kutatás segíthet megérteni a Titánon jelen levő ásványtársulást és fontos adatokkal szolgálhat a NASA következő, 2027-re tervezett Titan-küldetéséhez is.


Források:

[1] https://www.acs.org/content/acs/en/pressroom/newsreleases/2021/august/titan-in-a-glass-experiments-hint-at-mineral-makeup-of-saturn-moon.html
[2] https://www.youtube.com/watch?v=jtCHDgL2c0o
[3] http://www.sci-news.com/space/titan-nitriles-10007.html
[4] https://solarsystem.nasa.gov/moons/saturn-moons/titan/overview/
[5] https://hu.wikipedia.org/wiki/Nitrilek
[6] https://hu.wikipedia.org/wiki/Acetonitril
[7] https://hu.wikipedia.org/wiki/Propionitril

42 perc, 0,8 millió kép – célpont a Szaturnusz

Szerző: Kereszty Zsolt

Július 29/30 éjjelére a Meteoblue időjárás szervere 1,3-1,4″-es seeinget becsült a győri Corona Borealis Csillagvizsgáló égboltja felé, az érték hazai viszonyok között nagyjából közepesnek számít, láttunk már jobbat és rosszabbat is ennél. Sötétedés után kezdtem hűteni a távcsöveket, nyitott kupolaajtónál, éjfél felé rápillantottam a Szaturnuszra a szokásos ADC + Takahashi Abbe Ortho 6 és 12,5 mm-es okulár duóval a főműszer C14 313 X-os nagyításában. A bolygó szokottnál részletdúsabban és kontrasztosabban látszódott, a perem és a gyűrű a számított 80 km/h-s jetstream sebesség miatt nem túl erősen, de azért remegett (lobogott). Aznap éjjel a bolygó 01:15-kor (NyiSz) delelt 24 fokos horizont feletti magasságon, ezért 00:40-kor elkezdtem a 25000 db egyedi képet tartalmazó videók rögzítését. Először az Astronomik ProPlanet 642-es szűrővel, majd a Baader UV+Ir cut vágó szűrővel, végül 16 – 16 db egyedi videoszekvencia készült SharpCap Pro szoftverrel, ami összesen 0,8 millió képet jelent, 42 perc alatt.

Az észlelés közben a változó seeing 6-7/10 érték között táncolt, végül 4 kiemelkedően jó és 7 közepesnél jobb kép készült, a többi átlagosra sikeredett, az átlátszóságot pedig 6/10-re becsültem.

A felvételsorozatokat elfoglaltság miatt csak később dolgoztam fel, AS!3-ban, Registaxban, majd a 16-16 db egyedi képet WINJuposban derotáltva. További képmanipulációkat főleg PS-ben, Registaxban végzetem, úgy mint, színegyensúly, intelligens élesítés, telítettség, élénkség, egyedi színek, Gauss elmosás, görbézés, maszkolás, 130 % drizzle, színzaj, R.tax csúszkák újra, unsharp mask, stb. A teljes képfeldolgozás kb. 3 órát vett igénybe.

A felvételek készítésekor a +0,2 mg-s bolygó 8,9383 CSE-re, azaz 1337,1 millió km-re volt Földünktől, a korong látszó átmérője 18,6 “, megvilágítottsága természetesen 100 %. Számított oppozíciója 2021. augusztus 2.-án 07:57-kor (NyiSz) következik be, ekkor Napunktól 179 fokra látszódik. A július 29.-i időpont nagyon közel van az oppozícióhoz, ezért ilyenkor már látszódik a Seeliger-effektus hatása, ami azt jelenti, hogy a gyűrű oppozíció közelében fényesebb mint a korong, az effektust az észlelés időpontjában mind vizuálisan mind fotografikusan meg tudom erősíteni.

A bolygó végleges felvételén 5-6 sáv látható változó kontraszt mellett, halvány csík az egyenlítői EB, krémes színű vastag sáv a NEB, vékony csík a vöröses NEBs. Kontrasztos a sötétebb, barnás-bordós NNTeB, sárgás-zöldes az NNTeZ, sötétebb és széles a zöldes színű NNNTeB, a hexagon még ennél is sötétebb. A déli SPC a pólus felé egyre hangsúlyosabban és feltűnően kékül. A gyűrűk: a fényes külső A gyűrűben vékonyabb sávok tűnnek fel, a Cassini-rés kontrasztos, benne átlátszódik a bolygó déli, világoskék korongja, a B gyűrű nagyon fényes, benne a külső szélen egy csík tűnik fel, a C gyűrű szintén feltűnő és egész sokáig követhető. A metán sávszűrős képen a szokásos módon fényes az A és B gyűrű, illetve sejthető az EZ, EB.

A képet az ALPO szerinti S=Dél fent szerint tájoltam.

További részletek weblapomon itt:
http://crbobs.hu/galeria/naprendszer/szaturnusz-2021-07-29/

Bolygós rövidhírek: a Szaturnusz magja nagyobb, mint sejtették

Szerző: Rezes Dániel

A Szaturnusz magja nem csak egy kőzetekből és jégből felépülő összlet – mint ahogy sok kutató elképzelte – hanem egy olyan kiterjedt képződmény, mely hatalmas mennyiségű hidrogént és héliumot is tartalmaz. Ezt figyelembe véve a mag átmérője ~70000 km, mely a bolygó átmérőjének ~60 százalékát teszi ki – állítja új tanulmányában két amerikai kutató.

A legújabb kutatás szerint a bolygó magja nagyobb a feltételezettnél. Fotó: NASA/JPL/SSI

Naprendszerünk hatodik bolygója – melynek átmérője Földünk átmérőjének kilencszerese – egyedülállóan káprázatos és komplex gyűrűrendszerével kitűnik a Naprendszer többi gázbolygója közül. Több, mint 60 ismert holdja kivételes kutatási lehetőséget teremt a szakemberek számára, sok titkot őriznek napjainkban is. Nehéz elképzelni, de a Szaturnusz az egyetlen olyan bolygó a Naprendszerben, melynek átlagos sűrűsége kisebb a víznél. Az égitestnek a Földhöz hasonló a tengelyferdesége, így a Szaturnuszon is kialakulnak évszakok.

A Szaturnusz és gyűrűje a Cassini felvételén. Fotó: NASA

A Szaturnusz magjának szerkezeti meghatározásához a csillagász-asztrofizikus kutatópáros az égitest gyűrűit vizsgálta meg. Ahogy a földrengések segítenek a szeizmológusoknak a Föld belsejének vizsgálatában, úgy a Szaturnusz rengései is feltárják az égitest szerkezetének rejtett részleteit. Ezek a rengések megváltoztatják a bolygó gravitációs erejét, mely hullámokat kelt a gyűrűrendszerben, főképpen az égitesthez a három fő gyűrű közül legközelebb elhelyezkedő C jelűben. Az ebben a gyűrűben haladó hullám vizsgálata és a már nem üzemelő Cassini űrszondának a Szaturnusz gravitációs mezejére vonatkozó adatai által a kutatók kiszámolták, hogy a bolygó magjában tömörülő kőzeteknek, jégnek, hidrogénnek és héliumnak az együttes tömege 55 földtömeg. Ez a Szaturnusz teljes tömegének (95 földtömeg) több, mint a felét jelenti.

A Szaturnusz és belső szerkezete méretarányosan, az eddigi ismereteink alapján. Forrás: Wikipedia/Kelvinsong; CC BY-SA 3.0

A két kutató következtetése a Szaturnusz magjára vonatkozóan megerősíti azt az újabb elméletet, mely szerint 4,6 milliárd éve, a mag kőzetek és jég általi összeállásakor nagy mennyiségű gáz is jelen volt a rendszerben. Ahogy a mag további anyaggal gyarapodott, a gázból álló hányad felemelkedett. Emellett az eredmények arra a régi talányra is választ adhatnak, hogy a Szaturnusz miért bocsát ki több energiát annál, mint amennyit a Naptól kap. A bolygó rengéseinek típusa ugyanis arról árulkodik, hogy az égitest magja relatíve stabil.

Az új megfigyelések és felismerések nem csak azt segíthetnek megérteni, hogy hogyan keletkeztek a Naprendszer hatalmas gázbolygói, hanem a más csillagok körül keringő hasonló égitestek természetéről is tanúskodnak. A tanulmány eredményeinek megerősítéséhez a jövőben a gyűrűk további hullámainak vizsgálata szükséges.

Források:
[1] https://www.sciencenews.org/article/saturn-planet-core-fuzzy-ring-astronomy-space?fbclid=IwAR38pUCN1xdSL17hOkE1RjEdlYKM_1yDwQSHq-zrC2H1Mq9PM0jJuIEGbh4
[2] Mankovich, C., & Fuller, J. (2021). A diffuse core in Saturn revealed by ring seismology. arXiv preprint arXiv:2104.13385.
[3] https://solarsystem.nasa.gov/planets/saturn/in-depth/

Jézus születése és a Betlehemi Csillag rejtélye

Szerző: Szoboszlai Endre

Több bibliai jövendölés megfejtésénél hívták már segítségül a teológusok és a történészek a csillagászati kronológiát. Így volt ez Jézus születési időpontjának a meghatározása kérdésében is. A neves vallástörténeti eseményt ugyanis csak hozzávetőleges pontossággal tudták időben behatárolni.  

A csillagászati kronológia azért tud segíteni, mert a nap- és holdfogyatkozásokat, valamint a bolygóegyüttállásokat, megbízhatóan tudja előre – vagy vissza – számolni. Ez a lehetőség adta a kulcsot az emberiségnek ahhoz, hogy a leghatalmasabb világvallás megteremtőjének, Jézus Krisztusnak megtudhassuk a születési dátumát, legalábbis kb. egyéves pontossággal behatároljuk. A pontos választ azt hiszem, soha nem tudhatjuk meg, hiszen a csillagászat csak azt tudja megválaszolni, hogy mi volt a „betlehemi csillag” és mikor volt látható. Azt viszont nem, hogy ténylegesen mikor született Jézus.


Máté evangéliumában:

Amennyiben az égi látványosság pontosan lett leírva a születés után a Bibliába, akkor reményünk lehet arra, hogy megfejtjük a kérdést. Idézzük ehhez Máté evangéliumából a megfelelő részt (2. 1-2):

„Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván: Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az Ő csillagát napkeleten és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki…”

A három bölcs

A bibliai idézet két információt is közöl: Jézus Heródes halála előtt született, és azt, hogy valami ritka látványosság volt az égen. Ezeken túl pedig joggal feltételezhetjük, hogy mitológiai okokat is keresnünk kell, hisz az akkor élt emberek hitvilágában mélyen jelen volt az asztrológia tanítása.

Heródes halálának az időpontját kell megkísérelni megfejteni, és aztán már van egy adat a további kutatásokhoz. Heródes halála a történészek szerint i.e. 4 tavaszán volt, a zsidó húsvét előtt. A zsidó húsvét abban az évben április 11-ére esett. Érdekes, hogy a Heródes halálának időpont-megállapításakor is a csillagászat segített. Heródes életének utolsó időszakában beteg volt, továbbá nagyon féltette hatalmát. Nem sokkal a halála előtt egy lázadás tört ki ellene, amit sikerült elfojtania és a lázadás vezetőit egy este máglyán elégettette.

Flavius, az I. században élt híres zsidó történetíró (született Jeruzsálemben kb. 37-ben, elhunyt Rómában, 100 körül) szerint a kivégzésekor holdfogyatkozást lehetett látni. A csillagászati kronológiának köszönhetően sikerült megállapítani, hogy a keresett égi látványosság az i.e. 5. szeptember 15-én bekövetkezett teljes holdfogyatkozás volt, mely 20 óra után kezdődött.

Heródes a lázadók vezéreinek kivégeztetése után elutazott a Holt-tengerhez, hogy betegségét ott gyógyítsa, azonban nem járt eredménnyel a kúra.

I. Heródes (született az izraeli Askelón városában i.e. 74, vagy 73-ban, elhunyt Jeruzsálemben, i.e. 4 márciusában) ábrázolása

Ezután I. Heródes visszautazott Jeruzsálembe. A városban már halálhíre kelt és legkisebb fia, Antipater (akit apja börtönben tartott) már az uralkodását próbálta előkészíteni. A zsarnok és féltékeny uralkodó ezért saját fiát megölette (csakúgy, mint előtte már másik két fiát). A történelmi feljegyzések szerint a zsarnok uralkodó saját fiának megöletése után öt nap múlva meghalt. Utóda hosszadalmas és nagy szertartással szállíttatta Heródiumba, és ott eltemettette. A felsorolt sok eseményre bizonyára volt idő, i.e. 5. szeptember 15. és i.e. 4. április 11-e között, amikor a zsidó húsvét előtt meghalt Heródes. Így az első fontos dátum megállapítást nyert és ebből következik, hogy Jézus születését hamarabb kell keresnünk! Több elképzelés szerint a születési időpontot azonban nem szabad i.e. 8-nál régebben keresnünk, és az előzőekben feltárt események miatt pedig i.e. 4, a másik dátum, ami között keresnünk kell egy égi jelet. Sok ábrázolás üstököshöz hasonló jelenség feltűnését örökíti meg, vagy többen gondolnak arra is, hogy szupernóva csillag fellángolása volt az égi látványosság. Természetesen ezek a valóban ritka és szemet gyönyörködtető jelenségek is lehettek volna a Jézus születését előjelző égi üzenetek, csakhogy a gondos kínai feljegyzések a megadott időszakban nem rögzítettek sem üstököst, sem szupernóva felfénylést! Arról nem is beszélve, hogy ezek mitológiailag nem magyarázták volna a messiás eljövetelét! Rendkívül lényeges továbbá, hogy a látvány többször is feltűnt, felhívta magára a (bizonyosan Babilonban élő) napkeleti bölcsek figyelmét. A Bibliából megtudhatjuk, hogy a feltűnést látva indultak el a napkeleti bölcsek Jeruzsálembe, ahová megérkezvén tudakozódtak Heródestől, hogy hol született meg a zsidók királya. Azt is megtudhatjuk a Bibliából, hogy az útbaigazítás után ismét látták a jelenséget, hiszen az mintegy vezette őket, előttük ment… Heródes a bölcseknek megkerestette régi próféciákból, hogy hol kell a zsidóság megmentőjének megszületnie és így igazította őket Betlehem városa felé.

A Születés Temploma Betlehem városában

A csillagászok számításai szerint Jeruzsálemből kb. dél-délnyugati irányban, a megadott időszakban csak egy látványosság tündökölt az égen, mégpedig a Jupiter és a Szaturnusz együttállása a Halak csillagképben! Sőt i.e. 7-ben a rendkívül ritka háromszori együttállás valósult meg. Ez a ritka jelenség pedig további elfogadhatónak tűnő magyarázatot is ad. A régi zsidóság asztrológiai hitvilágát a babiloni papcsillagászok kiválóan ismerhették, hiszen a babiloni fogság idején érintkezésben volt a két nép. Mitológiailag elfogadható magyarázatként szolgálhat tehát a jelenség, mert a Jupiter királyi csillagként szerepelt, a Szaturnusz pedig a zsidóság szombati ünnepnapjának (és általánosságban véve a zsidóság) csillaga volt. (Azt most ne vegyük figyelembe, hogy mindkét égitest bolygó és nem csillag.) A Halak csillagkép pedig a Messiás csillagképe volt, és egyben a Babilontól nyugatra lévő Palesztinát jelentette. Továbbá az asztrológiában, általánosságban véve a születéssel kapcsolatos. Tehát ha a legfőbb hatalom jelképe a Jupiter, mint királyi csillag, a Szaturnusszal, mint a zsidóság csillagával, a Messiás csillagképében (a Halakban) egy évben háromszor is együttállásban van, akkor az a babiloni bölcsek szerint azt jelentette, hogy megszületett a zsidóság felmentője, a római elnyomás alól.

(Mint tudjuk, a zsidók nem tekintették messiásuknak Jézust, és továbbra is várják a Messiás eljövetelét, aki a jeruzsálemi Aranykapun fog majd bejönni.)


Rendkívül ritka bolygóegyüttállás

A babiloni papcsillagászok bizonyosan várták az említett együttállást, mert valószínűleg birtokokban volt több százéves észlelési adat ilyen ritka jelenségről. Erre van is agyagtáblába vésett ékírásos bizonyíték. Az égi látványosság eme ritkaságai a számítások szerint i.e. 861 végétől 860 közepéig, i.e. 7-ben, majd i.sz. 1940/41-ben és 1981-ben voltak. Ebből láthatjuk, hogy az i.e. 860-ban bekövetkezett Jupiter-Szaturnusz együttállás után csak az i.e. 7-ben feltűnt jöhet számításba. Megjegyzendő, hogy az 1940/41-es és az 1981-es nem a Halakban volt.

A jelenség természetesen csak a Földről nézve izgalmas, hiszen hatalmas távolság van a két bolygó és a Föld között a valóságban. A háromszori együttállásról röviden annyit, hogy akkor jöhet létre, amikor a Jupiter látszólagos hurok mozgása teljesen lefedi a Szaturnuszét. Elsőként Kepler (1571-1630) gondolt arra, hogy ebben a jelenségben keresse a „betlehemi csillag” rejtélyét. Kepler idejében, 1603-ban szintén látható volt a Jupiter és a Szaturnusz (de egyszeri) együttállása, akkor a Skorpió csillagképben. Ezután 1940/41-ben lehetett háromszori együttállást látni, a Kos csillagképben, amely közel van a Halakhoz. Legközelebb majdnem háromszoros együttállás csak 2238 augusztusának végén és 2239 februárjának végén lesz (az Ikrekben), de ezután eltávolodnak a bolygók egymástól, és a harmadik közelség elmarad. A Halakban a két bolygó csak 2378 februárjában lesz együttállásban, de csak egyszer. (Egyszeri együttállás nem ritka, mert húszévenként bekövetkezik. Éppen 2020. december 21-22-én csodálhatunk meg egy szép bolygóközelséget, amikoris a Szaturnusz és a Jupiter szinte egyben látszik majd az égbolton.)

Tehát megállapíthatjuk, hogy a Jupiter és a Szaturnusz együttállása volt az égi jel, mely először i.e. 7. június elején, másodjára szeptember végén, és végül december elején tűnt fel.

Jeruzsálem égboltja időszámításunk előtt 7-ben, november 12-én éjjel

Vélhetően csak szeptemberben vállalkozhattak (a nyári meleg enyhültével) a babiloni napkeleti bölcsek a kb. 1000 km-es tevekaravános útra, Jeruzsálemig. Két hónap alatt ezt minden bizonnyal megtehették, amikor ismét feltűnt a két fényes bolygó közelsége a decemberi égbolton. (A közbeeső időben látszólag eltávolodnak egymástól, de aztán újra látványosan közelednek, amikor az első közelséget követő távolodás elmúlik, akkor ismét közelítenek egymáshoz a bolygók. Ilyenkor már bizonyos, hogy háromszori együttállás lesz. Ezt már tudták a babiloni csillagászok, sőt várták is.)

Az evangélium leírása szerint a napkeleti bölcsek nem csecsemőt, hanem gyermeket kerestek. Ebből arra lehet következtetni, hogy Jézus ekkor már nagyobbacska volt. Erre találunk is magyarázatot, ha azt feltételezzük, hogy Jézus hamarabb született, mint i.e. 7 decembere. Mi utalhat erre az elképzelésre? A Bibliában érdemes tovább kutatni és egy másik evangélium utalását figyelembe venni.


Lukács evangéliumában nincs utalás

Lukács evangéliumában ugyanis nincs említve csillag! Ez helyes is lehet, ha azt feltételezzük, hogy Jézus az előbb említett időpontnál hamarabb született! Lukács evangéliumából megtudhatunk egy olyan eseményt, aminek a dátumát megállapítva szintén közelebb juthatunk a rejtély kulcsához. Ez az esemény pedig egy népszámlálás, ami miatt József és Mária Betlehembe ment, ahol Mária megszülte elsőszülött fiát.

Jézus születésének az emlékhelye Betlehemben, a Születés templomában

Idézzük ehhez Lukács evangéliumából a megfelelő részt (2. 1-7):

„És lőn azokban a napokban, Augustus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeírattassék. Ez az összeírás először akkor történt, mikor Siriában Czirénius volt a helytartó. Menne vala azért mindenek, hogy beírattassanak, kiki a maga városába. Felméne pedig József is Galileából, Názáret városból Júdeába, a Dávid városába, mely Betlehemnek neveztetik, mivelhogy a Dávid házából és házanépe közül való volt Hogy beírattassék Máriával, a ki néki jegyeztetett feleségül, és várandós vala. És lőn, hogy mikor ott valának, betelének az ő szülésének napjai. És szülé az ő elsőszülött fiát és bepólyálá őt, és helyezteté őt jászolba, mivelhogy nem vala nékik helyük a vendégfogadó háznál.”

Az idézetből két információt szűrhetünk ki: az egyik az, hogy az első népösszeíratás volt az, amikor Jézus született, továbbá az, hogy ez a népszámlálás Czirénius idejében volt. A történészek szerint Czirénius (Quirinius) i.e. 8-ban érkezett Palesztinába, de csak később lett helytartó, mégpedig i.e. 3-ban és aztán időszámításunk után 6-ban. Tehát az evangélium írója itt kis pontatlanságot ejtett. Ezt a kijelentést azért tehetjük, mert a népszámlálás időpontját sikerült a történészeknek kideríteni, pontosabban a rendelet kiadásának dátumát. Augustus császár nép-összeíratási rendeletét i.e. 8-ban adta ki és Palesztina távolsága miatt joggal feltételezhetjük, hogy ott csak kb. egy év múlva, esetleg valamivel hamarabb tudták végrehajtani!


December 25-26-ának nincs semmi köze Jézus megszületéséhez

A nép-összeíratási rendelet időbeli beazonosításának megismeréséből viszont az következhet, hogy i.e. 8-ban vagy 7 elején Jézus már élt! Ezt bizonyíthatja az is, hogy Heródes állítólag a kb. kétéves és az ettől fiatalabb fiúgyermekeket, megölette Betlehem városában és környékén. Úgy gondolta, hogy a napkeleti bölcsektől megtudott adatok birtokában a kb. kétéves fiúgyermekeket kell megöletnie és akkor biztosan „beleesik” a zsidók királya is. (A hatalmát hisztérikusan féltő Heródes ezen szörnyű tettét a bibliai leíráson kívül semmi nem látszik bizonyítani, ezért sokan kétségbe vonják.) Amennyiben mégis volt gyermekgyilkosság, akkor ezt a gyermek Jézus túlélte, hisz akkorra a Szent Család a Biblia szerint márt Egyiptomban élt (később pedig Názáretben). Nemcsak a napkeleti bölcsek szóhasználatából (gyermek és nem csecsemő) következtethetünk arra, hogy i.e. 7 decembere előtt Jézus már élt, hanem abból is, hogy csak a IV. század végén rendelte el a keresztény egyház, hogy a téli napforduló napján legyen Jézus születésének ünnepe. (A régi római naptár szerint a téli napforduló december 24-éről 25-ére virradó éjjelen volt.) A IV. század előtt ugyanis tavaszi időpontokban volt kisebb megemlékezés.


A pogány hitvilágtól a karácsony megünnepléséig

A régi pogány napisten hittel kapcsolatos, hogy Kis-Ázsiában, Közel-Keleten és Egyiptomban a téli napforduló idején (ekkor leghosszabb az éjszaka és legrövidebb a nappal) születtek a napistenek, akiket nagyon tiszteltek. Tehát ez az ünnep december 24-éről 25-ére virradóan volt és napkeltekor. Ezt a pogány ünnepet még a IV. században is megtartották. Az egyház belátta, hogy tovább él ez a szokás és elrendelte, hogy keresztény tartalommal kell megtölteni! A régi római naptár december 25-ére tette a napfordulót és ezért lett Jézus születésének ünnepe is ez a nap. Kedvezett az ünneppé tételhez, hogy más népek is megemlékeztek a téli napfordulóról, pl. a régi germánok máglyát gyújtottak a sötétség ellen és az életet jelképező örökzöld fenyővel díszítették házukat. (Ma már a téli napforduló csillagászati és földrajzi eseménye december 21-én következik be.)

A keresztény tartalommal megtöltött régi pogány napisten-ünnep tehát lassan összeolvadt az észak-európai eredetű fenyőünneppel. Erre utal a karácsonyi fenyőfánk, a rajta meggyújtott gyertya pedig a sötétséget űzi el, akárcsak régen a máglyák. A felerősített csillagfigura pedig az egykori „betlehemi csillag” emlékeként ragyog a keresztény ember számára, hirdetve Jézus Krisztus megszületését.

Bizonyos, hogy teljesen megbízhatóan soha nem tudjuk megállapítani Jézus tényleges születési dátumát, de annyi elfogadható, hogy i.e. 7-ben vagy 8-ban született. A Gergely-naptár kiinduló éve (epochája) ezért helytelen. A VI. században élt Exiguus római apát javasolta az úgynevezett „keresztény éra” bevezetését, de több más ténnyel együtt egyszerűen nem vette tudomásul, hogy Heródes még élt, mikor Jézus született…

Ma már azonban nem is a rideg csillagászati, történelmi, matematikai és kronológiai adatok a lényegesek a keresztény hívő embereknek, hanem szent Karácsony átélt és bensőséges ünnepe…

A Naprendszer

Szerző: Csaba György Gábor

Naprendszerünk, mint közismert, Földünk legszűkebb kozmikus környezete. Kiterjedését nem könnyű meghatározni, hiszen nincsenek a térben kitűzött határai. Jobb híján azt mondhatjuk: a Naprendszer addig terjed ki, ameddig a Nap gravitációja erősebb a környező csillagokénál („dinamikai Naprendszer”). Minthogy viszont a csillagok meglehetősen rendszertelenül oszlanak el körülöttünk, az így meghatározott Naprendszer alakja amőba-szerű, távolról sem gömbszimmetrikus lenne. Átlagban a Naptól mintegy 2,5 – 3 fényév (nem egészen 1 parsec) távolságig tart; talán kényelmesebb egy ekkora sugarú gömbbel modellezni.

Naprendszerünk legbelső részében található a bolygórendszer. Ehhez tartozik központi égitestünk, az egészet gravitációs erejével összetartó Nap; továbbá a nagybolygók, a törpebolygók, a kisbolygók, üstökösök, valamint az interplanetáris anyag, amely porból és ritka gázból áll. Az egészet „átfújja” a napszél, és át-meg áthatják különféle erőterek (interstelláris mágneses tér, elektromágneses sugárzások stb.).

A nagybolygók olyan égitestek, amelyek csillag (esetünkben a Nap) körül keringenek, elég erős a gravitációjuk ahhoz, hogy gömb alakúak legyenek, és pályájuk mentén „kisöpörték” az apróbb égitesteket. Lényegében egy közös síkban keringenek a Nap körül, e síktól csak néhány foknyit térnek el. A törpebolygók is gömb alakúak, de pályájuk mentén nem söpörték tisztára a teret. Nem feltétlenül tartják magukat a Naprendszer szimmetriasíkjához közel. A kisbolygók már ahhoz is kicsik, hogy gömb alakjuk legyen; pályájuk inklinációja lényegében tetszőleges lehet.

A Naprendszer külső tartománya és a bolygórendszer közt a Kuiper-öv helyezkedik el. Ehhez sok kis- és törpebolygó tartozik, melyek meglehetősen ritkán és szabálytalanul oszlanak el. Legkívül az Oort-felhő van, a Naptól 1 – 2 fényévnyire; ezt sok, millió vagy inkább milliárd apró, néhány km méretű üstökösmag alkotja. Őket a Földről nem lehet észlelni; de ha valamiért, valószínűleg a közeli csillagok gravitációs zavaró hatása miatt, egyik-másik beesik a Naprendszer belső terébe, és közel jut a Naphoz, akkor a Nap sugárzása miatt anyaga egy része szublimál, s az üstökösmag körül „kómát” alkot. Ennek anyagát a napszél elfújja, így alakul ki az üstökös „csóvá”-ja. Ez, illetve a rajta szóródó napfény szabad szemmel is láthatóvá válhat. A kis égitest, pályáján tovább haladva, idővel persze újra elhalványul (bár a csillagászok sokáig követni tudják műszereikkel), majd eltűnik: távozik Naprendszerünkből.

Ha egy üstökös pályáját valamelyik óriásbolygó gravitációs hatása úgy módosítja, hogy közel ellipszis alakúvá lesz, akkor ez az üstökös nem repül ki a Naprendszerből, hanem többször is körbejárja a Napot. Minden alkalommal párolog, míg minden illó anyaga elfogy, s csak egy kőhalmaz marad belőle. Ez persze tovább kering, de immár sok apró darabja egymástól független pályán. Idővel szétszóródnak a pálya mentén: létrejött egy meteorraj.

A rendszer közepén levő Nap egy „élete” delén járó sárga törpecsillag. Tömege kb. 2·1030 kg, ami az egész Naprendszer össztömegének kb. 99,8%-a. Körülötte – pontosabban: vele közös tömegközéppontjuk körül – keringenek a bolygók, stb.

A bolygórendszert külső és belső bolygókra oszthatjuk, de ez csak egy mesterséges felosztás. Eszerint belső bolygó a Merkúr és a Vénusz, mivel ezek vannak közelebb a Naphoz, mint a Föld. A többi nagybolygó, a Marssal kezdve, a külső bolygók. Lényeges fizikai tulajdonságaik alapján viszont föld-típusú, illetve óriás– (vagy gáz-) bolygókat különböztetünk meg. A Föld-típusúak a Merkúr, Vénusz, Föld és a Mars. Ezek kicsik, átlagos sűrűségük nagy (3,93 és 5,51 g/cm3 közt), légkörük nincs vagy vékony, holdjuk nincs vagy kevés (a Földnek 1 holdja van, a Marsnak 2 egészen kicsiny és szabálytalan alakú). Ellenben az óriásbolygók, a Jupiter, Szaturnusz, Uránusz és a Neptunusz hozzávetőlegesen egy nagyságrenddel nagyobbak, mint a föld-típusúak, légkörük vastag és sűrű; átlagsűrűségük kicsi (0,69 és 1,64 g/cm3 közé esik), sok holdjuk és gyűrűrendszerük van. A két bolygótípust egy kisbolygó-övezet is elválasztja egymástól: sok kisbolygó kering a Mars és a Jupiter pályája közt.

Ha a rendszer méretarányait akarjuk elképzelni, tekintsük át 100 milliószoros kicsinyítésben. Ekkor a Föld kb. 13 cm átmérőjű, majdnem pontosan gömb alakú labda; rajta 0,08 mm magas, pici ránc a Himalája. Ha rálehelünk a golyóra, s lesz rajta egy vékony pára-réteg: ez vastagabb, mint az óceánok.

A Föld-labdától kb. 4 méterre kering egy dió: a Hold. A Nap 1,5 km-re van, 14 m átmérőjű forró, fényes gömb. A Kuiper-öv a Naptól mintegy 60 km-e kezdődik. A legközelebbi állócsillagok, a Nap „testvérei” ebben a modellben legalább 400 ezer km-re lennének, tehát még a valódi Holdnál is messzebb. (E 400 ezer km-ből már megtette az ember az első 4 métert, a Holdig. Ezt nevezik néha úgy, talán némileg nagyképűen: a világűr meghódítása…)

A Voyager-szondák már elhagyták a bolygórendszert, s most a Naprendszer külső tere felé haladnak. Még sok évezredbe telik, amíg áthaladva az Oort-felhőn, kijutnak Naprendszerünkből a csillagközi térbe. Igaz, gyakran olvasunk olyan hírt, amely szerint e szondák már „hivatalosan” is elhagyták a Naprendszert. Ezekben a hírekben a Naprendszer határát a heliopauzával, a nap által létrehozott „plazmabuborék” határával veszik azonosnak. Ez valahol 18 milliárd km-nél van, modellünkben tehát a Naptól kb. 180 kilométerre. Kétségkívül van különbség a heliopauzán kívüli és belüli plazma fizikai adatai közt, ezért a határt így is lehet definiálni. Ekkor a Naprendszert sokkal kisebbnek tekintjük, mint a „dinamikai” definíció szerint, és ami elég furcsa lenne: ekkor az Oort-felhő már – messze a „határon túl” lévén – nem tartoznék rendszerünkhöz.

Könyvajánló: Arthur C. Clarke – 2001 Űrodisszeia

Idén 50 éves a science fiction fekete monolitja, minden tudományos-fantasztikus mű ősatyja, Arthur C. Clarke és Stanley Kubrick közös műve, a kikezdhetetlen és örök életű klasszikus, a 2001: Űrodüsszeia.

Hogy tiszta legyen a kép, egy fontos dolgot már a legelején le kell szögezni: a 2001 valójában nem egy könyv, amit később, “lebutítva” filmvászonra vittek. A 2001 egy könyv és egy film egyszerre, egy időben (!) készült együttese. A két mű közt természetesen vannak apró különbségek, már a cím sem egyezik: míg a film címe Űrodüsszeia, addig a könyvé Űrodisszeia. Mivel azonban jelen esetben a könyv és a film különösen szorosan kapcsolódik egymáshoz, nem mehetünk el utóbbi mellett sem szó nélkül.

Arthur C. Clarke: 2001 – Űrodisszeia. Kiadó: Metropolis Media Group. Kiadás éve: 2015. ISBN: 9786155508073. Fordította: Göncz Árpád.

Az emberiség hajnalán találjuk magunkat. Majomember őseink a kihalás szélén küzdenek a túlélésért és sajnos rosszul áll a szénájuk. Egyik reggelre virradóra azonban egy különös “jövevényre” lesznek figyelmesek: egy hatalmas, fekete kőtömbre, a monolitra, mely hozzásegíti az ember ősét nemcsak a túléléshez, hanem a felemelkedéshez is…

Változik a kép, több millió évet ugrunk előre az időben.

Az ember már kijutott az űrbe és állandó bázist létesített a Holdon. Heywood Floyd, az Országos Űrhajózási Tanács elnöke épp a Clavius-kráterben lévő bázis felé tart. Mint kiderül, a Tycho kráterben egy rejtélyes mágneses anomáliát fedeztek fel, melyet TMA-1-nek neveztek el…

A könyv következő fejezetében a Discovery űrhajóban találjuk magunkat, úton a Szaturnusz felé, ahova a monolit a rejtélyes jelet küldte. Itt jelentős különbség a film és a könyv között, hogy Kubrick filmjében, financiális okokból a Jupiterre tart az űrhajó. A hosszú út alatt testközelből csodálhatjuk meg a Jupitert, megtudhatjuk, hogyan hoznak létre a Discovery űrhajósai mesterséges gravitációt, megismerkedhetünk magával a legénységgel, ugyanakkor szembesülnünk kell azzal is, hogy az út egy nem várt konfliktust is tartogat…

A könyv végéhez közeledve a Discovery úti céljához, a Szaturnuszhoz ér, a hajó parancsnoka, Dave Bowman pedig rátalál utazása következő mérföldkövéhez, mely a bolygó Iapetus nevű holdján várja. Az ezt követő jelenetek bemutatására pedig az emberi érzékszervek már nem elegendőek…

Arra a kérdésre pedig, hogy az egész végén hova jut Bowman és miért, már mindenkinek saját magának kell megtalálnia a választ.

Mind a könyv, mind a film kortalan, olyan alapmű, amit akárhányszor újra el lehet olvasni/meg lehet nézni, mindig találhatunk benne eddig megválaszolatlan kérdéseket. Elsőnek a könyv elolvasása ajánlott, majd ha ezen túl vagyunk, jöhet a neheze, a film. Előbbi lebilincselő és olvasmányos, ugyanakkor tudományosan is hiteles, mint Clarke művei általában; Kubrick filmje viszont már sokkal nehezebb falat, sokkal több kérdést hagy megválaszolatlanul. Elég csak Clarke-ot idézni:

Ha teljesen érted az Űrodüsszeiát, akkor hatalmas kudarcot vallottunk. Sokkal több kérdést szándékoztunk feltenni, mint megválaszolni.

A 2001 (többek között) azért is nagyszerű mű, mert rengeteg oldalról lehet vizsgálni és értelmezni: ahány ember, vallás és világnézet, annyiféle a mű értelmezése is. Hogy pedig mi miért történt a 2001-ben és mi köze mindennek a rejtélyes monolithoz, kimeríthetetlen beszédtéma.

Mint sci-fit, a 2001-et legtömörebben talán a Discovery űrhajó AE-35-ös egységével tudnám azonosítani:

Hibátlan.

Értékelés: 10/10

Szerző: Kovács Gergő