Tizenöt kevéssé ismert tény a Holdra szállásról

Ötven éve, hogy Neil Armstrong és Buzz Aldrin leszálltak a Holdra. Őket még tíz asztronauta követte, és bár azóta senki nem járt égi kísérőnk felszínén, biztató jelek vannak arra nézve, hogy (amerikai, orosz vagy kínai, állami vagy magán űrügynökségek űrhajósai által) egyszer újra ember lép a Holdra. Az ötven éves évforduló apropóján összegyűjtöttünk tizenöt olyan tényt az Apollo-küldetésről, melyek kevéssé ismertek.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Armstrongnak ígéretet kellett tennie 82 éves nagyanyjának arra, hogy ha veszélyesnek látja, nem fog a Hold felszínére lépni.

A Holdra szállást becslések szerint 500-600 millió ember nézte a tévéképernyőkön keresztül élőben. Meg kell azonban említeni, hogy a mostani 7,5 milliárd emberrel szemben akkoriban „csupán” 3,6 milliárdan éltek a Földön. A Holdra szállást televízión követők az akkori világ népességének körülbelül 15 százalékát tették ki.

Neil Armstrong az utazásra néhány fadarabot is magával vitt abból a repülőgépből, amellyel a Wright-fivérek 1903-ban elsőként emelkedtek a levegőbe.

A küldetést (sőt, nemcsak az Apollo-, de a Mercury-missziót is) több afroamerikai matematikus nő is segítette, akiket „emberi számítógépeknek” neveztek.

Katherine Johnson, a NASA egyik matematikusnője, ő és társai történetét dolgozza fel *A számolás joga* c. film

A Holdra való leereszkedést szimuláló jármű (Lunar Landing Testing Vehicle) tesztelése közben Neil Armstrong egy hajszál híján életét vesztette, mikor a szerkezet a vezérlőegység hibája miatt irányíthatatlanná vált. Armstrong habozás nélkül katapultált, még épp időben: a balesetet követő vzsgálatok kimutatták, ha csak egy fél másodperccel később cselekszik, életét veszti.

Az armalcolit ásvány, amelyet az első Holdra szállás során fedeztek fel az Apollo-11 űrhajósai (és amely ásvány nem található meg a Földön), a küldetés három asztronautája nevének első néhány betűi alapján (ARMstrong, ALdrin és COLlins) lett elnevezve.

Neil Armstrong, Michael Collins és Edwin „Buzz” Aldrin.

Már csak öt amerikai zászló áll a Holdon, ugyanis az első csillagsávos lobogót az Apollo-11 felszállásakor azonnal ledöntötte a felemelkedő holdkomp keltette nyomáshullám. Az azóta eltelt ötven év alatt pedig annyi napsugárzás érte őket, hogy az amerikai lobogókból mostanra fehér zászlók lettek.

Az űrhajósok rengeteg, különféle tárgyat hagytak égi kísérőnk felszínén:

6 amerikai zászlót

3 holdautót („Lunar Rover” vagy „Moon Buggy”), melyet a magyar Pavlics Ferenc és csapata tervezett

2 golflabdát

12 pár csizmát

számtalan szerszámot és használati tárgyat (kalapácsokat, kamerákat, fogókat, törölközőket, üres ételes tasakokat, stb.)

egy fényképet az Apollo-16 űrhajósának, Charles Duke-nak a családjáról

egy tollat az Air Force Academy kabbalasólymáról, Bagginról, melyet az Apollo-15 híres kalapács-tollpihe leejtős kísérletéhez használtak

egy alumínium szobrocskát, mely az „elesett szovjet és amerikai űrhajósoknak” állít emléket, akik életüket adták az űrversenyért

egy Apollo-1 felvarrót, a tragikus módon meghalt űrhajósok emlékére

egy-egy medált, emlékül Jurij Gagarin és Vlagyimir Komarov szovjet űrhajósoknak

egy aranyból készült olajágat

egy mikrofilmet tartalmazó szilícium korongot, melyre 73 ország vezetőjének jókívánságait rögzítették

egy arannyal bevont, 7,5 centiméteres lencséjű távcsövet

96 zacskónyi ürüléket, vizeletet és hányást

feltételezések szerint Armstrong egy, a halott kislányára, Karenra emlékeztető tárgyat is felvitt

Charles Duke, az Apollo-16 űrhajósának fényképe a családjáról

A küldetés legveszélyesebb része az volt, amikor Armstrongnak és Aldrinnak vissza kellett kormányoznia a holdkompot a parancsnoki egységhez, amelyben Collins várta őket. Ha itt bármi rosszul sül el, visszatérnek a Holdra, és vagy az éhhalál végez velük, vagy saját kezükkel vetnek véget az életüknek. Ekkor Nixon megszakította volna a kommunikációt a két asztronautával, és elmondta volna a nyilvánosságnak, mi történt. Az amerikai elnök egy beszédet is írt arra az esetre, ha a küldetés elbukik és az űrhajósok nem térnek vissza. Így kezdődött: „A sors úgy rendelte, hogy azok, akik békés szándékkal indultak a Hold felfedezésére, békében is fognak nyugodni a Holdon.”

Az Apollo-11 Hawaii közelében landolt a Csendes-Óceánon. Honoluluba érkezve a legénységnek ki kellett töltenie egy bevándorlási űrlapot, melyen az érkezési helyszínnél a Hold szerepelt, a bejelentett szállítmánynál pedig holdkőzet- és holdpor-minták. Abba a téglalapba pedig, ahova azt kellett írni, vannak-e olyan körülmények a fedélzeten, melyek esetleges betegség terjedéséhez vezethetnek, azt írták: „Meg kell határozni„.

Az Apollo-11 asztronautái a fellövés előtt több száz autogramot és dedikált emléktárgyat küldtek barátaiknak, hogy ha meghalnának, azokat eladhassák a családtagjaik.

Miután a Hold felszínén tett séta után visszatértek a leszállóegységbe, a ruhájukra és csizmájukra tapadt, körülbelül négy milliárd éves holdpornak elmondásuk szerint olyan szaga volt, mint a puskapornak.

A Hold túlsó oldalára azért nem történt egyetlen leszállás sem, mert (mivel Holdunk ezt az oldalát sohasem fordítja a Föld felé) kísérőnk árnyékoló hatása miatt egyetlen rádióüzenet sem jutott volna el a Földre. Emiatt a rádiócsend miatt hívják a túlsó oldalt „sötét oldal”-nak is, mivel angolul a going dark annyit jelent: „csöndben maradni„.

A landolás után az Apollo-11 űrhajósa, Buzz Aldrin úrvacsorát vett: bort és kenyeret fogyasztott, amit lelkésze adott neki.

Az Apollo-12 küldetésének egyik fő célja a pontos landolás kivitelezése volt (az Apollo-11 nem a tervezett helyen szállt le), így a Surveyor-3 űrszonda közvetlen közelébe irányították a leszállóegységet. A holdszondához gyalogolva annak néhány alkatrészét, például kameraobjektívjét leszerelték, és hazaszállították a Földre. A meglepetés akkor érte a tudósokat, amikor az objektívet szétcsavarozva, és mikroszkóp alatt megvizsgálva betokozódott Steptococcus Mitis nevű baktériumokat találtak, melyek a Surveyor-3 „fedélzetére” a szonda összeszerelésekor, jóval az indulás előtt kerültek, majd képesek voltak túlélni a mostoha holdi körülményeket…e történet azonban nem igaz: bár sokáig tartotta magát, ennek a mítosznak a valóságalapja ma már nehezen áll meg a lábain. A NASA-dokumentumok szerint a Surveyor-3-at megvizsgáló csapat öltözéke korántsem volt „mikroba-biztos”, így igen valószínű, hogy a baktériumok szimplán a személyzetről kerültek át a hazatért holdszondára.

A Surveyor-3-at vizsgáló, meglehetősen hiányos védőöltözetű tudósok, valamint a mai szabvány szerint beöltözöttek (John Rummel/NASA)