Szerző: Ivanics-Rieger Klaudia
Bevezető
Számtalan lehetőségünk van arra, hogy megismerjük a Naprendszerünket. Elég csak kinyitnunk egy tudományos könyvet, átkapcsolni a tévét egy ismeretterjesztő csatornára vagy követni egy ismeretterjesztő oldalt az interneten, esetleg ilyen ismertető videókat nézni. A következő cikksorozatban azonban a Naprendszert egy új oldaláról ismerhetjük meg. A sorozat a tudományos fikció világába kalauzol el minket. Égitestről égitestre haladva ismerhetjük meg, hogy az adott objektum miként jelenik meg a sci-fikben, a könyvek lapjain csak úgy, mint a mozivásznon. Elsősorban azokra a művekre koncentráltam, amik a hazai science-fiction rajongók körében jól ismertek. Akik már látták, olvasták őket, azok számára nyilván ismerős a terep, akik még nem, azoknak remélem, sikerül kedvet csinálni. Utazásunk során belülről kifelé haladunk, a belső bolygókkal kezdjük és a Naprendszer határán fejezzük be, s közben felfedezzük ismerős égitesteink idegen oldalát.
A Naprendszerről szóló korai szakirodalom a 17. századig visszanyúló tudományos spekulációk nyomán azt feltételezte, hogy minden bolygó saját őshonos életformának ad otthont, emellett gyakran feltételezik, hogy lakói antropomorfok. Ezeket az elképzeléseket ma bolygóromantikának hívjuk. A tudomány fejlődésével aztán a sci-fik is igyekeztek lépést tartani. Míg először csak a holdutazás foglalkoztatta őket, a 20. századtól megjelent a Mars kolonizálása és/vagy terraformálása, s az élet lehetőségeit is áthelyezték a gázóriások egyes holdjaira (mint például az Europa és az Enceladus).
Merkúr
A science-fiction irodalomban szokás megkülönböztetni a régi és az új Merkúrról írók csoportját. A régi Merkúr leírások 1965 előtt születtek, a közös az volt bennük, hogy a bolygó kötött keringésű (mint a Hold) és van sötét, illetve világos oldala. A régi Merkúr egy kietlen világ, ahol az élet és a halál a sötétség és világosság határán, a lassan mozgó terminátor vonal körül forog. Miután ez az elmélet megdőlt, születtek az új Merkúrról szóló írások, melyek már tükrözik a hivatalos tudományos felfedezéseket.
Isaac Asimov Körbe-körbe című novellája 2015-ben játszódik. Két űrhajós egy Sebi nevű robottal felmérnek egy régi bázist a bolygón. A robotot szeléniumért küldik, csakhogy az nem tér vissza. Végül kénytelenek utána menni, kockáztatva, hogy a hővédő ruhájuk feladja, ők pedig megsülnek. Sebit meglátva rájönnek, hogy az a robotika II. és III. törvénye miatt lett üzemzavaros és inkább fogócskázni akar. Ennek megértéséhez idézzük fel a robotika három törvényét:
„1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.
3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba.”
A szeléngyűjtés pedig elég veszélyes volt ahhoz, hogy a III. és II. törvény ütközzön egymással. Végül az első törvény segítségével igyekeznek megoldani a helyzetet: az egyik űrhajós kockáztatja az életét és majdnem megsül, mire Sebi visszaviszi a sötét oldalon lévő bázisra.
Az Űrvadász-sorozat Lucky Starr és a Merkúr óriás napja című kisregényében főhősünk, David „Lucky” Starr és társa, Colos a merkúri bányák ügyében nyomoznak, melyek már kimerülőben vannak és állítólag kísértetek is lakják a bolygót, amik állandóan baleseteket okoznak. Végül kiderül, hogy szellemek ugyan nem léteznek, de a bányákban élnek helyi létformák.
Arthur C. Clarke már a régi Merkúrról is írt, a Szigetek az égben című regényében ködösen utalnak egy idegen létformára, mely megosztja az emberiséggel a Naprendszert. Ezek a létformák nem intelligensek, és az egyik szereplő szerint a Merkúr sötét felén élnek.
Viszont a Randevú a Rámával című regényfolyamban a Merkúron már zajlik az élet: a bolygót fémbányászok forrófejű kormánya uralja, akik azzal fenyegetőznek, hogy elpusztítják a Rámát (ami ugyebár egy idegenek által épített szerkezet). Kim Stanley Robinson 2312 című hard sci-fi-je az egész Naprendszeren átível. A Merkúr ebben egy vezető erőt képez, az egyéb apróbb élőhelyeket a Mondragon-egyezmény fogja laza szövetségbe, melynek a bolygó a központja és a főszereplő is onnan származik.
Vénusz
Sokáig áthatolhatatlan felhőtakarója szabad utat adott a science-ficton íróknak, hogy élettel töltsék meg ezen ismeretlen világot. Főként az után, hogy kiderült, a Földhöz hasonló méretű bolygó jelentős atmoszférával rendelkezik. Mivel közelebb van a Naphoz, lakható, meleg, szinte trópusi éghajlatú (és növényzetű) világként ábrázolták, melyen – nevéből kiindulva – harcos amazonok élnek. A korai írókat alapvetően három csoportra bonthatjuk: egyesek óceánt vizionáltak a Vénuszra (hazánkban általában ezen könyvek jelentek meg). Mások mocsarat képzeltek a felszínre, esetleg szakadatlan esővel kiegészülve. A harmadik csoport ezektől eltérően inkább sivatagot favorizálja. Az ilyen jellegű művek főként 1930-50 közt voltak jellemzők. Azonban az első missziók eredményei szöges ellentétben álltak az addigi elképzelésekkel. A szerzők – ahogy a Merkúr esetében – itt is igyekeztek lépést tartani a tudományos eredményekkel és inkább a terraformálás lehetőségeire fókuszáltak.
Olaf Stapledon Az utolsó és az első emberek című regényében az emberiség a jövőben kénytelen átköltözni a Vénuszra, mivel a Hold bele fog csapódni a Földbe. A Vénuszt a szerző egy óceánoktól uralt bolygónak írja le, ahol heves trópusi viharok vannak.
C. S. Lewis Pelerandra című művében Pelerandrának hívják a Vénusz bolygót az ott élő helyiek. A bolygó a természet csodája: a rajta lakó élőlények szelídek, barátságosak, nem ismerik a félelmet. A tengerben úszó szigetek találhatók. Tulajdonképpen magáról az Édenkertről van szó, ahol még nem történt meg a bűnbeesés. Maga a regény egy kozmikus trilógia második része (Az első A csendes bolygó).
Arthur C. Clarke 3001 Űrodüsszeia című folytatásregényében a Vénuszt éppen terraformálják, amihez üstökösmagokra vadásznak, hogy azokat a Vénuszra szállítva alakítsák át a bolygó felszínét.
Térjünk vissza ismét Isaac Asimov főhősére, Lucky Starr-ra, aki a Vénuszra is eljutott nyomozása során a Lucky Starr és a Vénusz óceánjai című kisregényben. Ebben a bolygó egyik vízalatti kolóniáját fenyegeti pusztulás, annak ellenére, hogy a gazdasága gyorsan fejlődik. Egy, csak a Vénuszon élő újfajta élesztőgomba nemesítésével tudósok már közel járnak egy olyan élelmiszeripari alapanyag előállításához, mellyel örökre véget lehetne vetni a földi élelmiszerhiánynak és fontos exportcikket biztosítana a vénuszi gazdaságnak. A baktériumok körül azonban egyre gyanúsabb balesetek és „véletlenek” történnek. A krízis szálai a bolygó misztikus óceánjainak mélyére vezetik Lucky Starrt és hű segítőtársát, Colost. A több évtizednyi kolonizáció ellenére a Vénusz még mindig egy idegen bolygó, ismeretlen élőlényekkel és végtelen tengerekkel. Az író alaposan kidolgozott, a legapróbb részletekig átgondolt vénuszi ökológiát tár elénk, ami szerves részét képezi a cselekménynek.
Az új Vénuszról szóló művek már a 60-as évek után születtek. Frederik Pohl és C. M. Kornbluth A Vénusz-üzlet című regényében konkrétan áruba bocsátják az egész bolygót. Szőröstül-bőröstül. A tervet Amerika legnagyobb reklámügynökségének igazgatója eszeli ki. Meg is bíznak ezzel egy reeklámfőnököt, akinek feladata az egyelőre lakhatatlan bolygó céges tulajdonba vétele, reklámozása, eladása, egyszóval minden, amit cége jónak tart.
Kim Stanley Robinson 2312 című regényében a Vénuszt a kínaiak terraformálták. Ehhez egy óriási napernyőt használtak a Nap melegének elzárására, amely annyira lehűti a légkört, hogy a benne lévő szén-dioxid lefagyjon. A mesterséges kőzet a fagyott CO2 fölé kerül, hogy megakadályozza annak elszublimálását.
Egy másik, Naprendszeren (és azon túl) átívelő regényfolyam a Térség (The Expanse) James S. A. Corey sci-fije. A Vénusz itt fontos szerepet kap. Az Eros kisbolygó, melyet eluralt a Naprendszeren kívülről származó anyag, a protomolekula, ide csapódik be, s innen kiindulva kezdi felépíteni a Gyűrű nevű struktúrát, mely majd idegen világokba nyit utat…