Ismerős idegenek – avagy Naprendszerünk a Science Fiction univerzumában – V. rész

Szerző: Ivanics-Rieger Klaudia

Bevezető

Számtalan lehetőségünk van arra, hogy megismerjük a Naprendszerünket. Elég csak kinyitnunk egy tudományos könyvet, átkapcsolni a tévét egy ismeretterjesztő csatornára vagy követni egy ismeretterjesztő oldalt az interneten, esetleg ilyen ismertető videókat nézni. A következő cikksorozatban azonban a Naprendszert egy új oldaláról ismerhetjük meg. A sorozat a tudományos fikció világába kalauzol el minket. Égitestről égitestre haladva ismerhetjük meg, hogy az adott objektum miként jelenik meg a sci-fikben, a könyvek lapjain csak úgy, mint a mozivásznon. Elsősorban azokra a művekre koncentráltam, amik a hazai science-fiction rajongók körében jól ismertek. Akik már látták, olvasták őket, azok számára nyilván ismerős a terep, akik még nem, azoknak remélem, sikerül kedvet csinálni. Utazásunk során belülről kifelé haladunk, a belső bolygókkal kezdjük és a Naprendszer határán fejezzük be, s közben felfedezzük ismerős égitestjeink idegen oldalát.

A Naprendszerről szóló korai szakirodalom a XVII. századig visszanyúló tudományos spekulációk nyomán azt feltételezte, hogy minden bolygó saját őshonos életformának ad otthont, emellett gyakran feltételezik, hogy lakói antropomorfok. Ezeket az elképzeléseket ma bolygóromantikának hívjuk. A tudomány fejlődésével aztán a sci-fik is igyekeztek lépést tartani. Míg először csak a holdutazás foglalkoztatta őket, a 20. századtól megjelent a Mars kolonizálása és/vagy terraformálása, s az élet lehetőségeit is áthelyezték a gázóriások egyes holdjaira (mint például az Europa és az Enceladus).

Gázbolygók és holdjaik

A Jupiter és a Szaturnusz (illetve úgy általában a gázóriások) már nem kapnak annyi főszerepet, mint a belső bolygók. Ennek oka gázóriás mivoltuk, amiért természetesen betelepítésre alkalmatlanok. Holdjaik jeges, mérgező, de mindenesetre kietlen világok, melyek szintén kevésbé vonzzák az írók fantáziáját…
A legnagyobb gázóriás a Jupiter. Talán leglátványosabb megjelenése Stanley Kubrick Űrodisszeia-adaptációjában látható. Bár a regény a Szaturnusz rendszerében játszódik, Kubrick inkább a Jupiterre helyezte át, mert azt olcsóbb volt megvalósítani a filmvásznon. Itt a monolit idegen technológiája olyan folyamatokat idéz elő, mely a Jupitert csillaggá alakítja. A Futuramában is körülötte kering egy eltévedt monolit, található rajta egy egyetem és megtudhatjuk, hogy a bolygónak eperillata van. A bolygónak rengeteg holdja van, ezek közül a négy legnagyobb, úgynevezett Galilei-hold jelenik meg talán leggyakrabban a science-fiction irodalmában. Több Jupiter-hold is megjelenik Isaac Asimov Lucky Starr és a Jupiter holdjai című regényében.

A sorban az első az Io. Isaac Asimov Lucky Starr és a Jupiter holdjai című ifjúsági regényében főhősünk az Io-n kerül ellentétbe egy szíriai kémmel egy klímaprobléma kapcsán. Kim Stanbley Robinson 2312 című regényében a hold egy barátságtalan és veszélyes hely, amelyben nyilvánvalóan nagy szerepe van a vulkanizmusnak. Ennek ellenére mind a négy nagy holdnak megkezdték a terraformálását. Sean Connery Gyilkos Bolygó című régi sci-fije is itt játszódik. A magyar címválasztás ismét érthetetlen, hiszen egy holdon járunk, az eredeti címe Outland. Ebben a színész egy szövetségi marsallt alakít, akinek egy bányászkolóniát kell felügyelnie, de hamarosan különös halálesetek történnek…

A második hold a jeges Europa. Stanley Kubrick Űrodüsszeia-adaptációjában, amikor a Jupiter csillaggá válik, az Europa kiolvad és zöld oázissá változik. A folytatásban ötven évvel később már trópusi óceánvilággá vált, ahonnan az emberek ki vannak tiltva. Emellett itt játszódik Jeff Carlson sorozata, a Fagyott égbolt.

A harmadik nagy hold a Merkúrnál is nagyobb Ganymedes, mely a sci-fi írók kedvenc hely-színe, akik élhető területeket keresnek a külső naprendszerben. Arthur C. Clarke Űrodisszeia-folytatásaiban a Ganymedest melegíti az új nap, így az egyenlítőjén egy nagy tó található, és a holdon található Anubis City a gyarmatosítás egyik központja.
James S. A. Corey A térség című sorozatában szintén él egy kolónia a Ganymedesen, melyet tükrökkel melegítenek (amik közül néhány egy fegyveres konfliktus miatt a felszínre zuhan). Ez problémás, hiszen itt zajlik a Naprendszer élelmiszertermelésének nagy része. Illetve ez a színhelye néhány baljós genetikai kísérletnek is…

A Szaturnusz festői bolygója is nagyobb szerepet kap néhány tudományos-fantasztikus műben. A sci-fi hajnalán számos mű használta helyszínéül. Miután azonban megállapították gázbolygó mivoltát, az új színhelyek alapja inkább gyűrűrendszere és holdjai lettek. A legklasszikusabb megjelenése Arthur C. Clarke 2001: Űrodisszeia című művében van, ahol minden a bolygó körül játszódik.

Ugyanitt a Iapetuson (a könyvben Japetus-nak van a hold írva) találja meg Dave Bowman a monolitot. A Iapetuson a valóságban is található egy sötét színű anyagkidobódás a Phoebéról, körülötte fehér a hold többi része. A regényben e fehér részen találja meg Dave a monolitot. Érdekesség, hogy amikor a regény megjelenése után 13 évvel a Voyager-szondák megérkeztek a Iapetushoz, valóban láttak egy fekete kis foltot a fehér terület közepén. Carl Sagan tagja volt a képalkotó csapatnak, s rögtön el is küldte a képet Clarke-nak, azzal a szöveggel: „Rád gondoltam…”

Talán épp az Űrodisszeia iránti tisztelgésként az Interstellar című filmben a rendező, Christopher Nolan is a Szaturnusz mellé helyezi el a féregjáratot, melyen át az Endurance igyekszik új, élhető földet találni az emberiség számára.
Mind a bolygó, mind egyes holdjai, például a Mimas, megjelennek Issac Asimov Lucky Starr és a Szaturnusz holdjai című regényében.

Ugyancsak említésszerűen, de a Titan megjelenik a Gattaca című filmben, ugyanis a főhős egy olyan küldetésre készül, melyben navigátornak jelölték ki. Kim Stanley Robinson 2312 című regényében egyes emberek az Enceladuson található mikrobákat esznek, abban a hitben, hogy azoknak gyógyító hatása van, a Iapetuson pedig egy óriás város épült fel a hold központi gerince mentén.
Ha már a Phoebét emlegettük…
A tudósok nem tartják kizártnak, hogy a hold valójában egy, a Szaturnusz gravitációja által rabul ejtett kóbor aszteroida, amely végül is bárhonnan származhat, akár a Naprendszeren kívülről is. Ezt az elméletet James S. A. Corey is meglovagolja, ugyanis A térség című sorozatban a történet innen indul, mivel ez a protonmolekula szülőhelye. Miután erről tudomást szereznek, jól el is pusztítják.

Az Uránusz és a Neptunusz esetén a magyarul megjelent művekben nem is igazán fordul elő, hogy egy történet központi elemei legyenek. Ennek fő oka, hogy népszerűségük eltörpül a hatalmas Jupiter és a látványos Szaturnusz mellett, s ugyanez igaz a holdjaikra is…

Kezdjük először is az Uránusszal. Tulajdonképpen egy magyarul megjelent sci-fi regény sem foglalkozik vele behatóan, de még a külhoniak közt sem találunk semmi említésre méltót. Pontosan, éppen, hogy csak említik, de központi szerepe nemigen van. Ugyanez igaz a filmes renoméjára is.

Az Uránusz és Neptunusz. Fotó: NASA, ESA, A. Simon (NASA Goddard Space Flight Center), M.H. Wong és A. Hsu (University of California, Berkeley)

Például feltűnik a Doctor Who-ban – ilyen feltűnése a többi bolygónak is majdnem mind volt a sorozatban, de mivel nem lényegesek, kihagytam őket. Viszont mindenképpen szeretném ismét példának hozni a Futurama sorozatot, bár ott is éppen csak megemlítik. Ám egy több évtizedes poént sütnek el: a jövőben a bolygó nevét megváltoztatják, hogy egyszer és mindenkorra véget vessenek a már emlegetett viccnek. Az Uránusz angolul kiejtve hasonlít ugyanis a „your anus” kifejezéshez (az ánusz pedig ugyebár a végbélnyílásunkat jelenti). A sorozat tudósai azonban valószínűleg megbuktak biológiából, mert a bolygó a Urectum nevet kapja. Ez kiejtve „your rectum”, a rektum pedig magát a végbelet jelenti.

Folytassuk az Uránusz holdjaival, melyek közül egyetlent lehet megemlíteni, a legnagyobbat, a Titaniát. James S. A. Corey A térség című sorozatában ezen a jeges égitesten található az emberiség legtávolabbi előörsének helye.

Utazzunk tovább a Neptunuszra, mellyel el is értük a Naprendszerünk szélét, legalábbis, ami a nagybolygókat illeti. Olaf Stapledon Az utolsó és első emberek című regényében, mely 1930-ban íródott, mikor még nem tudták, hogy a Neptunusz egy gázbolygó, az égitest lesz a végső otthona a már magasan fejlett emberi fajnak. A bolygót sűrű légkörűnek, de szilárd felületűnek ábrázolja. Ami a filmes világot illeti, a többek között Sam Neil és Laurence Fishburne által fémjelzett sci-fi horror, a Halálhajó is az égitest körül bolyong…

Az Ad Astra című filmben pedig a Neptunusz körül kering az a rosszul működő szerkezet, amely antianyag-robbanással fenyegeti a földet, s amely folyamatot a főszereplőnek (Brad Pitt) kell megakadályoznia. (Hozzáteszem, véleményem szerint a film igen gyenge lett – egy, apakomplexusról szóló pszichológiai történet, amit valamiért sci-fibe ágyaztak…)

A Futurama-ban a Neptunusz északi sarka az otthona az igen erőszakos robotmikulásnak, de Elzar, a szakács is egy neptuni faj kék bőrrel és négy karral. Illetve az egyik epizódban a szereplők kikötnek a Neptunusz Triton nevű holdján.