Szerző: Kocsis Erzsó
Október 28-ára egy ősz végi, igazán impozáns napkitörést prognosztizáltak az előjelzések. Azon a csütörtökön 17 óra 35 perckor megtörtént az X1-es erősségű napkitörés. Szombatra pedig a NOAA (a Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal – National Oceanic and Atmospheric Administration) SWPC (Űridőjárás-előrejelző Központ – Space Weather Prediction Center) az ötfokozatú skálán G3-as erősségű geomágneses vihart vetített elő.
Ez év júliusában volt hasonló történés. Azóta tudjuk, hogy hiába ácsorogtunk volna a hazai erkélyeken, nem láthattuk volna az aurora borealis szeszélyes táncát magyar égbolton. Ám mielőtt belemerülnénk, mi volt az, amit végülis nem láttunk, egy rövid áttekintés: a Nap felszíne alatti, egy kb. 200000 km vastag rétegben igen viharos, turbulens események történnek.
Ezek hozzák létre azt a mágneses teret, aminek szerkezete, időbeli változása további folyamatokat generál. Ez a dinamómechanizmus, ami mechanikai energiából elektromágneses energiát termel. Ennek köszönhető, hogy egy bizonyos helyen a mágneses tér iránya a maximális térerősség alatt megközelítőleg kelet-nyugati irányú (toroidális tér), ám a minimális térerősségnél a pólusok irányába mutató (poloidális tér). A naptevékenység emiatt fog 11 éves ciklusokban változó erősséget produkálni. A mostani 25. ciklus a 2019. decemberi minimummal indult, és előre láthatóan 2025. nyarán fog tetőzni. A napkitörés tehát nem más, mint hirtelen energia-felszabadulás. A mágneses tér újraformálódása történik az aktív vidék felsőbb rétegeiben, elsősorban a kromoszférában. Mind a részecskesugárzás, mind az elektromágneses sugárzás növekszik ekkor a naplégkör egy bizonyos területén. A csillagunk felületén lejátszódó események közé tartoznak a napkitörések, azaz a flerek.
Ezeket először 1859-ben Carrington angol csillagász észlelte. Hale pedig 1892-ben figyelte meg spektroheliográfiával a flereket. Nagyobb napkitörések általában a napfoltcsoport közepén, a mágneses polaritásokat elválasztó nullavonal két-két oldalán alakul ki. Földünkön több hullámban jelennek meg a napkitörés okozta zavarok. A fénysebességgel haladó rádióhullámok körülbelül 7-8 perc alatt érik el bolygónkat, majd a következő hullámmal érkező töltött részecskék 2-3 nappal múlva lesznek érzékelhető hatással. A napkitöréseket egy betűrendszer szerint osztályozzák. A C-osztályú viharok elég gyengék, az M-osztályúak erősebbek, az X-osztályúak pedig a legintenzívebbek. Az X2 kétszer annyira, mint az X1, az X3 háromszor annyira intenzív stb. Ha közvetlenül a Föld felé irányulnak, a legerősebb X-osztályú kitörések szoktak zavart okozni a rádió- és műholdas kommunikációban, és felerősíthetik az aurora borealist. A K-indexet, és ezen keresztül a bolygó K-indexét a geomágneses viharok nagyságának leírására használják. Ez megmutatja bolygónk mágneses mezejében bekövetkező zavarokat. Az SWPC arra használja, hogy eldöntse, ki kell-e adnia geomágneses riasztást – , illetve figyelmeztetést az érintett felhasználóknak. Tehát 1859-ben volt a legelső dokumentált észlelés. Szeptember 1-jén 11:18-kor Richard Carrington napcsillagász távcsövén keresztül figyelte meg, majd vázolta fel a napfoltokat. Ez a kitörés volt az elmúlt 500 év legnagyobb dokumentált napvihara. Az azt követő sarki fényt még a Karib-térségben is látni lehetett.
Súlyos fennakadásokat okozott a globális távíró-kommunikációban is. Az 1972. augusztus 4-ei nagy napkitörés az USA néhány államában (pl Illinois) megszakította a távolsági telefonos kommunikációt. Az 1989 márciusi pedig kilenc órán át tartó áramszünetet okozott Kanadában. 2000. július 14-én egy X5-ös fokozatú néhány műhold rövidzárlatát okozta. 2003. október 28-ai olyan intenzív volt, hogy az űrszonda érzékelőjét is túlterhelte. Nem is csoda, hiszen a NASA szerint körülbelül X45-ös csúcserősséget ért el. 2006. december 5-ei körülbelül 10 percre megzavarta a műholdak és a Föld közötti kommunikációt, valamint a globális helymeghatározó rendszer (GPS) navigációs jeleit. Október 28-án csillagunk jelenlegi ciklusának egyik legerősebb viharát vártuk. A X1-es osztályú napkitörés 15:35 (GMT) érte el a csúcspontját. Ez átmeneti, erős rádiós áramszünetet okozott például Dél-Amerika közepén. A kitörésből származó koronális tömegkilövellések szombaton vagy vasárnap (október 30-31.) érték el a Földet. Erős geomágneses viharával kissé megzavarva a műholdas kommunikációt. Ennek köszönhettük a szebbnél-szebb sarki fényes képeket skandináv barátainktól – már attól, aki volt oly szerencsés, hogy nem csak a felhőket fotózhatta…C. Alex Young, a NASA tudományos igazgatóhelyettese szerint (marylandi Goddard Űrrepülési Központjának heliofizikai részlege) ezt a napkitörést egy koronális tömegkitörés (CME) kísérte. Ez az AR2887 nevű aktív napfoltból indult, ami most éppen a Nap közepén helyezkedik el. Egy másik aktív napfolt, az AR2891 október 24-én egy közepes, M-osztályú napkitörést okozott. Ez is átmeneti rádiókimaradást eredményezett a magas frekvenciákon, valamint GPS-kimaradást az alacsony frekvenciájú jeleket használó eszközöknél. Az elkövetkezőkben egyre több űridőjárási hatást tapasztalhatunk, ahogy haladunk a napmaximum felé. A Napunk bármikor képes meglepetést okozni egy-egy váratlan nagyobb kitöréssel. 2024-2025-ig akár még valóban ácsorogtunk a hazai erkélyeken, látva az aurora borealis szeszélyes táncát magyar égbolton.
Források:
https://www.swpc.noaa.gov/news/x1-flare-r3-radio-blackout-event-28-october-2021?fbclid=IwAR0VEQ4HuOIkCBXduSz8I34hsQY2AxplIxCW0CVKpGili7erlPjuhPrdLng
https://www.swpc.noaa.gov/news/x1-flare-r3-radio-blackout-event-28-october-2021?fbclid=IwAR269dPvyhY_N8fyRa_up36VKfXIX1KgzD8nlYSp8WEHdZIaeRtC3Eq2aqg
https://www.space.com/sun-unleashes-major-x-class-solar-flare-october-2021
https://www.space.com/12584-worst-solar-storms-sun-flares-history.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/Nemzeti_%C3%93ce%C3%A1n-_%C3%A9s_L%C3%A9gk%C3%B6rkutat%C3%A1si_Hivatal
https://mek.oszk.hu/00500/00560/html/kleint2.htm
https://www.idokep.hu/hirek/eros-napkitores-tortent