Geológiai áttekintés

Az Izrael és Jordánia közti Jordán-hasadékvölgy része a Szír–Jordán árokrendszernek, mely Törökországtól az Akabai-öbölig húzódik, és maga is tagja a 5600 km hosszú Afrikai-árokrendszernek. A Jordán-hasadékvölgy a miocén korban alakult ki (23,8-5,3 millió évvel ezelőtt), amikor az Arab lemez északra, majd keletre távolodott Afrikától. Egymillió évvel később a Földközi-tenger és a Jordán-hasadékvölgy közötti szárazföld megemelkedett, a tenger pedig eltűnt (1). A Jordán-hasadékvölgy legalacsonyabb pontja a Holt-tengerben található, 790 méterrel a tengerszint alatt. A Holt-tenger partja a Föld legalacsonyabb szárazföldi pontja, 400 méterrel a tengerszint alatt. A Holt-tengertől északra fekvő termékeny völgy régóta a mezőgazdaság helyszíne volt a Jordán-folyóból származó víz és a völgy szélein található számos forrás miatt. Az évi hőmérséklet 20°C és 40°C között váltakozik.

A Jordán-hasadékvölgy. Baloldalon láthatjuk a Szinai félszigetet, középen a Vörös-tengert, fölötte a Holt-tengert. (Wikipédia)

Történelmi előzmények

A Jordán völgyi Ubeydiában találtak Homo Erectus maradványt, mely mintegy 1,4 millió éves (2). A vadászó-gyűjtögető Homo Sapiens útja is erre vezetett Afrikából való migrációja során (3). A terület fontos része volt az úgynevezett „Termékeny Félholdnak”, a civilizáció bölcsőjének, itt vette kezdetét a mezőgazdasági forradalom (4). A Kebara-kultúra a zömmel vadászó-gyűjtögető, de növénytermesztéssel is foglalkozó késő paleolitikumi kultúra, mely i. E. 18000 és i. E. 11000 között virágzott, ezt váltotta fel a már szinte kizárólagosan mezőgazdasági Natúfi-kultúra i. E. 15000 és i. E. 11500 között (5). Itt található a 11600 éves, a Bibliából jól ismert Jerikó városa is, mely a világ első városainak egyike (6).

Jerikóval szemben, a Jordán folyó keleti partján található Tel el-Hammam települése. Kultúrája több ezer évig, a kő-rézkor óta virágzott (7), köszönhetően termékeny talajának és közeli folyó állandó, biztos vízellátásának.

Tel el-Hammam (Deg777-Wikipédia; CC BY-SA 4.0)

Maga a tell szó (ejtsd: tel) héberül tel, arabul tell, vagy tall, dombot jelent, a régészeti szakkifejezés pedig régi településeket rejtő törmelékhalmot jelöl. Ezek a dombok a sokszor sík vidéken több ezer év alatt keletkeztek egy-egy településnél. A régi épületek elpusztulásakor a törmeléket nem hordták el, hanem újrahasznosították, így az évszázadok, évezredek alatt a település szintje több tíz méterrel is megemelkedhetett.

Tel el-Hammam

A középső bronzkorban a várost 34 hektár területet körülvevő falak védték, felső- és alsó-városra osztva azt, míg a sokkal nagyobb általános foglalkozási területe 97 hektáron feküdt. A korai bronzkorban Tel el-Hammam volt a legnagyobb városállam a Dél-Levantban. A középső bronzkorra csak kicsit volt kisebb, mint Hazor (81 hektár) és Ashkelon (61 hektár). Ekkor még Jeruzsálem és Jerikó mindössze (4,9–4,0 hektár) méretű volt (8).

Tel el-Hammam városállam uralkodói palotákat, templomokat, közigazgatási komplexumokat is építettek, virágzott a mezőgazdaság. Maga Tel el-Hammam magában foglalta a déli Jordán-völgy (Kikár) keleti peremén található Wadi Kafrein folyásának déli részét, és két forrást is élvezhettek lakói a városfalakon belül (egy termálforrást és egy édesvizű forrást is). Nyilvánvaló, hogy a város elhelyezésének és fejlesztésének fő szempontja a vízkészletek hasznosítása volt az egyre sivatagosodó területen.

A városállam helyi gazdái kétségkívül kihasználták az éves jordániai árvízciklus előnyeit, és a növényeket a friss hordalékos iszaplerakódásokba ültették. Ilyen bőséges, megbízható vízforrással, a település évi akár három betakarítással virágzott a tengerszint alatti, szubtrópusi környezetben. Így egyáltalán nem meglepő, hogy a virágzó Jordán-völgyi bronzkori civilizáció hagyomány alapját képezte a Teremtés könyvében.

A Jordán-völgy legtöbb településéhez hasonlóan, a késő bronzkorban (i. E. 1550–1200) itt is egy régészeti leletekben hiányos intervallumot, hézagot tapasztalunk. Ez a „Late Bronze Gap” a déli Jordán-völgy (héberül kikár) régió számos közeli településére jellemző, többek között Tel Iktanu, Tel Kefrein, Tel Nimrin, Tel el-Mustah, Tel Bleibel településeire is.

Míg a nyugati (Jeruzsálem, Bétel, Hebron), az északi (Beth Shean) és a keleti (Rabbath-Ammon, Tall al-Umayri, Nebo) városok a késő bronzkorban is megmaradtak, sőt, virágoztak, addig a déli Jordán-völgy keleti oldalának települései elpusztultak, és a következő öt-hétszáz évig lakatlanok is maradtak. A régió legtermékenyebb mezőgazdasági területe, amely legalább 3000 éve folyamatosan virágzó civilizációkat tartott el, hirtelen elpusztult. Ezt az eseményt a régészetben „3.7KYrBP Kikkar Event”-nek nevezik (9).

Vajon mi lehetett ez az esemény?  2005 óta végeznek régészeti ásatásokat a helyszínen, és a dolog fontosságát jelzi, hogy a projekt a Veritas Nemzetközi Egyetem Régészeti Iskolája, Santa Ana, CA és a Trinity Southwest Egyetem Régészeti Főiskolája, a Jordán Hashimita Királyság Régészeti Osztályának égisze alatt áll (10). A háborúk és földrengések által elpusztított ősi városokra jellemző szokásos törmelék mellett a kutatott réteg utolsó fázisának ásatásai rendkívül szokatlan anyagokat tártak fel: kerámiaszilánkokat, melyek külső felülete üveggé olvadt, némelyik buborékosan, mintha felforrt volna, megolvadt és buborékos sártéglák, részben megolvadt agyag, és olvadt vakolat. Ezek arra utalnak, hogy a város pusztulása valamilyen nagyon magas hőmérsékletű eseményhez kapcsolódott (11).

Tel el-Hammam katasztrofális pusztulása

A város felső részén hatalmas, mintegy 4 m vastag városfal-alapok voltak, melyek a szabadon álló iszaptégla sáncokat támasztották, többszintes iszaptégla épületek, köztük palotakomplexum, és egy monumentális átjáró. Napjainkban szinte semmi nem maradt a kőalapokon, kivéve egy tucatnyi iszaptéglát, melyek a 33 m magas felső fal északkeleti oldalán maradtak meg. Látszólag minden fal a felső városfal alapjainak tetejével majdnem egy szinten pusztult el. Ez magában foglalja a hatalmas palotakomplexumot, amelynek falai egykor 1,0-2,2 m vastagságúak voltak, és valószínűleg 11-15 m magasra emelkedtek.

A 4–5 emeletes palotakomplexum (52 m × 27 m), napon szárított iszaptéglából készült masszív felépítményekkel 11–15 méterre emelkedett a környező sánc teteje fölé. A palota ásatásaiból kiderül, hogy a palota felső emeleteinek a nagy része eltűnt, viszont hiányoznak a felső emeleteken összeomlott falak. Szinte sehol sem láthatók iszaptéglák, csak kis téglatöredékek véletlenszerűen szétszóródva a 1,5 méter vastag romhalmazban. Úgy tűnik, hogy a legtöbb tégla elpárolgott és északkeletre fújta el őket a helyszínről egy katasztrofális esemény (12).

Az elemzések széles skáláját végezték el, számos analitikai megközelítést alkalmazva, beleértve az optikai mikroszkópiát, a pásztázó elektronmikroszkópiát (SEM) energia-diszperzív spektroszkópiával (EDS), a mikroszondát, a fókuszált ionnyaláb-marást, a katodolumineszcenciát és a neutronaktiválást. 38 kémiai elemet, ásványt és egyéb anyagot elemeztek, ezek 74 százaléka olvad 1300 °C felett, 45 százaléka olvad 1600 °C felett, és 18 százaléka olvad 2000 °C felett. Ezek a hőmérsékletek általában az impakt események során jelenlévő oxigénhiányos, redukáló körülményekhez kapcsolódnak (13).

A vizsgált rétegek általában három részből állnak. Az első rész a legmélyebb, főleg porított iszaptégla, nagyobb iszaptégla-töredékekkel, tetőfedő agyaggal, hamuval, faszénnel, elszenesedett magokkal, el nem égett fával, égett textíliákkal, csontokkal, gipsztöredékekkel, törött és olvadt kerámiákkal. Ez a réteg a „törmelékmátrix”, vastagsága mintegy 1,5 m. A második rész, közvetlenül a törmelékmátrix fölött, vékony, finomszemcsés rétegekből áll, anyaga törött vakolat, mészkő szferulák, és szén. Ezt a réteget „átfújási rétegnek” nevezik. Semmi hasonlót nem találtak régebbi vagy fiatalabb rétegekben, kezdve a kora bronzkorban egészen a vaskorig. A harmadik rész egy szénben és hamuban gazdag réteg, amelyet „sötét rétegnek” neveznek, amely mindenhol megtalálható és jellemzően csak néhány centiméter vastag. A nagy városkapu külső, délnyugati felőli oldalán ez azonban közel 1 m vastag. A törmelékmátrix, az átfújási és a sötét réteg együttesen alkotja az úgynevezett „pusztító réteget” (14).

A leleteket összefoglalva, a palotából származó olvadt kerámia egyik töredékén talált, egy 30 µm széles, szénben gazdag részecske becsapódása (12a), a megolvadt kerámiák (12b), a megolvadt agyagtéglák (12c), a sokkolt kvarc (12d), a ritka föld-fém szferulák (12e) egyaránt egy impakt esemény tanúi.

A pusztító réteg modellezett kora I. e. 1661 ± 2 év, tehát 3611 éves. A radioaktív szén-dioxid kormeghatározással kapcsolatos bizonytalanságok miatt a pusztítási esemény korát fél évszázadra kerekítették: i. E. 1650 ± 50 év. Ez a kor összhangban van a szeriációval, a régészetben használt szokásos kormeghatározási módszerrel, amely a kerámia és a műtárgyak stílusbeli változásainak korán alapul. Ez a módszer i. E.1750–1650 környékére teszi az eseményt (10, 12).

A törmelék helyzetéből következtetni lehet a robbanás irányra is, ez DNY–ÉK, tehát a Holt-tenger északi része felett lehetett a légköri robbanás (12f). Ezt valószínűsíti, hogy a pusztító réteget anomálisan magas sókoncentráció jellemzi. Az is megfigyelhető, hogy az iszaptéglák közti habarcs a sókristályok miatt megkeményedett, és hogy sok cserépdarabot és csontot nagy sókristályok vontak be. A termőföldekre ömlő, nagy mennyiségű sós víz lehetetlenítette el a földművelést, 600 évre lakatlanná téve Tel el-Hammam környékét (19).

Párhuzamok a Tunguzka-eseménnyel

Noha a Tunguzka robbanás hőmérséklete ismeretlen, de becslések szerint több mint 10 000 °C lehetett (16). A légrobbanás kezdetben mintegy 200 km2 erdőt gyújtott meg mielőtt elterjedt, és végül 500 km2 erdőt pusztított el. A számítások szerint (17, 18) nagyságrendileg a Tunguzka-eseményhez hasonló 12-23 megatonnás robbanás magyarázhatja meg a Tel el-Hammamban tapasztaltakat (12g).

Az impaktor, amely 45 fokos beesési szögben hatolt be az atmoszférába, üledékes kőzetekkel fedett terület felett robbant fel, Tel el-Hammamtól körülbelül 5 kilométerrel délnyugatra. Nagyságrendileg 60 és 75 méter átmérőjű lehetett az impaktor. Az alsó határ (60 méter) modellje szerint 4,7 km magasságban robbant fel, 12 MT nagyságrendben – a felső határ (75 méter) esetében 1,3 km magasságban robbant fel, 23 MT nagyságrendben. Ebben az esetben az elméleti nyomás 2,5 bar (35 psi) lehetett. Ez a nyomás már meghaladja a modern vasbeton épületek pusztulási határait is, és több mint 99 százalékos emberi halálozási arányt eredményez. A hosszú másodpercekig tartó hatalmas hő (1850 °C) viszont már 100 százalékos halálozási arányt jelent. A két modell egyikében sem képződnének impakt, robbanásos kráterek a felszínen, hanem több, kisebb-nagyobb sekély pitkráter, melyeket idővel víz és üledékek tölthetnek meg (12).

Egy olyan figyelemre méltó katasztrófa, mint Tel el-Hammam kozmikus objektum általi megsemmisítése, teremthetett olyan szájhagyományt, amely sok generáción át történő továbbadása után a bibliai Szodoma történetének forrása lett (22, 23, 24).

John Martin: „Szodoma és Gomora”

Források:

  1. Abdallah S. Al-Zoubi, Z.S.H. Abu-Hamatteh, Geological evolution of the Jordan valley. https://www.researchgate.net/profile/Z-Abu-Hamatteh/publication/250276328_Geological_evolution_of_the_Jordan_valley/links/58b3e40945851503be9e1a9c/Geological-evolution-of-the-Jordan-valley.pdf
  2. Bar-Yosef (1994). „The lower paleolithic of the Near East” (8): 211–265.
  3. Ian Tattersall, Human origins: Out of Africa. https://www.pnas.org/content/106/38/16018
  4. Jean-Pierre Bocquet-Appel (July 29, 2011). „When the World’s Population Took Off: The Springboard of the Neolithic Demographic Transition”. Science. 333 (6042): 560–561.
  5. Grosman, Leore (2013). „The Natufian Chronological Scheme – New Insights and their Implications”. In Bar-Yosef, Ofer; Valla, François R. (eds.). Natufian Foragers in the Levant: Terminal Pleistocene Social Changes in Western Asia (1 ed.). New York: Berghahn Books. pp. 622–627.
  6. Mithen, Steven (2006). After the ice: a global human history, 20,000–5000 BCE (1st Harvard University Press pbk. ed.). Cambridge, Massachusetts: Harvard University Press. p. 57.
  7. Steven Collins, Carroll M. Kobs, and Michael C. Luddeni, An Introduction to Tall Al-Hammam with Seven Seasons (2005–2011) of Ceramics and Eight Seasons (2005–2012) of Artifacts, vol. 1
  8. Leen Ritmeyer „Chart of showing relative sizes of major cities in the Levant” Steven Collins, Carroll M. Kobs, and Michael C. Luddeni, The Tall Al-Hammam Excavations: An Introduction to Tall al-Hammam with Seven Seasons (2005–2011) of Ceramics and Eight Seasons (2005–2012) of Artifacts, vol. 1 (Winona Lake, IN: Eisenbrauns, 2015).
  9. Tall el-Hammam Excavation Project, https://tallelhammam.com/discoveries
  10. Silvia, P. J. The Middle Bronze Age civilization-ending destruction of the Middle Ghor. Ph.D. thesis, Trinity Southwest University (2015).
  11. Collins, S., Byers, G. A. & Kobs, C. M. The Tall al-Hammam Excavation Project, Season Fourteen 2019 Report: Excavation, Interpretations, and Insights (Department of Antiquities of Jordan, Amman, Jordan, 2019).
  12. Ted E. Bunch et al. A Tunguska sized airburst destroyed Tall el-Hammam a Middle Bronze Age city in the Jordan Valley near the Dead Sea. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3
    12a. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3/figures/9
    12b. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3/figures/10
    12c. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3/figures/11
    12d. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3/figures/18
    12e. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3/figures/26
    12f. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3/figures/17
    12g. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3/figures/52
  13. Moore, A. M. T. et al. Evidence of cosmic impact at Abu Hureyra, Syria at the younger Dryas Onset (~12.8 ka): High-temperature melting at > 2200 °C. Sci. Rep. 4185 (2020).
  14. Ramsey, B. C. Bayesian analysis of radiocarbon dates. Radiocarbon 51, 337–360 (2009).
  15. Ramsey, B. C. Probability and dating. Radiocarbon 40, 461–474
  16. LeMaire, T. R. Stones from the stars: the unresolved mysteries of meteorites. (Prentice Hall, 1980).
  17. Collins, G. S., Melosh, H. J. & Marcus, R. Earth impact effects program: A web-based computer program for calculating the regional environmental consequences of a meteoroid impact on Earth. Meteorit Planet Sci 40, 817–840.
  18. Collins, G. S., Melosh, H. J. & Marcus, R. Earth impact effects program. https://impact.ese.ic.ac.uk/ImpactEarth/
  19. Sonia Fernandez, Evidence that a cosmic impact destroyed ancient city in the Jordan Valley. https://phys.org/news/2021-09-evidence-cosmic-impact-ancient-city.html?fbclid=IwAR0GxwZcudFrt2FYYIsQxp-pMNKtUwaHcVxp-i16HzW3dxFLJxjy_r0Ky7k
  20. Evan Gough, A meteor may have exploded in the air 3,700 years ago, obliterating communities near the Dead Sea. https://phys.org/news/2018-12-meteor-air-years-obliterating-dead.html
  21. Boslough, M. & Crawford, D. A. Low-altitude airbursts and the impact threat. Int. J. Impact Eng. 35, 1441–1448 (2008).
  22. Livia Gershon, Exploding Space Rock May Have Inspired Biblical Story of Sodom. https://www.smithsonianmag.com/smart-news/destruction-of-city-by-space-rock-may-have-inspired-biblical-story-of-sodom-180978734/
  23. Phillip J Silvia, The Civilization-Ending 3.7KYrBP Event: Archaeological Data, Sample Analyses, and Biblical Implications. https://www.hou.usra.edu/meetings/metsoc2017/pdf/6001.pdf
  24. Mózes I. könyve, Károli Gáspár fordítása. https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Karoli-biblia-karoli-gaspar-forditasa-1/mozes-i-konyve-2/1-moz-19-3BC/