Szerző: Rezsabek Nándor

Az ünnepek közeledtével a Tudományos Újságírók Klubja (TÚK) december 17-én tartotta szokásos évzáróját. A koccintásra és év végi beszélgetésre a járványügyi helyzet okán ezúttal a virtuális térben került sor. A Dürr János, a TÚK elnöke által vezetett tagsági ülésen hangzott el az ez évi Juhari Zsuzsanna-díj pályázat hivatalos eredményhirdetése, valamint Az év ismeretterjesztő tudósa díj 2020-as nyertesének bejelentése.

Az év ismeretterjesztő tudósának Dr. Kiss Lászlót választották. A Juhari Zsuzsanna – az Élet és Tudomány egykori szerkesztője, a TÚK alapító tagja, blogszerkesztő – emlékére kiírt pályázat győztese a TanárBlog lett. (Ahogyan erről már korábban beszámoltunk. A díjak személyes átadására pedig egy alkalmas jövő évi időpontban kerül sor.).

Az eseményen a TÚK tagjaként Kovács Gergő szerkesztőtársammal képviseltük a Planetology.hu és a Parallaxis tudományos blogokat. Dupla öröm, hogy mint „magas színvonalú blog”, mindkét elektronikus médiafelület a Juhari Zsuzsanna-díj elismerő oklevelében részesült. Gratulálunk valamennyi győztesnek, valamint köszönjük a Planetology.hu tartalom- és technikai szerkesztőinek, továbbá a Parallaxis fő-, vezető és felelős szerkesztőinek az igen eredményes közös munkát.