Szerző: Kovács Gergő

Először térképezték fel a napszél által felfújt hatalmas buborék, a helioszféra határát, az ún. heliopauzát, mely segít a tudósoknak jobban megérteni a napszél és a csillagközi szél kölcsönhatását – számol be a Phys.org.

A Nap által létrehozott kozmikus buborék határa, a heliopauza. Forrás: NASA/IBEX/Adler Planetarium

„A fizikai modellek hosszú évek óta elméletbe foglalták már ezt.” – fogalmazott Dan Reisenfeld, a Los Alamos Nemzeti Laboratórium tudósa, és az erről szóló, az Astrophysical Journal folyóiratba publikált tanulmány elsőszerzője. „De most először voltunk képesek ezt megmérni ezt és ebből egy háromdimenziós térképet készíteni.”

A helioszféra egy, a napszél által felfújt buborék, mely főleg protonokból, elektronokból és alfa-részecskékből (két proton+két neutron, azaz egy hélium-atommag – a szerk.) áll, mely megvédi Földünket a káros kozmikus sugárzástól. Reisenfeld és csapata a NASA Earth-orbiting Interstellar Boundary Explorer (IBEX) műholdjának adatait használta, mely műhold képes detektálni a helioszféra határvidékéről érkező részecskéket. Ezen a területen a napszél által felfújt buborék a csillagközi széllel ütközve össze hozta létre a heliopauzát.

„Ehhez olyan módszert használtunk, ami a denevér hangradarjára hasonlít. Ahogy az állat repülés közben minden irányba kibocsát jeleket, a beérkező hangokból létrehozza környezete mentális térképét, úgy használtuk mi a napszelet, hogy minden irányba feltérképezzük a helioszférát.” – mondja Reisenfield.

A méréshez olyan, semleges töltésű atomokat használtak, melyek a kozmikus szél és a Napból érkező részecskék összeütközéséből keletkeztek. Ezen részecskék száma a heliopauzának ütköző napszél-részecskék intenzitásától függ. Ez a napszél-intenzitás térben változó erősségű, megalkotva egy egyedi 3D-s formát. E térkép megmutatta, hogy a helioszféra határának minimális távolsága a Naptól 120 Csillagászati Egység (Nap-Föld távolság, ~150 millió km) távolságra van, míg az ezzel átellenes irányba 350 Csillagászati Egységig nyúlik el ez a határ, mely távolság egyben e mérési technika határa is. Összehasonlításképp, a Neptunusz pályájának átmérője 60 Csillagászati Egység.