Egzotikus szén-mikrokristályokat találtak a cseljabinszki meteoritporban

Szerző: Ivanics-Rieger Klaudia

Amikor egy világűrből érkező test belép a Föld légkörébe, a felszíne nagy nyomásnak és hőmérsékletnek van kitéve. A légáramlás kis cseppeket szakít le a meteoroidról, porfelhőt képezve. A kutatók egyedülálló szénkristályokat találtak a 2013-ban hullott cseljabinszki meteorit így kialakult porában. A 2013. február 15-én a dél-uráli Cseljabinszk térségében lehullott szuperbolida a méretét tekintve egyedülálló jelenség volt, óriási közvélemény- és tudományos érdeklődést váltott ki. A 21. században a mai napig ez volt a legnagyobb meteoroid, és a legnagyobb bolida a Tunguszka-esemény után. E körülbelül 18 méteres kezdeti átmérőjű test lezuhanása semmilyen fejlett laboratóriumban nem megismételhető körülményeket teremtett, melyek által egyedülálló anyagokat hozott a bolygónkra. A cseljabinszki meteorit lezuhanását jelentős pusztulás kísérte, aminek következtében nagyszámú szilánk hullott a Föld felszínére. Szétesése gáz- és porcsóva képződésével, majd a porkomponens leülepedésével is együtt járt. A cseljabinszki porcsóvát, amely 80-27 km magasságban alakult ki, több műhold is észlelte. Evolúciója során kelet felé mozdult és négy nap alatt megkerülte az egész földgömböt. A meteoritpor lehullásának körülményei egyedülállónak tekinthetők: 8 nappal a meteorit megjelenése előtt havazás volt, amely határozott határvonalat hozott létre, lehetővé téve a porréteg kezdetének meghatározását. Körülbelül 13 nappal a meteorit lehullása után is volt egy havazás, amely viszont megőrizte az addigra már lehullott meteoritport. Oliver Gutfleisch kutató és munkatársai egy új kutatás során mikrométer méretű szén-mikrokristályokat találtak e cseljabinszki porban. Pásztázó elektronmikroszkóppal (SEM) vizsgálták meg e kristályokat és megállapították, hogy azok különféle szokatlan formákat öltöttek: zárt, kvázi gömb alakú héjak és hatszögletű rudak képe jelent meg a műszer alatt. „A meteoroid porkomponenséből származó szénkristályok egyedi morfológiai sajátosságaira összpontosítottunk” – magyarázták. – “Az első szénkristályt a por optikai mikroszkópos vizsgálata során találtuk meg, mivel a lapjai véletlenül a fókuszsíkban voltak. A későbbi, optikai elektronmikroszkóppal végzett vizsgálatok kimutattuk, hogy sok hasonló kristály volt a meteoritporban. Elektronmikroszkóppal azonban meglehetősen nehéz volt megtalálni őket kis méretük (körülbelül 10 µm) és alacsony fáziskontrasztjuk miatt.”

Optikai (a) és pásztázó elektronmikroszkóppal (b-d) készült felvételek a cseljabinszki meteoritpor szénkristályairól. Kép forrása: Taskaev et al., doi: 10.1140/epjp/s13360-022-02768-7.

A Raman-spektroszkópiával és röntgenkrisztallográfiával végzett további elemzések kimutatták, hogy a szénkristályok valójában a grafit egzotikus alakú formái. Ezen struktúrák valószínűleg úgy jöttek létre, hogy a grafénrétegek ismétlődés szerűen tapadtak a zárt szénatommagokhoz. E folyamatot a kutatók számos ilyen struktúra növekedésének molekuláris dinamikai szimulációival vizsgálták. A tudósok összegzésként a következőt nyilatkozták: „Azt találtuk, hogy számos lehetséges embriószén nanoklaszter – a buckminsterfullerén (C 60 ) és a polihexaciklooktadekán (-C 18 H 12 -) – lehet a fő gyanúsított, amelyek felelősek a vizsgálatban megfigyelt zárt héjú, kvázi gömb és hatszögletű rúdgrafit mikrokristályok kialakulásáért”

Forrás: sci-news.com

Egy marsi hidrotermás rendszer megismerése egy nakhlit meteorit által

Szerző: Rezes Dániel

Svéd, skót, ausztrál, brit, dán és francia kutatók egy olyan tanulmányt publikáltak a közelmúltban a Science Advances nevű szaklapban, melyben egy Marsról származó nakhlit meteorit mélyreható vizsgálatát végezték el. A kutatók arra igyekeztek fényt deríteni, hogy az e típusba tartozó meteoritok forráskőzetét ért vizes átalakulások térbeli és időbeli kiterjedése biztosíthatott-e élhető környezetet egyes mikroorganizmusok megtelepedéséhez.

Az NWA (Northwest Africa; Északnyugat-Afrika) 10645 marsi eredetű nakhlit meteorit olvadási kéreggel borított felszíne.
(https://www.meteorite-times.com/nwa-10645-martian-nakhlite/)

A nakhlit típusú meteoritok olyan Marsról származó magmás kőzetek, melyekben finomszemcsés alapanyagban nagyobb részben piroxén, kisebb részben pedig olivin fenokristályok (szabad szemmel jól látható méretű kristályok) találhatóak. Az eddig felfedezett nakhlitok mind ugyanabból a feltételezett vulkáni rendszerből származnak, mivel hasonlítanak egymásra kőzettani és geokémiai tulajdonságaikban, valamint a Marsból történt kilökődése mindnek ~11 millió éve következett be. A nakhlitok képződése legalább négy magmás eseményhez köthető, kristályosodási koraik 1416 és 1322 millió év között változnak. Az ide tartozó meteoritok lehetséges forrásterületei közt említhető az Északi Síkság (Northern Plains) hatalmas vulkanikus területe, a Tharsis-régió, az Elysium-Amazonis vulkanikus síkságai és a Syrtis Major területe. A nakhlitok fontosak a tudomány számára, mivel olyan olivinszemcséket tartalmaznak, melyeket még a Föld felszínére érkezés előtt, marsi körülmények között ért vizes átalakulás. Erre bizonyíték az olivinekben érként megjelenő iddingsit. Az iddingsit olyan finomszemcsés, hidratált ásványok (pl. szmektitek, vas-oxidok és -hidroxidok) gyűjtőfogalma, melyeket az olivin alacsony hőmérsékleten történő vizes átalakulása hoz létre. A nakhlitokban előforduló iddingsit marsi eredetét izotóposan (δD érték alapján) bizonyították, valamint összetétele megegyezik a marsi in-situ (helyben történt) méréseknél kapott adatokkal. A vizes átalakulás a magmás kőzeteket a Mars amazoni korszakában érte ~633±23 millió évvel ezelőtt.

Az Antarktiszon talált MIL 03346 nevű, marsi eredetű nakhlit meteorit egy polírozott szeletének és a szelet kinagyított részleteinek fényképei (A, D és F), valamint ugyanezen területek BSE (backscattered electron; visszaszórt elektron) képei (B, C és E). Az A és B jelű ábrán szaggatott körvonallal jelzett részeket erős vizes átalakulás érte a Mars amazoni korszakában. A képeken olivin, augit (piroxén) és titanomagnetit ásványok láthatóak. Egyes olivin szemcséken belül sötét vörös iddingsit erek figyelhetőek meg (Martell et al. 2022).

A nemzetközi kutatócsapat a MIL (Miller Range; Miller-vonulat) 03346 nevű, Antarktiszon talált nakhlit meteoritot vizsgálta meg neutron- és röntgen-tomográfiás módszerekkel annak érdekében, hogy kiderítsék, hogy a marsi alapkőzet részeként a meteorit mekkora részét érintette a vizes átalakulás. A térbeli kiterjedés vizsgálata azért fontos, mivel általa a hidrotermás rendszer méretére következtethetünk, mely egy bizonyos kiterjedés esetén a mikrobiális élet számára már megfelelő lehet. Számos földi hidrotermás rendszer is tartalmaz mikrobiális életet. A vizsgálatokhoz felhasznált röntgen-tomográfia megfelelő módszer a tárgyak roncsolásmentes vizsgálatára, míg a neutron-tomográfiát az ebben az esetben rendkívül fontos hidrogén-érzékenysége miatt használták fel a kutatók. A két módszer kombinálásával meghatározható, hogy a kőzeten belül az egyes fázisok (olivin-iddingsit) hol helyezkednek el és milyen térbeli viszonyban állnak egymással.

A MIL 03346 meteorit neutron- és röntgen-tomográfiás vizsgálatának eredménye. Az olivin szemcsék kék színnel, a hidratált ásványok pedig lila színnel jelennek meg a képen, míg az egyéb ásványfázisok átlátszóak. A szaggatott vonallal jelölt rész nem mutat vizes átalakulást, míg az azt körülvevő részben összefonódó repedéshálózatot találunk, mely átfedést mutat a hidratált ásványok térbeli elhelyezkedésével (Martell et al. 2022).

A vizsgálatok azt az eredményt hozták, hogy a MIL 03346 nakhlit meteoritnak csak egészen kis része alakult át a vízzel történt érintkezés során, illetve az átalakult részek között is csak kis mértékű összeköttetés van jelen. Ez arra enged következtetni, hogy az egész, eredeti kőzettestet tekintve nem valószínűsíthető egy nagy hidrotermás rendszer jelenléte. A legvalószínűbb feltételezés az, hogy az átalakulást előidéző víz kis mennyiségű felszín alatti jégből származott, mely egy becsapódás során megolvadt hozzávetőleg 630 millió évvel ezelőtt. A kis térfogatú víz és a becsapódás nyomán kialakult feltételek rövid időbeli fennállása kizárja ebben a rendszerben az élet megtelepedésének lehetőséget. Azonban fontos megjegyezni, hogy ennek az egy tanulmánynak az eredményei még nem jelentik azt, hogy az élet más helyeken vagy időben ne létezhetett volna a vörös bolygó más régióiban.

Források:
[1] http://www.sci-news.com/space/martian-meteorite-water-10807.html
[2] Martell J. et al. (2022). The scale of a martian hydrothermal system explored using combined neutron and x-ray tomography. Science Advances, 8(19), eabn3044., 7 p.

Mikor lesz a következő bolygósor?

Szerző: Mitre Zoltán

A mostani hetek legismertebb csillagászati híre a hajnali bolygósorakozó. Az emberek érdeklődését nemcsak a jelenség esztétikai része, hanem ritkasága is foglalkoztatja: számos helyen olvasni, hogy utoljára 947-ben, legközelebb 2492-ben lesz ilyen bolygósorakozó. A jelenség különlegességét vagy éppen kevésbé érdekes mivoltát bőségesen mutatják be internetes írások beleértve a szakcsillagászati posztokat is. A sok információ megismerése során az érdeklődő kicsit elbizonytalanodhat, hiszen a jelenség ritkaságáról, de annak ellenkezőjéről is tesznek említést.

Az bizonyos, hogy ezekben a hetekben a Naprendszer minden nagybolygója hajnalban a horizont felett figyelhető meg az égbolton. Ráadásul az 5 szabad szemmel látható nagybolygó (Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz) az égen a Naptól távolodva olyan sorrendben látszik, mint valós naprendszerbeli távolságuk sorrendje. Mivel ez egy érdekes együttállás, felmerül a kérdés: mennyire ritka jelenségnek vagyunk tanúi?

A problémakört kérdések szerint rendszerezzük. A válaszokhoz pedig i.sz. 0 – 3000 között keresünk példákat (teljesség igénye nélkül!) célirányosan e kérdések megválaszolásához írt számítógépes algoritmus valamint a Stellarium planetárium program segítségével. Példáknak olyan jelenségeket ragadunk ki, ahol a napközeli Merkúr és Vénusz, valamint a többi bolygó is elegendő távolságra van a Naptól ahhoz, hogy azt egy észlelő megfigyelhesse. A nagybolygók hajnali vagy esti égen látható sorbanállása között nem teszünk különbséget.

1) Van-e példa arra, hogy a Földről a Naprendszer többi nagybolygója (Merkúrtól-Neptunuszig) egyszerre látható az égen oly módon, hogy látszó sorrendjük a Naptól távolodva azonos a naprendszerbeli valós távolságuk sorrendjével?

  • 2849. október első felében, az esti égen.
Az égbolt látványa 2849. október 6-án este. A nagybolygók (Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz) a Naptól haladva nyugatról kelet felé sorrendben lesznek, viszont egy tágabb, az egész déli égbolton átívelő a bolygósorakozót láthatnak az akkori észlelők. A Merkúr megfigyelése igazi kihívás lesz. (Képek forrása: Stellarium)

2) Van-e példa arra, hogy a Földről a Naprendszer 6 nagybolygója az égen Merkúrtól Uránuszig az előbbi sorrend szerint látható? A Neptunusznak nem kell sorrend szerint elhelyezkednie, de a horizont felett tartózkodjon.

  • 808. június közepén, az esti égen
  • 985. július közepén, az esti égen
  • 2442. november közepén, a hajnali égen
  • 2894. június második felében, az esti égen
A 2894. június 15-i esti égbolt látványa (Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz). Az akkori észlelőknek a Neptunusz észlelése lesz kihívás.

3) Van-e példa még olyasmi a bolygó sorakozóra, mint a mostani? Vagyis: a szabad szemmel látható nagybolygók az előbbiek szerinti sorban állnak, a két szabad szemmel nem látható nagybolygó (Uránusz, Neptunusz) nincs sorrendben, de a horizont felett tartózkodik.

  • 947. február második felében, az esti égen
  • 1126. május első felében, az esti égen
  • 2199. július közepén, a hajnali égen
  • 2301. december második felében, a hajnali égen
A 2301. december 27-i hajnali égbolt látványa. Az itt látható bolygósorakozó (Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Uránusz, Szaturnusz) a mostanihoz hasonló hosszúságú szakaszon fog létrejönni.

4) Van-e példa arra, hogy az összes nagybolygó a horizont felett látható, viszont nem állnak a fentiek szerinti sorrendben?

  • 947. május végén az esti égen
  • 2022. december végén, az esti égen
  • 2122. év vége és 2125. nyara között a hajnali égbolton, több esetben is
  • 2492. áprilisában, a hajnali égen
A hírekben említett 2492-es bolygósorakozó (Merkúr, Vénusz, Szaturnusz, Mars, Jupiter) látványa 2492. május 6-án hajnalban. A tág ívben elhelyezkedő bolygók nem követik a jelenleg tapasztalható sorrendet.

4+1) Van-e példa arra, hogy a szabad szemmel látható nagybolygók egy kis (kb. 20 fok vagy kisebb) ívszakaszon belülre tömörülnek? Sorrendiség nem előírás, az Uránusz és Neptunusz akár a horizont alatt is lehet.

  • 1088. április közepén, az esti égen
  • 1564. június közepén, az esti égen
  • 2040. szeptember első felében, az esti égen
  • 2060. július elején a hajnali égen
  • 2297. július közepén, a hajnali égen
  • 2715. július középen, az esti égen
A legtöbbet emlegetett jövőbeli együttállás 2040. szeptember 8-án este a Holddal kiegészülve. A látható bolygók (Merkúr, Jupiter, Szaturnusz, Vénusz, Mars) nem követnek sorrendet, de a rendkívül rövid szakaszon való tömörülés látványa nem gyakori.

Ha arra kérdésre keressük a választ, hogy mikor látható a következő ahhoz hasonló jelenség, mint aminek tanúi vagyunk a napokban, akkor a fenti kategóriák figyelembevételével nem kell 2492-ig várni. Az is megállapítható, hogy 2492-ben nem egy most látott, hanem egy bolygósorrendet nem követő bolygósorakozó lesz az égen. Bolygó sorrendet nem tartó bolygósorakozóval azonban jóval előbb, már idén év végén is szembesülhetünk, 2122-2125 között pedig többször is láthatnak ilyet az akkori égboltnézők.

A legközelebbi érdekes bolygósorakozó (Vénusz, Merkúr, Szaturnusz, Jupiter, Uránusz, Mars) látványa az égen 2022. december 27-én este. Egyszerre láthatjuk az összes nagybolygót az égbolton, viszont a bolygók nem fognak sorrendben állni.

Szappanok az űrben – Planetology Beszélgetések 8

E fura cím a két első, ismert csillagközi objektumot, az ‘Oumuamua-t és a Borisov-üstököst takarja. De vajon mi indokolja ezt az elnevezést? Egyáltalán miféle égitestek ezek? Legújabb epizódunkban Kovács Gergő, Balogh Gábor és a frissen debütáló Gombai Norbert ezekre a kérdésekre keresi a választ.

BREAKING: Megvan az Űrbatyu III

Szerző: Bakonyi Csillagászati Egyesület

A Bakonyi Csillagászati Egyesület örömmel jelenti be, hogy a május 7-én a Ság-hegy tetejéről indított magaslégköri ballonunk, amely az Űrbatyu III nevet viselte, hosszú hányattatás után visszakerült hozzánk. Kenyeri mellett, egy szántóföld szélén két helybeli gazdálkodó találta meg aratás közben. Ezúton is köszönjük nekik. Végtelenül hálásak vagyunk. Külön köszönetet mondunk Csiki Péternek és családjának, hogy önzetlen módon heteken keresztül segítettek minket a keresési munkálatokban. Továbbá Csonka István pilótának a keresésben nyújtott légi támogatásért. Ezen kívül médiapartnereinknek (így a Planetology.hu-nak), valamint minden egyes tagunknak, követőnknek és mindenkinek aki velünk együtt izgult a ballonunk sorsán. Részletes beszámolóval és képekkel nemsokára jelentkezünk.

Megvan az Űrbatyu III!
Az Űrbatyu III médiatámogatói, köztük Oldalunk is

Zenés Űrodüsszeia

Szerző: Kovács Gergő

Múlt héten megakadt a szemem egy dolgon, és őszintén szólva a legnagyobb örömmel és meglepetéssel töltött el: űrzenei hangverseny lesz június 13-án este Debrecenben, az Egyetem Zeneművészeti Karán! Még soha nem voltam klasszikus zenei koncerten, pláne nem egy olyanon, melyen általam is ismert és imádott űrzenék lesznek előadva! Ott kellett legyek…

A “2022 – Zenés Űrodüsszeia” c. eseményt a Zerophobia nevű társulat, illetve a BTK Művészeti Központjának szervezte meg. A helyszín a ZK Liszt-terme volt, a koncertet pedig stílusosan Richard Strauss – “Imígyen szóla Zarathustra” c. kortalan klasszikusával nyitották meg. Bevallom őszintén, ha nem ez lett volna az első alkalom, hogy élőben hallok-látok klasszikus zenét, talán nem lett volna akkora az élmény, de így, a trombita első hangjai után rázendítő egész zenekartól szinte hátrahőköltem a székben. Döbbenetes, letaglózó élmény volt.

A 2001 Űrodüsszeia zenéjét követte többek között Josef Strauss „A szférák zenéje” című keringője, a „Dal a Holdhoz” című ária Antonín Dvořák „Rusalka” című operájából, valamint felcsendült a “Jupiter, a szeszélyes” is, egy másik nagy kedvencemtől, Gustav Holsttól, melyet egy Star Trek-zenékből álló válogatás követett. Az est zárásaként pedig néhány bónusz-dal is felcsendült a Csillagok Háborújából: Anakin és Padmé dala a Klónok támadásából, valamint a mindenki által ismert nyitódal.

A teljes előadás itt tekinthető meg:

Nyomós okom van remélni, hogy folytatása következik…

Bolygóvonat a hajnali égen, nézzük mi várható valójában

Szerző: Balázs Gábor

Bolygók sorakoznak a hajnali égen, egymás után rendre, szépen. De mi is fog történni a következő hajnalokon? Fontos leszögezni, nem az, amit oly sok helyen olvastunk az eseményről. Ennek a bolygósorakozónak tudományos jelentősége nincs, pusztán egy szép égi látványosság, sőt, hogy több bolygó látszik, máskor is megtörténik. Volt hasonló decemberben az esti égen, 2020 tavaszán és még előtte 2016-ban is. Ebből következik, hogy maga a bolygósorakozó nem egy ritka jelenség.

Bolygósor az esti égen 2020 decemberében

De akkor miért érdekes, ha nem ritka? Lényegében azért, mert a bolygók keletről nyugat felé haladva (balról jobbra) a Naptól való távolságuk sorrendjében láthatóak. De ez sem évezredenként egyszer. 2004 decemberében voltak a bolygók legutóbb hasonló sorrendben. A különbség most csupán annyi, hogy a bolygók közelebb látszódnak egymáshoz.

A bolygók állása 2004 decemberében (Forrás: Stellarium)

És nem kell évszázadokat várni a következőre sem. A sorrend 2040-ben ismét a Naptól való távolság szerint fog alakulni. Hogy minden bolygót láthatunk egy időben az égen, az egy másik kérdés. Ez utoljára 2020-ban történt meg és legközelebb 2161-ben lesz megfigyelhető.

Tehát miért különleges a mostani? Mert az előző kettő egy időben történik. Ugyanabban az időben minden bolygót megfigyelhetünk, ezek közül négyet szabad szemmel is láthatunk. Mindezt a bolygók Naptól való távolsága szerinti egymásutánban. Ez az egybeesés az, ami ténylegesen különlegessé teszi az elkövetkező hajnalokon látható bolygósort. Magát a sorrendet csupán az Uránusz és a Neptunusz töri meg, de ezeket a látvány tetőpontján már szabad szemmel most nem láthatjuk.

Hogyan látszik most és mikor lesz a legszebb?

Maguk a bolygók fényes csillagokként tűnnek fel a hajnali égen kelet, délkelet felé, mikor már pirkad. Először május végén, La Palmán fotóztam a már hasonló formációban álló bolygókat.

A június végén látható bolygósor május 25-én La Palma szigetéről. A délebbi részeken az együttállás látványosabb lesz a horizonttól való magasság miatt (nagyobb méretben itt)

Legutóbb június 13-án hajnalban készült kép már úgy a bolygósorról, ahogyan látszódni fog néhány nap múlva. Persze addig a bolygók elhelyezkedése picit változik.

A júniusi felállás 13-án hajnalban a szerző felvételén (nagyobb méretben itt)

Ahogy több helyen is írták, június 17. és 28. között lesz a legszebb a bolygóvonat látványa. De miért pont akkor? A bolygósorhoz június második felében csatlakozik a Merkúr, illetve ezekben a napokban az egyre csökkenő fázisú Hold szép együttállásokkal kápráztatja el a koránkelőket. Maga a bolygósor még július legelején is látható lesz, igaz, már a Merkúr és a Hold nélkül.

Vegyünk egy, a két szélső időpont közötti dátumot. Legyen június 22. Elsőként a Szaturnusz kerül a horizont felé 0:05 után. Mivel a ténylegesen látható bolygókról lesz most szó, így a soron következő a fényes Jupiter 1:27-től. Őt nemsokkal égi kísérőnk, a Hold fogja követni. 2 óra után már látható a földközelségéhez közeledő vöröses csillag, a Mars. Utóbbi három 25-én szép hármas együttállásban lesznek megfigyelhetők.

Mars-Hold-Jupiter hármas együttállás június 22-én. Ezt az együttállást érdemes már 3 óra környékén megkeresni (Forrás: Stellarium)
A Mars, a Hold és a Jupiter együttállása május 25-én a szerző felvételén La Palma szigetéről. Hasonló látványra számíthatunk 22-én is, mindössze a Mars és a Jupiter lesz kissé távolabb egymástól (nagyobb méretben itt)

2:54-től már elméletben látható az Uránusz is. Ez a bolygó vidéki égbolton szabad szemmel halvány csillagként, de látható, de jelen esetben a szürkületi égbolt fénye miatt mi már nem láthatjuk. A látható bolygókhoz utoljára a Vénusz fog csatlakozni 3:38-tól. Őt a Merkúr követi, de fontos leszögezni, hogy nagyon alacsonyan lesz a horizont felett, így több mint valószínű, hogy ez a bolygó már elveszik a felkelő Nap fényében.

Forrás: Stellarium
A Naprendszer június 22-én. A nyíl mutatja, merre nézünk hajnalban. Forrás: https://www.theplanetstoday.com/

De mi szükséges a megfigyeléshez? Elsősorban fontos szem előtt tartanunk, hogy nem lesz szabad szemmel látható a Naprendszer összes bolygója. Második legfontosabb, szinte tökéletesen tiszta keleti, délkeleti horizontra lesz szükség ahhoz, hogy a legjobb időpontban láthassuk az összes látható bolygót.

Ahogy a fenti időpontokból is látszik, a teljes sor megfigyelésére igen rövid idő áll majd rendelkezésre. A Vénusz 3/4 4 felé lesz olyan magasan, hogy már jól látható legyen, de 4 óra után már a felkelő Nap fénye már folyamatosan elvesz a látványból az idő előrehaladtával. Ekkor már csak a négy, fényesebb bolygó (Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz) fog látszódni. Távcsővel ezt a jelenséget nem érdemes megfigyelni, hiszen maguk a bolygók 105 fokos látószögben sorakoznak. Ez a jelenség tényleg a csak szabad szemes alkalmak egyike. Ellenben aki a bolygókat távcsővel szeretné megnézni, azok ténylegesen láthatják a legtöbb bolygót. Akár még a Merkúrt is.

És ha le szeretném fotózni?

Első és legfontosabb: egy stabil állvány. Enélkül igen nehéz lesz a jelenség megörökítése. A bolygók az égbolton szétszórva lesznek, így a lehető legkisebb gyújtótávolságú objektívünket vegyük elő. Így sem biztos, hogy egy képen látszódni fog az összes bolygó, ezért nagy valószínűséggel panorámafotót kell készítenünk. A fentebb látható, június 13-án készült fotó is egy 3 képes panorámafotó.

Ha már objektív. A csillagokat pontszerűnek látjuk és törekedünk arra, hogy a képeken is annak lássuk őket. Hogy ne hosszú csíkok legyenek a csillagok és persze a fő attrakciók, a bolygók, be kell tartanunk az 500-as szabályt. Röviden elmagyarázva: 500-at elosztjuk az általunk használt objektív gyújtótávolságával így megkapjuk azt a leghosszabb záridőt másodpercben, aminek használatával még pontszerűek maradnak a csillagok. Ha viszont NEM full frame fényképezőgépet használunk, ezt az értéket tovább kell osztani 1,6-al. A számítás szemléltetéséhez a Canon 2000D-t és egy alap 18-55-ös objektívet veszek alapul. A legkisebb gyújtótávolsága 18 mm. 500/18 eredménye 27,8. Mivel crop szenzoros gépről van szó, ezért tovább kell osztani 1,6-al. 27,8/1,6 eredménye 17,4 így a leghosszabb használható záridő 17 másodperc.

Full frame gép esetében: 500/fobj

Crop szenzoros gép esetében: (500/fobj)/1,6

Akik pedig az együttállások között szeretnének válogatni, azoknak összeszedtem a Hold együttállásait 18-a és 27-e között. (A képek az adott dátum égboltjának 3:55 perckori állapotát mutatják.)

Először a Hold a Szaturnusz közelíti meg 18-án.

A bolygósor 18-án hajnalban. Forrás: Stellarium

Majd 21-e és 23-a között a Jupiter és a Mars közelében láthatjuk égi kísérőnket.

A bolygósor 21-én hajnalban. Ekkor a Hold a Jupitert látogatja meg. Forrás: Stellarium
A bolygósor 22-én hajnalban. Forrás: Stellarium
A bolygósor 23-án hajnalban. A Mars bolygó mellett láthatjuk az egyre fogyó Holdat. Forrás: Stellarium

Bónusz: 26-án hajnalban a vékony hajnali holdsarló a Vénusz és a Fiastyúk nyílthalmaz között fog elhaladni. Ennek sikeres megfigyelése, netán megörökítése igazán maradandó élmény.

Hold-Vénusz-Fiastyúk együttállás 26-án. Forrás: Stellarium
A bolygósor 26-án hajnalban. Forrás: Stellarium

És egy igazi kihívás:

A bolygósor 27-én hajnalban. Forrás: Stellarium

KG.art – előadás Debrecenben

Szerző: Kovács Gergő

2022. június kilencedike estéjén egy kicsi, de annál lelkesebb csapatnak, a debreceni Magnitúdó Csillagászati Egyesületnek mutattam meg munkáim, az Újkerti Közösségi Ház (Debrecen, Jerikó u. 17-21.) 106-os termében.

Rövid felvezetés után, melynek keretében meséltem relatíve új hobbim eredetéről, bemutattam munkáim: egy részüket teljes valójukban is, míg szenvedélyem egész eddigi történetét csaknem száz vetített kép formájában. Jó volt látni az örömöt, meglepetést és az újszerűség érzését csillagásztársaim arcán! Érdemes valami újat alkotni!

Az előadás egy mini-kiállítással párosult, melyen tagtársaim élőben is megcsodálhatták többek között a híres marsi arcot épp úgy, mint a Ceres és a Mimas háromdimenziós “modelljét”

Munkáim megtalálhatóak Facebook– és Kockart-oldalamon is!

Kövessük az égi medvék lábnyomait!

Szerző: Kocsis ERzsó

A Planetology.hu portál szakmai együttműködésével megvalósult eseményen szerkesztőségünk két tagja is előadást tartott az országnak korábban is számtalan hírességet – így a nemrég elhunyt Haumann Péter színművészt – adó, napjainkban ugyancsak példamutató oktatási tevékenységéről közismert XII. kerületi Németvölgyi Általános Iskolában.

Az ötödik-hatodikos tanulók egy része az Enterprise fedélzetén utazva meg tudhatta, hogy hogyan változott meg az űrkutatás története a Star Trek ikonikus sci-fi sorozat hatására. Hallhatták, hogy Uruha hadnagy immáron Nichelle Nicholsként hogyan toborozta az űrsikló program leendő asztronautáit, átlépve a fantázia világából a tudomány világába. Láthatták, hány NASA tudós, kutató, űrhajós álmodozott kisgyerekként, hogy egyszer eljuthat oda, ahol ember még nem járt. A legfontosabb tanulság, amit magukkal vihettek a Coolstarz Csillagászati Szakkör prezentációját hallva, egy Mae Jamison idézet: „dont’t doubt, dare”, azaz ne kételkedjenek, hanem merjék megvalósítani az álmaikat!

A hetedik-nyolcadik osztályosok a Mars bolygóval ismerkedhettek meg. A „Mars képregény a vörös bolygó kutatástörténetéről” című a Rezsabek Nándor ScienceBlog előadásán tudománytörténeti és planetológiai érdekességek hangzottak el. Az érdeklődő ifjúságot egészen felvillanyozta, és már a prezentáció alatt kérdések feltevésére sarkallta mind a múltbeli, mind a jelenkori és a majdani Mars-missziók sora. Bolygószomszédunk érdekes tényei, históriái sokáig foglalkoztatta még a hallgatóságot. Persze, hogy az örök kérdés is elhangzott, hogy van-e élet a Marson és lehetséges-e egy majdani kolonizáció, de a vörös bolygó vulkáni tevékenységéről is volt kisebb kitérő.

Dimanopulosz Andrea igazgató asszony odaadó támogatásával, elhivatott kollégái hathatós segítségével egy remek kora délutáni „égi medvelesen” vehettünk részt. Jó volt látni, hogy az ifjúságot valóban érdeklik a természettudományos témák. Mernek okosakat kérdezni, akár kiállni a társaik elé és a Challenger űrsiklóról pár mondatot beszélni. Reméljük, a jövő lehetséges tudósai, kutatói kerülnek ki majd egyszer közülük. A bizakodás megvan, hiszen tudjuk, hogy Mae Jamison is kicsi lányként Kirk kapitány és Uhura hadnagy kalandjait nézte, és felnőve egy valódi űrsiklón szolgálhatott. Az már csak a hab a tortán, hogy az ikonikus sorozat egyik részében magára ölthette a csillagflotta egyenruháját is… Ezekből a fiatalokból kerülhetnek ki azok, akik nem csak a Marsról hoznak majd nekünk kőzetmintákat, hanem akár távolabbi planétákat is meg fognak hódítani. Mert a tudás az igazi hatalom!

Ritka meteoritdarabka a Luna-16 által gyűjtött holdtalajban

Szerző: Rezes Dániel

A nem holdi eredetű kőzettörmelékek nagyon ritkák a különböző mintagyűjtések által a Földre szállított holdtalaj mintákban, azonban egy, a Nature Astronomy nevű szaklapban megjelent friss tanulmányban orosz, svéd, ausztrál és osztrák kutatók egy csoportja azt publikálta, hogy felfedeztek és részletesen megvizsgáltak egy ilyen szemcsét a szovjet Luna-16 küldetés által hozott talajmintában. A felfedezés fontos, mivel ezidáig csak két ilyen extralunáris (nem holdi eredetű) szemcsét azonosítottak a tudósok az Apollo és Luna küldetések által hozott több, mint 380 kg kőzetmintában. Ezek közül az egyik egy szenes kondrit meteorit darabja volt, melyet a Bench-kráternél találtak, míg a másik egy ensztatit kondrit töredéke volt a Hadley Rille nevű képződmény területéről.

Buzz Aldrin űrhajós bakancsának nyoma a holdi talajban (NASA)

A holdi regolit a Hold felszínének gyakorlatilag teljes egészét fedő képződmény, mely a Holdat érő folyamatos mikro- és makroméretű meteoritok (impaktorok) becsapódásától, valamint a Napból és más csillagokból érkező töltött részecskék bombázásától keletkező, felaprózódott kőzettörmelékből (klasztok) álló konszolidálatlan lepel. A benne található kőzettörmelék szemcsék döntő többsége kevesebb, mint 1 cm méretű. A regolit a sötét bazaltsíkságokon, vagyis mare (tenger) területeken pár méter vastagságú, míg az idősebb felföldi területeken ennek akár többszöröse is lehet vertikális kiterjedése. A regolit finomszemcsés (<1 mm) frakcióját nevezzük holdtalajnak. Elsőre azt feltételezhetnénk, hogy a Holdat ért becsapódások száma miatt a regolit és annak részeként a talaj gazdag az impaktorok anyagában, azonban felismerhető és tanulmányozható szemcsét találni benne igen nehéz.

A Luna 16 által gyűjtött holdtalajban talált, ~200 µm átmérőjű, #443 jelű szemcse. A szemcsét félig sajátalakú olivin (Ol) és alacsony Ca-tartalmú piroxén (Px), valamint sokkolt plagioklász (Pl) alkotja. Ezek mellett megfigyelhetőek még az erekben és zsebekben megjelenő Fe-Ni fémszemcsék (Fe-Ni) és a troilit (Tr), valamint kis mennyiségben kromit (Chr) és merrillit (Mer) is (Demidova et al. 2022).

A vizsgált anyagot szolgáltató Luna-16 küldetés a Szovjetunió első olyan sikeres vállalkozása volt, melyben a fő cél a Holdon történő mintavétel és a kőzetanyag hazaszállítása volt. A mintagyűjtés során több, mint 100 grammnyi holdi talajt sikerült a Földre juttatni. Az 1970-ben kivitelezett küldetés fontos mérföldkő volt a holdkutatásban, mivel ez volt a Hold első, teljesen automatizált megmintázása is.

A közönséges kondritok LL csoportjába tartozó kőmeteorit
(Meteorite Recon/Wikipedia; CC BY 3.0)

A tanulmány középpontjában álló, ~200 µm átmérőjű, #443 jelű törmelékdarabot a Luna-16 a Mare Fecunditatis (Termékenység Tengere) északi területén gyűjtötte. A benne található színes elegyrészek (olivin és piroxén) ásványkémiai tulajdonságai a holdi mintákétól eltérő összetételt jeleznek, ugyanakkor nagyon hasonlítanak az LL kondritcsoportba tartozó közönséges kondritok tulajdonságaihoz, valamint a japán Hayabusa küldetés által megmintázott Itokawa kisbolygó anyagához is. A különböző izotópos (oxigén és kén) vizsgálatok is alátámasztják a szemcsének az imént említett anyagokhoz való hasonlóságát. Ezen felül a szemcsére számolt radiometrikus koradatok is azt tükrözik, hogy a képződmény, melyből a töredék származik, a Naprendszer legidősebb kőzetanyagai közé tartozik, kora ~4548 millió év. Emellett a szemcse nem szenvedett el jelentős felfűtést kialakulása óta (<400°C). A fentebb leírt tulajdonságok mind arra a következtetésre juttatták a kutatókat, hogy a #433 jelű szemcse valóban extralunáris forrású, mégpedig egy LL típusú közönséges kondritos kiségitest darabja lehetett egykoron.

A Hayabusa űrszonda által az Itokawa kisbolygóról készített felvétel. A kép 2005-ben készült az aszteroida felszíne feletti 8 km magasságban
(JAXA/Wikipedia; CC BY 4.0)

A kutatás rávilágít arra, hogy milyen fontos és szükséges ezeknek a holdi talajokban megjelenő extralunáris anyagoknak a jövőbeli szisztematikus keresése és vizsgálata. Segítségükkel megérthető a Naprendszer történetében a becsapódások intenzitása és az impaktorok geokémiai változatossága. Az ehhez hasonló szemcsék vizsgálata hozzásegít minket a Föld-Hold rendszer becsapódástörténetének jobb megértéséhez és ahhoz, hogy ebben a folyamatban milyen lényeges szerepet játszhattak az LL kondritos anyagú kiségitestek.

Források:
[1] https://www.lpi.usra.edu/planetary_news/2022/05/03/rare-fragment-of-stony-asteroid-found-in-lunar-soil/
[2] Demidova, S. I. et al. (2022). A micrometeorite from a stony asteroid identified in Luna 16 soil. Nature Astronomy, 8 p.
[3] https://solarsystem.nasa.gov/missions/luna-16/in-depth/
[4] https://solarsystem.nasa.gov/asteroids-comets-and-meteors/asteroids/25143-itokawa/in-depth/