Egy legendával lett szegényebb a Föld: 85 esztendős korában elhunyt a szovjet-orosz, valamint egyetemes űrhajózás egyik legnagyobb alakja. Alekszej Leonov (1934-2019) nemcsak az első ember, aki 1965-ben űrsétát hajtott végre, de 1975-ben tagja volt a Szojuz-Apollo közös űrrepülésnek is.

Az 1965-ös, legendásra sikerült űrsétája közben

Alekszej Arhipovics Leonov egy apró szibériai településen, Lisztvjankán született, 1934. május 30-án. Vadászpilóta kiképzése után 1960-ban már űrhajóskiképzést kapott. A szovjet Hold-program részeként a Voszhod-2 fedélzetén elsőként lépett ki a világűrbe és tette meg az első űrsétát, 1965-ben. Az űrhajóra ráerősített zsilipen keresztül mászott ki a légüres térbe, az űrhajóval való összeköttetést egy „köldökzsinór” biztosította, mely az összeköttetés mellett az oxigént is biztosította a kozmonauta számára. Azonban problémák adódtak. Tizenkét perc után Leonov űrruhája a belső nyomás miatt elkezdett felfúvódni és, mire az űrhajós ráeszmélt, szkafandere „Michelin-babábá” változott. Felfúvódva nem tudott átférni a zsilipen, így képtelen volt visszamászni a biztonságot jelentő űrkabinba. Leonov tudta, hogy pár percen belül a Föld éjszakai oldala fölé kerülnek, így gyorsan kellett döntenie: a földi irányítást megkerülve (tudván, mire odalent eldöntik, mit tegyen odafent, már késő) elkezdte kiengedni a levegőt az űrruhájából. A művelet veszélyes volt, mivel a nyomás drasztikus csökkenésével Leonov erőteljesen izzadni kezdett: utólagos beszámolójában elmondta, hogy amikor már a Földön, helikopterrel Bajkonurba szállították, még akkor is lötyögött a víz űrruhája csizmáiban. Azonban sikerrel járt és a nehézségek ellenére vissza tudott mászni az űrjárműbe. A hazaút során is több problémával kellett farkasszemet nézniük (szó szerint): a Voszhod-2 a kijelölt leszállóhelytől kétezer kilométerrel odébb, az Ural fenyveseiben ért földet. Leonov és társa, Pavel Beljajev két napon át várt a mentőcsapatokra, élelem és megfelelő téli ruházat híján, miközben az űrkabin körül éjjelente farkasok ólálkodtak. Az űrhajósok számára helikopterekről ledobott ruhák fennakadtak a fenyőfákon, a meleg teás termoszok összetörtek a földet éréskor. Végül körülbelül ötven óra elteltével sikerrel megérkeztek Bajkonurba, ahol (a legenda szerint) Leonov a következő nyilatkozatot adta: „A megfelelő védőöltözékben az ember képes túlélni és munkát végezni az űrben. Köszönöm a figyelmet”.

A szovjet-amerikai űrrandevú alatt, a Szojuz-19 parancsnokaként, 1975-ben
Nemcsak űrhajós, de tehetséges festő is volt

Az első orosz lett volna a Holdon is – amennyiben az űrverseny ezen fejezetét a szovjeteknek sikerül megnyerni. Ez már nem válhatott valósággá, érdemein azonban ez mit sem változtat.

R.I.P.

Nyugodjon békében!

Fotók: Roszkozmosz