Szombaton végre újra élőben rendezte meg a IV. országos meteoritikai konferenciát a Magyar Meteoritikai Társaság, Kereszty Zsolt vezetésével. Az előadók közt a Planetology.hu több tagja is képviseltette magát. A köszöntő után rögtön Rezsabek Nándor főszerkesztő kezdett egy (szak)irodalmi szövegkollázzsal. Többek között Hédervári Péter és Cholnoky Jenő írásaiból olvasott fel egy-egy bekezdést, melyek mind vélt vagy valós impakt eseményekhez kapcsolódtak. Az előadás címe – Meteorit(kráter) (tév)eszmék a magyar tudományban – is híven tükrözte ezt. Utána Ivanics-Rieger Klaudia tartalomszerkesztő következett: bemutatta az általa képviselt Bakonyi Csillagászati egyesület meteorit gyűjteményét és ide vonatkozó ismeretterjesztői tevékenységét, egyúttal egy eszköztárat vonultatott fel, mely egyfajta segítséget ad ehhez a tevékenységhez. A szünet után Szklenár Tamás tartalomszerkesztő és az MMT Oktatási és ismeretterjesztési tagozatának egyik vezetője ismertette meg a hallgatóságot a NEO (Near Earth Object) égitestekkel. Témája a Földközeli aszteroidák és bekövetkezett ütközések voltak. A program harmadik részében Rezes Dániel tartalomszerkesztő az NWA 13637 holdi meteorit kőzettani és geokémiai vizsgálati eredményeit. A konferenciát egy, Szklenár Tamás által vezetett meteoritikai kerekasztal zárta.