Kedves Barátaim!

2024 decemberében tartotta az International Meteorite Collectors Association (ismertebb nevén IMCA) a világ legrégibb és talán egyik legelismertebb meteoritos szervezete az aktuális igazgatótanácsi választását. A következő két évre választottak most igazgatókat, szám szerint 3 főt. A választáson, főként külföldi gyűjtők, szakemberek kérésére most először én is indultam. Ma érkezett a számvizsgáló bizottság eredménye a választásról a következők szerint (elől a voksok száma, utána az IMCA tag neve):

52 – Roberto Vargas
48 – Kereszty Zsolt
43 – Paul Swartz
21 – Rogan Hennie
18 – Isabella Pothier
6 – Howard McLean
5 – Doug Dawn
1 – Brett Cohen

Az IMCA eddigi Főigazgatója Roberto Vargas (USA) volt, az ő pozícióját most nem érintette a szavazás, ennek ellenére megmérette magát. Az őt követő 3 másik személy lesz az IMCA igazgatótanácsának új igazgatója 2 évre.
Örömmel láttam, hogy meglepő számú voksot kaptam, ami egyben a külföldi szakmai, gyűjtői és kereskedői összetett tevékenységemnek is szólt. 2014 óta vagyok folyamatosan IMCA tag, akkor az első és évekig egyetlen tagja voltam ennek a patinás szervezetnek. Később nagy örömömre Kormos Balázs is tagságot nyert.
Az IMCA megalakulása a legismertebb akkori amerikai gyűjtők összefogásának köszönhető. Addig soha nem volt ilyenféle szervezet a világon. Kezdetben nagyon nehéz volt bejutni közéjük, alig-alig volt külföldi tag, mára ez lényegesen könnyebb lett. Az IMCA nem mindenható és nem hibátlan nonprofit szervezet, de törekszik a folyamatos kontroll melletti színvonalas munkavégzésre. A legfontosabb vállalt erényei: hitelesség és bizalom.

Remélem az európai és magyar gyűjtők, szakemberek érdekeit is képviselni tudom majd a következő két évben. Számomra külön öröm, hogy én képviselhetem első magyar emberként a hazai gyűjtőket, meteoritos szakembereket az IMCA Igazgatósági Tanácsában.

Békés boldog szeretetben gazdag karácsonyi Ünnepeket kívánva, tisztelettel:

Kereszty Zsolt