Szeptember 19-ig Várpalotán nyaralnak az ország legszebb asztrofotói a Magyar Asztrofotósok Egyesülete (MAFE) és a Bakonyi Csillagászati Egyesület (BCSE) kooperációja jóvoltából. Francsics László, a szervezet elnöke építészmérnök, fotós, asztrofotós. A legutóbbiban a világ élvonalába tartozik, 2019-ben az Év asztrofotósának választották a Brit Királyi Csillagdában (Insight Investment Astronomy Photographer of the Year). Erről, és sok más érdekességről Nagy Richárd (BCSE; MAFE) beszélgetett vele.
Nagy Richárd: Sokan a csillagok szemlélése közben kezdenek el késztetést érezni, hogy meg is örökítsék az égi tüneményeket. Nálad hogy volt ez? Csillagászatból az asztrofotózásba, vagy fordítva? Mi motivált?
Francsics László: Én a fényképészetből kerültem a csillagászatba, de nézzük a motivációm legmélyebb szintjét, amiről általában senki sem beszél. 12 éves voltam, amikor Édesapám autóbalesetben elhunyt. Ekkor tudatosan nem fogtam fel sokat a körülöttem lévő világból, de azt tudtam, hogy építőmérnök volt és hobbifotós, az előbbiről pedig úgy hírlett, hogy eredetileg építész szeretett volna lenni, csak nem tanácsolták neki, mert nem rajzolt szépen. Utólag jöttem rá, hogy valójában gyönyörűen rajzolt és emellett fotópályázaton is nyert. Ez a kettő beégett az agyamba: elmentem az építészmérnöki karra és egyébként fogtam az ő fényképezőgépét, amivel elkezdtem fotózni, akkor még cél nélkül. 15-16 éves koromban egy gimnazista osztálytársam mondta, hogy van egy csillagászati távcsöve, fogjunk össze. Ezzel a momentummal született meg nálam az asztrofotózás. Olyan „rettenetes” dolgokat műveltünk, hogy például a 2003-as nagy Mars közelséget diafilmre (!), 10cm-es távcsővel fotóztuk, és elképesztően boldogok voltunk, amikor megpillantottuk a kis vörös korongon a bolygó sarki jégsapkáját.
NR: Mit jelent neked az asztrofotózás? Elvonulást a világ elől, csendet, alkotást?
FL: Szerintem az önmegvalósítás a legjobb szó rá. Az asztrofotózás szabad. Az építészet is alkotótevékenység alapvetően, de amint jön egy megrendelés, és a megrendelő azt mondja, hogy milyen házat mennyiért szeretne, és annak milyen paraméterei vannak, onnantól kezdve az egy kötött pálya. Rengeteg tényezőt figyelembe kell venni. Az asztrofotózás is látszólag egy kötött pálya, mert itt nem az emberekkel állunk szemben, hanem magával a kozmosszal, ami nehezen adja magát: sötét van, halványak az objektumok, meg állandóan borult az ég. Egyedül vagyunk benne, de ez az egyedüllét mégis azt jelenti, hogy belül én szabad vagyok, más ember engem nem tud korlátozni, mint az építészetben. Az ember lefejti magáról azokat a dolgokat, hogy milyennek is kellene lenni Magyarországon egy jó asztrofotónak, és ki tud ebből lépni, megtalálja önmagát, tud saját fotókat gyártani. Körülbelül ez az, ami motivál: a szabadság.
NR: Azt mondtad, hogy 2003-ban készült el az első képed. Viszont azóta eltelt 17 év. Egy hobbit is nehéz ilyen hosszú időn át ugyanolyan intenzitással művelni. Mik voltak azok a mérföldkövek, amik új lendületet adtak az asztrofotózásban?
FL: Volt egy elképesztő szerencsés találkozásom Mizser Attilával (a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára), az egy nagyon nagy löket volt. Még egyetemen készítettem egy összeállítást az akkori asztrofotóimból, kari díjat is nyertem vele. Épp rohantam a képekkel a hónom alatt, és egyszer csak összefutottam Mizser Attilával, aki kérdezte, hogy hova megyek, meg, hogy mik azok? Mert látja, hogy egy Orion köd van az egyik képen. A semmiből belevont az akkori Űrlenyomat kiállításba, szóval hirtelen belecsöppentem az addigi amatőrcsillagász világ legnívósabb asztrofotó kiállításának kellős közepébe. Számomra akkor derült ki, hogy sokan foglalkoznak itthon az asztrofotózással, és ennek első nagy összegyűjtésénél és bemutatásánál már ott lehettem és ez nagyon jó volt.
NR: Mi kellett ahhoz, hogy a Magyar Asztrofotósok Egyesülete (MAFE) létrejöjjön?
FL: Volt 20-25 ember, akik ezt igényelték, akik azt mondták, hogy ennek itt lennie kell: vannak feladatok, amiket más helyettünk nem fog megcsinálni. Tehát legyen egy szervezet, ami ezzel foglalkozik, és ezzel a szervezettel sikerült minden olyan projektet magunkra rántani, ami az asztrofotózáshoz kapcsolódik: a nagy közösségi távcsőtől a kiállításon át a sötét észlelőhely kialakításáig, a tudásbázis megépítésétől, az online klub megszervezéséig mindent, ami ehhez kell, azt ki kellett építeni. A gond az, hogy ezek rengeteg időt emésztenek fel. Az asztrofotós fotózni szeret, de a szervezett körülmények kialakítása pont ettől veszi el az időt, a kettő egymás ellen hat. Ez nagy kihívás. Az Egyesület egyébként mára 91 tagot számlál, és várjuk az asztrofotózni vágyókat magunk közé.
NR: Beszéljünk egy kicsit az Insight Astronomy versenyről. 2019-ben ezt a versenyt te nyerted „Hold” és „robottávcső” kategóriában, illetve te lettél az abszolút győztes is. Viszont először 2013-ban lettél díjazott. Mit jelentett neked akkor ez a díj?
FL: Azt, hogy érvényes, amit csinálok, és működik is. Ráadásul nem csak én gondolom így, hanem mások is látják, sőt meglátják a szépet benne. Így pedig a munkám valószínűleg helyes, hiteles, esztétikus. Nagyon erős visszaigazolás volt ez a számomra, hogy értékelik a munkám.
NR: Azóta is értékelik: 4 évben voltál díjazott, ezt úgy tűnik megunták, mert az ötödikben már zsűrizni kértek fel. Ez milyen érzés volt?
FL: Ez egy hatalmas megtiszteltetés. Ez számomra eggyel magasabb szinten áll, mint az „abszolút győztes” kategória, mert ez azt jelenti, hogy nem „csak” kiosztották a díjat valakinek, hanem azt, hogy ez a valaki már nagyon régóta ott van a díjazottak között. Tudni kell, hogy a verseny titkos, nem tudni kinek a képét elemzik éppen. 2019-ben a díjátadó előtti néhány napon jött rá a zsűri, hogy én nyertem, hasonlóan az előző és az azt megelőző évhez. Ezek után novemberben kerestek meg, hogy mi lenne, ha a következő évben a zsűrizésben vennék részt.
NR: Az idei versenyt le is zsűriztétek, ha jól tudom.
FL: Igen, túl vagyunk rajta. Azt kell tudni erről, hogy ez egy teljesen angol szervezésű verseny, a Királyi Csillagda szervezi, és a zsűri eddig 10 angol szakemberből állt. Na, most már ez csak 9, és egy magyar asztrofotós, ami a magyar asztrofotózásnak akár nagy eredménye is lehet.
NR: Milyen a magyar asztrofotográfia megítélése nemzetközi körökben?
FL: Ez nehéz kérdés, mert az asztrofotós körökben több réteg van. Az Insight-on ismernek minket, de vannak a sztár asztrofotósok, 8-an, 10-en, akiket a világ asztrofotós társadalma figyel. Ebben a körben nincsenek magyarok. De sztárság mindig összefügg a személlyel. Az Insight viszont titkos zsűrizésen alapul, ott nem nézzük, hogy ki a versenyző, csak azt, hogy milyen a fotó. Ott viszont a magyarok nagyon jól tudnak érvényesülni, mert nem kell megugraniuk azt a mércét, hogy nem Nyugat-Európában, vagy Amerikában születtek. Mi nem vagyunk része a nyugati közegnek. A munkák viszont, amiket a magyar asztrofotósok készítenek, nagyon magas színvonalúak, de igazából mi egy kicsi buborék vagyunk itt Közép-Európában. Az Insight nem látja ezeket a buborékokat, nem válogat, hanem a képet nézi. Így tulajdonképpen minden évben van magyar díjazott 2012 óta. Reméljük azt, hogy idén is lett valami eredmény (nevet).
NR: : A francsicslaszlo.hu oldal fejlécében szerepel egy idézet Hamvas Bélától: „Az a tudás, hogy életének csak akkor van értelme, ha feláldozza, mindenkivel vele születik. Az élet akkor sikerül, ha feláldozom”. Neked ez ars poetica?
FL: Ilyen ember vagyok „sajnos”. Azt azért tudni kell, hogy Hamvas Béla úgy folytatja ezt a gondolatot, hogy ez nem jó, ezt el kéne felejteni és nem így kéne élni. Ahogy az Egyesület dolgainál megbeszéltük, ez sem menne áldozatok nélkül. Mindig szembesülök azzal, hogy ez jó, és hogy ez kell, hogy ettől megy a világ, de a másik oldalról ez nehéz, megterhelő. Ez egy kétoldalú játék. Szerintem Hamvas Béla is ezzel szembesült, hogy áldozatokat hozott az életében, viszont saját kora nem tudta megbecsülni. Nekem jelenleg nincs ilyen problémám, viszont aki tesz valamilyen ügyért, az érti mit szeretne ezzel mondani.
Készítette: Nagy Richárd
