Szerző: Kereszty Zsolt

2020 tavaszán határoztam el, hogy a Mars 2020-2021-es több, mint egy éves láthatóságát megpróbálom a lehető legjobban végig követni és minél több képet készíteni. Az első felvételt 2020. április 4-én készítettem hajnaltájt, az alacsonyan lévő bolygóról. A 6,5 „-es korongon már egész jól látszódtak a jellegzetesebb albedó alakzatok, például a Syrtis Major és a Hellas-medence. Ekkor az északi marsi féltekén épp véget ért a nyár és kezdődött az ősz, délen pedig a tavasz, LS 180-270. Ahogy közeledtünk a 2020-as földi nyárhoz úgy került egyre jobb megfigyelési pozícióba és magasabbra a növekvő látszó méretű bolygó. A nyár folyamán a déli pólussapka (SPC) a kezdeti tekintélyes méretéről érzékelhetően elfogyott, a kiterjedt és feltűnő fehérség a földi őszre jó negyedére zsugorodott. Szeptember elején a Mars évszakot váltott, északon beköszöntött a tél, délen pedig a nyár, LS 270-360. A bolygókorong ekkor már jelentős méretűre hízott, 20” fölé.

A fotókon egyre több és több éles részlet sejlett fel, a Valles Marineris kanyonrendszere és az SPC finom szálakra bomlott, az Olympus Mons pajzsvulkán kalderája kirajzolódni látszott, a Mare Cimmerium rókára hasonlító albedó alakzatai egyre több és több részletet mutattak. Északon a poláris területek felett kék színű peremfelhők keletkeztek, amelyek az október 6-i legnagyobb Mars-közelségre a hajnali, nyugati alkonyati bolygóperemen is megjelentek. A korong ekkor már 22,6″-es volt, ami nem sokkal marad el a nagy 2018-as közelségtől, amikor július 31-én 24,3″-es méretet láthattunk. A 2020-as oppozíció viszont szerencsésebb volt, több okból is, egyrészt a bolygót most nem borította globális porvihar, másrészt 2020-ban sokkal magasabban látszódott az égitest jó 50 fokon, ami kedvezett a finom részletek megfigyelhetőségének.

2021. november 12-én láthattuk az első jelentősebb porvihart a Marson, ami 13-ra porral „elöntötte” a Valles Marineris kanyont. Hazánkból is követhettük amint a sárgás-okkeres por szétterjed és jó egy hónap alatt eloszlik és végül nem válik belőle globális, mindent el és betakaró porvihar, mint 2018-ban. Év végére a bolygó egyre magasabbra került delelésekor, az év utolsó felvételét épp szilveszterkor készítettem, 53 fokos horizont feletti magasságnál. 2021 februárban a bolygó évszakot váltott, északon megkezdődött a tavasz, délen pedig az ősz, ugyanakkor átmérője jelentősen csökkenni kezdett, viszont deleléskor már 60 fokon járt. Az egy földi éves teljes Mars megfigyelési periódusomat 2021. április 3-án zártam, a bolygó ekkor csupán 5,4″ átmérőjű volt.

A 365 nap alatt Földünk épp egy teljes keringési ellipszist zár, de a Mars még nem, hiszen egy marsi év 686,96 azaz majd 687 földi nap. Ennek érzékeltetésére készítettem egy Naprendszer-beli bolygópálya grafikát, ahol 1-essel jelöltem 2020-as marsi első fotóm idején a Föld illetve Mars pozícióját, 2-essel pedig az utolsó fotómnál a két égitest pozícióját. Jól látható, hogy amíg a Föld egy teljes „kört” megtesz, a Mars alig többet, mint felet.

A felvételek a győri Corona Borealis nevű csillagvizsgálóm jelenlegi főműszerével egy Celestron 14″ EdgeHD Schmidt-Cassegrain távcsővel készültek, legtöbbször az alap 3910 mm-es fókusszal (f/11). A képérzékelő kamera az ASI462MC volt, Baader UV+Ir cut RGB és Astronomik ProPlanet742 infra szűrőkkel. A seeing, mint itthon megszoktuk változatos, de leginkább közepes 4-6/10 értékű volt, az egy év alatt csupán néhány esetben találkoztam kiemelkedő 7-8/10-es seeinggel. Feltétlenül meg kell jegyezzem, hogy a jó marsi felvételek készítéséhez három dolog kellett, nagyméretű bolygókorong, jó seeing és nagy horizont feletti magasság.
Az eltelt egy év alatt 64 éjszakán sikerült a Marsot megfigyelnem, ez kb. 140 db egyedi marsi képet jelent különböző szűrőkkel. Emellett felvettem 10 db Mars spektrumot és két esetben külön is rögzítettem a Phobos és Deimos marsi holdakat. Minden észlelésemet feltöltöttem weblapomra (http://crbobs.hu/) illetve a Magyar Csillagászati Egyesület észlelés feltöltőjére (https://eszlelesek.mcse.hu/) és beküldtem az ALPO Japan-hoz is.
Mindenkit bíztatok a hasonló marsi vagy más bolygó kitartó megfigyelésére, azt hiszem mondhatom: látványos és megéri.

Képek nagyfelbontásban weblapomon itt: http://crbobs.hu/galeria/naprendszer/mars-2020-2021/