„Az emberélet útjának felén” túl járok, így nagyon is aktuális elővenni újra a nagy klasszikust. Bár én nem ékes firenzei olasz nyelven olvasom, hanem a babitsi szófordulatokban merülök el. Háromszoros, kilencszeres számok bűvöletében nemcsak a fura zseni, Nikola Tesla élt, hanem Dante is a Szentháromság szimbolikája szerint szerkesztette műveit.

De hogy jön ez egy bolygótudományi portálra?

Nem lehet nem észrevenni, a „stelle”-t minden egyes rész utolsó szavaként.

Stelle, azaz csillag.

Erre „kapta fel a fejét” Ponori Thwerewk Aurél is, és nyomába eredt, hogy csak ennyi, vagy vannak más csillagászati vonatkozása is a Divina Commedia-nak? Mint a Nagy Műben Dantét Vergilius, tanulságos és felettébb izgalmas szellemi útra hív minket a szerző, tartsunk hát vele!

Ponori Thewrewk Aurél (1921-2014) a Szkeptikusok XIV. Országos Konferenciáján, Székesfehérváron, 2008-ban. Fotó: Trupka Zoltán engedélyével.

Kutatásunk az Odüsszeánál kezdődik, annak a látszaton alapuló, már tudományosnak is nevezhető kozmológiai világképével. Ezek a csillaghalmazok és csillagképek jelennek meg benne: Plejádok, Orion. Sőt, azt is tudták, hogy a Nagy Medve cirkumpoláris csillagkép, azaz sohasem nyugszik le.

Megismerhetjük Arisztotelész Kr.e. 4. sz-i munkásságát. Meglepődve tapasztalhatjuk, hogy akár egy mostani csillagászati könyvet is előkaphattunk volna, hiszen a Sarkcsillag magasságáról, a holdfogyatkozásról mai napig helytálló tényeket sorol fel. Ez utóbbiról Dante is említést tesz művében. Platon szerint az égitestek mozgása csakis teljesen egyenletes körmozgás lehet, amiről később Eudoxos is értekezik. Bár utóbbi tudós pontatlanul feltételezett Mars mozgása, ahogy Ponori mondja, Keplerig fájó pontja volt a csillagászatnak. Arisztotelész De caelo, azaz Az égről szóló művében egész részletesen taglalja világképét. Hipparkhosz megmérte a nappálya és az égi egyenlítő közti szöget, Klaudiosz Ptoleimaiosz Megalé Szüntaxiszát (Nagy Összefoglalás) pedig barangolásunk során érdemes lenne kicsit elmélyültebben tanulmányoznunk, hiszen elmélete másfél ezer évig alkotta a csillagászat alapját. Annál is inkább, mert szinte csodaszámba megy, ahogy ránk maradt: csupán egy példány menekült meg a Kr.u. 4. és 7. századi nagy könyvégetéstől. Hanin ar-Rasid bagdadi kalifa (számos görög munkával egyetemben) lefordíttatta arab nyelvre, és Almageszt címen lett ismeretes világszerte. A 13. században már Albertus Magnus és Aquinoi Szent Tamás műveiben mintegy egyvelegét találjuk ezen ókori és akkori keresztény tanoknak. Arisztotelész, a Filozófus nézeteit, természetábrázolását valamint peripatetikus világképét épp az itáliai költő idejében kezdték általánosan elfogadni. Ám a kora középkor a maga furcsa nézeteivel (hogy diplomatikusan fogalmazzak…) nem kedvezett a tudományág fejlődésének, a kutatási eredményeket sorra felemésztették az inkvizíció máglyái.

Több asztrológus hasonló sorsra jutott: Pietro d’Abanot Lucidatora (a Föld túlsó oldalán élő emberekről értekezett) miatt. Cecco d’Ascoli is el lett ítélve, ugyanis a De excentricis et epicy munkájában a bolygók mozgását vizsgálta. Az ő irodalmi munkássága kötődik cikkünk szereplőjéhez is, hiszen Danténak ajánlotta szonettjeinek egy részét.

Így el is érkeztünk el ahhoz a ponthoz, hogy megismerkedjünk kicsit természettudományos szemmel a költővel. Poétánk ugyanazt az akkoriban eretnek számító világképet hirdette, és úgy festette le, mint barátja d’Ascoli. Ezen nézeteit a septem arel liberales (hét szabad művészet) tanulmányai alapozták meg. A trivium és a quadrivium tárgyai (magába foglalva például az aritmetikát a számtannal, a geometriát a kor földrajzával, asztronómiát az átkeresztényesített arisztotelészi-ptolemaioszi világkép ismertetésével). Korának elismert, tehetséges költőjeként alkotott. Mint fehér guelf aktívan részt vett Firenze politikai életében is, annyira, hogy 1301-ben 5000 forint pénzbüntetésre, két évi száműzetésre és a közügyektől való örökös eltiltásra ítélték. (Érdekes szál: Dante nem jelent meg a tárgyaláson, távollétében ítélték el: „Igiie comburatur, sic qiiod inoriatiir” – tűzzel égettessék meg úgy, hogy meghaljon. Csupán 1965-ben, születésének 700. évfordulójával kapcsolatos emlékünnepségek alatt mentették fel!)

Mindezek után teológiából laureatus (babérkoszorús) fokozatot kapott, sőt, vizsgái alapján a természetfilozófia magisterévé nyilvánították – itt van egy újabb kapcsolódási pontunk a planetológiával.

Nem a klérusok latinján alkotott, hanem az antik Róma irodalmának szintjére hozta fel az olasz népnyelvet. Így indult neki 1306-ban a Divina Commedia-nak.

Már korábbi kisebb szösszeneteiben is megjelent a csillagászat.

Szíve hölgye, Beatrice születését a földtengely precessziós mozgási sebességével írta le. Azt az évi eltolódást fogadta el, amelyet Hipparkhosz a tavaszponttól mért látszó helyzeteltolódásából számított ki. A poéta az évi tavaszpont-eltolódásra 36″ és 46″,8 értékek közül az alsót fogadta el. Azt, hogy a precesszió teljes periódusának megtételéhez, a tavaszpontnak az ekliptika ugyanazon pontjára való visszaéréséhez 36000 év lenne szükség.

A Föld forgástengelyének precessziója, melynek során bolygónk tengelye
36000 év alatt egy 23,5°-os kúpszöget ír le

Műveiben gyakran említi, hogy az égitesteket a Nap világítja meg. A középkorban teljesen általános felfogásaként „tompa csillag”-ként is emlegeti az égitesteket.

Beatrice halálának idejét így nevezi meg: „a Venus csillag kétszer fordult meg azon a körön” (Vendégség II., II. 247-250 ) Hogy tudjuk ezt csillagászatilag visszagombolyítani? A Vénusz szinodikus keringésideje, amelynek elteltével visszatér a Földről látott helyzetébe, körülbelül 584 nap. Ezt kettővel szorozva több, mint három év és két hónapot kapunk.

A „Pentagramma Veneris”. A Föld a kép középpontjában van, a görbe a Vénusz helyzetét és távolságát mutatja az idő függvényében

Az Isteni Színjáték pedig a már emlegetett kilences szám bűvöletén kívül az általa elfogadott világképre is épül, számtalan természettudományos finomsággal szolgálva az arra figyelmes olvasónak. Néhány planetológiai kincsét épp emiatt muszáj bemutatnom.

„Gerince már a csillag fényébe öltözött, mely másnak drága vezetője” (Pokol I. 16-18.) Az eredeti szövegben pianeta található. A ptolemaioszi világképben a Nap egy bolygó. Itt nem zárható ki, hogy a „bolygó” valóban bolygó. Azaz a Vénusz, amely azon az estén napnyugta után gyönyörűen látszott a nyugati égbolton.

„A holdvilág már tegnap éjre megtelt” (Pokol XX., 124-130.). Bár Babits remek munkát végzett a fordítással, de a telehold-fázis idejének megjelölése nem pontos, sőt! 1300-ban ugyanis nagycsütörtök április 7-re esett, holdtölte viszont már 5-én megvolt. A költő este 10 körül láthatta kelni a Holdat, de semmiképpen sem 8-án.

„Én jobbfelé, a másik sarki tájra figyeltem: itt négy csillag fénye játszott: nem látta más még, mint Ádám s a párja” (Purgatórium I. 19-30). A Dél Keresztje hogy kerülhetett bele a Commedia-ba? Az első emberpár a dél és kelet felé eső Édenkertben lakhatott, ezt tartja a hagyomány. Pontosabban a Purgatórium hegyének fennsíkján. Csak ők látták a négy csillagból álló szép, idegen csillagképet, állítja a poétánk. Dante pontosan tudta, hogy a Föld túlsó felén élők számára a csillagos égbolt más, mint az olasz, de honnan? Soha nem járt a távoli déli vidékeken. Marco Polo sem említi úti jegyzeteiben. Azt lehet feltételeznünk, hogy arab utazók, kereskedők elbeszélései juthattak fülébe. Ezt a keresztet alakító négy az egyenlítőtől délre hajózó portugál hajósok számoltak be első ízben, több, mint kétszáz év múlva.

„Íme, mintha, szürkület derengvén, vörösen izzik Mars a sűrű ködbe” (Purgatórium IL, 13-17). Mostanában a Mars-missziók miatt a vörös bolygó különösen szem előtt van. És tessék, itt is megjelenik! Akkor a Mars bolygó hajnaltájt valóban alacsonyan állt a ködös horizont közelében, a Halak csillagképben.

„Mind közt, honnan halandók kelni látják az ég lámpáját, van egy pont (az égen amely négy kört három kereszttel átvág)” (Paradicsom I. 37-4). A  tavaszpont a nappálya nevezetes pontja, ahol a horizont köre, az égi egyenlítő, az ekliptika és a tavaszponton átmenő deklinációs kör találkozik. Metszésük alkotja a három ferde keresztet.

Sokunk titkos vágya egy interplanetáris kalandozás. Gondolnánk, hogy a Divina Commedia megadja nekünk ezt is? Egy érdekes kora-középkori „űrutazás”-ban vehetünk részt Dantéval és kedvesével, Beatricével. Az előző két részben bejárta az akkor leírt Világegyetem minden szegletét a földfelszíntől a Föld forró belsején át a Purgatórium magas hegyéig. A planéták szféráin át az Empyreumig, vagyis a keresztény Paradicsomig repült imádottjával. Ez a kiruccanás egyrészt teológiai, és ami nekünk fontosabb természettudományos szempontból, csillagászati kalandozás is lesz.

„A Gondviselés, mely őrzi e Rendet, fénnyel nyugtatja az eget” (Paradicsom I., 121-123). Az Első Mozgatóval kezdi a vándorlást. Majd a Hold köre, a Merkúr majd a Vénusz ege következik. Feltételezte, hogy a bolygó a Nap körül kering – ilyet a 14. században állítani páratlan volt! Innen repülnek tovább a negyedik égi körbe, ami a Napé. Megcsodálták a 15 igen fényes csillagot. Ötödik állomás a Mars lesz. A Jupitert elhagyva a hetedik égbe, azaz a Szaturnuszig emelkednek. Olvashatjuk költői leírását a Halley-üstökösnek is. Bámulatos, művészien bemutatott utazás ez az égbolt csodái között.

Miért érdemes tehát természettudományok iránt érdeklődőként újra olvasni az Isteni Színjátékot? Érdemes, de semmiképpen sem önmagában, hanem mellé téve Ponori Thewrewk Aurél Divina Astronomia c. könyvét. Aurél bácsi kezét fogva – aki, mint Vergilius, elkísér minket ezen szellemi kiránduláson- egy klasszikus irodalmi mű bámulatos csillagászati titkait is kibonthatjuk: felfedve a félszavak, félmondatok valódi értelmét. Érdemes kíváncsi lélekkel és figyelő szemmel elővenni ezt a régies művet és elámulni nem is olyan apró csodáin!

A katarzis garantált.

Tapasztalat.