Szerző: Kereszty Zsolt
Talán sokak előtt ismert, hogy közel 25 éve foglalkozom meteoritokkal, meteoritikával, de az kevésbé, hogy tevőlegesen 17 darab meteorit hivatalos klasszifikációs folyamatában vettem részt. Ezekből sok eljutott intézetekbe, gyűjtőkhöz, így talán az Olvasóhoz is. A kőmeteoritok jelentős részét kitevő, kondritok és különösen az alacsony petrológiai osztályú 3-as kondritok mindig érdeklődésem középpontjában álltak. Ezek azok a normál kondritok (H, L vagy LL típus a csökkenő fémtartalom szerint), melyek a legkisebb termális, kémiai, fizikai átalakuláson estek át, a szakma megfogalmazásában: anyaguk igen primitív állapotú. Ezek őrzik ugyanis viszonylag változatlan formában a Naprendszer ősi anyagát, így igen fontosak sok tudományág számára. A kondrit petrológiai osztályokat növekvő átmelegedési hőmérséklet szerint 3-től 7-ig sorolja be a modern tudomány. A modellek szerint ezen meteoritok ősi anyaga eredetileg zónásan épült egymásra, legbelül a melegebb, kintebb a hidegebb zónákkal. Ennek megfelelően az egyes osztályokhoz az ősi szülőégitest átmelegedését jelző hőmérsékleti tartományokat rendelhetünk, így a 3-asnál 0-200 Celsius fok, 4-esnél 200-400 Celsius fok, egészen a 6, 7-es osztály több, mint 800 Celsius fokjáig.
Ahogy fejlődött a meteoritika tudománya, úgy értettünk meg többet és többet, és vezettük azt vissza az ősi Naprendszer kialakulási viszonyaival foglalkozó csillagászati tudásunkba. A kutatások szerint a 3-as petrológiai osztályú kondritok ősi szülőégitestje csupán alig néhány száz Celsius fokra tudott átsülni. Ez különleges állapot, ugyanis ez csak a szenes kondritoknál van így, minden más meteorit anyaga ezekhez képest jelentősen felmelegedett, adott esetben átolvadt és az eredeti anyagösszetétel alig felismerhető vagy eltűnt. Később kiderült, hogy a 3-as osztály további alosztályokra bontható, ezért – az átalakulás szerint növekvő sorrendben – bevezették a 3.0, 3.1, 3.2 és 3.9 jelölésű alosztályokat. Az utóbbi tíz év friss kutatási eredményei szerint csupán néhány meteorit esetében, de léteznek további al-alosztályok is, melyeket a 3.00 és 3.05 szerint jelölnek. Ezek nagyon-nagyon kivételes példák és lényegében a most zajló kutatások tárgyai, továbbá a dolog unikális jellege miatt tudományos szempontból felbecsülhetetlenek, mint láttam mindezt a márciusi houstoni LPSCI konferencia előadásaiban. Nos a számokról kicsit bővebben. Jelenleg kb. 61000 db meteoritot tart nyilván a Meteoritical Bulletin (magyarul Meteoritikai Közlöny, rövidítve MetBull), ebből normál kondrit (tehát H, L vagy LL) 52459 db, amiből a 3-as petrológiai osztályt 3019 db meteorit képviseli. De! 3.0., 3.00 vagy 3.05 már csak 50 db van. Sőt! 3.00 (L vagy LL) már csak 5, azaz öt darab ismert, ez a teljes meteorit mennyiség csupán 8 százezrede, azaz valószínűtlenül kevés, majdnem a „nincs is” kategória.
Ennyi bevezető után nézzük a részleteket!
Ez év tavaszán került a birtokomba egy 16 darab önálló példányból álló érdekes kondrit meteorit csoport, összesen 373 gramm, tehát a mennyiség nincs fél kilogramm sem.
Egy korábbi arab külföldi ismerősöm ajánlotta fel megvételre, hogy neki már 2012 óta kallódik, Maliban találták nomádok, és nemigen tud mit kezdeni vele, mert első kinézetre bár kondrumok látszódnak rajta, de amúgy meg nagyon mállott, olvadási kéreg sincs rajta, ráadásul szerinte csúnya, de különben is rólam meg tudja, hogy oda vagyok az ilyen kondritokért, hátha érdekel, jó lehet még vékonycsiszolatra. Annyit megjegyzett még, hogy valószínűleg 3-as osztályú, de lehet még a 3.x alosztály is esélyes, de ez nem biztos. Azért megjegyzem, hogy vétel előtt csupán néhány fénykép állt rendelkezésre a döntésemhez, meg az ismerősöm és köztem lévő 2000 kilométeres távolság elvesző homálya. Úgy döntöttem mégis megvásárolom tőle, de kb. úgy éreztem, mintha 19-re húznék lapot, ugyanis bármilyen típus lehet. Előttem lebegett korábbi egyik meteoritom esete, ami képek alapján 3-asnak nézett ki, aztán a részletes elemzés (klasszifikáció) 5-ösre hozta ki, na ennyit a képről való döntésekhez, gondolhatnánk.
FedEx „gyorsszárnyú barátunk” hamar meghozta a csomagot – ilyet nem bízunk normál postára … – és a türelmetlenség vágyától fűtve bontottam ki a csomagot. Bevallom ilyet még életemben nem láttam, pedig jó pár ezer meteorit biztosan megfordult kezemben! Szabad szemmel nézve tömötten, sűrűn látszódtak a kondrumok, de a mátrix (a kitöltő anyagrész a kondrumok közt) alig-alig.
Hát ez különös, gondoltam és alig vártam, hogy a meteorit vágógépem gyémántpengéje alámerüljön a kondrumok bugyraiba. Még nedves volt a minta, de már nagyítóval láttam, hogy itt valami olyan van amire nem számítottam, korábban ugyanis volt már 3.2-es saját klasszifikálású kondritom, nem is egy (NWA10669, NWA11471). A vágási felületen ugyanis csak kondrumok és kondrumok sorakoztak tömötten, mintha tankönyvi ábrát látnék a tipikus kondritokról. Ennek fele sem tréfa, gondoltam és már írtam is, makrós képeimet mellékelve Dr. Carl Agee professzor ismerősömnek, a nagyon alacsony petrológiás kondritok egyik szaktekintélyének az Új-Mexikói Egyetemen. Gyorsan válaszolt: küldjem azonnal! „Húú ez jó jel!” – sejlett fel bennem és lelki szemeim előtt rögtön megjelent néhány szám, egy 3-as és néhány 0.
Kapóra jött, hogy akkor készültem az említett houstoni LPSCI konferenciára, mint résztvevő/előadó és tudtam, hogy a professzor is épp akkor tart poszterelőadást, mint én. A helyszínen örömmel találkozva az amúgy nagyon kedves, szerény és jó humorú kutatóval, egy üveg Tokaji Aszú társaságában átadtam neki a meteoritokból néhány példányt. 3-4 hét után, immáron itthonról érdeklődtem az eredményekről, de türelemre intett (nem is értem, hogyan kérhetett ilyet… 🙂 ). Végül az egyik éjjel épp polarizációs mikroszkóppal nézegettem egy meteorit vékonycsiszolatot, mikor egy rövid de lényegre törő üzenete várt, kb ennyi:
„Zsolt! Gratulálok, 3.00!„
Első reakciómat nem írhatom le, mert nem nyomdába való…, de gondolható, hogy mit éreztem. Nekem akkor volt már egy 3.00 kondrit vékonycsiszolatom, amit magamnak készítettem és persze aranyárban vásároltam annak alapanyagát az amerikai tulajdonostól. De, hogy nekem, a kicsi ország kicsi meteorit gyűjtőjének egy 3.00 osztályú saját klasszifikálású meteoritom lehessen valaha, na az számomra a Lottó 5-ös kategória maga.
Végül szépen kezdtek csordogálni a további mérési eredmények, LL3.00 lett a hivatalos típus, sokkoltsági fok: S3, mállotsági fok: W2 és a többi. Állítólag a mérések során az intézetben sokan csodájára jártak a mikroszondában lévő mintámnak. A következő napokban részletesen le kellett írnom a meteorit általam ismert történetét, saját méréseimet és minden lényeges adatot. Ez nem volt túl nehéz, mert én ezt amúgy is minden klasszifikációnal precízen dokumentálom. Ezután közösen összeállítottuk a Meteoritical Society „Nevezéktani Bizottságához” (rövidítve NomCom) benyújtandó kérelmet és várni, hogy azt elfogadják és leközli a Meteoritikai Közlöny, az említett MetBull. Ez végül 2019. augusztus 3-án történt meg NWA 12692 néven.
A meteorit hivatalos lapja a MetBull-ban itt található
Ezzel ez az LL3.00 típusú meteorit lett az első Magyarországon, ami magyar szervezésben került klasszifikációra, magyar ember a tulajdonosa, itthon vannak a példányai és bónuszként ez a 4. (!!!) ilyen a világon. Ilyenkor érzi azt az ember, hogy érdemes csinálnia, még ha kicsi az esély is az ilyesmire, de végül a tudomány, a gyűjtők is közös sikert könyvelhetnek el.
A meteoritok természetesen ideálisan száraz, légnedvességtől elzárt, professzionális és biztonságos körülmények között kerültek tárolásra. Az összes példányról tömegmérés, fotódokumentáció és részletes példány nyilvántartás készült.
Számos helyen elmondtam véleményemet, hogy számomra a meteorit elsősorban a tudományos kutatás tárgya, az én értékítéletemben utána következnek a közgyűjtemények és gyűjtők, bár utóbbiak sorrendje néha változik. Így ebből a meteoriból hazai és külföldi intézeteknek, egyetemeknek – térítésmentesen – szánok kutatási célú vékonycsiszolatokat, hiszen a 3.00 típus egyedisége és ritkasága, a belőle kinyerhető fontos információk miatt ma slágertéma. Ezenkívül előadások, szakcikkek várhatók a meteoritról a Magyar Meteoritikai Társaság szervezésében. Valószínűleg hallunk még a jövőben az NWA12692 LL3.00 kondritról.
A gyűjtőkre és a várható nagy nemzetközi érdeklődésre tekintettel, alkoholos hűtés mellett, nagy gondossággal 0,3 milliméter vastag steril gyémántpengével 4 db példányt megvágtam. Nem túl lényeges, de azért nem mellékes információ, hogy a nemzetközi meteoritpiacon az ilyen típus ára 500-600USD/gramm volt, míg ki nem fogyott teljesen, ma már 2500 USD/gramm. A kutatók, múzeumok, gyűjtők számára elérhető mennyiség erősen limitált, mivel nem tervezek további vágást és természetesen gyűjteményem számára is szeretnék megtartani belőle.
A ritkaságszámba menő eset további tanulságokkal is szolgál, megpróbálom pár mondatban megvilágítani ennek lényegét. Akarva-akaratlanul is, de érzékelhető egy kimondatlan, látens ellentét a tudományos világ, múzeumok és a privát gyűjtők között. Arról van szó, hogy az említettek mindegyike saját birtokában szeretné tudni a lehető legtöbb meteoritot, ki-ki ilyen-olyan érdekektől vezérelve, itt azt is mondhatnánk, hogy megértjük a különféle álláspontokat. A problémát, mint az élet számos területén a forráshiány okozza, azaz senkinek nincs végtelenített bankkártyája, hogy megvásárolja a megtalált összes példányt. Az ellentét különösen a 2000-es évektől erősödik, ugyanis kb. innen datálódik az Észak-nyugat szaharai meteoritok elterjedése a világ meteoritpiacán, ráadásul ekkortól kezdett jelentősen bővülni a magán-metoritgyűjtők köre. Sok tonnás mennyiségben, változatos árakon, különféle típusú minták megvásárlása vált lehetővé a sivatagi nomádok, helyi meteorit kereskedők jóvoltából. Az anyag jó részét privát gyűjtők vásárolják meg, hiszen ők vannak a legtöbben, kevesebbet intézetek és múzeumok. Emiatt utóbbiak részéről néhányan negatív kritikát fogalmaztak meg a gyűjtőkkel szemben. Pedig a problémában benne van a megoldás, ha jól belegondolunk, a gyűjtő elemi érdeke, hogy képzett szakember, dedikált meteoritlaborban részletesen megvizsgálja a példányokat és azok a MetBull-ban közlésre kerüljenek. Ezzel ugyanis a tudomány és a gyűjtő is jól jár. Saját példámra visszagondolva, mi lett volna ezzel az LL3.00-s meteorittal, ha nem kínálja fel megvételre a marokkói kereskedő, ha nem látom meg benne a lehetőséget, ha nem szánok klasszifikációjára nem kevés összeget és nem küldöm tovább laborba? Valószínűleg elveszett volna a tudomány és a meteoritikai közösség szeme elől. Így tehát a gyűjtők, kutatók egymásra épülő, különös szimbiózisa jól vagy rosszul, de működteti a meteoritika ezen területét. Ráadásul a közgyűjteményeknek sem mindegy, hogy egy jól bevizsgált, tisztázott előéletű vagy éppen ismeretlen meteoritot kapnak adományként a privátgyűjtőktől vagy sem. Még annyi ide kívánkozik, hogy minden meteoritból amit a MetBull-ban közzé tettek, egy jól meghatározott tömegű mintát kell rendelkezésre bocsájtani egy ún. Meteorit-tár (Repository Home) számára, hogy a kutatók bármikor hozzáférjenek. Magyarországon ilyen pl. az MTA CSFK Geokémiai Laborja, ahová az LL3.00 egy darabja is kerül.
Végezetül javaslom, szimplán csak örüljünk ennek a hazai meteoritnak!
