Balázs Gábor asztrofotó-kiállításának megnyitóján jártunk

Szerző: Rezsabek Nándor

A Planetology.hu ifjú felelős szerkesztője bizton állítom, a hazai tudományos közélet egyik jövőbeni reménysége. De nemcsak bolygótudományi portálunk szerkesztésében működünk együtt fiatal kora ellenére immáron évek óta, de korábban a Parallaxis Univerzumban szintúgy, valamint büszkén mondhatom, három pályázatának mentora is lehettem. Büszke vagyok erre, és abban is biztos, ezt sok év múlva magam fogom többet emlegetni. De így van ez rendjén. Március 24-én Balázs Gábor asztrofotó-kiállításának megnyitójára voltunk hivatalosak a Planetology.hu szerkesztőségének képviseletében. Neves szakmai és közszereplők, a helyi és a térségi oktatását képviselő résztvevők köszöntőivel, médiafelületek tudósításaival, családtagok és érdeklődők gyűrűjében az Ócsai Bolyai János Gimnáziumban tartott eseményen felvonultak a főszereplő asztrofotós-énjének kedvenc égitestjei. A Holdon át a C/2020 F3 (NEOWISE) üstökösig. Minden jót és további sok sikert kívánok-kívánunk az élet minden területén Gábor!

4 ÉVES A PLANETOLOGY.HU

Szerző: Kovács Gergő

Újfent eltelt egy év oldalunk életében és ahogy a bor is nemesedik idővel, úgy érzem, oldalunkra is igaz ez a megállapítás. Bár voltak nehézségek, a COVID sem tűnt el az életünkből (sőt!), mégis, töretlen erővel és lelkesedéssel dolgoztunk…

Az elmúlt egy év alatt 139 blogbejegyzés született 21 szerző (Balázs Gábor, Balogh Gábor, Csaba György Gábor, Fazekas Panna, Farkas Csaba, Farkas Laura, Gombai Norbert, Ivanics Ferenc, Ivanics-Rieger Klaudia, Kereszty Zsolt, Kocsis Erzsó, Kormos Balázs, Kovács Gergő, Kovács Orsolya, Pál Balázs, Rezes Dániel, Rezsabek Nándor, Szalipszki Benedek, Szklenár Tamás, Szoboszlai Endre és Tóth Imre) tollából.

A tárgyévben indult útjára a Twitter platformunk is, kiegészítve a bejáratott Planetology-csatornákat, melyek közül facebook-oldalunk kedveléseinek száma meghaladta a 4200-at, továbbá Planetology Beszélgetések néven újraindítottuk podcast-műsorunkat is. A tartalomszerkesztői gárda geológus, fizikus, földrajztanár szakemberekkel és tapasztalt tudományos ismeretterjesztőkkel bővült: csapatunk tagja lett Ivanics-Rieger Klaudia, Gombai Norbert, Rezes Dániel és Pál Balázs is. Szerkesztőségünk tagjai részt vettek olyan nívós rendezvényeken, mint az ESA tanárok számára dedikált online konferenciája (melyen Kocsis Erzsó vett részt) a Nemzetközi Űrhajós Szövetség 33. kongresszusa (Balázs Gábor részvételével), vagy a 2020-2021. évi Juhari Zsuzsanna díjak átadója, mely utóbbit a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Csillagászati Intézetében rendeztek meg és, amelyen (Kocsis Erzsó, Balázs Gábor, Rezsabek Nándor és Kovács Gergő személyében) átvehettük a Planetology.hu 2020-as oklevelét. Felelős szerkesztőnk, Balázs Gábor továbbá III. helyezést ért el a Természet Világa folyóirat XXX. Természet-Tudomány Diákpályázatán, Önálló kutatások, elméleti összegzések kategóriában.

Így, hogy ismét eltelt egy év, nem ígérhetünk mást, csak azt, hogy folyamatosan megújulva, folyamatosan bővülő tartalmakkal folytatjuk! Köszönettel tartozunk szerzőinknek, szerkesztőtársainknak, partnereinknek, továbbá minden Barátunknak és Olvasónknak, akik követik oldalunkat!

Boldog 4. Születésnapot, Planetology.hu!

Lyα, Hédervári és a JWST

Szerző: Kocsis ERzsó

Még az első pandémiás hullám sodorta íróasztalomra Hédervári Péter – „Üstököskutatás az űrkorszakban” (1983) című művét. Ma is úgy vélem, hogy az akkori kométaváró (emlékszünk a C/2020 F3 (NEOWISE) meseszép látványára?) hangulat repítette pont ezt az írást az utamba, nem pedig az “Amiről a Föld mesél” (1967), vagy éppen az “Amiről a Hold mesél” (1969) köteteit. A Magvető Kiadó által megjelentetett mű három évvel a Halley-üstökös visszatérése előtt, 1983-ban látott napvilágot. A könyv bemutatásakor csak válogattam az egyes témákban, ami egy kisebb szakmai útmutatás volt az üstökösészlelés mikéntjéhez, valamint az üstököskutatás értelmezéséhez. A könyvben alaposan feltárt „látható semmi” nem más tehát, mint egy valódi égitest, nem pedig a puszta káprázat szülötte. Bőséges bizonyítékok tárulnak fel, adatok sora mesél róluk és bolygórendszerünk törvényeiről.

Semleges hidrogén oszlopsűrűség térképek a fentebb szereplő LAE-k modellezéséhez. Az ezekből álló kiterjedt fonalas struktúrák itt láthatóak. Ezek kapcsolatban állnak a vizsgált Lyα emisszióval (1502.01349.pdf (arxiv.org) (2.oldal))

Az akkoriban elfogadott modell a szovjet-orosz űrkutatás hőskorszakának egyik „terméke”. Az 1959-ben induló Luna-2 űrszonda 35 órán át mérte a napszelet. Ezeket az eredményeket megerősítette az ugyanabban az évben felbocsátott Luna-3 is. Ezen űreszközök világító ionizált nátriumfelhőket bocsátottak ki magukból. A kísérletek során azt lehetett távcsövekkel a Földről észlelni, hogy merre “fújja” azokat a napszél. Az ionszférában lejátszódó események alapján a kutatók feltételezték a napszél létezését. Biermann német csillagász már korábban az ötvenes évek elején utalt erre. Hazánkban Detre László pedig 1952-ben az üstököscsóvákra gyakorolt hatását is vizsgálta. Ám ekkoriban a kérdés kapcsán még nagy volt a bizonytalanság a tudományos körökben is.

MUSE adatok a Lyα fényességi funkcióiról és annak teljességi görbéjét mutatja be. A kék és piros LF-ek rövid/hosszú hullámú felmérésekből (Matthee 2015; Konno 2018), és a zöld a MUSE IFU felmérésből származnak (Drake 2017; semanticscholar.org).

A szovjet űrszondákkal indulhatott el a tényleges kutatások sora. Így ma már tudjuk, hogy a napszélben elsősorban elektronok, protonok és alfa részecskék érkeznek. Hatásukra aszimmetrikussá válik a Föld mágneses tere. Ennek következtében még a Van Allen-féle sugárzási öv (melyet a magnetoszféra foglal magába) alakja is módosul. A Földnek a Nappal átellenes félgömbje felett egy ún. mágneses csóva is kialakul. Ez fokozatosan beleolvad a bolygóközi mágneses térbe. Bolygónknak globális mágneses tere van, míg az üstökösöknél ez nem figyelhető meg. Mindez későbbi vizsgálódásom szempontjából fontos elem lesz.

A porgömbmodell szerint az üstökös kómája nem más, mint „gömbszerű atmoszféra”. Ez veszi körül a magot. Anyaga gázkeverék: elektronokból és pozitív ionokból álló plazma, valamint semleges részecskék alkotják. A hidrogénkorona az üstökös magjától nagyjából egymillió kilométerre kezdődik, és akár tízmillió kilométerre végződhet.

Az óriási Lyman-alfa-blob (balra) és egy művészi ábrázolás, hogyan nézne ki közelről (Wikipedia)

Ezt a modellt vetette el 1972-ben aztán Delsalfa. Legfőbb érve a Lyman-alfa haló felfedezése volt, mivel ezt a képződményt tartja a jégmag legfontosabb bizonyítékának. A Lyman-alfa haló az üstökös magjától körülbelül egymillió kilométerre kezdődik. A hidrogénkorona körülveszi az egész kómát, majd nagyságrendileg tízmillió kilóméterre terjed ki. Biermann feltételezte, hogy ha az üstökösmagban a jég a főszereplő, akkor a fényesebb kométákat öveznie kellene egy felhőnek is. Ezt hidrogén és hidroxilgyökök alkotják, amelyekben disszociáció révén megtörténik a vízmolekulák bomlási folyamata. A térben a társaitól izolálódó hidrogénatom sugárzásának szinte teljes egészét nem a látható fényhullámok tartományában bocsátja ki, hanem az igen távoli ibolyántúliban. Pontosan abban a vonalban, amelyben a Lyman-féle sorozatban az alfa jelzést kapta. Ez 121,6 nanométeres hullámhosszon mérhető.  Ezen feltevés 1970-ben igazolódott be az Orbiting Astronomical Observatory (OAO) mesterséges holdnak a Benett-üstökös esetében végzett vizsgálataival. A kométa körül elhelyezkedő nagy kiterjedésű felhőt Code és Lillie fedezték fel. Ennek legerősebb sugárzása a Lyman-alfa vonalban érkezik.

Ha az üstökösmagot jég alkotja, akkor a hidrogéngyökökben szereplő atomok száma hozzávetőlegesen a hidrogénatomok számával lesz azonos. A Tago-Sato-Kosaka, a Kohoutek és az Encke égi vándorok vizsgálata is hasonló eredményeket hozott. Másodpercenként 1030 atom szabadul ki ezek jégmagjából, ezáltal óriási mennyiségű gáz képződik. Whipple modellje is újabb megerősítést nyert ezáltal. Delsemme 1965-től végzett kutatásait többek között megállapították, hogy a magban a közönséges jég szublimál, amikor a Naptól 450 millió kilométernél közelebb halad el. A kómán belül erős kifényesedést kell észlelnünk, amikor a Lyman-féle vonalban vizsgálódunk vízből képződött jég esetében. Egy 40000 km átmérőjű fényességmaximum észlelhető volt a Tago-Sato-Kosaka üstökös belsejében is. Ez a megfigyelés egy speciális szűrővel készült, ami a színképnek minden egyéb tartományát kizárja. Csak a rövid hullámhosszú sugárzás detektálhatja az észlelő eszköz, az, ami a Lyman-alfa vonalak mentén keletkezik a megfelelő sávban.

A világegyetem egyik legnagyobb különálló objektuma, a LAB-1 nevű Lyman-alfa-blob (Wikipedia)

Lyman-alfa emissziós vonalat kibocsátó gáz hatalmas koncentrációja detektálható a távoli világűrben, az ún. Lyman-alfa foltokban (Lyman alpha blob, LAB), messze túl galaxisunk határain. Ezek a gáz-struktúrák a világegyetem legnagyobb ismert objektumai közé tartoznak, átmérőjük meghaladhatja a 400 000 fényévet is. Mivel a Lyman-alfa emissziós vonal az ultraibolya (UV) tartományban található, bolygónk légköre pedig hatékonyan szűri ki az UV-fotonokat, ezért ezek a képződmények csak annak köszönhetően válhattak a Föld felszínéről is észlelhetővé, hogy fényük a világegyetem tágulása miatt jelentős vöröseltolódást szenved. Földünk légköre hatékonyan szűri ki az UV-fotonokat, így azon a Lyman-alfa fotonok csakis vöröseltolódással tudnak átjutni. 2000-ben Steidel és társai, majd Matsuda és kollegái keresték a LAB-okat. Mai tudásunk szerint még nem ismert, hogy ezek galaxisok sűrű halmazát jelzik-e, illetve hogyan kapcsolódnak a környező csillagvárosokhoz. Azt sem tudjuk még, hogy milyen mechanizmus hozza létre a Lyman-alfa emissziós vonalat. Ám ezen halmazok értékes nyomokat rejthetnek a galaxisok kialakulásának magyarázatához.

A Lyα fotonok valószínűleg kiterjedt Lyα emissziót eredményeznek egyes galaxisok körül. Ilyen alacsony felületi fényességű Lyα halókat (LAH) észleltek ezen képződmények Lyα képeinek egymásra vetítésével. Eredetük vizsgálatához a kutatók nagy felbontású hidrodinamikus kozmológiai galaxisképződési szimulációt készítettek. Módszerükkel különböző megfigyelési szempont alapján az egyes halok átlagos Lyα felszíni fényességprofilját is kiszámították. Megállapították, hogy a megfigyelt LAH-ok léte nem magyarázhatók kizárólag a központi emittáló galaxisból (LAE) származó és a galaxis körüli gázban lévő hidrogénatomok által nagy távolságra eljutó fotonokkal. Ehelyett inkább a külső haló régióiból származó Lyα emisszió a felelős keletkezésükért. Világegyetemünk korai szakaszának megértésében a Lyα emittáló galaxisok megértése kulcsfontosságú lehet. A kozmikus reionizáció és a galaxisképződés feltárása ezen sugárzásátviteli számítások alapján lett modellezve. Így a következő generációs teleszkópokkal, mint például a JWST (James Webb Space Telescope), az E-ELT (European Extremely Large Telescope) és a TMT(Thirty Meter Telescope), ilyen LAE-ket is észlelhetnek majd.

Karantén utáni olvasmányélmények egyike volt Hédervári Péter „Üstököskutatás az űrkorszakban” (1983) című műve.. A korabeli tanulmányokat egészítettem ki a 21. századi felfedezésekkel. A modernkori üstököskutatás vizsgálata átívelt a Lyman-féle haló tanulmányozásáig. A II. kerület újlaki városrészében élő magányos ismeretterjesztő elmélkedéseinek idején még nem tudhatta, milyen messzire juthatott ezekkel az információkkal a hálás utókor! A LAE-k észlelésével jobban megérthetjük Világegyetemünk korai szakaszát. Az észlelés pedig többek között a nemrég felbocsátott James Webb űrteleszkóp segítségével is megtörténhet. Így jutottunk el a napszél, a hidrogénkorona, és Lyα segítségével Héderváritól a JWST-ig.

Forrás:
Hédervári Péter: Üstököskutatás az űrkorszakban
https://www.britannica.com/science/comet-astronomy/The-modern-era#ref1223651
https://www.semanticscholar.org/paper/On-the-Diffuse-Lyman-alpha-Halo-Around-Lyman-alpha-Lake-Zheng/71e36abe2156200c74716887f5f926c7ec5b368c
https://www.semanticscholar.org/paper/Small-scale-Intensity-Mapping%3A-Extended-Halos-as-a-Mas-Ribas-Hennawi/a1d3e01aad794118e28ae6bcde8ad5cc10b78f3f
https://www.semanticscholar.org/paper/Resolved-Lyman-%CE%B1-properties-of-a-luminous-galaxy-in-Matthee-Sobral/f1d2077d6bf0e614251c64056929b2bf61d9bdfb
https://en.wikipedia.org/wiki/Lyman-alpha_blob
Vincze Miklós, 2022: Szóbeli közlés

A cseljabinszki meteorit részese lehetett a Holdunkat létrehozó ütközésnek

Szerző: Ivanics-Rieger Klaudia

Az oroszországi Cseljabinszk városa felett 2013-ban felrobbant meteoritnak köze lehetett a Holdat létrehozó hatalmas ütközéshez. E lenyűgöző felfedezés a meteoritokban található ásványok mikroszkópos elemzésén alapul, mely új módszereket tár fel az űrben lezajló ütközések vizsgálatában. Bár további elemzésekre is szükség van, e technika új megoldást jelenthet a Naprendszer korai, erőszakos történetének megértéséhez, és ahhoz, hogyan fejlődött és minként érte el a mai formáját. „A meteoritok becsapódási kora gyakran ellentmondásos.” – nyilatkozta Craig Walton geológus, a Cambridge-i Egyetem kutatója. – „Munkánk azt mutatja, hogy még több bizonyítékot kell szereznünk, hogy biztosabbak lehessünk a hatástörténettel kapcsolatban – ez majdnem olyan, mint nyomozni egy ősi bűnügyi helyszínen.” Az aszteroidák és meteoritok egyfajta időkapszulaként szolgálnak a Naprendszer 4,5 milliárd évvel ezelőtti létrejöttéről, ezért gyakran tanulmányozzák őket. Naprendszerünk ugyanis az újszülött Napunk körül keringő gáz- és porkorongból, az úgynevezett protoplanetáris korongból alakult ki, a bolygók a kisebb kőzetdarabok ismétlődő, építő jellegű ütközései nyomán alakultak ki. Itt, a Földön és más bolygókon is rendkívül nehéz követni ezt a folyamatot, mivel ezt a geológiai és időjárási jelenségek már sokszor felülírták; így még a nagy felületi behatások (például óriási kráterek) is eltűnhettek. Az aszteroidák viszont többé-kevésbé változatlan formában keringenek az űrben, amíg a Föld gravitációs vonzása maga felé nem téríti őket, hogy végül meteoritként zuhanjanak le a bolygóra. A meteoritokban található ásványok azonban egy új módszer segítségével segíthetnek meghatározni az ősi ütközések korát. Ezek egyike a cirkonkristályok urán-ólom általi kormeghatározása. Amikor ugyanis a cirkon kialakul, uránt tartalmaz, viszont elutasítja az ólmot. Tehát a cirkonban található ólom az urán radioaktív bomlásának terméke kell, legyen. Az uránról tudjuk, hogy mennyi idő alatt bomlik le, ezért az ólomkomponensből következtethetünk a cirkon korára. Ezenkívül egy becsapódás részben vagy teljesen is „visszaállíthatja” a radioizotópos ásvány korát. Ennek segítségével a tudósok megállapították, hogy a cseljabinszki meteorit két becsapódáson ment keresztül, az egyik körülbelül 4,5 millárd éve, a másik pedig körülbelül 50 millió évvel történt. Walton és kollégái ezen dátumokat akarták megerősíteni azzal, hogy megvizsgálták, hogyan törtek szét a meteoritban található foszfát ásványok az egymást követő becsapódások során.

„A leggyakoribban előforduló primitív meteoritok foszfátjai fantasztikus célpontok a szülőégitesten történt sokkhatások kormeghatározására.” – mondta Sen Hu, a Kínai Tudományos Akadémia geofizikusa. Összehasonlításként az új urán-ólom kormeghatározást vették alapul, a kutatók megvizsgálták a foszfát ásványok széttöredezésének mikroszkopikus részleteit, valamint a becsapódás által kiváltott hő hatását a kristályszerkezetre. Azt találták, hogy a korábbi, 4,5 milliárd évvel ezelőtti becsapódás apró darabokra törte a foszfát ásványokat és magasabb hőmérsékletnek tette ki őket. A későbbi becsapódás kisebbnek tűnt, alacsonyabb nyomással és hőmérséklettel. A kutatócsoport által szerzett eredmények arra utalnak, hogy ez a becsapódás kevesebb mint 50 millió évvel ezelőtt történt. Valószínűleg ez volt az a becsapódás, amely a szülőégitestről letörte a meteoritot és ütközési pályára állította a Föld felé. A korábbi becsapódással kapcsolatos bizonyítékok alátámasztják azt az előzetes bizonyítékot, hogy 4,48-4,44 milliárd évvel ezelőtt több, nagy energiájú ütközés történt a világűrben. Ez az időkeret azért fontos, mert egybeesik a Naprendszer két, egymástól különálló formálódási időszakával: vagy az óriásbolygók vándorlásával vagy a Holdat létrehozó ősi ütközéssel.

„Az a tény, hogy ezekben az aszteroidákban jelenleg intenzív olvadás figyelhető meg, a Naprendszer átrendeződésére utalhat, akár a Föld-Hold rendszer kialakulásának, akár az óriásbolygók keringési mozgásának eredményeként.” – mondta Walton.

A bolygóvándorlások során az óriásbolygók (Jupiter, Szaturnusz, Uránusz és Neptunusz) a jelenlegi helyzetükhöz képest a Naptól távolabb alakultak ki, és idővel közelebb kerültek egymáshoz. Ez a mozgás sok gravitációs perturbációt okozott a korai Naprendszerben, ami számos ütközést eredményezett. A Hold kialakulásánál egy Mars-méretű, a Földhöz képest fele akkora égitest körülbelül 4,5 milliárd éve súroló ütközéssel csapódott a Földnek. A Theia fantázia-nevű égitest maga megsemmisült és a Földből is anyag szakadt ki, ezen anyagot a Föld gravitációs vonzása maga körül tartotta és a kőzettörmelékből néhány millió év alatt összeállt a Hold.

A kutatók szerint a következő lépés, hogy újra gondolják a Hold keletkezésének pontos idejét, a kutatás pedig több fényt deríthet erre a lenyűgöző rejtélyre.

Forrás: sciencealert.com

A korai marsi becsapódások megértése egy apró cirkon kristály segítségével

Szerző: Rezes Dániel

Egy híres marsi meteoritban talált 4,45 milliárd éves sokkolt cirkon szemcse szolgáltathat bizonyítékot a fiatal Marsot ért becsapódások jellegéről és a bolygónak az élet számára kedvező időszakáról – számoltak be ausztrál és angol kutatók legújabb, a Science Advances nevű szaklapban megjelent cikkükben. A felfedezés fontos, mivel megváltoztathatja az eddigi elképzeléseinket arról, hogy a Mars mikortól nyújthatott az élet esetleges kialakulása számára megfelelő környezeti feltételeket.

A felfedezést a szakemberek a 2011-ben, Marokkóban talált Northwest Africa (NWA; Északnyugat-Afrika) 7034 nevű meteoritban tették, melyről jelenleg tudományos körökben úgy tartják, hogy az egyik legidősebb marsi meteorit, melyet bolygónk felszínén találtak. A 320 gramm tömegű meteorit jellegzetes fekete színű külső felszíne és vágott felülete után a „Black Beauty” (Fekete Szépség) becenevet kapta. Ezeket a meteoritdarabokat – melyeknek az első felfedezett példánya az NWA 7034 volt – egyedüliként tartjuk számon, mint a Marsról származó regolit breccsa meteoritok. Ezek olyan kőzetek, melyek egy becsapódás hatására szakadtak ki a bolygó felszínét fedő, felaprózódott idősebb kőzetek törmelékeiből álló, regolit elnevezésű képződményből. Ilyen törmelékek például ebben a meteoritban a különböző magmás, impakt olvadék és más breccsák klasztjai.

A „Black Beauty” (Fekete Szépség) becenevű, 320 gramm tömegű Northwest Africa (NWA, Északnyugat-Afrika) 7034 marsi polimikt breccsa meteorit vágott felülete (NASA)

A meteoritban talált, korai marsi kéregből származó, 4,45 milliárd éves cirkon (tetragonális kristályrendszerű cirkónium-szilikát ásvány) kristály olyan tulajdonságokat mutat, melyeket a Földön csak nagy becsapódásoknál keletkező kráterek közelében figyeltek meg ásványszemcséken. Ez arra enged következtetni a kutatók szerint, hogy a Marsot a napjainkban gondoltnál később is érhették jelentősebb becsapódások, melyek megváltoztathatták az esetleges élet számára kedvező időintervallumot. A felfedezés azért is érdekes, mivel az NWA 7034 meteoritban még sosem találtak ilyen nagynyomású sokk-deformációs jelleget mutató ásványszemcsét.

Konyak színű, drágakő minőségű cirkon kristály (1,8×1,5×1,1 cm) az észak-pakisztáni Gilgit település közeléből
(Rob Lavinsky, iRocks.com – CC-BY-SA-3.0)

Tudományos körökben elfogadott, hogy a Naprendszer kezdeti időszakában a formálódó bolygókat nagy számban érték heves becsapódások. Mivel az NWA 7034 meteoritban ezidáig nem találtak ilyen becsapódásokra utaló nyomokat, a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a Mars esetében ez a meteoritok általi bombázás ~4,48 milliárd évvel ezelőtt lecsillapodott. Ez azt jelenti, hogy a bolygó a képződése után nem sokkal már a kezdetleges élet számára elfogadható volt.

A kutatók 66 cirkon szemcsét vizsgáltak meg, melyek közül csak ez az egy hordozta magán a nagy becsapódásokra jellemző, sokkhatásra bekövetkező szerkezeti deformáció egyik jellemző típusát, a cirkon ikresedését. Ezt a deformációs típust megfigyelték többek között holdi meteoritokban és a dinoszauruszokat kipusztító impaktor (becsapódó test) által létrehozott Chicxulub-kráter képződményeiben is. A vizsgálatok alapján a szemcse egy komplex becsapódásos szerkezet központi kiemelkedéséből származhat, ahol a pillanatnyi nyomásemelkedés mértéke elérte a 20-30 gigapascalt. Fontos eredmény, hogy ez az esemény a Marson a korábban gondoltnál 30 millió évvel később következhetett be, így az élet számára megfelelő körülmények is valamivel később jöhettek létre. Ez a korábbi tanulmányok szerint – melyek a sokk által létrehozott deformációk hiányát vették alapul – már 4,2 milliárd évvel ezelőtt bekövetkezhetett. Ezzel szemben a jelen tanulmány ennek létrejöttét a Marson egykor létező folyékony víz jelenlétének első bizonyítékaira, 3,9 és 3,7 milliárd év közé datálja.

50 mikrométer hosszúságú, sokkhatásra bekövetkezett ikresedést mutató cirkon szemcse az NWA 7034 meteorit darabjában pásztázó elektronmikroszkóp (SEM) visszaszórt elektron (BSE; backscattered electron) módjával készült képén (Cox et al. 2022).

A Mars a jövőben is a nagy impakt események kutatásának tárgya lesz, mivel ezek a becsapódások azok, melyek képesek létrehozni tömeges kihalási eseményeket. Ezen felül a marsi meteoritok segíthetnek megérteni azt, hogy mikor és miképp alakult ki saját bolygónkon az élet.

Források:
[1] https://www.sciencealert.com/the-first-evidence-of-extreme-asteroid-damage-has-been-found-in-a-martian-meteorite
[2] Cox, M. A., Cavosie, A. J., Orr, K. J., Daly, L., Martin, L., Lagain, A., Benedix, G. K., & Bland, P. A. (2022). Impact and habitability scenarios for early Mars revisited based on a 4.45-Ga shocked zircon in regolith breccia. Science Advances, 8(5), eabl7497.
[3] https://en.wikipedia.org/wiki/Northwest_Africa_7034

Peches másodikok – Planetology Beszélgetések 4

Podcast újratöltve! Planetology Beszélgetések címmel régi/új podcasttal jelentkezik a Planetology.hu szerkesztői csapata. A soron következő adásunkban az űrkutatás balsorsú asztronautái közül mutatunk be néhányat. Vagy mégsem voltak olyan balszerencsések? Kiderül a „Peches másodikok” című műsorból. Ebben orosz és amerikai űrhajósok drámai történeteiről beszélget Kocsis ERzsó, Kovács Gergő és Rezsabek Nándi. A podcast az Impulzus és a Planetology.hu következő a platformjain érhető el:

Óceánja lehet a Mimasnak

Szerző: Gombai Norbert

A Szaturnusz bolygó körül keringő Mimas holdat William Herschel fedezte fel 1789. szeptember 17-én. A 396,4 km átmérőjű égitest sokáig csak apró pontként volt látható a csillagászati távcsövek okulárjában. 1979 és 1981 között aztán a Pioneer 11, valamint a Voyager 1 és 2 űrszondák felvételeinek köszönhetően végre közelről is megszemlélhettük a Mimas kráterekkel, kráterláncokkal és szakadékokkal tagolt felszínét. 2010-től, a Cassini űrszonda által átküldött fényképek még több felszíni részletet mutattak meg. A hold kétségkívül legszembetűnőbb alakzata a 130 kilométer átmérőjű és helyenként 10 kilométer mély, az égitest méreteihez képest óriási becsapódási krátere, amelyet a hold felfedezője után Herschel-kráternek neveztek el. Ez a kráter egy olyan kataklizma nyomát őrzi, amely annak idején majdnem teljesen szétszaggatta a Mimast, létrehozva a holdacska Halálcsillaghoz (a Star Wars filmek ikonikus űrállomásához) hasonló külsejét.

Forrás: NASA/JPL

2014-ben egy amerikai, francia és belga kutatókból álló csoport a Cassini Image Science Subsystem (ISS) képeit vizsgálva olyan librációs anomáliát fedezett fel a Mimas mozgásában, amely a hold keringési jellemzőivel nem volt teljesen megmagyarázható. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a librációs jelenséget vagy a hold nem hidrosztatikus egyensúlyban lévő, megnyúlt magja, vagy pedig egy, a felszín alatti, belső óceán jelenléte okozhatja.

2017-ben aztán további elemzések eredményeinek köszönhetően elvetették a belső óceán elméletét, mert az a Jupiter tektonikusan aktív Europa holdján észlelt, vagy annál nagyobb felszíni árapályfeszültségeket feltételezett volna. Mivel az árapályfeszültségek okozta felszíni repedések vagy más tektonikus tevékenységre utaló képződmények teljesen hiányoznak a Mimason, a tudósok inkább a Herschel kráterhez kapcsolódó aszimmetrikus tömeganomália jelenlétét tartották a libráció valószínűbb magyarázatának.

Forrás: NASA/JPL-Caltech/Space Science Institute

Az utóbbi évtizedek egyik legérdekesebb bolygókutatási felfedezése, hogy Naprendszerünkben gyakoriak azok a világok, amelyek kőzet- és jégrétegei alatt víz, adott esetben egész óceánok találhatóak. Az ilyen világok közé tartoznak az óriásbolygók jeges kísérői, mint például a Jupiter Europa holdja, vagy éppen a Szaturnusz Titan és Enceladus holdjai. A Földhöz hasonló, felszíni óceánokkal rendelkező égitesteknek egy meghatározott, szűk távolság-tartományban kell keringeniük a központi csillaguk körül ahhoz, hogy folyékony óceánok alakulhassanak ki felszínükön. A felszín alatti folyékony vízóceánokkal rendelkező világok (IWOWs – Interior Water Ocean Worlds) azonban sokkal nagyobb távolságtartományban is megtalálhatóak, ami nagy mértékben megnöveli a galaxisban valószínűleg létező lakható világok számát.

A közelmúltban Dr. Alyssa Rhoden (Southwest research Institute), a belső óceánokkal rendelkező holdak geofizikájának, valamint az óriásbolygók holdrendszereinek szakértője, olyan modellt dolgozott ki, amely a Mimas librációs anomáliáját, valamint a hold keringési és geológiai jellemzőit figyelembe véve mégis feltételezi egy belső, folyékony óceán jelenlétét. A hold bolygóközeli pályájának köszönhető árapály-folyamatok a keringési és forgási energiát hő formájában eloszlatják a Mimasban. Ahhoz, hogy a hold megfigyelt librációjából következtetett belső szerkezetnek megfeleljen, a Mimason belüli árapály-fűtésnek elég nagynak kell lennie ahhoz, hogy egy feltételezett óceán ne fagyjon meg, de elég kicsinek ahhoz, hogy egy vastag jeges burok maradjon fenn felette. A Rhoden vezette kutatócsoport az árapály-fűtési modellek segítségével numerikus módszereket dolgozott ki, megalkotva a legvalószínűbb magyarázatot a folyékony óceán fölötti, 22 és 32 kilométer közötti vastagságú, állandó állapotú jéghéj létezésére. A modell szerint a felszínen megfigyelhető kismértékű hőkiáramlás mértéke erősen függ az óceán feletti jégpáncél vastagságától.

Infravörös felvétel a Mimas felszíni hőmérsékleti viszonyairól. Forrás: NASA/JPL/GSFC/SWRI/SSI

Ennek az elméletnek a bizonyítására a Juno űrszonda a tervek szerint el fog repülni az Europa mellett, miközben mikrohullámú radiométerével megméri a hőkiáramlást a Jupiter holdon. A mérési adatok lehetővé teszik majd a tudósok számára, hogy megértsék, hogyan hat a hőáramlás az olyan rejtett óceáni világok jeges héjára, mint a Mimas.

Forrás: Phys.org

Magyarország és a világűr

Szerző: Farkas Csaba

Megjelent a Magyarország és a világűr című, a magyar űrkutatás és űrtevékenység hagyományait és jelenét átfogóan, mégis látványosan és élvezetesen bemutató exkluzív kiadvány, ennek alkalmából pedig Arnócz István (Magyar Asztronautikai Társaság), Rezsabek Nándor (Planetology.hu) és Dave (Impulzus Podcast) beszélgetnek.

Új bolygót fedeztek fel a Proxima Centauri körül

Szerző: Kovács Gergő

Az Európai Déli Obszervatórium VLT (Nagyon Nagy Távcső) nevű műszerével csillagászok egy csoportja felfedezte a Proxima Centauri vörös törpecsillag harmadik bolygóját – számol be a Phys.org. A most felfedezett Proxima Centauri d jelű bolygó tömege a Föld tömegének negyede, így az egyik legkisebb tömegű exobolygó, amit valaha felfedeztek. A bolygó a vörös törpe körüli lakhatósági zónában található – ez az a terület, ahol egy bolygó felszínén a víz folyékony állapotban lehet jelen. A planéta mindössze 4 300 000 kilométerre (0,029 Csillagászati Egység) kering csillagától, e távolság a Merkúr naptávolságának kevesebb, mint egytizede, keringési ideje így mindössze öt földi nappal egyenlő.

Művészi ábrázolás a Proxima Centauri d jelű bolygóról. Forrás: ESO/L. Calçada

Jóllehet az újonnan felfedezett bolygó egy hozzánk igen közeli, mindössze 4,2 fényévre lévő csillag lakhatósági zónájában található, nem szabad elfelejteni, hogy a vörös törpe csillagokból (így a Proxima Centauriból is) áradó Röntgensugárzás 400-szorosa a Napunkból érkezőnek, így az életnek ezen bolygón történő kialakulása és fennmaradása jelen ismereteink szerint erősen kétséges.

Az egyes (vörös, narancs és sárga törpe) csillagok körüli lakhatósági zónák méretének, a csillagok gyakoriságának, és az általuk kibocsájtott Röntgensugárzásnak az összehasonlítása. Forrás: APOD/NASA ESA, Z. Levy (STScI)

Források:
https://phys.org/news/2022-02-planet-star-closest-sun.html
https://www.eso.org/public/archives/releases/sciencepapers/eso2202/eso2202a.pdf

Egy éve a Mars körül: Hope képgaléria

Szerző: Szalipszki Benedek

Ma egy éve állt pályára az UAESA (United Arabian Emirates Space Agency – Egyesült Arab Emírségek Űrügynöksége) első Mars-szondája, a Misabar Al-Amal (Hope – Remény), fő feladata a bolygó légkörének vizsgálata. Az ehhez szükséges műszerek mellett egy kamera is helyet kapott a fedélzeten, ami a bolygóról készít nagy felbontású képeket látható és UV tartományban (220nm – 657nm). Az évforduló alkalmából összegyűjtöttük az ezzel készült legjobb képeket, 2021 februárjától egészen augusztus közepéig.

Bővebb írásunk a küldetésről itt (illetve a miénk itt – a szerk.) olvasható, a szonda pályára állását pedig a YouTube-csatornánkon élőben közvetítettük, az adás természetesen visszanézhető.

Megjegyzés: a képgaléria nem tudományos, csupán szórakoztató célból készült, a benne lévő képekkel kapcsolatban esetlegesen felmerülő kérdések (például hozzáférési mód) magyarázata a cikk végén található.

2021.02.10. – 1. keringés – magasság: 24687 km – RGB+UV kompozit
2021.02.26. – 12. keringés – magasság: 13007 km – RGB+UV kompozit
2021.02.26. – 12. keringés – magasság: 7821 km – RGB kompozit
2021.03.05. – 17. keringés – magasság: 10251 km – RGB+UV kompozit
2021.03.05. – 17. keringés – magasság: 2925 km – RGB kompozit
2021.03.08. – 19. keringés – magasság: 11283 km – RGB+UV kompozit
2021.03.09. – 20. keringés – magasság: 6443 km – RGB kompozit
2021.03.09. – 20. keringés – magasság: 3080 km – RGB kompozit
2021.03.16. – 25. keringés – magasság (képenként, balról jobbra): 2228 km, 2835 km, 3486 km – RGB kompozit
2021.03.16. – 25. keringés – magasság: 1700 km – RGB kompozit
2021.03.16. – 25. keringés – magasság: 1269 km – RGB kompozit
2021.03.16. – 25. keringés – magasság: 1070 km – RGB kompozit
2021.03.16. – 25. keringés – magasság: 1094 km – RGB kompozit
2021.03.16. – 25. keringés – magasság: 1337 km – RGB kompozit
2021.03.16. – 25. keringés – magasság: 11992 km – RGB+UV kompozit
2021.03.17. – 26. keringés – magasság: 20467 km – RGB kompozit
2021.05.01. – 47. keringés – magasság: 21524 km – RGB kompozit
2021.05.04. – 48. keringés – magasság: 20022 km – RGB kompozit
2021.05.05. – 49. keringés – magasság: 35123 km – RGB+UV kompozit
2021.05.06. – 49. keringés – magasság: 29466 km – RGB+UV kompozit
2021.05.06. – 49. keringés – magasság: 22625 km – RGB+UV kompozit
A különböző felszíni alakzatok elnevezései:

Catena – kráterlánc
Crater – kráter
Dorsum – gyűrődéses hegylánc/hátság
Mons – hegy, vulkán
Planitia – alföld
Planum – felföld
Terra – régió
Tholus – dómvulkán
Valles – völgy
Vastitas – kiterjedt síkság

2021.05.06. – 49. keringés – magasság: 19973 km – RGB kompozit
2021.05.06. – 49. keringés – magasság: 21801 km – RGB+UV kompozit
2021.05.24. – 57. keringés – magasság: 28447 km – RGB kompozit
2021.06.13. – 66. keringés – magasság: 30135 km – RGB kompozit
2021.06.20. – 69. keringés – magasság: 34844 km – RGB kompozit
2021.06.20. – 69. keringés – magasság: 34844 km – RGB+UV kompozit
2021.06.27. – 72. keringés – magasság: 24605 km – RGB kompozit
2021.06.27. – 72. keringés – magasság: 24605 km – RGB+UV kompozit
2021.07.02. – 74. keringés – magasság: 23916 km – RGB kompozit
2021.07.09. – 77. keringés – magasság: 23075 km – RGB kompozit
2021.07.09. – 77. keringés – magasság: 23075 km – RGB+UV kompozit
2021.07.27. – 85. keringés – magasság: 22905 km – RGB kompozit
2021.08.02. – 88. keringés – magasság: 20678 km – RGB kompozit
2021.08.02. – 88. keringés – magasság: 20678 km – RGB+UV kompozit
2021.08.09. – 91. keringés – magasság: 23963 km – RGB kompozit
2021.08.09. – 91. keringés – magasság: 23963 km – RGB+UV kompozit
2021.08.18. – 95. keringés – magasság: 19923 km – RGB kompozit
2021.08.18. – 95. keringés – magasság: 19923 km – RGB+UV kompozit
Hol találhatom meg az eredeti képeket, ha van ilyen?

A Hope által készített képek mindenki számára ingyenesen hozzáférhetők, mindössze egy egyszerű regisztrációt kell teljesíteni hozzá. A cikk írásakor egészen augusztus 30-ig vannak fent képek. Ezeket legegyszerűbben a „Quicklook” menü „EXI” almenüjéből lehet megtekinteni és letölteni. Az egyes képek viszont csak egy színcsatornát tartalmaznak, emiatt érdemes letölteni az összes elérhető képet a kiválasztott időpontból. Legjobb esetben hat színcsatorna érhető el: látható tartományban 437nm (kék), 546nm (zöld) és 635nm (vörös), és UV tartományban 220nm, 260nm, 320nm.

Az UV rétegek mi célt szolgálnak?

Ahogy a Föld esetében is, úgy itt is a felhőzet leginkább ezt a színtartományt veri vissza (a vizsgáltak közül). Emiatt ebben a tartományban láthatók a legjobban. A képeken a légkör látványának megerősítésére használtam az előbb említett ok miatt, de természetesen anélkül is megfigyelhetőek.

Miért vannak különböző színű keretek egyes képek körül?

Ez a jelenség nem mindegyik képen látható. Ennek oka, hogy az érintett képek egyes színcsatornáinak rögzítése közben a szonda a felszínhez képest akkora utat tett meg. De akkor miért hagytam rajta? Nos, éppen emiatt.

Milyen módosításokon estek át a képek?

A galériában látható eredményt úgy érhetjük el, hogy (a megfelelő igazítás mellett) színt adunk az egyébként szürkeárnyalatos képeknek (ehhez át kell konvertálni valamilyen RGB színprofilba), majd külön rétegekként egymás fölé helyezzük őket valamilyen erre alkalmas képszerkesztő programban (pl. GIMP, Affinity Photo, Photoshop, stb.). Az így kapott rétegek keverési módját (blend mode) állítsuk világosításra (lighten) vagy összeadásra (add), és már meg is kaptuk az RGB kompozit képünket. Ennél tovább is lehet menni természetesen (ahogy én is tettem a fenti képekkel), és véleményem szerint érdemes is. Ha valaki a további szerkesztés mellett dönt, a fehéregyensúly átállításával érdemes kezdeni, de nyugodtan kísérletezzük a különböző kontraszt beállításokkal is. Ezen folyamat után először is több képet felhasználva az egyik jégsapkán beállítottam az átlagos fehéregyensúlyt, amit néhány kivétellel a galéria összes képére alkalmaztam. Ezután a különböző kontrasztok beállítása és élesítés következett, majd minimális zajszűrés és exportálás.