Szerző: Marcu András

A NASA Goddard Űrközpont és a Carnegie Tudományos Intézet asztrobiológusai többféle aminosavat találtak az Asuka 12236 nevű, szenes kondritból álló meteoritban, amit 2012-ben találtak belga és japán kutatók az Antarktiszon.

Metszet az Asuka 12236 meteoritról.
Fotó: Carnegie Institution for Science/Conel M. O’D. Alexander

Dr. Daniel Glavin vezető kutató és társai analizálták a meteoritot és olyan aminosavakra bukkantak, mint a glicin, alanin, szerin, α-aminovajsav, izovalin, aszparaginsav és glutaminsav (a glicint, alanint, glutaminsavat és valint egyébként a kabai meteoritban is megtalálták – a szerk.).

A kabai meteorit, az első, melyben szerves anyagokat találtak.
Fotó: Sketchfab.com

Több bizonyíték is utal rá, hogy ennek a meteoritnak az eredeti kémiai összetétele örződött meg a legjobban az eddig talált kondritok közül. A meteorit belseje nagyon jól konzerválódott, mivel nagyon kevés víz és hő érte, ezért gyakorlatilag szinte eredeti formájában maradt meg.

Az aminosavak létrejöttéhez szügséges víz abban az aszteroidában lehetett, amiből az Asuka 12236 leszakadt, a kellő hő pedig radioaktív bomlás során keletkezett. Mivel az Asuka 12236 ilyen jó állapotban megmaradt, valószínűleg az aszteroida külső rétegéből származik, ahol elegendő meleg és víz érte.

Érdekesség még, hogy a meteoritban talált aminosavak többsége bal oldali molekulát alkot. A földi élet is ilyen aminosavakat használ a proteinek felépítéséhez.

Ez azt mutatja, hogy valami oknál fogva ez a fajta molekula van többségben az űrben is, egyelőre még nem tudni miért. Ezen molekulák kialakulásához több vízre van szükség. Az eredeti cikk a Meteoritics and Planetary Science magazinban jelent meg.