A régi időkben a csillagászok feladata volt a vallási ünnepek naptárba illesztése, kiszámítása. A naptári érdekességek sorába tartozhat olyan helyzet, amikor egy-egy keresztény nagyünnep időszakára esik mondjuk egy ismert izraelita ünnep is. Ilyen egybeesés nem ritka, de nem is túl gyakori. 2022-ben a legismertebb zsidó ünnep, a Hanuka átfedi a Karácsonyt, de volt és lesz is ilyen naptári érdekesség máskor is…
A keresztény adventi időszak utolsó, negyedik, gyertyagyújtási ünnepe idén, 2022-ben, a hanukai ünnep legelső gyertyagyújtási ceremóniájával esett egy napra, ami december 18-a, vasárnap este volt. December 25-én este, vagyis a keresztény Karácsony első napján lesz a hanukai gyertyatartón a 8., vagyis az utolsó gyertya meggyújtási ceremóniája. (Szintén naptári érdekesség lesz majd 2027-ben is, amikor a hanukai első gyertyagyújtás éppen december 24-én este történik, vagyis a karácsonyi ünnep előtti szentestén.) De fontos megjegyezni: a két ünnepnek semmi köze sincs egymáshoz! A régi időkben a naptárakat szinte minden nép esetében a tudós csillagászok, vagy a rendkívül művelt papok, netán papcsillagászok, készítették.
Mikor kezdődik a következő nap?
Az idő mérésére általában a természetben megfigyelhető periodikus változásokat használták fel, így vagy a Hold fázisváltozásai, vagy a Föld napkörüli keringésének ideje szolgált alapul a rohanó idő mérésére. De használatosak ennek keverékei is, mégpedig az úgynevezett luniszoláris naptárak, amilyen például a zsinagógai naptár. Ez a naptár rendkívül bonyolult, mert nem csak a Föld napkörüli, és a Hold földkörüli keringését „gyúrja” össze, hanem még sok vallási szabályt is alkalmaz. Amikor aztán egy ilyen naptárat párhuzamosan alkalmazunk a hivatalos Gergely-naptárral, abból lehetnek akár félreértések is! Már csak azért is, mert míg a Gergely-naptárban a „következő nap” a 24. óra utáni időpillanatban elkezdődik, addig a zsidó naptárban a „következő nap” már elkezdődik naplemente után, vagyis nem éjfél után! A naplemente utáni besötétedést követően elkezdődik a másnap, akkor, amikor három fényesebb csillag is megpillantható!
A zsinagógai naptárban (melyben 2022 decemberében az 5783. évet számoljuk) mindig kiszlév hónap 25-én kezdődik a Hanuka és tévét hónap 2-án fejeződik be. Csakhogy a Gergely-naptárban ez minden évben más és más időszakra esik, de egyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy nagyjából november-december hó valamelyik napjára kerül. Idén például december 19 és 26 között van a Hanuka. A hanukián, vagyis a hanukaünnepi gyertyatartón az első gyertyagyújtás december 18-án este kezdődött és majd 25-én este fejeződik be. Ezért fedi át 2022-ben a Hanuka a Karácsonyt. Érdekesség, hogy a szigorú szertartás szerinti gyertyagyújtás és végig elégetés miatt, a hanukai időszak alatt összesen 44 szál gyertyát használnak fel!
Templomszentelési örömünnep
A kiszlév hó 25-én kezdődő Hanuka egy templomszentelési örömünnep. Ez az ünnep a jeruzsálemi templom újraszentelésének nyolc napon át tartó ünnepe. A szó maga egyébként megszentelést, megtisztítást, jelent. Ez az ünnep az egyik legnagyobb, nyolc napig tartó zsidó ünnep, a fény ünnepe, amely egy csodára emlékezteti az izraelita népet. „Nész gádól hájá sám!” – azaz magyarul és innen nézve, nagy csoda történt ott, vagyis Izrael földjén, hajdan.
(De van egy nyelvi érdekesség is, mégpedig az, hogy amennyiben valaki éppen Izraelben van, és ott mondja a mondatot, akkor így hangzik: „Nész gádól hájá pó!” – azaz nagy csoda történt itt.)
Ez arra utal, hogy amikor időszámításunk előtt 165-ben a makkabeusok felszabadították Jeruzsálemet és a város híres szentélyét, a szíriai görögök elnyomása alól, amikor meg akarták gyújtani a zsidók az öröklámpást, hogy megünnepeljék a felszabadulást, nem találtak elegendő megszentelt olajat az úgynevezett menórához, csak egy kis korsónyit. Az új olaj sajtolásához nyolc napra lett volna szükség. Azonban az a kevéske olaj éppen nyolc napra mégis elegendő lett. Erre a csodára emlékeznek a Hanuka napjaiban, a fény ünnepén és erre született meg a nyolcágú hanukia, melynek a kilencedik ága a szolgagyertyát tartja, amivel meggyújtják az ünnepi gyertyákat, bizonyos sorrendben, vallási ceremóniával. Vagyis a hanukai ünnep nem bibliai (tórai) ünnep, hanem ezt a történelem adta a zsidóság kezébe.
A következő évek hanukai időpontja a Gergely-naptár szerint:
2023. december 08-15.
2024. december 26-31.
2025. december 15-22.
Fánk, látkesz – mifelénk is népszerű finomságok
Az ünnep talán legismertebb finomsága a híres hanukai fánk, de ugyan ilyen lehet a látke, a zsidó palacsinta (felénk inkább tócsniként, de még inkább lepcsánkaként hívjuk a finomságot). Azért, mert ezen finomságokat olajban kell kisütni, és ez is utal az ünnep mítoszában szereplő olajra, bár az akkor, közel kétezerkétszáz éve, a mécsesgyújtáshoz kellett, mégis utal a mai ünnep kulináris részére is.
– Fényességes Hanukát és egyben békés Karácsonyt kívánok minden kedves Planetology Olvasónak – ki melyiket ünnepli! A vallási ünnepek békésen elférnek egymás mellett – az emberekről sajnos nem mindig lehet ugyanezt elmondani…
(A szerkesztő megjegyzése: a zsinagógai naptárról és annak csillagászati vonatkozásairól itt olvashatnak bővebben Olvasóink: https://planetology.hu/a-zsinagogai-naptar-erdekessegei/ .)