Bolygós rövidhírek: óriási üstökös érkezett az Oort-felhőből

Szerző: Tóth Imre

A Naprendszer peremvidékéről érkezett nagy méretű üstököst fedeztek fel közel a Neptunusz pályájához közel, mintegy 30 CSE-re a Naptól, amely jelenleg már a naptól 20 CSE-re az Uránusz távolságában jár. A C/2014 UN271 (Bernardinelli-Bernstein) üstökös a Naptól mintegy 10 CSE-re húzódó Szaturnusz pályája felé közeledik és tíz év múlva lesz ott napközelben.

A kis égitestről először 2014. október 20-án készített CCD felvételt a Sötét Energia kutatására irányuló égboltfelmérő program (Dark Energy Survey, DES) Victor M. Blanco elnevezésű 4 méteres teleszkópja Chilében, majd a következő négy évben számos további alkalommal is észlelte. Egyébként Victor Manuel Blanco (1918-2011) puerto-ricoi csillagász, aki extragalaxisok kutatásával foglalkozott és tiszteletére, emlékére nevezték el a CTIO 4 méteres távcsövét.

Mostanáig nem tudtunk a Naprendszernek erről az égitestjéről, mivel a kutatóknak a program 570 megapixeles CCD kamerájának mintegy 80 ezer felvételét kellett feldolgozni, ami becslésük szerint 15-20 millió óra CPU kapacitást igényelt. Pedro Bernardinelli brazil és Gary Bernstein amerikai asztrofizikusok a Pennsylvaniai Egyetemen ezért bukkantak rá csak idén, ezért kellett várni közel hét évet a felfedezés bejelentésére. Ez idő alatt a közeledő égitest a Neptunusz pályájának távolságából az Uránuszig jutott, de a 30 CSE távolság körül felfedezett üstökös sosem volt távolsági rekord a csillagászatban. Az első felvételeken az objektum látszó fényessége mintegy 22 magnitúdó volt és a Sculptor csillagképben mozgott. Akkor is és most is a déli félteke megfigyelői számára kedvező a láthatósága. A kis égitest ideiglenes elnevezése a kisbolygókra jellemző 2014 UN271 lett, mert a 2014-ben készült felvételen a nagy távolság miatt kisbolygónak látszott, még a 4 méteres távcső sem tudott porkómát kimutatni körülette, vagy annak mérete még a felbontás határa alatt volt.

A C/2014 UN271 (Bernardinelli-Bernsteion) üstökös felfedezése után három évvel készített felvétel a CTIO 4 méteres távcsövével készült 2017. októberben. A mintegy 21-22 magnitúdó közötti összfényességű halvány kis égitest a kör közepén látható a déli égbolton levő Phoenix (Főnix) csillagkép csillagai között (forrás: Dark Energy Survey/DOE/FNAL/DECam/CTIO/NOIRLab/NSF/AURA/P. Bernardinelli & G. Bernstein (UPenn)/DESI Legacy Imaging Surveys, T.A. Rector (University of Alaska Anchorage/NSF’s NOIRLab), M. Zamani (NSF’s NOIRLab) & J. Miller (NSF’s NOIRLab).

A NASA JPL pályaadatai szerint a C/2014 UN271 üstökös nagyon elnyújtott ellipszis pályán kering a nap körül, amelynek excentricitása 0,9996464 ± 0,000070, a pályája félnagytengelye 31 ezer CSE, kb. 6000 CSE bizonytalansággal. Napközelben 10,95 CSE-re halad el központi csillagunktól, ami a Szaturnusz pályájának közepes naptávolsága. Ez a második legnagyobb perihélium-távolság, amit egy Oort-felhőből érkező üstökösnél valaha megállapítottunk.

Napközelségét csak tíz év múlva, 2031. január 23-án éri el. Naptávolban kb. 62 ezer CSE-nél, azaz durván 0,97 fényév (!) távolságban fordul vissza, az Oort-féle üstökösfelhő legkülső peremvidékén. Az Oort-felhő külső határa mintegy 1,5 fényév távolságban van a Naptól, ami a Nap tömegvonzási tartományának határa. Az Oort-felhő peremvidékén a kis égitestek mozgására már erős gravitációs zavaró hatással vannak a közeli csillagok, nagy tömegű csillagközi gáz- és porfelhők, valamint a Tejútrendszer árapály-hatása, így a C/2014 UN271 üstökös is ki volt és ki lesz majd téve ezeknek a hatásoknak. Az alábbi ábra az Oort-felhő keresztmetszetét mutatja egy onnan a Naprendszer belső téréségébe térült üstökös elnyújtott ellipszis pályájával, aminek napközelpontja a nagybolygók naptávolságában (pl. a Szaturnusz pályájánál) van, mint például a C/2014 UN271 üstökös esetében. Ez üstökös a napközelsége után visszafordul majd és visszatér az Oort-felhő peremvidéke felé (más üstökösök például elhagyhatják a Naprendszert vagy túl közel kerülhetnek a Naphoz, ahol a magjuk szétesik, illetve elszublimál).

Az Oort-féle üstökösfelhő keresztmetszete egy onnan érkező ás oda visszatérő, hosszú keringési idejű, dinamikailag új üstökös elnyújtott pályájával. A Naptól mintegy 30-50 CSE között húzódik az Edgewort-Kuiper-öv, a rövid keringési idejű üstökösök forrásvidéke. A naptávolságokat és az Oort-felhő alakját logaritmikus távolság ábrázolás érzékelteti (forrás: Sky and Telescope online, 2021.06.25., NAO).

A C/2014 UN271 ellipszis pályáján mintegy 5,45 (± 1,63) millió év alatt kerüli meg a Napot. Az üstökös pályasíkja csaknem merőleges a földpálya (ekliptika) síkjára, a pályahajlás szöge mintegy 95,6 fok. Ez úgy lehetséges, hogy a pályaszámítók 90 fok feletti szöggel jelölik, ha az égitest retrográd, azaz a Föld keringési irányával ellentétes irányban járja körül a Napot. Már amennyire ezt a közel merőleges pálya esetében értelmezhetjük. Az üstökös már a Naptól távolodóban 2033. augusztusában fogja délről-észak felé metszeni a földpálya síkját.

A C/2014 UN271 (Bernardinelli-Bernstein) üstökös pályája napközeli szakasza. A pályasíkja csaknem merőleges a földpálya síkjára, az ettől való távolságot vetítővonal szakaszok érzékeltetik. A nagybolygók pályái a Neptunuszig jelölve vannak. (NASA/JPL).

A felfedezés június közepi bejelentése után azonnal számos déli teleszkópot irányítottak az új, különleges égitest irányába, hiszen azt három éve nem látta senki. Rosita Kokotanekova (Európai Déli Obszervatórium, ESO) és Tim Lister, valamint kutatótársaik (Las Cumbres Observatory, Kalifornia) és Luca Buzzi (SkyGems Remote Telescope, Namíbia) olasz amatőrcsillagász megfigyelései szerint is a friss felvételeken kómát mutat, vagyis a 2014 UN271 egy aktív üstökös. Ennek alapján gyorsan át is keresztelték, üstökös elnevezést kapott: C/2014 UN271 (Bernardinelli-Bernstein).

Felmerül a kérdés, hogyan képződhet gáz- és porkóma egy Naptól ennyire távoli üstökösnél? Az üstökösök vízjég kigázosodásának megindítására nagy naptávolságban nem elegendő a Nap, hanem a vízjégen kívül már alacsony hőmérsékleten kigázosodása képes szuperillékony szén-monoxid és szén-dioxid okozhatja a kóma kialakulását.

A kezdetben kisbolygónak látszó 2014 UN271 átmérőjére az első közelítő becslések mintegy 100-370 km-t adtak. Miután kiderült, hogy a kis égitestnek kómája van, tehát üstökösről van szó és a sajtóban erre alapozva jelentek meg a “szenzációs” hírek a “gigantikus”, “hatalmas”, „mega” üstökösről. Azonban a kutatók ekkor már hozzátették, hogy a kóma fényének járuléka miatt az üstökösmag kisebb lehet. Amennyiben a magja legfeljebb néhányszor tíz km, ez akkor már a nagyobb ismert üstökösök sorába helyezi a C/2014 UN271-et. A C/2014 UN271 üstökös magjának pontos méretének, közelítő alakjának, tengely körüli forgási idejének és egyéb fizikai tulajdonságainak, összetételének meghatározásához további megfigyelések szükségesek. E sorok írója a HST-vel végzett üstökösmegfigyelési tapasztalatai alapján megjegyzi, hogy az aktív, kómás üstökös magja fényének detektálása nem is olyan egyszerű feladat még a kis aktivitású, rövid keringési idejű (ekliptikai) üstökösöknél sem.

Így nézhet ki egy üstökösmag a Naptól távol a művészi elképzelés szerint. A felszínén a jeges-poros anyag lehetővé teszi, hogy kóma, esetleg csóva alakuljon ki (ESA, G. Bacon).

Emlékeztetőül, az 1997 tavaszán tőlünk szabad szemmel is látványos Hale-Bopp (C/1995 O1) üstökös magjának átmérője mintegy 60-80 km lehetett, ami a modern műszerek korában eddig megfigyelt legnagyobb üstökösmag méretnek felel meg (nagyobb méretű és kigázosodást is mutató kentauroknak és Neptunuszon túli objektumoknak már kötött légköre van, ami nem kóma, ezért nem üstökösök). A C/2014 UN271 sajnos nem lesz olyan látvány a napközelségekor 2031-ben, mint volt a Hale-Bopp 1997-ben.

Fontos kihangsúlyozni, hogy a C/2013 UN271 üstökös nem jelent veszélyt bolygónkra, hiszen csak a Szaturnusz pályájáig jut be, majd napközelsége után visszafordul és az üstökösfelhő peremvidékei felé folytatja útját távolodva a Naptól és bolygónktól is. Egyébként még akkor sem jelentene veszélyt, ha a belső Naprendszerbe kerülne, mert a bolygóközi tér nagyon nagy, és a mintegy 12 472 km közepes átmérőjű Földet bolygónk relatíve kicsi keresztmetszete miatt elenyészően kis eséllyel tudná eltalálni.


Források:

Discovery image of Comet Bernardinelli-Bernstein (annotated) (NOIRLab Public Image 2021.06.25.)
https://noirlab.edu/public/images/noirlab2119b/
Giant Oort Cloud Comet Lights Up in the Outer Solar System (Sky and Telescope online, 2021.06.25.)
https://skyandtelescope.org/astronomy-news/giant-oort-cloud-comet-lights-up-in-the-outer-solar-system/
Don’t panic! But a gigantic comet is currently inbound toward the Sun (Bad Astronomy, 2021.06.22.)
https://www.syfy.com/syfywire/gigantic-comet-is-currently-inbound-toward-the-sun

MPEC 2021-M53: 2014 UN271 (IAU/MPC, 2021.06.19,)
https://minorplanetcenter.net/mpec/K21/K21M53.html

Bolygós rövidhírek: Oort-felhőbe nyúló pályájú objektumot fedeztek fel

Szerző: Ivanics-Rieger Klaudia

Pedro Bernardinelli és Gary Bernstein csillagászok nemrégiben felfedeztek egy olyan űrbéli objektumot, amelynek Nap körüli pályája az Oort-felhőbe is benyúlik – 2014 UN271-nek nevezték el – számol be a Phys.org. A kutatók a felfedezést akkor tették, mialatt olyan 2014 és 2018 közt készült archív felvételeket tanulmányoztak, melyeket a sötét energia felméréséhez gyűjtöttek. A felfedezése óta az olyan szervezetek, mint az MMPL fórum, a Minor Planet Center és a JPL Solar System Dynamics nyomon követik az objektumot, akik megállapították, hogy a Földet legközelebb 2031-ben fogja megközelíteni. A tárgyat a mérések alapján egy nagyon kicsi bolygó és egy üstökös közé teszik – feltételezhető, hogy átmérője 100-370 km. Ha kiderül, hogy a spektrum nagyobbik végén található, akkor ez lenne az eddigi legnagyobb objektum az  Oort-felhőben. De a tárgy útvonala felkeltette a csillagászok figyelmét – pályája csaknem merőleges a kilenc belső bolygó által létrehozott síkra, mélyen a Naprendszerbe és az Oort-felhőbe vezet.

Fotó: NASA

A számítások szerint egy útja a Nap körül 612 190 évet vesz igénybe. Jelenleg Naprendszer mélye felé halad, ami azt jelenti, hogy a csillagászoknak 10 év múlva lehetőségük lesz megfigyelni. Sam Deen, az MMPL fórumon posztoló amatőr csillagász “radikálisan kivételesnek” minősítette a leletet. Az objektum közeledtével az UN271 2014 tanulmányozása lehetővé teszi a kutatók számára, hogy elemezzék azt, amely néha a Naptól közel 10,9 csillagászati egységnyire is áthalad az Oort-felhőn – a Szaturnusz pályájának közelében. Amint közelebb kerül a Naphoz, valószínűleg üstökösszerű farka alakul majd ki, ahogy a felszínén a fagyott anyag párolog. Az azonban egyelőre nem világos, hogy a 2014 UN271 mennyire fényesen fog megjelenni az éjszakai égbolton itt a Földön – de valószínű, hogy fényereje valahol a Plútó vagy a Charon hold fénye közé esik; elég ahhoz, hogy erősebb távcsövekkel az amatőrök és a szakemberek is jól láthassák majd.

A tavasz utolsó holdja

Szerző: Bardóczné Kocsis Erzsó

Már nem kell hosszú köntösömbe burkolódznom, elég felgyűrt ingujjban kimenni a tavasz utolsó éjszakáiba. A várva várt nyár első sóhajától forróak lettek az esték. Muszáj hát kitelepedni a távcső mellé és órákig csak nézni, nézni… Nem gondolva a házifogságomra, az elszigeteltségemre, a szinte ellehetetlenített helyzetemre. Elmerülve Hold hercegnő csodálatos arcában semmi sem számít már: csak a tudomány, amiért élnem érdemes. Minden egyéb csak földi hívság…

Hasonlóan, mint a 17. században Galilei, észlelésre adtam a fejem. A napi fárasztó feladatok után letelepedni a lépcsőre, pont szemben a Holddal, és órákon át húzogatni a vonalakat, igazgatni újra meg újra a távcsövet… Hol vagyok én olyan rutinos, meg képzett, mint a reneszánsz tudós! De talán nem is ez a hangsúlyos most. Pontos paraméterek, adatok, koordináták helyett inkább marad a flow-élmény. Az, amit az órákon át tartó rajzolás jelenthet a nyár első sóhajától forró legutolsó tavaszi éjszakán.

Bolygós rövidhírek: először térképezték fel a helioszféra határát

Szerző: Kovács Gergő

Először térképezték fel a napszél által felfújt hatalmas buborék, a helioszféra határát, az ún. heliopauzát, mely segít a tudósoknak jobban megérteni a napszél és a csillagközi szél kölcsönhatását – számol be a Phys.org.

A Nap által létrehozott kozmikus buborék határa, a heliopauza. Forrás: NASA/IBEX/Adler Planetarium

“A fizikai modellek hosszú évek óta elméletbe foglalták már ezt.” – fogalmazott Dan Reisenfeld, a Los Alamos Nemzeti Laboratórium tudósa, és az erről szóló, az Astrophysical Journal folyóiratba publikált tanulmány elsőszerzője. “De most először voltunk képesek ezt megmérni ezt és ebből egy háromdimenziós térképet készíteni.”

A helioszféra egy, a napszél által felfújt buborék, mely főleg protonokból, elektronokból és alfa-részecskékből (két proton+két neutron, azaz egy hélium-atommag – a szerk.) áll, mely megvédi Földünket a káros kozmikus sugárzástól. Reisenfeld és csapata a NASA Earth-orbiting Interstellar Boundary Explorer (IBEX) műholdjának adatait használta, mely műhold képes detektálni a helioszféra határvidékéről érkező részecskéket. Ezen a területen a napszél által felfújt buborék a csillagközi széllel ütközve össze hozta létre a heliopauzát.

“Ehhez olyan módszert használtunk, ami a denevér hangradarjára hasonlít. Ahogy az állat repülés közben minden irányba kibocsát jeleket, a beérkező hangokból létrehozza környezete mentális térképét, úgy használtuk mi a napszelet, hogy minden irányba feltérképezzük a helioszférát.” – mondja Reisenfield.

A méréshez olyan, semleges töltésű atomokat használtak, melyek a kozmikus szél és a Napból érkező részecskék összeütközéséből keletkeztek. Ezen részecskék száma a heliopauzának ütköző napszél-részecskék intenzitásától függ. Ez a napszél-intenzitás térben változó erősségű, megalkotva egy egyedi 3D-s formát. E térkép megmutatta, hogy a helioszféra határának minimális távolsága a Naptól 120 Csillagászati Egység (Nap-Föld távolság, ~150 millió km) távolságra van, míg az ezzel átellenes irányba 350 Csillagászati Egységig nyúlik el ez a határ, mely távolság egyben e mérési technika határa is. Összehasonlításképp, a Neptunusz pályájának átmérője 60 Csillagászati Egység.

A 66 millió éve történt becsapódásnak köszönhetjük az amazóniai esőerdőt

Szerző: Ivanics-Rieger Klaudia

Egy nemrég megjelent tanulmány szerint a fosszilizálódott pollenek és levelek kimutatták, hogy az aszteroida, mely a dinoszauruszok kipusztulását okozta, egyúttal át is formálta Dél-Amerika növénytársulását, hogy így létrejöjjön a bolygó legnagyobb esőerdője. A tanulmányt Carlos Jaramillo, a panamai Smithsonian Trópusi Kutatóintézet paleobiológusa és Bonnie Jacobs, a Déli Metodista Egyetem paleobiológusa írta. Jarmillo kolumbiai származású és kifejezetten hazája trópusi erdőinek eredetét akarta megvizsgálni. A dinoszauruszok és fosszíliák rajongóinak körében igen jól ismert az aszteroida-becsapódás, mely 66 millió évvel ezelőtt kipusztította a dinoszauruszokat, mint amilyen a Tyrannosaurus rex. De azt gyakran figyelmen kívül hagyják, hogy a becsapódás más ökoszisztémákat is eltörölt. Egy új tanulmány kimutatta azonban, hogy ezen események egy másik, különösen fontos eredményhez vezettek, méghozzá az amazóniai esőerdő kialakulása, ami a bolygó leglátványosabb és legváltozatosabb környezete. A tanulmányhoz több tízezernyi növényfosszíliát elemeztek. Kimutatták, hogy a kihalás egyben egy hatalmas újraindító esemény is volt a neotropikus ökoszisztémák számára: teljesen új ösvényre terelte az evolúciójukat, ami a mai változatos és látványos ökoszisztémájához vezetett. Ezen felismerés alapvető előrelépést jelent a tudásban és új lendületet ad a trópusokon élő evolúciós örökség megőrzésének. Ez nagyon fontos, hiszen a terület olyan, ember által okozott fenyegetéssel áll szemben, amely hatalmas pusztításokat okoz Amazóniában. Pedig az esőerdő fajok millióinak létét alapozza meg, beleértve az emberét is. A szerzők szerint a becsapódott aszteroida evolúciós és ökológiai kihatással volt az amazóniai esőerdő kialakulására és más, kulcsfontosságú élőhelyekre az egész bolygón. A mai esőerdők tehát szerves részét képezik a földi életnek. Különösen az amazóniai játszik döntő szerepet a bolygó édesvízi körforgásának és éghajlatának szabályozásában. Sok akadémikus és amatőr kövületvadász eddig nem sok figyelmet fordított a trópusi területekre, mivel feltételezték, hogy a meleg, nedves helyek körülményei megakadályozzák a szerves anyagok megkövülését.

Késő-karbon kori megkövült páfránylevél Ohioból. Forrás: Wikipedia

Ám körülbelül 50 000 pollenszemet és 6000 fosszilizálódott levelet elemeztek 12 év alatt úgy, hogy a nulláról kellett elindulni. A vizsgálatokból kiderült, hogy az aszteroida – mely feltételezhetően az úgynevezett Baptistina-család tagja volt és már 160 millió évvel ezelőtt leszakadt a csoportjától, elszabadulva a Mars és Jupiter közti aszteroida-övezetből – bár kipusztította a dinoszauruszokat, ugyanúgy az amazóniai esőerdőt is kialakította. Ismert tény az is, hogy a becsapódás okozta hatások és annak közvetlen illetve közvetett következményei függenek a helyi viszonyoktól és a krátertől való távolságtól, amely a Yucatán félszigeten található és a Chicxulub nevet viseli.

A 66 millió évvel ezelőtt történt kihalást okozó Chixculub-kráter feltételezett becsapódási helye, a mexikói Yucatán-félsziget.
Forrás: NASA/JPL-Caltech

Az új-zélandi erdők például viszonylag sértetlenül megúszták, de a kutatóknak fogalmuk sem volt, hogy az esemény miként változtatta meg Afrika vagy Dél-Amerika trópusi esőerdőit. Ahogy ritkák a komplett csontváz kövületek, úgy egész fák sem őrződnek így meg. Jaramillo és kollégái ezért vizsgálták a levélmaradványokat, sőt, a mikrofosszíliának számító polleneket, a virágport. Ezek sajnos eléggé alulértékeltek, hisz nem olyan látványosak, mint egy dinoszaurusz. Pedig ugyanúgy rengeteg fontos információt hordoznak, mint a csontok. Például szépen fel lehet mérni belőle, hogy milyenek volt az adott kor növénytársulásai. Jaramillo és munkatársai egész Kolumbiában mintegy 53 helyszínt tanulmányoztak. Olyan helyeket kerestek, melyek egyrészt közvetlenül a becsapódás előtt illetve a következő tízmillió évben, a paleogén időszakban keletkeztek. Itt találták a rengeteg fosszilis levelet és pollent, melyek alapján már le tudták írni azokat a növényeket, melyektől származtak. Friss, ettől különálló tanulmányok már kimutatták, hogy a több fényt kapó leveleknek nagyobb a vénasűrűsége valamint a 13-as izotóp aránya. A falevelek formája az éghajlatra vagy annak változására is utal: a lekerekített szélűek a meleg, a fogas szélűek illetve az osztott levelek a hidegebb éghajlatokra jellemzők inkább. A csapadékot pedig a levelek mérete jelzi: a nagyméretű levelek több csapadékra utalhatnak. A kutatók a kövületek ezeket a jellemzőket tanulmányozták, hogy bemutassák a becsapódás utáni állapotokat. Más tanulmányokból szintén ismertek a következő tények: a becsapódás után a környezeti hatások miatt elindult nagytömegű fajkipusztulás először a gombák elszaporodását okozta, majd az olyan páfrányok vették át az uralmat, mint amilyenek a pajzsikafélék. Nagyobb erdők csak ezután jelentek meg. Ezen fák nagyrészét hüvelyesek alkották, melyek termése rengeteg tápanyagot tartalmazott. Ez az addig inkább mindenevő emlősök (jórészt rágcsálófélék) táplálkozását is átalakította, illetve segített az emlősök gyors elterjedésében és a különböző fajok kialakulásában. Tehát a becsapódás utáni új növénytársulások létrejötte elősegítette azt a fejlődési utat, mely végül az ember kialakulásához vezetett. A kataklizmikus megsemmisülésből főnixmadár-szerűen új élet sarjadt. A jelen kutatásból a tudósok ezt Dél-Amerikára is le tudták vetíteni. A becsapódás előtt ezt a régiót főként tűlevelű növények jellemezték, a nyitott lombkorona alatt a páfrányoknak is lehetőségük volt a burjánzásra. A dinoszauruszok valószínűleg kulcsfontosságú szerepet játszottak ezen erdők fenntartásában, például a növényzet kitisztításával, a fák ledöntésével. Az aszteroida becsapódásával azonban ez az ökoszisztéma egy pillanat alatt és visszavonhatatlanul megváltozott. A kataklizma után a valószínűleg több évig tartó tüzek elnyelték Dél-Amerika déli erdőit. A szerzők számításai szerint számos állat mellett a trópusi növényfajok mintegy negyvenöt százaléka is eltűnt a területről. Hatmillió évbe telt, mire az erdők egyáltalán visszanyerték a biodiverzitás azon szintjét, amely a becsapódás előtt volt. Ám a lassan visszanövő fajok teljesen mások voltak, mint korábban. A megjelenő hüvelyesek olyan növények, melyek szimbiotikus kapcsolatot alakítanak ki azon baktériumokkal, melyek lehetővé teszik számukra a nitrogén megkötését, ezáltal gazdagították a korábban tápanyagokban szegény talajt. Ez és a kataklizma után keletkező hamu foszforja lehetővé tette, hogy a hüvelyesek mellett más virágos növények is kifejlődjenek, így kiszorítva a tűlevelűeket. Ezen fajok már sűrű lombkoronát alakítottak ki, így versenyezniük kellett a fényért. Ezáltal alakult ki a ma ismert, több szintből álló amazóniai esőerdő.


Forrás:
Rachel Nuwel – The asteroid that killed the dinosaurs created the Amazon rain forest (Scientific American 2021. ápr.1.)
A cikk az eredeti, angol nyelvű cikk felhasználásával készült.

Göncölszekér útján

Szerző: Bardóczné Kocsis Erzsó

A Planetology.hu szakmai partnere, a COOLSTARZ csillagászati szakkör sikeres gyereknapi napészlelő- és bolygótudományi programja után egy újabb eseményt pipálhat ki a nagy nyitás óta. Az utánpótlás csapattal osztálykirándulás keretében ellátogattak a váci Göncöl Alapítványhoz és Göncöl Szövetséghez. Kiszel Vili bácsi (ahogy egész nap a ”csillagász-palánta kiskrumplik” emlegették) még nem is sejtette, hogy amikor reggel kigördült a busz a nógrádsápi Fekete István Általános iskola elől, miféle kalandos nyári napban lesz neki is része.

A gyereksereg meg sem csodálta a nógrádi dombokat, hiszen nekik ez a cserháti vidék mindennapos látvány. Bele sem gondolnak, hogy kb. 40 millió évvel ezelőtt tenger hömpölygött ezen a tájon…! A Göncöl ház udvarára begördülve házigazda már várta őket.

Egy rövid ismerkedés után a gyereksereg a Duna-parti őserdőt vette be először. Majdnem csendben, ahogy a vezetőjük mondta a „Természet anyát tiszteletben tartva” indultak el az 1993-1994-ben a Göncöl Alapítvány által létrehozott tanösvényen. Az áradó folyó időről időre megrongálja a Nagy Gábor építész tervei alapján készült utat. Ottjártukkor is kisebb kalandtúra volt néha haladni a hiányzó deszkák miatt. A tanösvény ugyanis cölöpökön álló fapallón nyugszik. De bátrak, akarom mondani cool-ok a kiskrumplik, igaz, kisebb pánikkal, egy lehorzsolt lábacskával és egy vizes cipővel, de sikeresen vették az akadályokat. Vezetőjük beavatta őket az ártéri erdők különleges világába, de a figyelmek mindig elterelődtek egy-egy kék szitakötő, barna varangy vagy egy kacsamama felbukkanásakor. Az apró halacskák és ebihalak társaságában is hosszasan időztek a 2-3 méter magas nádas hűs árnyékában.

A séta sok energiát elvett, amit sürgősen pótolni kellett, mielőtt bevackolták magukat az ásványok, kőzetek és ősmaradványok közé. Felpattanva a Göncölszekérre több millió éves földtörténeti utazás kezdődött. Vili bácsi prezentációjában találkozhattak a változatos típusú vulkanitok mellett homokkövekkel, agyagmárgákkal, mészkövekkel és dolomitokkal, kvarcokkal, kalcitokkal is. Külön érdekes volt, hogy megtudhatták lakóhelyüknek, Vác környékének milyen a földtani felépítése, milyen kőzet- és nyersanyagokkal találkozhatnak. A főbb földi kőzettípusokat (magmás, üledékes, metamorf) is megismerhették egyik vitrintől a másikig haladva. A geológiai gyűjtemény egyes darabjai ezután a nebulók kezébe kerülhettek: duplumaikat meg kellett találniuk. Mikor meg-megakadtak, kedvesen útba lettek igazítva, merre keresgéljenek tovább.

Ez a segítő jószándék volt velük egész nap: a tudomány átadása alázattal, a kisebbek szelíd támogatása, kérdéseikre türelmes feleletek. Mint kiscsirkék, úgy nyüzsögtek a jóságos, melegszívű tudós-bácsi körül. Biztos állíthatom, a lehető legjobb kezekben voltak: egy kongruens csillagásztól hallhatták a Naprendszer kialakulásának, meteoritok keletkezésének történetét. Olyan embertől, aki teljesen komolyan vette őket, a kíváncsi kiskrumplikat és abszolút szakszerűen vezette őket a Göncölszekéren. Mikor csordultig teltek a tudással, jöhetett egy utolsó nagy séta a Dunaparton, fagyizva, játszóterezve – a felnőtteknek végső kifulladásig, míg az aprajának ez a fogalom egyszerűen ismeretlen… Ők csurig töltekeztek égi csodákkal és ez hajtotta őket tovább, tovább, egészen a másnapi részleges napfogyatkozáson át a péntek délelőtti csillagászati versenyig.


Források:
https://turaotletek.hu/a-vaci-arteri-tanosveny-sejtelmes-barangolas-a-csaladdal/
http://weberdo.hu/cserhat-foldtan
https://archiv.magyarmuzeumok.hu/latogato/186_a_foldanya_ekessegei

Bolygós rövidhírek: megérkeztek az első friss képek a Ganymedesről

Szerző: Kovács Gergő

Ahogy korábbi hírünkben beszámoltunk róla, június 7-én a Juno űrszonda eddig páratlanul közel, 1038 kilométerre repült el a Jupiter legnagyobb holdja, az 5262 kilométeres Ganymedes mellett. Egy nappal a Ganymedes-közelítés után már meg is érkeztek az első képek a Naprendszer legnagyobb holdjáról – olvasható a NASA oldalán.

A Juno űrszonda közelebb repült a Jupiter legnagyobb holdjához, mint eddig bármelyik űrszonda az elmúlt több, mint két évtizedben.

Az első két felvételt a JunoCam, valamint a Stellar Reference Unit – Csillagászati Referenciaegység nevű kamerák készítették a Ganymedesről, olyan figyelemre méltó részleteket mutatva, mint meteoritkráterek, egymástól elkülönülő sötét és világos foltok, valamint olyan felszínformák, melyek tektonikus törésekhez köthetőek.

“Ez volt az az űrszonda, mely legközelebb repült ehhez az óriási holdhoz, egy nemzedék alatt.” – fogalmazott Scott Bolton, a Southwest Research Institute munkatársa, a Juno fő kutatásvezetője. “Időbe fog telni, mire bármilyen tudományos következtetést levonunk, de addig is egyszerűen csak csodálhatjuk ezt az égi csodát.”

A Ganymedes a Juno jún 7-ei felvételén. Kép forrása: NASA/JPL-Caltech/SwRI/MSSS

Az űrszonda, JunoCam nevű, látható fényben operáló kamerájának zöld csatornájában, a hold csaknem egy teljes oldalát megörökítette. Később, ha a kamera vörös és zöld csatornáinak képei is megérkeznek, a felvételekből képesek lesznek egy valódi színes kompotizot is készíteni, melyen a képfelbontás pixelenként 1 kilométer lesz. Az űrszonda továbbá a Stellar Reference Unit nevű, a Juno-t a pályán tartó navigációs kamerával is készített egy felvételt a hold árnyékos, pusztán a Jupiter fényében derengő feléről.

Ez a felvétel a Ganymedes árnyékos oldaláról készült a Stellar Reference Unit nevű kamerával. A kép felbontása 600 és 900 méter/pixel közé esik. Kép forrása: NASA/JPL-Caltech/SwRI

Az űrszonda a közeli jövőben további felvételeket fog küldeni a Ganymedesről. Emellett a Juno mélyebb betekintést fog nyújtani a hold összetételébe, mágneses terébe, ionoszférájába és jégburkába. A ’70-es évek óta feltételezzük, hogy a Ganymedes felszíne alatt a Naprendszer egyik (ha nem “a”) legnagyobb óceánja rejtőzhet két jégréteg közé szorulva. Itt feltétlen meg kell említeni, hogy az óceán alatti jégrétegre már más nyomás hat, így a jég a Földön is ismert I-es (hexagonális) fázis helyett VI-os (tetragonális) fázisban van, mely jégréteg alatt egy sziklás köpeny, illetve egy részben olvadt fémes mag található.

A Ganymedes felépítése. A két, eltérő sűrűségű jégréteg között a Naprendszer egyik legnagyobb óceánja lehet.
Forrás: Kelvinsong – Wikipedia; CC BY-SA 3.0

Akárcsak az Europa, úgy a Ganymedes hold is ideális feltételeket biztosít az élet kialakulása számára. Későbbi kutatások felfedték, hogy a hold mágneses terére, és így a sarki fényére is hatással vannak a felszín alatti tengeráramlatok, bizonyítva a nagy mennyiségű folyékony víz jelenlétét.

A Juno a későbbiekben a Jupiter két másik holdja, az Europa és az Io mellett is elrepül, mielőtt küldetése végéhez érne.

Bolygós rövidhírek: gyűrűs napfogyatkozás – a messzi Északon

Szerző: Kovács Gergő

Június 10-én gyűrűs napfogyatkozás lesz látható Európa, Észak-Amerika és Észak-Ázsia területén, a gyűrűs fogyatkozás sávja Északnyugat-Kanadán, az Északi-sarkon és Kelet-Szibérián halad át. Az esemény gyűrűs napfogyatkozás lesz, melynek során a földtávolban lévő Hold nem képes teljesen eltakarni a Napot, így csillagunk a totalitáskor egy gyűrű képében ragyog tovább.

A fogyatkozás Budapestről 12:04 és 13:27 közt lesz látható, a maximumot pedig 12:45-kor figyelhetjük meg. Az ország nyugati és keleti felén az időpontok néhány percet eltérnek. Forrás: Balázs Gábor/Stellarium/Parallaxis

Hazánkból a fogyatkozás mindössze 0,75-3,8%-os fázisú lesz, mely szabad szemmel nem/nagyon nehezen lesz érzékelhető. A Napot és a rajta lévő lévő apró “beharapást” kizárólag megfelelő napszűrővel vagy naptávcsővel nézzük! SOHA ne nézzünk távcsővel a Napba! A koncentrált fény- és hőhatás azonnali vakságot okoz!

A fogyatkozás láthatósága. Forrás: NASA

Csillagfényes gyereknap

Szerző: Bardóczné Kocsis Erzsó

A gyermekek a szemünk fényei, lehoznánk nekik a csillagot is. A Coolstarz csillagászati szakkörnek ez az egyik küldetése. Ezt igyekszik megvalósítani, mint a Planetology.hu szakmai partnere az ismeretterjesztésben. Az elmúlt pandémia időszakban ezt főleg online keretek közt próbálta megoldani, a heti egyszeri online szakköri alkalmaival, de az enyhítések meghozták végre a jelenléti programokat is.

Legutóbb egy pénteki napon a nógrádsápi Fekete István Általános iskola gyerekei láthatták Naprendszerünk fényes csillagát. A gyereknap keretében az iskola nebulói csapatokat alkottak, majd a különböző állomásokon érdekes feladatokat várták őket. A hűsítő szökőkút mellett lett felállítva egy Sky-Watcher BK 707AZ2 teleszkóp, természetesen a megfelelő napszűrővel ellátva. Míg néhány gyermek ügyességi feladatot oldott meg, a várakozók belenézhettek a 70/700-as akromatikus refraktorba.

Mindannyiszor megtörtént az, ami miatt érdemes elővenni egy távcsövet: a felragyogó arcocskák látványa, a meglepett felkiáltások (nahát, hűűűhaaa és egyéb „nem kanonizált csillagászati szakkifejezések”, amik néha nem bírnák a nyomdafestéket…) miatt mindig megéri egy ilyen eseményt szervezni. Jó látni, hogy az elsős Coolstarz-utánpótlás csoport milyen korrektül rakja sorrendbe a bolygókat egy szempillantás alatt. Látszik, hogy lelkesen készülnek a Gothard Jenő Csillagászati Egyesület versenyére, hiszen felsősöket megszégyenítő módon sorolják fel a különbségeket a gáz- illetve a kőzetbolygók közti különbségeket illetve válaszolnak a legkacifántosabb kérdésekre is. Ám a nagyobbak is ügyesebbek lettek az online alkalmak hatására, nekik is egyre kevesebb beugrató kérdést sikerül feltennem.

Hogyan tovább? Marad a szerdai digitális szakkör hetente, hiszen abba a Coolstarz mátészalkai tagozata is be tud csatlakozni – a móriczos gyerekek meglátogatása szeptemberben prioritást élvez! Valamint amint az egünk és időnk engedi, járdacsillagászkodunk, hiszen jön a nyár, és végre megmutathatom a nógrádi ifjoncoknak a bolygók királyát és királynőjét. De szerintem a Hold kráterei is ugyanolyan káprázatosak tudnak lenni egy tücsökciripeléses nyári éjszakán, mint a Jupiter felhősávjai és a Szaturnusz gyűrűje…

Bolygós rövidhírek: a Juno közelről is megvizsgálja a Ganymedest

Szerző: Kovács Gergő

CIKKÜNK FRISSÜLT!

Június 7-én a Juno űrszonda eddig páratlanul közel, 1038 kilométerre repül el a Jupiter legnagyobb holdja, az 5262 kilométeres Ganymedes mellett – számol be a NASA a Juno misszió oldalán. A fényképfelvételek mellett a Juno mélyebb betekintést nyújt a hold összetételébe, mágneses terébe, ionoszférájába és jégburkába.

A Ganymedes Jupiterrel átellenes féltekéje a Galileo űrszonda felvételén. (NASA/JPL)

“A Juno olyan érzékeny műszerek sorát foglalja magába, melyekkel úgy láthatjuk a Ganymedest, mint soha azelőtt” – fogalmazott Scott Bolton, a Southwest Research Institute munkatársa, a Juno fő kutatásvezetője. “Azzal, hogy ilyen közel repülünk el mellette, a Ganymedes kutatását XXI. századi szintre emeljük, kiegészítve a jövőbeli küldetéseket páratlan szenzorainkkal, és segítve a Jupiter-rendszerbe irányuló küldetések következő generációinak előkészítését.”

A Ganymedes geológiai térképei a NASA Voyager 1 és 2 űrszondáinak és a NASA Galileo űrszondájának legjobb rendelkezésre álló képeinek felhasználásával. Kép forrása: USGS Astrogeology Science Center/Wheaton/NASA/JPL-Caltech

A Juno műszerei már három órával a legnagyobb közelség előtt elkezdik az adatok gyűjtését. Az űrszonda ultraibolya spektrométerével (UVS), infravörös sarkifény-térképező műszerével (JIRAM) és mikrohullámú radiométerével (MWR) pillant a hold jégburka alá, új ismereteket gyűjtve az összetételéről és belső hőmérsékletéről.


UPDATE: június 8-án megérkeztek a Juno első képei a Ganymedesről:

A Ganymedes a Juno jún 7-ei felvételén. Kép forrása: NASA/JPL-Caltech/SwRI/MSSS