A Bocskai István fejedelem vezette felkelés és szabadságharc első győztes csatájának csillagászati érdekessége
A történelem-tanulmányainkból tudhatjuk, hogy 1604. október 14-ről, 15-re virradó éjszakán vezette a szilaj és harcias hajdúk seregét Bocskai István (1557-1606) fejedelem győzelemre, Álmosd határában. A csata pontosan a ma Romániához tartozó Bihardiószeg határában húzódó Nyúzóvölgyben zajlott le. Ezzel a csatával indult el a Bocskai vezette felkelés, mely nem csak győzedelmesen lezárt magyar szabadságharc volt, hanem a reformáció, és a vallásszabadság melletti kiállás is! Bocskai fejedelem történelmi nagyságát a győzedelmes szabadságharc és az azt lezáró Bécsi béke, majd a zsitvatoroki békekötés (1606) ma is hirdeti!
Az első győztes csata egy kevésbé ismert érdekességét szeretném most megosztani az Olvasókkal.
Ennek lényege, hogy jómagam – mint olyan huszárhagyomány-őrző, aki egyben csillagász-ismeretterjesztő, újságíró is – nem hagyott békén egy gondolat: az éjszaki harc gondolata…
Ugyanis a történészek, és a hadtörténészek szerint is, a Bocskai István fejedelem vezette felkelés első győztes csatáját 1604. október 14-ről 15-re virradó éjszaka vívták a vitéz hajdúk, Álmosd és Bihardiószeg határában. Az akkori égbolt látványosságának a feltárása ezért jutott eszembe!
Szoboszlai Endre megemlékező beszédet tart a Bocskai-csatáról az ütközet helyszínén állított szobornál, a korabeli csillagos égboltról. Fotó: Hajdú-Bihari Napló, HAON. Fotó: Kovács Péter, 2020.10.15.
Kíváncsi voltam, hogy nem a Hold fénye segíthette-e az éjszakai csatát? – hisz’ akkor még nem volt modern éjjellátó haditechnikai készülék vagy „közvilágítás”, ezért nem feltétlen volt akkoriban jellemző és éjszaki csatározás! Így bizony előre sejtettem: valószínűleg olyan holdfázis volt akkor, mely fázis esetén éjszaka viszonylag jó látási körülmények vannak.
Ez a sejtésem igazolódott is! Mindössze hat nappal volt holdtölte után a Hold fázisa [mely 62,6%-os volt – a szerk.]. Ilyenkor viszonylag jók a látási körülmények, még éjszaka is!
A Hold fázisa a Bocskai-csata éjszakáján. Forrás: Stellarium
Erre voltam tehát kíváncsi, mint huszár, és egyben csillagász-ismeretterjesztő is, már több évvel ez előtt és így ennek utána is néztem. És lám, a Hold fénye valóban segíthetett – ha nem volt felhős ég. No persze, az ellenség is jobban látott, de ekkor Bocskainak kedvezett a hadiszerencse… Egy bizonyos, ha felhőmentes égbolt volt a nevezetes éjszakán, akkor a Hold fénye segíthette a Bocskai seregét. (Holdtölte után körülbelül 6 nappal lehetett a Hold, vagyis utolsó negyed felé haladt már, de még jócskán „kövérkés” volt, 63%-os. A fényessége –11 magnitúdó, delelése 5 óra körül volt, kb. 18 fok deklinációval!) Ilyenkor tehát éjjel viszonylag magasan jár az égen a Hold. A szóban forgó napon kb. 21 órakor kelt fel a Hold. Egyébként majd 1604. október 24-én lett újhold fázisú égi kísérőnk.)
Hármas bolygóegyüttállás
Az égbolt nyugati irányában, közel a horizonthoz, szép bolygó-együttállás is látható volt ekkortájt, három égitest látszott egymáshoz közel, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz. A Mars ugye eleve a római hadisten bolygója. Ezen bolygók szép látványt nyújthattak. Lenyugvásuk 19 óra felé történt meg.
Igazi szenzáció is volt: az SN 1604-es szupernóva
Mind a történelmi csodát, mind az égi csodát tovább növelte egy ekkor látható égi tünemény is! Ekkortájt ragyogott az égen egy szupernóva is, amit pár nappal később a híres Johannes Kepler (1571-1630) német tudós is észlelni kezdett. Azt tudjuk, hogy a híres német csillagász és matematikus október 17-én már látta a szupernóvát – előbb nem, mert felhős ég volt, ahol akkor ő éppen dolgozott.
Az 1604 október közepén látható égboltrészlet, a bolygóegyüttállással és az 1604-es szupernóvával. Forrás: Stellarium
Ez a szupernóva volt az utolsó galaktikus szupernóva, amit felfedeztek. Tehát ez után a mi Tejútrendszerünkben már nem látott az emberiség ilyen csillagfellángolást! Fényessége körülbelül -2,5 magnitúdó lehetett, ami rendkívüli látványt nyújthatott, mert egy fényesebb bolygóhoz hasonlatos lehetett a ragyogása. A szupernóva az Ophiuchus (Kígyótartó) csillagképben látszott. A Kígyótartó csillagkép ekkor szépen látszott az égbolton, a jól ismert Skorpió csillagkép felett! Kepler a benyomásait a De Stella nova in pede Serpentarii – „A Kígyótartó lábában megjelent új csillagról” – című könyvében jelentette meg…
A Kepler által megfigyelt szupernóva (SN 1604) mai maradványa a híres Hubble űrtávcső és a Chandra nevű röntgen-csillagászati műhold képeiből összedolgozva. Forrás: NASA/ESA/JHU/R.Sankrit & W.Blair
Ekkor a Vénusz, vagyis az Esthajnalcsillag, a hajnali égbolton tündökölt! Hajnali 4 órakor kelt fel, két órával korábban mint a Nap. Így köszöntve a reggelre győztes sereget, akik akkor vonultak be Álmosdra, majd ez után Debrecenbe és Nagyváradra is, november 11-én pedig Kassára. Így és ilyen égbolttal indult a Bocskai István erdélyi fejedelem vezette dicsőséges felkelés…
Az elmúlt évek során a különböző csillagászati megfigyelések, földi és űrtávcsövek, szondák mérései alapján nagy mértékben nőttek ismereteink a különböző égitestek belső szerkezetéről. Az űrkorszak fellendülése során, tudományos-fantasztikus filmekbe illő gondolatként jelent meg a más bolygókra, holdakra utazás mellett az űrbányászat ötlete is. Vissza-visszatérő ötlet ez, hogy esetlegesen ásványokban gazdag aszteroidákat bányásszanak, amelyek a mérések alapján lényegesen gazdagabb lelőhelyei bizonyos ásványoknak, mint saját bolygónk.
A Földön jelenleg igen nagy problémát jelent a különböző ásványok fellelhetősége, illetve azok gazdaságilag is megtérülő kitermelése. Aktuális problémaként gondoljunk csak például a különböző akkumulátorok alkotóelemeként szolgáló lítiumra és más olyan nyersanyagokra, melyeknek kitermelése sokszor már nem gazdaságos. A Naprendszerben keringő aszteroidák anyagát hasonló anyagösszetétel jellemzi, mint a Földet, hiszen ugyanabból az anyagkorongból álltak össze. Azonban míg bolygónk esetében a nehéz elemek többsége a magban, illetve annak környékén található, az aszteroidák igen kicsi gravitációja miatt elegendő lenne csak azok felszíni régióit kitermelni.
Az aszteroidákat összetételük alapján három fő csoportba sorolhatjuk, mindegyik csoport neve annak belső szerkezetére utal:
C-típusú aszteroidák: Ezek szénben gazdag égitestek („carbonaceous”), az összes ismert aszteroida 75 százalékát ez a típus alkotja, így a leggyakoribb aszteroidák, sőt az aszteroida-öv külső részein az ott található testek majd mindegyike ebbe a típusba sorolható (több, mint 80 százalékuk). Kőzetszöveteik akár igen jelentős vízkészlettel is rendelkezhetnek. Anyagösszetételük nagyon hasonló összetételt mutat, mint a Földre érkezett szenes meteoritok.
A C-típusba tartozó 253 Mathilde
M-típusú aszteroidák: Fémben gazdag égitestek („metal-rich”), amelyek összetétele igen magas vas-nikkel tartalmat mutat, így valószínűsíthetően egykori proto bolygók magjai vagy azoknak széttöredezett maradványai. Legnagyobb képviselőjük a 16 Psyche (278x232x164 km), mely felszínének fémtartalma (valószínűleg főleg vas és nikkel) meghaladja a 90 százalékot, míg a fennmaradó rész szilikátos kőzetekből áll. Sűrűsége nagyon hasonló a Földre hullott mezosziderit meteoritokéhoz (4 g/cm3), de spektruma azoktól különbözik, így nem valószínű, hogy a mezoszideritek szülőégiteste.
A 16 Psyche kisbolygó (Kép forrása: Maxar/ASU/P.Rubin/NASA/JPL-Caltech)
S-típusú aszteroidák: Az aszteroidák második legnépesebb csoportja, szilikátos ásványokban gazdagok („siliceous”), összetételüket főleg vas és magnézium szilikátok alkotják. Legnagyobb képviselőjük a 3 Juno (320x267x200 km).
Az S-típusú aszteroidák egy másik jeles képviselője, a 433 Eros
A kisbolygóövet alkotó égitestek távolsága miatt átirányult a figyelem a bolygónk pályájához közel keringő (akár azt metsző) égitestekre, melyek összefoglaló neve „NEO” (Near Earth Object – Föld közeli objektum), ezekből napjainkra több, mint 27 ezret ismerünk. Egy 2013-as kutatás 12 olyan aszteroidát választott ki ezek közül, melyek elérhetőek lennének a jelenlegi rakéta technológiákkal. A kutatócsoport által „ERO”-nak („easily recoverable objects” – könnyen visszaszerezhető objektumok) nevezett igen kicsiny égitestek, így akár egy jövőbeli projektben bolygónkhoz vontathatóak.
Ezek mellett természetesen több távolabbi égitest is felkerült a potenciálisan megtérülő űrbányászati objektumok listájára. A már említett magas vas, nikkel, kobalt és arany tartalommal bíró 16 Psyche bányászati értéke mintegy 27.7 ezer milliárd dollár, ebből a profit akár 1.8 ezer milliárd dollár is lehet. Viszont ne feledjük el azt a tényt, hogy az eddig más égitestekről a Földre visszajuttatott anyagmennyiség mindösszesen csak alig pár grammot ér el. Így az űrbányászat sci-fi filmekbe illő ötlete egyelőre az űrtechnológia távoli jövője.
Források: „Easily Retrievable Objects among the NEO Population” – https://arxiv.org/abs/1304.5082 „Asteroid mining” – https://en.wikipedia.org/wiki/Asteroid_mining „16 Psyche” – https://en.wikipedia.org/wiki/16_Psyche
2.rész: Gőzölgő, fortyogó csodák, sziszegő források
Miután szeges bakancsunkban bejártunk számos gleccsert és jégbarlangot, ideje átmelegíteni dermedt végtagjainkat. Szigetünk ehhez is tálcán kínálja a változatosabbnál változatosabb lehetőségeket. Gőzölgő fürdőben ejtőznénk, vagy kénes illatú pöfögő mezőkön járnánk? Megtehetjük szabadon, de miért is? Geológiai szempontból Izland egyedülálló. Létezését a közép-atlanti gerincben lévő nagy vulkáni hasadéknak köszönheti, ahol az eurázsiai és az észak-amerikai tektonikus lemezek távolodnak egymástól, ami miatt az ország területe még ma is évente körülbelül 5 cm-rel növekszik. Bárhová is indulnánk, legyen az nyugat vagy kelet, esetleg észak, számos mesterséges geotermikus medencét is találhatunk.
Ha Angrboða, az óriásasszony valamilyen különleges helyen szerette volna megvendégelni a letelepedő őslakosokat, akkor egy „mudpot” vagy „mud pool” tökéletes választás lett volna. Extrém, igazán kemény vikinges helyszín ez a savas forró forrás. Színpompás, hiszen iszapja fehér vagy szürkés, néha vöröses vagy rózsaszínű foltokkal tarkított a vasvegyületek miatt. Magas hőmérsékletű geotermikus területeken alakulnak ki ezek a fumarolák. A kevés rendelkezésre álló víz található itt, ami olyan helyen tör a felszínre, ahol a talaj vulkáni hamuban, agyagban és egyéb finom részecskékben gazdag. Az iszap vastagsága általában a talajvízszint vastagságával együtt változik. Képzeljünk el egy bugyborékoló iszapból álló medencét, ahol a sav és a mikroorganizmusok a környező kőzetet agyaggá és iszappá bontják! Némelyek segítenek a gázt kénsavvá alakítani, ez bontja a kőzetet agyaggá. Az eredmény egy ragadós képződmény, amin keresztül a szagos gázok pöfékelnek. A felszíni víz sekély, ami az agyagbélése miatti vízzáró mélyedésben gyűlik össze. Ennek nincs közvetlen kapcsolata a földalatti vízfolyással. Az alatta található termálvíz gőzt bocsát ki. Ekkor kezd pöfékelni a talaj, felmelegítve az összegyűjtött felszíni vizet. Hidrogén-szulfid gáz jelenléte adja az iszapfoltok jellegzetes, záptojásra emlékeztető szagát. A forrásban lévő iszap gyakran a „mudpot” peremére spriccel, mintha egy mini-vulkán keletkezne. Mini? Meggondolandó a kisebbítendő jelző, hiszen akár egy-másfél méter magasságot is elérheti ez a kispriccelés! Mégsem hívjuk őket “sárvulkánoknak”, azok természetükben nagyon eltérőek.
Pattanjunk be hát négykerék-meghajtásos autónkba és irány a héthatár! Azért nagyszerű Angrboða, az óriásasszony vendégének lenni, mert random találhatunk utunk alatt geotermikus medencéket. Nem messze a kis Bíldudalurtól, a nagy Arnarfjörður-fjord egy kisebb fjordos részében Reykjarfjarðarlaug „fazeka” is vár minket: Itt betonozott, és egy forró természetes körülbelül 45 Celsius-fokos geotermikus medence is található. Nem hiába említettem viszont az össszkerék-meghajtást, hiszen télen nehézkes megközelíteni. Ha igazán autentikus, ősi izlandi érzést szeretnénk, akkor irány az ország legrégibb régiójában található Krossneslaug! Bár az út meglehetősen hosszú és kihívásokkal teli: a 643-as kavicsos út nehéz és néhol kissé ijesztő is, elkél a viking virtus. Medencénk végtelen: szinte összeér a geotermikus víztükör az óceán kékjével. Sőt, púpos bálnákat is lehet láthatunk meleg vizes ejtőzés közben, ahogy felszínre törnek, és felemelik uszonyukat. De repkednek körülöttünk tengeri madarak is. Pihenő fókákat, akár még delfineket is láthatunk a távolban. Szintén csak a nyári időszakban, amikor nyugodtan csodálhatjuk a tenger vad, fekete kavicsos tengerpartját ezen geotermikus medencénk széléről. Mivel a Snaefellsnes-félsziget fő útvonalától távol esik, nem sokan tudnak Landbrotalaug titkos melegvízforrásáról. A körülbelül 25 perces út után meglátni az Eldborgot. A tűzhányó egy rövid vulkáni hasadékon fekszik. Átmérője mindössze 200, mélysége pedig 50 méter. Egy 5000 és 6000 évvel ezelőtti kitörés során keletkezett. Formája kecses, klasszikus vulkáni: sima lejtős oldalakkal és egy nagyon karakteres kráterrel. Az Elborg egy fröccsenőkúp, azaz robbanásszerűen tört ki, nagy viszkózus lávát lövellve a levegőbe. Ez félig szilárdan landolt vissza a kráterbe. Majd annak oldalain lecsöpögött, mintegy összehegesztve a vastag kőzetdarabokat. Így alakult ki az egyedi megjelenése. A területen található öt kráter közül ez a legnagyobb. Gyakran fészkelnek hollók a falában lévő lávaüregekben – ki tudja talán Huginn („Gondolat”) és Muninn („Memória”) Odin két kísérője is meg-megpihen itt, miután kilenc világon keresztülrepült. Elbúcsúzva hercig vulkánunktól érjük el Landbrotalaugot. Igen, jó helyen járunk! Egy itthoni kék artézi kútra emlékeztető valamiből folyik a tagjainkat kellemesen elzsibbasztó meleg víz. A Snaefellsnes-félszigeten található kicsiny tóba valóban csak két, maximum három ember fér el egyszerre. A hozzá vezető út szintén számos hagyományos és történelmi helyszínt keresztez. Ha valahogy elakadtál Reykjavíkban, vagy nincs kedved egy hosszú, egész napos melegvíz-misszióhoz, de mégis szeretnél valami geotermikusat, irány Reykjadalur! A Seltjarnarnes partján egy pinduri, inkább egy lábfürdő, mint medence található. Ám hozzá is jár a lenyűgöző kilátás: Esja és a Snæfellsjökull gleccser lehet a meditációnk háttere! Esja kialakulása az utolsó jégkorszak elejére tehető. A kitörésekből felemelkedő magma egy gleccser alatt lávaréteget hozott létre. Amikor a jég visszahúzódott, ennek részét leaprította, létrehozva a hegy a jelenlegi formáját. A vulkán már rég nem aktív, így ez a kinézete megmaradt. Az Esja bazalt- és tufakőzetekből áll. Izland két tektonikus lemez (Eurázsia és Észak-Amerika határán) fekszik, a folyamatos feszültség állandóan nyugat felé tolja az üledékes talajt. Ezért a hegység nyugati része a legidősebb (kb. 3,2 millió éves), a keleti pedig a legfiatalabb (kb. 1,8 millió éves). Svínafellsjökull pedig az Öraefajökull vulkán közelében található.
A Disznóhegy lusta lejtőit évszázadok óta koptató természetes képződmény, az UNESCO világörökség része. Még a déli régióban parkolsz és egy igazán illatos élményre vágsz? Akkor érdemes megkeresni a Seltún – Krýsuvíkurhverir hévízforrásokkal szembeni egyik iszapmedencét.
Azt, amit Fúlipollurnak, azaz bűzös szagú pocsolyának is neveznek. Színes, mesebelien változatos formákkal teli világa talán kárpótol a záptojás illatodért. Fából készült ösvényeken eljuthatsz két kilátóba is. Seltún közelében található egy másik több, mint érdekes geotermikus terület. Ez egy szellemről kapta a nevét. Gunnuhver iszapmedencéjénél a gőz itt olyan hatalmas, hogy akár el is tévedhetsz benne. Igazán zabolázatlan vidék: a gyakori földrengések miatt hatalmas agyagkilövések is megszakítják a fehér ködöt. Igazán földöntúli élmény: körbeburkolva hószínű felhőben, meg-megremeg a lábunk alatt a talaj, közben pöfékel és köpköd Gunnuhver…! Még mindig Reykjavík közelében, Nesjalaugar és a Köldulaugar geotermikus területén ámulhatunk a barna, sárga, narancssárga árnyalatok sokaságától kezdve a legvilágosabb vörös színeken, miközben a geotermikus víz legélénkebb kékje is elvarázsol. A Hverahólmi meleg vízében való fürdés több évtizedes hagyomány. A meleg, tiszta, kénben gazdag, egész évben 38-40 Celsius-fokos vizet Vaðmálahverben az emberek ruhamosásra is használták. Sőt, 1894-ig itt működött Flúðir közösség törvényhozó testülete is. A Secret Lagoon, azaz Gamla Laugin, Izland legrégebbi „uszodája”. A Flúðir melletti Hverahólmi geotermikus területén található. A Vaðmálahver, (Básahver vagy a Litli Geysir) biztosítja teljes egészében a lagúna vízkészletét. Folyamatos a vízpótlás, a teljes kicserélődés 24 óra alatt megtörténik. 1909-ben a Gamla Lauginban tartották az első úszóleckéket a szigeten, egészen 1947-ig. Majd egy hosszú, évekig tartó álom következett, ami 2005-ben ért véget, majd 2014. június 7-én újranyitották.
A Köldulaugar (Hideg hévízforrások) fumarolák és szolfatárák (iszapforrások), társaságában látogatható. Itt inkább barnás és sárgás színű kovasav- és kénlerakódásokat látható. Ezt kis patakokban vörös erek tarkítanak, ami a jelen lévő vasvegyület piros színe. A legismertebb északi geotermikus terület a Hverir/Hverarönd, a Námafjall-hegy mellett. Ez Izland egyik legnagyobb kénes forrásvidéke. A bugyborékoló és sziszegő varázslat mintegy 4 km2 -en terül el. Óriási fumarolák, gőzölgő nyílások miatt az „ Eldhús djölfulsins”, azaz Pokol Konyhája fedőnéven található Angrboða, az óriásasszony turisztikai katalógusában. Krafla területén találjuk meg Leirhnjúkurt (Agyaghegy), a maga gyönyörű, ragyogó geotermikus színeivel.
Igazi planetológiai kaland részese lehetünk, ha erre járunk: mintha holdbéli tájon barangolnánk. Leirhnjúkurban annyi kontraszt van: a vulkán piros, rózsaszín és narancssárga, a geotermikus víz átláthatatlan kék és fehér, a fekete a még mindig füstölgő láva. Számtalan fumarolát és színes, bugyborékoló forró forrás teszi még inkább interplanetárissá az élményt. Holdkőzetek helyett pedig sárga kéngolyókat gyűjthetünk be. A Leirhnjúkur 592 méterrel emelkedik a tengerszint fölé, de ennek csak 50 métere van a föld felett. Ha nem tudnánk, észre sem vennénk, hogy ez egy valódi vulkán! Van egy másik gyönyörű geotermikus terület északon, amely sokkal kevésbé látogatott, mint Hverarönd és a Krafla.
A Þeistareykirt akkor érdemes meglátogatni ha egyedül szeretnél elmerülni a természetben. Ez is egy fumarola-paradicsom szolfatárokkal és agyagmedencékkel. Itt is narancssárga, élénkvörös, fehér és sárga színű a talaj. A szürke iszaptócsák és a földből felszálló füstök titokzatos hangulatot kölcsönöznek ennek a területnek. Mintha valósággá válnának a régi szellemtörténetek. Saudarkrokur várostól északra, a Skagafjordur fjordban található Grettislaug. Itt a víz hőmérséklete egész évben körülbelül 39 °C, bár természetesen az időjárás befolyásolhatja ezt. Grettislaug az egyik leghíresebb izlandi monda, a Grettis Saga főszereplőjéről kapta a nevét. A mese a hatalmas, erős ember életét követi nyomon, aki húsz évig élt törvényen kívüliként Izlandon. Számos hely, ahol állítólag megfordult, az ő nevét viseli. A 20. század elején a fürdő megsemmisült egy viharban. A helyhez kapcsolódó legendák miatt azonban a helyiek úgy döntöttek, hogy 1992-ben újjáépítik. Egy második medence is került ide, ami Jon Eiriksson nevű helybéli után kapta a nevét. Nagy Drangey-szigetre tett túrái miatt a “Drangey Jarlja” becenéven emlegetik. Ölfusvatnslaugarra geotermikus területet átszelő hasadékzónára is a fumarolák és szolfatárok jellemzőek. A Hengill (804 m) kivétel, de körülötte (az északnyugati oldalon nem) számos forró forrás található. A Hengilltől keletre feltörő forró források meglehetősen sok szén-dioxidot tartalmaznak: a vizet felszálló gázbuborékok kavarják, de a csordogáló víz hőmérséklete is csak kb. 70 °C. A szén-dioxid magmás eredetű. Az intrúziók megszilárdulásakor kerül ki, majd keveredik a talajvízzel. Ilyen a magas hőmérsékletű geotermikus rendszerekben fordul elő. A Hengill lábánál, Ölfusvatnslaugarnál egy nagy tufalerakódást is tanulmányozhatunk. Régebben még gejzírek voltak aktívak errefelé. Nem lehet betelni a sok színnel (az kénes illattal annál inkább…), a tagjainkat kellemesen átmelengető forrásokkal….! Hosszasan járhatnánk még be észak, dél és nyugat döbbenetes formájú geotermikus területeit. Még a Blue Lagoon-ról szó sem volt, pedig a Golden Circle egyik fő állomása… De majd legközelebb elugrunk oda is! Ám esztétikai oldala mellett másik aspektusa is van a sok hőforrásnak. Mint ahogy a jégbarlangok kapcsán már felmerült a fenntarthatóság, így erről most is szót kell ejtenünk röviden.
Izland Európa egyik legszegényebb, tőzegtől és importált széntől függő országából magas életszínvonalú országgá vált. A geotermikus energia helyiségek fűtésére történő felhasználásában úttörő szerepet játszik. A geotermikus erőművek jelenleg az ország teljes villamosenergia-termelésének 25%-át állítják elő. 2014-ben a elsődleges energia-felhasználás nagyjából 85%-a származott hazai megújuló erőforrásokból. A geotermikus források pedig Izland elsődleges energia-felhasználásának 66%-át teszik ki. Izland köztudottan világelső a geotermikus távfűtés alkalmazásában, a háztartások mintegy 9/10-ét geotermikus energiával fűtik. Míg a jégbe zárt buborékok megszűnésén aggódunk, ez a bio-energia-felhasználás egyfajta reményre adhat okot. Hiszen ha egy ország ennyire komolyan veszi a megújuló erőforrások alkalmazását, akkor Angrboða, az óriásasszony turisztikai katalógusában nemcsak a fumarolák és szolfatárok lesznek benne, hanem Huginn és Muninn, Odin két kísérő hollója is meg-megpihenhet sokáig a gleccsereken is, miután kilenc világon keresztülrepült.
A NASA Apollo-missziói által Földünk hűséges kísérőjén gyűjtött, majd anyabolygónkra fuvarozott holdkőzetekhez szoros barátság fűz. A Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) gyűjteményében levő Apollo-11 és -17 mintákról 2018-ban még a kiállítói téren kívüli hatalmas raktárrendszerből tudósítottam az Élet és Tudomány hasábjain (Holdszilánkok. Apollo kőzetminták a Természettudományi Múzeumban. 2018/45.). Ennek beharangozója blogoldalamon itt jelent meg: https://rezsabeknandor.blogspot.com/2018/10/apollo-holdkozetek-termeszettudomanyi_95.html. 2019-ben az évfordulós Apollo 50 tárlaton a felbecsülhetetlen értékű példányok, valamint a legnagyobb méretű-tömegű hazai holdi meteorit mellett megtisztelő módon saját holdkutatás-ereklyéim is kiállításra kerültek: https://rezsabeknandor.blogspot.com/2019/10/a-hold-opusz-es-relikviaim.html. A mostani hétvégén a Juhari Zsuzsanna-díj elismerő oklevelével jutalmazott blogoldalam pedig az Apollo-17 űrhajó legénysége által a Földre hozott holdkőzetről tudósít – testközelből!
Természetesen az MTM „A Hold felfedezése” címmel illetett időszaki kiállításának volt és van más vonatkozása is. A november 3-i megnyitón felvonultak a nemzetközi űrhajós kongresszus tagjai, a Holdra sosem jutott Puli rover manőverezett, nemcsak kiállítási tárgyként díszelgett, továbbá folyamatosan zajlottak és zajlanak a témában viszont kétségkívül szakértő Bérczi-Hargitai-Kereszturi planetológus-triumvirátus előadásai. A tárlaton látható továbbá az említett Apollo-11 és -17 goodwill, látványos Armstrong űrruhájának méretarányos 3D-es replikája. Sok az információ, és szerencsére a kiállított holdtérkép magyar vonatkozású elnevezései között a Hédervári-kráter is ott virít, viszont a hatalmas holdi panorámakép elől egy fotó kedvéért sem mozdul el a teremőr néni.
De lehet itt bármi, a lényeg a 70215,41 jelzetű holdi mare bazalt! Az eredeti, 70215-ös, 8110 g-os, 230x130x105 mm-es, mikrometeoritok becsapódásának nyomát őrző kőzetmintát 1972 decemberében a Derültség tengerének peremén, a Taurus-Littrow-völgyben a holdkomptól 60 m-re az a Harrison Schmitt geológus gyűjtötte, aki az első KUTATÓ volt a holdfelszínen. Ne feledjük (a számomra példaképként szolgáló Jack Schmitt kivételével), az Apollo-missziók katonai pilótákból űrhajóssá avanzsált tagjai (korábbi űrrepüléseik felkészítését leszámítva) természettudományos ismeretek, valamint terepi munka gyakorlatának híján voltak. A gondos kezek aztán már földi laboratóriumban vágták a 3,84 milliárd éves magmás kőzetet, geokémiai, ásvány- és kőzettani vizsgálatain túl darabjait tudományos kísérletekre is felhasználtak. Kémiailag a szilícium-dioxid (SiO2) mellett magas titán-dioxid (TiO2) tartalma érdemel figyelmet, valamint vas-oxidot (FeO) tartalmaz legnagyobb arányban. Ásványtani szempontból a piroxén, a plagioklász és az olivin a meghatározó.
Az Amerikai Egyesült Államok kormánya által támogatott, belsős és külsős kurátorok-kreátorok, valamint közreműködő partnerek révén megvalósult tárlat a Magyar Természettudományi Múzeum (1083 Budapest, Ludovika tér 2-6.) Kupolacsarnokában az év végéig védettségi igazolvány felmutatásával a nyitvatartási időben díjmentesen látogatható. A kiállított 120 g-os 70215,41 kifejezetten bemutató célokat szolgál, valódi „rock star”-ként turnézza körül a Földet. Ne mulasszuk el magyarországi vendégszereplését.
Planetology Beszélgetések címmel régi/új podcasttal jelentkezik a Planetology.hu szerkesztői csapata. A soron következő adásunkban nehéz szívvel emlékezünk Naprendszerünk kilencedik bolygójára. Vagy mégsem? Kiderül a „Pluto for President” című műsorból. Ebben a törpebolygó múltját és jelenét tárgyalja ki Kocsis ERzsó, Kovács Gergő és Rezsabek Nándi. A podcast az Impulzus következő platformján érhető el:
2021. november 1-5 között zajlott a Nemzetközi Űrhajós Szövetség 33. kongresszusa. A rendezvényt Magyarország másodszor rendezhette meg, először 1986-ban adott otthont hazánk a kongresszusnak. Ebben a cikkben a kongresszus az “Űrhajósok a Műegyetemen” elevezésű november 3-ai eseményéről, annak is a BME-n megrendezett részéről lesz szó, melyen én is részt vehettem. Az esemény célja, hogy közelebb hozza a középiskolás és egyetemista diákokat az űrhajózáshoz és az űrkutatáshoz, illetve hogy esetlegesen felkeltse az érdeklődést a téma iránt.
A szerdai nap folyamán az előadások mellett Schuminszky Nándor űrgyűjteményét és a legnagyobb magyar műhold, a RadCube szemléltetési célú makettjét tekinthettük meg, de űripari cégek is képviseltették magukat ezen a napon.
Az űrhajósok és a rendezvény fő üzenete
A szerdai budapesti eseményen hét űrhajóssal találkozhattak a jelenlévők. Az USA-ból Mary Ellen Webber és Jan Davis, Oroszországból Oleg Kotov és Valerij Tokarev, Kanadából Julie Payette, Németországból Ulrich Walter és magyar részről Farkas Bertalan voltak jelen.
Ulrich Walterrel
Az előadások során és a jelenlévők által az űrhajósoknak feltett kérdések nyomán szó esett az űrben zajló kutatói tevékenységről, az emberi testre és pszichére ható tényezőkről és ezek a visszatérés utáni hatásáról, a marsutazás mikéntjéről és ennek nehézségeiről, a jövőben tervezett eseményekről. Az első előadás végeztével Dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztostól a következő magyar űrhajós kiválasztási folyamatáról tudhattunk meg információkat.
Október 26-án, kedden 5:15-kor ébresztőm hangjára hűvös hajnalra ébredtem. Korai kelésemnek nem kisebb célja volt, mint elutazni Balatonlellére és ott megtalálni hazánk legújabb, frissen hullott meteoritját. Kiugrottam tehát az ágyamból és egy bő óra múlva már dideregve álltam a kelenföldi vasútállomás peronján a 6:42-es Balaton InterCity-re várakozva…
Schmall Rafael fényképe a „balatoni tűzgömb”-ről
A „balatoni tűzgömb” október 20-án 18 óra 28 perckor húzott át hazánk felett, melyet több kamera is lencsevégre kapott. A nagy fényességű meteor a mérések alapján közelítőleg ÉÉNy-DDK-i irányban haladt, beesési szöge 70 fokos meredekségű volt. A jelenség – több szemtanú beszámolója és szeizmológiai mérőállomás adatai alapján – hangrobbanással is járt. A számítások szerint a légköri áthaladást túlélő és földre hulló kőzetdarab(ok) tömege nem érhette el az 1 kilogrammot. A szórásmező számítását K. Gábor végezte el, aki a deles (UT) és éjfeles (UT) modellek adataival számolva két eltérő szórásmezőt határozott meg egymástól nem messze, Balatonlelle határában. (Jelen cikkben a deles széllel számolt szórásmező „déli szórásmező”-ként, míg az éjfeles széllel számolt szórásmező „északi szórásmező”-ként van feltüntetve.)
…a vonatút végén 8:23-kor nagy kedvvel szálltam le a balatonlellei vasútállomáson. A síneket magam mögött hagyva már a városban is a földre szegeztem tekintetemet, azonban kis idő elteltével rá kellett jönnöm, hogy a városban az utakon aszfaltozás zajlik (ami nem használ annak, ha egy fekete olvadási kéreggel bevont kőzetet keresünk), így inkább a házak és a kertek kerültek figyelmem középpontjába, míg a településen átgyalogoltam.
Érkezésem a balatonlellei vasútállomásra
A város végén lekanyarodva elhagytam a vasút irányába tartó utat és rátértem a szántóföldek és szőlősbirtokok irányába tartó műútra. Itt az út mentén a tárcsázott földek oldalában haladtam szememmel már folyamatosan a felszínt pásztázva, közben egy-egy kisebb földterületre is betértem, ahol térdmagasan álltak a levágott kukoricaszárak. Utam során többször is kereszteztem a szórásmező középvonalát és a számolt terület tágabb környezetében is jártam. A kutatást nehezítette, hogy a házak, zárt kertek, szőlőbirtokok és a szórásmező nyomvonalával nagy szögben telepített szőlőültetvények sorai miatt nem lehetett a feltételezett szórás vonalán haladni. A déli szórásmező DNy-i végén található szántóra érve, az M7-es autópálya mellett több időt töltöttem a kereséssel, majd visszaindultam az északi szórásmező irányába.
Az általam bejárt útvonal (vörössel) és a számított szórásmezők középvonalai (kékkel)A déli szórásmező DNy-i vége az M7-es autópálya felüljárójávalSzőlőültetvények a déli szórásmező területénA két számított szórásmező között elterülő hatalmas, tárcsázott földterületLegelő az északi szórásmező területénSzarvasmarhák legelnek az északi szórásmező területén. Itt hatalmas területen villanypásztor akadályozta a továbbhaladástMagányosan álló fák az északi szórásmező területén található legelőn
A két számított szórásmező között található terület átnézése reménytelinek tűnt, mivel a két szórásmező számítása két eltérő szélértékkel valósult meg, a jelenség pedig a két időpont között történt. Így az ezen a területen található, már kiforgatott krumpliföldön is jelentősebb időt töltöttem fel-alá járva. A hátrahagyott burgonyán kívül itt sem találtam meg a keresett darabokat, így továbbhaladtam a Balaton irányába.
Teknőspáncél a legelőn, melyből lakója már régen „kiköltözött”Az egyik „találat” a legelőn. Első pillanatra megörül az ember, de kézbe fogva egyből kiderül az igazság…
Az északi szórásmező alapvetően más tereppel jellemezhető, mint a déli. Itt legnagyobb részben legelők találhatóak, melyeken szarvasmarhák élvezik a legelészést, miközben megcsodálják az odatévedt meteoritvadászt. Sajnos a jószágokat hatalmas területen villanypásztorral kerítették körül, mely megakadályozta a keresés folytatását, ezért a fennmaradó terület dús, zöld füvén folytattam a kutatást, sajnos kevés sikerrel. Néha megakadt a szemem egy-egy kisebb darab, szürke kőzettöredéken, azonban ezeket kézbe véve egyértelmű volt, hogy azok nem a keresett meteoritfragmentumok. Meglepődtem azonban, amikor a legelő közepén egy teljes teknőspáncélba botlottam.
A borvidékekre jellemző csatos üvegek porcelán dugóiÉrdekes alkotás az egyik balatonlellei ház kapubejárójában
Az északi szórásmezőn végezve a vasút irányába kitérővel mentem, és újra átvágtam olyan területeken, melyeken már jártam, hátha keresztezik egymást útjaink az áhított meteorittal. Ez sajnos nem így történt, azonban csüggedésre nincs okom, mivel az időjárás kegyes volt hozzám a 16 kilométeres túra megtételéhez, kellemes, napfényes utam volt a nap folyamán. Emellett a borvidékekre jellemző olyan tárgyakat találhattam, mint a csatos üvegek porcelán dugói és megtekinthettem a településen eldugott érdekes, egyedi alkotásokat is.
A vörös bolygóból becsapódás által kiszakadt, majd a Föld pályáját keresztező anyagok közül az egyik legkülönlegesebb a Chassigny szerkezete. A eredeti marsi meteorit család (SNC) névadói, a Shergotty és a Nakhla mellett ez adta a harmadik alaptípust, habár hullása ennek történt legkorábban. A Shergotty és Nakhla hullásáról, illetve a meteoritok anyagszerkezetéről korábbi cikkeinkben találhatnak olvasóink információkat. Ebben az írásban áttekintjük az egyik legritkább marsi meteorit típus névadójának történetét.
1815. október 3-án, délelőtt 8 óra környékén egy fényes tűzgömb szelte át az égboltot Franciaország Chassigny települése felett. Többen lövésekhez hasonlatos hangokat hallottak, amely az űrből érkező nagyobb méretű anyagdarabok szétrobbanása, fragmentálódása során keletkezik. Igen látványos nappali jelenség lehetett ez a tűzgömb, de még fontosabb, hogy az eredeti anyag egy kicsiny része túlélte a bolygónk légkörében megtett pusztító utazást és több darabja a felszínre hullott. Az egyik szőlőültetvényen dolgozó munkás látta is, ahogy tőle néhány száz méterre a talajba csapódnak kőzetdarabok, amelyek összegyűjtésére meg is indultak a környékbeliek. Langres település orvosa, Pistollet is hallott az eseményről és a hullás után két nappal a helyszínre érve megkezdte a további darabok utáni szervezett kutatást. Feltételezte, hogy az általa összegyűjtött mintegy 4 kilogrammnyi mintának legalább kétszeresét szedték össze a környékbeliekkel együtt, de ezek később teljesen a feledés homályába vesztek. Továbbá sajnálatos, hogy az eredetileg általa összegyűjtött anyagdarabokból mára mindösszesen 570 gramm maradt fenn.
A három főcsoport névadói a bécsi Természettudományi Múzeumban: Chassigny (1815, Franciaország; chassignitek), Shergotty (1865, India; shergottitok), Nakla (1911, Egyiptom; nakhlitok); mellettük a legnagyobb, 18 kg-nyi össztömegű Zagami (1962, Nigéria) egy darabja; valamint az ugyanezen fizikai paraméter tekintetében második helyezett, emblematikus Tissint (2011, Marokkó) – Rezsabek Nándor felvétele
A legnagyobb megmaradt töredékek neves múzeumi gyűjtemények részét képezik, így megtekinthetőek a Bécsi Természettudományi Múzeumban, illetve a Smithsonian gyűjteményben is. A Chassigny az első feljegyzett marsi meteorit hullás, habár természetesen eredetére csak később derült fény. Anyagösszetételét részletesen megvizsgálták, a jelenlegi mérések szerint mintegy 11 millió évvel ezelőtt szakadhatott ki egy marsi becsapódást követően és hagyta el végleg a vörös bolygó környezetét. Anyaga leginkább vasban gazdag dunit (Fo86), amely nagyrészt olivinből áll, egészen pontosan 91.6% olivin, 5% piroxén, 1.7% plagioklász, 1.4% kromit, illetve 0.3% átolvadt anyag (Prinz et al. 1974). Ez teszi igazán különlegessé a másik két névadó marsi meteorithoz képest, mivel a Chassigny anyaga határozottan más típusú, a Mars köpenyének mélyéből származik, sokkoltsága is lényegesen kisebb, mint például a shergottit típusú marsi meteoritokénak. A róla elnevezett chassignitek csoportja az egyik legritkább marsi meteorit típus. Cikkünk megjelenésekor mindössze 3 ilyen osztályba sorolt marsi meteoritról tudunk, ezek a Chassigny mellett az NWA 2737 és az NWA 8694. Előbbi katalógusban szereplő talált össztömege 611 gramm (9 darabra törve találták meg), míg a másik tömege mindössze 54.8 gramm, mindkettőt Marokkóban találták 2000-ben, illetve 2014-ben.
A Chassigny kevés megmaradt anyagmintája (ezek töredékek és vékonycsiszolatok) a múzeumok méltán féltett kincse, emiatt igen ritka – lényegében szinte elérhetetlen – a magángyűjtők körében. Rendkívüli esetben fel-felbukkan egy-két picike „mikró”-nak nevezett porszemecske, amelyre szinte azonnal lecsapnak a figyelmes magángyűjtők. Záró képünk e cikk írójának gyűjteményi képe, amelyen egymás mellett láthatóak a marsi SNC meteoritok névadói.
A három fő marsi meteorittípus: a Shergotty, a Nakhla és a Chassigny – a Szerző felvétele
Október 28-ára egy ősz végi, igazán impozáns napkitörést prognosztizáltak az előjelzések. Azon a csütörtökön 17 óra 35 perckor megtörtént az X1-es erősségű napkitörés. Szombatra pedig a NOAA (a Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal – National Oceanic and Atmospheric Administration) SWPC (Űridőjárás-előrejelző Központ – Space Weather Prediction Center) az ötfokozatú skálán G3-as erősségű geomágneses vihart vetített elő.
A CME associated with Thursday's solar flare is expected to reach earth tomorrow. A G3 (Strong) Geomagnetic Storm Watch is in effect for Saturday and Sunday, and may drive the aurora over the Northeast, to the upper Midwest, to WA state. Check https://t.co/WeNidVVNv6 for updates. pic.twitter.com/GOvR3a8AJX
Ez év júliusában volt hasonló történés. Azóta tudjuk, hogy hiába ácsorogtunk volna a hazai erkélyeken, nem láthattuk volna az aurora borealis szeszélyes táncát magyar égbolton. Ám mielőtt belemerülnénk, mi volt az, amit végülis nem láttunk, egy rövid áttekintés: a Nap felszíne alatti, egy kb. 200000 km vastag rétegben igen viharos, turbulens események történnek.
Ezek hozzák létre azt a mágneses teret, aminek szerkezete, időbeli változása további folyamatokat generál. Ez a dinamómechanizmus, ami mechanikai energiából elektromágneses energiát termel. Ennek köszönhető, hogy egy bizonyos helyen a mágneses tér iránya a maximális térerősség alatt megközelítőleg kelet-nyugati irányú (toroidális tér), ám a minimális térerősségnél a pólusok irányába mutató (poloidális tér). A naptevékenység emiatt fog 11 éves ciklusokban változó erősséget produkálni. A mostani 25. ciklus a 2019. decemberi minimummal indult, és előre láthatóan 2025. nyarán fog tetőzni. A napkitörés tehát nem más, mint hirtelen energia-felszabadulás. A mágneses tér újraformálódása történik az aktív vidék felsőbb rétegeiben, elsősorban a kromoszférában. Mind a részecskesugárzás, mind az elektromágneses sugárzás növekszik ekkor a naplégkör egy bizonyos területén. A csillagunk felületén lejátszódó események közé tartoznak a napkitörések, azaz a flerek.
Ezeket először 1859-ben Carrington angol csillagász észlelte. Hale pedig 1892-ben figyelte meg spektroheliográfiával a flereket. Nagyobb napkitörések általában a napfoltcsoport közepén, a mágneses polaritásokat elválasztó nullavonal két-két oldalán alakul ki. Földünkön több hullámban jelennek meg a napkitörés okozta zavarok. A fénysebességgel haladó rádióhullámok körülbelül 7-8 perc alatt érik el bolygónkat, majd a következő hullámmal érkező töltött részecskék 2-3 nappal múlva lesznek érzékelhető hatással. A napkitöréseket egy betűrendszer szerint osztályozzák. A C-osztályú viharok elég gyengék, az M-osztályúak erősebbek, az X-osztályúak pedig a legintenzívebbek. Az X2 kétszer annyira, mint az X1, az X3 háromszor annyira intenzív stb. Ha közvetlenül a Föld felé irányulnak, a legerősebb X-osztályú kitörések szoktak zavart okozni a rádió- és műholdas kommunikációban, és felerősíthetik az aurora borealist. A K-indexet, és ezen keresztül a bolygó K-indexét a geomágneses viharok nagyságának leírására használják. Ez megmutatja bolygónk mágneses mezejében bekövetkező zavarokat. Az SWPC arra használja, hogy eldöntse, ki kell-e adnia geomágneses riasztást – , illetve figyelmeztetést az érintett felhasználóknak. Tehát 1859-ben volt a legelső dokumentált észlelés. Szeptember 1-jén 11:18-kor Richard Carrington napcsillagász távcsövén keresztül figyelte meg, majd vázolta fel a napfoltokat. Ez a kitörés volt az elmúlt 500 év legnagyobb dokumentált napvihara. Az azt követő sarki fényt még a Karib-térségben is látni lehetett.
Súlyos fennakadásokat okozott a globális távíró-kommunikációban is. Az 1972. augusztus 4-ei nagy napkitörés az USA néhány államában (pl Illinois) megszakította a távolsági telefonos kommunikációt. Az 1989 márciusi pedig kilenc órán át tartó áramszünetet okozott Kanadában. 2000. július 14-én egy X5-ös fokozatú néhány műhold rövidzárlatát okozta. 2003. október 28-ai olyan intenzív volt, hogy az űrszonda érzékelőjét is túlterhelte. Nem is csoda, hiszen a NASA szerint körülbelül X45-ös csúcserősséget ért el. 2006. december 5-ei körülbelül 10 percre megzavarta a műholdak és a Föld közötti kommunikációt, valamint a globális helymeghatározó rendszer (GPS) navigációs jeleit. Október 28-án csillagunk jelenlegi ciklusának egyik legerősebb viharát vártuk. A X1-es osztályú napkitörés 15:35 (GMT) érte el a csúcspontját. Ez átmeneti, erős rádiós áramszünetet okozott például Dél-Amerika közepén. A kitörésből származó koronális tömegkilövellések szombaton vagy vasárnap (október 30-31.) érték el a Földet. Erős geomágneses viharával kissé megzavarva a műholdas kommunikációt. Ennek köszönhettük a szebbnél-szebb sarki fényes képeket skandináv barátainktól – már attól, aki volt oly szerencsés, hogy nem csak a felhőket fotózhatta…C. Alex Young, a NASA tudományos igazgatóhelyettese szerint (marylandi Goddard Űrrepülési Központjának heliofizikai részlege) ezt a napkitörést egy koronális tömegkitörés (CME) kísérte. Ez az AR2887 nevű aktív napfoltból indult, ami most éppen a Nap közepén helyezkedik el. Egy másik aktív napfolt, az AR2891 október 24-én egy közepes, M-osztályú napkitörést okozott. Ez is átmeneti rádiókimaradást eredményezett a magas frekvenciákon, valamint GPS-kimaradást az alacsony frekvenciájú jeleket használó eszközöknél. Az elkövetkezőkben egyre több űridőjárási hatást tapasztalhatunk, ahogy haladunk a napmaximum felé. A Napunk bármikor képes meglepetést okozni egy-egy váratlan nagyobb kitöréssel. 2024-2025-ig akár még valóban ácsorogtunk a hazai erkélyeken, látva az aurora borealis szeszélyes táncát magyar égbolton.
