Kapcsold be a mikrofont, Dave! – Planetology Beszélgetések 3

Planetology beszélgetések címmel régi/új podcasttal jelentkezik a Planetology.hu szerkesztői csapata. Soron következő adásunk szereplői: az eszközhasználó majomember, egy rendkívüli utat megélt űrhajós és egy szénfekete monolit. Vajon a 2001: Űrodüsszeia tényleg minden sci-fi filmek ősatyja, vagy csupán elvont művészfilm? Erről a kortalan filmről beszélget Kocsis ERzsó, Rezsabek Nándi és Kovács Gergő, nem másnak, mint Dave-nek a társaságában! A podcast az Impulzus következő platformjain érhető el:

Hamis biológiai nyomok: megtévesztő jelek a marsi élet kutatásában

Szerző: Rezes Dániel

A Journal of the Geological Society nevű szaklapban jelent meg brit kutatók legújabb összefoglaló cikke azokról az ismert fizikokémiai folyamatokról, melyek képesek az életnyomokhoz hasonló megjelenésű struktúrákat alkotni. Ilyen nyomok lehetnek például több más jelenség mellett bizonyos molekulák és ásványok. Az összegzést a kutatók azért készítették el, hogy rávilágítsanak arra, hogy ezek a megtévesztő markerek milyen környezetben és hogyan jöhettek létre a korai Marson. A tudósok nagy figyelmet szenteltek azoknak a képződményeknek, melyekkel a NASA Perseverance rovere és az ESA jövőbeli Rosalind Franklin rovere találkozhat és megmintázhat a marsfelszíni vizsgálati területen.

A tudományos világban gyakran hallani arról, hogy a marsi élet kutatásában valótlan következtetésekre alapozott pozitív eredmény jöhet létre az által, hogy a detektált anyagok és mintázatok hasonlítanak az élet által létrehozott és hátrahagyott termékekre. Ennek a kockázatnak a csökkentésére jelentős erőfeszítéseket kell tenni, hogy a fokozódó számú, marsjárókkal végrehajtott küldetések valós sikereket érjenek el a marsi élet kutatásában.

A cikkben a szerzők a hamis biológiai nyomok számos példáját összegyűjtötték, melyeket napjainkig földi kőzetekben és meteoritokban laboratóriumi körülmények között azonosítottak a világ több intézményében. A bemutatott jelek között szerepelnek olyan képződmények, melyek baktériumsejteknek vagy éppen szénalapú szerves molekuláknak látszanak. Azonban azt is kiemelték, hogy sok más jelenség várhat még felfedezésre, mivel a Mars geológiájára vonatkozó önszerveződő abiotikus folyamatok nem szisztematikusan megkutatottak.

Organikus és inorganikus biomorfok (McMahon & Cosmidis 2021)

A múltban sok alkalommal tévesztették meg a kutatókat hamis biomarkerek. Ismertek olyan képződmények ősi földi kőzetekben és marsi meteoritokban is, melyek mikrobák fosszilis maradványinak látszanak, azonban mélyre ható vizsgálatuk bizonyította a biológiaitól eltérő eredetüket. Megjegyzendő azonban, hogy mivel az élet feltételezhetően abiotikus geokémiai reakciók önszervező folyamatainak eredménye, a természetes abiotikus termékek összetettsége nem alábecsülendő.

Mivel az élet jelei nagyon hasonlítanak az élettelen folyamatok által létrehozott termékekre, a Marson talált bárminemű fosszíliára hasonlító nyom eredete bizonytalan. Azonban a szerzők bíznak abban, hogy a hamis biológiai jelek problémája kezelhető. A jelenségek interdiszciplináris (több tudományt, szakterületet érintő) vizsgálata és megértése által érzékenyebben el tudjuk majd különíteni az élet eredeti és hamis nyomait mind a földi és marsi, mind pedig a Naprendszer többi égitestjének vizsgálata során.

Pásztázó elektronmikroszkóp (SEM) szekunder elektron (SE) módjával készült közismert kép az Allan Hills (ALH) 84001 nevű marsi meteorit törött felületén található láncszerű struktúráról

„A cikkünk egy figyelemfelhívás, melyben az életet utánozó folyamatok jobb megismerését kezdeményezzük a marsi körülmények között azért, hogy elkerüljük ugyanazokat a hibákat, melyeket már többször elkövettünk.” – nyilatkozzák optimistán a jövőbe tekintve Dr. Sean McMahon és Dr. Julie Cosmidis, a tanulmány szerzői.

Források:
[1] http://www.sci-news.com/space/martian-false-biosignatures-10290.html
[2] McMahon, S., & Cosmidis, J. (2021). False biosignatures on Mars: anticipating ambiguity. Journal of the Geological Society, 25 p.

Tycho de Brahe, a dán csillagász

Szerző: Csaba György Gábor

Gazdag év volt a természettudomány számára 1543. A tudományban hosszú évszázadok során alig történt előrelépés, de ebben az évben két korszakalkotó könyv is megjelent. Az egyik Vesalius műve volt, a „De humani corporis fabrica”, az emberi anatómia első pontos és hiteles atlasza, mely lehetővé tette az orvostudomány megújulását. A másikat Nicolaus Kopernikusz fromborki kanonok adta ki „De revolutionibus orbium coelestium” címmel; ebben a szerző az addig általánosan elfogadott földközéppontú világkép helyett napközéppontút ajánlott.

Kopernikusz azonban ragaszkodott ahhoz az elképzeléshez, hogy a bolygók egyenletes körmozgást végeznek. Ez pedig nem tette lehetővé az égitestek helyzetének pontos előrejelzését – holott erre fontos igény volt: a tengeri hajók a csillagászati táblázatok alapján navigáltak, és az adatok pontatlansága károkat, veszteségeket, sőt hajótöréseket okozott. Az új elméletet ezért egyelőre nem sokan fogadták el.

Három évvel Kopernikusz könyvének megjelenése (és a szerző halála) után egy igen előkelő főnemesi családban megszületett Tycho de Brahe. Családja diplomatának szánta, és 1559-től előbb Koppenhágában, majd német egyetemeken (Lipcse, Wittenberg, Rostock, Bázel, Augsburg) képeztették őt. Rá meglehetősen jellemző érdekesség, hogy egy alkalommal egy másik nemes ifjúval összevesztek egy matematikai tételen, s a vitát párbajjal döntötték el. Ennek során az ifjú kardjával lenyeste Tycho orrát – a csillagász ezután egész életében arany és ezüst ötvözetéből készült orr-protéziseket hordott, melyeket egy kis tégelyben mindig magánál tartott kenőccsel rögzített a helyére. A dolog később ízetlen tréfákra is alkalmat adott, pl. azt mondták róla: azért tudja olyan jól megfigyelni az égitesteket, mert nem csak a szemén, de az orrán is kilát.

Először tehát jogi tanulmányokba kezdett. Azonban 1559-ben látott egy – nem túl mutatós – részleges napfogyatkozást. A jelenséget természetesen előre jelezték a csillagászok, s ez a tény meglepően mély hatással volt a 14 éves Tycho-ra. Úgy látszik, azonnal elhatározta, hogy életét a csillagászatra teszi föl. Családja nem akart ebbe belemenni, ezért hogy ellenőrizze jogi tanulmányait, egy nála alig idősebb magántanárt (Anders Sörensen Vedel-t, akiből később az első nagy dán történész lett) adtak mellé. Így Tycho csak titokban foglalkozhatott csillagászattal, de ennek ellenére nagy szorgalommal belevetette magát. Egy kis éggömb segítségével megtanulta a csillagképeket, s egyszerű szögmérőkkel meg egy Jákob-pálcával megfigyeléseket végzett, míg mentora aludt. Műszereit az ágyában rejtegette a takaró alatt. Szakszerű oktatást nem kaphatott, mégis sikeresen elsajátította a csillagászat tudományának alapjait. Idővel rokonai belátták, hogy szenvedélye „gyógyíthatatlan”, s belenyugodtak.

1563-ban megfigyelte a Jupiter és a Szaturnusz oly szoros együttállását, hogy a két bolygó fénye szinte egybeolvadt a Rák és az Oroszlán csillagképek határa táján. Kénytelen volt megállapítani: a rendelkezésre álló csillagászati táblázatok elfogadhatatlanul pontatlanok: a jelenség időpontjában az ún. Alfonz-táblák egy hónapot, Kopernikuszé pedig néhány napot tévedett. Úgy gondolta, ez a pontatlanság megengedhetetlen (amiben igaza is volt); elhatározta, hogy pontosabb világképet s annak alapján pontosabb táblázatokat dolgoz ki.

Készített néhány jobb szögmérő műszert, többek között egy nagy quadránst. (Ne feledjük, hogy a távcsövet még nem találták föl, erre csak majd fél évszázad múlva kerül sor. Addig csak többé-kevésbé pontos szögmérők álltak a csillagászok rendelkezésére.) Ezekkel – többnyire német városokban – szorgalmasan végezte észleléseit. Eredményeit egy kis könyvbe jegyezte föl, hogy majd később ellenőrizhesse és fölhasználhassa őket. Köztük talán a legfontosabb volt az 1572-ben a Cassiopeia csillagképben feltűnt csillag megfigyelése. A jelenség nagy ámulatot és aggodalmat keltett a csillagászokban, mivel Arisztotelész óta úgy vélték: a csillagok közt (a Hold feletti égi szférában) nem történhetnek változások, csak a bolygók mozgása, de az is csak körpályán. Megpróbálták az égitestet Hold alattinak magyarázni, pl. üstökösnek, amit akkor még légköri jelenségnek hittek – de kitűnt, hogy a csillagokhoz képest nem mozdul el, tehát nem lehet üstökös. Tycho figyelte az „új csillagot” kb. 18 hónapig, azaz mindaddig, míg látható volt. Azután könyvet írt a titokzatos jelenségről, amelyről nem tudhatta, hogy valójában micsoda (ma már tudjuk: egy csillag robbanása, ún. szupernóva volt). Könyvére sokan felfigyeltek, köztük II. Frigyes dán király is. Ő meghívta Tycho-t a koppenhágai egyetemre, de ezt az ajánlatot Tycho nem fogadta el.

Eddig a csillagászok nem törekedtek túl nagy mérési pontosságra. Tycho azonban rájött: a bolygók mozgásának részletes elemzését csak a lehető legpontosabb adatok alapján lehet elvégezni. Tehát szüksége volt a korban elérhető maximális pontosságra képes műszerekre. Ilyeneket tervezett is, és amint módjában állt, el is készítette őket. A pontosság növelésének legegyszerűbb módja a műszer méretének növelése, ezért eszközei igazi monstrumok voltak, beállításukhoz gyakran több ember segítsége kellett.

Az volt a terve, hogy keres magának valahol német vagy svájci földön egy megfelelő helyet, ahol letelepedve obszervatóriumot építhetne magának. Választása Baselre esett. De mielőtt oda utazhatott volna, a dán király ismét kecsegtető ajánlatokkal kezdte „bombázni”, s végül felajánlotta neki Hven szigetét, hogy ott teljhatalmú úrként éljen s a király költségére építse meg csillagvizsgálóját. Némi habozás után Tycho ezt már nem utasította vissza. 1576-tól megépítette az obszervatóriumot (Uraniborg néven), felszerelte műszerekkel – s közben fejedelmi módon élt és uralkodott kis birodalmában. 17 évig dolgozott zavartalanul hatalmas és igen pontos műszereivel, s minden derült éjszakát kihasznált. Ez idő alatt kora legpontosabb megfigyeléseit végezte el és jegyezte föl (a mérés bizonytalanságának mértékével együtt). Először kimérte mintegy 1000 csillag pontos koordinátáit, figyelembe véve a légköri fénytörést és a precessziót. A bolygópozíciókat ezután úgy határozta meg, hogy megmérte három közeli csillagtól mért szögtávolságukat, s ezekből számolta ki a bolygó adatait. Sok csillag esetében is ugyanígy, három másik, már kimért csillaghoz viszonyította a pozíciót. A méréseket igyekezett olyan gyorsan végezni, hogy egy, vagy lehetőleg fél perc alatt elkészüljön, nehogy közben az égitestek helyzete észrevehetően megváltozzék. Ez természetesen sok gondos munkát és rengeteg bonyolult számítást igényelt, de így igen pontos eredményekhez jutott. Gondosan megvizsgálta a Nap és a Hold mozgását is, és ezekben egyenlőtlenségeket fedezett föl és mért ki (a Hold esetében a ma variációnak, ill. évi egyenetlenségnek nevezett változásokat). A légköri fénytörést (refractio) alighanem némileg pontatlanul vette figyelembe, mert úgy vélte, hogy ez a Nap esetében más, mint a csillagoknál.

1577-ben fényes üstökös tűnt föl. Tycho ezt is alaposan megfigyelte, és bebizonyította: az égitest egészen bizonyosan nem Hold alatti volt, hanem a Holdnál legalább hatszorta messzebb kellett lennie. Ebből arra következtetett, hogy az égen nem lehetnek szilárd kristályszférák, mint azt eddig általában hitték, hiszen azokat az üstökösnek, miközben közeledett, majd távolodott tőlünk, szét kellett volna törnie.

A Naprendszerről – ezt is figyelembe véve – felújított egy régi görög elméletet, Hérakleidész elképzelését. Eszerint a világ közepe a Föld, de csak a Hold és a Nap kering körülötte (körpályán). A bolygók, szintén körpályákon, a Nap körül keringenek. Az égi mozgásokat a Földhöz viszonyítva ez a kép lényegében helyes, ha a köröket ellipszisekkel helyettesítjük. (Csak az a gond, hogy mai fizikai ismereteink alapján dinamikailag bajos lenne megindokolni – de akkor még nem törődtek dinamikai megfontolásokkal.) Elméletét „De mundi aetheri recentioribus phaenomenis” című könyvében fejtette ki 1588-ban.

Sajnos miután II. Frigyes elhunyt, utóda nem támogatta az udvari csillagászt ugyanolyan gazdagon és türelmesen. Tycho számított rá, hogy Uraniborg nem marad örökre az övé. Eszközeit eleve hordozható kivitelben készítette el, s a szigetről távoztában magával vitte őket. Két esztendeig vándorolt Európában, míg 1599-ben II. Rudolf német-római császár és magyar király Prágába hívta és udvari csillagásznak nevezte ki. Itt – pontosabban a Prágától kb. 20 km-re levő  Benatkyban – újra felállította műszereit s folytatta mind a megfigyeléseket, mind a bolygópályák meghatározásának próbálkozásait. Meghívta Johannes Keplert munkatársnak, aki akkor éppen állás nélkül volt s örömmel elfogadta a meghívást.

Hamar kiderült, hogy a két csillagász sehogy sem fér meg egymással. Napirenden voltak köztük a súrlódások, viták, sőt botrányok. Ráadásul Tycho nagyúrként élt, Keplernek pedig csupán szegényes és rendszertelen jövedelmet biztosítottak.

Amikor 1600-ban Kepler megérkezett Benatekbe, Tycho és egyik segédje, Longomontanus épp a Mars pályájával vesződött. Kepler nagyképűen kijelentette: ha rá bízzák a problémát, ő vállalja, hogy 8 nap alatt megoldja azt. Szaván is fogták: Longomontanus átállt a Hold vizsgálatára? Kepler pdig megkapta a Marsot. Tapasztalnia kellett azonban, hogy amit vállalt, jóval nehezebb, mint gondolta. A 8 napból 8 év lett, de ezt „főnöke” már nem érte meg.

Tycho ugyanis 1601 október 13-án egy lakomán rosszul lett, mert udvariasságból túl sokáig visszatartotta vizeletét. Hazavitték, ám már későn. Néhány napi szenvedés után elhunyt, de előbb Keplerre bízta munkája folytatását. Persze az említett Hérakleidész-féle elképzelés bizonyítására gondolt, bár sejtette, hogy az talán mégsem helyes – és hogy talán éppen Kepler fogja azt megcáfolni és megtalálni a helyes elméletet. További néhány nap múlva Keplert a király kinevezte Tycho helyett udvari csillagásznak – de ez már egy másik történet.

Mérési adatait Tycho maga egy hatalmas műben foglalta össze, amelyet később kiegészítettek utolsó éveinek eredményeivel is (Historia coelestis, 1666). Az A4-esnél is nagyobb alakú könyv 977 számozott oldalból áll. Elején ajánlások, Tycho képe, előszó stb. található, majd a 22.-től a 92. oldalig minden olyan megfigyelés felsorolása, amit az ókor óta Tycho-ig készítettek, és amihez egyáltalán hozzá tudtak jutni. Ezután Tycho önéletrajza következik, utána pedig a 99. oldaltól Tycho eredményei. Ez utóbbiak töltik ki tehát a kötet mintegy 90 %-át!

Mint önéletrajzából is kiderül, Tycho babonás volt s hitt az asztrológiában. Bár be kellett ismernie, hogy egyelőre nem ért el kielégítő eredményeket benne, mégis állítja, fontos felfedezéseket tett. Ám „nem mindenki tud kellő körültekintéssel élni, felülemelkedve a babonákon és a túlzott hiszékenységen, amely egyetlen teremtményt sem illet meg. Ezért semmit, vagy legalábbis igen keveset fogunk idevonatkozó felfedezéseinkből nyilvánosságra hozni… Nem hasznos dolog ugyanis, ha ilyesmik közismertté válnak, és nem is megnyugtató dolog...”

Talán nem lesz érdektelen Tycho önéletrajzának elejét is ide iktatnom, hogy stílusát legalább néhány mondat erejéig élvezhessük.

Elérkeztünk a Krisztus születése utáni 1582. esztendőhöz. Ez nem megvetendő s nem szerencsétlen módon a Csillagászat küszöbön álló újjászületésére virradt föl.

Ez évben XIII. Gergely pápa új törvényeket szabott a Julián-naptárnak, hogy a niceai kánonok és legszentebb, legkegyesebb határozatok jobban érvényesüljenek.

S ugyanebben az évben kezdte meg Tycho Brahe a „Commentarium Animadversionum Coelestium”-ot, amit III. Ferdinánd császár is támogatott, s a most uralkodó legjobb és leghatalmasabb Lipót császár a köz javára és olvasói hasznára „Historia Coelestis” címen kiadott.” (A cikk szerzőjének fordításai)


A cikk a Magyar Tudományos Akadémia oldalán megjelent írás szerző által engedélyezett eredeti kéziratos változata.

Hunga Ha’apai: az évszázad vulkánkitörése?

2022. január 15-én, szombaton a Tonga-szigetekhez tartozó Hunga Ha’apai szigetén hatalmas robbanásos vulkánkitörés történt, mely kitörés a becslések szerint a VEI (vulkánkitörési index) skálán 5-6-os erősségű lehetett. A szakértők szerint a mostanihoz hasonló vulkánkitörések ezer évente történnek meg. Jelen esemény hevességét azzal magyarázhatjuk, hogy a vulkán egy tenger alatti tűzhányó, kitörését a fölötte lévő nagy víztömeg csak felerősítette: a kb. 1000 °C-os magma és a hideg tengervíz találkozásakor (gondoljunk az égő olaj vízzel történő, nem túl szerencsés kimenetelű oltására!) a forró magmával érintkező víz azonnal gőzzé válik, melynek a térfogata így hirtelen sokszorosára nő, mely így még nagyobb felületen tud érintkezni a forró anyaggal, e folyamat pedig sokszor ismétlődhet. A kitöréskor kiszabaduló vulkáni hamu (és gőz) felhő körülbelül 20 kilométer magasra, a sztratoszféra magasságába tört fel, az eddigi vizsgálatok szerint pedig nem tartalmaz nagy mennyiségű SO2-t, így a kitörés klímára gyakorolt hatása nem lesz jelentős.

A kitörés helye, a Tonga-szigetekhez tartozó Hunga Ha’apai sziget.
Fotó: severe-weather.eu

A hatalmas vulkáni robbanást számtalan űreszköz is megörökítette:

(NASA/JMA)
(NOAA)

A kitörés után azonnal cunamiriadót rendeltek el szerte a Csendes-óceán térségében, mely később elérte Japán, Észak-Amerika és Dél-Amerika partjait is, a vulkánnak otthont adó szigetvilágon pedig hatalmas pusztítást vitt véghez.

A kitörés erősségét jól mutatja, mennyi maradt a szigetből:

A vulkánkitörésnek azonban volt egy további hatása: a tegnap hajnalban történt robbanás lökéshulláma megkerülte bolygónkat, hazánkat este 8 óra tájékán érte el, és okozott hirtelen légnyomás-növekedést! A vulkán távolsága Közép-Európától körülbelül 17 000 kilométer, azaz a lökéshullám óránként közel 1100 kilométeres sebességgel futott körbe bolygónkon! Ezt a hirtelen légnyomás-változást világszerte rögzítették, így hazánkban is, a mérőállomások adatai szerint átlagosan 0,5-1,0 hPa-os hirtelen légnyomásnövekedés, majd csökkenés történt, egyes helyeken azonban ez az érték meghaladta az 1 hPa-t. Később, (mivel a lökéshullám megkerülte bolygónkat) éjjel 1 óra magasságában egy második hullám is érkezett, mely átmeneti légnyomás-csökkenést idézett elő (OMSZ).

A légnyomás hirtelen ugrása Debrecenben, az Időkép/OMME grafikonján
A légnyomás hirtelen ugrásai az ország különböző pontjain, az OMSZ grafikonján

Megoldódott a holdi kocka rejtélye

Szerző: Kovács Gergő

Megoldódott a titokzatos holdi “kocka” rejtélye: tavaly bejárta az internetet a kínai Jütü-2 holdjárótól 80 méterre lévő különös, kockára hasonlító objektum. Az űrszonda ezt az objektumot megközelítve világossá tette számunkra, hogy “mindössze” egy holdi szikláról van szó, mely egy kráter pereménél helyezkedik el. A sziklát Jáde Nyúlnak nevezték el, mely egyébként a Jütü-2 beceneve is egyben.

Képek: CNSA

Új magyar üstökös az égen

Szerző: Rezsabek Nándor

A Nemzetközi Csillagászati Unió Kisbolygóközpontjának (IAU Minor Planet Center) elektronikus körlevele a mai napon számolt be a C/2022 A1 (Sarneczky) jelzetű üstökös felfedezéséről. A kométa megtalálójának, Sárneczky Krisztián amatőrcsillagásznak, az ELKH CSFK KTM Csillagászati Intézet kutatási koordinátorának nevét viseli. Szerkesztőségünk nevében ezúton gratulálunk a 36 év utáni újabb magyar üstökösfelfedezéshez!

Az üstökös pozíciója 2022. január 11-én. Forrás: astro.vanbuitenen.nl

NWA 13268-as meteoritom a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításán

Szerző: Rezsabek Nándor

Az elmúlt esztendő legvége, valamint az új év kezdete eddig is bővelkedett a fontos hazai vonatkozású hírekben a Naprendszer apró égitestjeinek tekintetében. Majzik Lionel sikeresen kapta lencsevégre a már a déli égbolton tanyázó C/2021 A1 (Leonard) üstökös szétszakadt ioncsóváját, majd 36 év után Sárneczky Krisztián jóvoltából újra magyar felfedezésű kométának, a C/2022 A1 (Sarneczky)-nek örülhettünk. A legfrissebb hír pedig annak a kamarakiállításnak a megnyitása, amely a Magyar Természettudományi Múzeum Ásvány- és Kőzettárának új szerzeményeit mutatja be. A tárlat a gyűjteménygyarapodás részeként Jánosi Melinda geológusnak, a meteoritgyűjteményért felelős muzeológusának összeállításában az elmúlt időszak hazai meteoritikai újdonságaiból is szemléz.

Megtisztelő módon ennek részeként a Northwest Africa 13268 (NWA 13268) jelzetű harmadkilós, afrikai eredetű kőmeteoritommal ezúttal kiállítási tárgyként találkozhatnak a meteoritika iránt érdeklődők. A 2020-as klasszifikációs folyamat során leválasztott 2,06 grammos darab 2021-ben ajándékozás révén került a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) gyűjteményébe. A 10-30 ezer éve hullott, fő tömegében (main mass) planetológiai kollekciómban őrzött meteorit ezen darabkája kerül bemutatásra az MTM Kupolacsarnokában ez év végéig.

A kőmeteorit fizikai, kémiai, kőzet- és ásványtani paramétereit Rezes Dániel geológus a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont berendezéseivel végzett elemzése határozta meg. Az eredetileg 333,2 g-os példány az úgynevezett normál kondritok osztályába, azok H csoportjába tartozik; konkrét besorolása H4/5. 2013-ban meteoritvadászatból élő nomádok találták meg Algériában, majd Kereszty Zsolt IMCA tag révén egy marokkói kereskedőtől származó meteoritszállítmány részeként került Európába; jómagam 2017-ben tőle vásároltam egy negyedkilós szaharai meteorit társaságában. Adatai a Meteoritical Bulletin Database adatbázisban a következő linkre kattintva böngészhetők: https://www.lpi.usra.edu/meteor/metbull.php?code=71668. A tudományos eredményről a Természet Világa folyóirat 2020/7. számában Rezes Dániel “Anyag és folyamat, A meteoritok rendszerbe foglalása és magyar vonatkozásai” címmel magyar nyelven, népszerű formában is beszámolt: https://termvil.hu/2020/07/08/2020-juliusi-szamunkbol/ További információi és fotói blogoldalam több bejegyzésében is elérhetők: https://rezsabeknandor.blogspot.com/search?q=NWA+13268

Az NWA 13268 darabkája a Magyar Természettudományi Múzeum (http://www.nhmus.hu/) nyitvatartási idejében, a 1083 Budapest, Ludovika tér 2-6. alatt tekinthető meg. Az Ásvány- és Kőzettár új szerzeményeit bemutató kamarakiállításon “társai” között szerepel a Kereszty Zsolt által adományozott, 1937-ben Arad mellett Tauiti kondrit; Matskási István felajánlása révén egy Vietnámból származó indokinit tektit. De találkozhatunk büntetőeljárás során a Markó utcában elkobzott, a Fővárosi Törvényszékről hivatalos átadás révén a Természettudományi Múzeumba került csiszolt drágakövekkel is.

A Hold egy darabja lehet a Föld Kamoʻoalewa nevű kvázi-holdja

Szerző: Rezes Dániel

A Holdat már keletkezése óta érik különböző méretű becsapódások, melyek változatos morfológiájú krátereket hoznak létre felszínén. Az ilyen impakt események során képződő törmelékanyag egy része eléri a holdi szökési sebességet (2,38 km/s) és elhagyja az égitest gravitációs erőterét, melynek eredményeként a világűrbe távozik. Ezeknek bizonyos hányada meteoritként egy másik égitest (pl. a Föld) felszínére hullhat, azonban néhány közülük igen érdekes pályára is állhat. Egy arizonai és virginiai kutatók társszerzőségében megjelent friss tanulmány az első alkalommal mutathat be egy olyan égitestet, mely egy ősi, Holdat ért becsapódás kilökött kőzetanyagát képviselheti. Ez a rejtélyes égitest a Föld (469219) 2016 HO3 Kamoʻoalewa nevű kvázi-holdja.

A 2016 HO3 Kamoʻoalewa (fehér) és a Föld (kék) pályája a Naprendszerben és helyzetük 2018. január elsején
Forrás: Tomruen/Wikipedia; CC BY-SA 4.0

A 2016. április 27-én felfedezett Kamoʻoalewa (hawaii név; oszcilláló mozgást végző égitestre utal: ka=a, moʻo=töredék, a=valaminek a, lewa=oszcillál) nevű kisméretű (40-100 m átmérőjű) aszteroida jelenleg a legkisebb, legközelebbi és legstabilabb olyan kvázi-holdja a Földnek, mely folyamatosan kering bolygónk körül, azonban túl távol található ahhoz, hogy hagyományosan holdnak nevezhessük. Az ilyen égitestekről – melyek a Nap körüli keringésük során relatíve közel maradnak a Földhöz – jelenleg kevés tudás áll rendelkezésünkre, ugyanis méretükből adódóan észlelésük nehézségekbe ütközik.

A Föld-Hold rendszerben elhaladó Kamoʻoalewa kvázi-holdról készült fantáziarajz (Pixabay)

A kutatók az Arizona államban található Nagy Binokuláris Távcsövet (LBT; Large Binocular Telescope) és Lowell Felfedező Távcsövet (LDT; Lowell Discovery Telescope) felhasználva meghatározták több más tulajdonság mellett a Kamoʻoalewa spektrumát is. Az égitest spektruma vörösebb (vagyis a növekvő hullámhosszal a reflektancia (felszín visszaverő képessége) is nő) tartományban mozog, mint a tipikus S-típusú aszteroidák spektrumai. Az ilyen spektrum szilikátokból felépülő kőzetekre jellemző, azonban a Belső Naprendszer aszteroidáinak tipikus értékeinél vörösebb értékekkel. A spektrumot a tudósok számos extraterresztrikus kőzettípus színképével összevetve azt találták, hogy a legnagyobb egyezés a holdi szilikátos kőzetekkel (Apollo-14 felföldi talaj) figyelhető meg. Ez az értelmezés figyelembe veszi az űrbéli mállást (space weathering) is és megnöveli annak a lehetőségét, hogy a Kamoʻoalewa holdi kőzetanyagból épül fel.

Az eddigi vizsgálatok alapján erős a gyanú, hogy a Kamoʻoalewa a Föld-Hold rendszerből származik. Az igazság felderítéséhez azonban még alaposabb és részletesebb vizsgálatokra lesz szükség. „Ha az utolsó szöget is igazán szeretnénk beverni a koporsóba, akkor oda kell menni és meg kell látogatni, találkozni kell ezzel a kis kvázi-holddal és sok közeli megfigyelést kell tenni.” – nyilatkozta a kutatásban részt nem vevő Daniel Scheeres, a Colorado Boulder-i Egyetem (University of Colorado Boulder) bolygókutatója. „A legjobb lenne, ha mintát vennénk.”

Kína nemrég bejelentette, hogy 2025-ben indítja útjára következő űreszközét, melynek egyik célja a Kamo’oalewa aszteroidán történő mintavételezés lesz. A begyűjtött kőzetanyagot az űreszköz kapszulában juttatja vissza a Földre. A ZhengHe névre keresztelt többcélú küldetés a feladataihoz szükséges műszerek széles palettáját fogja szállítani. Ilyen eszközök a hagyományos és multispektrális kamerák, spektrométerek, radar, magnetométer és különböző részecskedetektorok. Az orosz-kínai kooperációban végrehajtott küldetés célja többek között az, hogy információt szolgáltasson a naprendszerbeli kis égitestek képződésére és fejlődésére, a kvázi-holdak eredetére, mozgásukra és ásványtani-kőzettani tulajdonságaira, különös tekintettel a vízre és más illók jelenlétére vonatkozóan.

Források:

[1] https://www.sciencenews.org/article/kamooalewa-moon-space-rock-quasisatellite
[2] https://en.wikipedia.org/wiki/469219_Kamo%CA%BBoalewa
[3] https://planetology.hu/bolygos-rovidhirek-orosz-kinai-kisbolygo-es-ustokosmisszio/
[4] Sharkey, B. N., Reddy, V., Malhotra, R., Thirouin, A., Kuhn, O., Conrad, A., … & Veillet, C. (2021). Lunar-like silicate material forms the Earth quasi-satellite (469219) 2016 HO3 Kamoʻoalewa. Communications Earth & Environment, 2(1), 231., 7 p.

Távoli világok meghódítói – makettépítő pályázat

Szerző: Bakonyi Csillagászati Egyesület

A Bakonyi Csillagászati Egyesület a Schwa-Medico Kft. támogatásával alkotói pályázatot hirdet 3-12. osztályos gyerekek számára, értékes LEGO nyereményekért. A pályázatra 3-10 fős csapatok nevezését várjuk.

A csapatok célja papírból, műanyagból, vagy egyéb anyagokból egy holdi vagy egy marsi emberek lakta telep, bázis esetleg kolónia makettjének megépítése.

A pályaműhöz mellékelten leírást kérünk. Ennek első oldalán meg kell adni a pályamű címét, a csapat nevét, a pályázók nevét, korát, a csapat kapcsolattartójának postai címét, e-mail címét és telefonszámát. Ezután az elkészült alkotásról minimum 1 A4-es oldal terjedelemben részletes, gépelt leírást is kérünk, maximum 12-es betűmérettel, sima sorközzel. A csapat mutassa be, hogyan működne a makettjük a valóságban. A szöveg tükrözze az alkotók korosztály szerinti tudását az űrtechnikával kapcsolatban és a tudományos hátteret!

A leírás mellett az építési folyamatról és az elkészült pályaműről, illetve az alkotókról (utóbbit csoportkép formájában az elkészült művel) is kérünk jó minőségű fényképfelvételeket (vagy lehetőség szerint Youtube-ra feltöltött videót).

Bírálati szempontok: a pályamű kidolgozottsága, tudományos háttere, illetve, hogy a mellékelt leírás tükrözi-e az alkotók tudását az űrtechnikával kapcsolatban.

Nyeremények:
I. helyezett: 1 doboz LEGO NASA Apollo Saturn V (92176)
II. helyezett: 1 doboz LEGO NASA Apollo 11 holdkomp (10266)
III. helyezett: 1 doboz LEGO Nemzetközi űrállomás (21321)

A beérkezett pályaműveket az egyesület Facebook oldalán is publikáljuk, hogy bemutathassuk pályázóink munkáit. A pályaműveket azonban szakmai zsűrink fogja elbírálni, azok nem fognak részt venni közönségszavazáson.

Beküldési határidő: 2022.03.31. 24:00 óra

A nyertesek névsorát a Bakonyi Csillagászati Egyesület Facebook oldalán és Youtube csatornáján 2022.04.12-én hozzuk nyilvánosságra.

A pályaműveket az alábbi e-mail címre várjuk: bakonyicse@gmail.com

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges