A porviharok erősítik a Mars vízvesztését

Szerző: Rezes Dániel

A regionális kiterjedésű homokviharok elősegítik a Mars vízvesztését és fontos irányító szerepük van a bolygó légkörének fejlődésében – írja a Nature Astronomy folyóiratban frissen megjelent tanulmányában egy nemzetközi együttműködésben dolgozó kutatócsoport.

A szakemberek az eredményeket három űrszonda adatainak együttes elemzésével érték el. Ezek az űrszondák a NASA Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) és Mars Atmosphere and Volatile EvolutioN (MAVEN) Orbiter nevű űreszközei, valamint az ESA Trace Gas Orbiter (TGO) nevű eszköze voltak. A 2005-ben az USA-beli Cape Canaveralból fellőtt MRO elsődleges feladata, hogy bizonyítékot keressen arra, hogy létezett-e víz a Mars felszínén elegendő időn keresztül ahhoz, hogy abban élet tudjon kialakulni. Ehhez a nagy horderejű feladathoz az űrszonda extrém közeli felvételeket készít a marsi felszínről, felszín alatti vízre utaló nyomokat keres, a bolygó légkörében jelen levő por és víz eloszlásáról gyűjt adatokat, valamint megfigyeli a napi globális időjárást is. A 2013-ban szintén Cape Canaveralból útjára indult MAVEN küldetés az első olyan űrszonda, mely kifejezetten a marsi atmoszféra felső részére fókuszál. Fő feladata, hogy meghatározza azt, hogy a légköri gázok űrbe történő eltávozásának milyen szerepe van a bolygó klímájának időbeli változásában. Ehhez a MAVEN a légköri gázok elszökésének jelenlegi sebességét határozza meg, így a napjainkban végbemenő folyamatok tanulmányozásával a múltban bekövetkezett atmoszférikus folyamatok fejthetőek vissza. A 2016-ban Bajkonurból fellőtt TGO célja pedig a metán és más kis koncentrációban (<1%) jelen levő gázok légköri hatásainak jobb megértése, valamint hogy ezek utalhatnak-e bizonyos biológiai vagy geológiai folyamatokra.

Homokvihar a Hellas-medencében, 2001-ben (NASA)

A marsi homokviharok során a bolygó légkörének felsőbb szintjei felmelegednek, ezáltal megelőzik a felfelé áramló vízgőz kifagyását, így az magasabbra képes feljutni az atmoszférában. Ezen a szinten a vízmolekulák védtelenné válnak a Napból érkező ultraibolya-sugárzással szemben, mely atomjaikra, vagyis hidrogénre és oxigénre bontja őket. A kis tömegű hidrogénatomok könnyen eltávoznak az űrbe, míg a nagyobb tömegű oxigénatomok egy része szintén kiszökik, másik részük pedig visszatér a felszínre. Az, hogy ennek a folyamatnak köszönhető a Mars felszínén egykor létezett vizek legnagyobb részének távozása már régóta gyanították a kutatók, azonban nem voltak tudatában annak, hogy milyen jelentős a regionális kiterjedésű porviharok hatása. Utóbbiak csaknem minden nyáron végig söpörnek a Mars déli félgömbjén. Azelőtt a szakemberek a vízvesztést leginkább a 3-4 marsi évente bekövetkező, teljes bolygót átszelő porviharokhoz és a déli félgömb forró nyaraihoz kötötték. Ezzel szemben a friss elemzések kimutatták, hogy a Mars kétszeres vízmennyiséget veszít el egyetlen regionális homokvihar során, mint amennyit elveszít egy teljes, regionális homokviharok nélküli, déli félgömbi nyár alatt.

A Mars Global Surveyor űrszonda képe a homokviharok nélküli, tiszta Marsról (bal oldalon, 2001. június)
és a bolygót átszelő porviharról (jobb oldalon, 2001. július) (NASA)

A 2019-es év januárja és februárja közötti időszak példa nélküli alkalmat teremtett arra, hogy a kutatók megfigyelhessenek egy marsi homokviharban végbemenő valamennyi folyamatot azonos időben. Erre a fentebb felsorolt űrszondák pályáinak együttállása során nyílt lehetőség. Ez volt az első olyan esemény, melyre ennyi különböző küldetés egyidőben fókuszált. Az MRO a felszíntől 100 km-es magasságig mérte a hőmérsékletet, valamint a légköri por és vízjég koncentrációját. Ezt az adatot a TGO ugyanabban a magasságközben a vízgőz és jég koncentrációjának mérésével egészítette ki. A MAVEN mérései az előbbiekkel egy időben pedig megmutatták a hidrogén mennyiségét a felszíntől mért 1000 km-es magasságban.

A Viking-1 űrszonda marsi felhőkről készült képe (1976) (NASA/JPL)

A homokvihar kezdete előtt a TGO műszerei az atmoszféra alsó részén vízgőz jelenlétét mutatták ki. A vihar folyamán a légkör lentről fölfelé haladva felmelegedett és így a vízgőz a tipikus kifagyás helyett magasabb szintekre jutott. A műszerek az atmoszféra középső régióiban a homokvihar kezdetén a vihar előtti állapothoz képest tízszeres mennyiségű vizet detektáltak. A vihar közben a vízjégből álló felhők eltűntek a légkör alsó részének megemelkedett hőmérséklete miatt, holott azelőtt nem sokkal a MAVEN a Tharsis-régió vulkánjai fölött vízjégből álló felhőket észlelt. Később, a homokvihar elmúltával ezek a felhők ismét kialakultak. A MAVEN mérései azt is kimutatták, hogy az atmoszféra magasabb részein a homokvihar folyamán a hidrogén mennyisége 50%-al megemelkedett.

A frissen megjelent tanulmány új irányt mutat a korábbi modellekkel szemben és rávilágít, hogy milyen fontos szerepe van a regionális homokviharoknak a Mars kiszáradásában és a bolygó atmoszférájának alakulásában.


Források:
[1] http://www.sci-news.com/space/martian-water-09971.html
[2] Chaffin, M. S., Kass, D. M., Aoki, S., Fedorova, A. A., Deighan, J., Connour, K., … & Korablev, O. I. (2021). Martian water loss to space enhanced by regional dust storms. Nature Astronomy, 7 p.
[3] https://mars.nasa.gov/mro/mission/overview/
[4] https://lasp.colorado.edu/home/maven/about/
[5] https://exploration.esa.int/web/mars/-/46475-trace-gas-orbiter

Távol a Naprendszertől

Szerző: Farkas Laura

Az exobolygók létezése, a technikai fejlődés előtt csupán feltételezés volt. Az extraszoláris bolygók Naprendszerünkön kívül helyezkednek el, más csillagok körül keringenek. Napjainkban kb. 4350 exobolygót ismerünk, de ez a szám folyamatosan növekszik. Becslések szerint 130 millió ilyen bolygó van a Naprendszeren kívül. Folyamatos kutatásaink során, próbálunk életformákat találni, távol a mi civilizációnktól, illetve olyan bolygókat, amelyeken megkezdhetünk egy másik életet.

Pár gondolatért máglya?

Tudvalevő, hogy a távoli objektumok léte már igazán korán felmerült, ám tudományos bizonyításukra csak jóval később került sor. Giordano Bruno olasz csillagász, filozófus, egyetemi oktató korai nézeteiben, felmerült a heliocentrikus világkép. A korára jellemző kezdetleges eszközöket használva megállapította, hogy a csillagok távoli napok, ebből adódóan bolygók keringhetnek körülöttük. Gondolatai és azok terjesztése miatt, az egyház máglyán égette el őt.

Giordano Bruno, az első, aki feltételezte az exobolygók létét.
Forrás: Wikipedia

1988-ban volt az első észlelés Bruce Campbell, G. A. H. Walker és S. Yang által, amelyet sikerült bizonyítani, bár jóval később a publikálás előtt. 2003-ban igazolták létezését a bolygónak. A rengeteg idő eltelte, többek közt annak is köszönhető, hogy kutatóink nem tudták meghatározni az égitest tömegét, ezért nem tudták bolygóval, vagy barna törpével van dolguk.

Volt első?

Minden bizonnyal Aleksander Wolszczan lengyel csillagász, aki már 6 évesen mindent tudott a csillagászatról, és az általa épített távcsövén figyelte meg a csillagos égboltot, ő volt, aki felfedezte, az első exobolygót, melyet bizonyított. 1992 során publikálta eredményeit az AAS ülésén. Az első naprendszerünkön kívüli égitest, a PSR B1257+12 B. A PSR B1257 pulzár három objektumot foglal magában. A szűz csillagképben, a Földtől 980 fényévre találhatóak, és a földnél négyszer nagyobbak.

Művészi ábrázolás a PSR B1257+12 körül keringő exobolygókról. Forrás: NASA/JPL-Caltech/R. Hurt (SSC)

Michael Mayor és Didier Queloz svájci csillagászok, fedezték fel az első csillag körül keringő, mégpedig 51 Pegasi körül, az 51 Pegasi b-re hallgató exobolygót. Az életre utaló jel csekély, a bolygón 1000 C° uralkodik, hasonló méretű a Jupiterhez. 50,1 fényévre található.

Az 51 Pegasi b jelű exobolygó. Forrás: ESO/M. Kornmesser/Nick Risinger (skysurvey.org); CC BY 4.0

“Megígértem, hogy bolygót találok”

– mondta Bakos Gáspár csillagász, fizikus, aki első magyarként talált exobolygóra. 2000 környékén kezdte el építeni a HAT-ot, majd 2001-ben készült el. 2006-ban, ezzel a távcsővel felfedezte az ADS 16402 kettőscsillag körül keringő HAT-P-1 b névre hallgató bolygót. Kevés, de pontos ismereteink szerint, sűrűsége nagyon kicsi, a Jupitertől kisebb égitest. A HATNet távcsőhálózat keretében, már számos fedési exobolygót kutattak fel.

Bakos Gáspár. Forrás: csillagaszat.hu

Föld-szerű bolygók?

Az exobolygók zöme, igazán különbözik a mi naprendszerünk bolygóitól. A Föld-típus fontos jellemzője, a fizikai tulajdonságok hasonlósága. Vannak égitestek, amelyek egy-egy szempontból megállnák helyüket. Ilyen a Gliese 581 c. Tételezések szerint kőzetbolygó, de nagy esély van rá, hogy víz borítja felszínét. Ezt a tényt a felszíni hőmérséklet alátámasztja, hiszen 0 C° és 40 c° között a víz folyékony állapotban van. 20,5 fényévnyire helyezkedik el tőlünk. Ám ezektől a kedvező tulajdonságoktól eltekintve Gliese 581 c, alkalmatlan az ottani élet fenntartására, a gyorsuló üvegházhatása miatt.

A Gliese 581 c, a Földhöz és a Neptunuszhoz viszonyítva. A kék szaggatott vonal a pusztán víz(jég)ből álló bolygó méretét mutatja, a szürke korong vízből álló bolygót sziklás maggal, a világosszürke kör egy Földéhez hasonló égitestet, a sötétszürke kör pedig egy tisztán vasból álló bolygó méretét mutatja. Forrás: NASA/JPL-Caltech/R. Hurt (SSC); CC BY-SA 3.0

Suzanne Aigrain egyetemi oktató szerint a CoRoT-7 b, az összes exobolygó közül leginkább hasonlít a Földre. Az égitest felfedezése a párizsi CoRoT küldetésnek köszönhető. A hőmérséklet -200-2000 C° közt mérhető, az éjjeli és nappali oldalt tekintve.

Művészi ábrázolás a CoRoT-7b exobolygóról. Forrás: ESO/L. Calçada; BB BY 4.0

Információ hiányában…

Naprendszerünkben a holdak elhelyezkedése sűrű, viszont nem tudjuk, hogy az exobolygókhoz tartoznak-e exoholdak, a mostani technika lehetetlenné teszi, hogy a talán létező holdjaikat is megfigyeljük. Létük lehetséges, ha ugyanolyan gyakorisággal jönnek létre, mint a mi naprendszerünkben.


Források:
https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Exobolyg%C3%B3&oldid=23978177
https://hu.wikipedia.org/wiki/Giordano_Bruno
https://exoplanets.nasa.gov/exoplanet-catalog/7001/51-pegasi-b/
https://index.hu/tudomany/urkutatas/bakos60917/#
https://www.eso.org/public/news/eso0428/
https://en.wikipedia.org/wiki/CoRoT-7b
https://hu.wikipedia.org/wiki/Gliese_581_c
https://en.wikipedia.org/wiki/Aleksander_Wolszczan

Egy unikális meteorittípus – az angrit

Szerző: Kormos Balázs

Ezúttal egy igen ritka meteorittípust hoztam, mely származását tekintve vitatott a kutatók körében. Minden gyűjtő szeretne látni egy angritot a polcán, ebben biztos vagyok. Impozáns ritkaság. Az angritok az akondritok egyik különleges csoportja. Többnyire augitból állnak, de olivin, anortit, troilit stb. is megtalálható bennük. A csoport névadója természetesen az első feljegyzett hullása ennek az akondrit-fajtának, vagyis az Angra dos Reis meteorit. Kristályosodási koruk körülbelül 4,55 milliárd év. De mi is lehetett szülőégitestük? Több kisbolygó színképelemzését tekintve két lehetséges jelöltet azonosítottak: (289) Nenetta és (3819) Robinson. Viszont több tudós a lehetséges égitestek közzé sorolja még a Merkúrt is. Sőt, akad, aki kimondottan emellett érvel.

A fotókon a saját angrit-szeletem látható, az NWA 4931, mely párosítva lett az NWA 2999-cel. Az NWA 2999 a rejtélyes angrit meteoritok tizedik ismert klasszifikációját képviseli. Ezt követően sok NWA jelölést kapott angrit lett hivatalos, melyeket rendre a 2999-hez párosítottak. Így viszonylag gyorsan 30 fölé ugrott a klasszifikált angritok száma. Ennek oka, hogy a felfedezett szórásmezőről származó meteoritokat külön értékesítették, és így külön is klasszifikálták őket. Egyes esetekben maga a kereskedő darabolta a mennyköveket, így több szelethez jutva, azokat igen jó haszonnal tudta értékesíteni, mivel az angritok ára igen magas. A legtöbb angrit textúrája gyors lehűlésére utal. Az NWA 2999 általános, szemcsés szerkezettel rendelkezik, hasonlóan az Angra dos Reis-hez és a LEW 86010-hez. Ám jellegzetes nagy anortit, spinel és olivin klasztok is megfigyelhetők benne, akár 6 mm-ig, valamint 10-20 μm széles anortit „koronák” is a spinel szemcsék körül. „Tudomásunk szerint a meteoritok között egyedülálló”, olvashatjuk ezen az oldalon. Részletesebben az angritokról pedig itt tudakozódhatunk

A Juhari Zsuzsanna-díj elismerő oklevelét vehette át a Planetology.hu portál

Szerző: Rezsabek Nándor

A Tudományos Újságírók Klubja (TÚK) tudományos blogok, illetve videoblogok alkotói számára kiírt pályázatán a Planetology.hu bolygótudományi portál létrehozásáért és szerkesztéséért, tudománynépszerűsítő tevékenységéért a Juhari Zsuzsanna-díj Pályázat elismerő oklevelében részesült. A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Csillagászati Intézetében megtartott 2020-2021-es díjátadó eseményen alapító-főszerkesztőnk, Rezsabek Nándor, valamint vezető szerkesztőnk, Kovács Gergő vette át a Planetology.hu 2020-as oklevelét. Az eseményen részt vett Bardóczné Kocsis Erzsó, továbbá Balázs Gábor felelős szerkesztőnk is. Gratulálunk minden további díjazottnak!

Trupka Zoltán felvétele

Rekordgyorsan keringő kisbolygót fedeztek fel

Szerző: Kovács Gergő

Tíz napja, a chilei 570 megapixeles Dark Energy Camera (DECam – Sötét Energia Kamera) segítségével csillagászok tíz nappal ezelőtt felfedezték az eddig ismert legkisebb keringési idejű aszteroidát, számol be a Space.com. A hozzávetőlegesen 1 kilométer átmérőjű égitest mindössze 20 millió kilométerre (0,13 Cs.E-re) kering a Nap körül, 113 nap alatt megkerülve csillagunkat.

Fantáziarajz a 2021 PH27 jelű kisbolygóról (jobbra fent).
Kép forrása: CTIO/NOIRLab/NSF/AURA/J. da Silva (Spaceengine)

A 2021 PH27 nevű kisbolygó keringési idejénél csupán a merkúri év rövidebb, a legbelső bolygónk ugyanis mindössze 88 nap alatt tesz egy kört központi csillagunk körül. Az újonnan felfedezett kisbolygó azonban a Merkúrnál elnyúltabb pályával rendelkezik, így Napunkat akár 20 millió kilométerre is megközelítheti, szemben a Merkúr 47 millió kilométeres perihélium-távolságával.

Volt egyszer egy GAE verseny

Szerző: Bardóczné Kocsis Erzsó

A nógrádsápi Fekete István Általános iskola gyerekei láthatták a részleges napfogyatkozást – igen kalandosan, hiszen a napszűrő kézről-kézre járt a napközi előtti szabadidő alatt. De konyhásnénitől kezdve a kollégákon át a legkisebb nebulóig mindenki észlelhette, hiszen a borús délelőtt után az eseménykor ragyogó egünk lett.

Az elsős COOLSTARZ-utánpótlás csoport már pontosan tudta, hogy mi is, amit megfigyelhet – nem egy földszintes hiányolta a gyereknapon látott napfoltokat, hogy vajon azok most merre lehetnek? Kiskrumlik még, de már korrektül rakják sorrendbe a bolygókat egy szempillantás alatt. Pár hétig igen lelkesen készültek a Gothard Jenő Csillagászati Egyesület versenyére. Ezt a bizonyos online eseményt 2021. június 11-12-én immár másodszor rendezte meg a Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Csillagászati Szakköre és a Gothard Jenő Csillagászati Egyesület, a GAE. A vetélkedő nyitva állt minden ifjú csillagászat barát számára, így nem is volt kérdéses a regisztráció. A COOLSTARZ csillagászati szakkörnek, mint a Planetology.hu szakmai partnerének az ismeretterjesztésben, fontos, hogy a csillagászatot, mint természettudományt, minél több diák megismerhesse – a versenyleírásban is olvashattuk. Bár aznap nem volt tanítás, mind az iskola vezetése, mind a szülők odaálltak a projekt mögé. Hosszas tablet-beállítás után – aki dolgozott elsősökkel, tudja, milyen egy zsák bolhát igazgatni, úgy is, ha a kedves harmadikos kollégák is besegítenek… A hősies küzdelem ezután kezdődött. Ráncolódtak a kis homlokok, hogy elolvassák, majd megértsék a kérdéseket. Le a kalappal előttük, ahogy harcoltak a komoly feladatokkal: összekötni bolygókat holdjaikkal, fogalommeghatározásokra felelni és így tovább. Igen kemény falat ez még egy hétévesnek, de nem hiába volt a sok gyakorlás, végül mindenki szépen helytállt.

A büszke mosolyok a fotókon most készültek a nyári szünet végén, hiszen a GAE minden résztvevőnek egy szép oklevelet postázott – saját lakcímre, így még nagyobb volt az öröm, mikor a postás kivitte a névre szóló borítékokat. Nem is kérdéses, ha jövőre lesz lehetőség, szintén ott lesznek, csak már megerősödve, a nyolcévesek minden bátorságával nekifeszülve a feladatoknak. Természetesen az akkor már tízéves kollégákkal együtt, és akár a felsősök közül is akadni fog egy-két ejtőernyős is. A lehetőség adott lesz itt, a nógrádi dombok közt is, de akár ott lent, a szatmári síkságon is minden COOLSTARZ tagnak.

Az eredményhirdetésről készült videót megtekinthetjük itt: https://gae.hu/vetelkedo

A Chicxulub-impaktor eredete és a hasonló méretű becsapódások gyakorisága

Szerző: Rezes Dániel

Az USA-beli Délnyugati Kutatóintézet Űrtudományi Részlegének (Southwest Research Institute, Department of Space Studies) kutatói összetett számítógépes modellek segítségével vizsgálták az ún. Chicxulub-események bekövetkezésének gyakoriságát. Az aszteroidák fejlődésére vonatkozó modellekhez a jelenleg ismert kisbolygók megfigyeléseit használták fel az űrkutató szakemberek.

A Chicxulub-esemény a kréta időszak végén, ~66 millió évvel ezelőtt következett be, amikor egy ~10 km átmérőjű aszteroida csapódott a Földbe a mai Chicxulub nevű mexikói kisváros közelében. Az impaktor (becsapódó test) által létrehozott kráter az ismert harmadik legnagyobb bolygónkon, átmérője ~180 km. A becsapódás és az azt követően a légkörbe juttatott gázok által előidézett globális éghajlatváltozás nagy volumenű kihalási eseményt okozott az élővilágban a kréta-paleogén (K/Pg) határon. Többek között eltűntek a dinoszauruszok és velük együtt a bolygó élővilágának ~75%-a is.

A Yucatán-félsziget domborzatárnyékolásos térképe, melyen jól látható a Chicxulub-kráter halvány, ugyanakkor vitathatatlan lenyomata. A tudósok mára egyetértenek abban, hogy a 65 millió éve bekövetkezett esemény a felelős a Kréta-Harmadidőszaki kihalási periódusért.
Kép forrása: NASA/JPL-Caltech, David Fuchs szerkesztésével

A becsapódást övező kérdések közül már számos megoldódott, de mind újabb kérdések is felvetődnek a rendelkezésünkre álló ismeretanyag bővülésével. Ezek közül a két legfontosabb, hogy az impaktor milyen forrásból származott, valamint hogy a hasonló méretű becsapódások milyen gyakoriságban fordulhattak elő a földtörténet folyamán.

A kutatás eredményeként fény derült arra, hogy a becsapódó kiségitest a szenes kondrit típusú meteoritok szülőégitestjeivel rokonítható, melyek Naprendszerünk igen primitív (korai) termékei. Habár a Földet megközelítő szenes kondritos kisbolygók között gyakoriak a nagy méretűek, azonban napjainkban már egyik sem lenne képes a Chicxulub-esemény nagyságával vetekedő becsapódást előidézni.

A Chicxulub-kráter gravitációanomália-térképe. Jól láthatóak a koncentrikus körök, melyek közül a legkülső a kráter határa. A fehér pontok vízzel teli töbröket jeleznek.
Kép forrása: Geological Survey of Canada Alan Hildebrand Athabasca University Universidad Nacional Autónoma de México Universidad Autónoma de Yucatán

A kutatók a Chicxulub-impaktor lehetséges testvérét keresve számítógépes modelleket alkalmaztak a Mars és a Jupiter között található fő kisbolygóövi testek kiszökésének nyomon követésére. Az itt található testek a bolygók perturbáló (zavaró) hatása révén állnak be a Földet megközelítő pályákra. A NASA Pleiades Szuperszámítógépén végzett modellfuttatások megmutatták, hogy a fő kisbolygóöv külső, Naptól távolabb található régiójából származó 10 km átmérőjű aszteroidák a korábban számított gyakorisággal ellentétben legalább tízszer gyakrabban keresztezik bolygónk pályáját. Ezen felül a szakemberek megállapították, hogy az ilyen mérettel rendelkező égitestek a Földbe átlagosan 250 millió évente egyszer csapódnak és a becsapódó testek nagyjából felének az anyaga a szenes kondritokhoz köthető.

Dr. David Nesvorny – a tanulmány elsőszerzője – így nyilatkozott a felfedezésről: „Ez a munka segíti a Chicxulub-esemény természetének jobb megértését, valamint arról is számot ad nekünk, hogy a földtörténeti múltban a nagy méretű becsapódásokat létrehozó égitestek honnan származhattak.”

Források:
[1] http://www.sci-news.com/space/chicxulub-asteroid-main-belt-09919.html?fbclid=IwAR0RKWVze-R7CaCZI3ZDSiX0IP6U4QMWwu61zqbL_wrH30uwAnR7ginMkqw
[2] Nesvorný, D., Bottke, W. F., & Marchi, S. (2021). Dark primitive asteroids account for a large share of K/Pg-scale impacts on the Earth. Icarus, 114621.

42 perc, 0,8 millió kép – célpont a Szaturnusz

Szerző: Kereszty Zsolt

Július 29/30 éjjelére a Meteoblue időjárás szervere 1,3-1,4″-es seeinget becsült a győri Corona Borealis Csillagvizsgáló égboltja felé, az érték hazai viszonyok között nagyjából közepesnek számít, láttunk már jobbat és rosszabbat is ennél. Sötétedés után kezdtem hűteni a távcsöveket, nyitott kupolaajtónál, éjfél felé rápillantottam a Szaturnuszra a szokásos ADC + Takahashi Abbe Ortho 6 és 12,5 mm-es okulár duóval a főműszer C14 313 X-os nagyításában. A bolygó szokottnál részletdúsabban és kontrasztosabban látszódott, a perem és a gyűrű a számított 80 km/h-s jetstream sebesség miatt nem túl erősen, de azért remegett (lobogott). Aznap éjjel a bolygó 01:15-kor (NyiSz) delelt 24 fokos horizont feletti magasságon, ezért 00:40-kor elkezdtem a 25000 db egyedi képet tartalmazó videók rögzítését. Először az Astronomik ProPlanet 642-es szűrővel, majd a Baader UV+Ir cut vágó szűrővel, végül 16 – 16 db egyedi videoszekvencia készült SharpCap Pro szoftverrel, ami összesen 0,8 millió képet jelent, 42 perc alatt.

Az észlelés közben a változó seeing 6-7/10 érték között táncolt, végül 4 kiemelkedően jó és 7 közepesnél jobb kép készült, a többi átlagosra sikeredett, az átlátszóságot pedig 6/10-re becsültem.

A felvételsorozatokat elfoglaltság miatt csak később dolgoztam fel, AS!3-ban, Registaxban, majd a 16-16 db egyedi képet WINJuposban derotáltva. További képmanipulációkat főleg PS-ben, Registaxban végzetem, úgy mint, színegyensúly, intelligens élesítés, telítettség, élénkség, egyedi színek, Gauss elmosás, görbézés, maszkolás, 130 % drizzle, színzaj, R.tax csúszkák újra, unsharp mask, stb. A teljes képfeldolgozás kb. 3 órát vett igénybe.

A felvételek készítésekor a +0,2 mg-s bolygó 8,9383 CSE-re, azaz 1337,1 millió km-re volt Földünktől, a korong látszó átmérője 18,6 “, megvilágítottsága természetesen 100 %. Számított oppozíciója 2021. augusztus 2.-án 07:57-kor (NyiSz) következik be, ekkor Napunktól 179 fokra látszódik. A július 29.-i időpont nagyon közel van az oppozícióhoz, ezért ilyenkor már látszódik a Seeliger-effektus hatása, ami azt jelenti, hogy a gyűrű oppozíció közelében fényesebb mint a korong, az effektust az észlelés időpontjában mind vizuálisan mind fotografikusan meg tudom erősíteni.

A bolygó végleges felvételén 5-6 sáv látható változó kontraszt mellett, halvány csík az egyenlítői EB, krémes színű vastag sáv a NEB, vékony csík a vöröses NEBs. Kontrasztos a sötétebb, barnás-bordós NNTeB, sárgás-zöldes az NNTeZ, sötétebb és széles a zöldes színű NNNTeB, a hexagon még ennél is sötétebb. A déli SPC a pólus felé egyre hangsúlyosabban és feltűnően kékül. A gyűrűk: a fényes külső A gyűrűben vékonyabb sávok tűnnek fel, a Cassini-rés kontrasztos, benne átlátszódik a bolygó déli, világoskék korongja, a B gyűrű nagyon fényes, benne a külső szélen egy csík tűnik fel, a C gyűrű szintén feltűnő és egész sokáig követhető. A metán sávszűrős képen a szokásos módon fényes az A és B gyűrű, illetve sejthető az EZ, EB.

A képet az ALPO szerinti S=Dél fent szerint tájoltam.

További részletek weblapomon itt:
http://crbobs.hu/galeria/naprendszer/szaturnusz-2021-07-29/

A Mars, a vörös bolygó

Szerző: Fazekas Panna

A Mars az egyedüli bolygó az esti égbolton, amely vörös színben pompázik. Színét a talajában lévő vastól kapja. Azonban az ókori idők emberei tűzmarta, véráztatta világnak látták. Emiatt nevezték el a mondabeli háborús istenségről, aki a rómaiaknál Mars volt. A Mars és a földünk sok közös tulajdonsággal rendelkezik. Napjaik hossza majdnem azonos, a Marsnak csak 37 perccel több idő kell egy tengely körüli fordulathoz. Mindkét bolygón láthatunk hegyeket, szurdokokat, sivatagokat, tűzhányókat, sarki jégsapkákat, és még folyómedreket is, de a Mars medrei már kiszáradtak. A Marsnak sok ősi folyómedre van, amik a régi időkben még folyékony vízzel voltak tele. Az is valószínű, hogy óceán is volt e bolygón. Ennek a rengeteg víznek egy része az északi pólusnál fekvő jégsapkában végezte, egy másik része fagyottan, a marsi felszín alatt mélyen eltemeve létezhet, a legtöbb azonban elszökött az űrbe.

Forrás: Pixabay

A Marson néhány izgalmas képződmény is található. Az egyik az Olympus Mons, a Naprendszer egyik leghatalmasabb tűzhányója. A másik a Valles Marineris szurdokrendszere, amely több mint 4800 km hosszú, és a 8 km-es mélységet is eléri. Óriási porviharok is keletkezhetnek, melyek hónapokig eltarthatnak és az egész bolygóra kiterjedhetnek. Az Olympus Mons 23 km magasan emelkedik a marsi tájak fölé. Csúcsán egy 80 km átmérőjű beszakadt kürtő, ún. kaldéra van, mivel vulkán, de már kialudt. Ha Magyarország fölé helyeznénk, az egész területét lefedné országunknak. Magassága majdnem 3-szor annyi, mint a Föld legmagasabb hegycsúcsa, a Mont Everest. 

Forrás: Pixabay

A Marsnak van két krumpli formájú holdja is: a Phobos és a Deimos. Mindkettő kisbolygó lehetett, melyeket befogott a Mars tömegvonzása. A Phobos a nagyobb — 28 km hosszúságú — és közelebb is van a vörös bolygóhoz. Szilárd felszíne kráterekkel borított, közöttük a legnagyobb a Stickney-kráter, amey a Föld holdjának a felszíne 10%-át fedi be. A Phobos gyorsan megkerüli a Marsot, egy fordulathoz 7 óra 39 perc kell. A Deimos csak 16 km hosszú és a felszíne is sokkal simább. Bolygóját 30 óránként kerüli meg.

A Szerző

Összefoglalva, tények röviden:
– Helyzete: a 4. a Naptól számítva
– Naptól mért átlagos távolsága: 228 millió km
– Tengelyforgási idő: 24 óra 37 perc
– Nap körüli keringési idő (az év hossza): 687 nap
– Pályamenti sebesség: 86 870 km/óra
– Átmérő: 6787 km
– Tengelyferdeség: 25, 2 fok
– Tömeg: 1/10-e a Földének
– Felszíni gyorsulás (tömegvonzás): 2/5-e a földinek, egy 45 kg-os földlakó a Marson 18 kg-ot nyomna
– Átlagos felszíni hőmérséklet: -63 Celsius fok
– A légkör fő összetevői: főként szén-dioxid
-Holdjai: 2
-Gyűrűi: nincsenek


FORRÁS:

Time Life Nagyító: A világegyetem könyvkötet
Simon Tamás (szerkesztő)
A világegyetem
Time Life Nagyító Park Kiadó, Budapest, 1999
ISBN: 9635303947
Fordította: Szabó Attila

Ha augusztus, akkor Perseidák!

Szerző: Balázs Gábor

Az augusztusi meleg, derült éjszakákról a legtöbb embernek a Perseida meteorhullás juthat először az eszébe, nem véletlenül, hiszen látványos; sok meteort várhatunk egy óra alatt, illetve a Geminidákkal (december 7-17.) ellentétben a megfigyelés is komfortosabb az időjárásból adódóan.

Egy Perseida meteor (a szerző saját fotója)

A raj a 130 éves keringési idejű üstököstől, a 109P/Swift-Tuttle-től eredeztethető, minden évben július 17. és augusztus 24. között jelentkeznek, de a legjobban várt mindig a rajmaximum.

A 109P/Swift-Tuttle üstökös 133 évente közelíti meg bolygónkat: legutóbb 1992-ben járt a Föld közelében, legközelebb pedig 2126-ban fog elhaladni mellettünk. Kép forrása: NASA/JPL

Az IMO (International Meteor Organization) adatai alapján 2021-ben augusztus 11 és 12-e éjszakáján lesz a tetőpont, óránként városi régiókban 50-75 db, sötét egű észlelőhelyen akár 100 darab is megpillantható, melyek között sok fényes tag is feltűnhet. Kitartó meteormegfigyelők tapasztalhatták, hogy a meteorok látszólag egy pontból indulnak ki. Ez a pont az ún. radiáns. Esetünkben ez a Perseus csillagkép területén van, innen kapták nevüket.

A Perseida meteorok látszólagos kiindulási helye, a Perseus csillagkép (Stellarium/Kovács Gergő grafikája)

Mi szükséges a megfigyeléshez?

Gyakorlatilag semmi speciális, mindössze egy pokrócra van szükségünk saját kényelmünk érdekében, illetve egy olyan helyre, ahol az égboltot nem takarják el előlünk fák vagy épületek. Az elmúlt évekkel ellentétben égi kísérőnk most nem fogja bevilágítani az égboltot, ezzel kiváló lehetőséget adva a megfigyeléshez, fotózáshoz. A raj maximumával egyidőben zajlik az „Egy hét a csillagok alatt” kezdeményezés, ahol országszerte több mint húsz helyszínen lesz lehetősége az érdeklődőknek távcsőbe pillantani.

Forrás: IMO