Ismerős idegenek – avagy Naprendszerünk a Science Fiction univerzumában – VI. rész

Szerző: Ivanics-Rieger Klaudia

Bevezető

Számtalan lehetőségünk van arra, hogy megismerjük a Naprendszerünket. Elég csak kinyitnunk egy tudományos könyvet, átkapcsolni a tévét egy ismeretterjesztő csatornára vagy követni egy ismeretterjesztő oldalt az interneten, esetleg ilyen ismertető videókat nézni. A következő cikksorozatban azonban a Naprendszert egy új oldaláról ismerhetjük meg. A sorozat a tudományos fikció világába kalauzol el minket. Égitestről égitestre haladva ismerhetjük meg, hogy az adott objektum miként jelenik meg a sci-fikben, a könyvek lapjain csak úgy, mint a mozivásznon. Elsősorban azokra a művekre koncentráltam, amik a hazai science-fiction rajongók körében jól ismertek. Akik már látták, olvasták őket, azok számára nyilván ismerős a terep, akik még nem, azoknak remélem, sikerül kedvet csinálni. Utazásunk során belülről kifelé haladunk, a belső bolygókkal kezdjük és a Naprendszer határán fejezzük be, s közben felfedezzük ismerős égitestjeink idegen oldalát.

A Naprendszerről szóló korai szakirodalom a XVII. századig visszanyúló tudományos spekulációk nyomán azt feltételezte, hogy minden bolygó saját őshonos életformának ad otthont, emellett gyakran feltételezik, hogy lakói antropomorfok. Ezeket az elképzeléseket ma bolygóromantikának hívjuk. A tudomány fejlődésével aztán a sci-fik is igyekeztek lépést tartani. Míg először csak a holdutazás foglalkoztatta őket, a 20. századtól megjelent a Mars kolonizálása és/vagy terraformálása, s az élet lehetőségeit is áthelyezték a gázóriások egyes holdjaira (mint például az Europa és az Enceladus).

Pluto és holdjai, üstökösök, mély-ég objektumok, csillagok, exobolygók…

Miután végigmentünk a Naprendszer bolygóin és az aszteroida-övezeten, még rengeteg égitest és objektum van, melyek azért szerepet játszanak egy-egy műben.

Kezdjük először a Neptunuszon túli objektumokkal. A múltban e terület tudományos-fantasztikus környezetként való felhasználását a Plutóra korlátozták, tekintettel annak viszonylag korai felfedezésére. Ebből az időből azonban nem találunk magyar vonatkozásokat.

A Pluto leginkább viszont a modern kori animációs sorozatokban tűnik fel. A Futurama-ban például pingvinek élőhelyeként emlegetik. A Rick and Morty című sorozatban már nagyobb szerepet kap: Jerry szerint a Pluto ugyanis még mindig bolygó (holott 2006-ban törpebolygóvá minősítették). E kijelentés hatására a plutóiak az égitestre viszik őt és Mortyt, ahol hősként és hírességként kezelik őket. Sőt, el kell hitetniük a polgárokkal, hogy a Pluto még mindig bolygó, hogy így tovább bányásszák a magjából a plutóniumot.

Még a Naprendszeren belül maradva beszéljünk kicsit az üstökösökről. Ezek mindig nagy hatást gyakoroltak az emberekre, rengeteg mítosz vagy éppen vallási csoport, szekta kapcsolódik hozzájuk. Jules Verne: Hector Servadac című regényében kiderül, hogy a Föld néhány jelentéktelen darabját a Gallia fantázianevű üstökös vonzotta magához, s szereplőinknek tulajdonképpen e darabokon kell túlélniük, illetve megtervezni visszatérésüket a Földre. Arthur C. Clarke 2061 Űrodisszeia folytatásregényében ugyan csupán mellékesen látogatják meg a Halley-üstököst, a regény azonban azért kapta e címet, mert az üstökös valóban ekkor fog visszatérni.

Ezek után térjünk át a mély-ég objektumokra. Közülük talán az egyik leglátványosabbak a galaxisok. Ezekből a közelsége és szabad szemmel való láthatósága miatt a legnépszerűbb az Andromeda-köd. Talán kevesen tudják, de A Galaxis Őrzői című Marvel-filmek itt (és nem a saját galaxisunkban) játszódnak.

Egy másik, kevésbé ismert társa a Pegazus-galaxis. A science-fiction világában itt játszódik a Csillagkapu: Atlantis című sorozat. A Nagy Magellán-felhő ugyan a déli égbolton látszódik, de mivel igen látványos szabad szemes objektum, előszeretettel jelenik meg sci-fikben. A Marslakó A Mostohám sci-fi vigjáték címadó szereplője nem a Marsról, hanem éppen e felhőből érkezett a Földre, hogy azt elpusztítsa. A Marvel-univerzumban ez ad otthon a Kree Birodalomnak, akikkel például a Marvel Kapitányban találkozhatunk.

Folytassuk a csillagködökkel: ezeket általában sci-fi filmek és sorozatok egyes jeleneteinek hátterében láthatjuk, egyszerűen azért, mert jól mutatnak például a parancsnoki hídról… A Lófej-köd azonban helyszínként is szolgál Isaac Asimov Csillagok, akár a por című regényében, ahol egy fiktív bolygót találnak a köd belsejében. Ugyanide lyukadnak ki Douglas Adams: a Galaxis útikalauz stopposoknak regénysorozatában.

A mély-ég objektumok után vizsgáljuk meg a csillagokat, illetve az azok körül keringő égitesteket és -rendszereket, vagyis az exobolygókat. Amikor a Naprendszer bolygóinak elszállt a varázsa, a sci-fi szerzők hamar más csillagok felé fordították a figyelmüket. Igazából ez már a 20. század elején megjelent, de igazán akkor vált népszerűvé, mire feltérképeztük a Naprendszert és rájöttünk, hogy (rajtunk kívül) nem található benne intelligens élet…

Az első említésre méltó csillag az Ophiuci-36. Ez egy hármas csillagrendszer 19,5 fényévnyire innen a Kígyótartó (Ophiocus) csillagképben. Frank Herbert Dűne-sorozatában e létező csillag körül kering az általa kitalált, fiktív bolygó, a Giedi Prime, amely a Harkonnenek hazája. A következő csillag az Eridani-40, amely szintén egy hármas csillagrendszer az Eridanus csillagképben. Talán a legepikusabb kitalált bolygó kering körülötte, ami pedig nem más, mint a Star Trek univerzumából a Vulcan, Spock otthona. Emellett az Andy Weir tollából nemrég megjelent Hail Mary küldetésben is található körülötte egy Erid fantázianevű bolygó, melyen egy pókszerű idegen faj él. A fantáziabolygó kialakulásához és a rajta megjelenő élethez az író az itt 2018-ban felfedezett szuperföldet, az Eridani-40Ab-t vette alapul.

A következő az Alfa Centauri. Mivel ez az egyik legközelebbi és ezért legfényesebb csillag, gyorsan megragadja a sci-fi szerzők fantáziáját. James Cameron AVATAR című filmjében e csillag körül kering a Polyphemus nevű fiktív gázóriás, melynek van egy szintén kitalált holdja, a Pandora, melyen a cselekmény játszódik.

Stanislaw Lem A Magellán-felhő című regényében a Gaia nevű hajó fedélzetén emberek egy kis csoportja hagyja el a Földet az Alpha Centauri rendszer felé. Majdnem nyolc év utazás után szerves életre utaló jeleket találnak a rendszer egy másik csillaga, a Proxima Centauri körül keringő bolygón. Ez az élet valószínűleg a Centauri rendszer másik bolygójáról származik, a mű végére pedig ki is derül, hogy az Alpha Centauri körül keringő egyik bolygót fejlett civilizáció lakja.

Isaac Asimov Alapítvány és Föld című művében a csillag körül egy óceánnal borított világ, az Alpha kering. Az emberiség utolsó túlélői az itt található, Jamaica-méretű szigeten élnek látszólagos egyszerűségben, a polinéz kultúrákhoz hasonlóan. Az Altair csillag a nagy nyári háromszög része, a Sas csillagkép alfája. Ennek egyik fiktív planétáján, az Altair IV-en játszódik a ma már klasszikussá vált Tiltott Bolygó című sci-fi film. Emellett Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című sorozatában az egész galaxisban az ebben a rendszerben gyártott úgynevezett Altair-dollár az általános fizetőeszköz.

Másik, hasonlóan nagy népszerűségnek örvendő csillag Betelgeuse az Orion-csillagképben. Vörös óriás állapota miatt elképzelhető, hogy szupernóvává válik. Ez történik Robert J. Sawyer Kifürkészhetetlen című regényének végén. Pierre Boulle A majmok bolygója című regényében az ominózus bolygó e csillag körül kering. A Canopus a déli égbolt legfényesebb csillaga a Hajótat (Carina) csillagképben. Ennek harmadik bolygója egy másik klasszikus helyszín, Frank Herbert Dűnéje, az Arrakis.

A Sárkány csillagképben található Chi Draconis körül kering egy, a sci-fi univerzumában szintén közismert fiktív bolygó, a Chi Draconis VII. Ha így nem ismerős, akkor talán a lakóiról, akik Mimbarnak nevezték el. Ők a BABYLON-5 című sorozat egyik fő idegen faja. A Delta Pavonis a déli Páva csillagkép negyedik legfényesebb csillaga. Frank Herbert Dűne-univerzumában e csillag körül kering az Atreides-ház szülőbolygója, az óceánokkal borított Caladan. Az Epszilon Eridani a déli féltekén lévő Eridanus csillagképben található. A már sokszor emlegetett BABYLON-5 nevű állomás e csillag egyik fiktív bolygója, az Epszilon III és holdja körül kering. A Perszeusz csillagkép Omicron Persei nevű csillaga körül kering a Futurama sorozatban az Omicron Persei 8. Itt élnek az omikroniak, akiknek uralkodója rajong a 20. századi sorozatokért és többször borsot tör főhőseink orra alá.

A Tau Ceti a Cet csillagképben található, a mi napunkhoz hasonló, bár kissé melegebb, aktívabb csillag. Éppen ezért elég általános helyszínnek számít a sci-fi univerzumában. Isaac Asimov Acélbarlangok című regényében az itt található legbelső bolygó, a fiktív Aurora volt az emberiség első, a Naprendszeren kívüli telepe. Emellett ebben a rendszerben tér magához Andy Weir főhőse, Ryland Grace a Hail Mary küldetés elején. A Tau Ceti azonos nevű bolygóján játszódik a Barbarella című 1968-as sci-fi. A Vega a nyári égbolt egyik legszembetűnőbb csillaga, a nagy nyári háromszög egyik alkotója és a Lant csillagkép alfája. Éppen ezért hamar megragadja az alkotók fantáziáját.

A magyar musicalek világába is bekerült, ugyanis a Padlás-ban a szellemek innen várják és Rádiós illetve a robotja maga is innen észlel egy rádióüzenetet („Líra Vega irányából”), aki maga a Révész lesz, aki átviszi a szellemeket az örök szépség csillagához, a Vegához. Isaac Asimov Alapítvány-sorozatában a Vega a Galaktikus Birodalom egyik fő központja és leggazdagabb tartománya. Carl Sagan Kapcsolat című regényében a Vega az a csillag, ahonnan a földönkívüliek által küldött jelet észlelik. A Zéta Reticuli a déli Háló (Reticulum) csillagképben található. Ez egy olyan csillag, mely szintén egy nagyon epikus helyszínnek ad otthont. A körülötte keringő fiktív LV-426 nevű bolygóról származnak ugyanis az Alien-ek. A Zéta Tucanae a szintén déli csillagkép, a Tukán egy csillaga. A BABYLON-5 című sorozatban a fiktív Zéta Tucanae III Kentauri Prime néven is ismert, vagyis a kentauriak szülőhazája és a birodalom központi bolygója.

Az izgalmas exobolygó-kutatás során a csillagászok rengeteg, más csillagok körül keringő égitestet, sőt, azok rendszerét fedezték fel. Egy-egy ilyen felfedezés pedig igencsak hajlamos meglendíteni a sci-fi szerzők fantáziáját. Például A farkas gyermekei című sorozat a Kepler-22b-n játszódik, ami a Hattyú csillagképben, a Kepler-22 nevű csillag körül kering. A sorozatban az emberi faj egy lehetséges új bölcsőjeként szolgál.

Ismerős idegenek – avagy Naprendszerünk a Science Fiction univerzumában – V. rész

Szerző: Ivanics-Rieger Klaudia

Bevezető

Számtalan lehetőségünk van arra, hogy megismerjük a Naprendszerünket. Elég csak kinyitnunk egy tudományos könyvet, átkapcsolni a tévét egy ismeretterjesztő csatornára vagy követni egy ismeretterjesztő oldalt az interneten, esetleg ilyen ismertető videókat nézni. A következő cikksorozatban azonban a Naprendszert egy új oldaláról ismerhetjük meg. A sorozat a tudományos fikció világába kalauzol el minket. Égitestről égitestre haladva ismerhetjük meg, hogy az adott objektum miként jelenik meg a sci-fikben, a könyvek lapjain csak úgy, mint a mozivásznon. Elsősorban azokra a művekre koncentráltam, amik a hazai science-fiction rajongók körében jól ismertek. Akik már látták, olvasták őket, azok számára nyilván ismerős a terep, akik még nem, azoknak remélem, sikerül kedvet csinálni. Utazásunk során belülről kifelé haladunk, a belső bolygókkal kezdjük és a Naprendszer határán fejezzük be, s közben felfedezzük ismerős égitestjeink idegen oldalát.

A Naprendszerről szóló korai szakirodalom a XVII. századig visszanyúló tudományos spekulációk nyomán azt feltételezte, hogy minden bolygó saját őshonos életformának ad otthont, emellett gyakran feltételezik, hogy lakói antropomorfok. Ezeket az elképzeléseket ma bolygóromantikának hívjuk. A tudomány fejlődésével aztán a sci-fik is igyekeztek lépést tartani. Míg először csak a holdutazás foglalkoztatta őket, a 20. századtól megjelent a Mars kolonizálása és/vagy terraformálása, s az élet lehetőségeit is áthelyezték a gázóriások egyes holdjaira (mint például az Europa és az Enceladus).

Gázbolygók és holdjaik

A Jupiter és a Szaturnusz (illetve úgy általában a gázóriások) már nem kapnak annyi főszerepet, mint a belső bolygók. Ennek oka gázóriás mivoltuk, amiért természetesen betelepítésre alkalmatlanok. Holdjaik jeges, mérgező, de mindenesetre kietlen világok, melyek szintén kevésbé vonzzák az írók fantáziáját…
A legnagyobb gázóriás a Jupiter. Talán leglátványosabb megjelenése Stanley Kubrick Űrodisszeia-adaptációjában látható. Bár a regény a Szaturnusz rendszerében játszódik, Kubrick inkább a Jupiterre helyezte át, mert azt olcsóbb volt megvalósítani a filmvásznon. Itt a monolit idegen technológiája olyan folyamatokat idéz elő, mely a Jupitert csillaggá alakítja. A Futuramában is körülötte kering egy eltévedt monolit, található rajta egy egyetem és megtudhatjuk, hogy a bolygónak eperillata van. A bolygónak rengeteg holdja van, ezek közül a négy legnagyobb, úgynevezett Galilei-hold jelenik meg talán leggyakrabban a science-fiction irodalmában. Több Jupiter-hold is megjelenik Isaac Asimov Lucky Starr és a Jupiter holdjai című regényében.

A sorban az első az Io. Isaac Asimov Lucky Starr és a Jupiter holdjai című ifjúsági regényében főhősünk az Io-n kerül ellentétbe egy szíriai kémmel egy klímaprobléma kapcsán. Kim Stanbley Robinson 2312 című regényében a hold egy barátságtalan és veszélyes hely, amelyben nyilvánvalóan nagy szerepe van a vulkanizmusnak. Ennek ellenére mind a négy nagy holdnak megkezdték a terraformálását. Sean Connery Gyilkos Bolygó című régi sci-fije is itt játszódik. A magyar címválasztás ismét érthetetlen, hiszen egy holdon járunk, az eredeti címe Outland. Ebben a színész egy szövetségi marsallt alakít, akinek egy bányászkolóniát kell felügyelnie, de hamarosan különös halálesetek történnek…

A második hold a jeges Europa. Stanley Kubrick Űrodüsszeia-adaptációjában, amikor a Jupiter csillaggá válik, az Europa kiolvad és zöld oázissá változik. A folytatásban ötven évvel később már trópusi óceánvilággá vált, ahonnan az emberek ki vannak tiltva. Emellett itt játszódik Jeff Carlson sorozata, a Fagyott égbolt.

A harmadik nagy hold a Merkúrnál is nagyobb Ganymedes, mely a sci-fi írók kedvenc hely-színe, akik élhető területeket keresnek a külső naprendszerben. Arthur C. Clarke Űrodisszeia-folytatásaiban a Ganymedest melegíti az új nap, így az egyenlítőjén egy nagy tó található, és a holdon található Anubis City a gyarmatosítás egyik központja.
James S. A. Corey A térség című sorozatában szintén él egy kolónia a Ganymedesen, melyet tükrökkel melegítenek (amik közül néhány egy fegyveres konfliktus miatt a felszínre zuhan). Ez problémás, hiszen itt zajlik a Naprendszer élelmiszertermelésének nagy része. Illetve ez a színhelye néhány baljós genetikai kísérletnek is…

A Szaturnusz festői bolygója is nagyobb szerepet kap néhány tudományos-fantasztikus műben. A sci-fi hajnalán számos mű használta helyszínéül. Miután azonban megállapították gázbolygó mivoltát, az új színhelyek alapja inkább gyűrűrendszere és holdjai lettek. A legklasszikusabb megjelenése Arthur C. Clarke 2001: Űrodisszeia című művében van, ahol minden a bolygó körül játszódik.

Ugyanitt a Iapetuson (a könyvben Japetus-nak van a hold írva) találja meg Dave Bowman a monolitot. A Iapetuson a valóságban is található egy sötét színű anyagkidobódás a Phoebéról, körülötte fehér a hold többi része. A regényben e fehér részen találja meg Dave a monolitot. Érdekesség, hogy amikor a regény megjelenése után 13 évvel a Voyager-szondák megérkeztek a Iapetushoz, valóban láttak egy fekete kis foltot a fehér terület közepén. Carl Sagan tagja volt a képalkotó csapatnak, s rögtön el is küldte a képet Clarke-nak, azzal a szöveggel: „Rád gondoltam…”

Talán épp az Űrodisszeia iránti tisztelgésként az Interstellar című filmben a rendező, Christopher Nolan is a Szaturnusz mellé helyezi el a féregjáratot, melyen át az Endurance igyekszik új, élhető földet találni az emberiség számára.
Mind a bolygó, mind egyes holdjai, például a Mimas, megjelennek Issac Asimov Lucky Starr és a Szaturnusz holdjai című regényében.

Ugyancsak említésszerűen, de a Titan megjelenik a Gattaca című filmben, ugyanis a főhős egy olyan küldetésre készül, melyben navigátornak jelölték ki. Kim Stanley Robinson 2312 című regényében egyes emberek az Enceladuson található mikrobákat esznek, abban a hitben, hogy azoknak gyógyító hatása van, a Iapetuson pedig egy óriás város épült fel a hold központi gerince mentén.
Ha már a Phoebét emlegettük…
A tudósok nem tartják kizártnak, hogy a hold valójában egy, a Szaturnusz gravitációja által rabul ejtett kóbor aszteroida, amely végül is bárhonnan származhat, akár a Naprendszeren kívülről is. Ezt az elméletet James S. A. Corey is meglovagolja, ugyanis A térség című sorozatban a történet innen indul, mivel ez a protonmolekula szülőhelye. Miután erről tudomást szereznek, jól el is pusztítják.

Az Uránusz és a Neptunusz esetén a magyarul megjelent művekben nem is igazán fordul elő, hogy egy történet központi elemei legyenek. Ennek fő oka, hogy népszerűségük eltörpül a hatalmas Jupiter és a látványos Szaturnusz mellett, s ugyanez igaz a holdjaikra is…

Kezdjük először is az Uránusszal. Tulajdonképpen egy magyarul megjelent sci-fi regény sem foglalkozik vele behatóan, de még a külhoniak közt sem találunk semmi említésre méltót. Pontosan, éppen, hogy csak említik, de központi szerepe nemigen van. Ugyanez igaz a filmes renoméjára is.

Az Uránusz és Neptunusz. Fotó: NASA, ESA, A. Simon (NASA Goddard Space Flight Center), M.H. Wong és A. Hsu (University of California, Berkeley)

Például feltűnik a Doctor Who-ban – ilyen feltűnése a többi bolygónak is majdnem mind volt a sorozatban, de mivel nem lényegesek, kihagytam őket. Viszont mindenképpen szeretném ismét példának hozni a Futurama sorozatot, bár ott is éppen csak megemlítik. Ám egy több évtizedes poént sütnek el: a jövőben a bolygó nevét megváltoztatják, hogy egyszer és mindenkorra véget vessenek a már emlegetett viccnek. Az Uránusz angolul kiejtve hasonlít ugyanis a „your anus” kifejezéshez (az ánusz pedig ugyebár a végbélnyílásunkat jelenti). A sorozat tudósai azonban valószínűleg megbuktak biológiából, mert a bolygó a Urectum nevet kapja. Ez kiejtve „your rectum”, a rektum pedig magát a végbelet jelenti.

Folytassuk az Uránusz holdjaival, melyek közül egyetlent lehet megemlíteni, a legnagyobbat, a Titaniát. James S. A. Corey A térség című sorozatában ezen a jeges égitesten található az emberiség legtávolabbi előörsének helye.

Utazzunk tovább a Neptunuszra, mellyel el is értük a Naprendszerünk szélét, legalábbis, ami a nagybolygókat illeti. Olaf Stapledon Az utolsó és első emberek című regényében, mely 1930-ban íródott, mikor még nem tudták, hogy a Neptunusz egy gázbolygó, az égitest lesz a végső otthona a már magasan fejlett emberi fajnak. A bolygót sűrű légkörűnek, de szilárd felületűnek ábrázolja. Ami a filmes világot illeti, a többek között Sam Neil és Laurence Fishburne által fémjelzett sci-fi horror, a Halálhajó is az égitest körül bolyong…

Az Ad Astra című filmben pedig a Neptunusz körül kering az a rosszul működő szerkezet, amely antianyag-robbanással fenyegeti a földet, s amely folyamatot a főszereplőnek (Brad Pitt) kell megakadályoznia. (Hozzáteszem, véleményem szerint a film igen gyenge lett – egy, apakomplexusról szóló pszichológiai történet, amit valamiért sci-fibe ágyaztak…)

A Futurama-ban a Neptunusz északi sarka az otthona az igen erőszakos robotmikulásnak, de Elzar, a szakács is egy neptuni faj kék bőrrel és négy karral. Illetve az egyik epizódban a szereplők kikötnek a Neptunusz Triton nevű holdján.

Ismerős idegenek – avagy Naprendszerünk a Science Fiction univerzumában – IV. rész

Szerző: Ivanics-Rieger Klaudia

Bevezető

Számtalan lehetőségünk van arra, hogy megismerjük a Naprendszerünket. Elég csak kinyitnunk egy tudományos könyvet, átkapcsolni a tévét egy ismeretterjesztő csatornára vagy követni egy ismeretterjesztő oldalt az interneten, esetleg ilyen ismertető videókat nézni. A következő cikksorozatban azonban a Naprendszert egy új oldaláról ismerhetjük meg. A sorozat a tudományos fikció világába kalauzol el minket. Égitestről égitestre haladva ismerhetjük meg, hogy az adott objektum miként jelenik meg a sci-fikben, a könyvek lapjain csak úgy, mint a mozivásznon. Elsősorban azokra a művekre koncentráltam, amik a hazai science-fiction rajongók körében jól ismertek. Akik már látták, olvasták őket, azok számára nyilván ismerős a terep, akik még nem, azoknak remélem, sikerül kedvet csinálni. Utazásunk során belülről kifelé haladunk, a belső bolygókkal kezdjük és a Naprendszer határán fejezzük be, s közben felfedezzük ismerős égitestjeink idegen oldalát.

A Naprendszerről szóló korai szakirodalom a 17. századig visszanyúló tudományos spekulációk nyomán azt feltételezte, hogy minden bolygó saját őshonos életformának ad otthont, emellett gyakran feltételezik, hogy lakói antropomorfok. Ezeket az elképzeléseket ma bolygóromantikának hívjuk. A tudomány fejlődésével aztán a sci-fik is igyekeztek lépést tartani. Míg először csak a holdutazás foglalkoztatta őket, a 20. századtól megjelent a Mars kolonizálása és/vagy terraformálása, s az élet lehetőségeit is áthelyezték a gázóriások egyes holdjaira (mint például az Europa és az Enceladus).

Kisbolygók

Mivel az aszteroida-övezet a Mars és a Jupiter között húzódik, ahelyett, hogy tovább utaznánk a gázóriásokra, merüljünk most el a sziklarengetegben, s nézzük meg, hogy egyes darabjai miként jelennek meg a science-fiction univerzumában. A csoportosítást itt természetesen az adott égitestek szerint végeztem. Szeretném még megjegyezni, hogy a valódi aszteroida-öv sokkal tágasabb, mint azt a Star Wars: Birodalom visszavág című epizódjában láthatjuk, valójában nem kell attól tartanunk, hogy az övön áthaladva járművünket eltalálja egy (vagy több) aszteroida. Ezt sokkal hitelesebben ábrázolja a 2001: Űrodüsszeia filmadaptációja.

A kisbolygók közül az egyik legismertebb a Ceres. Hozzá ismét elővesszük Isaac Asimovot és sorozatát: A Lucky Starr és az aszteroidák kalózai című művében a Ceresen egy megfigyelőközpont található, ahonnan az aszteroidák és a kalózok is nyomon követhetők, egyes aszteroidákat pedig terraformálnak.

Hasonlót láthatunk a Futurama sorozatban is, amelyben az emberek egyedi házakban laknak egy-egy aszteroidán. A Lucky Starr és a Szaturnusz gyűrűiben megjelenik még a Vesta is, mely egy békekonferencia helyszíne.

James S. A. Corey A térség című sorozatában a Ceres az övbéliek központja, az aszteroida-övezet legnagyobb kolóniája. Forgási sebességét mesterségesen megnövelték és gyenge mesterséges gravitációt alakítottak ki rajta, amihez a rajta lakó, körülbelül 6 millió övbéli alkalmazkodik: magasabbak és vékonyabbak, mint a belső bolygók lakói. De ha már a sorozatról van szó, az adaptáció 5. évadában egy hírhedt űrkalóz, Marco Inaros veszi célba a Földet néhány aszteroidával és hadat üzen a belső bolygóknak.

Hasonlót láthatunk a Csillagközi invázió című filmben is, csak ott az idegenek indítják az aszteroidákat a Föld felé.

A másik, már inkább formátlan alakú, valóban aszteroida-szerű objektum az Eros. Orson Scott Card Végjáték (Ender’s game) című regényében (a film hagy némi kívánni valót maga után) az Eros az idegenek egyik előörse volt, akik mesterséges gravitációt hoztak létre rajta. Miután az emberek visszaszerezték, ide telepítették a parancsnoki iskolát, ahová Endert is tanulni küldik.

Ismét James S. A. Corey A térség című sorozatában az Eros jelenti az adaptáció első évadában minden fő baj forrását: a protonmolekula teljesen a hatalmába keríti, a lakosság nagy része ennek esik áldozatul. Eros végül önállósodik és a Föld felé indul, a becsapódást csak egy önfeláldozó tettel kerülik el, így az végül a Vénusznak ütközik. A sorozatban megjelenik még a Pallas, ami egy állomás az övben.

Arthur C. Clarke Randevú a Rámával című művében egy kisbolygó becsapódása Észak-Olaszországban elpusztítja Padovát, Veronát és Velencét. A katasztrófa következményeként létrejön az Űrőrség, amely végül a Ráma észlelését is elősegíti.

Az Isten pörölye című regénynek már a címéből is következtethetünk a tartalmára. A mű tulajdonképpen a Tunguzka-eseményt veszi alapul, csak itt az emberiség a jövőben még időben felfedezi a Föld felé száguldó aszteroidát. Innentől kezdve a cselekményt az aszteroida pályáról való kitérítése és egy, az égitest érkezése köré felépülő vallási csoport működése mozgatja.

Isaac Asimov Robottörténeteiben jelenik meg az aszteroidák bányászata, amely egy igen népszerű témává vált.

Ismerős idegenek – avagy Naprendszerünk a Science Fiction univerzumában – III. rész

Szerző: Ivanics-Rieger Klaudia

Bevezető

Számtalan lehetőségünk van arra, hogy megismerjük a Naprendszerünket. Elég csak kinyitnunk egy tudományos könyvet, átkapcsolni a tévét egy ismeretterjesztő csatornára vagy követni egy ismeretterjesztő oldalt az interneten, esetleg ilyen ismertető videókat nézni. A következő cikksorozatban azonban a Naprendszert egy új oldaláról ismerhetjük meg. A sorozat a tudományos fikció világába kalauzol el minket. Égitestről égitestre haladva ismerhetjük meg, hogy az adott objektum miként jelenik meg a sci-fikben, a könyvek lapjain csak úgy, mint a mozivásznon. Elsősorban azokra a művekre koncentráltam, amik a hazai science-fiction rajongók körében jól ismertek. Akik már látták, olvasták őket, azok számára nyilván ismerős a terep, akik még nem, azoknak remélem, sikerül kedvet csinálni. Utazásunk során belülről kifelé haladunk, a belső bolygókkal kezdjük és a Naprendszer határán fejezzük be, s közben felfedezzük ismerős égitesteink idegen oldalát.

A Naprendszerről szóló korai szakirodalom a 17. századig visszanyúló tudományos spekulációk nyomán azt feltételezte, hogy minden bolygó saját őshonos életformának ad otthont, emellett gyakran feltételezik, hogy lakói antropomorfok. Ezeket az elképzeléseket ma bolygóromantikának hívjuk. A tudomány fejlődésével aztán a sci-fik is igyekeztek lépést tartani. Míg először csak a holdutazás foglalkoztatta őket, a 20. századtól megjelent a Mars kolonizálása és/vagy terraformálása, s az élet lehetőségeit is áthelyezték a gázóriások egyes holdjaira (mint például az Europa és az Enceladus).

Mars (és holdjai)

A Mars az egyik leggyakrabban megjelenő bolygó a sci-fi univerzumában. Ennek legfőbb okai a vörös színe, a korai tudományos elképzelések az élet támogatására, ebből szorosan következik a terraformálás és a kolonizáció; illetve természetesen a marslakók jelenléte. A bolygóhoz kötődő műveket is szokás aszerint felosztani, hogy a marskutatásban éppen hol járunk az idővonalon.

Az első művek még 1910 előtt jelentek meg. Remek példa Camille Flammarion Uránia című regénye, melyben egy fiatal csillagász és menyasszonya egy léggömb-balesetben meghalnak, ám új testben reinkarnálódnak a Marson. Talán senkinek sem kell bemutatni H. G. Wells Világok harca című művét, mely a földönkívüli invázióról szóló művek alapregénye. Orson Wallace olyan sikeres rádiójátékban dolgozta fel, hogy abból szinte országos pánik kerekedett Amerikában – olyan élethűen adta elő ugyanis a regényt, hogy a hallgatók valódinak hitték a támadást.

Az 1910 és ’20 között egy, szintén ismert regénysorozat született Edgar Rice Burroughs tollából, melynek ember hőhőse, John Carter a Marsra kerül. A főhősről elnevezve film is készült, de nem nyerte el a rajongók tetszését, így nem is készítették el a folytatásokat.

Ebbe a ciklusba tartozik egy másik regény, Alexej Nyikolajevics Tolsztoj (nem összekeverendő Lev Nyikolajevics Tolsztojjal), Aelita című műve (ami pedig nem tévesztendő össze a szintén megbukott sci-fi filmmel, ami teljesen másról szól). Az író a szovjet érában elsőként írt sci-fi regényt egy szovjet expedícióról a Marson. A vezető mérnök beleszeret a marsi hercegnőbe, Aelitába. Természetesen a mű nem mentes a szovjet ideológiától (ezt akkor elvárták, anélkül nem is nagyon engedtek megjelenni regényeket). A mérnök egyik társa tehát mindjárt fel is szítja a kommunista forradalmat, hogy boldogságot és haladást hozzon az ősi, stagnáló civilizációnak. A könyv akkora siker lett, hogy a Szovjetunióban filmet is készítettek belőle 1924-ben.

Aelita és Losz mérnök
(Készítette: Rajnai András – https://videa.hu/videok/film-animacio/aelita-1980-magyar-sci-fi-2Thn8Jv0TwLOqhBj, filmkocka, https://hu.wikipedia.org/w/index.php?curid=1624866)

Az 1930-as évekre a Mars eléréséről szóló történetek kissé elcsépeltté váltak. A hangsúly a Marsra, mint idegen tájra helyeződött át.

Bár magyarul nyilvánvaló okokból nem jelent meg, szeretnék említést tenni, hogy a Marsról már Wherner Von Braun is írt a ’40-es években. Címe: A Project Mars: A Technical Tale. A címből (és Von Braun mérnöki végzettségéből következik), hogy ez igazából egy műszaki specifikációjú mű, amely az első emberi Mars-expedícióról és a marslakókkal való találkozásról szól, de igazából a küldetés műszaki leírását tartalmazza.

Az ’50-es évek egyik leghíresebb műve talán Ray Bradburry tollából született, ez a Marsbéli krónikák. Ebben az ember elhagyja a pusztuló földet és a Marsra költözik, ahol azonban az indiánokhoz hasonló őslakosok már élnek. Tulajdonképpen az európaiak agresszív újvilági hódításait mutatja be egy sci-fibe ágyazva.

A ’60-as évek regényei közt találjuk Arthur C. Clarke A Mars titka című regényét. Ebben a főhős, Martin Gibson egy sikeres sci-fi író, akit felkérnek, hogy vegyen részt az Ares nevű utasszállító első útján, ami a Föld és a Mars között fogja a jövőben szállítani a turistákat. Megérkezve azonban egyre több furcsasággal szembesül. A telep vezetői, akik eredetileg a hírverés által minél több embernek akartak kedvet csinálni az áttelepüléshez, most titkolózni látszanak. Sem a bolygó, sem az ott élők nem egészen olyanok, amilyennek az író várta őket. Az is kiderül, hogy a bolygó nem annyira lakatlan, mint amilyennek hitték, illetve, hogy miért kellett karantén alá vonni a Mars Phobos nevű holdját…

Arthur C. Clarke: A Mars titka.
Budapest, 1957. Bibliotheca Kiadó.
Fordította: Pethő Tibor.
Lektor: Zerinváry Szilárd. 219 p.

Ebben az évtizedben jelent meg Robert A. Heinlein Angyali üdvözlet (angolul: Stranger in a strange land) című műve. Bár ez nem a Marson játszódik, főszereplője egy különös férfi, Valentine Michael Smith, az első Mars-felfedezők elárvult gyermeke a marslakóknál nevelkedik, egy expedíció hozza vissza a Földre. Bár amikor leérkezik, a húszas éveiben jár, Smith mintegy kisgyermekként, mint ismeretlen világot ismeri meg a földi életet. Szembe kell néznie azzal a nagy feladattal, hogy megtanuljon ember lenni. Sosem látott nőt, és nincs tudása az emberi kultúráról és a vallásokról sem. Smith a spiritualitásról és a szabad szerelemről vallott nézeteit terjeszti, és a Marson tanult pszichikus erőhatást gyakorolja. Idővel egyre több embert térít meg gondolkodásmódja, és messiás jellegű alakká válik, aminek igen nagy jelentőségű következményei lesznek. A műnek döntő jelentősége volt a sci-fi irodalom sorsának alakulására. Nemcsak azt érte el, hogy a sci-fik bekerültek az irodalom főáramába, hanem azt is, hogy e regény az 1960-as évek ellenkultúra mozgalma, a szabad szerelem és a semmi által nem korlátozott életmód jelképévé vált, sőt, hatására több vallási mozgalom is létrejött, amely miatt a szerző kénytelen volt visszahúzódó életet éli, ugyanis állandó látogatói akadtak, aki benne is egyfajta prófétát láttak…

Ugorjunk egy nagyot az időben és a műfajban. Általános téma, különösen az amerikai írók körében, egy Mars-kolónia, amely a Földtől való függetlenségért küzd. Ma leginkább ezt látjuk a könyvek hasábjain és leginkább a filmsorozatokban. Klasszikus példa az utóbbira a 90-es évekből a BABYLON-5 című remek sorozat.

Ugyanebben az évtizedben jött ki a Total Recall vagyis Az Emlékmás című sorozat Arnold Schwarzenegger főszereplésével, aki a Marsra utazik, hogy kiderítse a saját múltját. A bolygót egy, addigra már eltűnt idegen faj kolonizálta. A film lazán épül Philip K. Dick regényére.

Nem lehet kihagyni a korszakból Tim Burton vígjátékát, a Támad a Mars-ot, amely egy azonos nevű gyűjtőkártya-sorozat alapján készült és a marslakós-inváziós filmek feketekomédiája.

Támad a Mars!
(Forrás: http://marsattacks.warnerbros.com/img/fx/fx1.jpg, Filmkocka, https://en.wikipedia.org/w/index.php?curid=22422205)

A ’90-es évekből a 2000-es, majd a 2010-es évekbe átnyúló Futurama animációs sorozat 3000-ben játszódik. A Mars addigra terraformált, a bennszülött marslakó idegenek kénytelenek speciálisan kijelölt területeken élni, amiben ismét az amerikaiak indiánokkal való bánásmódja köszön vissza. Az egyik főszereplő, Amy Wong szülei birtokolják a bolygó felét és saját egyetemmel is rendelkeznek.

Az ezredfordulón két klasszikus film is született. Az egyik A Vörös Bolygó. A történet szerint 2055-re a Föld túlnépesedett, veszélyes mértékben csökkentek az élelmiszer-tartalékok. Az emberiség túlélésének megoldásává a Mars bolygó gyarmatosítása vált. Éppen ezért már korábban űrszondákkal oxigéntermelő algákat telepítettek oda. Egy tudósokból és szakértőkből álló expedíció indult hosszú űrutazásra a Marsra, hogy ott próbáljanak megfelelő táplálékot találni az emberiség számára. Amikor a kutatók megérkeztek a bolygóra, távol a kutatóbázistól értek talajt. Nekivágtak az óriási vörös sivatagnak, hogy megkeressék a zöld algamezőket. Az expedíciót segítette még Amee is, az amerikai hadsereg által kifejlesztett speciális robot-navigátor, ám a gépezet a leszállóegység földet érésekor megsérült, és harci üzemmódra váltott. Ezután a földi embereket is potenciális ellenségének tekintette. A korábban hűséges, termetes „kiskutya”, a meghibásodás után gyilkológépként levadászta a legénység tagjait. Az expedíció túlélői a történet végén azzal is szembesültek, hogy a kietlen és kopár Mars nem lakatlan…

A másik film A Mars Mentőakció (Mission to Mars). Röviddel az első marsmisszió megérkezése után szokatlan dolgok kezdik nyugtalanítani a csapat parancsnokát: különös rádiós interferenciák és váratlan viharok nehezítik a munkát. Amikor végre rátalálnak a bizarr jelenségek okára, a hatalmas, homokban fekvő monolitarcra, már késő: a legénység elpusztul. A Földre már csak a parancsnok kétségbeesett segélykérő hívása jut el. A halálra ítélt Mars-1 csapattól kapott talányos üzenet megérkezése után a NASA azonnal mentőakció szervezésébe kezd, hogy az expedíció – ha talál – hozza vissza a túlélőket. Az embert próbáló, hat hónapos vállalkozó legénység még nem tudja, hogy mi vár rájuk a vörös bolygón: olyasmi, amellyel életük legelképesztőbb kalandja kezdődik. Vagy végződik…

Az ezredforduló után Kim Stanley Robinson egy trilógiát is írt a Marsról, ebből érthetetlen módon csak az első kötet jelent meg magyarul, melynek címe: Vörös Mars. 2312 című regényében a Mars egy majdnem édeni, terraformált világ lett, egyfajta szuperhatalom. A Mars terraformálása már a modern kor szüleménye, még egy ilyen témájú társasjáték is készült.

Robert J. Sawyer Halál a vörös bolygón című regénye egy sci-fi noir, amely egy összetett nyomozásról szól, melynek alapja a Marson talált kövületekből indul ki. A kortárs írók közül véleményem szerint az egyik legjobb sci-fibe öltött krimi.

Stephen Baxter és Terry Pratchett Hosszú Föld sorozatának 3. része a Hosszú Mars. Ebből kiderül, hogy a Marsnak is léteznek alternatív világai. Míg sokan élettelenek és vékony légkörűek, mint az „eredeti”, mások óceánokkal, életformákkal és intelligens élettel rendelkeznek.

Az adaptációk terén talán a leghíresebb Andy Weir A marsi című regénye (Magyarul nagyon rosszul Mentőexpedíciónak fordították, az angol címe The Martian, ezt fordítottam magyarra.) Egy Mark Whatney nevű asztronauta véletlenül a Marson ragad, ahol meg kell tanulnia túlélni és valahogy életjelet adni magáról. A regényből és a filmes adaptációból (Matt Damonnal a főszerepben) mindenki megtanulhatja, hogy hogyan lehet a saját ürülékünkből és néhány palántából krumpit termeszteni a Marson…

James S. A. Corey A térség című sorozatában az író a Marsot a Földdel versenyző független nemzetként ábrázolja. Míg a Földet jóléti államnak tekintik, a Mars egy militaritarizált társadalom, amelynek célja a bolygó terraformálása. Ebben láthattuk azt is, hogy egy földi válaszcsapás keretében elpusztul a Phobosz.

Ismerős idegenek – avagy Naprendszerünk a Science Fiction univerzumában – II. rész

Szerző: Ivanics-Rieger Klaudia

Bevezető

Számtalan lehetőségünk van arra, hogy megismerjük a Naprendszerünket. Elég csak kinyitnunk egy tudományos könyvet, átkapcsolni a tévét egy ismeretterjesztő csatornára vagy követni egy ismeretterjesztő oldalt az interneten, esetleg ilyen ismertető videókat nézni. A következő cikksorozatban azonban a Naprendszert egy új oldaláról ismerhetjük meg. A sorozat a tudományos fikció világába kalauzol el minket. Égitestről égitestre haladva ismerhetjük meg, hogy az adott objektum miként jelenik meg a sci-fikben, a könyvek lapjain csak úgy, mint a mozivásznon. Elsősorban azokra a művekre koncentráltam, amik a hazai science-fiction rajongók körében jól ismertek. Akik már látták, olvasták őket, azok számára nyilván ismerős a terep, akik még nem, azoknak remélem, sikerül kedvet csinálni. Utazásunk során belülről kifelé haladunk, a belső bolygókkal kezdjük és a Naprendszer határán fejezzük be, s közben felfedezzük ismerős égitesteink idegen oldalát.

A Naprendszerről szóló korai szakirodalom a 17. századig visszanyúló tudományos spekulációk nyomán azt feltételezte, hogy minden bolygó saját őshonos életformának ad otthont, emellett gyakran feltételezik, hogy lakói antropomorfok. Ezeket az elképzeléseket ma bolygóromantikának hívjuk. A tudomány fejlődésével aztán a sci-fik is igyekeztek lépést tartani. Míg először csak a holdutazás foglalkoztatta őket, a 20. századtól megjelent a Mars kolonizálása és/vagy terraformálása, s az élet lehetőségeit is áthelyezték a gázóriások egyes holdjaira (mint például az Europa és az Enceladus).

Föld

Saját bolygónkkal kapcsolatban természetesen rengeteg sci-fit fel lehetne sorolni. Játszódjon a múltban, a jelenben, a jövőben, egy alternatív univerzumban vagy akár több, párhuzamos földön (vagy idővonalon) egyszerre vagy egy poszt-apokaliptikus esemény után. Ha ebből indulnánk ki, sosem érnénk a végére. Röviden szeretném összefoglalni, már csak műfajilag is, hogy milyen jellemző „Földes sci-fik” vannak – természetesen a műfajok sokszor keresztezik egymást. Az adott műfajhoz pedig legalább egy, ismertebb regényt is rendelek, minimális leírással.

A modern sci-fik egyik legtágabb témája az idegen invázió. Könyvek terén leginkább a Világok harca, filmekből pedig természetesen a Függetlenség napja tartozik ide.

Forrás: Wikipedia

Apokaliptikus jellegű, ahol az apokalipszist csillagászati esemény – általában egy aszteroida becsapódása – okozza, természetesen az Armageddon helyett a Deep Impact című film Elijah Wood főszereplésével. Könyvek közül pedig Ben H. Winters Utolsó nyomozó-trilógiája, ami nem kifejezetten sci-fi. Egy Henry nevű rendőr utolsó heteit mutatja be, aki nemcsak jó ember, hanem jó nyomozó is próbál maradni egy apokalipszis-közeli világban. Hamarosan filmsorozat is készül a történetből!

Technológiához kötődően beszélhetünk annak kudarcáról vagy megsemmisüléséről. Ilyen volt például Johnny Depp utolsó jó filmje, a Transcendens. De ebben megjelent a technológiai szingularitás is, viszont, ha ide vonatkozó művet akarunk említeni, akkor az természetesen a Mátrix- illetve a Terminátor-filmek.

Posztapokaliptikus történeteken belül az egyik gyakori elem a fosszilis anyagok hiánya. Ez jelenik meg a Mad Max-filmekben vagy a Fallout videojátékban. Másik gyakori elem az atomháború utáni Föld. Erre a régebbi filmekből jó példa A fiú és a kutyája, illetve a Dredd bíró, a Majmok bolygója és az Éli könyve, melynek mozgatórugója egy Braille-írással írt Biblia. De ez az alapja Hayao Myazaki mangájának is, ami a Nausikaa, a szél harcosa. Könyvekből pedig a tragikus sorsú Walter M. Miller Jr. önvallomása, a Hozsanna néked, Leibowitz, illetve Cormac McCarthy: Az út című regénye, melyből film is készült Viggo Mortensen főszereplésével.

A vírusos (lassan valósággá váló) sci-fi alapja Mary Shelly Az utolsó ember duológiája, melyben pestis pusztítja el az emberiséget. Filmben pedig alapműnek A 12 majom. Ezeken belül külön kezeljük a zombis filmeket, de az inkább a soft horror kategóriát súrolja.

Disztópiákban általában a túlnépesedés az egyik fő probléma, ez jelenik meg Harry Harrison Make room! („Csinálj helyet!”) című művében. Nem ismerős? De ha azt mondom, hogy Zöld szója? A film ugyanis lazán, de ezen a regényen alapul! Más disztópiákban valamilyen központi, gazdag, általában városban élő hatalom irányítja a lakosság többi részét. Young adult vonatkozásban ilyen az Éhezők viadala, a sajnos filmekben befejezetlen maradt Beavatott, Scott Westerfeld Csúfok-trilógiája, magyar vonatkozásban pedig R. J. Hendon Korcsok című műve és folytatásai. De ide sorolható még Jasper Fford: Monokróm című műve, amelyben az emberiség elvesztette komplex színlátását, ezért aszerint osztják őket hatalmi kasztokra, hogy ki milyen színt lát.

Végül jellemző még a párhuzamos univerzumok és/vagy idősíkok témája. Ezekben általában az általunk ismert Föld alkotja a láncolat középpontját s a főhős is onnan származik. Párhuzamos univerzum témájú Stephen Baxter és az alkotás közben sajnos elhunyt Terry Pratchett Hosszú-föld-trilógiája. Young adult kategóriában Neil Gaimen és Michael Reaves Köztesvilág-trilógiája. Párhuzamos idősíkokban játszódik pedig Tom Sweterlitsch Letűnt világok című fordulatos hard-sci-fije.

Vannak olyan regények is azonban, ahol a cselekmény nem a Földön játszódik, az emberiség anyabolygója mégis jelentős szerepet kap a történetben: általában azért, mert a főszereplők azt keresik vagy oda lyukadnak ki. A legjelentősebb ebben a műfajban Isaac Asimov Az Alapítvány pereme című regénye. Ebben két szereplő száműzetésében a Föld után kutat. Utazásuk során információhoz jutnak egy bizonyos „Gaia” nevezetű bolygóról, melyet évszázadok óta titokzatosság és homály fed. Egyikük – abban a meggyőződésben, hogy a Gaia azonos a Földdel és a Második Alapítvánnyal is – arrafelé veszi az útját. A Gaiához érve kiderül, hogy az tulajdonképpen egy entitás, egy bolygólény vagy szuperorganizmus. Az itt élő lények – az emberek is – ennek részét képezik, de emellett önálló tudattal is bírnak. A Gaia találkozót hozott létre a két Alapítvány között, hogy a Galaxis jövőjéről határozzanak. Ez egy, galaxis-méretű szuperorganizmus, a Gaia továbbfejlődött változata, a Galaxia lesz. Az egyik szereplő azonban nem hiszi, hogy a Gaia lenne a Föld és tovább folytatja a keresést.

Ennek történetét meséli el a folytatás, az Alapítvány és Föld. Ebben először arra jönnek rá, hogy a Föld radioaktívvá vált. Az információt a szomszédos csillagrendszer egyik bolygójáról az Alfáról szerzik, ahol egy földi telep van, de az ott élők nem akarják elárulni anyabolygójuk pontos koordinátáit. Ezután végül elindulnak a Földre, de odaérve rájönnek, hogy az már valóban csak egy radioaktív, halott égitest. Így végül a Holdon szállnak le…

Hold

Ezzel el is érkeztünk égi kísérőnkhöz, mely, mint olyan, a legrégebb óta foglalkoztatja az emberek fantáziáját. Már maga Johannes Kepler is írt egy sci-fi szerű regényt, melynek címe Az álom, melyben a főhőst levegődémonok repítik el a Holdra. A mű valójában egy regénynek álcázott értekezés Kepler csillagászati felfedezéseiről, a cselekmény végén kiderül, hogy – amint a cím sugallja – pusztán egy álomról volt szó.

Utazás a Holdra! Ne keverjük össze Verne klasszikusával, ezt Cyrano de Bergerac írta. A mű a science fiction és az utópisztikus irodalom egyik előfutára, mely természetesen a holdutazásról szól, ahová tűzijáték segítségével jutnak el.

Ugyanezt a hullámot lovagolja meg Jules Verne Utazás a Holdba című regénye. Egy amerikai baráti kör, a baltimore-i Gun Club már kreatívabbak és egy gigantikus ágyúval akarnak lövedéket juttatni a Holdra. Ennek belsejében egy nemzetközi társaság utazik. Végül a célzást ugyan elvétik és az ágyúgolyó csak megkerüli a Holdat, de a történet hősei legalább sikeres űrutazást tesznek.

H. G. Wells Emberek a holdban című regénye is hasonlóan a holdutazásról szól.

Végül e két mű alapján készült el a világ legkorábbi sci-fije, az Utazás a Holdba 1902-ben. A filmet Georges Méliés írta és rendezte. Érdekessége, hogy készítése során az elsők között alkalmaztak animációs technikákat és speciális effektusokat, így egyben az első animációs filmnek is tekinthető. A Holdon Szelenitnek nevezett rovarszerű élőlények élnek, melyekkel az űrhajósok konfliktusba is kerülnek.

Sok tudósnak szokása sci-fit írni, Kepler után itt van mindjárt Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij, a rakétatudományok atyja is írt sci-fit égi kísérőnkről, melynek címe Séta a Holdon. Ebben két fiatalember váratlanul a Holdon találja magát, ahol meglepő helyzetekkel kell megbirkózniuk. Kepler művéhez hasonlóan végül itt is csak egy hagymázas álomról volt, de mégis hozzájárult az űrhajózás megvalósításához és népszerűsítéséhez.

Elérkeztünk az egyik legnagyobb klasszikushoz! Arthur c. Clarke2001: Űrodüsszeia című regénye ugyan nem égi kísérőnkről szól, de a négy szakaszra osztható történet második szakasza, a monolit megtalálása körüli események a Holdon játszódnak.

Forrás: Wikipedia

Szintén az ő tollából született a Holdrengés című sci-fi, melyben azt a hősies küzdelmet láthatjuk, melyet a jövő technikája és tudománya vív egy elsüllyedt holdbusz utasainak megmentéséért. Maga a rengés a Hold porának különös támadása. Az égitest ugyanis nem teljesen halott, valamennyi belső hője maradt még, ami a kőzetekből gázokat termel, melyek kitörnek.

Másik regénye, a Földfény a Föld és a Holdon letelepedett kolónia közti politikai harcot mutatja be egy kémtörténet keretében. Az anyabolygó Bertram Sadler titkos ügynököt azzal a feladattal küldi a Platón kráterben épült obszervatóriumba, hogy tudja meg, ki szivárogtat ki az ellenségnek bizalmas információkat. Sadler nem szívesen vállalja el a küldetést, hiszen reménytelennek érez minden erőfeszítést a háború megakadályozására. Titkos fegyverek, új technológiák és űrhajóflották feszülnek egymásnak égi kísérőnk körül, és minden azon múlik, egy egyszerű ember összeroppan-e a vállát nyomó felelősség iszonyú súlya alatt.

Robert a. Heinlein A Hold börtönében című regénye a történelmet veszi alapul, méghozzá Ausztráliáét. A Hold tulajdonképpen olyan telepes bolygó, ahol bűnözők, de leginkább azok leszármazottjai élnek, akik azonban szeretnének politikailag elszabadulni a Földtől. A főszereplő szemén keresztül megismerhetünk egy nagyon érdekes, hierarchikus családmodellt, mely több férfiből és kevesebb feleségből áll, illetve megtudhatjuk, ha valakiért nem kezeskedik senki, azt kegyetlenül kizsilipelik a vákuumba.

A regények közül (a teljesség igénye nélkül) ide vonatkozik még Andy Weir: Artemis című regénye. A történet a Hold első és egyetlen városában, Artemisen játszódik, ahol az élet az egyszerű emberek számára, mint amilyen a főhős is, elég kemény, éppen ezért hordári munkája mellett vállalja ártalmatlan, mégis illegális dolgok becsempészését. Így kerül egy, a város feletti hatalom átvételét célzó összeesküvésbe, melyet valahogy túl kell élnie…

A könyvek világából csapjunk át a filmekébe. A Hold című sci-fiben egy Sam nevű férfi hároméves küldetésének végéhez közelít, így visszatérhet feleségéhez és kislányához – akikkel nincs élő kapcsolata a kommunikáció hiánya miatt. Sam a Hold túloldalán felügyeli a Hélium-3 kitermelését egy cégnek. Egy baleset után azonban ördögi titokra bukkan, amikor saját magába botlik. A cég sosem küldött új alkalmazottakat, hanem őt klónozta és élesztette fel. A felesége meghalt, a lánya csaknem felnőtt. A két klón összefog, hogy az egészségesebb becsaphassa a rendszert és hazamehessen (annak ellenére, hogy az igazi szem a Földön él), a történet elején megismert klón pedig meghal.

Ha már Hélium-3, akkor mindenképpen szót kell ejtenünk egy kétrészes agymenésről, ami tipikusan az „olyan szörnyű, hogy az már jó” kategóriába tartozik. Ez nem más, mint az Iron Sky I. A cselekmény egy létező összeesküvés-elméletből származik, miszerint a náciknak olyan fejlett volt a technológiájuk, hogy miután a Harmadik Birodalom megbukott, a Holdon rejtőztek el. Őket fedezi fel két amerikai űrhajós, az egyiket lelövik, a másikat elfogják. A filmet nem a politikai korrektség nevében készítették, az elfogott amerikai ugyanis fekete, ők pedig “náciasítják”, vagyis fehérré és kék szeművé teszik. A Hélium-3-ért folyó harcban végül a Föld megsemmisíti önmagát. A holdi kolónia – javarészt csak gyerekek, az újra eredeti formáját visszakapó amerikai űrhajós és szerelme, egy ex-náci tanárnő maradt csak meg. Folytatása következik!

A filmek után utazzunk a sorozatok világába. Ezek egyik eleme az Alfa Holdbázis. Az alaptörténet szerint a Hold túloldalán tárolt nukleáris hulladék felrobban, kilökve keringési pályájáról a Holdat, amely hosszú csillagközi vándorlásba kezd, a rajta lévő, Alfa nevű bázis, egy tudományos kutatóállomás 311 lakójával együtt. Nem sokkal a Naprendszerünk elhagyása után a Hold áthalad egy fekete lyukon, majd óriási “űrhurkokon”, ami még messzebbre taszítja az űrben. Útjuk során az alfaiak számos idegen civilizációval, disztopikus társadalommal találkoznak és olyan jelenségekkel, amilyenekkel az emberiség még soha. Közben kiderül, hogy a Hold utazását egy rejtélyes ismeretlen erő befolyásolja, vagy akár az is indította el, és ez valamilyen sorsszerű cél felé irányítja.

Ezt követi a For All Mankind, amely egy alternatív történelmi sorozat. Az alapfelütése, hogy az űrversenyt a szovjetek nyerik, ezért Amerika is igyekszik behozni a lemaradását, többek közt női űrhajósokkal. Az eddig megjelent két évad egyrészt magát a holdutazást, másrészt a holdbázisok létrejöttét és életét mutatja be. Mivel alternatív történelemről van szó, valós személyekkel machinál, de szakmai és/vagy családi életük általában sokkal tragikusabb, mint amilyen valójában volt, ezért a sorozat egyes epizódjai alaposan földhöz vágják a nézőt…

Ismerős idegenek – avagy Naprendszerünk a Science Fiction univerzumában – I. rész

Szerző: Ivanics-Rieger Klaudia

Bevezető

Számtalan lehetőségünk van arra, hogy megismerjük a Naprendszerünket. Elég csak kinyitnunk egy tudományos könyvet, átkapcsolni a tévét egy ismeretterjesztő csatornára vagy követni egy ismeretterjesztő oldalt az interneten, esetleg ilyen ismertető videókat nézni. A következő cikksorozatban azonban a Naprendszert egy új oldaláról ismerhetjük meg. A sorozat a tudományos fikció világába kalauzol el minket. Égitestről égitestre haladva ismerhetjük meg, hogy az adott objektum miként jelenik meg a sci-fikben, a könyvek lapjain csak úgy, mint a mozivásznon. Elsősorban azokra a művekre koncentráltam, amik a hazai science-fiction rajongók körében jól ismertek. Akik már látták, olvasták őket, azok számára nyilván ismerős a terep, akik még nem, azoknak remélem, sikerül kedvet csinálni. Utazásunk során belülről kifelé haladunk, a belső bolygókkal kezdjük és a Naprendszer határán fejezzük be, s közben felfedezzük ismerős égitesteink idegen oldalát.

A Naprendszerről szóló korai szakirodalom a 17. századig visszanyúló tudományos spekulációk nyomán azt feltételezte, hogy minden bolygó saját őshonos életformának ad otthont, emellett gyakran feltételezik, hogy lakói antropomorfok. Ezeket az elképzeléseket ma bolygóromantikának hívjuk. A tudomány fejlődésével aztán a sci-fik is igyekeztek lépést tartani. Míg először csak a holdutazás foglalkoztatta őket, a 20. századtól megjelent a Mars kolonizálása és/vagy terraformálása, s az élet lehetőségeit is áthelyezték a gázóriások egyes holdjaira (mint például az Europa és az Enceladus).

Merkúr

A science-fiction irodalomban szokás megkülönböztetni a régi és az új Merkúrról írók csoportját. A régi Merkúr leírások 1965 előtt születtek, a közös az volt bennük, hogy a bolygó kötött keringésű (mint a Hold) és van sötét, illetve világos oldala. A régi Merkúr egy kietlen világ, ahol az élet és a halál a sötétség és világosság határán, a lassan mozgó terminátor vonal körül forog. Miután ez az elmélet megdőlt, születtek az új Merkúrról szóló írások, melyek már tükrözik a hivatalos tudományos felfedezéseket.

Isaac Asimov Körbe-körbe című novellája 2015-ben játszódik. Két űrhajós egy Sebi nevű robottal felmérnek egy régi bázist a bolygón. A robotot szeléniumért küldik, csakhogy az nem tér vissza. Végül kénytelenek utána menni, kockáztatva, hogy a hővédő ruhájuk feladja, ők pedig megsülnek. Sebit meglátva rájönnek, hogy az a robotika II. és III. törvénye miatt lett üzemzavaros és inkább fogócskázni akar. Ennek megértéséhez idézzük fel a robotika három törvényét:

„1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.

2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.

3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba.”

A szeléngyűjtés pedig elég veszélyes volt ahhoz, hogy a III. és II. törvény ütközzön egymással. Végül az első törvény segítségével igyekeznek megoldani a helyzetet: az egyik űrhajós kockáztatja az életét és majdnem megsül, mire Sebi visszaviszi a sötét oldalon lévő bázisra.

Az Űrvadász-sorozat Lucky Starr és a Merkúr óriás napja című kisregényében főhősünk, David „Lucky” Starr és társa, Colos a merkúri bányák ügyében nyomoznak, melyek már kimerülőben vannak és állítólag kísértetek is lakják a bolygót, amik állandóan baleseteket okoznak. Végül kiderül, hogy szellemek ugyan nem léteznek, de a bányákban élnek helyi létformák.

Arthur C. Clarke már a régi Merkúrról is írt, a Szigetek az égben című regényében ködösen utalnak egy idegen létformára, mely megosztja az emberiséggel a Naprendszert. Ezek a létformák nem intelligensek, és az egyik szereplő szerint a Merkúr sötét felén élnek.

Viszont a Randevú a Rámával című regényfolyamban a Merkúron már zajlik az élet: a bolygót fémbányászok forrófejű kormánya uralja, akik azzal fenyegetőznek, hogy elpusztítják a Rámát (ami ugyebár egy idegenek által épített szerkezet). Kim Stanley Robinson 2312 című hard sci-fi-je az egész Naprendszeren átível. A Merkúr ebben egy vezető erőt képez, az egyéb apróbb élőhelyeket a Mondragon-egyezmény fogja laza szövetségbe, melynek a bolygó a központja és a főszereplő is onnan származik.

Vénusz

Sokáig áthatolhatatlan felhőtakarója szabad utat adott a science-ficton íróknak, hogy élettel töltsék meg ezen ismeretlen világot. Főként az után, hogy kiderült, a Földhöz hasonló méretű bolygó jelentős atmoszférával rendelkezik. Mivel közelebb van a Naphoz, lakható, meleg, szinte trópusi éghajlatú (és növényzetű) világként ábrázolták, melyen – nevéből kiindulva – harcos amazonok élnek. A korai írókat alapvetően három csoportra bonthatjuk: egyesek óceánt vizionáltak a Vénuszra (hazánkban általában ezen könyvek jelentek meg). Mások mocsarat képzeltek a felszínre, esetleg szakadatlan esővel kiegészülve. A harmadik csoport ezektől eltérően inkább sivatagot favorizálja. Az ilyen jellegű művek főként 1930-50 közt voltak jellemzők. Azonban az első missziók eredményei szöges ellentétben álltak az addigi elképzelésekkel. A szerzők – ahogy a Merkúr esetében – itt is igyekeztek lépést tartani a tudományos eredményekkel és inkább a terraformálás lehetőségeire fókuszáltak.

Olaf Stapledon Az utolsó és az első emberek című regényében az emberiség a jövőben kénytelen átköltözni a Vénuszra, mivel a Hold bele fog csapódni a Földbe. A Vénuszt a szerző egy óceánoktól uralt bolygónak írja le, ahol heves trópusi viharok vannak.

C. S. Lewis Pelerandra című művében Pelerandrának hívják a Vénusz bolygót az ott élő helyiek. A bolygó a természet csodája: a rajta lakó élőlények szelídek, barátságosak, nem ismerik a félelmet. A tengerben úszó szigetek találhatók. Tulajdonképpen magáról az Édenkertről van szó, ahol még nem történt meg a bűnbeesés. Maga a regény egy kozmikus trilógia második része (Az első A csendes bolygó).

Arthur C. Clarke 3001 Űrodüsszeia című folytatásregényében a Vénuszt éppen terraformálják, amihez üstökösmagokra vadásznak, hogy azokat a Vénuszra szállítva alakítsák át a bolygó felszínét.

Térjünk vissza ismét Isaac Asimov főhősére, Lucky Starr-ra, aki a Vénuszra is eljutott nyomozása során a Lucky Starr és a Vénusz óceánjai című kisregényben. Ebben a bolygó egyik vízalatti kolóniáját fenyegeti pusztulás, annak ellenére, hogy a gazdasága gyorsan fejlődik. Egy, csak a Vénuszon élő újfajta élesztőgomba nemesítésével tudósok már közel járnak egy olyan élelmiszeripari alapanyag előállításához, mellyel örökre véget lehetne vetni a földi élelmiszerhiánynak és fontos exportcikket biztosítana a vénuszi gazdaságnak. A baktériumok körül azonban egyre gyanúsabb balesetek és „véletlenek” történnek. A krízis szálai a bolygó misztikus óceánjainak mélyére vezetik Lucky Starrt és hű segítőtársát, Colost. A több évtizednyi kolonizáció ellenére a Vénusz még mindig egy idegen bolygó, ismeretlen élőlényekkel és végtelen tengerekkel. Az író alaposan kidolgozott, a legapróbb részletekig átgondolt vénuszi ökológiát tár elénk, ami szerves részét képezi a cselekménynek.

Az új Vénuszról szóló művek már a 60-as évek után születtek. Frederik Pohl és C. M. Kornbluth A Vénusz-üzlet című regényében konkrétan áruba bocsátják az egész bolygót. Szőröstül-bőröstül. A tervet Amerika legnagyobb reklámügynökségének igazgatója eszeli ki. Meg is bíznak ezzel egy reeklámfőnököt, akinek feladata az egyelőre lakhatatlan bolygó céges tulajdonba vétele, reklámozása, eladása, egyszóval minden, amit cége jónak tart.

Kim Stanley Robinson 2312 című regényében a Vénuszt a kínaiak terraformálták. Ehhez egy óriási napernyőt használtak a Nap melegének elzárására, amely annyira lehűti a légkört, hogy a benne lévő szén-dioxid lefagyjon. A mesterséges kőzet a fagyott CO2 fölé kerül, hogy megakadályozza annak elszublimálását.

Egy másik, Naprendszeren (és azon túl) átívelő regényfolyam a Térség (The Expanse) James S. A. Corey sci-fije. A Vénusz itt fontos szerepet kap. Az Eros kisbolygó, melyet eluralt a Naprendszeren kívülről származó anyag, a protomolekula, ide csapódik be, s innen kiindulva kezdi felépíteni a Gyűrű nevű struktúrát, mely majd idegen világokba nyit utat…

Skol! – a kapcsolatfelvétel napja

Szerző: Kocsis Erzsó

Ahhoz, hogy a kapcsolatfelvétel napján hosszú és eredményes életet kívánhassunk egymásnak egy korsó romuláni sörrel a kezünkben, kicsit ássuk bele magunkat a Star Trek univerzumba! Hajónapjó, csillagidő 15-13-1, az NCC-1701 USS Enterprise fedélzetén utazunk, és épp körpályára álltunk az M-113-as bolygó körül. A hajó irányítását ideiglenesen Mr Spock vette át. De hova is tartunk, és mi a célunk? James Kirk kapitány valahogy így fogalmazott: az űr a legvégső határ. Ennek végtelenjét járja az Enterprise csillaghajó, melynek feladata, különös, új világok felfedezése, új életformák, új civilizációk fölkutatása, és hogy eljusson oda, ahová még ember nem merészkedett. Ugyanígy utazhatunk majd Jean-Luc Picard kapitánnyal is a USS Enterprise-E Sovereign osztályú csillaghajón is. A Gene Roddenbery által létrehozott univerzumban közel gömb alakú, csillag körüli stabil pályáján keringő égitesteket találunk. A különböző bolygókat osztályokba sorhatjuk felszínük minősége, kéregfelépítése, mérete, valamint a légköri jellemzői alapján. Ha olyan planétát szeretnénk tanulmányozni, ahol a kisebb meteoroidok nem égnek el az igen ritka légkörben, akkor kezdjük itt! Mivel a Star Trek univerzumban vagyunk, nyugodt szívvel elővehetjük geológuskalapácsunkat, és ezeket a kozmikus sebhelyeket tanulmányozva igen értékes D-osztályú bolygóról származó kőzetmintákat tudunk begyűjteni ezen becsapódásos (impakt) kráterekből. Ám ha mindez kevés lenne, és asztrobiológus énünk is előtérbe kerülne, némely égitest száraz, sziklás felszínéről akár növényzetet is begyűjthetünk.

Az Andoria, egy M-osztályú bolygó. Kép: NASA

Számos terraformálásra alkalmatlan bolygót találunk. Itt vannak a H-típusúak, ahol bár van oxigén a légkörben, de a nemesgázok mégis túlsúlyban találhatóak. Így nem is csoda, hogy a Föderáció könnyű szívvel mondott le ezekről a Sheliak javára.

Egy szintén M-osztályú planéta, a Risa. Kép: NASA

Ha a K-típusún szeretnénk élni, kupolavárosokat kell létesítenünk, hasonlóakat, amiket Elon Musk vízionál a Marsra… Roppant kellemetlen lenne a szabad ég alatt sétálnunk megfelelő védőfelszerelés nélkül, hiszen a felszíni hőmérséklet gyakran 0 °C alá süllyed, légkör pedig metánt, nitrogént és folyékony neont is tartalmazhat.

A Vulcan. Kép: NASA

Naprendszerünk kedves „hatalmas csíkosának unokatestvéreivel” is találkozhatunk ezen galaxis körülbelül 300-ezer égitestjei közt. A J-típusúakat itt is bátran nevezhetjük Jupiter-típusú bolygóknak, hiszen számos holdat befogó gázóriások. Hasonlóak a T-típusúakhoz, amelyeknek viszont gyűrűjük is lehet, pont úgy, mint a mi szépséges Szaturnuszunknak. A gázbolygókat méretük szerint növekvő sorrendben így betűzhetjük: J, I, S, T. Élet egyiken sem lehetséges, de ha kedvünk támad egy M-típusú bolygóról észlelni egy nyugodt, tiszta egű éjszakán, ezeknek felhőzetét, gyűrűrendszerét ugyanúgy bámulhatjuk ábrándozva, mint a Föld nevű bolygón a saját kiskertünkben egy júliusi estén.

Igen extrém égitestet szeretnénk meglátogatni? Akkor űrszekerezzünk az Y-félék felé! Démoni világ ez, ahol a felszíni hőmérséklet körülbelül 800 °C, légköre igen mérgező, és roppant erős a sugárzás. Még a csillaghajónkra is veszélyes lehet ez a kalandunk, ha aktív pajzsunk bekapcsolása nélkül állnánk pályára! Ezt a biztonsági szabályt figyelembe véve vajon találkozunk-e mi is az ezüstvérű élőlénnyel, aki a Delta kvadránsban él? Apropó kvadránsok! Tejútrendszerünket négy kvadránsra oszthatjuk fel, amelyeknek közös pontja a galaxis középpontja, ami körülbelül 25000±1000 fényévre van a Földünktől. A Napot és a középpontot összekötő egyenes az Alfa (ahol több féregjárat és anomália is található: kvantumfizika szerelmeseinek maga a paradicsom!) és a Béta kvadráns határa. A bajori féregjárat elvezet minket a Gamma kvadránsba. A Borg-kockák és gömbök pedig a Delta kvadránsból indultak megakadályozni a kapcsolatfelvétel napját.

Tejútrendszerünk kvadránsokra osztva. Kép: Wikipedia

A Star Trek „esthajnalcsillagai” az N-osztályú bolygók. Itt is magas koncentrációban található a légkörben szén-dioxid és maró szulfid ugyanúgy, mint a mi Vénuszunkon. Kevés becsapódási kráter borítja a felszínét, ami az igen vastag atmoszférájának köszönhető. A víz csak gőz formájában létezik. Valószínűsíthető naprendszerünkbeli hasonlóságuk alapján, hogy nincs mágneses terük vagy globális lemeztektonikájuk. Feltételezzük, hogy a felszín nagy részét magmás kőzetek boríthatják, így geológiájuk legfontosabb eleme a vulkanizmus lesz. Kételkednénk benne? Fordítsuk arra csillaghajónk orrát, antianyag-padlógáz, és a földi Venyera-programokhoz hasonló missziókat kidolgozva vizsgáljuk meg ezen bolygókat! A Gene Roddenbery által létrehozott univerzumban a műszereink ki fogják bírni a szélsőséges körülményeket, ebben szinte biztos vagyok! A begyűjtött adataink meg segítséget nyújthatnak a Vénuszunk alaposabb megismerésében is.

A Wolf 359. Kép: NASA

Mielőtt új élőhelyeket keresnénk az emberiségnek, szerintem érdemes lenne megvizsgálnunk még néhány égi objektumot! Bolygócsírákat, előbolygókat (planetezimálokat) – ilyenek lehetnek az A,B, C osztályú bolygók. Gondoljunk bele, tanulmányozhatjuk, mi történhetett például a Föld és a Theia összeütközésekor kidobódott anyagfelhővel? Ezek annyira fiatal égitestek, hogy még a magszilárdság is csak kialakulóban van. Korai Föld tulajdonságait remekül tudjuk modellezni az E, F, G típusúakon. Még ezekre sem jellemző a magszilárdság. Kutatási eredményeinket feltétlenül tároljuk az izolineáris chip-ünkön! Folyamatosan változó keringési pályán vándorolnak a Q-osztályú bolygók. Humanoid élet kialakulására illetve lakhatásra, a létforma fenntartására alkalmas égitestek betűjele: M. Ez a besorolás a vulkáni osztályzásból ered. Eredetileg a Minshara vulkáni szóval jelölték az ilyen bolygókat. Vulkáni, mint Mr Spock, aki éppen körpályára állíttatja az M-113-as bolygó körül hajónkat. Ezen planéták nagyon hasonlítanak a Földhöz. Légkörük oxigénből és nitrogénből áll, és a felszínén a víz minden egyes halmazállapota fellelhető. Ilyen planéták például a Földünk, a Romulus, a Bajor és a Kardasszia-1. A Vulkán (vulkáni nyelven a T’Khasi) szintén ide tartozik. Ez nagyon száraz, kopár, kietlen égitest és igen kevés víz található a felszínén. A Földtől 16 fényévnyire a 40 Eridani hármascsillag körül kering. Valószínűleg ebben a rendszerben egy, a mi Napunknál kisebb, hűvösebb K-típusú vörös-narancs-színű törpecsillag is található. A Vulkán felszíni hőmérséklete és a gravitációja igen magas. Ikerbolygója a T’Khut. Ez hatalmasnak tűnik a vörös égbolton, így akár szabad szemmel is észlelhetnénk ennek vulkánkitöréseit és porviharait.

A Vulcan. Kép: NASA

Ebben az az érdekes, hogy évekkel ezelőtt felmerült a JPL SIM PlanetQuest missziója során, hogy valóban megtalálhatják ezt a fentebb leírt földszerű égitestet! Ez a „bolygóvadász űrteleszkóp”, ami felismerné a kicsiny Föld-típusú exobolygókat, pont beleillene a Trek-univerzumba! Emelett fontos szerepe lett volna a Tejútrendszer feltérképezése optikai interferometria segítségével. NASA-nál 2010-ben végleg törölték a The Space Interferometry Mission-t, azaz „Űrinterferometriás Misszió”küldetést.

A JPL SIM PlanetQuest misszió szondája. Kép: NASA

És milyen jó, hogy utunk során kötelesek vagyunk megvizsgálni minden kvazárt vagy kvazárszerű jelenséget is! Az Alpha-kvadránsban a Murasaki 312, más néven Murasaki Quasar lehet a vizsgálódásunk tárgya. Ez egy kvazárszerű elektromágneses jelenség az Alfa kvadránsban, három napra a Makus III-tól, az 1. láncszemnél. Az Enterprise érzékelőit leolvasva ezeket az adatokat kapjuk: negatív ionkoncentráció – 1,64 × 109 méter, sugárzási hullámhossz – 370 ångströms. Ködös, lassan hullámzó, kék fényű hatás tárul a szemünk elé. És ha már előkerültek különleges égi csodák, akkor emlékezzünk csak, a tavalyi nyarunk „sztárja” a sokunk által megfigyelt C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös volt! 2061 közepén egy másik szabad szemes üstökösünk is lesz: a Halley fog visszatérni Naprendszerünk belső térségébe. Újra megcsodálhatjuk a „piszkos hógolyót”, (hivatalos nevén 1P/Halley-t) a sokat észlelt vendéget, aminek kiindulási pontja vélhetően Kuiper-övben található.

A Halley-üstökös. Kép: NASA/W. Liller – NSSDC

És hogy ér össze a Halley, az NCC-1701 USS Enterprise és a USS Enterprise-E? A Csillaghajóinkon bejárhattuk egy különleges univerzum égitestjeit. Lehetséges, hogy 2061-ben már számos űrszondával tudjuk majd vizsgálni az újból megjelenő Halley magját, sokkal pontosabb adatokat gyűjtve be róla, mint 1986-ban akár a japán Suisei és Sakigake, akár szovjet-orosz Vega-1, akár a Vega-2, akár az ESA által kifejlesztett Giotto szondák. És ha ez megtörtént, 2063. április 5-én valami egészen különleges napra virradhatunk. Ugyanis Dr Zefran Cohnrane felszáll Phoenix nevű űrhajójával, és megteszi az első fénysebességnél gyorsabb utazását. Az általa végrehajtott szubtér mintát érzékeli egy vulkáni űrhajó és az emberiség történetében létrejön az első kapcsolatfelvétel.

Terry Virts asztronauta “vulkáni” tisztelgése, az ISS fedélzetéről, a Spock-ot alakító Leonard Nimoy 2015. február 27-ei halálát követően. Kép: NASA

Így a fent bemutatott bolygótípusokat akár be is járhatjuk, felfedezve Tejútrendszerünk kvadránsait vagy James Kirk vagy Jean-Luc Picard kapitány irányításával esetleg saját Enterprise-unk fedélzetén. Készíthetjük hát geológus kalapácsunkat, és mintagyűjtő tasakjainkat, mert roppant értékes leletekkel fogjuk tudni gazdagítani földi gyűjteményünket: legyenek azok kőzetek, akár növények vagy egy tüneményes tribbli (csak velük óvatosan, ugyebár…). Geológiai, asztrobiológiai tudásunk végtelenné válhat, mint az űr, aminek felfedezése a végső határ. Erre a kalandra hívok minden szén alapú egységet hosszú és eredményes életet kívánva a kapcsolatfelvétel napján! Skol!


Források:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bolyg%C3%B3t%C3%ADpusok_(Star_Trek)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Star_Trek_(telev%C3%ADzi%C3%B3s_sorozat)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Star_Trek:Kapcsolatfelv%C3%A9tel

https://planetology.hu/a-venusz-geologiaja/?fbclid=IwAR0Ah0TGRQFmcaf7ORZ2fwtbetglwMsCQFa13UtS2DxTo1wpYQ12RGZ7wzA https://planetology.hu/bolygos-rovidhirek-foldunk-nyomokban-theiat-tartalmazhat/?fbclid=IwAR1C2CP2QKU_pgdS3-FWb3UjLfbWkbXuTy4kFb8niFN_oQOMzeyGI90u3eY

https://rezsabeknandor.blogspot.com/

https://hu.wikipedia.org/wiki/M_oszt%C3%A1ly%C3%BA_bolyg%C3%B3

https://hu.wikipedia.org/wiki/Vulcan(Star_Trek)
https://web.archive.org/web/20071028215128/http://www.urszekerek.hu/modules.php?op=modload&name=News&file=article&sid=675#

https://www.nasa.gov/multimedia/imagegallery/image_feature_706.html

https://www.planetary.org/space-images/sim-planetquest

https://memory-alpha.fandom.com/wiki/Murasaki_312

https://hu.wikipedia.org/wiki/Halley-%C3%BCst%C3%B6k%C3%B6s

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kvadr%C3%A1nsok_(Star_Trek)


https://www.nasa.gov/content/nasa-and-star-trek-images

Rejtélyes monolitot találtak Utah sivatagában

Szerző: Kovács Gergő

Az Egyesült Államok Utah államának Red Rock County nevű megyéjében vadőrök furcsa tárgyra bukkantak vadjuhszámlálás közben: a parkőrök által használt helikopterből egy különös, fémoszlopra emlékeztető tárgyat vettek észre. A 10-12 láb (3-3,5 méter) magas tárgyat ezt követően a vadőrök személyesen is megtekintették.

A vadőrök leszögezték, hogy a fémhasáb minden kétséget kizáróan ember alkotta tárgy, a feltételezések szerint a műalkotás tisztelgés lehet Arthur C. Clarke és Stanley Kubrick örökérvényű műve, a 2001: Űrodüsszeia előtt. Azonban azt, hogy ki és mikor tehette ezt mostani helyére ezt a monolitot, nem lehet tudni.

A Utah államban talált fémhasáb megjelenésében a Kubrick által megálmodott monolitra emlékeztet. Képünk illusztráció, a felvételt “eredeti” példánya alapján
Kovács Gergő készítette.

Did you know that @utahdpsaerobureau helps @utahdwr with counting big horn sheep every year? During the count they came…

Közzétette: Utah Highway Patrol – 2020. november 20., péntek


Az installáció pontos helyét nem árulták el, nehogy elözönljék a környéket a turisták és sci-fi rajongók.

Barangolás a Ráma kertjében

Szerző: Kovács Gergő

Jelen könyvajánló, könyvkritika és vélemény a Ráma-sorozat harmadik részének (A Ráma kertje) elolvasása után íródott, azzal a céllal, hogy leírjam azokat a benyomásokat, érzéseket, melyek e könyvsorozattal kapcsolatban születtek bennem. Ha röviden-tömören meg kellene fogalmazni azt, amit ezen művek elolvasása után gondolok, akkor azt kellene írjam, hogy:

“A tökéleteshez ne nyúljunk hozzá!”

Miért ne? Hogy ezt megválaszoljam, már nem tudok spoilermentesen írni ezekről a könyvekről, így nyomatékosítom, a következő sorok spoilereket tartalmaznak mindhárom (magyarra fordított) műről!

Ivanics Ferenc felvétele gyűjteményi darabjairól

Fontos adalék, hogy a Ráma sorozatot magyar nyelven három mű (Randevú a Rámával, Ráma II, A Ráma kertje) alkotja, a negyedik, a Rama Revealed azonban már nem lett magyarra fordítva, így ez most az elemzésbe sem kerül bele…

Hogy megfelelően párhuzamba lehessen állítani e könyveket, most essen néhány szó mindegyikről!

A Randevú a Rámával az egyik legjobb sci-fi könyv, amit valaha olvastam. A történetben az emberiség már egy multiplanetáris fajjá vált Naprendszerünkön belül. Aztán jön valami, egy égitest a Naprendszeren kívülről, a Ráma, melyről kiderült, hogy egy hatalmas, henger alakú mesterséges égitest, egy ún. Bernal-henger, melyben a hossztengely körüli forgás mesterséges “gravitációt” idéz elő. Az emberiség egy űrhajót küld a Ráma felderítésére, mely egy rendkívüli világba csöppen.

E könyvet olvasva az ember szinte együtt járja be a Ráma földöntúli, síri csendű hengerét Norton parancsnokkal. E könyvben a Ráma a történet egyetlen főszereplője, egy hatalmas, szürke urna, melynek minden négyzetcentimétere tökéletesen élettelen, steril és sallangmentes. A Ráma rövid feléledése idején megjelenő biotok is csak előre beprogramozott, bionikus robotok, melyek még több kérdést vetnek fel a már amúgy is felcsigázott olvasóban. A hab a tortán “London” városában a titokzatos üvegtemplom, itt már érezzük, elértük a történet csúcspontját. A leírások tökéletesek, a történet pedig úgy ér véget, hogy azt érezzük: a Ráma megy tovább, hamarosan elnyeli az űr és soha nem fogjuk megtudni, mi is ez a szerkezet valójában. És ez így van jól.

A Randevú a Rámával egy hibátlan mű.

Értékelés: 10/10

A Ráma II néhány évtizeddel az eredeti történet után folytatódik. Az emberiség már túl van egy jókora gazdasági válságon, mikor 2197-ben egy újabb, Naprendszeren kívülről érkező látogatót detektálnak, melyről szintén kiderül, hogy nem természetes, hanem mesterséges égitest. Ahogy pedig belépnek ebbe a hengerbe, az űrhajósok rögtön konstatálják, hogy a Ráma II első látásra tökéletesen megegyezik elődjével. A gondok azokban csak most jönnek…

Sajnos ez a könyv messze nem hozza azt a színvonalat, amit az elődje. Kicsit az az érzésem, mint a 2001: Űrodisszeia folytatásainál, azzal a különbséggel, hogy ott a 2010: Második Űrodisszeia c. könyv méltó utódja a 2001 könyvváltozatának (a filmnek nem). Ettől eltekintve ebben az esetben is azt éreztem, hogy a 2061 és a 3001 már igen izzadtságszagú, eröltetett, gyenge produkciók.

A Ráma II-ben a fókusz áttevődik a Rámáról a szereplők rejtett konfliktusaira, a (?) főszereplő, Nicole des Jardins látomásaira, (indokolatlan) visszaemlékezéseire és az első kapcsolatfelvételekre a Ráma II más, földönkívüli lakóival. Magáról a Rámáról nem tudunk meg semmi újat, sőt… pont olyan lecsúszáson esett át, mint a monolit, mely a 2001-ben még egy misztikus, már-már istenszerű tulajdonságokkal bíró tárgy volt, addig a 3001-re már egy leegyszerűsített számítógéppé degradálódott. Már nem olyan steril, már nem olyan misztikus, éteri, föndöntúli, mint az előző könyvben. A történetben rengeteg a felesleges, elvarratlan és értelmetlen mellékszál, a regény pedig úgy ér véget, hogy nincs a történetnek “megoldása“: a Földről atomrakétákkal akarják megsemmisíteni a Ráma II-t, melynek fedélzetén szerencsétlen módon ottragadt három űrhajós is, a Ráma azonban a támadást kivédve, elsuhan a Föld mellett és… hirtelen véget ér a könyv.

Értékelés: 4/10

A Ráma kertje ott folytatódik, ahol az előző rész véget ér. Minden értelemben. Fontos pozitívum, hogy a mű első részében a történtek egy jelentős részét a (?) főhős, Nicole szemszögéből, naplóbejegyzések formájában olvashatjuk. A regény két részből áll: az elsőben a Ráma, miután hatástalanítja a Földről kilőtt atomrakétákat, elhalad bolygónk mellett és hosszú évek alatt elhagyja a Naprendszert. Miközben a Rámán rekedt űrhajósok családot alapítanak, a “bárka” eljut a Szíriusz csillaghoz, mely közelében a Ráma építői egy ún. csomópontot létesítettek, ahol az űrutazásra képes fajok képviselőit gyűjtik össze.

Sajnos itt már nehezebb kapaszkodni abba a bizonyos fonalba, főleg úgy, hogy továbbra is tele van a történet teljesen felesleges fejezetekkel. Visszatérve a sztorira, a rámaiak célja az emberekkel az, hogy egy szaporodásra képes párt “tarthassanak” maguknál, illetve, hogy a Rámát visszaküldjék (!) a Földre, hogy egy nagyobb létszámú közösséget szállítson el a rámaiak egy másik csomópontjához. És itt kezdődik a regény második része. Valamint a gondok…

A Földről három űrhajó (Nina, Pinta, Santa Maria) indul el a Mars közelében várakozó Ráma III felé, fedélzetükön a henger leendő lakosaival. A terv kiötlői (akarom mondani, az írók) azonban elkövetnek egy olyan hibát, hogy az egyik hajót elítéltekkel töltik meg.

Elítéltekkel.

Akárhonnan nézzük, a lehető legnagyobb butaság, a kudarc pedig előre borítékolva van. A könyvnek ez a fejezete azt próbálná bemutatni, mennyire rossz útra tévedhet egy elvileg tiszta lappal induló társadalom. De nem sikerül neki, mert a könyvnek, ahogy az előző résznek szintúgy, nincs íve, sem megfogható kerete, sem kifutása. Megpróbáljuk nyomon követni, hogyan züllik le a Ráma III társadalma, majd megismerkedünk egy új, szintén az űrhajón utazó, mirmimacskák névre hallgató földönkívüli fajjal, kiknek egyre inkább meggyűlik a baja az agresszív emberekkel, közben az eredeti rámai űrhajósok vezetőjét, Nicole des Jardins-t bebörtönzik lázítás miatt, akit később halálra ítélnek, aki később újra hozzájut az előző részben általa (sajnos) sokat használt pszichoaktív szerhez, melytől újra furcsa látomása támad és… hirtelen véget ér a könyv.

Értékelés: 5/10

Mi a véleményem így, a végére érve? Talán úgy lehetne ezt legjobban megfogalmazni, hogy a Ráma II-höz érve már az író, Arthur C. Clarke (és a folytatásoknál mellé szegődött Gentry Lee) kifogyott az ötletekből. Ha úgy nézzük a Randevú a Rámával folytatásait, mint önálló scifiket (főleg, ha esetleg nem olvastuk az első részt), akkor megállják a helyüket. De ha elolvastuk az első részt is, akkor rádöbbenünk, hogy óriási a szakadék e művek közt, az első rész emelkedettségéhez egyik folytatás sem ér fel. Sőt, jómagam úgy érzem, mintha nem is ugyanaz az ember írta volna az első könyvet és a folytatásokat. Legjobb lenne, ha ezek még a címükben sem utalnának a Rámára. Ha a “Randevú“-hoz hasonló élményekben reménykedünk a folytatások elkezdésekor, akkor inkább ne is olvassuk el őket, mert, ahogy fentebb is fogalmaztam, a tökéletest nehéz felülmúlni és jobb, ha a rejtélyekről meg se próbáljuk lerántani a fátylat.

Alapítvány: fenn az első teaser!

Tavaly látott napvilágot az a science fiction-rajongók számára különösen kedves hír, miszerint az Apple TV kapta meg Isaac Asimov: Alapítvány c. regényének megfilmesítési jogát.

Most pedig kijött az első teaser, azaz bevezető videó, melyben betekintést nyerhetünk a készülő sorozatba:

A hamarosan induló, tíz részes sorozat két főszereplője Lee Pace, aki a hanyatló Galaktikus Birodalom regnáló uralkodóját (I. Cleon) alakítja; illetve Jared Harris, aki a Birodalom széthullására figyelmeztető matematikust, Hari Seldon-t személyesíti meg. A sorozat várhatóan 2021-ben kerül mozivászonra.

Forrás: [1] [2] [3] [4]