Skol! – a kapcsolatfelvétel napja

Szerző: Bardóczné Kocsis Erzsó

Ahhoz, hogy a kapcsolatfelvétel napján hosszú és eredményes életet kívánhassunk egymásnak egy korsó romuláni sörrel a kezünkben, kicsit ássuk bele magunkat a Star Trek univerzumba! Hajónapjó, csillagidő 15-13-1, az NCC-1701 USS Enterprise fedélzetén utazunk, és épp körpályára álltunk az M-113-as bolygó körül. A hajó irányítását ideiglenesen Mr Spock vette át. De hova is tartunk, és mi a célunk? James Kirk kapitány valahogy így fogalmazott: az űr a legvégső határ. Ennek végtelenjét járja az Enterprise csillaghajó, melynek feladata, különös, új világok felfedezése, új életformák, új civilizációk fölkutatása, és hogy eljusson oda, ahová még ember nem merészkedett. Ugyanígy utazhatunk majd Jean-Luc Picard kapitánnyal is a USS Enterprise-E Sovereign osztályú csillaghajón is. A Gene Roddenbery által létrehozott univerzumban közel gömb alakú, csillag körüli stabil pályáján keringő égitesteket találunk. A különböző bolygókat osztályokba sorhatjuk felszínük minősége, kéregfelépítése, mérete, valamint a légköri jellemzői alapján. Ha olyan planétát szeretnénk tanulmányozni, ahol a kisebb meteoroidok nem égnek el az igen ritka légkörben, akkor kezdjük itt! Mivel a Star Trek univerzumban vagyunk, nyugodt szívvel elővehetjük geológuskalapácsunkat, és ezeket a kozmikus sebhelyeket tanulmányozva igen értékes D-osztályú bolygóról származó kőzetmintákat tudunk begyűjteni ezen becsapódásos (impakt) kráterekből. Ám ha mindez kevés lenne, és asztrobiológus énünk is előtérbe kerülne, némely égitest száraz, sziklás felszínéről akár növényzetet is begyűjthetünk.

Az Andoria, egy M-osztályú bolygó. Kép: NASA

Számos terraformálásra alkalmatlan bolygót találunk. Itt vannak a H-típusúak, ahol bár van oxigén a légkörben, de a nemesgázok mégis túlsúlyban találhatóak. Így nem is csoda, hogy a Föderáció könnyű szívvel mondott le ezekről a Sheliak javára.

Egy szintén M-osztályú planéta, a Risa. Kép: NASA

Ha a K-típusún szeretnénk élni, kupolavárosokat kell létesítenünk, hasonlóakat, amiket Elon Musk vízionál a Marsra… Roppant kellemetlen lenne a szabad ég alatt sétálnunk megfelelő védőfelszerelés nélkül, hiszen a felszíni hőmérséklet gyakran 0 °C alá süllyed, légkör pedig metánt, nitrogént és folyékony neont is tartalmazhat.

A Vulcan. Kép: NASA

Naprendszerünk kedves „hatalmas csíkosának unokatestvéreivel” is találkozhatunk ezen galaxis körülbelül 300-ezer égitestjei közt. A J-típusúakat itt is bátran nevezhetjük Jupiter-típusú bolygóknak, hiszen számos holdat befogó gázóriások. Hasonlóak a T-típusúakhoz, amelyeknek viszont gyűrűjük is lehet, pont úgy, mint a mi szépséges Szaturnuszunknak. A gázbolygókat méretük szerint növekvő sorrendben így betűzhetjük: J, I, S, T. Élet egyiken sem lehetséges, de ha kedvünk támad egy M-típusú bolygóról észlelni egy nyugodt, tiszta egű éjszakán, ezeknek felhőzetét, gyűrűrendszerét ugyanúgy bámulhatjuk ábrándozva, mint a Föld nevű bolygón a saját kiskertünkben egy júliusi estén.

Igen extrém égitestet szeretnénk meglátogatni? Akkor űrszekerezzünk az Y-félék felé! Démoni világ ez, ahol a felszíni hőmérséklet körülbelül 800 °C, légköre igen mérgező, és roppant erős a sugárzás. Még a csillaghajónkra is veszélyes lehet ez a kalandunk, ha aktív pajzsunk bekapcsolása nélkül állnánk pályára! Ezt a biztonsági szabályt figyelembe véve vajon találkozunk-e mi is az ezüstvérű élőlénnyel, aki a Delta kvadránsban él? Apropó kvadránsok! Tejútrendszerünket négy kvadránsra oszthatjuk fel, amelyeknek közös pontja a galaxis középpontja, ami körülbelül 25000±1000 fényévre van a Földünktől. A Napot és a középpontot összekötő egyenes az Alfa (ahol több féregjárat és anomália is található: kvantumfizika szerelmeseinek maga a paradicsom!) és a Béta kvadráns határa. A bajori féregjárat elvezet minket a Gamma kvadránsba. A Borg-kockák és gömbök pedig a Delta kvadránsból indultak megakadályozni a kapcsolatfelvétel napját.

Tejútrendszerünk kvadránsokra osztva. Kép: Wikipedia

A Star Trek „esthajnalcsillagai” az N-osztályú bolygók. Itt is magas koncentrációban található a légkörben szén-dioxid és maró szulfid ugyanúgy, mint a mi Vénuszunkon. Kevés becsapódási kráter borítja a felszínét, ami az igen vastag atmoszférájának köszönhető. A víz csak gőz formájában létezik. Valószínűsíthető naprendszerünkbeli hasonlóságuk alapján, hogy nincs mágneses terük vagy globális lemeztektonikájuk. Feltételezzük, hogy a felszín nagy részét magmás kőzetek boríthatják, így geológiájuk legfontosabb eleme a vulkanizmus lesz. Kételkednénk benne? Fordítsuk arra csillaghajónk orrát, antianyag-padlógáz, és a földi Venyera-programokhoz hasonló missziókat kidolgozva vizsgáljuk meg ezen bolygókat! A Gene Roddenbery által létrehozott univerzumban a műszereink ki fogják bírni a szélsőséges körülményeket, ebben szinte biztos vagyok! A begyűjtött adataink meg segítséget nyújthatnak a Vénuszunk alaposabb megismerésében is.

A Wolf 359. Kép: NASA

Mielőtt új élőhelyeket keresnénk az emberiségnek, szerintem érdemes lenne megvizsgálnunk még néhány égi objektumot! Bolygócsírákat, előbolygókat (planetezimálokat) – ilyenek lehetnek az A,B, C osztályú bolygók. Gondoljunk bele, tanulmányozhatjuk, mi történhetett például a Föld és a Theia összeütközésekor kidobódott anyagfelhővel? Ezek annyira fiatal égitestek, hogy még a magszilárdság is csak kialakulóban van. Korai Föld tulajdonságait remekül tudjuk modellezni az E, F, G típusúakon. Még ezekre sem jellemző a magszilárdság. Kutatási eredményeinket feltétlenül tároljuk az izolineáris chip-ünkön! Folyamatosan változó keringési pályán vándorolnak a Q-osztályú bolygók. Humanoid élet kialakulására illetve lakhatásra, a létforma fenntartására alkalmas égitestek betűjele: M. Ez a besorolás a vulkáni osztályzásból ered. Eredetileg a Minshara vulkáni szóval jelölték az ilyen bolygókat. Vulkáni, mint Mr Spock, aki éppen körpályára állíttatja az M-113-as bolygó körül hajónkat. Ezen planéták nagyon hasonlítanak a Földhöz. Légkörük oxigénből és nitrogénből áll, és a felszínén a víz minden egyes halmazállapota fellelhető. Ilyen planéták például a Földünk, a Romulus, a Bajor és a Kardasszia-1. A Vulkán (vulkáni nyelven a T’Khasi) szintén ide tartozik. Ez nagyon száraz, kopár, kietlen égitest és igen kevés víz található a felszínén. A Földtől 16 fényévnyire a 40 Eridani hármascsillag körül kering. Valószínűleg ebben a rendszerben egy, a mi Napunknál kisebb, hűvösebb K-típusú vörös-narancs-színű törpecsillag is található. A Vulkán felszíni hőmérséklete és a gravitációja igen magas. Ikerbolygója a T’Khut. Ez hatalmasnak tűnik a vörös égbolton, így akár szabad szemmel is észlelhetnénk ennek vulkánkitöréseit és porviharait.

A Vulcan. Kép: NASA

Ebben az az érdekes, hogy évekkel ezelőtt felmerült a JPL SIM PlanetQuest missziója során, hogy valóban megtalálhatják ezt a fentebb leírt földszerű égitestet! Ez a „bolygóvadász űrteleszkóp”, ami felismerné a kicsiny Föld-típusú exobolygókat, pont beleillene a Trek-univerzumba! Emelett fontos szerepe lett volna a Tejútrendszer feltérképezése optikai interferometria segítségével. NASA-nál 2010-ben végleg törölték a The Space Interferometry Mission-t, azaz „Űrinterferometriás Misszió”küldetést.

A JPL SIM PlanetQuest misszió szondája. Kép: NASA

És milyen jó, hogy utunk során kötelesek vagyunk megvizsgálni minden kvazárt vagy kvazárszerű jelenséget is! Az Alpha-kvadránsban a Murasaki 312, más néven Murasaki Quasar lehet a vizsgálódásunk tárgya. Ez egy kvazárszerű elektromágneses jelenség az Alfa kvadránsban, három napra a Makus III-tól, az 1. láncszemnél. Az Enterprise érzékelőit leolvasva ezeket az adatokat kapjuk: negatív ionkoncentráció – 1,64 × 109 méter, sugárzási hullámhossz – 370 ångströms. Ködös, lassan hullámzó, kék fényű hatás tárul a szemünk elé. És ha már előkerültek különleges égi csodák, akkor emlékezzünk csak, a tavalyi nyarunk „sztárja” a sokunk által megfigyelt C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös volt! 2061 közepén egy másik szabad szemes üstökösünk is lesz: a Halley fog visszatérni Naprendszerünk belső térségébe. Újra megcsodálhatjuk a „piszkos hógolyót”, (hivatalos nevén 1P/Halley-t) a sokat észlelt vendéget, aminek kiindulási pontja vélhetően Kuiper-övben található.

A Halley-üstökös. Kép: NASA/W. Liller – NSSDC

És hogy ér össze a Halley, az NCC-1701 USS Enterprise és a USS Enterprise-E? A Csillaghajóinkon bejárhattuk egy különleges univerzum égitestjeit. Lehetséges, hogy 2061-ben már számos űrszondával tudjuk majd vizsgálni az újból megjelenő Halley magját, sokkal pontosabb adatokat gyűjtve be róla, mint 1986-ban akár a japán Suisei és Sakigake, akár szovjet-orosz Vega-1, akár a Vega-2, akár az ESA által kifejlesztett Giotto szondák. És ha ez megtörtént, 2063. április 5-én valami egészen különleges napra virradhatunk. Ugyanis Dr Zefran Cohnrane felszáll Phoenix nevű űrhajójával, és megteszi az első fénysebességnél gyorsabb utazását. Az általa végrehajtott szubtér mintát érzékeli egy vulkáni űrhajó és az emberiség történetében létrejön az első kapcsolatfelvétel.

Terry Virts asztronauta “vulkáni” tisztelgése, az ISS fedélzetéről, a Spock-ot alakító Leonard Nimoy 2015. február 27-ei halálát követően. Kép: NASA

Így a fent bemutatott bolygótípusokat akár be is járhatjuk, felfedezve Tejútrendszerünk kvadránsait vagy James Kirk vagy Jean-Luc Picard kapitány irányításával esetleg saját Enterprise-unk fedélzetén. Készíthetjük hát geológus kalapácsunkat, és mintagyűjtő tasakjainkat, mert roppant értékes leletekkel fogjuk tudni gazdagítani földi gyűjteményünket: legyenek azok kőzetek, akár növények vagy egy tüneményes tribbli (csak velük óvatosan, ugyebár…). Geológiai, asztrobiológiai tudásunk végtelenné válhat, mint az űr, aminek felfedezése a végső határ. Erre a kalandra hívok minden szén alapú egységet hosszú és eredményes életet kívánva a kapcsolatfelvétel napján! Skol!


Források:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bolyg%C3%B3t%C3%ADpusok_(Star_Trek)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Star_Trek_(telev%C3%ADzi%C3%B3s_sorozat)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Star_Trek:Kapcsolatfelv%C3%A9tel

https://planetology.hu/a-venusz-geologiaja/?fbclid=IwAR0Ah0TGRQFmcaf7ORZ2fwtbetglwMsCQFa13UtS2DxTo1wpYQ12RGZ7wzA https://planetology.hu/bolygos-rovidhirek-foldunk-nyomokban-theiat-tartalmazhat/?fbclid=IwAR1C2CP2QKU_pgdS3-FWb3UjLfbWkbXuTy4kFb8niFN_oQOMzeyGI90u3eY

https://rezsabeknandor.blogspot.com/

https://hu.wikipedia.org/wiki/M_oszt%C3%A1ly%C3%BA_bolyg%C3%B3

https://hu.wikipedia.org/wiki/Vulcan(Star_Trek)
https://web.archive.org/web/20071028215128/http://www.urszekerek.hu/modules.php?op=modload&name=News&file=article&sid=675#

https://www.nasa.gov/multimedia/imagegallery/image_feature_706.html

https://www.planetary.org/space-images/sim-planetquest

https://memory-alpha.fandom.com/wiki/Murasaki_312

https://hu.wikipedia.org/wiki/Halley-%C3%BCst%C3%B6k%C3%B6s

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kvadr%C3%A1nsok_(Star_Trek)


https://www.nasa.gov/content/nasa-and-star-trek-images

Rejtélyes monolitot találtak Utah sivatagában

Szerző: Kovács Gergő

Az Egyesült Államok Utah államának Red Rock County nevű megyéjében vadőrök furcsa tárgyra bukkantak vadjuhszámlálás közben: a parkőrök által használt helikopterből egy különös, fémoszlopra emlékeztető tárgyat vettek észre. A 10-12 láb (3-3,5 méter) magas tárgyat ezt követően a vadőrök személyesen is megtekintették.

A vadőrök leszögezték, hogy a fémhasáb minden kétséget kizáróan ember alkotta tárgy, a feltételezések szerint a műalkotás tisztelgés lehet Arthur C. Clarke és Stanley Kubrick örökérvényű műve, a 2001: Űrodüsszeia előtt. Azonban azt, hogy ki és mikor tehette ezt mostani helyére ezt a monolitot, nem lehet tudni.

A Utah államban talált fémhasáb megjelenésében a Kubrick által megálmodott monolitra emlékeztet. Képünk illusztráció, a felvételt “eredeti” példánya alapján
Kovács Gergő készítette.

Did you know that @utahdpsaerobureau helps @utahdwr with counting big horn sheep every year? During the count they came…

Közzétette: Utah Highway Patrol – 2020. november 20., péntek


Az installáció pontos helyét nem árulták el, nehogy elözönljék a környéket a turisták és sci-fi rajongók.

Barangolás a Ráma kertjében

Szerző: Kovács Gergő

Jelen könyvajánló, könyvkritika és vélemény a Ráma-sorozat harmadik részének (A Ráma kertje) elolvasása után íródott, azzal a céllal, hogy leírjam azokat a benyomásokat, érzéseket, melyek e könyvsorozattal kapcsolatban születtek bennem. Ha röviden-tömören meg kellene fogalmazni azt, amit ezen művek elolvasása után gondolok, akkor azt kellene írjam, hogy:

“A tökéleteshez ne nyúljunk hozzá!”

Miért ne? Hogy ezt megválaszoljam, már nem tudok spoilermentesen írni ezekről a könyvekről, így nyomatékosítom, a következő sorok spoilereket tartalmaznak mindhárom (magyarra fordított) műről!

Ivanics Ferenc felvétele gyűjteményi darabjairól

Fontos adalék, hogy a Ráma sorozatot magyar nyelven három mű (Randevú a Rámával, Ráma II, A Ráma kertje) alkotja, a negyedik, a Rama Revealed azonban már nem lett magyarra fordítva, így ez most az elemzésbe sem kerül bele…

Hogy megfelelően párhuzamba lehessen állítani e könyveket, most essen néhány szó mindegyikről!

A Randevú a Rámával az egyik legjobb sci-fi könyv, amit valaha olvastam. A történetben az emberiség már egy multiplanetáris fajjá vált Naprendszerünkön belül. Aztán jön valami, egy égitest a Naprendszeren kívülről, a Ráma, melyről kiderült, hogy egy hatalmas, henger alakú mesterséges égitest, egy ún. Bernal-henger, melyben a hossztengely körüli forgás mesterséges “gravitációt” idéz elő. Az emberiség egy űrhajót küld a Ráma felderítésére, mely egy rendkívüli világba csöppen.

E könyvet olvasva az ember szinte együtt járja be a Ráma földöntúli, síri csendű hengerét Norton parancsnokkal. E könyvben a Ráma a történet egyetlen főszereplője, egy hatalmas, szürke urna, melynek minden négyzetcentimétere tökéletesen élettelen, steril és sallangmentes. A Ráma rövid feléledése idején megjelenő biotok is csak előre beprogramozott, bionikus robotok, melyek még több kérdést vetnek fel a már amúgy is felcsigázott olvasóban. A hab a tortán “London” városában a titokzatos üvegtemplom, itt már érezzük, elértük a történet csúcspontját. A leírások tökéletesek, a történet pedig úgy ér véget, hogy azt érezzük: a Ráma megy tovább, hamarosan elnyeli az űr és soha nem fogjuk megtudni, mi is ez a szerkezet valójában. És ez így van jól.

A Randevú a Rámával egy hibátlan mű.

Értékelés: 10/10

A Ráma II néhány évtizeddel az eredeti történet után folytatódik. Az emberiség már túl van egy jókora gazdasági válságon, mikor 2197-ben egy újabb, Naprendszeren kívülről érkező látogatót detektálnak, melyről szintén kiderül, hogy nem természetes, hanem mesterséges égitest. Ahogy pedig belépnek ebbe a hengerbe, az űrhajósok rögtön konstatálják, hogy a Ráma II első látásra tökéletesen megegyezik elődjével. A gondok azokban csak most jönnek…

Sajnos ez a könyv messze nem hozza azt a színvonalat, amit az elődje. Kicsit az az érzésem, mint a 2001: Űrodisszeia folytatásainál, azzal a különbséggel, hogy ott a 2010: Második Űrodisszeia c. könyv méltó utódja a 2001 könyvváltozatának (a filmnek nem). Ettől eltekintve ebben az esetben is azt éreztem, hogy a 2061 és a 3001 már igen izzadtságszagú, eröltetett, gyenge produkciók.

A Ráma II-ben a fókusz áttevődik a Rámáról a szereplők rejtett konfliktusaira, a (?) főszereplő, Nicole des Jardins látomásaira, (indokolatlan) visszaemlékezéseire és az első kapcsolatfelvételekre a Ráma II más, földönkívüli lakóival. Magáról a Rámáról nem tudunk meg semmi újat, sőt… pont olyan lecsúszáson esett át, mint a monolit, mely a 2001-ben még egy misztikus, már-már istenszerű tulajdonságokkal bíró tárgy volt, addig a 3001-re már egy leegyszerűsített számítógéppé degradálódott. Már nem olyan steril, már nem olyan misztikus, éteri, föndöntúli, mint az előző könyvben. A történetben rengeteg a felesleges, elvarratlan és értelmetlen mellékszál, a regény pedig úgy ér véget, hogy nincs a történetnek “megoldása“: a Földről atomrakétákkal akarják megsemmisíteni a Ráma II-t, melynek fedélzetén szerencsétlen módon ottragadt három űrhajós is, a Ráma azonban a támadást kivédve, elsuhan a Föld mellett és… hirtelen véget ér a könyv.

Értékelés: 4/10

A Ráma kertje ott folytatódik, ahol az előző rész véget ér. Minden értelemben. Fontos pozitívum, hogy a mű első részében a történtek egy jelentős részét a (?) főhős, Nicole szemszögéből, naplóbejegyzések formájában olvashatjuk. A regény két részből áll: az elsőben a Ráma, miután hatástalanítja a Földről kilőtt atomrakétákat, elhalad bolygónk mellett és hosszú évek alatt elhagyja a Naprendszert. Miközben a Rámán rekedt űrhajósok családot alapítanak, a “bárka” eljut a Szíriusz csillaghoz, mely közelében a Ráma építői egy ún. csomópontot létesítettek, ahol az űrutazásra képes fajok képviselőit gyűjtik össze.

Sajnos itt már nehezebb kapaszkodni abba a bizonyos fonalba, főleg úgy, hogy továbbra is tele van a történet teljesen felesleges fejezetekkel. Visszatérve a sztorira, a rámaiak célja az emberekkel az, hogy egy szaporodásra képes párt “tarthassanak” maguknál, illetve, hogy a Rámát visszaküldjék (!) a Földre, hogy egy nagyobb létszámú közösséget szállítson el a rámaiak egy másik csomópontjához. És itt kezdődik a regény második része. Valamint a gondok…

A Földről három űrhajó (Nina, Pinta, Santa Maria) indul el a Mars közelében várakozó Ráma III felé, fedélzetükön a henger leendő lakosaival. A terv kiötlői (akarom mondani, az írók) azonban elkövetnek egy olyan hibát, hogy az egyik hajót elítéltekkel töltik meg.

Elítéltekkel.

Akárhonnan nézzük, a lehető legnagyobb butaság, a kudarc pedig előre borítékolva van. A könyvnek ez a fejezete azt próbálná bemutatni, mennyire rossz útra tévedhet egy elvileg tiszta lappal induló társadalom. De nem sikerül neki, mert a könyvnek, ahogy az előző résznek szintúgy, nincs íve, sem megfogható kerete, sem kifutása. Megpróbáljuk nyomon követni, hogyan züllik le a Ráma III társadalma, majd megismerkedünk egy új, szintén az űrhajón utazó, mirmimacskák névre hallgató földönkívüli fajjal, kiknek egyre inkább meggyűlik a baja az agresszív emberekkel, közben az eredeti rámai űrhajósok vezetőjét, Nicole des Jardins-t bebörtönzik lázítás miatt, akit később halálra ítélnek, aki később újra hozzájut az előző részben általa (sajnos) sokat használt pszichoaktív szerhez, melytől újra furcsa látomása támad és… hirtelen véget ér a könyv.

Értékelés: 5/10

Mi a véleményem így, a végére érve? Talán úgy lehetne ezt legjobban megfogalmazni, hogy a Ráma II-höz érve már az író, Arthur C. Clarke (és a folytatásoknál mellé szegődött Gentry Lee) kifogyott az ötletekből. Ha úgy nézzük a Randevú a Rámával folytatásait, mint önálló scifiket (főleg, ha esetleg nem olvastuk az első részt), akkor megállják a helyüket. De ha elolvastuk az első részt is, akkor rádöbbenünk, hogy óriási a szakadék e művek közt, az első rész emelkedettségéhez egyik folytatás sem ér fel. Sőt, jómagam úgy érzem, mintha nem is ugyanaz az ember írta volna az első könyvet és a folytatásokat. Legjobb lenne, ha ezek még a címükben sem utalnának a Rámára. Ha a “Randevú“-hoz hasonló élményekben reménykedünk a folytatások elkezdésekor, akkor inkább ne is olvassuk el őket, mert, ahogy fentebb is fogalmaztam, a tökéletest nehéz felülmúlni és jobb, ha a rejtélyekről meg se próbáljuk lerántani a fátylat.

Alapítvány: fenn az első teaser!

Tavaly látott napvilágot az a science fiction-rajongók számára különösen kedves hír, miszerint az Apple TV kapta meg Isaac Asimov: Alapítvány c. regényének megfilmesítési jogát.

Most pedig kijött az első teaser, azaz bevezető videó, melyben betekintést nyerhetünk a készülő sorozatba:

A hamarosan induló, tíz részes sorozat két főszereplője Lee Pace, aki a hanyatló Galaktikus Birodalom regnáló uralkodóját (I. Cleon) alakítja; illetve Jared Harris, aki a Birodalom széthullására figyelmeztető matematikust, Hari Seldon-t személyesíti meg. A sorozat várhatóan 2021-ben kerül mozivászonra.

Forrás: [1] [2] [3] [4]

Könyvajánló: Arthur C. Clarke – A gyermekkor vége

Szerző: Pereszlényi Zsolt

Kezdetben a tudományos fantasztikus irodalmat Asimov jelentette nekem, több polcnyi könyve után Arthur C. Clarke felé fordult az érdeklődésem. Sok tőle olvasott könyv közül ez a kedvencem, sőt talán az összes általam olvasott sci-fi közül is.

Arthur C. Clarke: A gyermekkor vége. Móra Ferenc könyvkiadó, 1990. Fordította: F. Nagy Piroska. A borító Boros Zoltán munkája. ISBN 963 11 6617 1

Az emberiség épp a világűr meghódítására készül (ez időben innét nézve a múlt, de a könyv születésekor a nem túl távoli jövő volt), amikor megjelennek az égen egy idegen faj hatalmas űrjárművei.

Zs kategóriánál itt szörnyek inváziója, gyarmatosítás, ionágyúk következnének, de itt mi most a sci-fi nagymesterét olvassuk!

Tehát innét minden ami eddig rossz volt és megosztó a Földön, az véget ér. A hajókkal megérkezett, magukat főkormányzóknak nevezett lények felveszik a kapcsolatot a velünk, és rendet tesznek. Eltörlik a háborúkat, éhezést, egyenlőtlenséget, és elhozzák az aranykort.

Viszont nem mutatják meg magukat. Az emberi kíváncsiság nem hagyja ezt annyiban (ET vagy Tripodok vagy az Alien utazhat a hajón?). Egyezség születik, ötven év múlva megmutatják magukat, addigra lesz annyira érett az emberiség.

És amikor eljön a nap a szemünk elé egy régről ismerős alak lép, egy klasszikus ördög alakjában! Ez még így, akkor is sokkolóan hat.

Innét egy személyesebb szál vezet a végkifejlethez, egy családot ismerünk meg ahol a gyerekek lettek a kiválasztottak a főkormányzók elvégzendő feladatához.

Kiderül, hogy ezek a gyerekek az utolsó földi nemzedék. Nem megszűnik az emberiség hanem átalakul egy olyan entitás részévé ami mindent átható mindenütt ott lévő, maga az univerzum! Az átalakulás hatalmas erőket szabadít fel, megfoghatatlan energia és tudás részévé válik a fajunk és ez biztosítja a túlélést. A főkormányzók közben elhagyják a Naprendszert, mint kiderül, ők erre az átlényegülésre alkalmatlanok, ők csak bábáskodnak a születésnél bolygóról bolygóra, nekik ez nem adatik meg ez soha.

Megrázó olvasmány sokadszorra is ez.

2015-ben egy három részes minisorozatot forgattak a könyv alapján, ami sokban eltér az írott történettől, de megáll a saját lábán is. Nem kihagyhatatlan film, de nem is annyira rossz.

Az olvasás után pedig hátradőlve vagy léggitározva (kinek vérmérséklete szerint) ajánlom meghallgatni az Iron Maiden azonos című szerzeményét:

Alapítvány-sorozat: megvannak a főszereplők

Tavaly látott napvilágot az a, science fiction-rajongók számára különösen kedves hír, miszerint az Apple TV kapta meg Isaac Asimov: Alapítvány c. regényének megfilmesítési jogát.

A közelmúltban pedig már az is kiderült, ki lesz a hamarosan induló, tíz részes sorozat két főszereplője: a hanyatló Galaktikus Birodalom regnáló uralkodóját (I. Cleon) a Gyűrűk Ura: Hobbit-ból Thranduilként ismert Lee Pace alakítja; míg a Birodalom széthullására figyelmeztető matematikust, Hari Seldon-t a nagy sikerű Csernobil c. sorozat Legaszov Professzora, Jared Harris személyesíti meg.

I. Cleon (Lee Pace) és Hari Seldon (Jared Harris) Kép: Shutterstock

A sorozat fő felelőse David S. Goyer lesz, de producerként helyet kap Josh Friedman és az Alapítvány szerzőjének lánya, Robyn Asimov is. A sorozat forgatása várhatóan idén november 11-én kezdődik, képernyőre kerülése pedig 2020-2021 környékén várható.

Forrás: [1] [2] [3]

Könyvajánló: Jeff Grubb – Tűzkeresztség

Jelen science fiction könyv alapját egy nagy sikerű és szakmailag is elismert valós idejű stratégiai játék, a StarCraft adja, mely három faj, az emberek, a protossok és a zergek összecsapásokkal teli történetéről szól.

A történet a távoli jövőben (egészen pontosan a XXV. században) játszódik. Az emberek ekkorra elhagyták a Földet (melyet el is nyelt “a történelem köde”) és megalapították Galaktikus Konföderáció nevű, több bolygóra is kiterjedő birodalmukat. Erre az “uradalomra” egyszerre három irányból érkezik csapás: megjelennek az emberek kolóniáit rákos sejtekként megfertőző, alien-szerű zergek, a fertőzött bolygókat és így az embereket is hamuvá perzselő titokzatos protossok, valamint a Konföderáció belső ellenségei, a Korhal Fiai is felütik a fejüket.

Ebbe a kaotikus helyzetbe csöppen bele Michael Liberty, az Univerzum Hírhálózat tudósítója. A háború “sűrűjében” azonban nem sokáig marad egyszerű riporter: maga is fegyvert fog, hogy szembeszálljon a zergekkel, a Konföderációhoz hű gárdistákkal, miközben társaival igyekszik megmenteni az emberiséget…

Jeff Grubb: Tűzkeresztség. 2006, Szukits Kiadó. Fordította: Szente Mihály. ISBN: 9639441651 Borítókép: moly.hu

Jeff Grubb könyve több, mint egyszerű játékadaptáció, továbbá kiemelkedik a többi, más szerzők által megírt StarCraft-könyvek közül. A stratégiai játék “Terran” kampányát feldolgozó mű könnyű, sallangmentes fogalmazásával, sajátos humorával és nagyszerű akciójeleneteivel rabul ejti az olvasót. Külön élményt jelentenek a riporter saját gondolatai a fejezetek elején (“A Liberty-kiáltvány”), mellyel, mivel a háborút az egyszerű “kisember” szemszögéből írja le, mind könnyedén azonosulhatunk.

Értékelés: 10/10

Szerző: Kovács Gergő

Könyvajánló: Arthur C. Clarke – 2010: Második űrodisszeia

Tavaly volt 50 éves a science fiction időtlen alkotása, a 2001: Űrodüsszeia. Ezt a szálat folytatva, most szeretném bemutatni a könyv (és a film) folytatását: a 2010 – Második űrodisszeiát.

Ahogy az előző írásomban, úgy most is ki kell térnem pár különbségre a két mű közt. Már most le kell szögeznem azt, hogy bár a könyv címében (2010 – Második űrodisszeia) nincs “újítás” az első kötethez képest, az e könyvből készült film címe már a “2010 – A kapcsolat éve” nevet viseli. Továbbá, ahogy a 2001-ről szóló cikkben, itt sem tudok elmenni a film mellett anélkül, hogy arról is ejtsek – a teljesség igénye nélkül – néhány szót.

2010-et írunk. Dave Bowman, utolsó rádióadását (“Istenem, tele van csillagokkal!“) követően nyomtalanul eltűnt, űrhajója, a Discovery One pedig azóta rója köreit a Jupiter körül (fontos itt kitérni arra, hogy a könyv és a film is a Jupiteren “játszódik”, ellentétben a 2001 könyvváltozatával).

A hidegháborús versengés közepette nemcsak az amerikaiak, de a szovjetek is el akarnak jutni a bolygóhoz, a sors pedig úgy hozta, hogy az oroszok fognak előbb odaérni. Ők pedig sikeresen oldalukra állították a Jupiter-misszió szellemi atyját, Heywood Floydot, akit Bowman eltűnése miatt személyesen is terhel a bűntudat. Így Floyd, Dr. Curnow és Dr. Chandra társaságában csatlakozik a szovjetekhez, akik a Leonov nevű űrhajón elindulnak, felkutatni Bowmant. A könyvben rövid időre feltűnik egy harmadik fél, Kína is, a Csien nevű űrhajóval, ők azonban egy furcsa “baleset” miatt hamar kikerülnek a cselekményből…

A Jupiterhez érkezvén megtalálják a bolygó körül keringő Discoveryt, amit azóta már vörösre festett az Io vulkánjaiból származó kén. Az űrhajóba átszállva nyomát sem találják életnek, azonban Dr. Chandra sikerrel újraaktiválja HAL9000-et. A cselekmény azonban jóval előrébb jár az űrhajósoknál: megjelenik a maga fenyegető módján a “TMA-2“,  azaz a Bowmant elnyelő monolit, Floyd pedig egy titokzatos üzenetet kap, miszerint el kell hagyniuk a Jupitert, míg nem késő. A férfi rájön, hogy maga Dave Bowman üzent neki, HAL pedig figyelmezteti, hogy a monolit önállósította magát: miután nyomtalanul eltűnt, kisvártatva megjelent a Jupiter légkörében, percről-percre több millióvá sokszorozva magát, fekete foltot alkotva a bolygó légkörében. A feketeség lassan elnyeli a Jupitert, mely az immár menekülő űrhajósok megrökönyödésére zsugorodásnak indult, hogy azután, egy hatalmas robbanás és a hidrogénfúzió beindulása után Jupiterből Lucifer legyen. Bowman pedig egyértelmű üzenetet küld az embereknek, mely hosszú időre meghatározza jövőjüket.

Mit lehet összességében elmondani a 2010-ről?

Jó könyv? Igen. Megállja a helyét a 2001 után? Igen.
Jó film? Igen. Megállja a helyét a 2001 után? Sajnos nem.

A könyv nagyszerű folytatása lett a 2001-nek, teljes mértékben magán viseli szerzőjének jellegzetes stílusát, melyben a feszültség a könyvek végére lassan a tetőfokára hág. Mindeközben Bowman és a monolit rejtélye átszövi a könyv minden oldalát. Nagyszerű leírásainak köszönhetően magunk elé képzelhetjük többek között a Jupiter felhőrendszerében tomboló, Föld-méretű viharokat éppúgy, mint az Io hatalmas, fortyogó vulkánokkal teli forró “kénköves poklát”, vagy az Europa fagyott, jeges világát.

Ha úgy gondolunk a filmre, mint egy önálló science fiction-re, egy könnyed, élvezhető, bár sok helyen nehezen értelmezhető művet kapunk. Emeli a színvonalát, hogy apró “easter egg”-ként Stanley Kubrick és Arthur C. Clarke is feltűnik a filmben, utóbbi kétszer.

Ha azonban úgy gondolunk a filmre, mint a 2001 folytatására, akkor…inkább ne gondoljunk rá így! Ha csak a látványvilágról kell szóljak, már alulmaradt az utód a 2001-el szemben. Az idealizált jövőképről, a hideg és végtelen űr érzéséről, a sokszor tapintható feszültségről, a film akárhogyan értelmezhető mondanivalójáról, illetve a műben megjelenő számtalan szimbólumról nem is beszélve…mondjuk, amikor Floyd hátrapillantva meglátta Bowmant, abban az egy pillanatban minden benne volt, aminek kellett. Kár, hogy ez csak egy pillanat volt.

Discovery és Jupiter: a spermium és a petesejt?

A 2001 önmagában egésznek, páratlannak és bonthatatlannak mondható. A 2010 – A kapcsolat éve inkább tekinthető a könyv megfilmesítésének, mint a film szerves folytatásának. Ennek ellenére bátran ajánlom mind a filmet, mind a könyvet.

Értékelés: 8/10

Szerző: Kovács Gergő

Könyvajánló: Arthur C. Clarke – 2001 Űrodisszeia

Idén 50 éves a science fiction fekete monolitja, minden tudományos-fantasztikus mű ősatyja, Arthur C. Clarke és Stanley Kubrick közös műve, a kikezdhetetlen és örök életű klasszikus, a 2001: Űrodüsszeia.

Hogy tiszta legyen a kép, egy fontos dolgot már a legelején le kell szögezni: a 2001 valójában nem egy könyv, amit később, “lebutítva” filmvászonra vittek. A 2001 egy könyv és egy film egyszerre, egy időben (!) készült együttese. A két mű közt természetesen vannak apró különbségek, már a cím sem egyezik: míg a film címe Űrodüsszeia, addig a könyvé Űrodisszeia. Mivel azonban jelen esetben a könyv és a film különösen szorosan kapcsolódik egymáshoz, nem mehetünk el utóbbi mellett sem szó nélkül.

Arthur C. Clarke: 2001 – Űrodisszeia. Kiadó: Metropolis Media Group. Kiadás éve: 2015. ISBN: 9786155508073. Fordította: Göncz Árpád.

Az emberiség hajnalán találjuk magunkat. Majomember őseink a kihalás szélén küzdenek a túlélésért és sajnos rosszul áll a szénájuk. Egyik reggelre virradóra azonban egy különös “jövevényre” lesznek figyelmesek: egy hatalmas, fekete kőtömbre, a monolitra, mely hozzásegíti az ember ősét nemcsak a túléléshez, hanem a felemelkedéshez is…

Változik a kép, több millió évet ugrunk előre az időben.

Az ember már kijutott az űrbe és állandó bázist létesített a Holdon. Heywood Floyd, az Országos Űrhajózási Tanács elnöke épp a Clavius-kráterben lévő bázis felé tart. Mint kiderül, a Tycho kráterben egy rejtélyes mágneses anomáliát fedeztek fel, melyet TMA-1-nek neveztek el…

A könyv következő fejezetében a Discovery űrhajóban találjuk magunkat, úton a Szaturnusz felé, ahova a monolit a rejtélyes jelet küldte. Itt jelentős különbség a film és a könyv között, hogy Kubrick filmjében, financiális okokból a Jupiterre tart az űrhajó. A hosszú út alatt testközelből csodálhatjuk meg a Jupitert, megtudhatjuk, hogyan hoznak létre a Discovery űrhajósai mesterséges gravitációt, megismerkedhetünk magával a legénységgel, ugyanakkor szembesülnünk kell azzal is, hogy az út egy nem várt konfliktust is tartogat…

A könyv végéhez közeledve a Discovery úti céljához, a Szaturnuszhoz ér, a hajó parancsnoka, Dave Bowman pedig rátalál utazása következő mérföldkövéhez, mely a bolygó Iapetus nevű holdján várja. Az ezt követő jelenetek bemutatására pedig az emberi érzékszervek már nem elegendőek…

Arra a kérdésre pedig, hogy az egész végén hova jut Bowman és miért, már mindenkinek saját magának kell megtalálnia a választ.

Mind a könyv, mind a film kortalan, olyan alapmű, amit akárhányszor újra el lehet olvasni/meg lehet nézni, mindig találhatunk benne eddig megválaszolatlan kérdéseket. Elsőnek a könyv elolvasása ajánlott, majd ha ezen túl vagyunk, jöhet a neheze, a film. Előbbi lebilincselő és olvasmányos, ugyanakkor tudományosan is hiteles, mint Clarke művei általában; Kubrick filmje viszont már sokkal nehezebb falat, sokkal több kérdést hagy megválaszolatlanul. Elég csak Clarke-ot idézni:

Ha teljesen érted az Űrodüsszeiát, akkor hatalmas kudarcot vallottunk. Sokkal több kérdést szándékoztunk feltenni, mint megválaszolni.

A 2001 (többek között) azért is nagyszerű mű, mert rengeteg oldalról lehet vizsgálni és értelmezni: ahány ember, vallás és világnézet, annyiféle a mű értelmezése is. Hogy pedig mi miért történt a 2001-ben és mi köze mindennek a rejtélyes monolithoz, kimeríthetetlen beszédtéma.

Mint sci-fit, a 2001-et legtömörebben talán a Discovery űrhajó AE-35-ös egységével tudnám azonosítani:

Hibátlan.

Értékelés: 10/10

Szerző: Kovács Gergő

Könyvajánló: Arthur C. Clarke – Randevú a Rámával

Az emberiség a XXII. századra a Föld mellett már más égitesteken is jelen van a Naprendszerben: állandó telepet létesítettünk a Holdon, a Merkúron, a Marson, de jelen vagyunk a Ganymedes-en, a Titanon és a Tritonon is. E hét világ azonban védtelen a meteorok, üstökösök becsapódásaival szemben, így létrehozták az Űrvédelem nevű szervezetet, mely műholdak tucatjaival igyekszik elhárítani az emberiségre leselkedő veszélyt. Történetünk főszereplőjére, a Rámára is az Űrvédelem bukkant rá, melyről csakhamar kiderült, hogy nem üstökös vagy aszteroida, hanem egy gigászi, 20 kilométer széles, 54 kilométer hosszú, henger alakú űrhajó. A Ráma sebessége is szokatlan volt: olyan tempóval közeledett, hogy az őt felfedező tudósok számára egyértelmű volt, az égitest csak kívülről, a Naprendszer határain túlról érkezhetett. A rejtélyes építmény felderítésére az Endeavour űrhajót küldik…

A történet érdekessége, hogy kijelenthetjük, jelen esetben a valóság másolta a fikciót, nem pedig fordítva. 2017. október 19-én ugyanis egy olyan égitesttel találkoztunk, mellyel előtte soha: felfedeztek egy égitestet, mely, a Clarke-regényhez hasonlóan szintén egy, a Naprendszeren túlról jött látogató. Egyes “pletykák” szerint eredetileg Rama-nak akarták volna az égitestet elnevezni, a győztes azonban az ‘Oumuamua lett, melyről bővebben itt lehet olvasni.

Az 1971-ben íródott mű Clarke egyik (ha nem “a”) legjobb könyve, lebilincselő stílusával számtalan díjat is bezsebelt. A magával ragadó stílusú könyvben megismerkedhetünk a Naprendszerünkben létrehozott új emberi kolóniákkal, mely világokon lakó emberek mennyire különböznek egymástól. Elég, ha a zord és kegyetlen Merkúrra gondolunk vagy a sötét és fagyos Triton-ra. A Ráma hengerében folytatott képzeletbeli kirándulásunkkor rádöbbenhetünk, mennyire más formát is képes ölteni az élet. A könyv egyik üdítő sajátsága, hogy a földönkívülieket nem rosszindulatú, agresszív hódítóknak írja le; hanem egy tőlünk nemcsak technológiailag, hanem társadalmilag is fejlettebb civilizációnak. Végül, a történetet olvasva szembesülhetünk azzal, hogy a XXII. század embere nem sokat változott az elmúlt pár száz évben.

Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával
Budapest, 1981, Kozmosz Könyvek
Fordította: F. Nagy Piroska

Értékelés: 10/10

Szerző: Kovács Gergő