Bolygós rövidhírek: küldetés az Io felé

Szerző: Kovács Gergő

A Jupiter Io holdjához egy új űrszonda, az IVO (Io Volcano Observer) indulhat a jövőben. Az Alfred McEwen planetológus, a Lunar and Planetary Laboratory (Arizonai Egyetem) vezető professzora által vezetett projekt jelenleg a NASA Discovery Program elbírálása alatt áll – számol be a NASA.

A Galileo felvétele az Io-ról. Fotó: NASA/JPL/University of Arizona

“A tudósok tisztában vannak azzal, hogy az árapályerők extrém hőt generálnak az Io-n (20-szor többet, mint a Földön)…de még mindig nem vagyunk tisztában, pontosan hol és hogyan keletkezik a hő egy bolygó vagy hold belsejében, vagy hogy milyen módon jut a hő a felszínre. De az Io, és annak vulkánjai segíthetnek megérteni, hogyan fejlődnek az egyes világok. Ez a legalkalmasabb hely a Naprendszerben annak megértésére, hogyan működik az árapály-fűtés” – mondta McEwen.

A Tvashtar vulkán kitörése az Io-n.
Fotó: NASA/Johns Hopkins APL/Southwest Research Institute

Az űrszonda négy év alatt legalább 10 alkalommal repülne el közel a hold mellett, miközben az Io vulkanikus felszínét térképezné fel, nagy felbontású képeken és videókon örökítené meg az égitest extrém vulkanizmusát, valamint a gravitációs erő és a mágneses mező változásainak mérésével a felszín alá “látva” követné a hőenergia mozgását a holdon belül.

Bolygós rövidhírek: tengeráramlásokat feltételeznek az Enceladuson

Szerző: Kovács Gergő

A Szaturnusz hatodik legnagyobb holdja, az 500 kilométeres Enceladus jégburka alatti óceánról azt feltételezik, hogy a Föld óceánjaihoz hasonlóan áramlatok mozgatják – számolt be a Caltech. Az elmélet szerint (a földi tengerekkel és óceánokkal ellentétben) az Enceladus felszín alatti vízköpenye homogén, benne a magból érkező hőt függőleges, ún. termohalin cirkulációk szállítják el.

Az Enceladus, a Naprendszer egyik legvilágosabb objektuma, köszönhetően az égitestet borító jégpáncélnak. Fotó: NASA/JPL/Space Science Institute; kép feldolgozás: Jason Perryt

A hold kis mérete ellenére egy igen izgalmas világ: 2014-ben már felhívta a tudósok figyelmét, amikor a Cassini űrszonda felvételein működő, vizet lövellő gejzírek voltak láthatóak. Az Enceladus egy azon kevés helyek közül a Naprendszerben, ahol nagy mennyiségű, folyékony víz található, így az égitest az asztrobiológusok figyelmének középpontjában áll.

A Föld óceánjaitól az Enceladus vízköpenye sok tekintetben eltér: az előbbi égitest víztömegei részmedencékre tagolhatóak, melyeket a Nap különböző mértékben melegít fel; az Enceladus óceánja globális kiterjedésű, felszín alatti, valamint a Föld átlagosan 3,6 km mélységű óceánjaihoz képest igen mély, legalább 30 kilométer vastagságú. A Caltech végzős diákja, Ana Lobo szerint azonban van a hold tengeráramlatai hasonlítanak a Földéihez. Egy további azonosság van a két égitest óceánjai közt: mindkettő sós vizű.

Pántlikás planetológia

Azaz női elnevezésű objektumok

Szerző: Bardóczné Kocsis Erzsó

Sokszor mutattam már be őket, de most ne a tudós hölgyeket vegyük górcső alá! Tekintsünk fel a hatalmas égre, és nézzük meg, ott hogyan jelennek meg a „nők”! Nem konkrét személyeket fogunk találni az éjfekete mélységben, hanem érdekes és izgalmas objektumokat.  Jöjjön a női elnevezésű égi csodák sora, amiknek „pántlika lobog egyenlítőjükön”!


Vénusz

A Vénusz (NASA/Mariner 10)

Keringési ideje 224,7 földi nap, ám pont olyan lassan forog tengelye körül, hogy mindenkinek bőven van ideje megcsodálni tüzesen gömbölyű idomait. Annál is inkább jogos ez a kecses lassúság, hiszen „nomen est omen”, mivel nevét a szépség római istennőjéről kapta. A Hold után a legfényesebb objektum az éjszakai égbolton, legnagyobb látszó fényessége -4,6 magnitúdó. Igen, ezért Ő az az első és utolsó „csillag”, amit szabad szemmel megpillanthatunk! Földünk testvérbolygójának is hívják: hasonló mérete, gravitációs ereje és tömege okán – csak esetében egy finom kőzet-asszonyságról beszélhetünk. Arcpirító +460 fokos felszíni hőmérsékletű égitest. A Naprendszerben itt a legerősebb az üvegházhatás is.

55 évvel ezelőtt hordozórakétáján az űrbe emelkedett Venyera-3 Vénusz-szonda . Az automata bolygóközi állomás lett az első eszköz, amely egy másik bolygó felszínére jutott, de az intenzív napsugárzás miatt a fedélzeti elektronika meghibásodott, így az űrszonda nem tudott adatokat szolgáltatni. Mégis, a Venyera-3 segített detektálni a Vénusz térségében a mágneses mezőt, a kozmikus sugárzást, a napplazmát, a mikrometeoritokat, a rádiósugárzást és még sok más mérési adatot szolgáltatott, így gömbölyű menyecskénket kicsit jobban megismerhettük. Most, hogy harcias vörös kollégáját újra szem elé került, nem lenne jó újra egy alapos „pántlikalebegtetés” a cikázó égbolt felett?

Az egyik Venyera-szonda a Vénusz felszínén (Pixabay/Reimund Bertrams)


Törpebolygók

Jöjjenek sorra a kisebb barátnők, a törpebolygók! Ők lesznek azok, akik szintén a Nap körül keringenek, mint a Föld-ikernővér. Elegendően nagy tömegűek ahhoz, hogy megközelítőleg gömb alakúak legyenek – így lesz néhány újabb kerekded menyecskénk! A pályáját övező térséget, a bolygókkal ellentétben, nem söpörik tisztára az apróbb égitestektől.

Eris

2003-ban fedezte fel M. E. Brown, C.A. Trujillo és D. Rabinowitz. Az egyik legnagyobb dilemma indult el ezzel, hiszen tizedik bolygóról beszéljünk vagy…? „Leánykori névnek” az UB313-at kapta, ám felfedező csoportja csak Xenának becézte. Végleges elnevezését az ókori görög ellentétek és viszályok istennője után nyerte. És itt is beköszön a régi fent említett latin mondás, hiszen a „megszületésével” mai napig tartó vitát indított el a Pluto bolygó illetve nem bolygó státuszáról. Eris, az apró, azaz 1163 kilométer sugarú pukkancs a Neptunusz pályáján túl található. A napfénynek több mint kilenc óra kell, hogy a felszínéig eljusson. Feltételezhető, hogy nagyrészt kőzetanyagokból áll. A metánjég jelenléte azt jelzi, hogy a felszíne nagyon hasonló a Plutohoz és a Neptunusz legnagyobb holdjához, a Tritonhoz. 2004-ben fedezték fel a holdját. Dysnomia nevét Erisz istennő leányáról kapta, aki a törvénysértés és a törvénytelenség istennője volt.


Ceres

A Ceres (NASA/JPL-Caltech/UCLA/MPS/DLR/IDA)

Giuseppe Piazzi fedezte fel 1801-ben, részben Zách Ferenc Xavér hozzájárulásával. Nevét a növények ültetése, az aratás és az anyai szeretet istennője után kapta. 950 km-es átmérőjével messze a legnagyobb és legnehezebb test a belső kisbolygóövben.

A Ceres Ernutet nevű krátere (NASA/JPL-Caltech/UCLA/MPS/DLR/IDA)

A NASA 2007-ben indította felderítésére a Dawn űrszondát, aminek VIR nevű műszere infravörös fényben képes volt nagy területen szerves anyagot kimutatni a felszínén, például az Ernutet-kráter belsejében.


Haumea

2004-ben a Michael Brown által vezetett kutatócsoport fedezte fel. Viszont a 2005-ös spanyolországi J. L. Ortiz vezette csoport párhuzamos felfedezéséről még folynak a viták. Kicsikénket a gyermekszülés hawaii istennőjéről nevezték el.

2017-ben a magyarországi méréseket egymáshoz illesztve kirajzolódott egy mindössze 70 km széles gyűrű alakja., így már nemcsak a hatalmas Szaturnusz és a kéklő jégóriások büszkélkedhetnek eme dísszel, hanem sokkal kisebb húguk is büszkén billeghet immár az univerzum pompás csillag-tükre előtt. Két holdja van: Hi’iaka és Namaka. Haumea az egyetlen (eddig) ismert égitest, a Neptunuszon túl, aminek saját kisbolygócsaládja van, így kiérdemelheti a „világűr apró tyúkanyója” címet.


Kisbolygók

Végül sorakozzanak a legkisebb, legkevésbé csinos égitestek! Ők a bolygókkal és törpebolygókkal ellentétben már szabálytalan alakúak. Kisbolygó tehát az az égitest, ami bár a Nap körül kering, igen kis tömege miatt nincs elég gravitációs ereje ahhoz, hogy megközelítőleg gömb alakú lehessen, továbbá nem söpörte tisztára a pályáját övező térséget. Jelenleg 546 846 kisbolygót tartunk nyilván a Naprendszerünkben.


Ida

Az Ida és Dactyl nevű holdja (NASA/JPL)

Johann Palisa osztrák csillagász fedezte fel 1884-ben. Moriz von Kuffner bécsi sörfőző és amatőrcsillagász nevezte el egy nimfa után, akit bátyjával, Adrasteával együtt bíztak meg a csecsemő Zeusz gondozásával. A Mars és a Jupiter közötti főövben található, egyike a Koronis aszteroidák családjának. A Koronis család, más néven Lacrimosa család egyik tagja. Úgy gondolják, hogy legalább két milliárd évvel ezelőtt keletkeztek. Felszínét kráterek és vastag regolitréteg (porított kőzet) borítja. A Galileo űrszonda 1993-ban közelítette meg 2400 km-re. A Dactyl 1.6×1.4×1.2 km-es, tojás alakú holdacskája (Krétán az Ida-hegy a legendás ókori fémmunkások, Dactylek versenyének helyszíne, róluk kapta a nevét). 1994. -ben fedezte fel Ann Harch.

A Koronis család tagjai (NASA)


Miranda

A Miranda (NASA/Voyager 2)

Az Uránusz holdja, amelyet Gerard P. Kuiper fedezett fel 1948.-ban. William Shakespeare “A vihar” című darabjából Prospero lányáról kapta a nevét. Körülbelül 500 km átmérőjű, csak heted akkora, mint a Föld holdja. Egyrészt enyhén kráterezett gerincekkel és völgyekkel tarkított területek találhatóak a felszínén. Ezeket éles határok választják el a nagyobb kráterszámú, feltehetően asztroblémekkel borított régióktól. Kráterei neve: Alonso, Ferdinand, Francisco, Gonzalo, Prospero, Stefano, Trinculo.

Az Alonso Crater (NASA/Voyager 2)

Három felszíni pozitív forma, ún. “korona” (Arden, Elsinore, Inverness) található a Mirandán, amik egyedülállóak Naprendszerünkben. Egyik teória szerint ezek nagy sziklás vagy fémes meteoritbecsapások helyszínei, amelyek részben megolvasztották a jeges felszínt, és ennek következtében a latyakos víz felemelkedett a felszínre, és megdermedt.

Az Iverness Corona (NASA/Voyager 2)

Nagyjából azonos mennyiségű vízjégből és szilikátkőzetből áll. Pályahajlása a nagyobb Uránusz-holdakéhoz képest jelentős.

A program plakátja a Kutatók Éjszakáján

A 2020-as Kutatók éjszakáján elhangzott libegő-lobogó pántlikás objektumokról szóló prezentáció itt nézhető vissza:


Források: [1] [2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11]

Bolygós rövidhírek: két fontos missziót hosszabbítottak meg

Szerző: Kovács Gergő

A NASA két fontos bolygókutató missziót folytatásában állapodott meg: a Jupitert vizsgáló Juno és a Mars geológiáját kutató InSight küldetés kapott hosszabbítást.

A Juno 2025 szeptemberéig, az InSight 2022 decemberéig kapott “haladékot”.
Forrás: NASA/JPL-Caltech

A Juno, mely a Jupiter magnetoszféráját, belső szerkezetét vizsgálja és, amely felfedte, hogy a bolygó légköre messze komplexebb, mint ahogy azt eddig a tudósok feltételezték, most 2025 szeptemberéig (vagy a szonda élettartamának végéig, bármelyik is jöjjön előbb) kapott plusz időt, mellyel lehetősége lesz nemcsak a bolygó további tanulmányozására, de a Jupiter gyűrűje, illetve a belső három Galilei-hold, az Io, Europa és Ganymedes tanulmányozására is, utóbbiak esetében közeli átrepülésekkel a holdak “felett”.

Az InSight, mely a Mars belső szerkezetét, tektonikáját, a bolygó kérgének és köpenyének jellemzőit hivatott feltárni, 2022 decemberéig kapott haladékot. A hosszabbítás fő célja egy hosszú-távú jó minőségű “marsrengés-adatsor” összeállítása, melyhez az űrszonda időjárásjelző állomásának adatait is felhasználják.

Forrás: NASA/JPL

Bolygós rövidhírek: geológiai aktivitás az Enceladus poláris régióiban

Szerző: Rezsabek Nándor

A Szaturnusz 505 km-es, hatodik legnagyobb holdjának, az Enceladus-nak felszíne alatt (a Jupiter Europájához hasonlóan) tenger hullámzik. Az égitest déli poláris régiójában ennek vize gejzírek formájában tör fel. A NASA Cassini űrszonda 13 évnyi megfigyelési adatai egyértelműen mutatják a felszíni friss jég és gázok okozta geológiai aktivitást. A vizsgálatok azt is megmutatták, hogy mindez nem korlátozódik a hold déli féltekéjére: az északi poláris régió felszínének korábbi újraképződéséért ugyanezen folyamat volt a felelős.

Az Enceladus infravörösben: jól látszódnak a gejzírek feltörése nyomán frissen keletkezett jég nyomai. Fotó: NASA/JPL-Caltech/University of Arizona/LPG/CNRS/University of Nantes/
Space Science Institute

Forrás: NASA/JPL

Felszínformák elnevezései bolygókon és holdakon

Sinus Iridum, Mare Imbrium, Hellas Planitia, Olympus Mons, Valles Marineris… megannyi idegen név, idegen égitesteken, de mit takarnak az egyes felszínalaktani formák elnevezései? Mi a Sinus? Mi a Valles? E cikkben felsoroljuk Naprendszerünk szilárd felszínű égitestjeinek legfőbb felszínformáit. Az alábbi felsorolás eredetijét a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) egyik kiadványa (Transactions No. XVI-XVIIB) jelentette meg, melyet aztán a Föld és Ég c. folyóirat 1981 decemberi száma, később Hédervári Péter: Ismeretlen (?) Naprendszerünk c. 1986-os műve is átvett. E gyűjteményt továbbá kiegészítettük azon főbb felszínforma-típusokkal is, melyek a forrásban még nem szerepelnek, emellett aktualizáltuk is a felsorolást.

Az adott képződménytípust először egyes (majd többes) számú nevén olvashatjuk, mely után a magyar elnevezést (egyes esetekben az adott felszínformák nem rendelkeznek állandó magyar névvel, ezeket kérdőjellel láttuk el) és egy rövid felszínalaktani leírást is találunk.

Arcus (Arcus) – ív
– ívelt alakzat a Titanon

Astrum (Astra) – asztrum
– sugaras mintázatú terület a Vénuszon

Catena (Catenae) – kráterlánc
– kisebb, általában közel azonos méretű kráterek láncolatszerű sora

Az Enki Catena a Ganymedes felszínén
Fotó: NASA/JPL/Galileo. Forrás: Wikipedia

Cavus (Cavi) – üreg
– általában csoportosan előforduló, szabálytalan alakú, meredek falú mélyedések (katlanok)

Chaos (Chaosi) – káosz
– szabálytalan domborzatú, erősen lepusztult kiemelkedések zónája

Chasma (Chasmata) – kanyon
– hosszan kiterjedő, meredek falú, mély völgy

Collis (Colles) – domb
– kisméretű hegy vagy domb

Corona (Coronae) – korona
– kör vagy ellipszis formájú alakzat a Vénuszon, mely részben vagy teljesen koncentrikus formákból áll: általában egy perem és egy ezt körülvevő, árokszerű mélyedésből áll

Crater (Crateris) – kráter
– kifejezetten kör alakú, vulkáni vagy becsapódási eredetű mélyedés

A Herschel-kráter a Szaturnusz Mimas nevű holdján
Fotó: NASA/Cassini. Forrás: Wikipedia

Dorsum (Dorsi) – gerinc
– hosszan elnyúló, szabálytalan alakú, egyenes vagy görbült vonalú kiemelkedés

Facula (Faculae) – fáklya?
– világos folt

Farrum (Farra) – farrum?
– palacsintaszerű vulkanikus képződmények a Vénuszon

A Carmenta Farra palacsinta-szerű formái a Vénuszon
Fotó: NASA/JPL/Magellan. Forrás: Wikipedia

Flexus (Flexus) – hát
– nagyon alacsony, enyhén ívelt, hullámos mintázatú gerinc (a latin szó hajlatot jelent)

Fluctus (Fluctus) – lávafolyás?
– több száz kilométer hosszú lávafolyások, melyeknél a láva a forrástól tartósan egy irányba folyt

Flumen (Flumina) – csatorna?
– csatorna a Titan-on, mely folyadékot szállíthat

Fossa (Fossae) – árok
– hosszú, keskeny, sekély mélyedés(ek), lehetnek egyenesek vagy görbültek

Insula (Insulae) – sziget
– sziget vagy szigetcsoport, melyet folyékony anyagú terület (tenger vagy tó) vesz körül részben vagy teljesen

Labes (Labes) – csuszamlás?
– nyelv-formájú (föld)csuszamlás

Labyrinthus (Labyrinthi) – labirintus
– egymást keresztező, keskeny mélyedések, völgyek rendszere (pl. kereszttöréses rendszer)

A Labyrinthus Noctis, a Mars legnagyobb labirintusa
Fotó: NASA/Viking 1. Forrás: Wikipedia

Lacuna (Lacunae) – tómeder?
– szabálytalan formájú mélyedések a Titanon, melyek megjelenésüket tekintve kiszáradt tómedrek lehetnek

Lacus (Lacus) –
– kisebb méretű, szabálytalan körvonalú, sötét felszínű sík terület a Holdon, Merkúron, Marson (valamint pl. a Titanon – a szerk.)

Lenticula (Lenticulae) – lencse?
– kis méretű, sötét foltok az Europa felszínén

Linea (Lineae) – vonal
– sötét vagy fényes, keskeny, hosszan elnyúló képződmény, amely mind egyenes, mind görbült vonalú lehet

Macula (Maculae) – folt
– sötét, esetleg szabálytalan alakú képződmény

A Mordor Macula, a Charon sötét foltjának nem hivatalos elnevezése
Fotó: NASA/New Horizons. Forrás: Wikipedia

Mare (Maria) – tenger
– kerekded körvonalú, nagy kiterjedésű, sötét felszínű, sík terület (megjegyzés: néha azonban elnyúlt alakú, pl. a Mare Frigoris – H.P.)

Mensa (Mensae) – táblahegy
– lapos, sík tetejű és meredek, éles peremmel, körülhatárolt kiemelkedés (a latin szó “asztal”-t jelent)

Mons (Montis) – hegy
– a környezetéből határozott talapzattal kiemelkedő, viszonylag kis területű, minden oldalán lejtővel határolt, zárt térszíni kiemelkedés. Hegység: viszonylag nagyt területű, zárt, de völgyekkel és medencékkel jól tagolt, környezete fölé magasodó földrajzi egység. (Megjegyzés: az eredeti szövegben a meghatározások hiányoztak: az itt közölteket a Természettudományi Lexikon-ból vettük át – H.P.)

A marsi Olympus Mons, Naprendszerünk legmagasabb vulkánja
Fotó: NASA/Viking. Forrás: Wikipedia

Oceanus (Oceani) – óceán
– a Hold óriási kiterjedésű, sötét felszínű sík területe (csak az Oceanus Procellarum, azaz a Viharok Óceánja viseli ezt az elnevezést)

Palus (Paludius) – mocsár
– a Hold kisebb kiterjedésű, szabálytalan körvonalú, sötét mare- és fényesebb “szárazföldi” anyagot egyaránt tartalmazó területe(i)

Patera (Paterae) – sekély kráter
– szabálytalan vagy összetett szerkezetű, hullámos falú-peremű, sekély kráter (a latin szó eredetileg áldozati lapos “csészé”-t jelent)

Planitia (Planitiae) – alföld, medence
– sima felszínű, alacsonyan fekvő terület (medence, mélyföld)

Planum (Plani) – fennsík
– magasan fekvő, sima felületű terület, plató

Plume (Plumes) – jégvulkán?
– a vulkánok azon típusa a főként jégből álló törpebolygókon és holdakon, melyek olvadt kőzet helyett vizet, ammóniát vagy metánt lövellnek ki

Promontorium (Promontorii) – előhegység, hegyfok
– világosabb anyagú kiemelkedés a Holdon, amelyet sötétebb anyagú mare-területek vesznek körül (“félsziget“)

Regio (Regiones) – terület
– olyan nagyméretű vidék, amelyet fényvisszaverő képességének vagy színének elütő volta egyértelműen elhatárol a környezetétől

Reticulum (Reticula) – háló?
– háló(zat)szerű mintázatok a Vénuszon

Rima (Rimae) – hasadék
– keskeny, hosszú bemélyedés, repedés vagy lávacsatorna

Rupes (Rupis) – szakadék
– egyenes vonalú, meredek falú, lépcsőszerű leszakadás

A 20 kilométer magas Verona Rupes, a Naprendszer legnagyobb
ismert sziklafala az Uránusz Miranda nevű holdján
Fotó. NASA/JPL/Voyager 2. Forrás: Wikipedia

Saxum (Saxa) – szikla
– nagyobb méretű, határozottan elkülönülő sziklák az aszteroidákon

A (101955) Bennu aszteroida, felszínén több, jól elkülönülő sziklával (saxummal)
Fotó: NASA/OSIRIS-REx. Forrás: Wikipedia

Scopulus (Scopuli) – partfal
– olyan meredek falú leszakadás, amelynek peremvonala nagyon kanyargós vagy félszigetszerű

Serpens (Serpentes) – hullám
– elnyúlt, hosszában hol bemélyedő, hol kidomborodó, szinuszgörbe-szerűen hullámzó képződmény

Sinus (Sinus) – öböl
– a Hold mare-területeihez kapcsolódó, kisebb, sötét felszínű terület, amely beékelődik a mare-t határoló fényesebb, “szárazföldi” vidékbe (Megjegyzés: az öblök olyan kráterek, amelyeknek a medence felőli sáncfala hiányzik, valószínűleg azért, mert a medencéket elöntő bazaltos láva beolvasztotta és megsemmisítette azt – H.P.)

A Sinus Iridum a Hold felszínén. Kétoldalt egy-egy, félszigetként
beékelődő Promontorium, valamint a Mare Imbrium
Fotó: NASA/LRO. Forrás: Wikipedia

Solitudo (Solitudinis) – solitudo
– a Merkúr klasszikus, sötét árnyalatú (kis albedójú) képződményei, a szó eredeti jelentése: “hiány“, “magány” (ezt az elnevezést már nem használjuk – a szerk.)

Sulcus (Sulci) – barázda
– hosszan elnyúló, csaknem párhuzamos barázdák, kiemelkedések és mélyedések rendszere

Terra (Terrae) – föld, szárazföld
– hullámzó vagy durva felszínű, magasan elhelyezkedő, igen nagy kiterjedésű terület, hegyvidék (földi értelemben: szárazföld, kontinens)

Tessera (Tesserae) – mozaik
– csempeszerű, poligonális mintázatú felszín a Vénuszon

Tholus (Tholi) – domb
– különálló, kúp alakú domb vagy kisebb hegy (a latin eredeti kupolát jelent)

Unda (Undae) – dűne
– általában elnyúlt formájú domb, melynek anyaga elsősorban homok, ritkábban kavics vagy jég

Vallis (Valles) – völgy
– kanyargó, hosszan elnyúló mélyedés, esetleg elágazásokkal

A Valles Marineris, a Mars és a Naprendszer legnagyobb kanyonrendszere
Fotó: NASA/JPL/Viking 1. Forrás: Wikipedia

Vastitas (Vastitatis) – síkság
– a bolygó igen nagy részére kiterjedő lapos, sík vidék



Források:

Hédervári Péter: Ismeretlen (?) Naprendszerünk, 1986

Hargitai Henrik, Kozma Judit, Kereszturi Ákos, Bérczi Szaniszló, Dutkó András, Illés Erzsébet, Karátson Dávid, Sik András: Javaslat a planetológiai nevezéktan magyar rendszerére

Gazetteer of Planetary Nomenclature

Encyclopaedia of Planetary Landforms, 2014

Hogyan keletkezett a Phobos?

Szerző: Rezsabek Nándor

A Mars körül több mint 18 éve keringő Mars Odyssey szonda felvételeinek segítségével amerikai kutatók a Phobos eredetét vizsgálták. A hold egyes vélekedések szerint befogott aszteroida; az eddig kisebbségi tudományos álláspont pedig úgy véli, kisbolygó-becsapódás révén a Mars anyagából kirepülve formálódott (hasonlóan a Föld Holdjához). A durván 25 km átmérőjű, szabálytalan alakú égitestet a NASA-űrszonda THEMIS rendszerével 6000 km-es távolságból vizsgálták. Eltérő holdfázisai alatt hőmérsékletét mérték – amivel kémiai és fizikai tulajdonságaira, ezáltal eredetére próbáltak fényt deríteni.


A Phobos különböző fázisokban. Fotó: NASA/JPL-Caltech/ASU/NAU

Megállapították, hogy zömében bazaltból épül fel, felszínét finom szemcsézettségű anyag borítja. A kutatók „eredményt ugyan nem hirdettek”, de a korábban jóval népszerűbb befogott kisbolygó teória ellenében immáron a Phobosról, mint egy marsi impakt esemény szülöttéről beszélnek. Ezt erősíti, hogy Mars körüli pályája ellentmond a befogás lehetőségének. Már csak az egykori becsapódási krátert kellene meglelni a vörös bolygón… A további kutatást segítheti, hogy a marsi hold, valamint társa, a Deimos vizsgálatára 2024-ben indul a JAXA űrszondája. A japán Martian Moons eXploration (MMX) kiterjedt megfigyelései mellett phobos-i mintával fog visszatérni a Földre.

Forrás: phys.org

Tizenöt kevéssé ismert tény a Holdra szállásról

Ötven éve, hogy Neil Armstrong és Buzz Aldrin leszálltak a Holdra. Őket még tíz asztronauta követte, és bár azóta senki nem járt égi kísérőnk felszínén, biztató jelek vannak arra nézve, hogy (amerikai, orosz vagy kínai, állami vagy magán űrügynökségek űrhajósai által) egyszer újra ember lép a Holdra. Az ötven éves évforduló apropóján összegyűjtöttünk tizenöt olyan tényt az Apollo-küldetésről, melyek kevéssé ismertek.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Armstrongnak ígéretet kellett tennie 82 éves nagyanyjának arra, hogy ha veszélyesnek látja, nem fog a Hold felszínére lépni.

A Holdra szállást becslések szerint 500-600 millió ember nézte a tévéképernyőkön keresztül élőben. Meg kell azonban említeni, hogy a mostani 7,5 milliárd emberrel szemben akkoriban “csupán” 3,6 milliárdan éltek a Földön. A Holdra szállást televízión követők az akkori világ népességének körülbelül 15 százalékát tették ki.

Neil Armstrong az utazásra néhány fadarabot is magával vitt abból a repülőgépből, amellyel a Wright-fivérek 1903-ban elsőként emelkedtek a levegőbe.

A küldetést (sőt, nemcsak az Apollo-, de a Mercury-missziót is) több afroamerikai matematikus nő is segítette, akiket „emberi számítógépeknek” neveztek.

Katherine Johnson, a NASA egyik matematikusnője, ő és társai történetét dolgozza fel A számolás joga c. film

A Holdra való leereszkedést szimuláló jármű (Lunar Landing Testing Vehicle) tesztelése közben Neil Armstrong egy hajszál híján életét vesztette, mikor a szerkezet a vezérlőegység hibája miatt irányíthatatlanná vált. Armstrong habozás nélkül katapultált, még épp időben: a balesetet követő vzsgálatok kimutatták, ha csak egy fél másodperccel később cselekszik, életét veszti.

A Lunar Landing Testing Vehicle

Az armalcolit ásvány, amelyet az első Holdra szállás során fedeztek fel az Apollo-11 űrhajósai (és amely ásvány nem található meg a Földön), a küldetés három asztronautája nevének első néhány betűi alapján (ARMstrong, ALdrin és COLlins) lett elnevezve.

Neil Armstrong, Michael Collins és Edwin “Buzz” Aldrin.

Már csak öt amerikai zászló áll a Holdon, ugyanis az első csillagsávos lobogót az Apollo-11 felszállásakor azonnal ledöntötte a felemelkedő holdkomp keltette nyomáshullám. Az azóta eltelt ötven év alatt pedig annyi napsugárzás érte őket, hogy az amerikai lobogókból mostanra fehér zászlók lettek.

A zászlók nem sokáig maradtak színesek

Az űrhajósok rengeteg, különféle tárgyat hagytak égi kísérőnk felszínén:

  • 6 amerikai zászlót 
  • 3 holdautót (“Lunar Rover” vagy “Moon Buggy”), melyet a magyar Pavlics Ferenc és csapata tervezett
  • 2 golflabdát
  • 12 pár csizmát
  • számtalan szerszámot és használati tárgyat (kalapácsokat, kamerákat, fogókat, törölközőket, üres ételes tasakokat, stb.)
  • egy fényképet az Apollo-16 űrhajósának, Charles Duke-nak a családjáról
  • egy tollat az Air Force Academy kabbalasólymáról, Bagginról, melyet az Apollo-15 híres kalapács-tollpihe leejtős kísérletéhez használtak
  • egy alumínium szobrocskát, mely az “elesett szovjet és amerikai űrhajósoknak” állít emléket, akik életüket adták az űrversenyért
  • egy Apollo-1 felvarrót, a tragikus módon meghalt űrhajósok emlékére
  • egy-egy medált, emlékül Jurij Gagarin és Vlagyimir Komarov szovjet űrhajósoknak
  • egy aranyból készült olajágat
  • egy mikrofilmet tartalmazó szilícium korongot, melyre 73 ország vezetőjének jókívánságait rögzítették
  • egy arannyal bevont, 7,5 centiméteres lencséjű távcsövet
  • 96 zacskónyi ürüléket, vizeletet és hányást
  • feltételezések szerint Armstrong egy, a halott kislányára, Karenra emlékeztető tárgyat is felvitt
Charles Duke, az Apollo-16 űrhajósának fényképe a családjáról
Az “elesett űrhajósok” emlékműve

A küldetés legveszélyesebb része az volt, amikor Armstrongnak és Aldrinnak vissza kellett kormányoznia a holdkompot a parancsnoki egységhez, amelyben Collins várta őket. Ha itt bármi rosszul sül el, visszatérnek a Holdra, és vagy az éhhalál végez velük, vagy saját kezükkel vetnek véget az életüknek. Ekkor Nixon megszakította volna a kommunikációt a két asztronautával, és elmondta volna a nyilvánosságnak, mi történt. Az amerikai elnök egy beszédet is írt arra az esetre, ha a küldetés elbukik és az űrhajósok nem térnek vissza. Így kezdődött: „A sors úgy rendelte, hogy azok, akik békés szándékkal indultak a Hold felfedezésére, békében is fognak nyugodni a Holdon.

Az Apollo-11 Hawaii közelében landolt a Csendes-Óceánon. Honoluluba érkezve a legénységnek ki kellett töltenie egy bevándorlási űrlapot, melyen az érkezési helyszínnél a Hold szerepelt, a bejelentett szállítmánynál pedig holdkőzet- és holdpor-minták. Abba a téglalapba pedig, ahova azt kellett írni, vannak-e olyan körülmények a fedélzeten, melyek esetleges betegség terjedéséhez vezethetnek, azt írták: “Meg kell határozni“.

Az Apollo-11 asztronautái a fellövés előtt több száz autogramot és dedikált emléktárgyat küldtek barátaiknak, hogy ha meghalnának, azokat eladhassák a családtagjaik.

Miután a Hold felszínén tett séta után visszatértek a leszállóegységbe, a ruhájukra és csizmájukra tapadt, körülbelül négy milliárd éves holdpornak elmondásuk szerint olyan szaga volt, mint a puskapornak.

A Hold túlsó oldalára azért nem történt egyetlen leszállás sem, mert (mivel Holdunk ezt az oldalát sohasem fordítja a Föld felé) kísérőnk árnyékoló hatása miatt egyetlen rádióüzenet sem jutott volna el a Földre. Emiatt a rádiócsend miatt hívják a túlsó oldalt “sötét oldal”-nak is, mivel angolul a going dark annyit jelent: “csöndben maradni“.

A landolás után az Apollo-11 űrhajósa, Buzz Aldrin úrvacsorát vett: bort és kenyeret fogyasztott, amit lelkésze adott neki.

A Surveyor-3, háttérben az Apollo-12

Az Apollo-12 küldetésének egyik fő célja a pontos landolás kivitelezése volt (az Apollo-11 nem a tervezett helyen szállt le), így a Surveyor-3 űrszonda közvetlen közelébe irányították a leszállóegységet. A holdszondához gyalogolva annak néhány alkatrészét, például kameraobjektívjét leszerelték, és hazaszállították a Földre. A meglepetés akkor érte a tudósokat, amikor az objektívet szétcsavarozva, és mikroszkóp alatt megvizsgálva betokozódott Steptococcus Mitis nevű baktériumokat találtak, melyek a Surveyor-3 “fedélzetére” a szonda összeszerelésekor, jóval az indulás előtt kerültek, majd képesek voltak túlélni a mostoha holdi körülményeket.

Fotók: NASA/Flickr
https://www.flickr.com/photos/kevinmgill/39989042763
https://www.flickr.com/photos/nasacommons/30723710790
https://www.flickr.com/photos/nasacommons/9460200452
https://www.flickr.com/photos/nasacommons/9460192744
https://www.flickr.com/photos/e-coli/3723623994
https://www.flickr.com/photos/nasacommons/7944972374
https://www.flickr.com/photos/x-ray_delta_one/12689165585
https://www.flickr.com/photos/iip-photo-archive/32054991134