Szabadszemes üstökös lesz látható év végén…vagy mégsem?

Nemrég robbant a hír, miszerint az idén januárban felfedezett C/2021 A1 (Leonard) üstökös december közepén, tiszta égbolt esetén szabad szemes látványossággá válik, fényessége a 4 magnitúdót is elérheti. A helyzet azonban sajnos nem ennyire derűs. Csillagunk körül minden évben van 3-4 magnitúdós üstökös, a tavalyi, C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös látványára azonban ne számítsunk.

A C/2021 A1 (Leonard) üstökös helyzete 2021. december elsején. Forrás: astro.vanbuitenen.nl

Miért? Sajnos az üstökös láthatósága a Nap közelsége miatt igencsak korlátozott lesz, legfőképp a földközelsége idejében. Az égitest megpillantására csak napnyugta után egy órával lenne minimális lehetőség, de az előrejelzések szerinti 4 magnitúdós fényessége rendkívül bizonytalanná teszi észlelhetőségét.

A C/2021 A1 üstökös elmozdulása. Forrás: Stellarium

Hogy mire számíthatunk, azt jól szemlélteti Stuart Atkinson montázsa a C/2020 F3 (NEOWISE) és a C/2021 A1 (Leonard) üstökösökről, mely képek ugyanazzal a 300 mm fókuszú objektívvel készültek. A NEOWISE legnagyobb kiterjedésében, míg a Leonard üstökös 2021. november 28-ai állapotában látható. Az előrejelzések, illetve Napunk közelsége miatt nem számíthatunk a tavalyi, káprázatos látványra.

A C/2020 F3 (NEOWISE) és a C/2021 A1 (Leonard) üstökösök összehasonlító montázsa.
Forrás: Stuart Atkinson

Naprendszerünkben minden évben számos üstököst lehet távcsövön keresztül, esetleg szabad szemmel megpillantani, de ezen égitesteknél hiba előre “megkongatni a szenzációharangot”.

Az üstökös jövőbeli pályája. Forrás: astro.vanbuitenen.nl

Ismerős idegenek – avagy Naprendszerünk a Science Fiction univerzumában – VI. rész

Szerző: Ivanics-Rieger Klaudia

Bevezető

Számtalan lehetőségünk van arra, hogy megismerjük a Naprendszerünket. Elég csak kinyitnunk egy tudományos könyvet, átkapcsolni a tévét egy ismeretterjesztő csatornára vagy követni egy ismeretterjesztő oldalt az interneten, esetleg ilyen ismertető videókat nézni. A következő cikksorozatban azonban a Naprendszert egy új oldaláról ismerhetjük meg. A sorozat a tudományos fikció világába kalauzol el minket. Égitestről égitestre haladva ismerhetjük meg, hogy az adott objektum miként jelenik meg a sci-fikben, a könyvek lapjain csak úgy, mint a mozivásznon. Elsősorban azokra a művekre koncentráltam, amik a hazai science-fiction rajongók körében jól ismertek. Akik már látták, olvasták őket, azok számára nyilván ismerős a terep, akik még nem, azoknak remélem, sikerül kedvet csinálni. Utazásunk során belülről kifelé haladunk, a belső bolygókkal kezdjük és a Naprendszer határán fejezzük be, s közben felfedezzük ismerős égitestjeink idegen oldalát.

A Naprendszerről szóló korai szakirodalom a XVII. századig visszanyúló tudományos spekulációk nyomán azt feltételezte, hogy minden bolygó saját őshonos életformának ad otthont, emellett gyakran feltételezik, hogy lakói antropomorfok. Ezeket az elképzeléseket ma bolygóromantikának hívjuk. A tudomány fejlődésével aztán a sci-fik is igyekeztek lépést tartani. Míg először csak a holdutazás foglalkoztatta őket, a 20. századtól megjelent a Mars kolonizálása és/vagy terraformálása, s az élet lehetőségeit is áthelyezték a gázóriások egyes holdjaira (mint például az Europa és az Enceladus).

Pluto és holdjai, üstökösök, mély-ég objektumok, csillagok, exobolygók…

Miután végigmentünk a Naprendszer bolygóin és az aszteroida-övezeten, még rengeteg égitest és objektum van, melyek azért szerepet játszanak egy-egy műben.

Kezdjük először a Neptunuszon túli objektumokkal. A múltban e terület tudományos-fantasztikus környezetként való felhasználását a Plutóra korlátozták, tekintettel annak viszonylag korai felfedezésére. Ebből az időből azonban nem találunk magyar vonatkozásokat.

A Pluto leginkább viszont a modern kori animációs sorozatokban tűnik fel. A Futurama-ban például pingvinek élőhelyeként emlegetik. A Rick and Morty című sorozatban már nagyobb szerepet kap: Jerry szerint a Pluto ugyanis még mindig bolygó (holott 2006-ban törpebolygóvá minősítették). E kijelentés hatására a plutóiak az égitestre viszik őt és Mortyt, ahol hősként és hírességként kezelik őket. Sőt, el kell hitetniük a polgárokkal, hogy a Pluto még mindig bolygó, hogy így tovább bányásszák a magjából a plutóniumot.

Még a Naprendszeren belül maradva beszéljünk kicsit az üstökösökről. Ezek mindig nagy hatást gyakoroltak az emberekre, rengeteg mítosz vagy éppen vallási csoport, szekta kapcsolódik hozzájuk. Jules Verne: Hector Servadac című regényében kiderül, hogy a Föld néhány jelentéktelen darabját a Gallia fantázianevű üstökös vonzotta magához, s szereplőinknek tulajdonképpen e darabokon kell túlélniük, illetve megtervezni visszatérésüket a Földre. Arthur C. Clarke 2061 Űrodisszeia folytatásregényében ugyan csupán mellékesen látogatják meg a Halley-üstököst, a regény azonban azért kapta e címet, mert az üstökös valóban ekkor fog visszatérni.

Ezek után térjünk át a mély-ég objektumokra. Közülük talán az egyik leglátványosabbak a galaxisok. Ezekből a közelsége és szabad szemmel való láthatósága miatt a legnépszerűbb az Andromeda-köd. Talán kevesen tudják, de A Galaxis Őrzői című Marvel-filmek itt (és nem a saját galaxisunkban) játszódnak.

Egy másik, kevésbé ismert társa a Pegazus-galaxis. A science-fiction világában itt játszódik a Csillagkapu: Atlantis című sorozat. A Nagy Magellán-felhő ugyan a déli égbolton látszódik, de mivel igen látványos szabad szemes objektum, előszeretettel jelenik meg sci-fikben. A Marslakó A Mostohám sci-fi vigjáték címadó szereplője nem a Marsról, hanem éppen e felhőből érkezett a Földre, hogy azt elpusztítsa. A Marvel-univerzumban ez ad otthon a Kree Birodalomnak, akikkel például a Marvel Kapitányban találkozhatunk.

Folytassuk a csillagködökkel: ezeket általában sci-fi filmek és sorozatok egyes jeleneteinek hátterében láthatjuk, egyszerűen azért, mert jól mutatnak például a parancsnoki hídról… A Lófej-köd azonban helyszínként is szolgál Isaac Asimov Csillagok, akár a por című regényében, ahol egy fiktív bolygót találnak a köd belsejében. Ugyanide lyukadnak ki Douglas Adams: a Galaxis útikalauz stopposoknak regénysorozatában.

A mély-ég objektumok után vizsgáljuk meg a csillagokat, illetve az azok körül keringő égitesteket és -rendszereket, vagyis az exobolygókat. Amikor a Naprendszer bolygóinak elszállt a varázsa, a sci-fi szerzők hamar más csillagok felé fordították a figyelmüket. Igazából ez már a 20. század elején megjelent, de igazán akkor vált népszerűvé, mire feltérképeztük a Naprendszert és rájöttünk, hogy (rajtunk kívül) nem található benne intelligens élet…

Az első említésre méltó csillag az Ophiuci-36. Ez egy hármas csillagrendszer 19,5 fényévnyire innen a Kígyótartó (Ophiocus) csillagképben. Frank Herbert Dűne-sorozatában e létező csillag körül kering az általa kitalált, fiktív bolygó, a Giedi Prime, amely a Harkonnenek hazája. A következő csillag az Eridani-40, amely szintén egy hármas csillagrendszer az Eridanus csillagképben. Talán a legepikusabb kitalált bolygó kering körülötte, ami pedig nem más, mint a Star Trek univerzumából a Vulcan, Spock otthona. Emellett az Andy Weir tollából nemrég megjelent Hail Mary küldetésben is található körülötte egy Erid fantázianevű bolygó, melyen egy pókszerű idegen faj él. A fantáziabolygó kialakulásához és a rajta megjelenő élethez az író az itt 2018-ban felfedezett szuperföldet, az Eridani-40Ab-t vette alapul.

A következő az Alfa Centauri. Mivel ez az egyik legközelebbi és ezért legfényesebb csillag, gyorsan megragadja a sci-fi szerzők fantáziáját. James Cameron AVATAR című filmjében e csillag körül kering a Polyphemus nevű fiktív gázóriás, melynek van egy szintén kitalált holdja, a Pandora, melyen a cselekmény játszódik.

Stanislaw Lem A Magellán-felhő című regényében a Gaia nevű hajó fedélzetén emberek egy kis csoportja hagyja el a Földet az Alpha Centauri rendszer felé. Majdnem nyolc év utazás után szerves életre utaló jeleket találnak a rendszer egy másik csillaga, a Proxima Centauri körül keringő bolygón. Ez az élet valószínűleg a Centauri rendszer másik bolygójáról származik, a mű végére pedig ki is derül, hogy az Alpha Centauri körül keringő egyik bolygót fejlett civilizáció lakja.

Isaac Asimov Alapítvány és Föld című művében a csillag körül egy óceánnal borított világ, az Alpha kering. Az emberiség utolsó túlélői az itt található, Jamaica-méretű szigeten élnek látszólagos egyszerűségben, a polinéz kultúrákhoz hasonlóan. Az Altair csillag a nagy nyári háromszög része, a Sas csillagkép alfája. Ennek egyik fiktív planétáján, az Altair IV-en játszódik a ma már klasszikussá vált Tiltott Bolygó című sci-fi film. Emellett Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című sorozatában az egész galaxisban az ebben a rendszerben gyártott úgynevezett Altair-dollár az általános fizetőeszköz.

Másik, hasonlóan nagy népszerűségnek örvendő csillag Betelgeuse az Orion-csillagképben. Vörös óriás állapota miatt elképzelhető, hogy szupernóvává válik. Ez történik Robert J. Sawyer Kifürkészhetetlen című regényének végén. Pierre Boulle A majmok bolygója című regényében az ominózus bolygó e csillag körül kering. A Canopus a déli égbolt legfényesebb csillaga a Hajótat (Carina) csillagképben. Ennek harmadik bolygója egy másik klasszikus helyszín, Frank Herbert Dűnéje, az Arrakis.

A Sárkány csillagképben található Chi Draconis körül kering egy, a sci-fi univerzumában szintén közismert fiktív bolygó, a Chi Draconis VII. Ha így nem ismerős, akkor talán a lakóiról, akik Mimbarnak nevezték el. Ők a BABYLON-5 című sorozat egyik fő idegen faja. A Delta Pavonis a déli Páva csillagkép negyedik legfényesebb csillaga. Frank Herbert Dűne-univerzumában e csillag körül kering az Atreides-ház szülőbolygója, az óceánokkal borított Caladan. Az Epszilon Eridani a déli féltekén lévő Eridanus csillagképben található. A már sokszor emlegetett BABYLON-5 nevű állomás e csillag egyik fiktív bolygója, az Epszilon III és holdja körül kering. A Perszeusz csillagkép Omicron Persei nevű csillaga körül kering a Futurama sorozatban az Omicron Persei 8. Itt élnek az omikroniak, akiknek uralkodója rajong a 20. századi sorozatokért és többször borsot tör főhőseink orra alá.

A Tau Ceti a Cet csillagképben található, a mi napunkhoz hasonló, bár kissé melegebb, aktívabb csillag. Éppen ezért elég általános helyszínnek számít a sci-fi univerzumában. Isaac Asimov Acélbarlangok című regényében az itt található legbelső bolygó, a fiktív Aurora volt az emberiség első, a Naprendszeren kívüli telepe. Emellett ebben a rendszerben tér magához Andy Weir főhőse, Ryland Grace a Hail Mary küldetés elején. A Tau Ceti azonos nevű bolygóján játszódik a Barbarella című 1968-as sci-fi. A Vega a nyári égbolt egyik legszembetűnőbb csillaga, a nagy nyári háromszög egyik alkotója és a Lant csillagkép alfája. Éppen ezért hamar megragadja az alkotók fantáziáját.

A magyar musicalek világába is bekerült, ugyanis a Padlás-ban a szellemek innen várják és Rádiós illetve a robotja maga is innen észlel egy rádióüzenetet („Líra Vega irányából”), aki maga a Révész lesz, aki átviszi a szellemeket az örök szépség csillagához, a Vegához. Isaac Asimov Alapítvány-sorozatában a Vega a Galaktikus Birodalom egyik fő központja és leggazdagabb tartománya. Carl Sagan Kapcsolat című regényében a Vega az a csillag, ahonnan a földönkívüliek által küldött jelet észlelik. A Zéta Reticuli a déli Háló (Reticulum) csillagképben található. Ez egy olyan csillag, mely szintén egy nagyon epikus helyszínnek ad otthont. A körülötte keringő fiktív LV-426 nevű bolygóról származnak ugyanis az Alien-ek. A Zéta Tucanae a szintén déli csillagkép, a Tukán egy csillaga. A BABYLON-5 című sorozatban a fiktív Zéta Tucanae III Kentauri Prime néven is ismert, vagyis a kentauriak szülőhazája és a birodalom központi bolygója.

Az izgalmas exobolygó-kutatás során a csillagászok rengeteg, más csillagok körül keringő égitestet, sőt, azok rendszerét fedezték fel. Egy-egy ilyen felfedezés pedig igencsak hajlamos meglendíteni a sci-fi szerzők fantáziáját. Például A farkas gyermekei című sorozat a Kepler-22b-n játszódik, ami a Hattyú csillagképben, a Kepler-22 nevű csillag körül kering. A sorozatban az emberi faj egy lehetséges új bölcsőjeként szolgál.

Az üstökösvadászat királynője

Szerző: Kocsis Erzsó

Szomorú szívvel vehetjük tudomásul, hogy egy újabb csillaggal, sőt, hogy stílszerű legyek, üstökössel bővült az inspiráló hölgyek univerzuma. Carolyn Shoemaker a napokban csatlakozott az égi társasághoz. És mily pompás hölgykoszorú várta őt! Margaret Hamilton, aki az Apollo-program szoftver-fejlesztésében vállalt oroszlánrészt, mint programozó. Nancy Grace Roman, akit egyszerűen a „Hubble édesanyjának” hívhatunk. Katherine Johnson, aki pedig “számítógép volt szoknyában”. Carolyn az „üstökösvadászok királynőjeként” írta be nevét a csillagászat történetébe.

Ő maga azt mondta, hogy fiatal lányként a csillagászatot olyan területnek tartotta, amelyet “csak fehér szakállas, pipázó, az eget bámuló vénemberek” űznek. A tudomány szerencséjére ez a véleménye megváltozott. Sőt, az ő élete is példa arra, mennyire nem így van ez! Hősnőnk 1929-ben született. Egy kaliforniai gyümölcstermelő vidéken, Chicóban egyszerű parasztlányként nevelkedett. A Chico State College-ban történelemből és politikatudományból szerzett BSc és MSc fokozatot. Tanárkánt dolgozott, egyszerű, hétköznapi életet élt, de nem talált örömet a munkájában. Ekkor, hogy szintén stílszerű legyek, egy üstökös érkezett az életébe: megismerte Gene Shoemaker geológust. Sokat leveleztek, többek között arról, hogy milyen izgalmas dolog lenne a Holdra menni? 1951-ben összeházasodtak, három gyereket neveltek fel. A közös fészek Flagstaffban készült el. Akkoriban indult be az űrverseny, így a Shoemaker házaspár szeretettel látta vendégül saját otthonukban az űrhajósokat. De Carolyn ekkor sem talált még rá „saját hangjára”.

Miután kirepültek a gyerekek, akkor merült fel benne először, hogy esetleg más dolga is lehet ebben az életben, mint a család, a háztartás. 1980-ban tette fel Gene-nek a kérdést, hogy mit javasol neki, mihez kezdjen most? 1969-ben a CalTech-ben Gene és Eleanor Helin egy projektet indított a Földet megközelítő aszteroidák felkutatására, hogy kiszámítsák a Földdel való találkozásuk esélyeit. Bobby Bus (a Lowell Obszervatórium, jelenleg a Hawaii Obszervatórium csillagásza) képezte ki Carolynt. A Kaliforniai Technológiai Intézet legmélyebb pincéje lett az irodája. Üveglemezekre készített az éjszakai égboltról készült fényképeket böngészett órákon keresztül. Aszteroidákat kellett találnia: ezek apró villogó pöttyökként jelentek meg. Remekül be tudta azonosítani a gyorsan változó kis pontokat. “Ránéztem azokra a lemezekre, és tudtam, hogy ez volt az égbolt. Nem éreztem, hogy lent vagyok a pincében, hanem az eget néztem” – mondta a hivatásáról. Hogy zajlott ez pontosan? Az égbolt 45 perc és egy óra különbséggel készített fényképlemezeit és filmjeit tanulmányozta. Technika sztereoszkópot használt, amivel egyszerre két lemezt vagy filmet nézhetett. Amikor az egyik szemmel az egyik filmet nézte, a másikkal pedig a másodikat, az agy “egybevarázsolta” a képeket.

A keresett objektumok olyanok, mintha “lebegnének” a csillagok sík felszíne felett. Lassú, alapos munka, sok gyakorlást igényel, hogy pontosan be tudja azonosítani a látottakat. Az üstökösök x, –  y koordinátáit mérte, a már ismert csillagokhoz viszonyított helyzetükhöz képest. Rögzíteni kellett a film expozíciós idejét és hosszát is. Amikor elkezdte a földközeli aszteroidák és üstökösök kutatását, mindenki különcnek tartotta. De ő pontosan tudta, hogy munkája fontos. Szerinte az üstökösök a jolly jokerek, amikor egy objektumnak a Földre való becsapódás lehetőségét vizsgáljuk. A hosszú periódusú üstökösök érkezését még nem tudjuk jó előre kiszámítani. Több adatot kell tudnunk, ha meg akarjuk védeni bolygónkat ezen kataklizmáktól. De milyen lehet a szerkezetük? Szilárd testek, amelyek gázt és port bocsátanak ki, vagy csupán repülő hógolyók, amelyek könnyen széttörnek? Esetleg valahol a kettő között van az igazság? Javában zajlott az űrverseny, így az is felmerült, hogy lehetnek-e az üstökösök vízforrások az űrutazók számára? És egy örök kérdés: vajon az kométák hozták az életet, azaz az ahhoz szükséges tápanyagokat a bolygónkra?

1983-ban fedezte fel az első üstököst, amit 32 követett (és még 800 aszteroida!). Milyen könnyű ezt leírni, de gondoljunk bele! Mennyi idős volt már ekkor? Hány évesen kezdődött ez a karrier, aminek a végén ott áll az „üstökösvadászok királynője”? 1993. március 24-én viharos, havas éjszaka volt, minden amatőrcsillagász rémálma, hiszen mit lehet ilyenkor észlelni? Carolyn és Eugene Shoemakernek valamint David Levy csillagásznak viszont ez az éjjel lett Az Este. Hősnőnk ugyanúgy pásztázta az üveglemezkéket, mint addig minden éjjel. Egy addig fel nem fedezett üstökös látott, ami a szeme előtt szakadt darabokra, és a szilánkok a Jupiter felszíne felé tartottak. Hasonló katartikus élmény volt ezen esemény szabad szemes észlelése 1994. júliusában.  A ma Shoemaker–Levy 9 (SL9, D/1993 F2) néven ismert üstökös, 1994-ben ütközött a Jupiterrel.

Mekkora flash volt ez, mikor két naprendszerbeli objektum ütközését meg lehetett figyelni! Mai napig elképesztőek a videók, amik ekkor készültek. A Jupiter körül keringő SL9 egy rövid periódusú, kb. 2 km átmérőjű üstökös volt, mielőtt az óriásbolygó árapályereje szétszaggatta. Hónapokig megfigyelhetőek voltak a becsapódások, amik közül nem egy még a vörös foltnál is nagyobb volt. Sok új információt lehetett ezáltal nyerni nemcsak a gázbolygó légköréről, hanem az égi objektum Naprendszerünkben betöltött szerepéről is. Carolyn 1997-ben maradt egyedül. Férje hamvai a Holdra kerültek, mintegy beteljesülve egy élet nagy álma.

1988-ban férjével együtt kapta meg a Rittenhouse-érmet, 1995-ben pedig az Év Tudósa-díjat. 1990-ben a Flagstaff-i Észak-Arizonai Egyetem a tudományok tiszteletbeli doktorává avatta. 1996-ban pedig megkapta a NASA Kivételes Tudományos Teljesítményért Érdemérmét is. És milyen volt ez az életpálya? Erősen késői életkorban indított, de elkötelezettsége, stabilitása, kedvessége és türelme miatt roppant sikeres munka. Carolyn Shoemaker így nyilatkozott érzéseiről, milyen felfedezni egy üstököst: “Táncolni akarok”. Világszerte számos előadáson és nyilvános bemutatókon adta át tudását a nagyközönségnek. Az elmúlt napokban, 92 évesen táncolt át az inspiráló hölgyek égi társaságába.


Források:

http://gyartastrend.hu/muveltmernok/cikk/margaret_hamilton__a_modern_programozas_anyja
https://www.nasa.gov/image-feature/dr-nancy-grace-roman-astronomer
https://www.nasa.gov/langley/katherine-johnson?utm_source=TWITTER&utm_medium=NASA&utm_campaign=NASASocial&linkId=82950859
https://www.knau.org/post/remembering-carolyn-shoemaker-comet-hunter-1929-2021?fbclid=IwAR2957H_Zj7huotWJj668b9gt6ZEuunoX2NDYtUs6GkZSa0hce1kCFrFX4g
https://astrogeology.usgs.gov/people/carolyn-shoemaker

Bolygós rövidhírek: óriási üstökös érkezett az Oort-felhőből

Szerző: Tóth Imre

A Naprendszer peremvidékéről érkezett nagy méretű üstököst fedeztek fel közel a Neptunusz pályájához közel, mintegy 30 CSE-re a Naptól, amely jelenleg már a naptól 20 CSE-re az Uránusz távolságában jár. A C/2014 UN271 (Bernardinelli-Bernstein) üstökös a Naptól mintegy 10 CSE-re húzódó Szaturnusz pályája felé közeledik és tíz év múlva lesz ott napközelben.

A kis égitestről először 2014. október 20-án készített CCD felvételt a Sötét Energia kutatására irányuló égboltfelmérő program (Dark Energy Survey, DES) Victor M. Blanco elnevezésű 4 méteres teleszkópja Chilében, majd a következő négy évben számos további alkalommal is észlelte. Egyébként Victor Manuel Blanco (1918-2011) puerto-ricoi csillagász, aki extragalaxisok kutatásával foglalkozott és tiszteletére, emlékére nevezték el a CTIO 4 méteres távcsövét.

Mostanáig nem tudtunk a Naprendszernek erről az égitestjéről, mivel a kutatóknak a program 570 megapixeles CCD kamerájának mintegy 80 ezer felvételét kellett feldolgozni, ami becslésük szerint 15-20 millió óra CPU kapacitást igényelt. Pedro Bernardinelli brazil és Gary Bernstein amerikai asztrofizikusok a Pennsylvaniai Egyetemen ezért bukkantak rá csak idén, ezért kellett várni közel hét évet a felfedezés bejelentésére. Ez idő alatt a közeledő égitest a Neptunusz pályájának távolságából az Uránuszig jutott, de a 30 CSE távolság körül felfedezett üstökös sosem volt távolsági rekord a csillagászatban. Az első felvételeken az objektum látszó fényessége mintegy 22 magnitúdó volt és a Sculptor csillagképben mozgott. Akkor is és most is a déli félteke megfigyelői számára kedvező a láthatósága. A kis égitest ideiglenes elnevezése a kisbolygókra jellemző 2014 UN271 lett, mert a 2014-ben készült felvételen a nagy távolság miatt kisbolygónak látszott, még a 4 méteres távcső sem tudott porkómát kimutatni körülette, vagy annak mérete még a felbontás határa alatt volt.

A C/2014 UN271 (Bernardinelli-Bernsteion) üstökös felfedezése után három évvel készített felvétel a CTIO 4 méteres távcsövével készült 2017. októberben. A mintegy 21-22 magnitúdó közötti összfényességű halvány kis égitest a kör közepén látható a déli égbolton levő Phoenix (Főnix) csillagkép csillagai között (forrás: Dark Energy Survey/DOE/FNAL/DECam/CTIO/NOIRLab/NSF/AURA/P. Bernardinelli & G. Bernstein (UPenn)/DESI Legacy Imaging Surveys, T.A. Rector (University of Alaska Anchorage/NSF’s NOIRLab), M. Zamani (NSF’s NOIRLab) & J. Miller (NSF’s NOIRLab).

A NASA JPL pályaadatai szerint a C/2014 UN271 üstökös nagyon elnyújtott ellipszis pályán kering a nap körül, amelynek excentricitása 0,9996464 ± 0,000070, a pályája félnagytengelye 31 ezer CSE, kb. 6000 CSE bizonytalansággal. Napközelben 10,95 CSE-re halad el központi csillagunktól, ami a Szaturnusz pályájának közepes naptávolsága. Ez a második legnagyobb perihélium-távolság, amit egy Oort-felhőből érkező üstökösnél valaha megállapítottunk.

Napközelségét csak tíz év múlva, 2031. január 23-án éri el. Naptávolban kb. 62 ezer CSE-nél, azaz durván 0,97 fényév (!) távolságban fordul vissza, az Oort-féle üstökösfelhő legkülső peremvidékén. Az Oort-felhő külső határa mintegy 1,5 fényév távolságban van a Naptól, ami a Nap tömegvonzási tartományának határa. Az Oort-felhő peremvidékén a kis égitestek mozgására már erős gravitációs zavaró hatással vannak a közeli csillagok, nagy tömegű csillagközi gáz- és porfelhők, valamint a Tejútrendszer árapály-hatása, így a C/2014 UN271 üstökös is ki volt és ki lesz majd téve ezeknek a hatásoknak. Az alábbi ábra az Oort-felhő keresztmetszetét mutatja egy onnan a Naprendszer belső téréségébe térült üstökös elnyújtott ellipszis pályájával, aminek napközelpontja a nagybolygók naptávolságában (pl. a Szaturnusz pályájánál) van, mint például a C/2014 UN271 üstökös esetében. Ez üstökös a napközelsége után visszafordul majd és visszatér az Oort-felhő peremvidéke felé (más üstökösök például elhagyhatják a Naprendszert vagy túl közel kerülhetnek a Naphoz, ahol a magjuk szétesik, illetve elszublimál).

Az Oort-féle üstökösfelhő keresztmetszete egy onnan érkező ás oda visszatérő, hosszú keringési idejű, dinamikailag új üstökös elnyújtott pályájával. A Naptól mintegy 30-50 CSE között húzódik az Edgewort-Kuiper-öv, a rövid keringési idejű üstökösök forrásvidéke. A naptávolságokat és az Oort-felhő alakját logaritmikus távolság ábrázolás érzékelteti (forrás: Sky and Telescope online, 2021.06.25., NAO).

A C/2014 UN271 ellipszis pályáján mintegy 5,45 (± 1,63) millió év alatt kerüli meg a Napot. Az üstökös pályasíkja csaknem merőleges a földpálya (ekliptika) síkjára, a pályahajlás szöge mintegy 95,6 fok. Ez úgy lehetséges, hogy a pályaszámítók 90 fok feletti szöggel jelölik, ha az égitest retrográd, azaz a Föld keringési irányával ellentétes irányban járja körül a Napot. Már amennyire ezt a közel merőleges pálya esetében értelmezhetjük. Az üstökös már a Naptól távolodóban 2033. augusztusában fogja délről-észak felé metszeni a földpálya síkját.

A C/2014 UN271 (Bernardinelli-Bernstein) üstökös pályája napközeli szakasza. A pályasíkja csaknem merőleges a földpálya síkjára, az ettől való távolságot vetítővonal szakaszok érzékeltetik. A nagybolygók pályái a Neptunuszig jelölve vannak. (NASA/JPL).

A felfedezés június közepi bejelentése után azonnal számos déli teleszkópot irányítottak az új, különleges égitest irányába, hiszen azt három éve nem látta senki. Rosita Kokotanekova (Európai Déli Obszervatórium, ESO) és Tim Lister, valamint kutatótársaik (Las Cumbres Observatory, Kalifornia) és Luca Buzzi (SkyGems Remote Telescope, Namíbia) olasz amatőrcsillagász megfigyelései szerint is a friss felvételeken kómát mutat, vagyis a 2014 UN271 egy aktív üstökös. Ennek alapján gyorsan át is keresztelték, üstökös elnevezést kapott: C/2014 UN271 (Bernardinelli-Bernstein).

Felmerül a kérdés, hogyan képződhet gáz- és porkóma egy Naptól ennyire távoli üstökösnél? Az üstökösök vízjég kigázosodásának megindítására nagy naptávolságban nem elegendő a Nap, hanem a vízjégen kívül már alacsony hőmérsékleten kigázosodása képes szuperillékony szén-monoxid és szén-dioxid okozhatja a kóma kialakulását.

A kezdetben kisbolygónak látszó 2014 UN271 átmérőjére az első közelítő becslések mintegy 100-370 km-t adtak. Miután kiderült, hogy a kis égitestnek kómája van, tehát üstökösről van szó és a sajtóban erre alapozva jelentek meg a “szenzációs” hírek a “gigantikus”, “hatalmas”, „mega” üstökösről. Azonban a kutatók ekkor már hozzátették, hogy a kóma fényének járuléka miatt az üstökösmag kisebb lehet. Amennyiben a magja legfeljebb néhányszor tíz km, ez akkor már a nagyobb ismert üstökösök sorába helyezi a C/2014 UN271-et. A C/2014 UN271 üstökös magjának pontos méretének, közelítő alakjának, tengely körüli forgási idejének és egyéb fizikai tulajdonságainak, összetételének meghatározásához további megfigyelések szükségesek. E sorok írója a HST-vel végzett üstökösmegfigyelési tapasztalatai alapján megjegyzi, hogy az aktív, kómás üstökös magja fényének detektálása nem is olyan egyszerű feladat még a kis aktivitású, rövid keringési idejű (ekliptikai) üstökösöknél sem.

Így nézhet ki egy üstökösmag a Naptól távol a művészi elképzelés szerint. A felszínén a jeges-poros anyag lehetővé teszi, hogy kóma, esetleg csóva alakuljon ki (ESA, G. Bacon).

Emlékeztetőül, az 1997 tavaszán tőlünk szabad szemmel is látványos Hale-Bopp (C/1995 O1) üstökös magjának átmérője mintegy 60-80 km lehetett, ami a modern műszerek korában eddig megfigyelt legnagyobb üstökösmag méretnek felel meg (nagyobb méretű és kigázosodást is mutató kentauroknak és Neptunuszon túli objektumoknak már kötött légköre van, ami nem kóma, ezért nem üstökösök). A C/2014 UN271 sajnos nem lesz olyan látvány a napközelségekor 2031-ben, mint volt a Hale-Bopp 1997-ben.

Fontos kihangsúlyozni, hogy a C/2013 UN271 üstökös nem jelent veszélyt bolygónkra, hiszen csak a Szaturnusz pályájáig jut be, majd napközelsége után visszafordul és az üstökösfelhő peremvidékei felé folytatja útját távolodva a Naptól és bolygónktól is. Egyébként még akkor sem jelentene veszélyt, ha a belső Naprendszerbe kerülne, mert a bolygóközi tér nagyon nagy, és a mintegy 12 472 km közepes átmérőjű Földet bolygónk relatíve kicsi keresztmetszete miatt elenyészően kis eséllyel tudná eltalálni.


Források:

Discovery image of Comet Bernardinelli-Bernstein (annotated) (NOIRLab Public Image 2021.06.25.)
https://noirlab.edu/public/images/noirlab2119b/
Giant Oort Cloud Comet Lights Up in the Outer Solar System (Sky and Telescope online, 2021.06.25.)
https://skyandtelescope.org/astronomy-news/giant-oort-cloud-comet-lights-up-in-the-outer-solar-system/
Don’t panic! But a gigantic comet is currently inbound toward the Sun (Bad Astronomy, 2021.06.22.)
https://www.syfy.com/syfywire/gigantic-comet-is-currently-inbound-toward-the-sun

MPEC 2021-M53: 2014 UN271 (IAU/MPC, 2021.06.19,)
https://minorplanetcenter.net/mpec/K21/K21M53.html

Bolygós rövidhírek: orosz-kínai kisbolygó- és üstökösmisszió

Szerző: Rezes Dániel

Kína bejelentette, hogy orosz műszerekkel is felszerelve indítja útjára következő űreszközét. A küldetés első célja a Kamo’oalewa nevű földközeli aszteroidán történő mintavételezés lesz. A begyűjtött anyagot az űreszköz először kapszulában visszajuttatja a Földre, majd a földi gravitációs mezőt kihasználva elindul második úticélja felé, mely a Mars és a Jupiter pályája közötti Kisbolygóövben keringő 133P/Elst–Pizarro üstökös lesz. Utóbbi utazás hét évet fog felölelni.

A Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA, „China National Space Administration”) által 2019-ben kiírt pályázatot az Orosz Tudományos Akadémia Űrkutatási Intézete nyerte, így az általuk gyártott eszközökkel csatlakozhatnak a ZhengHe névre keresztelt többcélú küldetéshez. Az űreszköz nevét egy kora 15. századbeli híres kínai tengeri felfedezőről kapta. A ZhengHe a feladataihoz szükséges műszerek széles palettáját fogja szállítani. Ilyen eszközök a hagyományos és multispektrális kamerák, spektrométerek, radar, magnetométer és különböző részecskedetektorok.

A Kamoʻoalewa pályája a belső Naprendszerben.
Forrás: Wikipedia (Tomruen); CC BY-SA 4.0

Az első objektum, a Kamoʻoalewa vagy más néven 2016 HO3 kisbolygó – melynek hawaii neve oszcilláló mozgást végző égitestre utal – kevesebb, mint 100 méter hosszúságú és csak 2016-ban fedezték fel. Jelenleg ez a legkisebb, legközelebbi és legstabilabb olyan „kvázi-holdja” a Földnek, mely folyamatosan kering bolygónk körül, azonban túl távol található, hogy hagyományosan holdnak nevezhessük, ugyanis maximális távolsága 100-szoros holdtávolság.

A második objektum, az 1996-ban Eric Walter Elst és Guido Pizarro által felfedezett 133P/Elst–Pizarro üstökös, melyet szokatlan kisbolygóövi helyzete miatt gyakran aszteroidaként is besoroltak. Ezzel ellentétben üstökösként porból és gázból álló csóvája is megfigyelhető. Ez a kettős természet jellemzi a nemrég felfedezett kisbolygóövi üstökösöket (MBCs, „Main Belt Comets”), melybe a 133P/Elst–Pizarro is tartozik.

A 133P/Elst–Pizarro az ESO 1 méter átmérőjű Schmidt-teleszkópjával.
Forrás: ESO; Wikipedia; CC BY 4.0

A kooperációban végrehajtott küldetés célja, hogy információt szolgáltasson a naprendszerbeli kis égitestek képződésére és fejlődésére, a „kvázi-holdak” eredetére és mozgásukra, valamint az MBC-k tulajdonságaira, különös tekintettel a vízre és más illók jelenlétére vonatkozóan. Oroszország és Kína ezzel a 2024-re tervezett küldetéssel bővíti a hosszú ideje fennálló kölcsönös űrrepülési együttműködését.

Források:
[1] https://www.space.com/russia-joins-china-asteroid-comet-mission?fbclid=IwAR17cV6CMuN4gO9zlVA8typkmJQY4Lu_ELn0fF0lT3UnobFN6qyQ8f6HFcs
[2] https://www.nature.com/articles/d41586-019-01390-5
[3] https://en.wikipedia.org/wiki/469219_Kamo%CA%BBoalewa
[4] https://www.hou.usra.edu/meetings/lpsc2019/pdf/1045.pdf
[5] https://en.wikipedia.org/wiki/7968_Elst%E2%80%93Pizarro

Fivérem Nap, Nővérem Hold

Szerző: Kocsis Erzsó

A Lófej-köd, a C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös és a Hold,
ahogy két harmadikos nebuló észleli.
Rajzolta/tervezte: Szalay Tia és Bardócz Mátyás Vince (Nógrádsáp)

A Kutatók Éjszakája keretében egyik rendezvényünk a „Fivérem Nap, Nővérem Hold” asztrofotós kiállítás volt. Rendkívüli helyzetben a képek digitalizálva lettek feltöltve Coolstarz csillagászati szakkörünk közösségi oldalára. Ebben a formában mind a mátészalkai Móricz Zsigmond Görögkatolikus Általános Iskola és Óvoda mind a nógrádsápi Fekete István Általános Iskola tanulói láthatták az égbolt csodáit. Az egyik kép ihlette meg két nógrádi kisdiák fantáziáját. A harmadikos kisdiákok munkájában hűséges földi kísérőnk valamint 2020 nyarának „sztár-jelensége” a C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös adja hátterét a Lófej-ködnek. Már ők is tudják, hiszen a Coolstarz szakkör „utánpótlás csapatát” erősítik, hogy a téli estéken az iskolából kilépve az Orion csillagkép köszön rájuk. Bár szabad szemmel nem észlelhető, de Tia és Matyi is jól ismerik jellegzetes formáját. Edward Emerson Barnard 1919-es katalógusának 33-as sorszámot viselő objektumát 27 naptömegnyi hideg por és gáz alkotja. Komótosan, 10 km/s sebességgel délnyugat felé haladva fokozatosan lassulva kavarog 5 fényév magas oszlopa a végtelen űrben. Kis tömegű csillagkezdemények bújnak meg belsejében, míg a fiatalabb csillagok a felső peremén ragyognak. Az Égi vadász fényes öve pedig pár hétig látható égi társunk marad fagyos téli estéinken.

A Kutatók Éjszakájának asztrofotós kiállítása megtekinthető itt.

Forrás: https://www.csillagaszat.hu/a-het-kepe/a-het-csillagaszati-kepe-a-lofej-kod-az-orionban/

A C/2020 F3 (NEOWISE) Magyarországról

Szerző: Balázs Gábor

Az északi félteke nem bővelkedik a szabadszemes üstökösökben, legutoljára 1997-ben a C/1995 O1 (Hale-Bopp) volt mindenki számára hasonlóan látványos jelenség, de 23 év után 2020-ban megérkezett az „ikertestvére”.

C/1995 O1 (Hale-Bopp) az 1997-es feltűnése idején (bal oldalt). Forrás: ESO. Jobb oldalt a C/2020 F3 (NEOWISE) Majzik Lionel felvételén 2020 július 13-án hajnalban

A 2020-as évben eddig összesen 3 üstököst vártunk szabadszemesnek vagy legalább is binokulárral észlelhetőnek, de csak az utolsó, a C/2020 F3 (NEOWISE) élte túl megpróbáltatásait.
Felfedezése 2020. március 27-én történt a NASA Wide Field Infrared Survey Explorer (WISE) űrteleszkópjának Near-Earth Object Wide-field Infrared Survey Explorer (NEOWISE) programja által.

Az üstökösök neve több adatból tevődik össze. Mivel az eddigi számítások szerint 6-7 ezer év a keringési ideje, ezért a nem periodikus üstökösök közé sorolják, melyek azonosítója a C betű. Nevének következő része a felfedezés évéből és egy félhónapot jelölő betűből áll. Az üstököst 2020. március második felében harmadikként fedezték fel, ezért 2020 F3. Nevének utolsó tagja pedig a felfedezője, a NEOWISE.

Az első kép a NEOWISE üstökösről 2020. március 27-én készült (több hőérzékeny infravörös kép kompozíciója). Fotó: NASA/JPL-Caltech

Legközelebb a Naphoz (perihélium) július 3-án volt. Ekkor a Merkúr pályájánál is közelebb, 0,295 CsE (44,25 millió km) távolságra közelítette meg csillagunkat. Az őt ért fokozatosan növekvő, majd a perihélium során ráeső rendkívül nagy hőhatásoknak köszönhetően rengeteg por és gáz szabadult fel magjából, lehetővé téve a rendkívül hosszú és látványos ion- és porcsóva létrejöttét.

A közeledő üstökös. Forrás: Spaceweather.com
A por- és az ioncsóva. Fotó: Majzik Lionel

Áttérve a megfigyelésére, először a koránkelők csodálhatták meg, majd cirkumpoláris lett, végül az esti észlelése lett a kedvezőbb.

A C/2020 F3 (NEOWISE) útja a hajnali égen 3:55-kor
A C/2020 F3 (NEOWISE) útja az esti égen 22:55-kor

Már távolodott a Naptól, amikor először megpillantották. Kezdetekben a hajnali észlelés volt az egyetlen lehetőség, ezért kométánk története észlelési szempontból 2020. július 4-én kezdődött, ugyanis ezen a hajnalon már elég távol volt a Naptól, hogy észlelhető és fotózható lehessen. Az elsők között volt Majzik Lionel képe, mely 03:54-kor készült Tápióbicskén.
Ezen a hajnalon 1,5 magnitúdó volt, de még látszólag közel volt csillagunkhoz, így csak az üstökös legfényesebb részeit, a magját és a porcsóvájának ehhez igen közel eső részét lehetett lencsevégre kapni.

A C/2020 F3 (NEOWISE) Majzik Lionel felvételén Tápióbicskéről. Kamera: Nikon D3300 + AF-S DX Nikkor 55-300mm f/4,5-5,6G VR

Az első képeket meglátva kedvet kaptam észleléséhez így első, saját megfigyelésem július 5-én hajnalban történt. Ekkor azt tapasztaltam, hogy nehéz szabad szemmel megtalálni, mivel még elveszik a kelő Nap fényében (ezt az előző kép is igazolja), de a magja már ekkor csillagszerűen látszott, igaz egyértelműen nem tudtam megmondani, hogy pont az az üstökös. 10×50 binokulárral kezdtem keresni és innentől fogva ez lett a fő műszer megfigyeléseimnél, viszont az alábbi kép 80/910 akromáttal készült 3:59-kor. A magja fényes, a porcsóva kivehető.

A C/2020 F3 (NEOWISE) 80/910 akromáton keresztül a szerző felvételén, 2020. július 5-én
3:59-kor. Feldolgozás: Schmall Rafael

A következő nap, július 6-án 3:28-kor Kecskés Juliannával közösen fotóztam először tükörreflexes (DSLR) fényképezőgéppel. Ekkor már szabad szemmel kivehető volt a csóva.

A C/2020 F3 (Neowise) Kecskés Julianna és Balázs Gábor felvételén, 2020. július 6-án hajnalban 3:28-kor Kamera: Nikon D5300 + Nikkor 75-200 mm teleobjektív

Július 8-án hajnalban igen nagy világító felhők társaságában volt látható. Rendkívül különleges felvételek születtek.

A C/2020 F3 (NEOWISE) Balatonmáriafürdőről július 8-án 3:32-kor Schmall Rafael felvételén

Július 10-én már 4 fokos csóva volt szabad szemmel látható.

A C/2020 F3 (NEOWISE) a szerző felvételén, 2020. július 10-én 3:13-kor

Első esti észlelését Schmall Rafael végezte július 10-én este 22:01-kor a Zselici csillagparkból.

Az első esti égen készült fotó a C/2020 F3 (NEOWISE) üstökösről Schmall Rafael felvételén, 2020. július 10-én

Az első általam végzett esti észlelése július 12-én este 21:46 történt. Ekkor még a hajnali láthatósága volt a jobb. Ezen az estén szabad szemmel alig volt látható, kereséséhez binokulárra volt szükségem.

Magyarországon július 13-tól lett cirkumpoláris, ami azt jeleni, hogy nem kerül a horizont alá, így egész éjjel megfigyelhető volt.

Július 14-étől az esti láthatósága már jobb, mint a hajnali. 21:58-kor már szabad szemmel lehetett látni.

Július 15-én ismét az esti égen fotóztuk. Ekkor az ioncsóvája számítások szerint 60 millió (!) km volt. Érdekességképp a Nap-Föld távolság 150 millió km.

A C/2020 F3 (NEOWISE) 5 km átmérőjű magja, 2020. július 15-én este; Távcső: 300/1600 Newton; Mechanika: Fornax 51; Kamera: Canon 700d; Fotó: Várady Ferenc
A C/2020 F3 (NEOWISE) a szerző felvételén július 15-én este; Kamera: Canon 700d + TAMRON 18-200mm F/3.5-6.3 DI II VC(C) Objektív 137 mm-en

Mivel cirkumpoláris július 16-án, ezért 00:23-kor is észleltem, fotóztam. Ekkor a horizonthoz való közelsége miatt elveszett a fényszennyezésben, így szabad szemmel éppen megtalálható, de binokulárral ekkor is könnyen megfigyelhető és látványos volt.

C/2020 F3 (NEOWISE) július 16-án 0:23-kor a szerző felvételén; Kamera: Canon 700d + TAMRON 18-200mm F/3.5-6.3 DI II VC(C) Objektív 57 mm-en

Július 23-án járt a Földhöz legközelebb, 0,692 CsE-re, ami átszámítva 103,8 millió km. Ekkor már az első észlelésekhez képest 2,1 magnitúdót halványodott, tehát 3,6 magnitúdó volt az aznap esti látszó fényessége.

Forrás: astro.vanbuitenen.nl

Bár folyamatosan halványodik (átlagosan 10 óránként 0,1 magnitúdót), távcsövekkel még mindig megfigyelhető. Augusztus 11-ig binokulárral észlelhető, majd később csak nagyobb távcsövekkel. Az alábbi kép egy 80/910-es lencsés távcsőben vizuálisan látottakat próbálja visszaadni.

Az üstökös 80/910 akromáton keresztül 2020.07.27 22:26-kor

Akik binokulárral felkeresnék, az alábbi térkép segítséget nyújthat:


Források:
Stellarium
astro.vanbuitenen.nl
nasa.gov

Hédervári Péter: Üstököskutatás az űrkorszakban

Szerző: Kocsis Erzsó

Véletlenek nincsenek. Azaz szeretném azt gondolni, hogy igenis mindennek oka van. Karantén után a könyvtárba beszabadulva a kedvenc témaköreimből merítkeztem: így került hozzám Carl Gustav Jung és Hédervári Péter néhány műve. Kedvenc pszichológusom értekezéseit újraolvasni, míg a földrajztanár csillagász íróét megismerkedni vittem haza. Egy jungi terminológiát említenék: a kollektív tudattalant, -ahol az archaikus elme bizonyos információkat speciális módon dolgozza fel; a közös ősképek rendezik bizonyos formába a dolgainkat; ami mindannyiunkban közös.

Hogy jön ez egy természettudományos oldalra?

Az amatőrcsillagász társadalom üstökös lázban ég már hetek óta. Jelen tudományos oldalon is megjelent már egy nagyszerű ismeretterjesztő cikk a C/2020 F3 (NEOWISE)–ról. 

Az íróasztalomra került könyvek közt megtalálható Hédervári Péter: Üstököskutatás az űrkorszakban című műve is. Szerintem a kométaváró hangulat sodorta pont ezt az írást az utamba, nem pedig a “Amiről a Föld mesél” (1967), vagy az “Amiről a Hold mesél” (1969) köteteit. 

1983-ban adta ki a Magvető Kiadó, három évvel a Halley-üstökös megjelenése előtt. Maga Hédervári itt is többször visszatér erre a bizonyos égi jelenségre, amit már sajnos nem volt lehetősége észlelni, hiszen mindössze 53 évesen távozott kedvelt csillagai közé 1984 nyarán.

Manapság nehéz rávenni nemcsak az ifjoncokat, de a felnőtt embereket is, hogy könyvet vegyenek a kezükbe. Ezen Hédervári mű mellett többek közt az szól, hogy kicsike, könnyen elfér egy táskába, tehát akárhova hurcolható és előkapható például sorbanállás közben… Nyelvezete nagyon lendületes, igen érthetően fogalmaz, így könnyen befogadhatja az is, aki nem épp csillagásznak készül, hanem csak érdeklődik az égi jelenségek iránt. Ez a nagy értéke ennek a műnek is, hogy komoly tudományos dolgokat tár a tágabb hallgatóság elé, úgy felcsigázva az érdeklődést, hogy szívesen elkíséri a szerzőt végig a körülbelül 300 oldalon.

Jöjjön hát egy kis szakmai útmutatás az üstökösészlelés értelmezéséhez, azaz egy kevésbé hagyományos könyvbemutatás!

Szerzőnk magas labdával kezd: az üstökösök valódi égitestek (később utal Arisztotelész tanítására is, miszerint ezek a Föld kigőzölgései, amelyek a levegőben meggyulladnak), nem pedig a puszta káprázat szülöttei. Ebben a kötetben erre szolgáltat bőséges bizonyítékot, adatokat közölve róluk és bolygórendszerünk törvényeiről.

Már egy neolitikus kőfejsze is megörökített egy csillagból kinyúló nyolc keskeny vonallal ezt az égi jelenséget (felfedezve: a korábbi Csehszlovákia területén, Lanice környéke, Slouke, 1952).

Az akkoriban (1983) várva-várt Halley első észlelésének dátumát Y.C. Chang és munkatársai már i.e. 1057-ben is feljegyezték!

Majd bemutatja az ókori és középkori tudósok felfedezéseit és tévedéseit – mert utóbbiak is akadtak szép számmal.

Nagy lépés Newton “Principiá”-jával történik, amiben kitért arra, hogy egy üstököspálya meghatározásához három megfigyelés is elegendő, ha az három különböző napon történik. Természetesen minél több az észlelési adat, annál pontosabbak a számítások.

Halley (aki húsznál is több kométa-pályát számolt ki) mondta ki először, hogy vannak visszatérő üstökösök. 

Babinet használta elsőként a „látható semmi” kifejezést, amivel arra utalt, hogy a nemegyszer óriási méretű, néha 100 kilométernél is hosszabb csóvájú üstökösöknek rendkívül kicsiny az átlagos sűrűségük és a tömegük is; a mögöttük elhelyezkedő csillagok fénye csaknem teljesen változatlanul, veszteség nélkül halad keresztül a csóván.

Történeti visszapillantását magyar példákkal fejezi be: Konkoly-Thege Miklós és Gothard Jenő készítették az első üstökösfényképet. Kulin György (aki kifejezetten üstökös- és kisbolygó specialistaként is ismert) 1940-ben majd 1942-ben is egy addig ismeretlen kométát fedezett fel (utóbbira az amerikai Whipple és az olasz Bernasconi is rábukkant, így az hármójuk nevét viseli). Lovas Miklós 1982-ig hat sikeres észlelést tudhatott magáénak.

Mag, kóma/fej, csóva, de mit is fejeznek ki az üstökösök leírására használt fogalmak?

A mag többé-kevésbé csillagszerű megjelenéssel bír; belseje jégbe ágyazódott meteoritikus anyag, egy majdnem „gömbszerű atmoszféra” a mag körül. Semleges és ionozált molekulákat, atomokat és port tartalmaz. Finom szerkezete a rajta lévő aktív középpontok elhelyezkedésétől azok forgási sebességétől, valamint a forgási tengely Naphoz viszonyított helyzetétől és a mindenkori megvilágítottságtól függ.

A magtól távolodva a kóma fényessége rohamosan csökken, észrevétlenül megy át a világűrbe, annyira, hogy nem is lehet a pontos határait körbeírni.

A csóva gázokból és porfélékből épül fel. A porcsóva mindig erősebben görbül, míg a gázé csak gyengén, vagy egyáltalán nem, azaz futása egyenes vonalú. Amikor az üstökös közeledik a Naphoz, a fej halad elől, de perihéliumátmenet után a csóva fog elől menni.

Az üstököscsóvák osztályozását Fedor Bregyihinnek köszönhetjük, aki ötven kométa anyagát dolgozta fel, és háromféle típust különített el. 

1957 áprilisában az Arend-Roland-féle üstökös ellencsóvája keltett meglepetést-ami nem esett bele a fenti osztályozásba. 

Felidézi a Luna-2 (1959. szeptember 12-ei indítás) és a Luna-3 (1959. október 4-ei felbocsátás) vizsgálatait is, amely űreszközök a napszelet észlelték illetve mérték annak erősségét. A szoláris szél pedig egyaránt hatással van mind a külső mind a belső kómára.

Néhány üstökösadat, csupán tájékoztató jelleggel: 1811 I jelzésű üstökös: a csóva hossza 90 millió km (1910), a kóma átmérője 920000 km (1951). Encke-üstökös: a kóma átmérője 499000 km (1828. október 28.) viszont 1838. december 17-én már csupán 48000 km. A Halley-üstökös kómájának átmérője 1835-ben 45000 km volt.

Az üstökös, ahogy egyre közelebb kerül a Naphoz és annak hatásai (hő, sugárnyomás, napszél) egyre jobban érvényesülnek, a magban is megkezdődik a jég szublimációs folyamata. Legjelentősebb anyagvesztesége perihéliumátmenetkor lesz.

1965-ben a csillagászokat az Ikeya-Seki-üstökös tartotta izgalomban. Igen közel haladt el a Naphoz, de nem pusztult el, hanem szabad szemmel is pompás látványnak lehettek szemtanúi az észlelői: az üstökös feje olyan fényes volt, mint a félhold; a mag csillagszerűnek tűnt és gyémánt fényével ragyogott. Később a kutatóknak sikerült megfigyelni, hogy magja kettévált, amit H.A. Pohn, az arizóniai Flagstaffban működő intézet munkatársa fényképsorozatával rögzíteni is tudott!

Korábban Hédervári említette az Encke-üstököst, ahogy jelentősen változott a kómájának az átmérője. Nemcsak emiatt érdekes ez a kométa. 1980-ig ez a legrövidebb periódusú, mindössze 3,3 év alatt futja be pályáját. Ennél az égitestnél figyelék meg először, hogy mozgása nem követi pontosan sem a Newton-féle gravitációs törvényt, sem a Kepler-féle bolygómozgási törvényeket.

Amint az üstökös körülbelül 3,5 csillagászati egységnyire megközelíti a Napot, a napsugárzás hatására megkezdődik a jégmag felszínén a szublimáció. A molekulák a Nap felé eső félgömbről szabadulnak ki. Minél erőteljesebb ez a folyamat, annál hevesebb annak rakéta-hatása. Az üstökösmagok eközben gyors ütemben forognak – forgástengelyük a térben bármilyen helyzetet elfoglalhat-saját tengelyük körül.

A szublimációhoz társulhatnak fényjelenségek is. A Tuttle-Giacobini-Kresák-üstökösnek például 1973 májusának végén fényessége a korábbinak a tízezerszeresére nőtt! Ezen üstökösrobbanások teljesen váratlanul és periodicitás nélkül következnek be.

Ennél már csak az a „látványosabb” jelenség, ha a kométa két vagy több részre szakad. 1618. december 1-24 között Cysatus jezsuita szerzetes rajzsorozatot készített az akkor feltűnő égitestről. Valószínűleg ő volt az első, aki a jelenség észleléséhez távcsövet használt. 

1983-ban felmerült egy lehetséges tizedik bolygó léte a Naprendszerben (a Pluto kisbolygó státusza már ekkor is dilemma volt). A Neptunusz mozgásában lévő rendellenességek miatt tartják többen is lehetségesnek egy a Naptól 64 csillagászati egységre keringő planéta létezését. Érdekes eszmefutattások elemzik ezt, már ezért is érdemes átrágni magunkat ezen a könyvön!

A dinoszauroszok kihalásának elméleteit is leírja, bemutatva a nyolcvanas évek legfrissebb kutatásait is arról, mi is történhetett ezekkel a gigantikus méretű sárkánygyíkokkal?

Záró fejezete egy lehetséges találkozóról, szondák indításáról, majdani űrkísérletekről szól ezekkel, ahogy fogalmaz „az ősidőkből idevetődött” égitestekkel. És természetesen a várva-várt Halley-hez történő lehetséges űrmissziókkal fejezi be gondolatait.

A könyv utolsó oldalán Hédervári Camille Flammariontól idéz, és szerintem ezekkel a csillagászatról szóló szavakkal ajánlhatom ezt a művét az olvasóközönségnek:

E nagyszerű tudomány világossága elterjed majd az egész földtekén, elhatol minden emberig, és valódi hivatását teljesítve kozmikussá tágítja ma még sajnos, oly nagyon szűk látóhatárunkat”.


Források:

Carl Gustav Jung – a kollektív tudattalan

Hédervári Péter

Hédervári Péter: Üstököskutatás az űrkorszakban ( Magvető Kiadó, Budapest, 1983.)

Facebook

A július 5-ei éjszakai világító felhők története

Szerző: Balázs Gábor

Minden évben beköszönt az a másfél hónapos időszak, amikor van esély éjszakai világító felhők, más néven poláris mezoszférikus felhők kialakulására és ennek megfelelően július 5-én este igen nagy NLC (Noctilucent Cloud) jelenséget figyelhettünk meg.

Maga a jelenség a légköroptikához tartozik és a mezoszférában (a légkör 50-90 km közötti rétege) lévő felhők porszemcsékhez tapadt 40-100 nanométer átmérőjű vízjég kristályai a már horizont alatt tartózkodó Nap fényét verik vissza. Kialakulásukra június közepétől július végéig számíthatunk. Megfigyelésükre naplemente után és napkelte előtt egy-másfél órával van lehetőség. A jelenség akár egy órán keresztül is látható.
Egy személyes megjegyzés: harmadik éve figyelem az NLC-ket, de mondhatom, ez volt eddig a legnagyobb. Az alábbi képen jól megfigyelhetők a felhőzet változásai.

A jelenség július 6-án hajnalban, a C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös fotózása közben is megfigyelhető volt, igaz nem olyan szinten, mint július 5-én este. Ezt követően még július 8-án és 10-én hajnalban örvendeztette meg a koránkelőket és az üstökösmegfigyelőket.

NLC július 6-án 3:28-kor. Fotó: Kecskés Julianna és Balázs Gábor
A C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös NLC-k társaságában Balatonmáriafürdőről július 8-án hajnalban Schmall Rafael felvételén
NLC július 10-én 03:09-kor a szerző felvételén

Tavaly, 2019. június 21-én szintén volt látványos NLC-jelenség ekkor általánosságban írtam róluk, mely írásom ezen a linken megtekinthető.

A várva várt “majd a következő”

Szerző: Balázs Gábor

A 2020-as nem egy szerencsés év a fényesebb(nek várt) üstökösöket illetően. Az év eddigi részében több kométához fűztünk nagy reményeket, kezdve az áprilisra szabadszemesnek várt a C/2019 Y4 (ATLAS)-al, majd május végére a C/2020 F8 (SWAN) üstököst vártuk, viszont a perihéliumhoz (napközelség) közeledve a rájuk eső egyre növekvő hőhatásokat nem bírták ki, ennek következtében elmaradt a várt felfényesedés, ezzel együtt a látványos, szabadszemes üstökösök lehetősége.

A C/2019 Y4 (ATLAS) maradványai a Hubble űrtávcső felvételén 2020. április 20-án

A következő, a C/2020 F3 (NEOWISE) ami végre kibújt a Nap mögül, nagy örömünkre és szerencsénkre egyben. Jelenleg távolodik csillagunktól, így már a hajnali égen fél négytől megfigyelhető, beváltva az előre hozzáfűzött reményeket.

A C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös. Fotó: Spaceweather.com

2020. július 5-én hajnali 3:43-kor, a Stellarium adatai szerint a Naptól 0,298 CSE (44,577 millió km) távolságra van, a Földtől pedig 1,105 CSE-re (165,339 millió km). Érdekességképp, a fénye 9 perc és 11,5 másodperc alatt ér el a Földre. Hogy az üstökös paramétereit is említsem, a magja 10 km átmérőjű, kómája 47 000 km (becsült), csóvája 0,103 millió kilométer (becsült).

C/2020 F3 (NEOWISE) 2020 július 5-én 4 órakor (CEST) Távcső: Vixen 80/910 akromát; Mechanika: Skywatcher EQ-5; Okulár: Meade 8-24 zoom; Kamera: Nikon Coolpix s3300; (Fotó: Balázs Gábor, Feldolgozás: Schmall Rafael)

Észlelése: Ha tudjuk, merre kell keresni, megtalálható szabad szemmel az északkeleti égbolton, viszont a jelenleg 1,2 magnitúdó fényességű üstökös könnyen elvész a felkelő Nap fényében, ezért leginkább fél négy és negyed öt között érdemes felkeresni (saját észlelés július 5. 3:38). Vizuálisan egy 10×50-es binokulárban lebilincselő látványt nyújt és már teleobjektívvel is fotózható.
Végezetül, egy kis nevezéktan: C – nem periodikus üstökös; 2020 F3 – 2020 március második felében felfedezett 3. üstökös; NEOWISE – a NEOWISE űrteleszkóp fedezte fel.

C/2020 F3 (NEOWISE) útvonala a hajnali égen 4 órakor
10×50 binokulárral készült látómezőrajz 2020. július 5-én 3:43-kor (a szerző rajza)
C/2020 F3 (NEOWISE) 2020. július. Készítők: Kecskés Julianna és Balázs Gábor


Források:
NASA
Spaceweather.com
Stellarium