Szappanok az űrben – Planetology Beszélgetések 8

E fura cím a két első, ismert csillagközi objektumot, az ‘Oumuamua-t és a Borisov-üstököst takarja. De vajon mi indokolja ezt az elnevezést? Egyáltalán miféle égitestek ezek? Legújabb epizódunkban Kovács Gergő, Balogh Gábor és a frissen debütáló Gombai Norbert ezekre a kérdésekre keresi a választ.

A “szabadszemes” üstökösre (jelenleg) januárig kell várni!

Szerző: Mitre Zoltán

A következő hetekben nem kizárt, hogy néhány kezdeti híradás után sok helyen belefuthatunk majd a hírbe, hogy májusban szabad szemmel látható üstökös érkezik. A néhány hét múlva legfényesebbnek látható C/2021 O3 (PANSTARRS) nevű kométáról csillagászati szakmai portálon [1] március 24-én adtak hírt. Ha az itt bemutatott tér- és égboltképeket megnézzük, felismerhető, hogy a várhatóan 5 magnitúdó (m) körüli maximális fényességet elérő égitest ekkor csak 15-20° közötti távolságban lesz látható a Naptól. Ilyen fényesség könnyű észleléséhez viszont teljesen sötét égbolt szükséges. Vagyis, az alkonyi égen az üstökös megfigyelése várhatóan komoly kihívás lesz az amatőrcsillagászok számára is, így a szabadszemes csóvás-üstökös élmény biztosan elmarad. Amire a Naptól alkalmas mértékben eltávolodik, arra már 7m alá esik a fényessége, ez viszont amatőrcsillagászok számára kis-közepes távcsövekkel kényelmesen elérhető. (Az ember szabad szemmel, nagyon sötét égen 6m körüli égitesteket már észrevehet. Ez a szám minél kisebb, annál fényesebb egy égitest. Például a Vénusz fényessége -4,5m).

Azonban nem érdemes csüggedni!

Halvány, szabad szemmel éppen észrevehető üstököst tartogat a jövő év eleje! 2023 január/február fordulóján érkezik a március 2-án felfedezett C/2022 E3 (ZTF) üstökös [2]. Az április 8-án 187 észlelés alapján közreadott pályaelemek [3] szerint a kométa 2023. február 2-án 0,285 AU-ra (42,6 millió km) közelíti meg Földünket! Legnagyobb közelsége körüli napokban az északi égi pólushoz közeli csillagképekben lehet majd látni.

Az üstökös várható mozgása az égen 2023 év elején
(Forrás: Earthsky.org – https://earthsky.org/astronomy-essentials/new-comet-might-get-bright-enough-for-binoculars/)

A bolygók keringési irányához képest visszafelé (retrográd) irányban és elég meredek pályadőléssel mozgó üstökösről egyelőre nem sokat tudunk. Miután alig másfél hónapja ismerjük, még az is kérdés, hogy visszatérő vendég-e vagy új üstökös a Naprendszerben. Jelenlegi adatok alapján a perturbáció számítások becslése szerint kb. 50 ezer éves keringési idejű „belépési” pályával érkezhetett a nagybolygók környezetébe. Így még az sem kizárt, hogy járt már a Nap közelében, legutóbb a pleisztocén földtörténeti korban, talán a neandervölgyi ősemberek látták utoljára. Arra viszont elég nagy esély van, hogy a C/2022 E3 (ZTF) mostani látogatása az utolsó lesz. Szerencsétlenségére még 2020. május 30-án 1,18 AU-ra elhaladt a Szaturnusz mellett, ami elliptikus pályáját még jobban megnyújtotta, majd a Jupiter hatásával kiegészülve az nagy eséllyel végleg hiperbolikusra változott.

A C/2022 E3 (ZTF) üstökös pályája és helyzete február 2-i földközelsége idején
(Forrás: http://astro.vanbuitenen.nl/comet/2022E3)

Az üstökös a jövő február eleji földközelség idején (mivel jó, 80% feletti megvilágításban látunk rá) 5,5 m körüli fényességet is átlépheti. Optimális esetben a 6m-nál nagyobb fényességet kb. 2-3 hétig tarthatja a jelenlegi várakozások szerint. Mind a fényesség, mind a kedvező pozíció is sugallja, hogy ennél a kométánál sokkal inkább érdemes egy „éppen szabad szemes” láthatóságot várni a hosszú sötét téli éjszakákon, mint egy Nap közelében látszó hasonló fényességű üstököstől.

Az üstökös lehetséges fénygörbéi
(Forrás: Gideon van Buitenen – http://astro.vanbuitenen.nl/comet/2022E3)

Mivel alig másfél hónapja ismerjük az üstököst, nyilvánvaló, hogy az abszolút fényesség, a mozgást befolyásoló nem gravitációs paraméterek még csak a most következő hónapokban fognak letisztulni. Ha ezen adatok pontosítása nem módosítja gyökeresen az előrejelzéseket, akkor már csak abban kell bízni, hogy a Naphoz közeledve nem történik az üstökös magjában előre nem látható változás! Talán picit erősíti az optimizmust, hogy a fenti ábrán a legutóbbi mérések alapján már egy olyan fénygörbét is modelleztek (piros), amely más adatok szerinti becslésnél (szürke görbe) nagyobb fényességet sugall! Reméljük, hogy e kedvező folyamat megmarad!

A ZTF mozgását tanulmányozva eszünkbe juthat egy hasonló időszakban, hasonló fényességgel és hasonlóan kedvező helyen mozgó „éppen csak szabadszemes” üstökös, a C/2014 Q2 (Lovejoy) [4]. Akik észlelték ezt a kométát 2015 januárjának végén, 7-8 év távlatában talán még emlékeznek a látványra. A ZTF-re történő várakozás időszakában érdemes felidézni az emlékeket. Viszont ne felejtsük, hogy legalább fél-egy fényrenddel halványabbnak várható a jövő évben érkező égi látogató!

A C/2014 Q2 (Lovejoy) üstökös látványa távcsőben, 2015 január 28-án
(a Szerző fotója a Kövesligethy Radó Csillagvizsgálóból)

A ZTF égi mozgását vizsgálva érdekesség, hogy a jelenlegi pályaelemek alapján február 11-én este a kb. 6m körüli üstökös alig 1°-ra lesz látható a Marstól. Ez ideális fotografikus célpontot is jelent. Bízzunk benne a pályaelemei nem változnak már lényegesen és egy ilyen érdekes együttállást is tudunk észlelni!

Az üstökös várható látványa a Mars közelében 2023 február 11-én este (Starry Night)

A C/2022 E3 (ZTF) tehát egy ígéretes „éppen csak szabadszemes” égi vándornak tűnik. TŰNIK! Ne feledjük (főleg ilyen időtávból) az üstökösök sokszor megtréfálhatják a várakozókat!

Források:
[1] https://www.csillagaszat.hu/hirek/igeretes-tavaszi-ustokos-kozeledik/
[2] https://earthsky.org/astronomy-essentials/new-comet-might-get-bright-enough-for-binoculars/
[3] http://astro.vanbuitenen.nl/comet/2022E3
[4] https://www.origo.hu/tudomany/20150114-c-2014-q2-lovejoy-ustokos-szabad-szemmel-nezze-meg-az-utobbi-evek-legfenyesebb-ustokoset.html

Lyα, Hédervári és a JWST

Szerző: Kocsis ERzsó

Még az első pandémiás hullám sodorta íróasztalomra Hédervári Péter – „Üstököskutatás az űrkorszakban” (1983) című művét. Ma is úgy vélem, hogy az akkori kométaváró (emlékszünk a C/2020 F3 (NEOWISE) meseszép látványára?) hangulat repítette pont ezt az írást az utamba, nem pedig az “Amiről a Föld mesél” (1967), vagy éppen az “Amiről a Hold mesél” (1969) köteteit. A Magvető Kiadó által megjelentetett mű három évvel a Halley-üstökös visszatérése előtt, 1983-ban látott napvilágot. A könyv bemutatásakor csak válogattam az egyes témákban, ami egy kisebb szakmai útmutatás volt az üstökösészlelés mikéntjéhez, valamint az üstököskutatás értelmezéséhez. A könyvben alaposan feltárt „látható semmi” nem más tehát, mint egy valódi égitest, nem pedig a puszta káprázat szülötte. Bőséges bizonyítékok tárulnak fel, adatok sora mesél róluk és bolygórendszerünk törvényeiről.

Semleges hidrogén oszlopsűrűség térképek a fentebb szereplő LAE-k modellezéséhez. Az ezekből álló kiterjedt fonalas struktúrák itt láthatóak. Ezek kapcsolatban állnak a vizsgált Lyα emisszióval (1502.01349.pdf (arxiv.org) (2.oldal))

Az akkoriban elfogadott modell a szovjet-orosz űrkutatás hőskorszakának egyik „terméke”. Az 1959-ben induló Luna-2 űrszonda 35 órán át mérte a napszelet. Ezeket az eredményeket megerősítette az ugyanabban az évben felbocsátott Luna-3 is. Ezen űreszközök világító ionizált nátriumfelhőket bocsátottak ki magukból. A kísérletek során azt lehetett távcsövekkel a Földről észlelni, hogy merre “fújja” azokat a napszél. Az ionszférában lejátszódó események alapján a kutatók feltételezték a napszél létezését. Biermann német csillagász már korábban az ötvenes évek elején utalt erre. Hazánkban Detre László pedig 1952-ben az üstököscsóvákra gyakorolt hatását is vizsgálta. Ám ekkoriban a kérdés kapcsán még nagy volt a bizonytalanság a tudományos körökben is.

MUSE adatok a Lyα fényességi funkcióiról és annak teljességi görbéjét mutatja be. A kék és piros LF-ek rövid/hosszú hullámú felmérésekből (Matthee 2015; Konno 2018), és a zöld a MUSE IFU felmérésből származnak (Drake 2017; semanticscholar.org).

A szovjet űrszondákkal indulhatott el a tényleges kutatások sora. Így ma már tudjuk, hogy a napszélben elsősorban elektronok, protonok és alfa részecskék érkeznek. Hatásukra aszimmetrikussá válik a Föld mágneses tere. Ennek következtében még a Van Allen-féle sugárzási öv (melyet a magnetoszféra foglal magába) alakja is módosul. A Földnek a Nappal átellenes félgömbje felett egy ún. mágneses csóva is kialakul. Ez fokozatosan beleolvad a bolygóközi mágneses térbe. Bolygónknak globális mágneses tere van, míg az üstökösöknél ez nem figyelhető meg. Mindez későbbi vizsgálódásom szempontjából fontos elem lesz.

A porgömbmodell szerint az üstökös kómája nem más, mint „gömbszerű atmoszféra”. Ez veszi körül a magot. Anyaga gázkeverék: elektronokból és pozitív ionokból álló plazma, valamint semleges részecskék alkotják. A hidrogénkorona az üstökös magjától nagyjából egymillió kilométerre kezdődik, és akár tízmillió kilométerre végződhet.

Az óriási Lyman-alfa-blob (balra) és egy művészi ábrázolás, hogyan nézne ki közelről (Wikipedia)

Ezt a modellt vetette el 1972-ben aztán Delsalfa. Legfőbb érve a Lyman-alfa haló felfedezése volt, mivel ezt a képződményt tartja a jégmag legfontosabb bizonyítékának. A Lyman-alfa haló az üstökös magjától körülbelül egymillió kilométerre kezdődik. A hidrogénkorona körülveszi az egész kómát, majd nagyságrendileg tízmillió kilóméterre terjed ki. Biermann feltételezte, hogy ha az üstökösmagban a jég a főszereplő, akkor a fényesebb kométákat öveznie kellene egy felhőnek is. Ezt hidrogén és hidroxilgyökök alkotják, amelyekben disszociáció révén megtörténik a vízmolekulák bomlási folyamata. A térben a társaitól izolálódó hidrogénatom sugárzásának szinte teljes egészét nem a látható fényhullámok tartományában bocsátja ki, hanem az igen távoli ibolyántúliban. Pontosan abban a vonalban, amelyben a Lyman-féle sorozatban az alfa jelzést kapta. Ez 121,6 nanométeres hullámhosszon mérhető.  Ezen feltevés 1970-ben igazolódott be az Orbiting Astronomical Observatory (OAO) mesterséges holdnak a Benett-üstökös esetében végzett vizsgálataival. A kométa körül elhelyezkedő nagy kiterjedésű felhőt Code és Lillie fedezték fel. Ennek legerősebb sugárzása a Lyman-alfa vonalban érkezik.

Ha az üstökösmagot jég alkotja, akkor a hidrogéngyökökben szereplő atomok száma hozzávetőlegesen a hidrogénatomok számával lesz azonos. A Tago-Sato-Kosaka, a Kohoutek és az Encke égi vándorok vizsgálata is hasonló eredményeket hozott. Másodpercenként 1030 atom szabadul ki ezek jégmagjából, ezáltal óriási mennyiségű gáz képződik. Whipple modellje is újabb megerősítést nyert ezáltal. Delsemme 1965-től végzett kutatásait többek között megállapították, hogy a magban a közönséges jég szublimál, amikor a Naptól 450 millió kilométernél közelebb halad el. A kómán belül erős kifényesedést kell észlelnünk, amikor a Lyman-féle vonalban vizsgálódunk vízből képződött jég esetében. Egy 40000 km átmérőjű fényességmaximum észlelhető volt a Tago-Sato-Kosaka üstökös belsejében is. Ez a megfigyelés egy speciális szűrővel készült, ami a színképnek minden egyéb tartományát kizárja. Csak a rövid hullámhosszú sugárzás detektálhatja az észlelő eszköz, az, ami a Lyman-alfa vonalak mentén keletkezik a megfelelő sávban.

A világegyetem egyik legnagyobb különálló objektuma, a LAB-1 nevű Lyman-alfa-blob (Wikipedia)

Lyman-alfa emissziós vonalat kibocsátó gáz hatalmas koncentrációja detektálható a távoli világűrben, az ún. Lyman-alfa foltokban (Lyman alpha blob, LAB), messze túl galaxisunk határain. Ezek a gáz-struktúrák a világegyetem legnagyobb ismert objektumai közé tartoznak, átmérőjük meghaladhatja a 400 000 fényévet is. Mivel a Lyman-alfa emissziós vonal az ultraibolya (UV) tartományban található, bolygónk légköre pedig hatékonyan szűri ki az UV-fotonokat, ezért ezek a képződmények csak annak köszönhetően válhattak a Föld felszínéről is észlelhetővé, hogy fényük a világegyetem tágulása miatt jelentős vöröseltolódást szenved. Földünk légköre hatékonyan szűri ki az UV-fotonokat, így azon a Lyman-alfa fotonok csakis vöröseltolódással tudnak átjutni. 2000-ben Steidel és társai, majd Matsuda és kollegái keresték a LAB-okat. Mai tudásunk szerint még nem ismert, hogy ezek galaxisok sűrű halmazát jelzik-e, illetve hogyan kapcsolódnak a környező csillagvárosokhoz. Azt sem tudjuk még, hogy milyen mechanizmus hozza létre a Lyman-alfa emissziós vonalat. Ám ezen halmazok értékes nyomokat rejthetnek a galaxisok kialakulásának magyarázatához.

A Lyα fotonok valószínűleg kiterjedt Lyα emissziót eredményeznek egyes galaxisok körül. Ilyen alacsony felületi fényességű Lyα halókat (LAH) észleltek ezen képződmények Lyα képeinek egymásra vetítésével. Eredetük vizsgálatához a kutatók nagy felbontású hidrodinamikus kozmológiai galaxisképződési szimulációt készítettek. Módszerükkel különböző megfigyelési szempont alapján az egyes halok átlagos Lyα felszíni fényességprofilját is kiszámították. Megállapították, hogy a megfigyelt LAH-ok léte nem magyarázhatók kizárólag a központi emittáló galaxisból (LAE) származó és a galaxis körüli gázban lévő hidrogénatomok által nagy távolságra eljutó fotonokkal. Ehelyett inkább a külső haló régióiból származó Lyα emisszió a felelős keletkezésükért. Világegyetemünk korai szakaszának megértésében a Lyα emittáló galaxisok megértése kulcsfontosságú lehet. A kozmikus reionizáció és a galaxisképződés feltárása ezen sugárzásátviteli számítások alapján lett modellezve. Így a következő generációs teleszkópokkal, mint például a JWST (James Webb Space Telescope), az E-ELT (European Extremely Large Telescope) és a TMT(Thirty Meter Telescope), ilyen LAE-ket is észlelhetnek majd.

Karantén utáni olvasmányélmények egyike volt Hédervári Péter „Üstököskutatás az űrkorszakban” (1983) című műve.. A korabeli tanulmányokat egészítettem ki a 21. századi felfedezésekkel. A modernkori üstököskutatás vizsgálata átívelt a Lyman-féle haló tanulmányozásáig. A II. kerület újlaki városrészében élő magányos ismeretterjesztő elmélkedéseinek idején még nem tudhatta, milyen messzire juthatott ezekkel az információkkal a hálás utókor! A LAE-k észlelésével jobban megérthetjük Világegyetemünk korai szakaszát. Az észlelés pedig többek között a nemrég felbocsátott James Webb űrteleszkóp segítségével is megtörténhet. Így jutottunk el a napszél, a hidrogénkorona, és Lyα segítségével Héderváritól a JWST-ig.

Forrás:
Hédervári Péter: Üstököskutatás az űrkorszakban
https://www.britannica.com/science/comet-astronomy/The-modern-era#ref1223651
https://www.semanticscholar.org/paper/On-the-Diffuse-Lyman-alpha-Halo-Around-Lyman-alpha-Lake-Zheng/71e36abe2156200c74716887f5f926c7ec5b368c
https://www.semanticscholar.org/paper/Small-scale-Intensity-Mapping%3A-Extended-Halos-as-a-Mas-Ribas-Hennawi/a1d3e01aad794118e28ae6bcde8ad5cc10b78f3f
https://www.semanticscholar.org/paper/Resolved-Lyman-%CE%B1-properties-of-a-luminous-galaxy-in-Matthee-Sobral/f1d2077d6bf0e614251c64056929b2bf61d9bdfb
https://en.wikipedia.org/wiki/Lyman-alpha_blob
Vincze Miklós, 2022: Szóbeli közlés

Új magyar üstökös az égen

Szerző: Rezsabek Nándor

A Nemzetközi Csillagászati Unió Kisbolygóközpontjának (IAU Minor Planet Center) elektronikus körlevele a mai napon számolt be a C/2022 A1 (Sarneczky) jelzetű üstökös felfedezéséről. A kométa megtalálójának, Sárneczky Krisztián amatőrcsillagásznak, az ELKH CSFK KTM Csillagászati Intézet kutatási koordinátorának nevét viseli. Szerkesztőségünk nevében ezúton gratulálunk a 36 év utáni újabb magyar üstökösfelfedezéshez!

Az üstökös pozíciója 2022. január 11-én. Forrás: astro.vanbuitenen.nl

Szabadszemes üstökös lesz látható év végén…vagy mégsem?

Nemrég robbant a hír, miszerint az idén januárban felfedezett C/2021 A1 (Leonard) üstökös december közepén, tiszta égbolt esetén szabad szemes látványossággá válik, fényessége a 4 magnitúdót is elérheti. A helyzet azonban sajnos nem ennyire derűs. Csillagunk körül minden évben van 3-4 magnitúdós üstökös, a tavalyi, C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös látványára azonban ne számítsunk.

A C/2021 A1 (Leonard) üstökös helyzete 2021. december elsején. Forrás: astro.vanbuitenen.nl

Miért? Sajnos az üstökös láthatósága a Nap közelsége miatt igencsak korlátozott lesz, legfőképp a földközelsége idejében. Az égitest megpillantására csak napnyugta után egy órával lenne minimális lehetőség, de az előrejelzések szerinti 4 magnitúdós fényessége rendkívül bizonytalanná teszi észlelhetőségét.

A C/2021 A1 üstökös elmozdulása. Forrás: Stellarium

Hogy mire számíthatunk, azt jól szemlélteti Stuart Atkinson montázsa a C/2020 F3 (NEOWISE) és a C/2021 A1 (Leonard) üstökösökről, mely képek ugyanazzal a 300 mm fókuszú objektívvel készültek. A NEOWISE legnagyobb kiterjedésében, míg a Leonard üstökös 2021. november 28-ai állapotában látható. Az előrejelzések, illetve Napunk közelsége miatt nem számíthatunk a tavalyi, káprázatos látványra.

A C/2020 F3 (NEOWISE) és a C/2021 A1 (Leonard) üstökösök összehasonlító montázsa.
Forrás: Stuart Atkinson

Naprendszerünkben minden évben számos üstököst lehet távcsövön keresztül, esetleg szabad szemmel megpillantani, de ezen égitesteknél hiba előre “megkongatni a szenzációharangot”.

Az üstökös jövőbeli pályája. Forrás: astro.vanbuitenen.nl

Ismerős idegenek – avagy Naprendszerünk a Science Fiction univerzumában – VI. rész

Szerző: Ivanics-Rieger Klaudia

Bevezető

Számtalan lehetőségünk van arra, hogy megismerjük a Naprendszerünket. Elég csak kinyitnunk egy tudományos könyvet, átkapcsolni a tévét egy ismeretterjesztő csatornára vagy követni egy ismeretterjesztő oldalt az interneten, esetleg ilyen ismertető videókat nézni. A következő cikksorozatban azonban a Naprendszert egy új oldaláról ismerhetjük meg. A sorozat a tudományos fikció világába kalauzol el minket. Égitestről égitestre haladva ismerhetjük meg, hogy az adott objektum miként jelenik meg a sci-fikben, a könyvek lapjain csak úgy, mint a mozivásznon. Elsősorban azokra a művekre koncentráltam, amik a hazai science-fiction rajongók körében jól ismertek. Akik már látták, olvasták őket, azok számára nyilván ismerős a terep, akik még nem, azoknak remélem, sikerül kedvet csinálni. Utazásunk során belülről kifelé haladunk, a belső bolygókkal kezdjük és a Naprendszer határán fejezzük be, s közben felfedezzük ismerős égitestjeink idegen oldalát.

A Naprendszerről szóló korai szakirodalom a XVII. századig visszanyúló tudományos spekulációk nyomán azt feltételezte, hogy minden bolygó saját őshonos életformának ad otthont, emellett gyakran feltételezik, hogy lakói antropomorfok. Ezeket az elképzeléseket ma bolygóromantikának hívjuk. A tudomány fejlődésével aztán a sci-fik is igyekeztek lépést tartani. Míg először csak a holdutazás foglalkoztatta őket, a 20. századtól megjelent a Mars kolonizálása és/vagy terraformálása, s az élet lehetőségeit is áthelyezték a gázóriások egyes holdjaira (mint például az Europa és az Enceladus).

Pluto és holdjai, üstökösök, mély-ég objektumok, csillagok, exobolygók…

Miután végigmentünk a Naprendszer bolygóin és az aszteroida-övezeten, még rengeteg égitest és objektum van, melyek azért szerepet játszanak egy-egy műben.

Kezdjük először a Neptunuszon túli objektumokkal. A múltban e terület tudományos-fantasztikus környezetként való felhasználását a Plutóra korlátozták, tekintettel annak viszonylag korai felfedezésére. Ebből az időből azonban nem találunk magyar vonatkozásokat.

A Pluto leginkább viszont a modern kori animációs sorozatokban tűnik fel. A Futurama-ban például pingvinek élőhelyeként emlegetik. A Rick and Morty című sorozatban már nagyobb szerepet kap: Jerry szerint a Pluto ugyanis még mindig bolygó (holott 2006-ban törpebolygóvá minősítették). E kijelentés hatására a plutóiak az égitestre viszik őt és Mortyt, ahol hősként és hírességként kezelik őket. Sőt, el kell hitetniük a polgárokkal, hogy a Pluto még mindig bolygó, hogy így tovább bányásszák a magjából a plutóniumot.

Még a Naprendszeren belül maradva beszéljünk kicsit az üstökösökről. Ezek mindig nagy hatást gyakoroltak az emberekre, rengeteg mítosz vagy éppen vallási csoport, szekta kapcsolódik hozzájuk. Jules Verne: Hector Servadac című regényében kiderül, hogy a Föld néhány jelentéktelen darabját a Gallia fantázianevű üstökös vonzotta magához, s szereplőinknek tulajdonképpen e darabokon kell túlélniük, illetve megtervezni visszatérésüket a Földre. Arthur C. Clarke 2061 Űrodisszeia folytatásregényében ugyan csupán mellékesen látogatják meg a Halley-üstököst, a regény azonban azért kapta e címet, mert az üstökös valóban ekkor fog visszatérni.

Ezek után térjünk át a mély-ég objektumokra. Közülük talán az egyik leglátványosabbak a galaxisok. Ezekből a közelsége és szabad szemmel való láthatósága miatt a legnépszerűbb az Andromeda-köd. Talán kevesen tudják, de A Galaxis Őrzői című Marvel-filmek itt (és nem a saját galaxisunkban) játszódnak.

Egy másik, kevésbé ismert társa a Pegazus-galaxis. A science-fiction világában itt játszódik a Csillagkapu: Atlantis című sorozat. A Nagy Magellán-felhő ugyan a déli égbolton látszódik, de mivel igen látványos szabad szemes objektum, előszeretettel jelenik meg sci-fikben. A Marslakó A Mostohám sci-fi vigjáték címadó szereplője nem a Marsról, hanem éppen e felhőből érkezett a Földre, hogy azt elpusztítsa. A Marvel-univerzumban ez ad otthon a Kree Birodalomnak, akikkel például a Marvel Kapitányban találkozhatunk.

Folytassuk a csillagködökkel: ezeket általában sci-fi filmek és sorozatok egyes jeleneteinek hátterében láthatjuk, egyszerűen azért, mert jól mutatnak például a parancsnoki hídról… A Lófej-köd azonban helyszínként is szolgál Isaac Asimov Csillagok, akár a por című regényében, ahol egy fiktív bolygót találnak a köd belsejében. Ugyanide lyukadnak ki Douglas Adams: a Galaxis útikalauz stopposoknak regénysorozatában.

A mély-ég objektumok után vizsgáljuk meg a csillagokat, illetve az azok körül keringő égitesteket és -rendszereket, vagyis az exobolygókat. Amikor a Naprendszer bolygóinak elszállt a varázsa, a sci-fi szerzők hamar más csillagok felé fordították a figyelmüket. Igazából ez már a 20. század elején megjelent, de igazán akkor vált népszerűvé, mire feltérképeztük a Naprendszert és rájöttünk, hogy (rajtunk kívül) nem található benne intelligens élet…

Az első említésre méltó csillag az Ophiuci-36. Ez egy hármas csillagrendszer 19,5 fényévnyire innen a Kígyótartó (Ophiocus) csillagképben. Frank Herbert Dűne-sorozatában e létező csillag körül kering az általa kitalált, fiktív bolygó, a Giedi Prime, amely a Harkonnenek hazája. A következő csillag az Eridani-40, amely szintén egy hármas csillagrendszer az Eridanus csillagképben. Talán a legepikusabb kitalált bolygó kering körülötte, ami pedig nem más, mint a Star Trek univerzumából a Vulcan, Spock otthona. Emellett az Andy Weir tollából nemrég megjelent Hail Mary küldetésben is található körülötte egy Erid fantázianevű bolygó, melyen egy pókszerű idegen faj él. A fantáziabolygó kialakulásához és a rajta megjelenő élethez az író az itt 2018-ban felfedezett szuperföldet, az Eridani-40Ab-t vette alapul.

A következő az Alfa Centauri. Mivel ez az egyik legközelebbi és ezért legfényesebb csillag, gyorsan megragadja a sci-fi szerzők fantáziáját. James Cameron AVATAR című filmjében e csillag körül kering a Polyphemus nevű fiktív gázóriás, melynek van egy szintén kitalált holdja, a Pandora, melyen a cselekmény játszódik.

Stanislaw Lem A Magellán-felhő című regényében a Gaia nevű hajó fedélzetén emberek egy kis csoportja hagyja el a Földet az Alpha Centauri rendszer felé. Majdnem nyolc év utazás után szerves életre utaló jeleket találnak a rendszer egy másik csillaga, a Proxima Centauri körül keringő bolygón. Ez az élet valószínűleg a Centauri rendszer másik bolygójáról származik, a mű végére pedig ki is derül, hogy az Alpha Centauri körül keringő egyik bolygót fejlett civilizáció lakja.

Isaac Asimov Alapítvány és Föld című művében a csillag körül egy óceánnal borított világ, az Alpha kering. Az emberiség utolsó túlélői az itt található, Jamaica-méretű szigeten élnek látszólagos egyszerűségben, a polinéz kultúrákhoz hasonlóan. Az Altair csillag a nagy nyári háromszög része, a Sas csillagkép alfája. Ennek egyik fiktív planétáján, az Altair IV-en játszódik a ma már klasszikussá vált Tiltott Bolygó című sci-fi film. Emellett Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című sorozatában az egész galaxisban az ebben a rendszerben gyártott úgynevezett Altair-dollár az általános fizetőeszköz.

Másik, hasonlóan nagy népszerűségnek örvendő csillag Betelgeuse az Orion-csillagképben. Vörös óriás állapota miatt elképzelhető, hogy szupernóvává válik. Ez történik Robert J. Sawyer Kifürkészhetetlen című regényének végén. Pierre Boulle A majmok bolygója című regényében az ominózus bolygó e csillag körül kering. A Canopus a déli égbolt legfényesebb csillaga a Hajótat (Carina) csillagképben. Ennek harmadik bolygója egy másik klasszikus helyszín, Frank Herbert Dűnéje, az Arrakis.

A Sárkány csillagképben található Chi Draconis körül kering egy, a sci-fi univerzumában szintén közismert fiktív bolygó, a Chi Draconis VII. Ha így nem ismerős, akkor talán a lakóiról, akik Mimbarnak nevezték el. Ők a BABYLON-5 című sorozat egyik fő idegen faja. A Delta Pavonis a déli Páva csillagkép negyedik legfényesebb csillaga. Frank Herbert Dűne-univerzumában e csillag körül kering az Atreides-ház szülőbolygója, az óceánokkal borított Caladan. Az Epszilon Eridani a déli féltekén lévő Eridanus csillagképben található. A már sokszor emlegetett BABYLON-5 nevű állomás e csillag egyik fiktív bolygója, az Epszilon III és holdja körül kering. A Perszeusz csillagkép Omicron Persei nevű csillaga körül kering a Futurama sorozatban az Omicron Persei 8. Itt élnek az omikroniak, akiknek uralkodója rajong a 20. századi sorozatokért és többször borsot tör főhőseink orra alá.

A Tau Ceti a Cet csillagképben található, a mi napunkhoz hasonló, bár kissé melegebb, aktívabb csillag. Éppen ezért elég általános helyszínnek számít a sci-fi univerzumában. Isaac Asimov Acélbarlangok című regényében az itt található legbelső bolygó, a fiktív Aurora volt az emberiség első, a Naprendszeren kívüli telepe. Emellett ebben a rendszerben tér magához Andy Weir főhőse, Ryland Grace a Hail Mary küldetés elején. A Tau Ceti azonos nevű bolygóján játszódik a Barbarella című 1968-as sci-fi. A Vega a nyári égbolt egyik legszembetűnőbb csillaga, a nagy nyári háromszög egyik alkotója és a Lant csillagkép alfája. Éppen ezért hamar megragadja az alkotók fantáziáját.

A magyar musicalek világába is bekerült, ugyanis a Padlás-ban a szellemek innen várják és Rádiós illetve a robotja maga is innen észlel egy rádióüzenetet („Líra Vega irányából”), aki maga a Révész lesz, aki átviszi a szellemeket az örök szépség csillagához, a Vegához. Isaac Asimov Alapítvány-sorozatában a Vega a Galaktikus Birodalom egyik fő központja és leggazdagabb tartománya. Carl Sagan Kapcsolat című regényében a Vega az a csillag, ahonnan a földönkívüliek által küldött jelet észlelik. A Zéta Reticuli a déli Háló (Reticulum) csillagképben található. Ez egy olyan csillag, mely szintén egy nagyon epikus helyszínnek ad otthont. A körülötte keringő fiktív LV-426 nevű bolygóról származnak ugyanis az Alien-ek. A Zéta Tucanae a szintén déli csillagkép, a Tukán egy csillaga. A BABYLON-5 című sorozatban a fiktív Zéta Tucanae III Kentauri Prime néven is ismert, vagyis a kentauriak szülőhazája és a birodalom központi bolygója.

Az izgalmas exobolygó-kutatás során a csillagászok rengeteg, más csillagok körül keringő égitestet, sőt, azok rendszerét fedezték fel. Egy-egy ilyen felfedezés pedig igencsak hajlamos meglendíteni a sci-fi szerzők fantáziáját. Például A farkas gyermekei című sorozat a Kepler-22b-n játszódik, ami a Hattyú csillagképben, a Kepler-22 nevű csillag körül kering. A sorozatban az emberi faj egy lehetséges új bölcsőjeként szolgál.

Az üstökösvadászat királynője

Szerző: Kocsis Erzsó

Szomorú szívvel vehetjük tudomásul, hogy egy újabb csillaggal, sőt, hogy stílszerű legyek, üstökössel bővült az inspiráló hölgyek univerzuma. Carolyn Shoemaker a napokban csatlakozott az égi társasághoz. És mily pompás hölgykoszorú várta őt! Margaret Hamilton, aki az Apollo-program szoftver-fejlesztésében vállalt oroszlánrészt, mint programozó. Nancy Grace Roman, akit egyszerűen a „Hubble édesanyjának” hívhatunk. Katherine Johnson, aki pedig “számítógép volt szoknyában”. Carolyn az „üstökösvadászok királynőjeként” írta be nevét a csillagászat történetébe.

Ő maga azt mondta, hogy fiatal lányként a csillagászatot olyan területnek tartotta, amelyet “csak fehér szakállas, pipázó, az eget bámuló vénemberek” űznek. A tudomány szerencséjére ez a véleménye megváltozott. Sőt, az ő élete is példa arra, mennyire nem így van ez! Hősnőnk 1929-ben született. Egy kaliforniai gyümölcstermelő vidéken, Chicóban egyszerű parasztlányként nevelkedett. A Chico State College-ban történelemből és politikatudományból szerzett BSc és MSc fokozatot. Tanárkánt dolgozott, egyszerű, hétköznapi életet élt, de nem talált örömet a munkájában. Ekkor, hogy szintén stílszerű legyek, egy üstökös érkezett az életébe: megismerte Gene Shoemaker geológust. Sokat leveleztek, többek között arról, hogy milyen izgalmas dolog lenne a Holdra menni? 1951-ben összeházasodtak, három gyereket neveltek fel. A közös fészek Flagstaffban készült el. Akkoriban indult be az űrverseny, így a Shoemaker házaspár szeretettel látta vendégül saját otthonukban az űrhajósokat. De Carolyn ekkor sem talált még rá „saját hangjára”.

Miután kirepültek a gyerekek, akkor merült fel benne először, hogy esetleg más dolga is lehet ebben az életben, mint a család, a háztartás. 1980-ban tette fel Gene-nek a kérdést, hogy mit javasol neki, mihez kezdjen most? 1969-ben a CalTech-ben Gene és Eleanor Helin egy projektet indított a Földet megközelítő aszteroidák felkutatására, hogy kiszámítsák a Földdel való találkozásuk esélyeit. Bobby Bus (a Lowell Obszervatórium, jelenleg a Hawaii Obszervatórium csillagásza) képezte ki Carolynt. A Kaliforniai Technológiai Intézet legmélyebb pincéje lett az irodája. Üveglemezekre készített az éjszakai égboltról készült fényképeket böngészett órákon keresztül. Aszteroidákat kellett találnia: ezek apró villogó pöttyökként jelentek meg. Remekül be tudta azonosítani a gyorsan változó kis pontokat. “Ránéztem azokra a lemezekre, és tudtam, hogy ez volt az égbolt. Nem éreztem, hogy lent vagyok a pincében, hanem az eget néztem” – mondta a hivatásáról. Hogy zajlott ez pontosan? Az égbolt 45 perc és egy óra különbséggel készített fényképlemezeit és filmjeit tanulmányozta. Technika sztereoszkópot használt, amivel egyszerre két lemezt vagy filmet nézhetett. Amikor az egyik szemmel az egyik filmet nézte, a másikkal pedig a másodikat, az agy “egybevarázsolta” a képeket.

A keresett objektumok olyanok, mintha “lebegnének” a csillagok sík felszíne felett. Lassú, alapos munka, sok gyakorlást igényel, hogy pontosan be tudja azonosítani a látottakat. Az üstökösök x, –  y koordinátáit mérte, a már ismert csillagokhoz viszonyított helyzetükhöz képest. Rögzíteni kellett a film expozíciós idejét és hosszát is. Amikor elkezdte a földközeli aszteroidák és üstökösök kutatását, mindenki különcnek tartotta. De ő pontosan tudta, hogy munkája fontos. Szerinte az üstökösök a jolly jokerek, amikor egy objektumnak a Földre való becsapódás lehetőségét vizsgáljuk. A hosszú periódusú üstökösök érkezését még nem tudjuk jó előre kiszámítani. Több adatot kell tudnunk, ha meg akarjuk védeni bolygónkat ezen kataklizmáktól. De milyen lehet a szerkezetük? Szilárd testek, amelyek gázt és port bocsátanak ki, vagy csupán repülő hógolyók, amelyek könnyen széttörnek? Esetleg valahol a kettő között van az igazság? Javában zajlott az űrverseny, így az is felmerült, hogy lehetnek-e az üstökösök vízforrások az űrutazók számára? És egy örök kérdés: vajon az kométák hozták az életet, azaz az ahhoz szükséges tápanyagokat a bolygónkra?

1983-ban fedezte fel az első üstököst, amit 32 követett (és még 800 aszteroida!). Milyen könnyű ezt leírni, de gondoljunk bele! Mennyi idős volt már ekkor? Hány évesen kezdődött ez a karrier, aminek a végén ott áll az „üstökösvadászok királynője”? 1993. március 24-én viharos, havas éjszaka volt, minden amatőrcsillagász rémálma, hiszen mit lehet ilyenkor észlelni? Carolyn és Eugene Shoemakernek valamint David Levy csillagásznak viszont ez az éjjel lett Az Este. Hősnőnk ugyanúgy pásztázta az üveglemezkéket, mint addig minden éjjel. Egy addig fel nem fedezett üstökös látott, ami a szeme előtt szakadt darabokra, és a szilánkok a Jupiter felszíne felé tartottak. Hasonló katartikus élmény volt ezen esemény szabad szemes észlelése 1994. júliusában.  A ma Shoemaker–Levy 9 (SL9, D/1993 F2) néven ismert üstökös, 1994-ben ütközött a Jupiterrel.

Mekkora flash volt ez, mikor két naprendszerbeli objektum ütközését meg lehetett figyelni! Mai napig elképesztőek a videók, amik ekkor készültek. A Jupiter körül keringő SL9 egy rövid periódusú, kb. 2 km átmérőjű üstökös volt, mielőtt az óriásbolygó árapályereje szétszaggatta. Hónapokig megfigyelhetőek voltak a becsapódások, amik közül nem egy még a vörös foltnál is nagyobb volt. Sok új információt lehetett ezáltal nyerni nemcsak a gázbolygó légköréről, hanem az égi objektum Naprendszerünkben betöltött szerepéről is. Carolyn 1997-ben maradt egyedül. Férje hamvai a Holdra kerültek, mintegy beteljesülve egy élet nagy álma.

1988-ban férjével együtt kapta meg a Rittenhouse-érmet, 1995-ben pedig az Év Tudósa-díjat. 1990-ben a Flagstaff-i Észak-Arizonai Egyetem a tudományok tiszteletbeli doktorává avatta. 1996-ban pedig megkapta a NASA Kivételes Tudományos Teljesítményért Érdemérmét is. És milyen volt ez az életpálya? Erősen késői életkorban indított, de elkötelezettsége, stabilitása, kedvessége és türelme miatt roppant sikeres munka. Carolyn Shoemaker így nyilatkozott érzéseiről, milyen felfedezni egy üstököst: “Táncolni akarok”. Világszerte számos előadáson és nyilvános bemutatókon adta át tudását a nagyközönségnek. Az elmúlt napokban, 92 évesen táncolt át az inspiráló hölgyek égi társaságába.


Források:

http://gyartastrend.hu/muveltmernok/cikk/margaret_hamilton__a_modern_programozas_anyja
https://www.nasa.gov/image-feature/dr-nancy-grace-roman-astronomer
https://www.nasa.gov/langley/katherine-johnson?utm_source=TWITTER&utm_medium=NASA&utm_campaign=NASASocial&linkId=82950859
https://www.knau.org/post/remembering-carolyn-shoemaker-comet-hunter-1929-2021?fbclid=IwAR2957H_Zj7huotWJj668b9gt6ZEuunoX2NDYtUs6GkZSa0hce1kCFrFX4g
https://astrogeology.usgs.gov/people/carolyn-shoemaker

Bolygós rövidhírek: óriási üstökös érkezett az Oort-felhőből

Szerző: Tóth Imre

A Naprendszer peremvidékéről érkezett nagy méretű üstököst fedeztek fel közel a Neptunusz pályájához közel, mintegy 30 CSE-re a Naptól, amely jelenleg már a naptól 20 CSE-re az Uránusz távolságában jár. A C/2014 UN271 (Bernardinelli-Bernstein) üstökös a Naptól mintegy 10 CSE-re húzódó Szaturnusz pályája felé közeledik és tíz év múlva lesz ott napközelben.

A kis égitestről először 2014. október 20-án készített CCD felvételt a Sötét Energia kutatására irányuló égboltfelmérő program (Dark Energy Survey, DES) Victor M. Blanco elnevezésű 4 méteres teleszkópja Chilében, majd a következő négy évben számos további alkalommal is észlelte. Egyébként Victor Manuel Blanco (1918-2011) puerto-ricoi csillagász, aki extragalaxisok kutatásával foglalkozott és tiszteletére, emlékére nevezték el a CTIO 4 méteres távcsövét.

Mostanáig nem tudtunk a Naprendszernek erről az égitestjéről, mivel a kutatóknak a program 570 megapixeles CCD kamerájának mintegy 80 ezer felvételét kellett feldolgozni, ami becslésük szerint 15-20 millió óra CPU kapacitást igényelt. Pedro Bernardinelli brazil és Gary Bernstein amerikai asztrofizikusok a Pennsylvaniai Egyetemen ezért bukkantak rá csak idén, ezért kellett várni közel hét évet a felfedezés bejelentésére. Ez idő alatt a közeledő égitest a Neptunusz pályájának távolságából az Uránuszig jutott, de a 30 CSE távolság körül felfedezett üstökös sosem volt távolsági rekord a csillagászatban. Az első felvételeken az objektum látszó fényessége mintegy 22 magnitúdó volt és a Sculptor csillagképben mozgott. Akkor is és most is a déli félteke megfigyelői számára kedvező a láthatósága. A kis égitest ideiglenes elnevezése a kisbolygókra jellemző 2014 UN271 lett, mert a 2014-ben készült felvételen a nagy távolság miatt kisbolygónak látszott, még a 4 méteres távcső sem tudott porkómát kimutatni körülette, vagy annak mérete még a felbontás határa alatt volt.

A C/2014 UN271 (Bernardinelli-Bernsteion) üstökös felfedezése után három évvel készített felvétel a CTIO 4 méteres távcsövével készült 2017. októberben. A mintegy 21-22 magnitúdó közötti összfényességű halvány kis égitest a kör közepén látható a déli égbolton levő Phoenix (Főnix) csillagkép csillagai között (forrás: Dark Energy Survey/DOE/FNAL/DECam/CTIO/NOIRLab/NSF/AURA/P. Bernardinelli & G. Bernstein (UPenn)/DESI Legacy Imaging Surveys, T.A. Rector (University of Alaska Anchorage/NSF’s NOIRLab), M. Zamani (NSF’s NOIRLab) & J. Miller (NSF’s NOIRLab).

A NASA JPL pályaadatai szerint a C/2014 UN271 üstökös nagyon elnyújtott ellipszis pályán kering a nap körül, amelynek excentricitása 0,9996464 ± 0,000070, a pályája félnagytengelye 31 ezer CSE, kb. 6000 CSE bizonytalansággal. Napközelben 10,95 CSE-re halad el központi csillagunktól, ami a Szaturnusz pályájának közepes naptávolsága. Ez a második legnagyobb perihélium-távolság, amit egy Oort-felhőből érkező üstökösnél valaha megállapítottunk.

Napközelségét csak tíz év múlva, 2031. január 23-án éri el. Naptávolban kb. 62 ezer CSE-nél, azaz durván 0,97 fényév (!) távolságban fordul vissza, az Oort-féle üstökösfelhő legkülső peremvidékén. Az Oort-felhő külső határa mintegy 1,5 fényév távolságban van a Naptól, ami a Nap tömegvonzási tartományának határa. Az Oort-felhő peremvidékén a kis égitestek mozgására már erős gravitációs zavaró hatással vannak a közeli csillagok, nagy tömegű csillagközi gáz- és porfelhők, valamint a Tejútrendszer árapály-hatása, így a C/2014 UN271 üstökös is ki volt és ki lesz majd téve ezeknek a hatásoknak. Az alábbi ábra az Oort-felhő keresztmetszetét mutatja egy onnan a Naprendszer belső téréségébe térült üstökös elnyújtott ellipszis pályájával, aminek napközelpontja a nagybolygók naptávolságában (pl. a Szaturnusz pályájánál) van, mint például a C/2014 UN271 üstökös esetében. Ez üstökös a napközelsége után visszafordul majd és visszatér az Oort-felhő peremvidéke felé (más üstökösök például elhagyhatják a Naprendszert vagy túl közel kerülhetnek a Naphoz, ahol a magjuk szétesik, illetve elszublimál).

Az Oort-féle üstökösfelhő keresztmetszete egy onnan érkező ás oda visszatérő, hosszú keringési idejű, dinamikailag új üstökös elnyújtott pályájával. A Naptól mintegy 30-50 CSE között húzódik az Edgewort-Kuiper-öv, a rövid keringési idejű üstökösök forrásvidéke. A naptávolságokat és az Oort-felhő alakját logaritmikus távolság ábrázolás érzékelteti (forrás: Sky and Telescope online, 2021.06.25., NAO).

A C/2014 UN271 ellipszis pályáján mintegy 5,45 (± 1,63) millió év alatt kerüli meg a Napot. Az üstökös pályasíkja csaknem merőleges a földpálya (ekliptika) síkjára, a pályahajlás szöge mintegy 95,6 fok. Ez úgy lehetséges, hogy a pályaszámítók 90 fok feletti szöggel jelölik, ha az égitest retrográd, azaz a Föld keringési irányával ellentétes irányban járja körül a Napot. Már amennyire ezt a közel merőleges pálya esetében értelmezhetjük. Az üstökös már a Naptól távolodóban 2033. augusztusában fogja délről-észak felé metszeni a földpálya síkját.

A C/2014 UN271 (Bernardinelli-Bernstein) üstökös pályája napközeli szakasza. A pályasíkja csaknem merőleges a földpálya síkjára, az ettől való távolságot vetítővonal szakaszok érzékeltetik. A nagybolygók pályái a Neptunuszig jelölve vannak. (NASA/JPL).

A felfedezés június közepi bejelentése után azonnal számos déli teleszkópot irányítottak az új, különleges égitest irányába, hiszen azt három éve nem látta senki. Rosita Kokotanekova (Európai Déli Obszervatórium, ESO) és Tim Lister, valamint kutatótársaik (Las Cumbres Observatory, Kalifornia) és Luca Buzzi (SkyGems Remote Telescope, Namíbia) olasz amatőrcsillagász megfigyelései szerint is a friss felvételeken kómát mutat, vagyis a 2014 UN271 egy aktív üstökös. Ennek alapján gyorsan át is keresztelték, üstökös elnevezést kapott: C/2014 UN271 (Bernardinelli-Bernstein).

Felmerül a kérdés, hogyan képződhet gáz- és porkóma egy Naptól ennyire távoli üstökösnél? Az üstökösök vízjég kigázosodásának megindítására nagy naptávolságban nem elegendő a Nap, hanem a vízjégen kívül már alacsony hőmérsékleten kigázosodása képes szuperillékony szén-monoxid és szén-dioxid okozhatja a kóma kialakulását.

A kezdetben kisbolygónak látszó 2014 UN271 átmérőjére az első közelítő becslések mintegy 100-370 km-t adtak. Miután kiderült, hogy a kis égitestnek kómája van, tehát üstökösről van szó és a sajtóban erre alapozva jelentek meg a “szenzációs” hírek a “gigantikus”, “hatalmas”, „mega” üstökösről. Azonban a kutatók ekkor már hozzátették, hogy a kóma fényének járuléka miatt az üstökösmag kisebb lehet. Amennyiben a magja legfeljebb néhányszor tíz km, ez akkor már a nagyobb ismert üstökösök sorába helyezi a C/2014 UN271-et. A C/2014 UN271 üstökös magjának pontos méretének, közelítő alakjának, tengely körüli forgási idejének és egyéb fizikai tulajdonságainak, összetételének meghatározásához további megfigyelések szükségesek. E sorok írója a HST-vel végzett üstökösmegfigyelési tapasztalatai alapján megjegyzi, hogy az aktív, kómás üstökös magja fényének detektálása nem is olyan egyszerű feladat még a kis aktivitású, rövid keringési idejű (ekliptikai) üstökösöknél sem.

Így nézhet ki egy üstökösmag a Naptól távol a művészi elképzelés szerint. A felszínén a jeges-poros anyag lehetővé teszi, hogy kóma, esetleg csóva alakuljon ki (ESA, G. Bacon).

Emlékeztetőül, az 1997 tavaszán tőlünk szabad szemmel is látványos Hale-Bopp (C/1995 O1) üstökös magjának átmérője mintegy 60-80 km lehetett, ami a modern műszerek korában eddig megfigyelt legnagyobb üstökösmag méretnek felel meg (nagyobb méretű és kigázosodást is mutató kentauroknak és Neptunuszon túli objektumoknak már kötött légköre van, ami nem kóma, ezért nem üstökösök). A C/2014 UN271 sajnos nem lesz olyan látvány a napközelségekor 2031-ben, mint volt a Hale-Bopp 1997-ben.

Fontos kihangsúlyozni, hogy a C/2013 UN271 üstökös nem jelent veszélyt bolygónkra, hiszen csak a Szaturnusz pályájáig jut be, majd napközelsége után visszafordul és az üstökösfelhő peremvidékei felé folytatja útját távolodva a Naptól és bolygónktól is. Egyébként még akkor sem jelentene veszélyt, ha a belső Naprendszerbe kerülne, mert a bolygóközi tér nagyon nagy, és a mintegy 12 472 km közepes átmérőjű Földet bolygónk relatíve kicsi keresztmetszete miatt elenyészően kis eséllyel tudná eltalálni.


Források:

Discovery image of Comet Bernardinelli-Bernstein (annotated) (NOIRLab Public Image 2021.06.25.)
https://noirlab.edu/public/images/noirlab2119b/
Giant Oort Cloud Comet Lights Up in the Outer Solar System (Sky and Telescope online, 2021.06.25.)
https://skyandtelescope.org/astronomy-news/giant-oort-cloud-comet-lights-up-in-the-outer-solar-system/
Don’t panic! But a gigantic comet is currently inbound toward the Sun (Bad Astronomy, 2021.06.22.)
https://www.syfy.com/syfywire/gigantic-comet-is-currently-inbound-toward-the-sun

MPEC 2021-M53: 2014 UN271 (IAU/MPC, 2021.06.19,)
https://minorplanetcenter.net/mpec/K21/K21M53.html

Bolygós rövidhírek: orosz-kínai kisbolygó- és üstökösmisszió

Szerző: Rezes Dániel

Kína bejelentette, hogy orosz műszerekkel is felszerelve indítja útjára következő űreszközét. A küldetés első célja a Kamo’oalewa nevű földközeli aszteroidán történő mintavételezés lesz. A begyűjtött anyagot az űreszköz először kapszulában visszajuttatja a Földre, majd a földi gravitációs mezőt kihasználva elindul második úticélja felé, mely a Mars és a Jupiter pályája közötti Kisbolygóövben keringő 133P/Elst–Pizarro üstökös lesz. Utóbbi utazás hét évet fog felölelni.

A Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA, „China National Space Administration”) által 2019-ben kiírt pályázatot az Orosz Tudományos Akadémia Űrkutatási Intézete nyerte, így az általuk gyártott eszközökkel csatlakozhatnak a ZhengHe névre keresztelt többcélú küldetéshez. Az űreszköz nevét egy kora 15. századbeli híres kínai tengeri felfedezőről kapta. A ZhengHe a feladataihoz szükséges műszerek széles palettáját fogja szállítani. Ilyen eszközök a hagyományos és multispektrális kamerák, spektrométerek, radar, magnetométer és különböző részecskedetektorok.

A Kamoʻoalewa pályája a belső Naprendszerben.
Forrás: Wikipedia (Tomruen); CC BY-SA 4.0

Az első objektum, a Kamoʻoalewa vagy más néven 2016 HO3 kisbolygó – melynek hawaii neve oszcilláló mozgást végző égitestre utal – kevesebb, mint 100 méter hosszúságú és csak 2016-ban fedezték fel. Jelenleg ez a legkisebb, legközelebbi és legstabilabb olyan „kvázi-holdja” a Földnek, mely folyamatosan kering bolygónk körül, azonban túl távol található, hogy hagyományosan holdnak nevezhessük, ugyanis maximális távolsága 100-szoros holdtávolság.

A második objektum, az 1996-ban Eric Walter Elst és Guido Pizarro által felfedezett 133P/Elst–Pizarro üstökös, melyet szokatlan kisbolygóövi helyzete miatt gyakran aszteroidaként is besoroltak. Ezzel ellentétben üstökösként porból és gázból álló csóvája is megfigyelhető. Ez a kettős természet jellemzi a nemrég felfedezett kisbolygóövi üstökösöket (MBCs, „Main Belt Comets”), melybe a 133P/Elst–Pizarro is tartozik.

A 133P/Elst–Pizarro az ESO 1 méter átmérőjű Schmidt-teleszkópjával.
Forrás: ESO; Wikipedia; CC BY 4.0

A kooperációban végrehajtott küldetés célja, hogy információt szolgáltasson a naprendszerbeli kis égitestek képződésére és fejlődésére, a „kvázi-holdak” eredetére és mozgásukra, valamint az MBC-k tulajdonságaira, különös tekintettel a vízre és más illók jelenlétére vonatkozóan. Oroszország és Kína ezzel a 2024-re tervezett küldetéssel bővíti a hosszú ideje fennálló kölcsönös űrrepülési együttműködését.

Források:
[1] https://www.space.com/russia-joins-china-asteroid-comet-mission?fbclid=IwAR17cV6CMuN4gO9zlVA8typkmJQY4Lu_ELn0fF0lT3UnobFN6qyQ8f6HFcs
[2] https://www.nature.com/articles/d41586-019-01390-5
[3] https://en.wikipedia.org/wiki/469219_Kamo%CA%BBoalewa
[4] https://www.hou.usra.edu/meetings/lpsc2019/pdf/1045.pdf
[5] https://en.wikipedia.org/wiki/7968_Elst%E2%80%93Pizarro

Fivérem Nap, Nővérem Hold

Szerző: Kocsis Erzsó

A Lófej-köd, a C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös és a Hold,
ahogy két harmadikos nebuló észleli.
Rajzolta/tervezte: Szalay Tia és Bardócz Mátyás Vince (Nógrádsáp)

A Kutatók Éjszakája keretében egyik rendezvényünk a „Fivérem Nap, Nővérem Hold” asztrofotós kiállítás volt. Rendkívüli helyzetben a képek digitalizálva lettek feltöltve Coolstarz csillagászati szakkörünk közösségi oldalára. Ebben a formában mind a mátészalkai Móricz Zsigmond Görögkatolikus Általános Iskola és Óvoda mind a nógrádsápi Fekete István Általános Iskola tanulói láthatták az égbolt csodáit. Az egyik kép ihlette meg két nógrádi kisdiák fantáziáját. A harmadikos kisdiákok munkájában hűséges földi kísérőnk valamint 2020 nyarának „sztár-jelensége” a C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös adja hátterét a Lófej-ködnek. Már ők is tudják, hiszen a Coolstarz szakkör „utánpótlás csapatát” erősítik, hogy a téli estéken az iskolából kilépve az Orion csillagkép köszön rájuk. Bár szabad szemmel nem észlelhető, de Tia és Matyi is jól ismerik jellegzetes formáját. Edward Emerson Barnard 1919-es katalógusának 33-as sorszámot viselő objektumát 27 naptömegnyi hideg por és gáz alkotja. Komótosan, 10 km/s sebességgel délnyugat felé haladva fokozatosan lassulva kavarog 5 fényév magas oszlopa a végtelen űrben. Kis tömegű csillagkezdemények bújnak meg belsejében, míg a fiatalabb csillagok a felső peremén ragyognak. Az Égi vadász fényes öve pedig pár hétig látható égi társunk marad fagyos téli estéinken.

A Kutatók Éjszakájának asztrofotós kiállítása megtekinthető itt.

Forrás: https://www.csillagaszat.hu/a-het-kepe/a-het-csillagaszati-kepe-a-lofej-kod-az-orionban/