Őseink aszteroida-becsapódás miatt jöhettek le a fáról

Szerző: Ivanics-Rieger Klaudia

Amikor 66 millió évvel ezelőtt egy aszteroida becsapódott, és kiirtotta a nem madár-szerű dinoszauruszokat, illetve a földi élőlények háromnegyedét, a főemlősök és az erszényesek ekkor még egyedüliként a fán élő emlősök közé tartoztak. A fán élő fajokat pedig különösen veszélyeztette az aszteroida becsapódása miatt kialakult erdőtüzek által okozott pusztítás. Egy új tanulmányban a számítógépes modellek, fosszilis minták és ma is élő emlősöktől származó genetikai információk feltárják, hogy – bár a túlélő emlősök többsége nem függött úgy a fáktól – az a néhány fán élő emlősfaj (mint az ember ősei is) elég alkalmazkodó volt, hogy túlélje a veszteséget. A tanulmány rámutat a kréta-tercier (K-T) határként ismert kihalási eseménynek az emlősök korai evolúciójára és diverzifikációjára gyakorolt ​​hatására. „Az egyik lehetséges magyarázata annak, hogy a főemlősök hogyan élték túl a K-T eseményt – annak ellenére, hogy fákon élő lények voltak – bizonyos viselkedési rugalmasságnak tulajdonítható, ami kritikus tényező lehetett a túlélésükben.” – nyilatkozta Jonathan Hughes, tudományos munkatárs. ­– „A legkorábbi emlősök nagyjából 300 millió évvel ezelőtt jelentek meg, és a virágzó növények terjeszkedésével párhuzamosan diverzifikálódhattak körülbelül 20 millió évvel a K-T esemény előtt. Amikor az aszteroida becsapódott, az emlősök közül sok elpusztult. Ugyanakkor a túlélő emlősök kitöltöttek minden új ökológiai rést, amelyek akkor nyíltak meg, amikor a dinoszauruszok és más fajok kihaltak.” – fejezte be Hughes.

A tanulmányban a kutatók megvizsgálták a filogenetikai, vagyis a különböző élőlénycsoportok közötti evolúciós rokonságokat az emlősök között. Ezután az egyes, ma is élő emlősöket három kategóriába sorolták a preferált élőhelyük alapján: fán lakó, félig fán lakó és talajlakó. Olyan számítógépes modelleket is terveztek, amelyek rekonstruálták az emlősök evolúciós történetét. A K-T réteg környékéről származó emlőskövületek nagyon ritkák és nehezen használhatók fel az állatok élőhely-preferenciájának értelmezésére. A kutatók összehasonlították az élő emlősöktől ismert információkat a rendelkezésre álló kövületekkel, hogy ezekből további következtetéseket vonjanak le. Általában a modellek azt mutatták, hogy a túlélő fajok túlnyomórészt nem fán lakó voltak, de akadt két lehetséges kivétel: a főemlősök és az erszényes állatok ősei. A főemlős ősökről és legközelebbi rokonairól minden modellben azt találták, hogy közvetlenül a K-T esemény előtt is fán éltek. A modellrekonstrukciók felénél az erszényes ősökről is kiderült, hogy fán élők voltak.  A kutatók azt is megvizsgálták, hogy az emlősök csoportja hogyan változhatott az idők során. Hughes végül így zárta a nyilatkozatát: „Kiderült, hogy a K-T eseményt megelőző szűk időszakban nagy kiugrás történt. A fán élő és félig fán élő fajok nagyon gyorsan átköltözködtek a fátlan területekre és talajlakó élőlényekké váltak.”

A késő-pleisztocén korú Pica-üveg eredete

Szerző: Rezes Dániel

Az idei év egy érdekes és fontos új felfedezéséről szóló tanulmány a közelmúltban került publikálásra és azóta is közkézen forog a meteoritok és kapcsolódó képződmények kedvelői és szakértői között, a tanulmány témáját adó impakt (becsapódásos) eredetű üveg darabjai pedig hirtelen a figyelem középpontjába kerültek. De mi is és hogyan keletkezett ez a különleges képződmény, mely Pica-üveg néven vált ismertté?

2012-ben az észak-chilei Atacama-sivatagban található Pica kisváros közelében, attól déli irányban, egy 75 km hosszúságú, É-D irányú területen megszámlálhatatlanul sok késő-pleisztocén korú (kb. 12,3-11,5 ezer éves), szilikátüveg anyagú blokkot fedeztek fel. A képződményeket öt különböző, egymáshoz közeli helyszínen azonosították. Ezeken a területeken a sivatagot 1-100 m2 területű foltokban borítják a gyakran fél méteres méretet is elérő, gyűrt-csavart, tipikusan zöld-fekete színű, hólyagüreges üvegblokkok.

(A) A Pica-üveg eddig ismert lelőhelyei É-Chilében. A 2-es számmal jelzett terület közelében fekszik a Pica nevű település. (B) Nagy méretű, sötét árnyalatú üvegből álló táblák eredeti helyzetükben a sivatagi környezetben (Schultz et al. 2021).

A Pica-üveg keletkezésére több elmélet is született, eleinte felszínközeli bolidák (hangrobbanással járó tűzgömbök) termékeként tartották számon, később viszont heves bozóttüzeknek tulajdonították a képződmény létrejöttét. Utóbbi feltételezést azonban az üveg tulajdonságai (pl. morfológia, összetétel) nem erősítik meg, így időszerűvé vált a mélyreható vizsgálat az igazság felderítésére. A friss tanulmányban elvégzett terepi és laborvizsgálatok során a kutatók visszatértek a korábbi elmélethez és nem csupán bizonyították az alacsony magasságban bekövetkezett légköri robbanás üvegképző szerepét, hanem megbecsülték a bolida természetét is.

(A) Nagy méretű gyűrt üvegblokk. (B) Üvegblokk, mely két eltérő tulajdonságú oldallal rendelkezik. Az egyik oldal üledékekben gazdag, érdes felületű, míg a másik oldal sima és folyásnyomokkal tarkított. (C) Tipikus zöld, gyűrt, hólyagüreges üveg vékonycsiszolatának képe. (D) Olvadt állapotában egymásra hajtott rétegekből álló üvegtömb vágott felülete (Schultz et al. 2021).

A kutatók egymástól 30 km-re található két helyszínről összesen több, mint 300 mintát gyűjtöttek, melyekből több, mint 70 vékonycsiszolatot készítettek a vizsgálatok elvégzéséhez. A vékonycsiszolatok ezres nagyságrendben tartalmaztak olyan ásványszemcséket és kőzettörmelékeket, melyek a helyi üledékektől idegenek. Ilyen ásványszemcsék például a Ni-troilit, buchwaldit, Si-tartalmú klórapatit, kalcium-alumínium-gazdag zárványok (CAI; calcium-aluminium-rich inclusion), korundot és perovszkitot tartalmazó Ca-Al-Ti-gazdag refraktórikus szemcsék, illetve vizes átalakulást szenvedett, Mg-gazdag szilikátokat és troilitet tartalmazó szemcsék. Az üveg olyan ZrO2 polimorf módosulatokból (pl. baddeleyit) és kovából álló képződményeket is tartalmaz, melyek cirkon szemcsék szételegyedéséből jöttek létre több, mint 1670°C hőmérsékleten. Ez utóbbi gyakori indikátora a jelentős méretű becsapódásoknak. Az extraterresztrikus ásványok és klasztok arra utalnak, hogy a Pica-üveget létrehozó bolida igen változatos összetételű volt, nagy valószínűséggel egy heterogén anyagú üstökös. Az üstökös-eredetet erősíti meg az egzotikus ásványszemcsék hasonlósága a NASA Stardust küldetése által a 81P/Wild üstökösből gyűjtött ásványszemcsékkel, valamint az, hogy vizes átalakulást szenvedett szemcsék is megtalálhatóak az üvegben.

Ősi Ca-Al-Ti-gazdag refraktórikus klaszt Pica-üvegben, mely perovszkit, geikielit, korund és Fe-szulfid ásványfázisokból épül fel (Schultz et al. 2021).

Az öt elkülönülő területen fellelhető üvegek egyidejű keletkezésére két különböző elképzelést valószínűsítenek a tanulmány szerzői. Az egyik szerint az üvegek egyetlen égitest alacsony magasságú és kis beesési szöggel rendelkező röppályájú, egymást követő darabolódása során bekövetkező robbanásaikor keletkeztek, míg a másik szerint az üvegek keletkezéshez egy már korábban feldarabolódott égitest különböző darabjainak magas beesési szöggel (>30° a vízszintestől) történő légkörbe lépésére és robbanásaira volt szükség.

A szerzők az összegzésben kiemelik, hogy a Pica-üveg képződésének ideje egybeesik a dél-amerikai jégkori megafauna eltűnésével, mely egy olyan esemény volt, ami minden más kontinensen bekövetkező hasonló eseménynél nagyobb léptékkel rendelkezett. A feltételezésnek – miszerint a jelentős területet érintő légköri robbanásnak meghatározó szerepe lett volna a kihalásban – a bizonyítása még várat magára, napjainkban még csak érdekes egybeesésként könyvelhető el.

Források:
[1] Schultz, P. H., Harris, R. S., Perroud, S., Blanco, N., & Tomlinson, A. J. (2021). Widespread glasses generated by cometary fireballs during the late Pleistocene in the Atacama Desert, Chile. Geology, 5 p.

Plusz egy „csillag” a Hyadok nyílthalmazban

Szerző: Balázs Gábor

Novemberben, az elsőként felfedezett, a Mars és a Jupiter közötti aszteroidaöv legnagyobb objektuma, a 946 km átmérőjű és az öv tömegének 1/3-át adó (1) Ceres kisbolygó a Bika (Taurus) csillagkép fejében található Hyadok (Melotte 25) nyílthalmazon ment keresztül. Persze csak látszólag.

A szabad szemmel is látható, 501 darab csillagot számláló halmaz a hozzánk legközelebb eső nyílthalmaz a maga 150 fényéves távolságával. A V alakú halmazt a téli-tavaszi égen van lehetőségünk észrevenni, a jól ismert Fiastyúk (M 45) nyílthalmazhoz közel.

A Fiastyúk és a Hyadok nyílthalmazok látványa kertvárosi égen a szerző felvételén. (2021. 11. 29.)

Az első dátum november másodika, amikor a kisbolygó a legközelebb merészkedett a Bika csillagkép szeméhez, az Aldebaranhoz. Ekkor mindössze néhány ívpercre közelítette meg a fényes csillagot.

Ezen az estén született meg a gondolat, hogy a Ceres halmazon belüli útján megörökítsem. A terv az alábbi volt:

Másodikát követően néhány felhős nap következett, de ötödikén volt annyi derült, hogy egy másik kép is készülhessen. A két képet összevetve jól látszott, mennyit is mozdult el a törpebolygó, így alakult ki, hogy a kompozit képhez három naponta csináljak képet. Természetesen a kompozithoz szükséges képeken kívül is készültek fotók.

A következő napokban a növekvő Hold egyre inkább zavarta az észleléseket, ezért néhány változtatást kellett eszközölnöm, mind a képkészítésben, mind a feldolgozásban. Egyik ilyen fontosabb, a fényképezőgép ún. ISO érzékenységének (fényérzékenység) fokozatos csökkentése. A technikai rész megvolt, de a tiszta ég az, amire a leginkább szükség van. Több napon is a köd vagy a fátyolfelhők miatt kétségessé vált egy-egy szükséges fotó elkészítése, de az időjárás ellenére mégis sikerült. A végső kép összesen hét észlelést foglal magában november másodika és huszadika között. Segítségképp bevonalaztam a Bika csillagkép fejét alkotó csillagokat.

És íme a kész kép:

A (1) Ceres útja november 2. és 20. között a szerző felvételén. A képek fix állványról, teleobjektívvel készültek 168 mm-es gyújtótávolsággal

Viszont nem csak a Hyadok nyílthalmaz található ezen a területen. Készítettem egy két képes panorámát is, hogy a Patkó aszterizmus is látható legyen a képen. Az aszterizmusok olyan csillagalakzatok, melyek csak látszólag tartoznak egymáshoz, mindössze a távoli csillagok látszódnak egymás mellettinek.

Akik pedig meg szeretnék pillantani a törpebolygót, azoknak mindenképp szüksége lesz egy binokulárra vagy egy kisebb távcsőre, ugyanis a 7,2 magnitúdós Ceres nem a szabadszemmel látható fényességű objektumok közé tartozik. Segítségül itt egy térkép a kereséshez:

A (1) Ceres útja az elkövetkező 3 hónapban. Forrás: Dominic Ford; SkyView

A kép továbbá a csillagaszat.hu csillagászati hírportálon is megtekinthető, ugyanis az a megtiszteltetés ért, hogy a Magyar Csillagászati Egyesület a fenti képet a hét képének választotta: https://www.csillagaszat.hu/a-het-kepe/torpebolygo-a-nyilthalmazban/

A Bocskai-csata égboltja

Szerző: Szoboszlai Endre

A Bocskai István fejedelem vezette felkelés és szabadságharc első győztes csatájának csillagászati érdekessége

A történelem-tanulmányainkból tudhatjuk, hogy 1604. október 14-ről, 15-re virradó éjszakán vezette a szilaj és harcias hajdúk seregét Bocskai István (1557-1606) fejedelem győzelemre, Álmosd határában. A csata pontosan a ma Romániához tartozó Bihardiószeg határában húzódó Nyúzóvölgyben zajlott le. Ezzel a csatával indult el a Bocskai vezette felkelés, mely nem csak győzedelmesen lezárt magyar szabadságharc volt, hanem a reformáció, és a vallásszabadság melletti kiállás is! Bocskai fejedelem történelmi nagyságát a győzedelmes szabadságharc és az azt lezáró Bécsi béke, majd a zsitvatoroki békekötés (1606) ma is hirdeti!

Az első győztes csata egy kevésbé ismert érdekességét szeretném most megosztani az Olvasókkal.

Ennek lényege, hogy jómagam – mint olyan huszárhagyomány-őrző, aki egyben csillagász-ismeretterjesztő, újságíró is – nem hagyott békén egy gondolat: az éjszaki harc gondolata…

Ugyanis a történészek, és a hadtörténészek szerint is, a Bocskai István fejedelem vezette felkelés első győztes csatáját 1604. október 14-ről 15-re virradó éjszaka vívták a vitéz hajdúk, Álmosd és Bihardiószeg határában. Az akkori égbolt látványosságának a feltárása ezért jutott eszembe!

Szoboszlai Endre megemlékező beszédet tart a Bocskai-csatáról az ütközet helyszínén állított szobornál, a korabeli csillagos égboltról. Fotó: Hajdú-Bihari Napló, HAON. Fotó: Kovács Péter, 2020.10.15.

Kíváncsi voltam, hogy nem a Hold fénye segíthette-e az éjszakai csatát? – hisz’ akkor még nem volt modern éjjellátó haditechnikai készülék vagy „közvilágítás”, ezért nem feltétlen volt akkoriban jellemző és éjszaki csatározás! Így bizony előre sejtettem: valószínűleg olyan holdfázis volt akkor, mely fázis esetén éjszaka viszonylag jó látási körülmények vannak.

Ez a sejtésem igazolódott is! Mindössze hat nappal volt holdtölte után a Hold fázisa [mely 62,6%-os volt – a szerk.]. Ilyenkor viszonylag jók a látási körülmények, még éjszaka is!

A Hold fázisa a Bocskai-csata éjszakáján. Forrás: Stellarium

Erre voltam tehát kíváncsi, mint huszár, és egyben csillagász-ismeretterjesztő is, már több évvel ez előtt és így ennek utána is néztem. És lám, a Hold fénye valóban segíthetett – ha nem volt felhős ég. No persze, az ellenség is jobban látott, de ekkor Bocskainak kedvezett a hadiszerencse… Egy bizonyos, ha felhőmentes égbolt volt a nevezetes éjszakán, akkor a Hold fénye segíthette a Bocskai seregét. (Holdtölte után körülbelül 6 nappal lehetett a Hold, vagyis utolsó negyed felé haladt már, de még jócskán „kövérkés” volt, 63%-os. A fényessége –11 magnitúdó, delelése 5 óra körül volt, kb. 18 fok deklinációval!) Ilyenkor tehát éjjel viszonylag magasan jár az égen a Hold. A szóban forgó napon kb. 21 órakor kelt fel a Hold. Egyébként majd 1064. október 24-én lett újhold fázisú égi kísérőnk.)

Hármas bolygóegyüttállás

Az égbolt nyugati irányában, közel a horizonthoz, szép bolygó-együttállás is látható volt ekkortájt, három égitest látszott egymáshoz közel, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz. A Mars ugye eleve a római hadisten bolygója. Ezen bolygók szép látványt nyújthattak. Lenyugvásuk 19 óra felé történt meg.

Igazi szenzáció is volt: az SN 1604-es szupernóva

Mind a történelmi csodát, mind az égi csodát tovább növelte egy ekkor látható égi tünemény is! Ekkortájt ragyogott az égen egy szupernóva is, amit pár nappal később a híres Johannes Kepler (1571-1630) német tudós is észlelni kezdett. Azt tudjuk, hogy a híres német csillagász és matematikus október 17-én már látta a szupernóvát – előbb nem, mert felhős ég volt, ahol akkor ő éppen dolgozott.

Az 1604 október közepén látható égboltrészlet, a bolygóegyüttállással és az 1604-es szupernóvával. Forrás: Stellarium

Ez a szupernóva volt az utolsó galaktikus szupernóva, amit felfedeztek. Tehát ez után a mi Tejútrendszerünkben már nem látott az emberiség ilyen csillagfellángolást! Fényessége körülbelül -2,5 magnitúdó lehetett, ami rendkívüli látványt nyújthatott, mert egy fényesebb bolygóhoz hasonlatos lehetett a ragyogása. A szupernóva az Ophiuchus (Kígyótartó) csillagképben látszott. A Kígyótartó csillagkép ekkor szépen látszott az égbolton, a jól ismert Skorpió csillagkép felett! Kepler a benyomásait a De Stella nova in pede Serpentarii – „A Kígyótartó lábában megjelent új csillagról” – című könyvében jelentette meg…

A Kepler által megfigyelt szupernóva (SN 1604) mai maradványa a híres Hubble űrtávcső és a Chandra nevű röntgen-csillagászati műhold képeiből összedolgozva. Forrás: NASA/ESA/JHU/R.Sankrit & W.Blair

Ekkor a Vénusz, vagyis az Esthajnalcsillag, a hajnali égbolton tündökölt! Hajnali 4 órakor kelt fel, két órával korábban mint a Nap. Így köszöntve a reggelre győztes sereget, akik akkor vonultak be Álmosdra, majd ez után Debrecenbe és Nagyváradra is, november 11-én pedig Kassára. Így és ilyen égbolttal indult a Bocskai István erdélyi fejedelem vezette dicsőséges felkelés…

Űrbányászat – jelen vagy távoli jövő?

Szerző: Szklenár Tamás

Az elmúlt évek során a különböző csillagászati megfigyelések, földi és űrtávcsövek, szondák mérései alapján nagy mértékben nőttek ismereteink a különböző égitestek belső szerkezetéről. Az űrkorszak fellendülése során, tudományos-fantasztikus filmekbe illő gondolatként jelent meg a más bolygókra, holdakra utazás mellett az űrbányászat ötlete is. Vissza-visszatérő ötlet ez, hogy esetlegesen ásványokban gazdag aszteroidákat bányásszanak, amelyek a mérések alapján lényegesen gazdagabb lelőhelyei bizonyos ásványoknak, mint saját bolygónk.

A Földön jelenleg igen nagy problémát jelent a különböző ásványok fellelhetősége, illetve azok gazdaságilag is megtérülő kitermelése. Aktuális problémaként gondoljunk csak például a különböző akkumulátorok alkotóelemeként szolgáló lítiumra és más olyan nyersanyagokra, melyeknek kitermelése sokszor már nem gazdaságos. A Naprendszerben keringő aszteroidák anyagát hasonló anyagösszetétel jellemzi, mint a Földet, hiszen ugyanabból az anyagkorongból álltak össze. Azonban míg bolygónk esetében a nehéz elemek többsége a magban, illetve annak környékén található, az aszteroidák igen kicsi gravitációja miatt elegendő lenne csak azok felszíni régióit kitermelni.

Az aszteroidákat összetételük alapján három fő csoportba sorolhatjuk, mindegyik csoport neve annak belső szerkezetére utal:

C-típusú aszteroidák: Ezek szénben gazdag égitestek („carbonaceous”), az összes ismert aszteroida 75 százalékát ez a típus alkotja, így a leggyakoribb aszteroidák, sőt az aszteroida-öv külső részein az ott található testek majd mindegyike ebbe a típusba sorolható (több, mint 80 százalékuk). Kőzetszöveteik akár igen jelentős vízkészlettel is rendelkezhetnek. Anyagösszetételük nagyon hasonló összetételt mutat, mint a Földre érkezett szenes meteoritok.

A C-típusba tartozó 253 Mathilde

M-típusú aszteroidák: Fémben gazdag égitestek („metal-rich”), amelyek összetétele igen magas vas-nikkel tartalmat mutat, így valószínűsíthetően egykori proto bolygók magjai vagy azoknak széttöredezett maradványai. Legnagyobb képviselőjük a 16 Psyche (278x232x164 km), mely felszínének fémtartalma (valószínűleg főleg vas és nikkel) meghaladja a 90 százalékot, míg a fennmaradó rész szilikátos kőzetekből áll. Sűrűsége nagyon hasonló a Földre hullott mezosziderit meteoritokéhoz (4 g/cm3), de spektruma azoktól különbözik, így nem valószínű, hogy a mezoszideritek szülőégiteste.

A 16 Psyche kisbolygó (Kép forrása: Maxar/ASU/P.Rubin/NASA/JPL-Caltech)

S-típusú aszteroidák: Az aszteroidák második legnépesebb csoportja, szilikátos ásványokban gazdagok („siliceous”), összetételüket főleg vas és magnézium szilikátok alkotják. Legnagyobb képviselőjük a 3 Juno (320x267x200 km).

Az S-típusú aszteroidák egy másik jeles képviselője, a 433 Eros

A kisbolygóövet alkotó égitestek távolsága miatt átirányult a figyelem a bolygónk pályájához közel keringő (akár azt metsző) égitestekre, melyek összefoglaló neve „NEO” (Near Earth Object – Föld közeli objektum), ezekből napjainkra több, mint 27 ezret ismerünk. Egy 2013-as kutatás 12 olyan aszteroidát választott ki ezek közül, melyek elérhetőek lennének a jelenlegi rakéta technológiákkal. A kutatócsoport által „ERO”-nak („easily recoverable objects” – könnyen visszaszerezhető objektumok) nevezett igen kicsiny égitestek, így akár egy jövőbeli projektben bolygónkhoz vontathatóak.

Ezek mellett természetesen több távolabbi égitest is felkerült a potenciálisan megtérülő űrbányászati objektumok listájára. A már említett magas vas, nikkel, kobalt és arany tartalommal bíró 16 Psyche bányászati értéke mintegy 27.7 ezer milliárd dollár, ebből a profit akár 1.8 ezer milliárd dollár is lehet. Viszont ne feledjük el azt a tényt, hogy az eddig más égitestekről a Földre visszajuttatott anyagmennyiség mindösszesen csak alig pár grammot ér el. Így az űrbányászat sci-fi filmekbe illő ötlete egyelőre az űrtechnológia távoli jövője.

Források:
„Easily Retrievable Objects among the NEO Population” – https://arxiv.org/abs/1304.5082
„Asteroid mining” – https://en.wikipedia.org/wiki/Asteroid_mining
„16 Psyche” – https://en.wikipedia.org/wiki/16_Psyche

Bolygó a bolygónkon

Szerző: Kocsis ERzsó

2.rész: Gőzölgő, fortyogó csodák, sziszegő források

Miután szeges bakancsunkban bejártunk számos gleccsert és jégbarlangot, ideje átmelegíteni dermedt végtagjainkat. Szigetünk ehhez is tálcán kínálja a változatosabbnál változatosabb lehetőségeket. Gőzölgő fürdőben ejtőznénk, vagy kénes illatú pöfögő mezőkön járnánk? Megtehetjük szabadon, de miért is? Geológiai szempontból Izland egyedülálló. Létezését a közép-atlanti gerincben lévő nagy vulkáni hasadéknak köszönheti, ahol az eurázsiai és az észak-amerikai tektonikus lemezek távolodnak egymástól, ami miatt az ország területe még ma is évente körülbelül 5 cm-rel növekszik. Bárhová is indulnánk, legyen az nyugat vagy kelet, esetleg észak, számos mesterséges geotermikus medencét is találhatunk.

Ha Angrboða, az óriásasszony valamilyen különleges helyen szerette volna megvendégelni a letelepedő őslakosokat, akkor egy „mudpot” vagy „mud pool” tökéletes választás lett volna. Extrém, igazán kemény vikinges helyszín ez a savas forró forrás. Színpompás, hiszen iszapja fehér vagy szürkés, néha vöröses vagy rózsaszínű foltokkal tarkított a vasvegyületek miatt. Magas hőmérsékletű geotermikus területeken alakulnak ki ezek a fumarolák. A kevés rendelkezésre álló víz található itt, ami olyan helyen tör a felszínre, ahol a talaj vulkáni hamuban, agyagban és egyéb finom részecskékben gazdag. Az iszap vastagsága általában a talajvízszint vastagságával együtt változik. Képzeljünk el egy bugyborékoló iszapból álló medencét, ahol a sav és a mikroorganizmusok a környező kőzetet agyaggá és iszappá bontják! Némelyek segítenek a gázt kénsavvá alakítani, ez bontja a kőzetet agyaggá. Az eredmény egy ragadós képződmény, amin keresztül a szagos gázok pöfékelnek. A felszíni víz sekély, ami az agyagbélése miatti vízzáró mélyedésben gyűlik össze. Ennek nincs közvetlen kapcsolata a földalatti vízfolyással. Az alatta található termálvíz gőzt bocsát ki. Ekkor kezd pöfékelni a talaj, felmelegítve az összegyűjtött felszíni vizet. Hidrogén-szulfid gáz jelenléte adja az iszapfoltok jellegzetes, záptojásra emlékeztető szagát.  A forrásban lévő iszap gyakran a „mudpot” peremére spriccel, mintha egy mini-vulkán keletkezne. Mini? Meggondolandó a kisebbítendő jelző, hiszen akár egy-másfél méter magasságot is elérheti ez a kispriccelés! Mégsem hívjuk őket “sárvulkánoknak”, azok természetükben nagyon eltérőek.

Pattanjunk be hát négykerék-meghajtásos autónkba és irány a héthatár! Azért nagyszerű Angrboða, az óriásasszony vendégének lenni, mert random találhatunk utunk alatt geotermikus medencéket.  Nem messze a kis Bíldudalurtól, a nagy Arnarfjörður-fjord egy kisebb fjordos részében Reykjarfjarðarlaug „fazeka” is vár minket: Itt betonozott, és egy forró természetes körülbelül 45 Celsius-fokos geotermikus medence is található. Nem hiába említettem viszont az össszkerék-meghajtást, hiszen télen nehézkes megközelíteni. Ha igazán autentikus, ősi izlandi érzést szeretnénk, akkor irány az ország legrégibb régiójában található Krossneslaug! Bár az út meglehetősen hosszú és kihívásokkal teli: a 643-as kavicsos út nehéz és néhol kissé ijesztő is, elkél a viking virtus. Medencénk végtelen: szinte összeér a geotermikus víztükör az óceán kékjével. Sőt, púpos bálnákat is lehet láthatunk meleg vizes ejtőzés közben, ahogy felszínre törnek, és felemelik uszonyukat. De repkednek körülöttünk tengeri madarak is. Pihenő fókákat, akár még delfineket is láthatunk a távolban. Szintén csak a nyári időszakban, amikor nyugodtan csodálhatjuk a tenger vad, fekete kavicsos tengerpartját ezen geotermikus medencénk széléről. Mivel a Snaefellsnes-félsziget fő útvonalától távol esik, nem sokan tudnak Landbrotalaug titkos melegvízforrásáról. A körülbelül 25 perces út után meglátni az Eldborgot. A tűzhányó egy rövid vulkáni hasadékon fekszik. Átmérője mindössze 200, mélysége pedig 50 méter. Egy 5000 és 6000 évvel ezelőtti kitörés során keletkezett. Formája kecses, klasszikus vulkáni: sima lejtős oldalakkal és egy nagyon karakteres kráterrel. Az Elborg egy fröccsenőkúp, azaz robbanásszerűen tört ki, nagy viszkózus lávát lövellve a levegőbe. Ez félig szilárdan landolt vissza a kráterbe. Majd annak oldalain lecsöpögött, mintegy összehegesztve a vastag kőzetdarabokat. Így alakult ki az egyedi megjelenése. A területen található öt kráter közül ez a legnagyobb. Gyakran fészkelnek hollók a falában lévő lávaüregekben – ki tudja talán Huginn („Gondolat”) és Muninn („Memória”) Odin két kísérője is meg-megpihen itt, miután kilenc világon keresztülrepült. Elbúcsúzva hercig vulkánunktól érjük el Landbrotalaugot. Igen, jó helyen járunk! Egy itthoni kék artézi kútra emlékeztető valamiből folyik a tagjainkat kellemesen elzsibbasztó meleg víz. A Snaefellsnes-félszigeten található kicsiny tóba valóban csak két, maximum három ember fér el egyszerre. A hozzá vezető út szintén számos hagyományos és történelmi helyszínt keresztez. Ha valahogy elakadtál Reykjavíkban, vagy nincs kedved egy hosszú, egész napos melegvíz-misszióhoz, de mégis szeretnél valami geotermikusat, irány Reykjadalur! A Seltjarnarnes partján egy pinduri, inkább egy lábfürdő, mint medence található. Ám hozzá is jár a lenyűgöző kilátás: Esja és a Snæfellsjökull gleccser lehet a meditációnk háttere! Esja kialakulása az utolsó jégkorszak elejére tehető. A kitörésekből felemelkedő magma egy gleccser alatt lávaréteget hozott létre. Amikor a jég visszahúzódott, ennek részét leaprította, létrehozva a hegy a jelenlegi formáját. A vulkán már rég nem aktív, így ez a kinézete megmaradt. Az Esja bazalt- és tufakőzetekből áll. Izland két tektonikus lemez (Eurázsia és Észak-Amerika határán) fekszik, a folyamatos feszültség állandóan nyugat felé tolja az üledékes talajt. Ezért a hegység nyugati része a legidősebb (kb. 3,2 millió éves), a keleti pedig a legfiatalabb (kb. 1,8 millió éves). Svínafellsjökull pedig az Öraefajökull vulkán közelében található.

A Disznóhegy lusta lejtőit évszázadok óta koptató természetes képződmény, az UNESCO világörökség része. Még a déli régióban parkolsz és egy igazán illatos élményre vágsz? Akkor érdemes megkeresni a Seltún – Krýsuvíkurhverir hévízforrásokkal szembeni egyik iszapmedencét.

Azt, amit Fúlipollurnak, azaz bűzös szagú pocsolyának is neveznek. Színes, mesebelien változatos formákkal teli világa talán kárpótol a záptojás illatodért. Fából készült ösvényeken eljuthatsz két kilátóba is. Seltún közelében található egy másik több, mint érdekes geotermikus terület. Ez egy szellemről kapta a nevét. Gunnuhver iszapmedencéjénél a gőz itt olyan hatalmas, hogy akár el is tévedhetsz benne. Igazán zabolázatlan vidék: a gyakori földrengések miatt hatalmas agyagkilövések is megszakítják a fehér ködöt. Igazán földöntúli élmény: körbeburkolva hószínű felhőben, meg-megremeg a lábunk alatt a talaj, közben pöfékel és köpköd Gunnuhver…! Még mindig Reykjavík közelében, Nesjalaugar és a Köldulaugar geotermikus területén ámulhatunk a barna, sárga, narancssárga árnyalatok sokaságától kezdve a legvilágosabb vörös színeken, miközben a geotermikus víz legélénkebb kékje is elvarázsol. A Hverahólmi meleg vízében való fürdés több évtizedes hagyomány. A meleg, tiszta, kénben gazdag, egész évben 38-40 Celsius-fokos vizet Vaðmálahverben az emberek ruhamosásra is használták. Sőt, 1894-ig itt működött Flúðir közösség törvényhozó testülete is. A Secret Lagoon, azaz Gamla Laugin, Izland legrégebbi „uszodája”. A Flúðir melletti Hverahólmi geotermikus területén található. A Vaðmálahver, (Básahver vagy a Litli Geysir) biztosítja teljes egészében a lagúna vízkészletét. Folyamatos a vízpótlás, a teljes kicserélődés 24 óra alatt megtörténik. 1909-ben a Gamla Lauginban tartották az első úszóleckéket a szigeten, egészen 1947-ig. Majd egy hosszú, évekig tartó álom következett, ami 2005-ben ért véget, majd 2014. június 7-én újranyitották.

A Köldulaugar (Hideg hévízforrások) fumarolák és szolfatárák (iszapforrások), társaságában látogatható. Itt inkább barnás és sárgás színű kovasav- és kénlerakódásokat látható. Ezt kis patakokban vörös erek tarkítanak, ami a jelen lévő vasvegyület piros színe. A legismertebb északi geotermikus terület a Hverir/Hverarönd, a Námafjall-hegy mellett. Ez Izland egyik legnagyobb kénes forrásvidéke. A bugyborékoló és sziszegő varázslat mintegy 4 km2 -en terül el. Óriási fumarolák, gőzölgő nyílások miatt az „ Eldhús djölfulsins”, azaz Pokol Konyhája fedőnéven található Angrboða, az óriásasszony turisztikai katalógusában. Krafla területén találjuk meg Leirhnjúkurt (Agyaghegy), a maga gyönyörű, ragyogó geotermikus színeivel.

Igazi planetológiai kaland részese lehetünk, ha erre járunk: mintha holdbéli tájon barangolnánk. Leirhnjúkurban annyi kontraszt van: a vulkán piros, rózsaszín és narancssárga, a geotermikus víz átláthatatlan kék és fehér, a fekete a még mindig füstölgő láva. Számtalan fumarolát és színes, bugyborékoló forró forrás teszi még inkább interplanetárissá az élményt. Holdkőzetek helyett pedig sárga kéngolyókat gyűjthetünk be. A Leirhnjúkur 592 méterrel emelkedik a tengerszint fölé, de ennek csak 50 métere van a föld felett. Ha nem tudnánk, észre sem vennénk, hogy ez egy valódi vulkán! Van egy másik gyönyörű geotermikus terület északon, amely sokkal kevésbé látogatott, mint Hverarönd és a Krafla.

A Þeistareykirt akkor érdemes meglátogatni ha egyedül szeretnél elmerülni a természetben. Ez is egy fumarola-paradicsom szolfatárokkal és agyagmedencékkel. Itt is narancssárga, élénkvörös, fehér és sárga színű a talaj. A szürke iszaptócsák és a földből felszálló füstök titokzatos hangulatot kölcsönöznek ennek a területnek. Mintha valósággá válnának a régi szellemtörténetek. Saudarkrokur várostól északra, a Skagafjordur fjordban található Grettislaug. Itt a víz hőmérséklete egész évben körülbelül 39 °C, bár természetesen az időjárás befolyásolhatja ezt. Grettislaug az egyik leghíresebb izlandi monda, a Grettis Saga főszereplőjéről kapta a nevét. A mese a hatalmas, erős ember életét követi nyomon, aki húsz évig élt törvényen kívüliként Izlandon. Számos hely, ahol állítólag megfordult, az ő nevét viseli. A 20. század elején a fürdő megsemmisült egy viharban. A helyhez kapcsolódó legendák miatt azonban a helyiek úgy döntöttek, hogy 1992-ben újjáépítik. Egy második medence is került ide, ami Jon Eiriksson nevű helybéli után kapta a nevét. Nagy Drangey-szigetre tett túrái miatt a “Drangey Jarlja” becenéven emlegetik. Ölfusvatnslaugarra geotermikus területet átszelő hasadékzónára is a fumarolák és szolfatárok jellemzőek. A Hengill (804 m) kivétel, de körülötte (az északnyugati oldalon nem) számos forró forrás található. A Hengilltől keletre feltörő forró források meglehetősen sok szén-dioxidot tartalmaznak: a vizet felszálló gázbuborékok kavarják, de a csordogáló víz hőmérséklete is csak kb. 70 °C.  A szén-dioxid magmás eredetű. Az intrúziók megszilárdulásakor kerül ki, majd keveredik a talajvízzel. Ilyen a magas hőmérsékletű geotermikus rendszerekben fordul elő. A Hengill lábánál, Ölfusvatnslaugarnál egy nagy tufalerakódást is tanulmányozhatunk. Régebben még gejzírek voltak aktívak errefelé. Nem lehet betelni a sok színnel (az kénes illattal annál inkább…), a tagjainkat kellemesen átmelengető forrásokkal….! Hosszasan járhatnánk még be észak, dél és nyugat döbbenetes formájú geotermikus területeit. Még a Blue Lagoon-ról szó sem volt, pedig a Golden Circle egyik fő állomása… De majd legközelebb elugrunk oda is! Ám esztétikai oldala mellett másik aspektusa is van a sok hőforrásnak. Mint ahogy a jégbarlangok kapcsán már felmerült a fenntarthatóság, így erről most is szót kell ejtenünk röviden.

Izland Európa egyik legszegényebb, tőzegtől és importált széntől függő országából magas életszínvonalú országgá vált. A geotermikus energia helyiségek fűtésére történő felhasználásában úttörő szerepet játszik. A geotermikus erőművek jelenleg az ország teljes villamosenergia-termelésének 25%-át állítják elő. 2014-ben a elsődleges energia-felhasználás nagyjából 85%-a származott hazai megújuló erőforrásokból. A geotermikus források pedig Izland elsődleges energia-felhasználásának 66%-át teszik ki. Izland köztudottan világelső a geotermikus távfűtés alkalmazásában, a háztartások mintegy 9/10-ét geotermikus energiával fűtik.  Míg a jégbe zárt buborékok megszűnésén aggódunk, ez a bio-energia-felhasználás egyfajta reményre adhat okot. Hiszen ha egy ország ennyire komolyan veszi a megújuló erőforrások alkalmazását, akkor Angrboða, az óriásasszony turisztikai katalógusában nemcsak a fumarolák és szolfatárok lesznek benne, hanem Huginn és Muninn, Odin két kísérő hollója is meg-megpihenhet sokáig a gleccsereken is, miután kilenc világon keresztülrepült.

Források:
https://www.researchgate.net/publication/251136570_Introduction_to_the_Nature_and_Geology_of_Iceland
https://notendur.hi.is/oi/Pdf%20reprint%20library/Geology%20and%20geodynamics%20of%20Iceland.pdf
https://www.iceland.is/the-big-picture/nature-environment/geography
https://wakeupreykjavik.com/must-visit-natural-hot-springs-in-iceland
https://nea.is/geothermal/
https://www.re.is/hot-springs-and-pools/
https://www.geologypage.com/2016/05/mudpot.html
https://hiticeland.com/iceland/notes/reykjarfj%C3%B6r%C3%B0ur-and-reykjarfjar%C3%B0arlaug
https://guidetoiceland.is/travel-iceland/drive/krossneslaug
https://icelandtravelguide.is/locations/landbrotalaug-hot-spring/
https://guidetoiceland.is/travel-iceland/drive/eldborg
https://vikingshop.hu/viking_szimbolumok
https://guidetoiceland.is/travel-iceland/drive/mt-esja
https://secretlagoon.is/
https://guidetoiceland.is/connect-with-locals/regina/a-local-s-favourite-geothermal-areas-in-iceland
https://hiticeland.com/places_and_photos_from_iceland/grettislaug
https://en.isor.is/29-olfusvatnslaugar-mineral-springs

Planetology Beszélgetések – Pluto for President

Planetology Beszélgetések címmel régi/új podcasttal jelentkezik a Planetology.hu szerkesztői csapata. A soron következő adásunkban nehéz szívvel emlékezünk Naprendszerünk kilencedik bolygójára. Vagy mégsem? Kiderül a „Pluto for President” című műsorból. Ebben a törpebolygó múltját és jelenét tárgyalja ki Kocsis ERzsó, Kovács Gergő és Rezsabek Nándi. A podcast az Impulzus következő platformján érhető el:

Meteoritkeresés Balatonlellén

Szerző: Rezes Dániel

Október 26-án, kedden 5:15-kor ébresztőm hangjára hűvös hajnalra ébredtem. Korai kelésemnek nem kisebb célja volt, mint elutazni Balatonlellére és ott megtalálni hazánk legújabb, frissen hullott meteoritját. Kiugrottam tehát az ágyamból és egy bő óra múlva már dideregve álltam a kelenföldi vasútállomás peronján a 6:42-es Balaton InterCity-re várakozva…

Schmall Rafael fényképe a „balatoni tűzgömb”-ről

A „balatoni tűzgömb” október 20-án 18 óra 28 perckor húzott át hazánk felett, melyet több kamera is lencsevégre kapott. A nagy fényességű meteor a mérések alapján közelítőleg ÉÉNy-DDK-i irányban haladt, beesési szöge 70 fokos meredekségű volt. A jelenség – több szemtanú beszámolója és szeizmológiai mérőállomás adatai alapján – hangrobbanással is járt. A számítások szerint a légköri áthaladást túlélő és földre hulló kőzetdarab(ok) tömege nem érhette el az 1 kilogrammot. A szórásmező számítását K. Gábor végezte el, aki a deles (UT) és éjfeles (UT) modellek adataival számolva két eltérő szórásmezőt határozott meg egymástól nem messze, Balatonlelle határában. (Jelen cikkben a deles széllel számolt szórásmező „déli szórásmező”-ként, míg az éjfeles széllel számolt szórásmező „északi szórásmező”-ként van feltüntetve.)

…a vonatút végén 8:23-kor nagy kedvvel szálltam le a balatonlellei vasútállomáson. A síneket magam mögött hagyva már a városban is a földre szegeztem tekintetemet, azonban kis idő elteltével rá kellett jönnöm, hogy a városban az utakon aszfaltozás zajlik (ami nem használ annak, ha egy fekete olvadási kéreggel bevont kőzetet keresünk), így inkább a házak és a kertek kerültek figyelmem középpontjába, míg a településen átgyalogoltam.

Érkezésem a balatonlellei vasútállomásra

A város végén lekanyarodva elhagytam a vasút irányába tartó utat és rátértem a szántóföldek és szőlősbirtokok irányába tartó műútra. Itt az út mentén a tárcsázott földek oldalában haladtam szememmel már folyamatosan a felszínt pásztázva, közben egy-egy kisebb földterületre is betértem, ahol térdmagasan álltak a levágott kukoricaszárak. Utam során többször is kereszteztem a szórásmező középvonalát és a számolt terület tágabb környezetében is jártam. A kutatást nehezítette, hogy a házak, zárt kertek, szőlőbirtokok és a szórásmező nyomvonalával nagy szögben telepített szőlőültetvények sorai miatt nem lehetett a feltételezett szórás vonalán haladni. A déli szórásmező DNy-i végén található szántóra érve, az M7-es autópálya mellett több időt töltöttem a kereséssel, majd visszaindultam az északi szórásmező irányába.

Az általam bejárt útvonal (vörössel) és a számított szórásmezők középvonalai (kékkel)
A déli szórásmező DNy-i vége az M7-es autópálya felüljárójával
Szőlőültetvények a déli szórásmező területén
A két számított szórásmező között elterülő hatalmas, tárcsázott földterület
Legelő az északi szórásmező területén
Szarvasmarhák legelnek az északi szórásmező területén. Itt hatalmas területen villanypásztor akadályozta a továbbhaladást
Magányosan álló fák az északi szórásmező területén található legelőn

A két számított szórásmező között található terület átnézése reménytelinek tűnt, mivel a két szórásmező számítása két eltérő szélértékkel valósult meg, a jelenség pedig a két időpont között történt. Így az ezen a területen található, már kiforgatott krumpliföldön is jelentősebb időt töltöttem fel-alá járva. A hátrahagyott burgonyán kívül itt sem találtam meg a keresett darabokat, így továbbhaladtam a Balaton irányába.

Teknőspáncél a legelőn, melyből lakója már régen „kiköltözött”
Az egyik „találat” a legelőn. Első pillanatra megörül az ember, de kézbe fogva egyből kiderül az igazság…

Az északi szórásmező alapvetően más tereppel jellemezhető, mint a déli. Itt legnagyobb részben legelők találhatóak, melyeken szarvasmarhák élvezik a legelészést, miközben megcsodálják az odatévedt meteoritvadászt. Sajnos a jószágokat hatalmas területen villanypásztorral kerítették körül, mely megakadályozta a keresés folytatását, ezért a fennmaradó terület dús, zöld füvén folytattam a kutatást, sajnos kevés sikerrel. Néha megakadt a szemem egy-egy kisebb darab, szürke kőzettöredéken, azonban ezeket kézbe véve egyértelmű volt, hogy azok nem a keresett meteoritfragmentumok. Meglepődtem azonban, amikor a legelő közepén egy teljes teknőspáncélba botlottam.

A borvidékekre jellemző csatos üvegek porcelán dugói
Érdekes alkotás az egyik balatonlellei ház kapubejárójában

Az északi szórásmezőn végezve a vasút irányába kitérővel mentem, és újra átvágtam olyan területeken, melyeken már jártam, hátha keresztezik egymást útjaink az áhított meteorittal. Ez sajnos nem így történt, azonban csüggedésre nincs okom, mivel az időjárás kegyes volt hozzám a 16 kilométeres túra megtételéhez, kellemes, napfényes utam volt a nap folyamán. Emellett a borvidékekre jellemző olyan tárgyakat találhattam, mint a csatos üvegek porcelán dugói és megtekinthettem a településen eldugott érdekes, egyedi alkotásokat is.

Források:
[1] https://meteorlaboratory.blogspot.com/2021/10/balatoni-tuzgomb.html
[2] https://meteorlaboratory.blogspot.com/2021/10/a-balatoni-tuzgomb-feltetelezett.html

A Chassigny meteorit

Szerző: Szklenár Tamás

A vörös bolygóból becsapódás által kiszakadt, majd a Föld pályáját keresztező anyagok közül az egyik legkülönlegesebb a Chassigny szerkezete. A eredeti marsi meteorit család (SNC) névadói, a Shergotty és a Nakhla mellett ez adta a harmadik alaptípust, habár hullása ennek történt legkorábban. A Shergotty és Nakhla hullásáról, illetve a meteoritok anyagszerkezetéről korábbi cikkeinkben találhatnak olvasóink információkat. Ebben az írásban áttekintjük az egyik legritkább marsi meteorit típus névadójának történetét.

1815. október 3-án, délelőtt 8 óra környékén egy fényes tűzgömb szelte át az égboltot Franciaország Chassigny települése felett. Többen lövésekhez hasonlatos hangokat hallottak, amely az űrből érkező nagyobb méretű anyagdarabok szétrobbanása, fragmentálódása során keletkezik. Igen látványos nappali jelenség lehetett ez a tűzgömb, de még fontosabb, hogy az eredeti anyag egy kicsiny része túlélte a bolygónk légkörében megtett pusztító utazást és több darabja a felszínre hullott. Az egyik szőlőültetvényen dolgozó munkás látta is, ahogy tőle néhány száz méterre a talajba csapódnak kőzetdarabok, amelyek összegyűjtésére meg is indultak a környékbeliek. Langres település orvosa, Pistollet is hallott az eseményről és a hullás után két nappal a helyszínre érve megkezdte a további darabok utáni szervezett kutatást. Feltételezte, hogy az általa összegyűjtött mintegy 4 kilogrammnyi mintának legalább kétszeresét szedték össze a környékbeliekkel együtt, de ezek később teljesen a feledés homályába vesztek. Továbbá sajnálatos, hogy az eredetileg általa összegyűjtött anyagdarabokból mára mindösszesen 570 gramm maradt fenn.

A három főcsoport névadói a bécsi Természettudományi Múzeumban: Chassigny (1815, Franciaország; chassignitek), Shergotty (1865, India; shergottitok), Nakla (1911, Egyiptom; nakhlitok); mellettük a legnagyobb, 18 kg-nyi össztömegű Zagami (1962, Nigéria) egy darabja; valamint az ugyanezen fizikai paraméter tekintetében második helyezett, emblematikus Tissint (2011, Marokkó) – Rezsabek Nándor felvétele

A legnagyobb megmaradt töredékek neves múzeumi gyűjtemények részét képezik, így megtekinthetőek a Bécsi Természettudományi Múzeumban, illetve a Smithsonian gyűjteményben is. A Chassigny az első feljegyzett marsi meteorit hullás, habár természetesen eredetére csak később derült fény. Anyagösszetételét részletesen megvizsgálták, a jelenlegi mérések szerint mintegy 11 millió évvel ezelőtt szakadhatott ki egy marsi becsapódást követően és hagyta el végleg a vörös bolygó környezetét. Anyaga leginkább vasban gazdag dunit (Fo86), amely nagyrészt olivinből áll, egészen pontosan 91.6% olivin, 5% piroxén, 1.7% plagioklász, 1.4% kromit, illetve 0.3% átolvadt anyag (Prinz et al. 1974). Ez teszi igazán különlegessé a másik két névadó marsi meteorithoz képest, mivel a Chassigny anyaga határozottan más típusú, a Mars köpenyének mélyéből származik, sokkoltsága is lényegesen kisebb, mint például a shergottit típusú marsi meteoritokénak. A róla elnevezett chassignitek csoportja az egyik legritkább marsi meteorit típus. Cikkünk megjelenésekor mindössze 3 ilyen osztályba sorolt marsi meteoritról tudunk, ezek a Chassigny mellett az NWA 2737 és az NWA 8694. Előbbi katalógusban szereplő talált össztömege 611 gramm (9 darabra törve találták meg), míg a másik tömege mindössze 54.8 gramm, mindkettőt Marokkóban találták 2000-ben, illetve 2014-ben.

A Chassigny kevés megmaradt anyagmintája (ezek töredékek és vékonycsiszolatok) a múzeumok méltán féltett kincse, emiatt igen ritka – lényegében szinte elérhetetlen – a  magángyűjtők körében. Rendkívüli esetben fel-felbukkan egy-két picike „mikró”-nak nevezett porszemecske, amelyre szinte azonnal lecsapnak a figyelmes magángyűjtők. Záró képünk e cikk írójának gyűjteményi képe, amelyen egymás mellett láthatóak a marsi SNC meteoritok névadói.

A három fő marsi meteorittípus: a Shergotty, a Nakhla és a Chassigny – a Szerző felvétele

Források:

https://www.lpi.usra.edu/meteor/metbull.php?code=5331
https://www-curator.jsc.nasa.gov/antmet/mmc/chassig.pdf
https://www2.jpl.nasa.gov/snc/chassigny.html
https://en.wikipedia.org/wiki/Chassigny_(meteorite)
https://rezsabeknandor.blogspot.com/2019/01/nevezetes-marsi-meteoritok-becsben_12.html

Ismerős idegenek – avagy Naprendszerünk a Science Fiction univerzumában – VI. rész

Szerző: Ivanics-Rieger Klaudia

Bevezető

Számtalan lehetőségünk van arra, hogy megismerjük a Naprendszerünket. Elég csak kinyitnunk egy tudományos könyvet, átkapcsolni a tévét egy ismeretterjesztő csatornára vagy követni egy ismeretterjesztő oldalt az interneten, esetleg ilyen ismertető videókat nézni. A következő cikksorozatban azonban a Naprendszert egy új oldaláról ismerhetjük meg. A sorozat a tudományos fikció világába kalauzol el minket. Égitestről égitestre haladva ismerhetjük meg, hogy az adott objektum miként jelenik meg a sci-fikben, a könyvek lapjain csak úgy, mint a mozivásznon. Elsősorban azokra a művekre koncentráltam, amik a hazai science-fiction rajongók körében jól ismertek. Akik már látták, olvasták őket, azok számára nyilván ismerős a terep, akik még nem, azoknak remélem, sikerül kedvet csinálni. Utazásunk során belülről kifelé haladunk, a belső bolygókkal kezdjük és a Naprendszer határán fejezzük be, s közben felfedezzük ismerős égitestjeink idegen oldalát.

A Naprendszerről szóló korai szakirodalom a XVII. századig visszanyúló tudományos spekulációk nyomán azt feltételezte, hogy minden bolygó saját őshonos életformának ad otthont, emellett gyakran feltételezik, hogy lakói antropomorfok. Ezeket az elképzeléseket ma bolygóromantikának hívjuk. A tudomány fejlődésével aztán a sci-fik is igyekeztek lépést tartani. Míg először csak a holdutazás foglalkoztatta őket, a 20. századtól megjelent a Mars kolonizálása és/vagy terraformálása, s az élet lehetőségeit is áthelyezték a gázóriások egyes holdjaira (mint például az Europa és az Enceladus).

Pluto és holdjai, üstökösök, mély-ég objektumok, csillagok, exobolygók…

Miután végigmentünk a Naprendszer bolygóin és az aszteroida-övezeten, még rengeteg égitest és objektum van, melyek azért szerepet játszanak egy-egy műben.

Kezdjük először a Neptunuszon túli objektumokkal. A múltban e terület tudományos-fantasztikus környezetként való felhasználását a Plutóra korlátozták, tekintettel annak viszonylag korai felfedezésére. Ebből az időből azonban nem találunk magyar vonatkozásokat.

A Pluto leginkább viszont a modern kori animációs sorozatokban tűnik fel. A Futurama-ban például pingvinek élőhelyeként emlegetik. A Rick and Morty című sorozatban már nagyobb szerepet kap: Jerry szerint a Pluto ugyanis még mindig bolygó (holott 2006-ban törpebolygóvá minősítették). E kijelentés hatására a plutóiak az égitestre viszik őt és Mortyt, ahol hősként és hírességként kezelik őket. Sőt, el kell hitetniük a polgárokkal, hogy a Pluto még mindig bolygó, hogy így tovább bányásszák a magjából a plutóniumot.

Még a Naprendszeren belül maradva beszéljünk kicsit az üstökösökről. Ezek mindig nagy hatást gyakoroltak az emberekre, rengeteg mítosz vagy éppen vallási csoport, szekta kapcsolódik hozzájuk. Jules Verne: Hector Servadac című regényében kiderül, hogy a Föld néhány jelentéktelen darabját a Gallia fantázianevű üstökös vonzotta magához, s szereplőinknek tulajdonképpen e darabokon kell túlélniük, illetve megtervezni visszatérésüket a Földre. Arthur C. Clarke 2061 Űrodisszeia folytatásregényében ugyan csupán mellékesen látogatják meg a Halley-üstököst, a regény azonban azért kapta e címet, mert az üstökös valóban ekkor fog visszatérni.

Ezek után térjünk át a mély-ég objektumokra. Közülük talán az egyik leglátványosabbak a galaxisok. Ezekből a közelsége és szabad szemmel való láthatósága miatt a legnépszerűbb az Andromeda-köd. Talán kevesen tudják, de A Galaxis Őrzői című Marvel-filmek itt (és nem a saját galaxisunkban) játszódnak.

Egy másik, kevésbé ismert társa a Pegazus-galaxis. A science-fiction világában itt játszódik a Csillagkapu: Atlantis című sorozat. A Nagy Magellán-felhő ugyan a déli égbolton látszódik, de mivel igen látványos szabad szemes objektum, előszeretettel jelenik meg sci-fikben. A Marslakó A Mostohám sci-fi vigjáték címadó szereplője nem a Marsról, hanem éppen e felhőből érkezett a Földre, hogy azt elpusztítsa. A Marvel-univerzumban ez ad otthon a Kree Birodalomnak, akikkel például a Marvel Kapitányban találkozhatunk.

Folytassuk a csillagködökkel: ezeket általában sci-fi filmek és sorozatok egyes jeleneteinek hátterében láthatjuk, egyszerűen azért, mert jól mutatnak például a parancsnoki hídról… A Lófej-köd azonban helyszínként is szolgál Isaac Asimov Csillagok, akár a por című regényében, ahol egy fiktív bolygót találnak a köd belsejében. Ugyanide lyukadnak ki Douglas Adams: a Galaxis útikalauz stopposoknak regénysorozatában.

A mély-ég objektumok után vizsgáljuk meg a csillagokat, illetve az azok körül keringő égitesteket és -rendszereket, vagyis az exobolygókat. Amikor a Naprendszer bolygóinak elszállt a varázsa, a sci-fi szerzők hamar más csillagok felé fordították a figyelmüket. Igazából ez már a 20. század elején megjelent, de igazán akkor vált népszerűvé, mire feltérképeztük a Naprendszert és rájöttünk, hogy (rajtunk kívül) nem található benne intelligens élet…

Az első említésre méltó csillag az Ophiuci-36. Ez egy hármas csillagrendszer 19,5 fényévnyire innen a Kígyótartó (Ophiocus) csillagképben. Frank Herbert Dűne-sorozatában e létező csillag körül kering az általa kitalált, fiktív bolygó, a Giedi Prime, amely a Harkonnenek hazája. A következő csillag az Eridani-40, amely szintén egy hármas csillagrendszer az Eridanus csillagképben. Talán a legepikusabb kitalált bolygó kering körülötte, ami pedig nem más, mint a Star Trek univerzumából a Vulcan, Spock otthona. Emellett az Andy Weir tollából nemrég megjelent Hail Mary küldetésben is található körülötte egy Erid fantázianevű bolygó, melyen egy pókszerű idegen faj él. A fantáziabolygó kialakulásához és a rajta megjelenő élethez az író az itt 2018-ban felfedezett szuperföldet, az Eridani-40Ab-t vette alapul.

A következő az Alfa Centauri. Mivel ez az egyik legközelebbi és ezért legfényesebb csillag, gyorsan megragadja a sci-fi szerzők fantáziáját. James Cameron AVATAR című filmjében e csillag körül kering a Polyphemus nevű fiktív gázóriás, melynek van egy szintén kitalált holdja, a Pandora, melyen a cselekmény játszódik.

Stanislaw Lem A Magellán-felhő című regényében a Gaia nevű hajó fedélzetén emberek egy kis csoportja hagyja el a Földet az Alpha Centauri rendszer felé. Majdnem nyolc év utazás után szerves életre utaló jeleket találnak a rendszer egy másik csillaga, a Proxima Centauri körül keringő bolygón. Ez az élet valószínűleg a Centauri rendszer másik bolygójáról származik, a mű végére pedig ki is derül, hogy az Alpha Centauri körül keringő egyik bolygót fejlett civilizáció lakja.

Isaac Asimov Alapítvány és Föld című művében a csillag körül egy óceánnal borított világ, az Alpha kering. Az emberiség utolsó túlélői az itt található, Jamaica-méretű szigeten élnek látszólagos egyszerűségben, a polinéz kultúrákhoz hasonlóan. Az Altair csillag a nagy nyári háromszög része, a Sas csillagkép alfája. Ennek egyik fiktív planétáján, az Altair IV-en játszódik a ma már klasszikussá vált Tiltott Bolygó című sci-fi film. Emellett Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című sorozatában az egész galaxisban az ebben a rendszerben gyártott úgynevezett Altair-dollár az általános fizetőeszköz.

Másik, hasonlóan nagy népszerűségnek örvendő csillag Betelgeuse az Orion-csillagképben. Vörös óriás állapota miatt elképzelhető, hogy szupernóvává válik. Ez történik Robert J. Sawyer Kifürkészhetetlen című regényének végén. Pierre Boulle A majmok bolygója című regényében az ominózus bolygó e csillag körül kering. A Canopus a déli égbolt legfényesebb csillaga a Hajótat (Carina) csillagképben. Ennek harmadik bolygója egy másik klasszikus helyszín, Frank Herbert Dűnéje, az Arrakis.

A Sárkány csillagképben található Chi Draconis körül kering egy, a sci-fi univerzumában szintén közismert fiktív bolygó, a Chi Draconis VII. Ha így nem ismerős, akkor talán a lakóiról, akik Mimbarnak nevezték el. Ők a BABYLON-5 című sorozat egyik fő idegen faja. A Delta Pavonis a déli Páva csillagkép negyedik legfényesebb csillaga. Frank Herbert Dűne-univerzumában e csillag körül kering az Atreides-ház szülőbolygója, az óceánokkal borított Caladan. Az Epszilon Eridani a déli féltekén lévő Eridanus csillagképben található. A már sokszor emlegetett BABYLON-5 nevű állomás e csillag egyik fiktív bolygója, az Epszilon III és holdja körül kering. A Perszeusz csillagkép Omicron Persei nevű csillaga körül kering a Futurama sorozatban az Omicron Persei 8. Itt élnek az omikroniak, akiknek uralkodója rajong a 20. századi sorozatokért és többször borsot tör főhőseink orra alá.

A Tau Ceti a Cet csillagképben található, a mi napunkhoz hasonló, bár kissé melegebb, aktívabb csillag. Éppen ezért elég általános helyszínnek számít a sci-fi univerzumában. Isaac Asimov Acélbarlangok című regényében az itt található legbelső bolygó, a fiktív Aurora volt az emberiség első, a Naprendszeren kívüli telepe. Emellett ebben a rendszerben tér magához Andy Weir főhőse, Ryland Grace a Hail Mary küldetés elején. A Tau Ceti azonos nevű bolygóján játszódik a Barbarella című 1968-as sci-fi. A Vega a nyári égbolt egyik legszembetűnőbb csillaga, a nagy nyári háromszög egyik alkotója és a Lant csillagkép alfája. Éppen ezért hamar megragadja az alkotók fantáziáját.

A magyar musicalek világába is bekerült, ugyanis a Padlás-ban a szellemek innen várják és Rádiós illetve a robotja maga is innen észlel egy rádióüzenetet („Líra Vega irányából”), aki maga a Révész lesz, aki átviszi a szellemeket az örök szépség csillagához, a Vegához. Isaac Asimov Alapítvány-sorozatában a Vega a Galaktikus Birodalom egyik fő központja és leggazdagabb tartománya. Carl Sagan Kapcsolat című regényében a Vega az a csillag, ahonnan a földönkívüliek által küldött jelet észlelik. A Zéta Reticuli a déli Háló (Reticulum) csillagképben található. Ez egy olyan csillag, mely szintén egy nagyon epikus helyszínnek ad otthont. A körülötte keringő fiktív LV-426 nevű bolygóról származnak ugyanis az Alien-ek. A Zéta Tucanae a szintén déli csillagkép, a Tukán egy csillaga. A BABYLON-5 című sorozatban a fiktív Zéta Tucanae III Kentauri Prime néven is ismert, vagyis a kentauriak szülőhazája és a birodalom központi bolygója.

Az izgalmas exobolygó-kutatás során a csillagászok rengeteg, más csillagok körül keringő égitestet, sőt, azok rendszerét fedezték fel. Egy-egy ilyen felfedezés pedig igencsak hajlamos meglendíteni a sci-fi szerzők fantáziáját. Például A farkas gyermekei című sorozat a Kepler-22b-n játszódik, ami a Hattyú csillagképben, a Kepler-22 nevű csillag körül kering. A sorozatban az emberi faj egy lehetséges új bölcsőjeként szolgál.