A 16 Psyche planetológiája

Szerző: Balogh Gábor

A Psyche kisbolygót 1852. március 17-én fedezte fel Annibale de Gasparis Nápolyban. Psyche-ről (Ψυχή), az emberi lelket megszemélyesítő mondabeli királylányról kapta a nevét. Átmérője 278×232× 164 km, a 12 legnagyobb tömegű kisbolygó egyike, legnagyobb az M típusúak, a fémes kisbolygók között.

Fantáziarajz a Psyche kisbolygóról. Forrás: Maxar/ASU/P.Rubin/NASA/JPL-Caltech

Ami egyedülállóvá teszi ezt az égitestet, az a keletkezése utáni története, hiszen egy olyan, erdetileg mintegy 500 kilométer átmérőjű, a Vestához hasonló protoplanétáról, törpebolygóról van szó, mely ütközések során elvesztette kérgét és köpenyét, hátrahagyva a protoplanéta lehámozott vasmagját (1). Tömege 2.41×10^19 kg, sűrűsége csaknem 4 g/cm3 (2).

A Psyche kisbolygó a Very Large Telescope felvételén. Forrás: ESO/LAM/Wikipedia; CC BY 4.0

Földi elemzése azt mutatja, hogy alakja szabálytalan. Hatalmas tömeghiány van az egyenlítő közelében, mely a Vesta Rhestailvia kráterére emlékeztet. A déli pólus közelében két további kisebb (50–70 km átmérőjű) kráterszerű mélyedés is található (3).

Hatalmas tömegű vasról és egyéb fémekről van szó tehát. Az amerikai Forbes üzleti magazin 1×10^15 dollárra becsüli az értékét (4). Természetesen ez az érték a hipotetikus, de jól jelzi esetleges jövőbeli anyagi értékét, amennyiben ez az ásványkincs kiaknázható lesz. Tudományos szempontból is rendkívüli fontossággal bír. A NASA Psyche küldetése 2022-re tervezett, kilövése egy SpaceX Falcon Heavy rakétával fog történni, várhatóan 2026 januárjában érkezik majd meg a kisbolygóhoz (5).

Jelenlegi megfigyelések azt mutatják, hogy a Psyche fém-piroxén összetételű. Ez, és mért sűrűsége egyaránt összhangban van a mezosziderit meteoritokkal (≈ 4,25 g/cm3) és a Steinbach meteoritokkal (≈ 4,1 g/cm3) (6, 7). Felszínének mintegy 90%-a fémes (vas és nikkel), 10%-a szilikátos kőzet, mely 6% ortopiroxént tartalmaz (8, 9).

A Bondoc meteorit. Forrás: Wikipedia

További érdekesség, hogy a NASA Mauna Kea-i NASA IRTF teleszkópja 2016 októberében hidroxil-ionokat talált az aszteroida felszínén, melyek vízjégre utalhatnak. Mivel úgy tudjuk, hogy a Psyche száraz körülmények között képződött, víz jelenléte nélkül, a hidroxil-ionok bizonyára jeges planetezimálok, üstökösök segítségével érhették el a Psychét (10, 11)

A Steinbach meteorit. Forrás: Wikipedia; CC BY-SA 4.0

Kialakulása és további sorsára vonatkozó hipotézisek szerint tehát az eredeti, 500 kilométer átmérőjű protoplanétát ért, legalább három, hatalmas impakt esemény lecsupaszította a kérgét és a köpenyt. A megmaradt fémes magot vékony szilikátos mezosziderit réteg borítja. Planetológiailag ebben az esetben a Psyche analóg lenne a Merkúrral, mely szintén elvesztette külső rétegeit (12).

A mezoszideritek vitathatatlanul a differenciált meteoritok egyik legrejtélyesebb csoportja. A mezoszideritek nagyjából azonos arányú Fe-Ni fémből és szilikátokból álló breccsák. A pallazitokkal ellentétben, ahol a szilikátok mély köpenyi eredetűek, a mezoszideritekben lévő szilikátok bazaltos, gabbrós és piroxenites összetételűek (13), hasonlóak a Vestai eukritokhoz. A mezoszideritek fémösszetétele egyforma, ami arra utal, hogy a fém olvadt volt, amikor a szilikátokkal keveredett (14). Számos innovatív modell megpróbálta megmagyarázni a kéreganyag és a protoplanéta magjának fémes keverékét (15), ezek a modellek olvadt planetezimálok nagy, differenciált aszteroidák felszínére gyakorolt hatását kutatják (16, 17) kis sebességű impakt esemény keretében.

A mezoszideritek másik szokatlan jellemzője a nagyon lassú metallográfiai hűlési idő (18, 19). Ez arra utal, hogy a mezosziderit szülőégitestnek nagynak kellett lennie. A mezoszideritek fiatal 39Ar-40Ar kora (3,95 milliárd év) szintén ezt igazolja (20), valamint a tény, hogy sok mezosziderit esetében tapasztalták metamorfizmus jeleit. Ez a változás elsősorban hő és nyomás hatására következik be.

Sok jel arra mutat tehát, hogy a mezoszideritek szülőégiteste a Psyche kisbolygó (25) – ez azonban további kérdéseket vet fel. Hol van a hatalmas impakt esemény által létrehozott Psyche kisbolygócsalád, miként ezt a Vesta esetében tapasztaljuk? (21, 22). A mezoszideritek oxigén-izotópos elemzései azt mutatják, hogy ezek a Vestai eredetű HED meteoritokkal (Howardit-Eukrit-Diogenit) kapcsolatosak, vagy esetleg egy olyan másik szülőégitestről, mely a Vesta környezetében alakult ki a szoláris ködben (23, 24). A Psyche kisbolygó jelenlegi átlagos naptávolsága 2,921 CSE, a Vestáé pedig 2,362 CSE.

A Dhofar 007 eukrit polimikt breccsa (26) durvaszemcsés gabbrós klasztere például arról tanúskodik, hogy eredetileg kumulált kőzet volt, amely az anyaégitest kérgében kristályosodtak ki, tehát kétlépcsős utókristályosodási folyamaton ment át: gyors lehűlés magas hőmérsékleten és lassú lehűlés alacsonyabb hőmérsékleten. Ez utóbbi a mezoszideritekhez hasonló ütem. Ez a kétlépcsős hőtörténet és a mezoszideritek fémes részeihez hasonló sziderofil elemek relatív bősége arra utalhat, hogy a Dhofar 007 meteorit egy mezosziderit-zárvány (27).

Sok a fehér folt tehát a Psyche kialakulása és későbbi fejlődése, valamint a mezoszideritek eredete körül. A NASA 2022-es küldetése remélhetőleg a kérdések egy részére választ fog adni, de erre 2026-ig, a szonda megérkezéséig várnunk kell.


Források:

  1. Elkins-Tanton, L.T.; Asphaug, E.; Bell, J.; Bercovici, D.; Bills, B.G.; Binzel, Richard P.; et al. (March 2014): “Journey to a Metal World: Concept for a Discovery Mission to Psyche”, https://www.hou.usra.edu/meetings/lpsc2014/pdf/1253.pdf
  2. Viikinkoski, M.; Vernazza, P.; Hanuš, J.; Le Coroller, H.; Tazhenova, K.; Carry, B.; et al. (6 November 2018). “(16) Psyche: A mesosiderite-like asteroid?” https://www.aanda.org/articles/aa/pdf/2018/11/aa34091-18.pdf
  3. Hanuš, J.; Viikinkoski, M.; Marchis, F.; Ďurech, J.; Kaasalainen, M.; Delbo’, M.; Herald, D.; Frappa, E.; Hayamizu, T.; Kerr, S.; Preston, S.; Timerson, B.; Dunham, D.; Talbot, J. (2017). “Volumes and bulk densities of forty asteroids from ADAM shape modeling”, https://www.aanda.org/articles/aa/pdf/2017/05/aa29956-16.pdf
  4. NASA Will Reach Unique Metal Asteroid Worth $10,000 Quadrillion Four Years Early, https://www.forbes.com/sites/bridaineparnell/2017/05/26/nasa-psyche-mission-fast-tracked/?sh=3efc908d4ae8
  5. The Psyche mission, https://www.jpl.nasa.gov/missions/psyche
  6. Bondoc meteorite, https://www.lpi.usra.edu/meteor/metbull.php?code=5103
  7. Steinbach meteorite, https://www.lpi.usra.edu/meteor/metbull.php?code=23722
  8. Mission to a Metallic World: A Discovery Proposal to Fly to the Asteroid Psyche. Future Planetary Exploration
  9. Callahan, Jason (30 March 2015). “Discovery lives”, https://www.thespacereview.com/article/2722/1
  10. Atkinson, Nancy. “Pure Metal Asteroid Has Mysterious Water Deposits”. Universe Today, https://www.universetoday.com/131738/pure-metal-asteroid-found-with-mysterious-water-deposits/
  11. Takir, Driss; Reddy, Vishnu; Sanchez, Juan A.; Shepard, Michael K.; Emery, Joshua P. (2016). “Detection of water and/or hydroxil on asteroid (16) Psyche”. The Astronomical Journal. 153 (1): 31., https://arxiv.org/abs/1610.00802
  12. Asphaug, E.; Reufer, A. (2014). “Mercury and other iron-rich planetary bodies as relics of inefficient accretion”. Nature Geoscience. 7 (8): 564–568., https://ui.adsabs.harvard.edu/abs/2014NatGe…7..564A/abstract
  13. Assessment of the Mesosiderite-Diogenite Connection and an Impact Model for the Genesis of Mesosiderites, https://www.hou.usra.edu/meetings/lpsc2014/pdf/2554.pdf
  14. Compositions of large metal nodules in mesosiderites: Links to iron meteorite group IIIAB and the origin of mesosiderite subgroups, https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/0016703790901347
  15. Impact versus internal origins for mesosiderites, https://agupubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/abs/10.1029/JB088iS01p0B257
  16. Evolutionary History of the Mesosiderite Asteroid: A Chronologic and Petrologic Synthesis, https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0019103583710183
  17. Formation of mesosiderites by low-velocity impacts as a natural consequence of planet formation, https://www.nature.com/articles/318168a0
  18. Thermal and shock history of mesosiderites and their large parent asteroid, https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/001670379600110X
  19. The metallographic cooling rate method revised: Application to iron meteorites and mesosiderites, https://onlinelibrary.wiley.com/doi/pdf/10.1111/j.1945-5100.2001.tb01815.x
  20. Bogard and Garrison, (1998): 39Ar-40Ar ages and thermal history of mesosiderites. Geochim. Cosmochim. Acta, 62, 1459-1468.
  21. Davis, D. R.; Farinella, Paolo & Francesco, M. (1999). “The Missing Psyche Family: Collisionally Eroded or Never Formed?”. Icarus. 137 (1): 140., https://ui.adsabs.harvard.edu/abs/1999Icar..137..140D/abstract
  22. Fugitives from the Vesta family, https://ui.adsabs.harvard.edu/abs/2008Icar..193…85N/abstract
  23. Chronological Evidence for Mesosiderite Formation on Vesta, https://www.hou.usra.edu/meetings/metsoc2019/pdf/6242.pdf
  24. New enclaves in the Vaca Muerta mesosiderite: Petrogenesis and comparison with HED meteorites, http://adsabs.harvard.edu/pdf/1991AMR…..4..263K
  25. 16 Psyche: A mesosiderite-like asteroid? https://www.aanda.org/articles/aa/full_html/2018/11/aa34091-18/aa34091-18.html
  26. Dhofar 007, https://www.lpi.usra.edu/meteor/metbull.php?code=6706
  27. Yamaguchi, A., Setoyanagi, T., & Ebihara, M. (2006). An anomalous eucrite, Dhofar 007, and a possible genetic relationship with mesosiderites. Meteoritics & Planetary Science, 41(6), 863-874.

Gustav Holst planetológiája

Szerző: Kovács Gergő

Lehet-e megzenésíteni az egyes bolygókat, dallamba önteni azt, amit az egyes planétákról kollektív módon gondolunk/érzünk? Továbbá bebizonyítani azt, hogy a klasszikus zene erre a legalkalmasabb? Gustav Holst (1874-1934) angol zeneszerzőnek sikerült, mégpedig 1918. szeptember 29-én a londoni Queen’s Hall-ban. A zenészcsaládból származó, német-skandináv felmenőkkel rendelkező Holst egy Spanyolországba tett kirándulás során kapta az ihletet egy asztrológiával foglalkozó ismerősétől a bolygókról szóló kompozíció elkészítésére [1]. Bár az eredeti koncepció asztrológiai indíttatású volt, néhány motívum arra enged következtetni, a szerző máshonnan is gyűjtött információkat az egyes égitestekről. A következőkben, döntően a saját benyomásaim által született elemzés jön Gustav Holst – The Planets hét részes szvitjéről.

Mars – “A háború hozója”

Hogy miért ő az első a bolygók sorában, miért cserélt helyet a Merkúrral, rejtély, az azonban tagadhatatlan, hogy (és akár ez is lehet a fő ok) a Mars kezdete, az egyszerű ismétlődő ritmusok (melyet szaknyelven ostinato-nak hívnak) [2] tökéletes kezdést adnak nemcsak ennek a résznek, de a teljes sorozatnak is. Mintha kardok és pajzsok ritmikus, az ellenséget megfélemlítő egymáshoz csapását hallanánk. Vagy épp fegyverropogást. A bolygót vörösre színező vas-oxid miatt az emberiség évezredek óta a háborúval és vérontással asszociálta a bolygót. Holst-nak ebben a műben sikerült megalkotnia minden birodalmi induló, minden háborús zene ősatyját: sokak szerint a későbbi, nagy sikerű filmek/filmsorozatok harci indulói mind-mind a Mars “utódai“.

Vénusz – “A béke hozója”

Ebben a remekműben a szépség és a béke tökéletesen feloldódnak egymásban. A biztonság, a nyugalom, a női szeretet keltette bölcsőmeleg kivonata. A mű megalkotásának idejében a Vénuszt a Föld ikertestvérének tekintették, feltételezve, hogy ott is virágzik az élet, esetleg még hozzánk hasonló, intelligens létformának is otthont ad a bolygó. Csak a XX. sz. második felében kezdett fény derülni arra, hogy a Vénusz teljesen élettelen, kopár, forró világ, ahol a megszaladt üvegházhatás miatt 450 Celsius fokos forróság tombol a planéta egészén, beleértve a sarkokat és az éjszakai oldalt is; mindennaposak a savas esők és a légnyomás a földinek a 92-szerese, annyi, mint bolygónk óceánjainak vízszintje alatt egy kilométer mélységben.

Merkúr – “A szárnyas hírnök”

A Merkúr, ahogy a zeneszám címe (“A Szárnyas Hírnök”) is sugallja, a görög/római mitológiából kapott ihletet. A hellén mondavilágban Hermész (a római Mercurius), az istenek hírvivője, kit szárnyas csizmái repítettek útján, pásztorként pedig síppal terelte nyájait. E két motívum szépen észrevehető a műben: a Merkúrt hallgatva mintha egy apró, fürge madár röpködne sebesen körülöttünk, amit szinte csak egy-két pillantás erejéig látunk meg, majd szökken is tovább. A bolygó az égen pont ilyen: tünékeny, a Nap közelsége és gyors keringése miatt nehezen megpillantható. Csak napnyugta után vagy napkelte előtt van esély a megpillantására, kizárólag jól látható horizont mellett, akkor is csak egy-két hétig. Ha az időjárás is kegyes hozzánk.

Jupiter – “A vidámság hozója”

Elérkeztünk a legnagyobb tömegű bolygóhoz, a planéták királyához, a Jupiterhez! Az antik mitológiában betöltött főisteni pozícióját a Jupiter dallamai tökéletesen visszaadják, hatalmat, erőt, magabiztosságot, továbbá jókedvet és vidámságot sugároznak. A vonósok szapora munkája talán a bolygó igen gyors forgására utalhat, az ünnepélyes dallamok, dobok, rézfúvósok pedig tudtunkra adják: a leghatalmasabb, legnagyobb tömegű, holdak legnépesebb családjával rendelkező égitesttel van dolgunk, melynek gravitációs ereje alól semmi sem vonhatja ki magát a Naprendszerben. A Jupiter ki is érdemli mindezt: tömege két és félszerese a Naprendszer többi bolygója együttes tömegének, továbbá ha a többi bolygót egybegyúrnánk, sem kapnánk akkora égitestet, mint a Jupiter.

Szaturnusz – “Az öregkor hozója”

Ha a Jupiter a bolygók főistene, akkor a Szaturnusz a főisten apja, egy sokkalta hatalmasabb entitás, nemcsak a görög/római mitológiában, hanem itt is. Már az első néhány hang, az eddig hallott legepikusabb nyitány rögtön egyértelművé tette, ha lehetne egyfajta hatalmi sorrendet felállítani az egyes bolygók között, akkor a Szaturnusz “személye” jóval a Jupiter fölött állna. Az első két perc periodikusan ismétlődő hangjai mintha egyfajta órajárást szemléltetnének, az idő múlását, mely motívum többször vissza is tér.

A zene lassan, szinte észrevétlenül “erősödik be”, hogy a mű közepe tájékán, továbbra sem veszítve emelkedettségéből, megmutassa, mekkora erővel is bír. A csúcspontján pedig megkondul a “harang“, mely jelképezhet temetést, de lehet egyfajta utolsó figyelmeztetés is. Akár mindkettő. Ez a rész magáról az időről szól, a jellegzetes zenei minta pedig már a mű elején ott volt. Nem lehet véletlen, hogy ennyire az időt és annak múlását juttatja eszünkbe ez a dallam, hiszen a római mitológiában Szaturnusz istent az idő jelképének tekintették, görög megfelelője, Kronosz (a görögök a mai napig így hívják a Szaturnuszt!) isten neve pedig ott van szinte minden, idővel kapcsolatos fogalomban. Az már csak hab a tortán, ha arra gondolunk, a Szaturnusz “mindössze” 100 millió éves gyűrűje csupán egy pillanat a bolygó életében…

Ahogy a mű elején, úgy a végén is az idő múlása jön velünk szembe. Mintha csak egy metronóm csendülne fel, azonban a hangulat itt már közel sem sötét és alvilági, inkább egyfajta megkönnyebbülést hozó.

Uránusz – “A mágus”

Amilyen a neve, olyan a zenéje maga. Valóban mintha egy mágus dala lenne. Szinte kiszámíthatatlanul pattog különböző végállapotok közt, mintha felül állna a Naprendszer törvényein és pimaszul kacagva körbetáncolna minden más bolygót. Szinte érezni belőle a humort, különcséget és furcsaságot, de az Uránusz valóban furcsa: forgástengelyének hajlásszöge (97,77 fok) miatt kilóg a bolygók sorából, e “rendellenessége” miatt pedig 21 éves évszakok váltják egymást a bolygón. Pályáját pedig a Neptunusz 1846-os felfedezéséig (e planéta okozta/okozza az Uránusz pályazavarait) a csillagászok nem tudták megbízható pontossággal előrejelezni.

Neptunusz – “A misztikus”

A sorozat talán legjobban sikerült, ugyanakkor a legnehezebben emészthető darabja. A mű megkomponálásának idejében (1914-1916) erről, mint Naprendszerünk “határ-égitestjéről” még igen keveset tudtak. Csak a Voyager-2 hozta kissé közelebb számunkra a Neptunuszt, mikor 1989-ben elhaladt a gázóriás mellett. Addig pedig maradt a tény, hogy bár Galilei távcsövével 1612/1613-ban látta az égitestet, de csillagnak vélte, felfedezni csak később, 1846-ban fedezte fel Urbain Le Verrier francia matematikus, kizárólag a matematika segítségével.

A hangszerek (főleg a hárfa, celeszta és a fafúvósok) választása, a kórus, a dallamok mind-mind hozzájárulnak ahhoz a misztikus légkörhöz, amiben találjuk magunkat. Ez a mű hibátlanul visszaad minden olyan érzést, mely az emberben megfogalmazódhat, nemcsak egy emberi ésszel felfoghatatlanul messze keringő gázbolygóról, de magáról a világűrről is. Végtelen, titokzatos, éteri, és megannyi titkot rejt magában. Gustav Holst-nak e művében sikerült hallható formába önteni azt, aminek a valódi megértésére az emberi elme már kevés…

Mit lehetne összességében írni róluk, túl a fentieken? A Bolygók szvit számos későbbi zeneszerző számos művére lehetett hatással, megannyi motívum, dallamrész fedezhető fel későbbi klasszikusokban. Ez jó eséllyel nem is a véletlen műve, zseniális szerzeménye temérdek későbbi zeneszerzőt ihlethetett meg. De ez így van rendjén. Holst maradandót alkotott. Aki szerint a klasszikus zene unalmas, mindenképp hallgassa meg őket, meg fog változni a véleménye!


Források:

[1] https://www.thehistorypress.co.uk/articles/gustav-holst-and-the-planets/
[2] https://www.britannica.com/art/ostinato

A Ceres törpebolygó planetológiája

Szerző: Balogh Gábor

A Ceres (1), a kisbolygóöv királynője eddig a legkisebb, valamint a Naphoz legközelebbi törpebolygó a Naprendszerben, és az egyetlen, ami a kisbolygóövben található. A 4 Vesta proto-planéta is törpebolygó planetológiailag, az ide való besorolását csak azért nem kapta meg, mert a déli sarkon egy hatalmas becsapódás lerobbantotta anyagának egy részét, és emiatt alakja nem gömbölyű. Ez a besorolás talán változni fog, hiszen a törpebolygók definíciójának része a gömb alak, de ez természetesen az objektum kialakulására és fejlődésére kell, hogy utaljon, nem pedig későbbi sorsára. 

A Ceres törpebolygó. Kép: Wikipedia

A 940 kilométeres, gömb alakú Ceres volt az első aszteroida, amelyet felfedeztek (Giuseppe Piazzi, a palermói csillagászati obszervatóriumában 1801. január 1-jén). Eredetileg bolygónak vélték, de az 1850-es években aszteroidává minősítették, miután számos más, hasonló pályán lévő objektumot is találtak. Később természetesen aszteroidáról törpebolygónak sorolták át. Nevét Ceresről, a földművelés római istennőjéről kapta (2). Tömege a kisbolygóöv mintegy negyedét adja. Eredetileg az ismert aszteroidák körülbelül 75%-át alkotó C-típusú kisbolygók közé sorolták be, tehát a szenes kondritokból álló kisbolygók közé, de átsorolták a C egy alosztályába, a G-típusba (3), miután kőzetei hidratált filloszilikátokat, agyagásványokat tartalmaznak (4), emiatt az UV-tartományban színképe erős abszorpciós vonalakat tartalmaz.

Egy zseniális törvény, ami nem létezik, de gyakran működik.

A Titius-Bode törvény (5,6) „Titius–Bode law” melyet magyarul kicsit árnyaltabban Titius–Bode-szabálynak neveznek, egy empirikus szabály, amely megadja a bolygók hozzávetőleges távolságát a Naptól. Először 1766-ban jelentette be Johann Daniel Titius német csillagász, de csak 1772-től népszerűsítette és pontosította Johann Elert Bode. A szabály működése feltehetőleg a pályarezonanciák hatásával magyarázható, miszerint a bolygók pályarezonanciái olyan területeket hoznak létre, amelyekben nem alakulhatnak ki stabil bolygópályák. Stabil pályák csak a Naptól való bizonyos távolságokra korlátozódhatnak. Titius-Bode szabálya inkább matematikai érdekesség, mint fizikai törvény.

Johann Elert Bode még természetesen azt hitte, a 2,8 csillagászati egység távolságra felfedezett Ceres a hiányzó bolygó, csillagászati jelet is kapott. A problémák akkor kezdődtek, amikor sorra fedezték fel az újabb és újabb égitesteket hasonló pályákon. Be kellett ismerni, hogy ezek nyilvánvalóan nem bolygók, Sir William Herschel 1802-ben nevezte el ezeket az égitesteket aszteroidának, „csillagszerűnek”. Hamarosan meg is született a hipotézis, hogy bár ezek nem bolygók, de talán egy korábbi felrobbant bolygó törmelékei – ez a hipotetikus bolygó a Phaeton nevet kapta (7).

A Földre érkező meteoritok vizsgálata azonban meglepő eredmény hozott. Noha egy kis részük akondrit, tehát differenciált törpebolygóról származik, többségük mégis a Naprendszer eredeti, nyers, ősi anyagából áll, a kondritokból (8, 9). Az ismert aszteroidák többsége a Mars és a Jupiter pályája között kering a Nap körül, kialakulásukkor a Jupiter hatalmas tömege által keltett pályarezonanciák a megszületett planetezimálok 99%-át eltávolította, maradékuk bolygóvá alakulását pedig meggátolta. A kisbolygóöv tehát olyan égitestekből áll, mely nagyrészt a Naprendszer bolygóinak nyersanyaga, olyan kisbolygókból, melyek nem álltak össze egy nagyobb bolygóvá. A Ceres azonban kivétel.

A Ceres planetológiája

Tudjuk, hogy a Ceres nagyméretű, szferoid, nyilvánvalóan differenciált égitest, nem ősi, egyszerű planetezimál. Lehet-e a Ceres olyan felépítésű, mint a Föld és a föld-típusú bolygók vasmaggal, nehéz szilikátos köpennyel és bazaltos kéreggel? Ennek rögtön ellentmond alacsony sűrűsége, ami 2,077 g/cm³. Másik tény, hogy a Vestával ellentétben, a Ceresről nincsenek beazonosított akondritok.

Problémánk nyitja Naprendszerünk kezdeti ásványtana. Noha Naprendszerünk hozzávetőleges összetétele 98% gáz, 1,5% jegek, 0,5% fémek, ezeknek az anyagoknak az eloszlása nem véletlenszerű. A legtöbb gáz nyilvánvalóan a Napban található, a bolygókat, ezek holdjait, valamint a kisebb égitesteket tekintve a Nap közelében a jegek (vízjég, ammónia és metánjég) természetesen nem stabilok, ezek csak a Naptól messze létezhettek, a kőbolygókat alkotó fémek és szilikátok viszont eltűrték csillagunk közelségét. A Naptól való távolság szerint, ahhoz legközelebbi anyagok a fémek, a szilikátok, távolodva tőle a szén, majd a jegek következnek. A Ceres régiójában a fémek már ritkábbak, gyakoribb a szilikát és a szén, differenciációja tehát elegendő fém hiányában nem volt tökéletes, a kevés radioaktív izotóp nem tudta kellően felmelegíteni az égitestet.

De nézzük csak mit talált a Dawn szondája (10, 11), mely 2015 tavaszán állt pályára a törpebolygó körül. A Ceres gravitációjára és domborzatára vonatkozó információk alapján ki lehet jelenteni, hogy Ceres valóban differenciált égitest. Ceres felszínének albedója 0,09, amely meglehetősen sötét a külső Naprendszer holdjaihoz képest. Ennek oka a Ceres felületének viszonylag magas hőmérséklete, a Dawn által mért maximális hőmérsékletet −38°C volt. Vákuumban a jég nem stabil ezen a hőmérsékleten, a felszíni jég szublimációja által hátrahagyott szenes anyag magyarázhatja a Ceres sötét felületét. Noha felszínét ez a sötét, szenes anyag borítja, kérge jég, hidratált ásványok és evaporitok keveréke. Ez alatt egy túltelített sós vizes réteg, majd a hidratált szilikátokból, agyagokból álló köpeny következik. Mélyebbre már nem „látott” le a Dawn, de feltételezések szerint magja száraz szilikátok és fémek keverékéből állhat, semmiképp sem olvadt, aktív, forró fémmagból (12).

A Ceres belső felépítése a Dawn szonda adatai alapján. Kép: Wikipedia

A Ceres felszínformái is különlegesek. Az égitesten megfigyelhető alacsony kráterek is azt jelzik, hogy viszonylag lágyabb rétegeken, valószínűleg vízjég felett fekszenek. A Kerwan-kráter például rendkívül lapos, 284 kilométer átmérőjű, ami a Tethys és az Iapetus nagy, lapos krátereire emlékeztet. Mérete alapján kifejezetten sekély, és nincs központi csúcsa.

A Kerwan crater. Kép: Wikipedia

Sok hosszú, egyenes vagy finoman ívelt kanyont talált Dawn. Kialakulásukért valószínűleg több különböző mechanizmus is felelős lehet. Ezek némelyike Ceres kérgének a zsugorodása miatt keletkezhetett, amikor a belső hő fokozatosan kisugárzódik az űrbe, a feszültségek megtörhették a sziklás, jeges talajt (13).

Kanyonok a Ceresen. Kép: Wikipedia

A Ceresen huszonkét azonosított hegy (montes) található. Ezek többségének felszínformái az idő múlásával jelentősen eltűntek, és csak a régi kriovulkánok várható alakjának modellezése után azonosították őket. A legismertebb hegyek egyike a Ceresen az Ahuna Mons (14), egy kriovulkán (15), mely körülbelül 6 kilométer magas és 15 kilométer széles. Lejtőin világos csíkok futnak felülről lefelé, melyek valószínűleg sóban gazdag ásványokból állnak. A hegy alacsony kráterszáma azt sugallja, hogy ez a kriovulkán nem lehet 200 millió évnél régebbi, ezt a jég plasztikus relaxációjának modelljei is alátámasztják (15).

Az Ahuna Mons. Kép: Wikipedia

A Ceres törpebolygón számos fényes foltszerű felszínformát (faculae) is felfedezett a Dawn űrszonda 2015-ben. A legfényesebb folt az Occator kráter közepén található, az úgynevezett “5. fényes folt”. 130 fényes területet fedeztek fel Ceresen, amelyekről azt gondolják, hogy sóban – magnézium-szulfát-hexahidritben (MgSO4 · 6H2O) és ammónia-vegyületekben gazdag (16, 17), mely ásványok a Ceres belsejéből származnak.

Az Occator kráter közepén található, az úgynevezett “5. fényes folt”.
Kép: Wikipedia
A Cerealia Facula az Occator kráterben.
Kép: Wikipedia

A Dawn űrszonda egyik legizgalmasabb felfedezése az Ernutet-kráter régiójában talált szerves molekulák voltak. A bizonyítékok arra utalnak, hogy ez a szerves anyag is a Ceres mélyéből,  egy belső, folyékony vizet tartalmazó rétegből származhat (18, 19).

Források:

  1. Asteroid (1) Ceres – Summary, https://newton.spacedys.com/astdys/index.php?pc=1.1.0&n=1
  2. Schmadel, Lutz (2003). Dictionary of minor planet names (5th ed.). Germany: Springer. p. 15. ISBN 978-3-540-00238-3.
  3. Tholen, D. J. (1989). “Asteroid taxonomic classifications”. Asteroids II. Tucson: University of Arizona Press. pp. 1139–1150. ISBN 978-0-8165-1123-5.
  4. The surface composition of Ceres: Discovery of carbonates and iron-rich clays, http://irtfweb.ifa.hawaii.edu/~elv/icarus185.563.pdf
  5. Hoskin, Michael: Bodes’ Law and the Discovery of Ceres. Observatorio Astronomico di Palermo “Giuseppe S. Vaiana”
  6. Bode’s law, https://www.britannica.com/science/Bodes-law
  7. Chisholm, Hugh, ed. (1911). “Phaëthon” . Encyclopædia Britannica. 21 (11th ed.). Cambridge University Press. p. 342
  8. Wood, J.A. (1988). “Chondritic Meteorites and the Solar Nebula”. Annual Review of Earth and Planetary Sciences. 16: 53–72
  9. Systematics and Evaluation of Meteorite Classification https://www.lpi.usra.edu/books/MESSII/9014.pdf
  10. “Dawn at Ceres”, https://solarsystem.nasa.gov/system/downloadable_items/2733_dawn-ceres.pdf
  11. Legacy of NASA’s Dawn, Near the End of its Mission, https://www.jpl.nasa.gov/news/legacy-of-nasas-dawn-near-the-end-of-its-mission
  12. Modelling the internal structure of Ceres, https://www.aanda.org/articles/aa/pdf/2015/12/aa27083-15.pdf
  13. Dawn Journal: Ceres’ Intriguing Geology, https://www.planetary.org/articles/0630-dawn-journal-ceres-intriguing-geology
  14. Ahuna Mons, https://planetarynames.wr.usgs.gov/Feature/15409
  15. Ceres takes life an ice volcano at a time, https://phys.org/news/2018-09-ceres-life-ice-volcano.html
  16. Dawn And Ceres: A Dwarf Planet Revealed, https://www.forbes.com/sites/kevinanderton/2016/03/26/dawn-and-ceres-a-dwarf-planet-revealed-infographic/?sh=40e671614c07
  17. New Clues to Ceres’ Bright Spots and Origins, https://www.jpl.nasa.gov/news/new-clues-to-ceres-bright-spots-and-origins
  18. Dawn Discovers Evidence for Organic Material on Ceres, http://www.jpl.nasa.gov/news/news.php?feature=6751
  19. The Origin of Organic Matter on Ceres, https://www.calacademy.org/explore-science/the-origin-of-organic-matter-on-ceres

Hippokampusz, a legkisebb fiú – A Neptunusz 14. holdja

Szerző: Gombai Norbert

Amikor Johann Gottfried Galle német csillagász 1864. szeptemberének 23. estéjén elhelyezkedett a Linden utcai Berliner Steinwarte (Új Berlini Obszervatórium) 244 mm-es Fraunhoffer refraktorának okulárja mögött, még nemigen tudta mire számítson. Aznap kapta kézhez Le Verrier francia csillagász levelét, amiben kollégája gondos számításai egy új, addig ismeretlen bolygó felfedezését ígérték. Galle figyelmesen beállította a mechanika tárcsáit, majd várakozással telve a szemlencsébe pillantott. A pozíció finom, majd 1 fokos állítgatása után szinte azonnal megpillantotta a kékesen ragyogó kis korongot. A nyolcadik bolygó létezése végre bizonyítást nyert. Az új planétát a felfedezője után Le Verrier-nek nevezték el először, azonban kék színe miatt hamarosan megkapta a nemzetközileg is elismert Neptunusz nevet.

17 nappal később, 1846. október 10-én William Lasse angol csillagász már könnyedén megtalálta a Neptunuszt 60 cm-es, saját maga által tervezett távcsövével a Times-ban közzétett koordináták alapján sőt, felfedezte, hogy a bolygónak van egy kísérője is. A 2.705 km átmérőjű holdat – amely a 7. legnagyobb hold a Naprendszerben – csak Lasse halála után 1880-ben keresztelték el Tritonra egy francia csillagásznő Camille Flammarion javaslatára. A névadás azonban csak 1930-ban vált hivatalossá.

A Triton felfedezését követően több, mint száz évet kellett várni a következő Neptunusz hold megtalálásáig. A holland-amerikai csillagász, Gerard Kuiper (igen, AZ a Kruiper akiről az aszteroidák és kisbolygók százaiból álló Neptunuszon túli anyagfelhőt elnevezték) a texasi Fort Davis mellett álló, Lock hegyi McDonald Obszervatórium 2.1 m-es tükrös távcsövének Neptunuszt ábrázoló fotó lemezeit vizsgálva, 1949.május 1-én fedezte fel a kék gázóriás körül keringő, majd 360 km átmérőjű Nereida holdat. Amit Kuiper akkor még nem tudott, hogy ő igazából a bolygó harmadik legnagyobb kísérőjét találta meg. A Triton utáni második legnagyobb Neptunusz hold – a Proteusz – felfedezéséig még egy kicsit várni kellett.

Az 1977. augusztusában útnak induló Voyager-2 űrszonda tizenkét évnyi száguldás után 1989-ben érte el a Neptunuszt és további hat, a Triton pályaívétől jócskán beljebb keringő holdat fedezett fel. Ezek a holdak a Proteusz, a Larissza, a Deszpina, a Galatea, a Thalassza és a Naiad. 

A Neptunusz, a bolygó gyűrűje, valamint néhány holdja, köztük a Hippocampus.
Fotó: NASA, ESA, and M. Showalter (SETI Institute)

2002-2003-ban egy nemzetközi tudósokból álló csoport öt további un. irreguláris, 40 km – 62 km átmérőjű holdacskát fedezett fel. Ezek a Halimédesz, a Szaó, a Laomédeia, a Pszamathé és a Nészó. A Voyager-2 által felfedezett égitestekről és ez utóbbi holdakról egy későbbi cikkben fogunk részletesen írni.

2013. júliusában Mark Showalter a SETI Institute kutatója és kollégái a Hubble Űrteleszkóp  Neptunusz felvételeinek vizsgálata közben felfedeztek egy újabb  aprócska holdat: az S/2004 N 1-et. Showalter eredetileg a Neptunusz halvány gyűrűit és a bolygó gravitációjának azokra gyakorolt ár-apály hatását vizsgálta, azonban a fotók átnézésekor feltűnt neki egy parányi szürke folt, amely újra és újra megjelent a Neptunuszról készült archív Hubble fényképeken is. Az űrtávcső kiemelkedően magas érzékenységének és nagy felbontásának köszönhetően Showalter a fotókból képes volt meghatározni a holdacska 23 órás keringési idejét, valamint a Neptunusztól való közelítően 105.000 km-es keringési távolságát. Amikor azt írom, hogy a “parányi”, meg “holdacska” azzal csak érzékeltetni próbálom a tényt, hogy az S/2004 N 1 közel százmilliószor halványabb, mint a szabad szemmel még látható leghalványabb csillag. A felfedezésnek köszönhetően a Neptunusz ismert holdjainak száma 14-re emelkedett.

A Neptunusz belső holdjai és átmérőik.
Fotó: NASA/STScI

Az új hold, ami azóta a – hagyományoknak megfelelően – a római mitológia egy vízi kreatúrája után megkapta a Hippokampusz nevet, kb. 34-35 km átmérőjű és kb. 12.000 km-rel beljebb kering a 418 km átmérőjű Proteusz hold pályájánál. Ez a távolság még planetáris mértékben is meglehetősen kicsi. Nem beszélve arról, hogy “normál esetben” egy Proteusz méretű hold a gravitációjának köszönhetően meg kellett volna tisztítsa az ívet ahol kering, kitaszítva, vagy magához vonzva minden útjába kerülő kisebb objektumot. Hogy lehet akkor, hogy a kis Hippokampusz vígan rója a köröket, látszólag fittyet hányva nagyobb testvére gravitációs hatásaira?

Showalter és társai azt feltételezik, hogy a régmúltban egy aszteroida, vagy üstökös becsapódásának következtében a Hippokampusz kiszakadt a Proteusz hold testéből, majd az ütközés hatására kissé arrébb Neptunusz körüli pályára állt. Ezt a feltételezett forgatókönyvet támasztják alá a Voyager-2 már említett, 1989-es látogatása alkalmával a Proteuszról készült felvételek is.  A Proteusz fotóin tisztán kivehető Pharos kráter kb. 250 km-es kiterjedésével egy olyan óriási kataklizma nyoma, amelyet könnyen megmagyarázná a kis Hippokampusz létezésével kapcsolatos kérdéseket.

Művészi ábrázolás a Hippocampusról.
Fotó: NASA/STScI

A rendelkezésre álló bizonyítékok érdekes részleteket adnak a Neptunusz hold-rendszerének eddig is ismert, erőszakos múltjához. Miután a bolygó gravitációja befogta a Kruiper-öv egy óriási objektumát, a később Tritonra keresztelt holdat, az erősen excentrikus pályára állt a gázóriás körül alaposan megzavarva a már ott keringő hold és törmelékfelhőt számtalan ütközést és becsapódást okozva. Miután a Triton keringése kiegyensúlyozottabbá vált és a gravitációs viszonyok némileg stabilizálódtak, kialakult a Proteusz, mint második generációs hold, amely eredetileg jóval közelebb keringett a Neptunuszhoz. Az anyabolygó ár-apály hatásainak köszönhetően a Proteusz egyre kijjebb sodródott, mígnem összeütközött egy üstökössel, vagy aszteroidával. Ennek az égi karambolnak a nyoma a Pharos kráter, illetve a Proteuszból kiszakadt törmelékből összeállt aprócska harmadik generációs hold, a Hippokampusz.

A Mars bolygó egy éve

Szerző: Kereszty Zsolt

2020 tavaszán határoztam el, hogy a Mars 2020-2021-es több, mint egy éves láthatóságát megpróbálom a lehető legjobban végig követni és minél több képet készíteni. Az első felvételt 2020. április 4-én készítettem hajnaltájt, az alacsonyan lévő bolygóról. A 6,5 “-es korongon már egész jól látszódtak a jellegzetesebb albedó alakzatok, például a Syrtis Major és a Hellas-medence. Ekkor az északi marsi féltekén épp véget ért a nyár és kezdődött az ősz, délen pedig a tavasz, LS 180-270. Ahogy közeledtünk a 2020-as földi nyárhoz úgy került egyre jobb megfigyelési pozícióba és magasabbra a növekvő látszó méretű bolygó. A nyár folyamán a déli pólussapka (SPC) a kezdeti tekintélyes méretéről érzékelhetően elfogyott, a kiterjedt és feltűnő fehérség a földi őszre jó negyedére zsugorodott. Szeptember elején a Mars évszakot váltott, északon beköszöntött a tél, délen pedig a nyár, LS 270-360. A bolygókorong ekkor már jelentős méretűre hízott, 20” fölé.

A fotókon egyre több és több éles részlet sejlett fel, a Valles Marineris kanyonrendszere és az SPC finom szálakra bomlott, az Olympus Mons pajzsvulkán kalderája kirajzolódni látszott, a Mare Cimmerium rókára hasonlító albedó alakzatai egyre több és több részletet mutattak. Északon a poláris területek felett kék színű peremfelhők keletkeztek, amelyek az október 6-i legnagyobb Mars-közelségre a hajnali, nyugati alkonyati bolygóperemen is megjelentek. A korong ekkor már 22,6″-es volt, ami nem sokkal marad el a nagy 2018-as közelségtől, amikor július 31-én 24,3″-es méretet láthattunk. A 2020-as oppozíció viszont szerencsésebb volt, több okból is, egyrészt a bolygót most nem borította globális porvihar, másrészt 2020-ban sokkal magasabban látszódott az égitest jó 50 fokon, ami kedvezett a finom részletek megfigyelhetőségének.

2021. november 12-én láthattuk az első jelentősebb porvihart a Marson, ami 13-ra porral “elöntötte” a Valles Marineris kanyont. Hazánkból is követhettük amint a sárgás-okkeres por szétterjed és jó egy hónap alatt eloszlik és végül nem válik belőle globális, mindent el és betakaró porvihar, mint 2018-ban. Év végére a bolygó egyre magasabbra került delelésekor, az év utolsó felvételét épp szilveszterkor készítettem, 53 fokos horizont feletti magasságnál. 2021 februárban a bolygó évszakot váltott, északon megkezdődött a tavasz, délen pedig az ősz, ugyanakkor átmérője jelentősen csökkenni kezdett, viszont deleléskor már 60 fokon járt. Az egy földi éves teljes Mars megfigyelési periódusomat 2021. április 3-án zártam, a bolygó ekkor csupán 5,4″ átmérőjű volt.

A 365 nap alatt Földünk épp egy teljes keringési ellipszist zár, de a Mars még nem, hiszen egy marsi év 686,96 azaz majd 687 földi nap. Ennek érzékeltetésére készítettem egy Naprendszer-beli bolygópálya grafikát, ahol 1-essel jelöltem 2020-as marsi első fotóm idején a Föld illetve Mars pozícióját, 2-essel pedig az utolsó fotómnál a két égitest pozícióját. Jól látható, hogy amíg a Föld egy teljes “kört” megtesz, a Mars alig többet, mint felet.

A felvételek a győri Corona Borealis nevű csillagvizsgálóm jelenlegi főműszerével egy Celestron 14″ EdgeHD Schmidt-Cassegrain távcsővel készültek, legtöbbször az alap 3910 mm-es fókusszal (f/11). A képérzékelő kamera az ASI462MC volt, Baader UV+Ir cut RGB és Astronomik ProPlanet742 infra szűrőkkel. A seeing, mint itthon megszoktuk változatos, de leginkább közepes 4-6/10 értékű volt, az egy év alatt csupán néhány esetben találkoztam kiemelkedő 7-8/10-es seeinggel. Feltétlenül meg kell jegyezzem, hogy a jó marsi felvételek készítéséhez három dolog kellett, nagyméretű bolygókorong, jó seeing és nagy horizont feletti magasság.
Az eltelt egy év alatt 64 éjszakán sikerült a Marsot megfigyelnem, ez kb. 140 db egyedi marsi képet jelent különböző szűrőkkel. Emellett felvettem 10 db Mars spektrumot és két esetben külön is rögzítettem a Phobos és Deimos marsi holdakat. Minden észlelésemet feltöltöttem weblapomra (http://crbobs.hu/) illetve a Magyar Csillagászati Egyesület észlelés feltöltőjére (https://eszlelesek.mcse.hu/) és beküldtem az ALPO Japan-hoz is.
Mindenkit bíztatok a hasonló marsi vagy más bolygó kitartó megfigyelésére, azt hiszem mondhatom: látványos és megéri.

Képek nagyfelbontásban weblapomon itt: http://crbobs.hu/galeria/naprendszer/mars-2020-2021/

Space Race társasjáték bemutató

Szerző: Gombai Norbert

1957 októberében a kazahsztáni Bajknonurban egy Szputnyik hordozórakéta fülsiketítő dübörgésével eldördült az űrverseny kezdetét jelző startpisztoly. A II. Világháborút lezáró két szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió egy új, az emberiség számára még ismeretlen területen mérte össze intellektuális és technológiai erejét: a világűrben. A hidegháború fenyegető, paranoiás évtizedeiben olyan történelmi jelentőségű projektek ejtették ámulatba a világot, mint az amerikai Mercury-program, az orosz holdszondák, az Apollo-11 Holdra szállása, vagy éppen a szovjetek által indított bolygó felfedező küldetések.

Az űrhajózással és űrkutatással kapcsolatos témák mindig is érdekelték az embereket, s így az élet szinte minden területét megihlették. Számtalan festmény, zenemű, könyv, mozifilm, sorozat, számítógépes játék dolgozta, dolgozza fel a világűr meghódításának valós, vagy éppen elképzelt eseményeit. Nem kivétel a társasjátékok világa sem.

Bár a társasjátékozás sokak számára még mindig egyenlő az órákig tartó Monopoly játszmákkal, vagy a Rummikubbal, valójában a társasjátékos hobby jelenleg reneszánszát éli. Játékok tucatjai kerülnek piacra évente a lehető legkülönbözőbb témákat feldolgozva, számos, addig nem látott ötlettel és mechanizmussal. Ráadásul a közösségi finanszírozás lehetővé teszi, hogy nagykiadói szerződés híján is megjelenhessenek érdekes és jó minőségű társasok. Az aktuális Kickstarter kampányok között folyamatosan akadnak figyelemre méltó projektek. Egy ilyen játékfejlesztési kezdeményezést támogattam én is 2018 őszén szinte gondolkodás nélkül, mivel a meghirdetett Space Race című társasjáték két kedvenc hobbimat egyesítette: a társasjátékozást és a csillagászatot/űrkutatást. A doboz jó másfél éves várakozást követően néhány napja (2020. április elején) érkezett meg.

A játékot egy Boardcubator nevű kis cseh cég fejlesztette. A játékleírás szerint a játékosok egy újonnan alakuló űrügynökség igazgatói bőrfoteljébe ülhetnek bele, asztronautákat, tudósokat alkalmazhatnak, forradalmi technológiákat fejleszthetnek, űrprogramokat indíthatnak annak érdekében, hogy nemzetük nevét minél több lapon megemlítsék az űrversenyről szóló könyvben.

Ambíciózus vállalás a tervezők részéről, lássuk, hogy a játék valóban hozza-e azt, amit a Kickstarter kampány előzetesében ígért!

Játék címe: Space Race

Kiadó: Boardcubator

Játékosok száma: 1-5 (egyjátékos-mód fontos volt számomra)

Játékidő: 45 – 90 perc


Külcsíny

A játék kék doboza már méreteiben is tiszteletet parancsol, nagyobb és jóval súlyosabb, mint például a Catan telepesei. A tervezők láthatóan nem spóroltak az anyagon. A doboz kinyitása után előkerül a jó minőségű papírra nyomtatott 16 oldalas szabálykönyv, a 6 (!) részre hajtott hatalmas játéktábla, a missziók és a projektek vastag kartonlapjai, 242 gyönyörűen illusztrált színes kártya, 75 kis űrhajós figura 5 különböző színben, valamint 5 ikonikus űrrakéta makettje. A dobozban praktikusan kialakított tároló rekeszek biztosítják, hogy játék után minden összetevő a neki megfelelő helyre kerüljön vissza. Minden komponens rendkívül jó minőségű és részletesen kidolgozott. A játéktábla valamint a projektek és küldetések lapkái letisztult, kék-fehér tervrajz design-nal készültek, ami tökéletesen illeszkedik a témához. A kártyák grafikája gyönyörű, az illusztrációkat “képregény” stílusban (nem tudok jobb kifejezést) rajzolták meg és bár három illusztrátor dolgozott rajtuk, mégis nagyon egységes hangulatot árasztanak. Majd minden kártya egyedi grafikával rendelkezik. A képekről visszaköszönnek a múlt század, a közelmúlt és a jelenkor űrkutatásának fontosabb alakjai, technológiái, eseményei. A (nem is olyan) miniatűr műanyag rakéták részletesen megformázottak. A szovjet Szojuz, az amerikai Saturn IB, az európai Ariane, a kínai Hosszú Menetelés és a Space X Heavy Dragon makettek már sejtetni engedik, hogy a játékot a szovjet űrügynökség, a NASA, az ESA, a kínai CNSA vagy a magánszektort képviselő SpaceX vállalat vezetőjeként játszhatjuk.


Belbecs

A játék előkészítése egyszerű. A logikusan felépített (angol nyelvű) szabálykönyv 7 pontban vezet végig a szükséges teendőkön. Két módon kezdhetjük a versengést. A “standard” felállás ugyanazokat a kezdő feltételeket biztosítja minden résztvevő ügynökségnek, míg a “tematikus’ kezdés játékosonként eltérő, az adott ügynökségre jellemző induló helyzetet teremt. A Space Race alapjában véve egy kártyajáték. Pontosabban egy kártyákkal vezérelt táblás játék. Minden játékos rendelkezik adott számú és erejű “Vezérlés kártyával”, amelyek kijátszásával további lapokhoz juthat és értékes lapkombinációkat építhet fel az ügynöksége tablóján propaganda, technológia, űrprogram és áttörés kategóriákban. A kategóriák egyedi színkódokkal vannak ellátva, azonosításuk egyértelmű. A játékba hozott kártyalapokon található ikonok segítségével a játékos asztronautákat rendelhet különböző projektekhez, illetve a táblán található áttörési területekhez. A játék 7 körön keresztül tart, amelyet egy-egy űrmisszió 7 fázisa jelképez. Az alapjátékban a Mercury misszió, a Vostok és Cassini missziók szerepelnek. A szabályok könnyen tanulhatóak, miután ráéreztünk a játék mechanizmusára, egy-egy kör viszonylag gyorsan lefut. A játék teljes játékideje a játékosok számától függően legfeljebb másfél óra.

Ha valaki megvásárolta a Space Race “Hidegháború” című kiegészítőjét (én megtettem), akkor további kártyákhoz, újabb projektekhez, illetve egy új misszióhoz (Apollo-11) juthat. A kiegészítőhöz tartozik még egy 15 cm magas Saturn V és egy szovjet N-1 rakéta makett is.

Rendkívül tetszenek a kártyákon látható apró részletek és általában a játék minőségi kidolgozása. A játékmenet folyamatos, a körök olajozottan követik egymást.

A szabályok lehetővé teszik az egyjátékos módot is, ahol a rivális ügynöksége(ke)t egy “AI játékos” irányítja. A játék így is élvezhető és meglehetősen kiegyensúlyozott. A szóló Space Race szabályok elleni győzelem nem túl egyszerű, de nem is annyira nehéz, hogy elveszítsük a kedvünket.

Összességében remek döntés volt támogatni a Space Race Kickstarter projektet. A cseh fejlesztő csapat egy remek társast hozott össze, amelyben számos lehetséges stratégiát követve, fontos döntéseket hozva, játékonként újabb és újabb kihívásokkal szembesülünk és igazán jól szórakozhatunk akár barátinkkal játszunk, akár a karantén ideje alatt egyedül szállunk be az űrversenybe.

Vulkánok és a global dimming

Szerző: Kovács Gergő

2021. április 9-én kitört a Karibi-térséghez, azon belül a Szél felőli szigetekhez tartozó Saint Vincent sziget La Soufrière nevű vulkánja, mely kitörés a XXI. század egyik legnagyobb vulkáni erupcióját okozta.

A La Soufriére kitörése. Forrás: RCI Martinique – YouTube CC BY 3.0

A kitörés jelentős mennyiségű vulkáni port juttatott a légkörbe, az ún. vulkánkitörési index (VEI) szerint a robbanásos kitörés VEI 4-es erősségű, mely még ha nem jelentős, de mindenképpen kimutatható mennyiségű, 0,4-0,6 Tg (teragram=1012 gramm) mennyiségű kén-dioxidot juttatott a légkörbe. Ha a kitörés VEI 5-ös vagy annál erősebb lenne, már elegendő mennyiségű aeroszolt juttatna a sztratoszférába ahhoz, hogy komolyabb mértékben befolyásolni tudja a Föld klímáját.

A VEI-index egyes fokozatainak megfelelő kitörések.
A La Soufriére-ből a légkörbe jutott vulkáni anyag. (NASA)

A kitörés óta körülbelül 20 ezer embert kellett evakuálni a szigetről. Az utcákat, házakat vastag por fedi, a vízellátás és az elektromos áram-ellátás akadozik. A nagy mennyiségű vulkanikus por és gáz mellett a tűzhányóból kiszabaduló rendkívül forró törmelékzuhatag, ún. piroklaszt-ár is óriási pusztítást okozott. A védekezés sikerét jól jelzi azonban, hogy eddig senki nem vesztette életét a szigeten.

A “global dimming” (mely fogalom magyar fordítására nem vállalkozom) a légkörbe jutó aeroszolrészecskék (vulkáni por, kén-dioxid, füst, korom, kondenzcsíkok stb.) napsugárzás-blokkoló hatása, melynek következtében a felszíni hőmérséklet kimutatható mértékben csökken, függően a légkörbe jutó részecskék mennyiségétől, illetve attól, hogy a troposzférába vagy feljebb, a sztratoszférába kerülnek, illetve, hogy az Egyenlítő környékéről terjednek szét a légkörben (ekkor hatékonyabb a terjedésük) vagy nem.

Ez a felszínre érkező napsugárzás mennyisége mellett képes módosítani az esőzések térbeli eloszlását, árvizeket vagy szárazságokat (így éhínségeket is) okozva. A történelem során számos esetben volt példa a global dimming jelentős klímaformáló hatására.

1815-ben a Tambora VEI 7-es erősségű kitörése a rákövetkező évre elhozta “a nyár nélküli év“-et: júniusban Európa és Észak-Amerika szerte havazott, jelentős terménypusztulást és éhínséget okozva. A sors iróniája, hogy ebben az évben, ezen időjárási anomáia hatására írta Mary Shelley a Frankensteint.

Ki gondolta volna elsőre, hogy összefüggés van kettejük között? (Wikipedia nyomán)

A 2001. szeptember 11-ei terrorcselekmény után több napra is a földre parancsolták az USA összes polgári repülőgépét, a meteorológusok példátlan hőmérséklet-növekedést figyeltek meg az országban, melyet a kutatók a kondenzcsíkoknak, illetve azok hiányának tudtak be. Egy friss kutatás szerint hazánkban az éves napenergia-termelésben körülbelül 1-1,3%-nyi csökkenést okoznak a kondenzcsíkok.

Kondenzcsíkok DNy-USA fölött. (MODIS)

Láthatjuk hát, hogy ezen jelenségnek igen komoly klíma- és történelemformáló hatásai is lehetnek. Nem véletlen, hogy a global dimming az egyik potenciális jelöltje az éghajlat lehetséges mesterséges szabályozásának, a geoengineeringnek, ezen belül is az ún. napsugárzás-menedzsmentnek, mely célja a földfelszínre érkező napsugárzás csökkentése, többek között különféle aeroszolok használatával (por, kén-dioxid, titán-dioxid).


Források:
[1] [2] [3] [4]

Skol! – a kapcsolatfelvétel napja

Szerző: Bardóczné Kocsis Erzsó

Ahhoz, hogy a kapcsolatfelvétel napján hosszú és eredményes életet kívánhassunk egymásnak egy korsó romuláni sörrel a kezünkben, kicsit ássuk bele magunkat a Star Trek univerzumba! Hajónapjó, csillagidő 15-13-1, az NCC-1701 USS Enterprise fedélzetén utazunk, és épp körpályára álltunk az M-113-as bolygó körül. A hajó irányítását ideiglenesen Mr Spock vette át. De hova is tartunk, és mi a célunk? James Kirk kapitány valahogy így fogalmazott: az űr a legvégső határ. Ennek végtelenjét járja az Enterprise csillaghajó, melynek feladata, különös, új világok felfedezése, új életformák, új civilizációk fölkutatása, és hogy eljusson oda, ahová még ember nem merészkedett. Ugyanígy utazhatunk majd Jean-Luc Picard kapitánnyal is a USS Enterprise-E Sovereign osztályú csillaghajón is. A Gene Roddenbery által létrehozott univerzumban közel gömb alakú, csillag körüli stabil pályáján keringő égitesteket találunk. A különböző bolygókat osztályokba sorhatjuk felszínük minősége, kéregfelépítése, mérete, valamint a légköri jellemzői alapján. Ha olyan planétát szeretnénk tanulmányozni, ahol a kisebb meteoroidok nem égnek el az igen ritka légkörben, akkor kezdjük itt! Mivel a Star Trek univerzumban vagyunk, nyugodt szívvel elővehetjük geológuskalapácsunkat, és ezeket a kozmikus sebhelyeket tanulmányozva igen értékes D-osztályú bolygóról származó kőzetmintákat tudunk begyűjteni ezen becsapódásos (impakt) kráterekből. Ám ha mindez kevés lenne, és asztrobiológus énünk is előtérbe kerülne, némely égitest száraz, sziklás felszínéről akár növényzetet is begyűjthetünk.

Az Andoria, egy M-osztályú bolygó. Kép: NASA

Számos terraformálásra alkalmatlan bolygót találunk. Itt vannak a H-típusúak, ahol bár van oxigén a légkörben, de a nemesgázok mégis túlsúlyban találhatóak. Így nem is csoda, hogy a Föderáció könnyű szívvel mondott le ezekről a Sheliak javára.

Egy szintén M-osztályú planéta, a Risa. Kép: NASA

Ha a K-típusún szeretnénk élni, kupolavárosokat kell létesítenünk, hasonlóakat, amiket Elon Musk vízionál a Marsra… Roppant kellemetlen lenne a szabad ég alatt sétálnunk megfelelő védőfelszerelés nélkül, hiszen a felszíni hőmérséklet gyakran 0 °C alá süllyed, légkör pedig metánt, nitrogént és folyékony neont is tartalmazhat.

A Vulcan. Kép: NASA

Naprendszerünk kedves „hatalmas csíkosának unokatestvéreivel” is találkozhatunk ezen galaxis körülbelül 300-ezer égitestjei közt. A J-típusúakat itt is bátran nevezhetjük Jupiter-típusú bolygóknak, hiszen számos holdat befogó gázóriások. Hasonlóak a T-típusúakhoz, amelyeknek viszont gyűrűjük is lehet, pont úgy, mint a mi szépséges Szaturnuszunknak. A gázbolygókat méretük szerint növekvő sorrendben így betűzhetjük: J, I, S, T. Élet egyiken sem lehetséges, de ha kedvünk támad egy M-típusú bolygóról észlelni egy nyugodt, tiszta egű éjszakán, ezeknek felhőzetét, gyűrűrendszerét ugyanúgy bámulhatjuk ábrándozva, mint a Föld nevű bolygón a saját kiskertünkben egy júliusi estén.

Igen extrém égitestet szeretnénk meglátogatni? Akkor űrszekerezzünk az Y-félék felé! Démoni világ ez, ahol a felszíni hőmérséklet körülbelül 800 °C, légköre igen mérgező, és roppant erős a sugárzás. Még a csillaghajónkra is veszélyes lehet ez a kalandunk, ha aktív pajzsunk bekapcsolása nélkül állnánk pályára! Ezt a biztonsági szabályt figyelembe véve vajon találkozunk-e mi is az ezüstvérű élőlénnyel, aki a Delta kvadránsban él? Apropó kvadránsok! Tejútrendszerünket négy kvadránsra oszthatjuk fel, amelyeknek közös pontja a galaxis középpontja, ami körülbelül 25000±1000 fényévre van a Földünktől. A Napot és a középpontot összekötő egyenes az Alfa (ahol több féregjárat és anomália is található: kvantumfizika szerelmeseinek maga a paradicsom!) és a Béta kvadráns határa. A bajori féregjárat elvezet minket a Gamma kvadránsba. A Borg-kockák és gömbök pedig a Delta kvadránsból indultak megakadályozni a kapcsolatfelvétel napját.

Tejútrendszerünk kvadránsokra osztva. Kép: Wikipedia

A Star Trek „esthajnalcsillagai” az N-osztályú bolygók. Itt is magas koncentrációban található a légkörben szén-dioxid és maró szulfid ugyanúgy, mint a mi Vénuszunkon. Kevés becsapódási kráter borítja a felszínét, ami az igen vastag atmoszférájának köszönhető. A víz csak gőz formájában létezik. Valószínűsíthető naprendszerünkbeli hasonlóságuk alapján, hogy nincs mágneses terük vagy globális lemeztektonikájuk. Feltételezzük, hogy a felszín nagy részét magmás kőzetek boríthatják, így geológiájuk legfontosabb eleme a vulkanizmus lesz. Kételkednénk benne? Fordítsuk arra csillaghajónk orrát, antianyag-padlógáz, és a földi Venyera-programokhoz hasonló missziókat kidolgozva vizsgáljuk meg ezen bolygókat! A Gene Roddenbery által létrehozott univerzumban a műszereink ki fogják bírni a szélsőséges körülményeket, ebben szinte biztos vagyok! A begyűjtött adataink meg segítséget nyújthatnak a Vénuszunk alaposabb megismerésében is.

A Wolf 359. Kép: NASA

Mielőtt új élőhelyeket keresnénk az emberiségnek, szerintem érdemes lenne megvizsgálnunk még néhány égi objektumot! Bolygócsírákat, előbolygókat (planetezimálokat) – ilyenek lehetnek az A,B, C osztályú bolygók. Gondoljunk bele, tanulmányozhatjuk, mi történhetett például a Föld és a Theia összeütközésekor kidobódott anyagfelhővel? Ezek annyira fiatal égitestek, hogy még a magszilárdság is csak kialakulóban van. Korai Föld tulajdonságait remekül tudjuk modellezni az E, F, G típusúakon. Még ezekre sem jellemző a magszilárdság. Kutatási eredményeinket feltétlenül tároljuk az izolineáris chip-ünkön! Folyamatosan változó keringési pályán vándorolnak a Q-osztályú bolygók. Humanoid élet kialakulására illetve lakhatásra, a létforma fenntartására alkalmas égitestek betűjele: M. Ez a besorolás a vulkáni osztályzásból ered. Eredetileg a Minshara vulkáni szóval jelölték az ilyen bolygókat. Vulkáni, mint Mr Spock, aki éppen körpályára állíttatja az M-113-as bolygó körül hajónkat. Ezen planéták nagyon hasonlítanak a Földhöz. Légkörük oxigénből és nitrogénből áll, és a felszínén a víz minden egyes halmazállapota fellelhető. Ilyen planéták például a Földünk, a Romulus, a Bajor és a Kardasszia-1. A Vulkán (vulkáni nyelven a T’Khasi) szintén ide tartozik. Ez nagyon száraz, kopár, kietlen égitest és igen kevés víz található a felszínén. A Földtől 16 fényévnyire a 40 Eridani hármascsillag körül kering. Valószínűleg ebben a rendszerben egy, a mi Napunknál kisebb, hűvösebb K-típusú vörös-narancs-színű törpecsillag is található. A Vulkán felszíni hőmérséklete és a gravitációja igen magas. Ikerbolygója a T’Khut. Ez hatalmasnak tűnik a vörös égbolton, így akár szabad szemmel is észlelhetnénk ennek vulkánkitöréseit és porviharait.

A Vulcan. Kép: NASA

Ebben az az érdekes, hogy évekkel ezelőtt felmerült a JPL SIM PlanetQuest missziója során, hogy valóban megtalálhatják ezt a fentebb leírt földszerű égitestet! Ez a „bolygóvadász űrteleszkóp”, ami felismerné a kicsiny Föld-típusú exobolygókat, pont beleillene a Trek-univerzumba! Emelett fontos szerepe lett volna a Tejútrendszer feltérképezése optikai interferometria segítségével. NASA-nál 2010-ben végleg törölték a The Space Interferometry Mission-t, azaz „Űrinterferometriás Misszió”küldetést.

A JPL SIM PlanetQuest misszió szondája. Kép: NASA

És milyen jó, hogy utunk során kötelesek vagyunk megvizsgálni minden kvazárt vagy kvazárszerű jelenséget is! Az Alpha-kvadránsban a Murasaki 312, más néven Murasaki Quasar lehet a vizsgálódásunk tárgya. Ez egy kvazárszerű elektromágneses jelenség az Alfa kvadránsban, három napra a Makus III-tól, az 1. láncszemnél. Az Enterprise érzékelőit leolvasva ezeket az adatokat kapjuk: negatív ionkoncentráció – 1,64 × 109 méter, sugárzási hullámhossz – 370 ångströms. Ködös, lassan hullámzó, kék fényű hatás tárul a szemünk elé. És ha már előkerültek különleges égi csodák, akkor emlékezzünk csak, a tavalyi nyarunk „sztárja” a sokunk által megfigyelt C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös volt! 2061 közepén egy másik szabad szemes üstökösünk is lesz: a Halley fog visszatérni Naprendszerünk belső térségébe. Újra megcsodálhatjuk a „piszkos hógolyót”, (hivatalos nevén 1P/Halley-t) a sokat észlelt vendéget, aminek kiindulási pontja vélhetően Kuiper-övben található.

A Halley-üstökös. Kép: NASA/W. Liller – NSSDC

És hogy ér össze a Halley, az NCC-1701 USS Enterprise és a USS Enterprise-E? A Csillaghajóinkon bejárhattuk egy különleges univerzum égitestjeit. Lehetséges, hogy 2061-ben már számos űrszondával tudjuk majd vizsgálni az újból megjelenő Halley magját, sokkal pontosabb adatokat gyűjtve be róla, mint 1986-ban akár a japán Suisei és Sakigake, akár szovjet-orosz Vega-1, akár a Vega-2, akár az ESA által kifejlesztett Giotto szondák. És ha ez megtörtént, 2063. április 5-én valami egészen különleges napra virradhatunk. Ugyanis Dr Zefran Cohnrane felszáll Phoenix nevű űrhajójával, és megteszi az első fénysebességnél gyorsabb utazását. Az általa végrehajtott szubtér mintát érzékeli egy vulkáni űrhajó és az emberiség történetében létrejön az első kapcsolatfelvétel.

Terry Virts asztronauta “vulkáni” tisztelgése, az ISS fedélzetéről, a Spock-ot alakító Leonard Nimoy 2015. február 27-ei halálát követően. Kép: NASA

Így a fent bemutatott bolygótípusokat akár be is járhatjuk, felfedezve Tejútrendszerünk kvadránsait vagy James Kirk vagy Jean-Luc Picard kapitány irányításával esetleg saját Enterprise-unk fedélzetén. Készíthetjük hát geológus kalapácsunkat, és mintagyűjtő tasakjainkat, mert roppant értékes leletekkel fogjuk tudni gazdagítani földi gyűjteményünket: legyenek azok kőzetek, akár növények vagy egy tüneményes tribbli (csak velük óvatosan, ugyebár…). Geológiai, asztrobiológiai tudásunk végtelenné válhat, mint az űr, aminek felfedezése a végső határ. Erre a kalandra hívok minden szén alapú egységet hosszú és eredményes életet kívánva a kapcsolatfelvétel napján! Skol!


Források:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bolyg%C3%B3t%C3%ADpusok_(Star_Trek)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Star_Trek_(telev%C3%ADzi%C3%B3s_sorozat)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Star_Trek:Kapcsolatfelv%C3%A9tel

https://planetology.hu/a-venusz-geologiaja/?fbclid=IwAR0Ah0TGRQFmcaf7ORZ2fwtbetglwMsCQFa13UtS2DxTo1wpYQ12RGZ7wzA https://planetology.hu/bolygos-rovidhirek-foldunk-nyomokban-theiat-tartalmazhat/?fbclid=IwAR1C2CP2QKU_pgdS3-FWb3UjLfbWkbXuTy4kFb8niFN_oQOMzeyGI90u3eY

https://rezsabeknandor.blogspot.com/

https://hu.wikipedia.org/wiki/M_oszt%C3%A1ly%C3%BA_bolyg%C3%B3

https://hu.wikipedia.org/wiki/Vulcan(Star_Trek)
https://web.archive.org/web/20071028215128/http://www.urszekerek.hu/modules.php?op=modload&name=News&file=article&sid=675#

https://www.nasa.gov/multimedia/imagegallery/image_feature_706.html

https://www.planetary.org/space-images/sim-planetquest

https://memory-alpha.fandom.com/wiki/Murasaki_312

https://hu.wikipedia.org/wiki/Halley-%C3%BCst%C3%B6k%C3%B6s

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kvadr%C3%A1nsok_(Star_Trek)


https://www.nasa.gov/content/nasa-and-star-trek-images

A Vénusz geológiája

Szerző: Balogh Gábor

A Naprendszer bolygói közül tömegében, sűrűségében és összetételében a Vénusz hasonlít Földhöz leginkább, ezért azt várnánk, hogy geológiája is hasonló bolygónkéhoz. Valójában a Vénusz különleges geológiájú bolygó. Többek között vastag légköre miatt Földünkhöz hasonlóan kevés becsapódásos kráter borítja felszínét – a hasonlóság azonban itt véget is ér. Nincs mágneses tere vagy globális lemeztektonikája, a felszín nagy részét vulkanikus kőzetek borítják, a vénuszi geológia legfontosabb eleme a vulkanizmus. Bár van a Földre is jellemző vénuszi vulkanizmus, a legtöbb formája egyedülálló a Vénuszon.

A Vénusz és a Föld. Forrás: Wikipedia

Mi lehet az oka, hogy Földünk és a Vénusz, két hasonló tömegű és összetételű bolygó ennyire különbözzön geológiájában? Úgy tűnik, a különbség legfontosabb oka egy nagytömegű hold jelenléte illetve hiánya.

A Vénusz nem könnyen árulja el titkait. Rendkívül vastag atmoszférája, mely a földinek 90-szerese, valamint a magas felszíni hőmérséklet (470°C), nagyon megnehezíti a kutatást. Ismereteink nagy része az orbitális radarmegfigyelésekből származik (1), hiszen a felszínt a látható hullámhosszakon eltakarja a felhőtakaró. Ezen kívül számos leszállóegység küldött vissza a felszínről az adatokat, képeket (2, 3, 4).

A Magellan radartérképe. Forrás: Wikipedia

A Vénusz-felszín nagy része viszonylag sík; három topográfiai egységre oszlik: alföldekre, felföldekre és síkságokra. A radarmegfigyelés kezdeti napjaiban a felvidékeket a Földi kontinensekkel hasonlították össze, de a legújabb kutatások kimutatták, hogy ez csak külső hasonlóság, hiszen a lemeztektonika szinte teljes hiánya nem teszi lehetővé kontinensek létezését. 

A Vénusz topográfiai térképe. Forrás: Wikipedia


Vulkanizmus a Vénuszon

A Vénusz felszínét egyértelműen a vulkanizmus határozza meg. A bolygó körülbelül 80%-át vulkanikus lávasíkságok borítják, melyeket több mint száz nagy, különálló pajzsvulkán tarkít, valamint több kisebb vulkán és korona. A koronák, ezek a vulkanikus képződmények egyedülállóak a Vénuszon: hatalmas, 100–300 kilométeres gyűrű alakú szerkezetek, melyek több száz méterrel emelkednek a felszín fölé. Ezek akkor keletkeztek, amikor a köpenyben emelkedő forró magma felfelé tolja a kéreg anyagát. Ez a kupola alakú képződmény aztán egy koronaszerű alakzattá omlik össze.

A Fotla Corona a Magellan radarképén. Forrás: Wikipedia

A 20 kilométer alatti átmérőjű vulkánok nagyon gyakoriak a Vénuszon. Sokszor meredek oldalú lapított dómként vagy „palacsintaként” („pancake”) jelennek meg, amelyekről a földi pajzsvulkánokhoz hasonló módon jönnek létre, bár jóval nagyobbak azoknál. Vulkánok százaiból álló csoportokat szoktak találni a pajzsmezőknek nevezett területeken, ahol sokszor koronákkal társulnak. A palacsintákat a Vénusz magas légköri nyomása alatt kitörő, viszkózus, szilícium-dioxidban gazdag láva hozza létre.

Az Eistla régió palacsintái a Magellan radarképén. Forrás: Wikipedia

A Vénusz felszínforma-kincsének további különlegességei a novák, melyek haránttelérek radiális hálózatai és az arachnoidok. Az arachnoidok, ahogy nevük is mutatja, pókhálóhoz hasonlítanak, több koncentrikus kört alkotva, amelyeket egy novához hasonló, radiális törések komplex hálózata vesz körül.

Arachnoid a Magellan radarképén. Forrás: Wikipedia


A globális lemeztektonika hiánya és a fiatal felszín

De miért is ritkák a becsapódásos kráterek a Vénuszon? Részben azért, mert a Vénusz sűrű légkörében nem érik el a felszínt a kisebb meteoroidok (5). A Venera és a Magellan adatai szerint nagyon kevés olyan becsapódási kráter van, amelynek kisebb, mint 30 kilométer és nincs olyan kráter, amelynek átmérője kisebb, mint 2 kilométer. Ugyanakkor a nagy kráterekből is kevesebb van, és ezek is viszonylag fiatalnak tűnnek.

A becsapódásos kráterek hiányának másik oka még izgalmasabb. A felszínformák teljesen véletlenszerű eloszlást mutatnak (6), ami azt jelenti, hogy a bolygó teljes felszíne geológiailag fiatal, és nagyjából azonos korú. Ezt a különleges tényt globális lemeztektonika nélkül valami mással kell megmagyarázni. Úgy tűnik, hogy a Vénusz ciklusosan – legutóbb mintegy 300–500 millió évvel ezelőtt – valamiféle globális felszínváltozáson megy keresztül, amely eltűnteti az idősebb felszínformákat (7).

A földi lemeztektonika működése. Forrás: Wikipedia
A Vénusz belső modellje. Forrás: Wikipedia
NASA, Vzb83~commonswiki CC BY-SA 3.0


A Hold és a globális lemeztektonika

Noha mindkét bolygó kezdeti feltételei hasonlóak voltak, a Vénuszon nem alakult ki globális lemeztektonika, a Földön pedig igen – ennek köszönhetjük az élet létezését is bolygónkon – de mi lehet ennek az oka? Hasonló tömeg, hasonló kémiai összetétel (14) mellett a két bolygónak hasonló geológiája kéne, hogy legyen. Az ok Holdunk léte lehet. A Hold által keltett árapályerők Földünk kérgére olyan ​​hatással voltak, hogy az megrepedezett, több kéreglemezt alkotva. Ezek a tektonikus lemezek az asztenoszférán úsznak, egymáshoz képest végzett mozgásuk szerint háromféle lemezszegélyt különböztetünk meg: ütköző, széttartó, illetve súrlódó szegélyt. Földünk vulkanizmusának döntő többsége lemezszegélyeknél helyezkedik el.

A Vénuszon viszont a vulkáni síkságok eltérő morfológiával rendelkeznek, amelyek különböző vulkanizmust jeleznek. A meredek oldalú viszkózus dómok térben és stratigrafikusan kapcsolódnak a pajzsmezőkhöz, és az idősebb pajzsmezők vulkanizmusa azt sugallja, hogy forrásaik globálisak, de magmaellátásuk korlátozott. Ez összhangban van a sekély kéregolvadással, a tározókban található magma differenciálódásával és a kéreg anyagának részleges megolvadásával (16).

A Földi globális lemeztektonika lehetővé teszi a belső hő távozását a földköpenyből a felszín felé (8, 9). Miután a Vénuszon nincsen globális lemeztektonika, a radioaktív elemek lebomlásából származó belső hő nem tud eltávozni, köpenye felmelegszik, majd a globális vulkanizmus a bolygó felszínének nagy részét friss lávával borítja el.



Források:

  1. Magellan Mission to Venus, https://www2.jpl.nasa.gov/magellan/
  2. Venera: http://www.astronautix.com/v/venera.html
  3. Soviet Venus Images: http://mentallandscape.com/C_CatalogVenus.htm
  4. Venera Images of Venus: https://web.archive.org/web/20151114164157/http://www.strykfoto.org/venera.htm
  5. Bougher, S. W.; Hunten, D. M.; Philips, R. J.; McKinnon, William B.; Zahnle, Kevin J.; Ivanov, Boris A.; Melosh, H. J. (1997). Venus II – Geology, Geophysics, Atmosphere, and Solar Wind Environment. Tucson: The University of Arizona Press. p. 969. ISBN 978-0-8165-1830-2.
  6. Kreslavsky, Mikhail A.; Ivanov, Mikhail A.; Head, James W., The resurfacing history of Venus: Constraints from buffered crater densities. http://planetary.brown.edu/pdfs/4932.pdf
  7. Strom, Robert G.; Schaber, Gerald G.; Dawson, Douglas D.: The Global Resurfacing of Venus, https://zenodo.org/record/1231347#.YFmgaK9KjIU
  8. Stern, Robert J. (2002). “Subduction zones”. Reviews of Geophysics. 40 (4): 1012. https://agupubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1029/2001RG000108
  9. Robert Maurer: The Origin and the Mechanics of the Forces Responsible for Tectonic Plate Movements, https://web.archive.org/web/20170912092633/http://www.tectonic-forces.org/
  10. George Musser: Double Impact May Explain Why Venus Has No Moon, https://www.scientificamerican.com/article/double-impact-may-explain/
  11. Nick, Hoffman (11 June 2001). “The Moon And Plate Tectonics: Why We Are Alone” https://www.spacedaily.com/news/life-01×1.html
  12. Turner, S.; Rushmer, T.; Reagan, M.; Moyen, J.-F. (2014). “Heading down early on? Start of subduction on Earth”. Geology. 42 (2): 139–142.
  13. Peter Ward, Donald Brownlee: “Rare Earth: Why Complex Life is Uncommon in the Universe,”
  14. Basilevsky, A. T.; J. W. Head III (2003). The surface of Venus, https://web.archive.org/web/20060327035304/http://porter.geo.brown.edu/planetary/documents/2875.pdf
  15. Neith, Katie (April 15, 2011). “Caltech Researchers Use GPS Data to Model Effects of Tidal Loads on Earth’s Surface”. Caltech.
  16. Davide Zaccagninoa, Francesco Vespeb, Carlo Doglioni: Tidal modulation of plate motions. https://core.ac.uk/download/pdf/323192022.pdf
  17. Christopher H. Scholz, Yen Joe Tan, Fabien Albino. The mechanism of tidal triggering of earthquakes at mid-ocean ridges. Nature Communications, 2019; 10 (1) DOI: 10.1038/s41467-019-10605-2
  18. Fredric W. Taylor, Håkan Svedhem & James W. Head III: Venus: The Atmosphere, Climate, Surface, Interior and Near-Space Environment of an Earth-Like Planet, https://link.springer.com/article/10.1007/s11214-018-0467-8

A marsi Zagami meteorit

Szerző: Kormos Balázs

Az egyik legjelentősebb, dokumentált marsi shergottit szemtanús hullás a Zagami meteorit volt. Hogy egy gyűjtő társamat idézzem: “A Zagami alapból egy szuper anyag!” Büszke tulajdonosa lehettem végre eme meteorit egy olvadási kéreggel rendelkező szeletének. Ennek fotóit mutatom most itt be. Itthon ez a szelet nagynak számít. Régóta szerettem volna ebből a meteoritból, és most büszkén őrzöm. Hazánkba nem jutott túl sok ebből a különleges anyagból.

A Magyar Természettudományi Múzeum őriz belőle egy komolyabb szeletet. 1962 októberében délután ez a meteorit körülbelül 10 méter távolságra landolt egy gazdától Nigériában, aki épp a földjén munkálkodott. A gazda hatalmas robbanást hallott, majd elérte a lökéshullám is. A füst láttán egy puffanásra lett figyelmes, amit a meteorit földet érése hallatott. A meteorit egy 2 méter mély lyukat (krátergödröt) ütött, majd a vissza hulló laza talaj némileg be is temette azt. A gazda kiszedte a 18 kilogrammos meteoritot. Ez a meteorit a legnagyobb egyben lévő marsi meteorit volt.

A Zagami (jobbról a második) egy darabja Bécsben.
Forrás: Rezsabek Nándor ScienceBlog

A meteoritot a Kaduna Földtani Intézethez került és egy múzeumba helyezték. Néhány évvel később Robert Haag meteorit-kereskedő hozzájutott a meteorithoz és a gyűjtők számára elérhetővé tette. A követ később összevetették az antarktiszi mintákkal és bebizonyosodott, hogy marsi bazaltból áll. A Zagami akkoriban a legkönnyebben beszerezhető marsi meteorit volt. Mostanában is kapni belőle darabokat, de elképesztő áron. Az ára manapság 1000 USD/gramm fölé is kúszhat.