NWA 13268-as meteoritom a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításán

Szerző: Rezsabek Nándor

Az elmúlt esztendő legvége, valamint az új év kezdete eddig is bővelkedett a fontos hazai vonatkozású hírekben a Naprendszer apró égitestjeinek tekintetében. Majzik Lionel sikeresen kapta lencsevégre a már a déli égbolton tanyázó C/2021 A1 (Leonard) üstökös szétszakadt ioncsóváját, majd 36 év után Sárneczky Krisztián jóvoltából újra magyar felfedezésű kométának, a C/2022 A1 (Sarneczky)-nek örülhettünk. A legfrissebb hír pedig annak a kamarakiállításnak a megnyitása, amely a Magyar Természettudományi Múzeum Ásvány- és Kőzettárának új szerzeményeit mutatja be. A tárlat a gyűjteménygyarapodás részeként Jánosi Melinda geológusnak, a meteoritgyűjteményért felelős muzeológusának összeállításában az elmúlt időszak hazai meteoritikai újdonságaiból is szemléz.

Megtisztelő módon ennek részeként a Northwest Africa 13268 (NWA 13268) jelzetű harmadkilós, afrikai eredetű kőmeteoritommal ezúttal kiállítási tárgyként találkozhatnak a meteoritika iránt érdeklődők. A 2020-as klasszifikációs folyamat során leválasztott 2,06 grammos darab 2021-ben ajándékozás révén került a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) gyűjteményébe. A 10-30 ezer éve hullott, fő tömegében (main mass) planetológiai kollekciómban őrzött meteorit ezen darabkája kerül bemutatásra az MTM Kupolacsarnokában ez év végéig.

A kőmeteorit fizikai, kémiai, kőzet- és ásványtani paramétereit Rezes Dániel geológus a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont berendezéseivel végzett elemzése határozta meg. Az eredetileg 333,2 g-os példány az úgynevezett normál kondritok osztályába, azok H csoportjába tartozik; konkrét besorolása H4/5. 2013-ban meteoritvadászatból élő nomádok találták meg Algériában, majd Kereszty Zsolt IMCA tag révén egy marokkói kereskedőtől származó meteoritszállítmány részeként került Európába; jómagam 2017-ben tőle vásároltam egy negyedkilós szaharai meteorit társaságában. Adatai a Meteoritical Bulletin Database adatbázisban a következő linkre kattintva böngészhetők: https://www.lpi.usra.edu/meteor/metbull.php?code=71668. A tudományos eredményről a Természet Világa folyóirat 2020/7. számában Rezes Dániel “Anyag és folyamat, A meteoritok rendszerbe foglalása és magyar vonatkozásai” címmel magyar nyelven, népszerű formában is beszámolt: https://termvil.hu/2020/07/08/2020-juliusi-szamunkbol/ További információi és fotói blogoldalam több bejegyzésében is elérhetők: https://rezsabeknandor.blogspot.com/search?q=NWA+13268

Az NWA 13268 darabkája a Magyar Természettudományi Múzeum (http://www.nhmus.hu/) nyitvatartási idejében, a 1083 Budapest, Ludovika tér 2-6. alatt tekinthető meg. Az Ásvány- és Kőzettár új szerzeményeit bemutató kamarakiállításon “társai” között szerepel a Kereszty Zsolt által adományozott, 1937-ben Arad mellett Tauiti kondrit; Matskási István felajánlása révén egy Vietnámból származó indokinit tektit. De találkozhatunk büntetőeljárás során a Markó utcában elkobzott, a Fővárosi Törvényszékről hivatalos átadás révén a Természettudományi Múzeumba került csiszolt drágakövekkel is.

A késő-pleisztocén korú Pica-üveg eredete

Szerző: Rezes Dániel

Az idei év egy érdekes és fontos új felfedezéséről szóló tanulmány a közelmúltban került publikálásra és azóta is közkézen forog a meteoritok és kapcsolódó képződmények kedvelői és szakértői között, a tanulmány témáját adó impakt (becsapódásos) eredetű üveg darabjai pedig hirtelen a figyelem középpontjába kerültek. De mi is és hogyan keletkezett ez a különleges képződmény, mely Pica-üveg néven vált ismertté?

2012-ben az észak-chilei Atacama-sivatagban található Pica kisváros közelében, attól déli irányban, egy 75 km hosszúságú, É-D irányú területen megszámlálhatatlanul sok késő-pleisztocén korú (kb. 12,3-11,5 ezer éves), szilikátüveg anyagú blokkot fedeztek fel. A képződményeket öt különböző, egymáshoz közeli helyszínen azonosították. Ezeken a területeken a sivatagot 1-100 m2 területű foltokban borítják a gyakran fél méteres méretet is elérő, gyűrt-csavart, tipikusan zöld-fekete színű, hólyagüreges üvegblokkok.

(A) A Pica-üveg eddig ismert lelőhelyei É-Chilében. A 2-es számmal jelzett terület közelében fekszik a Pica nevű település. (B) Nagy méretű, sötét árnyalatú üvegből álló táblák eredeti helyzetükben a sivatagi környezetben (Schultz et al. 2021).

A Pica-üveg keletkezésére több elmélet is született, eleinte felszínközeli bolidák (hangrobbanással járó tűzgömbök) termékeként tartották számon, később viszont heves bozóttüzeknek tulajdonították a képződmény létrejöttét. Utóbbi feltételezést azonban az üveg tulajdonságai (pl. morfológia, összetétel) nem erősítik meg, így időszerűvé vált a mélyreható vizsgálat az igazság felderítésére. A friss tanulmányban elvégzett terepi és laborvizsgálatok során a kutatók visszatértek a korábbi elmélethez és nem csupán bizonyították az alacsony magasságban bekövetkezett légköri robbanás üvegképző szerepét, hanem megbecsülték a bolida természetét is.

(A) Nagy méretű gyűrt üvegblokk. (B) Üvegblokk, mely két eltérő tulajdonságú oldallal rendelkezik. Az egyik oldal üledékekben gazdag, érdes felületű, míg a másik oldal sima és folyásnyomokkal tarkított. (C) Tipikus zöld, gyűrt, hólyagüreges üveg vékonycsiszolatának képe. (D) Olvadt állapotában egymásra hajtott rétegekből álló üvegtömb vágott felülete (Schultz et al. 2021).

A kutatók egymástól 30 km-re található két helyszínről összesen több, mint 300 mintát gyűjtöttek, melyekből több, mint 70 vékonycsiszolatot készítettek a vizsgálatok elvégzéséhez. A vékonycsiszolatok ezres nagyságrendben tartalmaztak olyan ásványszemcséket és kőzettörmelékeket, melyek a helyi üledékektől idegenek. Ilyen ásványszemcsék például a Ni-troilit, buchwaldit, Si-tartalmú klórapatit, kalcium-alumínium-gazdag zárványok (CAI; calcium-aluminium-rich inclusion), korundot és perovszkitot tartalmazó Ca-Al-Ti-gazdag refraktórikus szemcsék, illetve vizes átalakulást szenvedett, Mg-gazdag szilikátokat és troilitet tartalmazó szemcsék. Az üveg olyan ZrO2 polimorf módosulatokból (pl. baddeleyit) és kovából álló képződményeket is tartalmaz, melyek cirkon szemcsék szételegyedéséből jöttek létre több, mint 1670°C hőmérsékleten. Ez utóbbi gyakori indikátora a jelentős méretű becsapódásoknak. Az extraterresztrikus ásványok és klasztok arra utalnak, hogy a Pica-üveget létrehozó bolida igen változatos összetételű volt, nagy valószínűséggel egy heterogén anyagú üstökös. Az üstökös-eredetet erősíti meg az egzotikus ásványszemcsék hasonlósága a NASA Stardust küldetése által a 81P/Wild üstökösből gyűjtött ásványszemcsékkel, valamint az, hogy vizes átalakulást szenvedett szemcsék is megtalálhatóak az üvegben.

Ősi Ca-Al-Ti-gazdag refraktórikus klaszt Pica-üvegben, mely perovszkit, geikielit, korund és Fe-szulfid ásványfázisokból épül fel (Schultz et al. 2021).

Az öt elkülönülő területen fellelhető üvegek egyidejű keletkezésére két különböző elképzelést valószínűsítenek a tanulmány szerzői. Az egyik szerint az üvegek egyetlen égitest alacsony magasságú és kis beesési szöggel rendelkező röppályájú, egymást követő darabolódása során bekövetkező robbanásaikor keletkeztek, míg a másik szerint az üvegek keletkezéshez egy már korábban feldarabolódott égitest különböző darabjainak magas beesési szöggel (>30° a vízszintestől) történő légkörbe lépésére és robbanásaira volt szükség.

A szerzők az összegzésben kiemelik, hogy a Pica-üveg képződésének ideje egybeesik a dél-amerikai jégkori megafauna eltűnésével, mely egy olyan esemény volt, ami minden más kontinensen bekövetkező hasonló eseménynél nagyobb léptékkel rendelkezett. A feltételezésnek – miszerint a jelentős területet érintő légköri robbanásnak meghatározó szerepe lett volna a kihalásban – a bizonyítása még várat magára, napjainkban még csak érdekes egybeesésként könyvelhető el.

Források:
[1] Schultz, P. H., Harris, R. S., Perroud, S., Blanco, N., & Tomlinson, A. J. (2021). Widespread glasses generated by cometary fireballs during the late Pleistocene in the Atacama Desert, Chile. Geology, 5 p.

Meteoritkeresés Balatonlellén

Szerző: Rezes Dániel

Október 26-án, kedden 5:15-kor ébresztőm hangjára hűvös hajnalra ébredtem. Korai kelésemnek nem kisebb célja volt, mint elutazni Balatonlellére és ott megtalálni hazánk legújabb, frissen hullott meteoritját. Kiugrottam tehát az ágyamból és egy bő óra múlva már dideregve álltam a kelenföldi vasútállomás peronján a 6:42-es Balaton InterCity-re várakozva…

Schmall Rafael fényképe a „balatoni tűzgömb”-ről

A „balatoni tűzgömb” október 20-án 18 óra 28 perckor húzott át hazánk felett, melyet több kamera is lencsevégre kapott. A nagy fényességű meteor a mérések alapján közelítőleg ÉÉNy-DDK-i irányban haladt, beesési szöge 70 fokos meredekségű volt. A jelenség – több szemtanú beszámolója és szeizmológiai mérőállomás adatai alapján – hangrobbanással is járt. A számítások szerint a légköri áthaladást túlélő és földre hulló kőzetdarab(ok) tömege nem érhette el az 1 kilogrammot. A szórásmező számítását K. Gábor végezte el, aki a deles (UT) és éjfeles (UT) modellek adataival számolva két eltérő szórásmezőt határozott meg egymástól nem messze, Balatonlelle határában. (Jelen cikkben a deles széllel számolt szórásmező „déli szórásmező”-ként, míg az éjfeles széllel számolt szórásmező „északi szórásmező”-ként van feltüntetve.)

…a vonatút végén 8:23-kor nagy kedvvel szálltam le a balatonlellei vasútállomáson. A síneket magam mögött hagyva már a városban is a földre szegeztem tekintetemet, azonban kis idő elteltével rá kellett jönnöm, hogy a városban az utakon aszfaltozás zajlik (ami nem használ annak, ha egy fekete olvadási kéreggel bevont kőzetet keresünk), így inkább a házak és a kertek kerültek figyelmem középpontjába, míg a településen átgyalogoltam.

Érkezésem a balatonlellei vasútállomásra

A város végén lekanyarodva elhagytam a vasút irányába tartó utat és rátértem a szántóföldek és szőlősbirtokok irányába tartó műútra. Itt az út mentén a tárcsázott földek oldalában haladtam szememmel már folyamatosan a felszínt pásztázva, közben egy-egy kisebb földterületre is betértem, ahol térdmagasan álltak a levágott kukoricaszárak. Utam során többször is kereszteztem a szórásmező középvonalát és a számolt terület tágabb környezetében is jártam. A kutatást nehezítette, hogy a házak, zárt kertek, szőlőbirtokok és a szórásmező nyomvonalával nagy szögben telepített szőlőültetvények sorai miatt nem lehetett a feltételezett szórás vonalán haladni. A déli szórásmező DNy-i végén található szántóra érve, az M7-es autópálya mellett több időt töltöttem a kereséssel, majd visszaindultam az északi szórásmező irányába.

Az általam bejárt útvonal (vörössel) és a számított szórásmezők középvonalai (kékkel)
A déli szórásmező DNy-i vége az M7-es autópálya felüljárójával
Szőlőültetvények a déli szórásmező területén
A két számított szórásmező között elterülő hatalmas, tárcsázott földterület
Legelő az északi szórásmező területén
Szarvasmarhák legelnek az északi szórásmező területén. Itt hatalmas területen villanypásztor akadályozta a továbbhaladást
Magányosan álló fák az északi szórásmező területén található legelőn

A két számított szórásmező között található terület átnézése reménytelinek tűnt, mivel a két szórásmező számítása két eltérő szélértékkel valósult meg, a jelenség pedig a két időpont között történt. Így az ezen a területen található, már kiforgatott krumpliföldön is jelentősebb időt töltöttem fel-alá járva. A hátrahagyott burgonyán kívül itt sem találtam meg a keresett darabokat, így továbbhaladtam a Balaton irányába.

Teknőspáncél a legelőn, melyből lakója már régen „kiköltözött”
Az egyik „találat” a legelőn. Első pillanatra megörül az ember, de kézbe fogva egyből kiderül az igazság…

Az északi szórásmező alapvetően más tereppel jellemezhető, mint a déli. Itt legnagyobb részben legelők találhatóak, melyeken szarvasmarhák élvezik a legelészést, miközben megcsodálják az odatévedt meteoritvadászt. Sajnos a jószágokat hatalmas területen villanypásztorral kerítették körül, mely megakadályozta a keresés folytatását, ezért a fennmaradó terület dús, zöld füvén folytattam a kutatást, sajnos kevés sikerrel. Néha megakadt a szemem egy-egy kisebb darab, szürke kőzettöredéken, azonban ezeket kézbe véve egyértelmű volt, hogy azok nem a keresett meteoritfragmentumok. Meglepődtem azonban, amikor a legelő közepén egy teljes teknőspáncélba botlottam.

A borvidékekre jellemző csatos üvegek porcelán dugói
Érdekes alkotás az egyik balatonlellei ház kapubejárójában

Az északi szórásmezőn végezve a vasút irányába kitérővel mentem, és újra átvágtam olyan területeken, melyeken már jártam, hátha keresztezik egymást útjaink az áhított meteorittal. Ez sajnos nem így történt, azonban csüggedésre nincs okom, mivel az időjárás kegyes volt hozzám a 16 kilométeres túra megtételéhez, kellemes, napfényes utam volt a nap folyamán. Emellett a borvidékekre jellemző olyan tárgyakat találhattam, mint a csatos üvegek porcelán dugói és megtekinthettem a településen eldugott érdekes, egyedi alkotásokat is.

Források:
[1] https://meteorlaboratory.blogspot.com/2021/10/balatoni-tuzgomb.html
[2] https://meteorlaboratory.blogspot.com/2021/10/a-balatoni-tuzgomb-feltetelezett.html

A Chassigny meteorit

Szerző: Szklenár Tamás

A vörös bolygóból becsapódás által kiszakadt, majd a Föld pályáját keresztező anyagok közül az egyik legkülönlegesebb a Chassigny szerkezete. A eredeti marsi meteorit család (SNC) névadói, a Shergotty és a Nakhla mellett ez adta a harmadik alaptípust, habár hullása ennek történt legkorábban. A Shergotty és Nakhla hullásáról, illetve a meteoritok anyagszerkezetéről korábbi cikkeinkben találhatnak olvasóink információkat. Ebben az írásban áttekintjük az egyik legritkább marsi meteorit típus névadójának történetét.

1815. október 3-án, délelőtt 8 óra környékén egy fényes tűzgömb szelte át az égboltot Franciaország Chassigny települése felett. Többen lövésekhez hasonlatos hangokat hallottak, amely az űrből érkező nagyobb méretű anyagdarabok szétrobbanása, fragmentálódása során keletkezik. Igen látványos nappali jelenség lehetett ez a tűzgömb, de még fontosabb, hogy az eredeti anyag egy kicsiny része túlélte a bolygónk légkörében megtett pusztító utazást és több darabja a felszínre hullott. Az egyik szőlőültetvényen dolgozó munkás látta is, ahogy tőle néhány száz méterre a talajba csapódnak kőzetdarabok, amelyek összegyűjtésére meg is indultak a környékbeliek. Langres település orvosa, Pistollet is hallott az eseményről és a hullás után két nappal a helyszínre érve megkezdte a további darabok utáni szervezett kutatást. Feltételezte, hogy az általa összegyűjtött mintegy 4 kilogrammnyi mintának legalább kétszeresét szedték össze a környékbeliekkel együtt, de ezek később teljesen a feledés homályába vesztek. Továbbá sajnálatos, hogy az eredetileg általa összegyűjtött anyagdarabokból mára mindösszesen 570 gramm maradt fenn.

A három főcsoport névadói a bécsi Természettudományi Múzeumban: Chassigny (1815, Franciaország; chassignitek), Shergotty (1865, India; shergottitok), Nakla (1911, Egyiptom; nakhlitok); mellettük a legnagyobb, 18 kg-nyi össztömegű Zagami (1962, Nigéria) egy darabja; valamint az ugyanezen fizikai paraméter tekintetében második helyezett, emblematikus Tissint (2011, Marokkó) – Rezsabek Nándor felvétele

A legnagyobb megmaradt töredékek neves múzeumi gyűjtemények részét képezik, így megtekinthetőek a Bécsi Természettudományi Múzeumban, illetve a Smithsonian gyűjteményben is. A Chassigny az első feljegyzett marsi meteorit hullás, habár természetesen eredetére csak később derült fény. Anyagösszetételét részletesen megvizsgálták, a jelenlegi mérések szerint mintegy 11 millió évvel ezelőtt szakadhatott ki egy marsi becsapódást követően és hagyta el végleg a vörös bolygó környezetét. Anyaga leginkább vasban gazdag dunit (Fo86), amely nagyrészt olivinből áll, egészen pontosan 91.6% olivin, 5% piroxén, 1.7% plagioklász, 1.4% kromit, illetve 0.3% átolvadt anyag (Prinz et al. 1974). Ez teszi igazán különlegessé a másik két névadó marsi meteorithoz képest, mivel a Chassigny anyaga határozottan más típusú, a Mars köpenyének mélyéből származik, sokkoltsága is lényegesen kisebb, mint például a shergottit típusú marsi meteoritokénak. A róla elnevezett chassignitek csoportja az egyik legritkább marsi meteorit típus. Cikkünk megjelenésekor mindössze 3 ilyen osztályba sorolt marsi meteoritról tudunk, ezek a Chassigny mellett az NWA 2737 és az NWA 8694. Előbbi katalógusban szereplő talált össztömege 611 gramm (9 darabra törve találták meg), míg a másik tömege mindössze 54.8 gramm, mindkettőt Marokkóban találták 2000-ben, illetve 2014-ben.

A Chassigny kevés megmaradt anyagmintája (ezek töredékek és vékonycsiszolatok) a múzeumok méltán féltett kincse, emiatt igen ritka – lényegében szinte elérhetetlen – a  magángyűjtők körében. Rendkívüli esetben fel-felbukkan egy-két picike „mikró”-nak nevezett porszemecske, amelyre szinte azonnal lecsapnak a figyelmes magángyűjtők. Záró képünk e cikk írójának gyűjteményi képe, amelyen egymás mellett láthatóak a marsi SNC meteoritok névadói.

A három fő marsi meteorittípus: a Shergotty, a Nakhla és a Chassigny – a Szerző felvétele

Források:

https://www.lpi.usra.edu/meteor/metbull.php?code=5331
https://www-curator.jsc.nasa.gov/antmet/mmc/chassig.pdf
https://www2.jpl.nasa.gov/snc/chassigny.html
https://en.wikipedia.org/wiki/Chassigny_(meteorite)
https://rezsabeknandor.blogspot.com/2019/01/nevezetes-marsi-meteoritok-becsben_12.html

A Jordán-völgyi Tel-el-Hammam pusztulása egy Tunguzka-szerű impakt esemény során

Szerző: Balogh Gábor

Geológiai áttekintés

Az Izrael és Jordánia közti Jordán-hasadékvölgy része a Szír–Jordán árokrendszernek, mely Törökországtól az Akabai-öbölig húzódik, és maga is tagja a 5600 km hosszú Afrikai-árokrendszernek. A Jordán-hasadékvölgy a miocén korban alakult ki (23,8-5,3 millió évvel ezelőtt), amikor az Arab lemez északra, majd keletre távolodott Afrikától. Egymillió évvel később a Földközi-tenger és a Jordán-hasadékvölgy közötti szárazföld megemelkedett, a tenger pedig eltűnt (1). A Jordán-hasadékvölgy legalacsonyabb pontja a Holt-tengerben található, 790 méterrel a tengerszint alatt. A Holt-tenger partja a Föld legalacsonyabb szárazföldi pontja, 400 méterrel a tengerszint alatt. A Holt-tengertől északra fekvő termékeny völgy régóta a mezőgazdaság helyszíne volt a Jordán-folyóból származó víz és a völgy szélein található számos forrás miatt. Az évi hőmérséklet 20°C és 40°C között váltakozik.

A Jordán-hasadékvölgy. Baloldalon láthatjuk a Szinai félszigetet, középen a Vörös-tengert, fölötte a Holt-tengert. (Wikipédia)

Történelmi előzmények

A Jordán völgyi Ubeydiában találtak Homo Erectus maradványt, mely mintegy 1,4 millió éves (2). A vadászó-gyűjtögető Homo Sapiens útja is erre vezetett Afrikából való migrációja során (3). A terület fontos része volt az úgynevezett „Termékeny Félholdnak”, a civilizáció bölcsőjének, itt vette kezdetét a mezőgazdasági forradalom (4). A Kebara-kultúra a zömmel vadászó-gyűjtögető, de növénytermesztéssel is foglalkozó késő paleolitikumi kultúra, mely i. E. 18000 és i. E. 11000 között virágzott, ezt váltotta fel a már szinte kizárólagosan mezőgazdasági Natúfi-kultúra i. E. 15000 és i. E. 11500 között (5). Itt található a 11600 éves, a Bibliából jól ismert Jerikó városa is, mely a világ első városainak egyike (6).

Jerikóval szemben, a Jordán folyó keleti partján található Tel el-Hammam települése. Kultúrája több ezer évig, a kő-rézkor óta virágzott (7), köszönhetően termékeny talajának és közeli folyó állandó, biztos vízellátásának.

Tel el-Hammam (Deg777-Wikipédia; CC BY-SA 4.0)

Maga a tell szó (ejtsd: tel) héberül tel, arabul tell, vagy tall, dombot jelent, a régészeti szakkifejezés pedig régi településeket rejtő törmelékhalmot jelöl. Ezek a dombok a sokszor sík vidéken több ezer év alatt keletkeztek egy-egy településnél. A régi épületek elpusztulásakor a törmeléket nem hordták el, hanem újrahasznosították, így az évszázadok, évezredek alatt a település szintje több tíz méterrel is megemelkedhetett.

Tel el-Hammam

A középső bronzkorban a várost 34 hektár területet körülvevő falak védték, felső- és alsó-városra osztva azt, míg a sokkal nagyobb általános foglalkozási területe 97 hektáron feküdt. A korai bronzkorban Tel el-Hammam volt a legnagyobb városállam a Dél-Levantban. A középső bronzkorra csak kicsit volt kisebb, mint Hazor (81 hektár) és Ashkelon (61 hektár). Ekkor még Jeruzsálem és Jerikó mindössze (4,9–4,0 hektár) méretű volt (8).

Tel el-Hammam városállam uralkodói palotákat, templomokat, közigazgatási komplexumokat is építettek, virágzott a mezőgazdaság. Maga Tel el-Hammam magában foglalta a déli Jordán-völgy (Kikár) keleti peremén található Wadi Kafrein folyásának déli részét, és két forrást is élvezhettek lakói a városfalakon belül (egy termálforrást és egy édesvizű forrást is). Nyilvánvaló, hogy a város elhelyezésének és fejlesztésének fő szempontja a vízkészletek hasznosítása volt az egyre sivatagosodó területen.

A városállam helyi gazdái kétségkívül kihasználták az éves jordániai árvízciklus előnyeit, és a növényeket a friss hordalékos iszaplerakódásokba ültették. Ilyen bőséges, megbízható vízforrással, a település évi akár három betakarítással virágzott a tengerszint alatti, szubtrópusi környezetben. Így egyáltalán nem meglepő, hogy a virágzó Jordán-völgyi bronzkori civilizáció hagyomány alapját képezte a Teremtés könyvében.

A Jordán-völgy legtöbb településéhez hasonlóan, a késő bronzkorban (i. E. 1550–1200) itt is egy régészeti leletekben hiányos intervallumot, hézagot tapasztalunk. Ez a “Late Bronze Gap” a déli Jordán-völgy (héberül kikár) régió számos közeli településére jellemző, többek között Tel Iktanu, Tel Kefrein, Tel Nimrin, Tel el-Mustah, Tel Bleibel településeire is.

Míg a nyugati (Jeruzsálem, Bétel, Hebron), az északi (Beth Shean) és a keleti (Rabbath-Ammon, Tall al-Umayri, Nebo) városok a késő bronzkorban is megmaradtak, sőt, virágoztak, addig a déli Jordán-völgy keleti oldalának települései elpusztultak, és a következő öt-hétszáz évig lakatlanok is maradtak. A régió legtermékenyebb mezőgazdasági területe, amely legalább 3000 éve folyamatosan virágzó civilizációkat tartott el, hirtelen elpusztult. Ezt az eseményt a régészetben “3.7KYrBP Kikkar Event”-nek nevezik (9).

Vajon mi lehetett ez az esemény?  2005 óta végeznek régészeti ásatásokat a helyszínen, és a dolog fontosságát jelzi, hogy a projekt a Veritas Nemzetközi Egyetem Régészeti Iskolája, Santa Ana, CA és a Trinity Southwest Egyetem Régészeti Főiskolája, a Jordán Hashimita Királyság Régészeti Osztályának égisze alatt áll (10). A háborúk és földrengések által elpusztított ősi városokra jellemző szokásos törmelék mellett a kutatott réteg utolsó fázisának ásatásai rendkívül szokatlan anyagokat tártak fel: kerámiaszilánkokat, melyek külső felülete üveggé olvadt, némelyik buborékosan, mintha felforrt volna, megolvadt és buborékos sártéglák, részben megolvadt agyag, és olvadt vakolat. Ezek arra utalnak, hogy a város pusztulása valamilyen nagyon magas hőmérsékletű eseményhez kapcsolódott (11).

Tel el-Hammam katasztrofális pusztulása

A város felső részén hatalmas, mintegy 4 m vastag városfal-alapok voltak, melyek a szabadon álló iszaptégla sáncokat támasztották, többszintes iszaptégla épületek, köztük palotakomplexum, és egy monumentális átjáró. Napjainkban szinte semmi nem maradt a kőalapokon, kivéve egy tucatnyi iszaptéglát, melyek a 33 m magas felső fal északkeleti oldalán maradtak meg. Látszólag minden fal a felső városfal alapjainak tetejével majdnem egy szinten pusztult el. Ez magában foglalja a hatalmas palotakomplexumot, amelynek falai egykor 1,0-2,2 m vastagságúak voltak, és valószínűleg 11-15 m magasra emelkedtek.

A 4–5 emeletes palotakomplexum (52 m × 27 m), napon szárított iszaptéglából készült masszív felépítményekkel 11–15 méterre emelkedett a környező sánc teteje fölé. A palota ásatásaiból kiderül, hogy a palota felső emeleteinek a nagy része eltűnt, viszont hiányoznak a felső emeleteken összeomlott falak. Szinte sehol sem láthatók iszaptéglák, csak kis téglatöredékek véletlenszerűen szétszóródva a 1,5 méter vastag romhalmazban. Úgy tűnik, hogy a legtöbb tégla elpárolgott és északkeletre fújta el őket a helyszínről egy katasztrofális esemény (12).

Az elemzések széles skáláját végezték el, számos analitikai megközelítést alkalmazva, beleértve az optikai mikroszkópiát, a pásztázó elektronmikroszkópiát (SEM) energia-diszperzív spektroszkópiával (EDS), a mikroszondát, a fókuszált ionnyaláb-marást, a katodolumineszcenciát és a neutronaktiválást. 38 kémiai elemet, ásványt és egyéb anyagot elemeztek, ezek 74 százaléka olvad 1300 °C felett, 45 százaléka olvad 1600 °C felett, és 18 százaléka olvad 2000 °C felett. Ezek a hőmérsékletek általában az impakt események során jelenlévő oxigénhiányos, redukáló körülményekhez kapcsolódnak (13).

A vizsgált rétegek általában három részből állnak. Az első rész a legmélyebb, főleg porított iszaptégla, nagyobb iszaptégla-töredékekkel, tetőfedő agyaggal, hamuval, faszénnel, elszenesedett magokkal, el nem égett fával, égett textíliákkal, csontokkal, gipsztöredékekkel, törött és olvadt kerámiákkal. Ez a réteg a „törmelékmátrix”, vastagsága mintegy 1,5 m. A második rész, közvetlenül a törmelékmátrix fölött, vékony, finomszemcsés rétegekből áll, anyaga törött vakolat, mészkő szferulák, és szén. Ezt a réteget „átfújási rétegnek” nevezik. Semmi hasonlót nem találtak régebbi vagy fiatalabb rétegekben, kezdve a kora bronzkorban egészen a vaskorig. A harmadik rész egy szénben és hamuban gazdag réteg, amelyet „sötét rétegnek” neveznek, amely mindenhol megtalálható és jellemzően csak néhány centiméter vastag. A nagy városkapu külső, délnyugati felőli oldalán ez azonban közel 1 m vastag. A törmelékmátrix, az átfújási és a sötét réteg együttesen alkotja az úgynevezett „pusztító réteget” (14).

A leleteket összefoglalva, a palotából származó olvadt kerámia egyik töredékén talált, egy 30 µm széles, szénben gazdag részecske becsapódása (12a), a megolvadt kerámiák (12b), a megolvadt agyagtéglák (12c), a sokkolt kvarc (12d), a ritka föld-fém szferulák (12e) egyaránt egy impakt esemény tanúi.

A pusztító réteg modellezett kora I. e. 1661 ± 2 év, tehát 3611 éves. A radioaktív szén-dioxid kormeghatározással kapcsolatos bizonytalanságok miatt a pusztítási esemény korát fél évszázadra kerekítették: i. E. 1650 ± 50 év. Ez a kor összhangban van a szeriációval, a régészetben használt szokásos kormeghatározási módszerrel, amely a kerámia és a műtárgyak stílusbeli változásainak korán alapul. Ez a módszer i. E.1750–1650 környékére teszi az eseményt (10, 12).

A törmelék helyzetéből következtetni lehet a robbanás irányra is, ez DNY–ÉK, tehát a Holt-tenger északi része felett lehetett a légköri robbanás (12f). Ezt valószínűsíti, hogy a pusztító réteget anomálisan magas sókoncentráció jellemzi. Az is megfigyelhető, hogy az iszaptéglák közti habarcs a sókristályok miatt megkeményedett, és hogy sok cserépdarabot és csontot nagy sókristályok vontak be. A termőföldekre ömlő, nagy mennyiségű sós víz lehetetlenítette el a földművelést, 600 évre lakatlanná téve Tel el-Hammam környékét (19).

Párhuzamok a Tunguzka-eseménnyel

Noha a Tunguzka robbanás hőmérséklete ismeretlen, de becslések szerint több mint 10 000 °C lehetett (16). A légrobbanás kezdetben mintegy 200 km2 erdőt gyújtott meg mielőtt elterjedt, és végül 500 km2 erdőt pusztított el. A számítások szerint (17, 18) nagyságrendileg a Tunguzka-eseményhez hasonló 12-23 megatonnás robbanás magyarázhatja meg a Tel el-Hammamban tapasztaltakat (12g).

Az impaktor, amely 45 fokos beesési szögben hatolt be az atmoszférába, üledékes kőzetekkel fedett terület felett robbant fel, Tel el-Hammamtól körülbelül 5 kilométerrel délnyugatra. Nagyságrendileg 60 és 75 méter átmérőjű lehetett az impaktor. Az alsó határ (60 méter) modellje szerint 4,7 km magasságban robbant fel, 12 MT nagyságrendben – a felső határ (75 méter) esetében 1,3 km magasságban robbant fel, 23 MT nagyságrendben. Ebben az esetben az elméleti nyomás 2,5 bar (35 psi) lehetett. Ez a nyomás már meghaladja a modern vasbeton épületek pusztulási határait is, és több mint 99 százalékos emberi halálozási arányt eredményez. A hosszú másodpercekig tartó hatalmas hő (1850 °C) viszont már 100 százalékos halálozási arányt jelent. A két modell egyikében sem képződnének impakt, robbanásos kráterek a felszínen, hanem több, kisebb-nagyobb sekély pitkráter, melyeket idővel víz és üledékek tölthetnek meg (12).

Egy olyan figyelemre méltó katasztrófa, mint Tel el-Hammam kozmikus objektum általi megsemmisítése, teremthetett olyan szájhagyományt, amely sok generáción át történő továbbadása után a bibliai Szodoma történetének forrása lett (22, 23, 24).

John Martin: „Szodoma és Gomora”

Források:

  1. Abdallah S. Al-Zoubi, Z.S.H. Abu-Hamatteh, Geological evolution of the Jordan valley. https://www.researchgate.net/profile/Z-Abu-Hamatteh/publication/250276328_Geological_evolution_of_the_Jordan_valley/links/58b3e40945851503be9e1a9c/Geological-evolution-of-the-Jordan-valley.pdf
  2. Bar-Yosef (1994). “The lower paleolithic of the Near East” (8): 211–265.
  3. Ian Tattersall, Human origins: Out of Africa. https://www.pnas.org/content/106/38/16018
  4. Jean-Pierre Bocquet-Appel (July 29, 2011). “When the World’s Population Took Off: The Springboard of the Neolithic Demographic Transition”. Science. 333 (6042): 560–561.
  5. Grosman, Leore (2013). “The Natufian Chronological Scheme – New Insights and their Implications”. In Bar-Yosef, Ofer; Valla, François R. (eds.). Natufian Foragers in the Levant: Terminal Pleistocene Social Changes in Western Asia (1 ed.). New York: Berghahn Books. pp. 622–627.
  6. Mithen, Steven (2006). After the ice: a global human history, 20,000–5000 BCE (1st Harvard University Press pbk. ed.). Cambridge, Massachusetts: Harvard University Press. p. 57.
  7. Steven Collins, Carroll M. Kobs, and Michael C. Luddeni, An Introduction to Tall Al-Hammam with Seven Seasons (2005–2011) of Ceramics and Eight Seasons (2005–2012) of Artifacts, vol. 1
  8. Leen Ritmeyer “Chart of showing relative sizes of major cities in the Levant” Steven Collins, Carroll M. Kobs, and Michael C. Luddeni, The Tall Al-Hammam Excavations: An Introduction to Tall al-Hammam with Seven Seasons (2005–2011) of Ceramics and Eight Seasons (2005–2012) of Artifacts, vol. 1 (Winona Lake, IN: Eisenbrauns, 2015).
  9. Tall el-Hammam Excavation Project, https://tallelhammam.com/discoveries
  10. Silvia, P. J. The Middle Bronze Age civilization-ending destruction of the Middle Ghor. Ph.D. thesis, Trinity Southwest University (2015).
  11. Collins, S., Byers, G. A. & Kobs, C. M. The Tall al-Hammam Excavation Project, Season Fourteen 2019 Report: Excavation, Interpretations, and Insights (Department of Antiquities of Jordan, Amman, Jordan, 2019).
  12. Ted E. Bunch et al. A Tunguska sized airburst destroyed Tall el-Hammam a Middle Bronze Age city in the Jordan Valley near the Dead Sea. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3
    12a. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3/figures/9
    12b. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3/figures/10
    12c. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3/figures/11
    12d. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3/figures/18
    12e. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3/figures/26
    12f. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3/figures/17
    12g. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3/figures/52
  13. Moore, A. M. T. et al. Evidence of cosmic impact at Abu Hureyra, Syria at the younger Dryas Onset (~12.8 ka): High-temperature melting at > 2200 °C. Sci. Rep. 4185 (2020).
  14. Ramsey, B. C. Bayesian analysis of radiocarbon dates. Radiocarbon 51, 337–360 (2009).
  15. Ramsey, B. C. Probability and dating. Radiocarbon 40, 461–474
  16. LeMaire, T. R. Stones from the stars: the unresolved mysteries of meteorites. (Prentice Hall, 1980).
  17. Collins, G. S., Melosh, H. J. & Marcus, R. Earth impact effects program: A web-based computer program for calculating the regional environmental consequences of a meteoroid impact on Earth. Meteorit Planet Sci 40, 817–840.
  18. Collins, G. S., Melosh, H. J. & Marcus, R. Earth impact effects program. https://impact.ese.ic.ac.uk/ImpactEarth/
  19. Sonia Fernandez, Evidence that a cosmic impact destroyed ancient city in the Jordan Valley. https://phys.org/news/2021-09-evidence-cosmic-impact-ancient-city.html?fbclid=IwAR0GxwZcudFrt2FYYIsQxp-pMNKtUwaHcVxp-i16HzW3dxFLJxjy_r0Ky7k
  20. Evan Gough, A meteor may have exploded in the air 3,700 years ago, obliterating communities near the Dead Sea. https://phys.org/news/2018-12-meteor-air-years-obliterating-dead.html
  21. Boslough, M. & Crawford, D. A. Low-altitude airbursts and the impact threat. Int. J. Impact Eng. 35, 1441–1448 (2008).
  22. Livia Gershon, Exploding Space Rock May Have Inspired Biblical Story of Sodom. https://www.smithsonianmag.com/smart-news/destruction-of-city-by-space-rock-may-have-inspired-biblical-story-of-sodom-180978734/
  23. Phillip J Silvia, The Civilization-Ending 3.7KYrBP Event: Archaeological Data, Sample Analyses, and Biblical Implications. https://www.hou.usra.edu/meetings/metsoc2017/pdf/6001.pdf
  24. Mózes I. könyve, Károli Gáspár fordítása. https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Karoli-biblia-karoli-gaspar-forditasa-1/mozes-i-konyve-2/1-moz-19-3BC/

Bemutatták az eddigi legnagyobb Mars-meteoritot

Szerző: Gombai Norbert

Ha valaki abban a szerencsés helyzetben van, hogy a Maine államban levő Bethel városa felé jár, semmiképpen ne mulassza el megtekinteni a valaha a Földre hullott legnagyobb Mars-meteoritot. A 14,5 kg-os, legszélesebb pontján 25 cm átmérőjű, Taoudenni 002 névre keresztelt kőzetdarab szeptember 1-je óta látogatható a betheli Maine Mineral and Gem Museumban. A múzeum egyébként mintegy 6000 földönkívüli kőzetnek ad otthont, köztük a legnagyobb holdkőzet darabnak és a Naprendszer legrégebbi, vulkanikus tevékenységből keletkezett vulkáni kőzetének.

A Taoudenni 002-t egy helyi meteorvadász fedezte fel a nyugat-afrikai Maliban, Taoudenni városától északkeletre egy sivatagi sóbánya közelében. Darryl Pitt, a világ vezető meteorit-kereskedője 2021 áprilisában vásárolta meg a meteoritot a Maine-i múzeum számára. A megtaláló és Darryl Pitt között egy mauritániai meteorit- és sivatagi szarvasgomba-vadász közvetítésével jött létre az üzlet, melynek lebonyolítása után Pitt kőzetmintát küldött Carl Agee-nek, az Új-Mexikói Egyetem Meteoritikai Intézetének igazgatójának, aki bevizsgálta és megerősítette a kőzet marsi eredetét.

A marsi szikladarab egy óriási aszteroida, vagy üstökös becsapódásának következtében lökődhetett ki a vörös bolygóról az űrbe, ahol a véletlennek köszönhetően a Földét keresztező pályára állt. A meteorit földi becsapódásáról nem maradt fent semmilyen észlelés, valószínűleg senki nem figyelte meg közvetlenül. Agee szerint a becsapódás nem túl régen – talán néhány száz éve – történhetett. A marsi kőzet jó állapota arra enged következtetni, hogy nem lehetett hosszan kitéve a földi időjárás eróziós hatásainak.

A Földön mintegy 300 darab marsi származású kőzet található nagyjából 227 kg össztömegben. Mivel a gyűjtők gyakran széttörik a meteoritokat annak érdekében, hogy külön-külön eladva nagyobb haszonra tegyenek szert, így a Földön található ismert marsi meteoritok tényleges száma Agee szerint nagyjából 100 és 150 között lehet. A Taoudenni 002 névre keresztelt marsi kőzet messze a legnagyobb teljes és vágatlan meteorit a Földön, amely a Vörös Bolygóról származik.

“A marsi meteoritoknak sajátos kémiai jegyeik vannak, és a Taoudenni 002-ben lévő ásványok és elemek tökéletesen megfeleltek az ismert marsi kőzetek összetevőinek” – erősítette meg Agee. A Taoudenni 002 egy shergottit, ami a marsi meteoritok fő típusa. Piroxéneket (50%), olivint (25%) és a lökés hatására átalakult földpát ásványokat tartalmaz.

A meteorit összetételéből a kőzet keletkezésére is levonhatók következtetések. “Valószínűleg egy több mint 100 millió évvel ezelőtti marsi vulkanikus epizódban keletkezett” – mondta Agee. A tudós szerint nagy valószínűséggel még nagyobb marsi kőzetek is rejtőzhetnek a Földön, esetleg “eltemetve egy szaharai homokdűne alatt, vagy mélyen az Antarktisz jegébe ágyazódva, esetleg az óceán fenekén”.


Forrás:

https://www.lpi.usra.edu/meteor/metbull.php?code=74127
https://mainemineralmuseum.org/gallery/the-stifler-collection-of-meteorites/
https://www.space.com/worlds-largest-martian-meteorite

Hazai meteorfigyelő kamerarendszer tesztüzemben

Szerző: Kereszty Zsolt

Az ország legnagyobb privát finanszírozású, kimondottan a hazai meteoritok megtalálását segítő, teljes égbolt kamerarendszer áll hamarosan üzembe, a Magyar Meteoritikai Társaság üzemeltetésében. A rendszer célja és főbb adatai:

A 6 db kamera látható felszerelés előtti állapotában
  • cél: hazai meteorit találása
  • 6 db egyforma állomás az ország különböző pontjain
  • 24 órás éjjel-nappali nagyfelbontású videórögzítés
  • 7 db kamera állomásonként
  • automata tűzgömbpozíció kimérés
  • saját pálya és lehullási zóna számítás
  • nyitott adatbázis mindenki számára
  • terepi kereső expedíciók koordinálása
  • a megtalált meteoritok kutatókhoz való eljuttatása
  • a meteoritok klasszifikációja, hivatalossá tétele, kiállítása

A rendszer a meteoritkeresés teljes folyamatát kezeli, a tűzgömb beérkezésétől számítva egészen a megtalált példányok szakszerű leírásáig, nagyközönség számára történő kiállításáig ideértve a média megjelenéseket is. További részletek a rendszer üzembeállása után a Magyar Meteoritikai Társaság weboldalán, folyóiratában és média tájékoztatóin. Jelenleg a tesztüzem folyik, várható üzembeállás 2021-ben.

Egy unikális meteorittípus – az angrit

Szerző: Kormos Balázs

Ezúttal egy igen ritka meteorittípust hoztam, mely származását tekintve vitatott a kutatók körében. Minden gyűjtő szeretne látni egy angritot a polcán, ebben biztos vagyok. Impozáns ritkaság. Az angritok az akondritok egyik különleges csoportja. Többnyire augitból állnak, de olivin, anortit, troilit stb. is megtalálható bennük. A csoport névadója természetesen az első feljegyzett hullása ennek az akondrit-fajtának, vagyis az Angra dos Reis meteorit. Kristályosodási koruk körülbelül 4,55 milliárd év. De mi is lehetett szülőégitestük? Több kisbolygó színképelemzését tekintve két lehetséges jelöltet azonosítottak: (289) Nenetta és (3819) Robinson. Viszont több tudós a lehetséges égitestek közzé sorolja még a Merkúrt is. Sőt, akad, aki kimondottan emellett érvel.

A fotókon a saját angrit-szeletem látható, az NWA 4931, mely párosítva lett az NWA 2999-cel. Az NWA 2999 a rejtélyes angrit meteoritok tizedik ismert klasszifikációját képviseli. Ezt követően sok NWA jelölést kapott angrit lett hivatalos, melyeket rendre a 2999-hez párosítottak. Így viszonylag gyorsan 30 fölé ugrott a klasszifikált angritok száma. Ennek oka, hogy a felfedezett szórásmezőről származó meteoritokat külön értékesítették, és így külön is klasszifikálták őket. Egyes esetekben maga a kereskedő darabolta a mennyköveket, így több szelethez jutva, azokat igen jó haszonnal tudta értékesíteni, mivel az angritok ára igen magas. A legtöbb angrit textúrája gyors lehűlésére utal. Az NWA 2999 általános, szemcsés szerkezettel rendelkezik, hasonlóan az Angra dos Reis-hez és a LEW 86010-hez. Ám jellegzetes nagy anortit, spinel és olivin klasztok is megfigyelhetők benne, akár 6 mm-ig, valamint 10-20 μm széles anortit „koronák” is a spinel szemcsék körül. „Tudomásunk szerint a meteoritok között egyedülálló”, olvashatjuk ezen az oldalon. Részletesebben az angritokról pedig itt tudakozódhatunk

A Chicxulub-impaktor eredete és a hasonló méretű becsapódások gyakorisága

Szerző: Rezes Dániel

Az USA-beli Délnyugati Kutatóintézet Űrtudományi Részlegének (Southwest Research Institute, Department of Space Studies) kutatói összetett számítógépes modellek segítségével vizsgálták az ún. Chicxulub-események bekövetkezésének gyakoriságát. Az aszteroidák fejlődésére vonatkozó modellekhez a jelenleg ismert kisbolygók megfigyeléseit használták fel az űrkutató szakemberek.

A Chicxulub-esemény a kréta időszak végén, ~66 millió évvel ezelőtt következett be, amikor egy ~10 km átmérőjű aszteroida csapódott a Földbe a mai Chicxulub nevű mexikói kisváros közelében. Az impaktor (becsapódó test) által létrehozott kráter az ismert harmadik legnagyobb bolygónkon, átmérője ~180 km. A becsapódás és az azt követően a légkörbe juttatott gázok által előidézett globális éghajlatváltozás nagy volumenű kihalási eseményt okozott az élővilágban a kréta-paleogén (K/Pg) határon. Többek között eltűntek a dinoszauruszok és velük együtt a bolygó élővilágának ~75%-a is.

A Yucatán-félsziget domborzatárnyékolásos térképe, melyen jól látható a Chicxulub-kráter halvány, ugyanakkor vitathatatlan lenyomata. A tudósok mára egyetértenek abban, hogy a 65 millió éve bekövetkezett esemény a felelős a Kréta-Harmadidőszaki kihalási periódusért.
Kép forrása: NASA/JPL-Caltech, David Fuchs szerkesztésével

A becsapódást övező kérdések közül már számos megoldódott, de mind újabb kérdések is felvetődnek a rendelkezésünkre álló ismeretanyag bővülésével. Ezek közül a két legfontosabb, hogy az impaktor milyen forrásból származott, valamint hogy a hasonló méretű becsapódások milyen gyakoriságban fordulhattak elő a földtörténet folyamán.

A kutatás eredményeként fény derült arra, hogy a becsapódó kiségitest a szenes kondrit típusú meteoritok szülőégitestjeivel rokonítható, melyek Naprendszerünk igen primitív (korai) termékei. Habár a Földet megközelítő szenes kondritos kisbolygók között gyakoriak a nagy méretűek, azonban napjainkban már egyik sem lenne képes a Chicxulub-esemény nagyságával vetekedő becsapódást előidézni.

A Chicxulub-kráter gravitációanomália-térképe. Jól láthatóak a koncentrikus körök, melyek közül a legkülső a kráter határa. A fehér pontok vízzel teli töbröket jeleznek.
Kép forrása: Geological Survey of Canada Alan Hildebrand Athabasca University Universidad Nacional Autónoma de México Universidad Autónoma de Yucatán

A kutatók a Chicxulub-impaktor lehetséges testvérét keresve számítógépes modelleket alkalmaztak a Mars és a Jupiter között található fő kisbolygóövi testek kiszökésének nyomon követésére. Az itt található testek a bolygók perturbáló (zavaró) hatása révén állnak be a Földet megközelítő pályákra. A NASA Pleiades Szuperszámítógépén végzett modellfuttatások megmutatták, hogy a fő kisbolygóöv külső, Naptól távolabb található régiójából származó 10 km átmérőjű aszteroidák a korábban számított gyakorisággal ellentétben legalább tízszer gyakrabban keresztezik bolygónk pályáját. Ezen felül a szakemberek megállapították, hogy az ilyen mérettel rendelkező égitestek a Földbe átlagosan 250 millió évente egyszer csapódnak és a becsapódó testek nagyjából felének az anyaga a szenes kondritokhoz köthető.

Dr. David Nesvorny – a tanulmány elsőszerzője – így nyilatkozott a felfedezésről: „Ez a munka segíti a Chicxulub-esemény természetének jobb megértését, valamint arról is számot ad nekünk, hogy a földtörténeti múltban a nagy méretű becsapódásokat létrehozó égitestek honnan származhattak.”

Források:
[1] http://www.sci-news.com/space/chicxulub-asteroid-main-belt-09919.html?fbclid=IwAR0RKWVze-R7CaCZI3ZDSiX0IP6U4QMWwu61zqbL_wrH30uwAnR7ginMkqw
[2] Nesvorný, D., Bottke, W. F., & Marchi, S. (2021). Dark primitive asteroids account for a large share of K/Pg-scale impacts on the Earth. Icarus, 114621.

Város-méretű kisbolygók sorozták meg a Földet

Szerző: Rezsabek Nándor

A kutatók eddig is tisztában voltak azzal, hogy a földtörténet korai időszakában planétánkat óriási méretű kisbolygók bombázták, de egy friss elemzés szerint ennek mértéke tízszerese volt a korábban feltételezettnél – számol be a Phys.org. Ez a 2,5-3,5 milliárd évvel ezelőtti, átlagosan 15 millió évente jelentkező becsapódássorozat a dinoszauruszokat kipusztító impakt eseményhez hasonló nagyságrendű volt. Ennek során egy-egy ütköző aszteroida mérete meghaladta egy városét, sőt elérhette egy megyéét is. A kutatók azt is vizsgálták, hogy mindez milyen hatással volt Föld kőzetburkának geokémiájára. Eddigi eredményeiket a Goldschmidt Geokémiai Konferencián ismertették.

Az ősi Föld környezeti viszonyai összehasonlíthatatlanul mostohábbak voltak a ma ismert anyabolygóhoz képest. A tudósok úgy gondolják, hogy planétánkat óriási számban bombázták 10 km-t is meghaladó méretű kisbolygók, és ez komoly hatással volt a felszín kémiai összetételre, valamint jelentősen befolyásolta az élet elterjedését. Akár egyetlen ilyen becsapódás is a 65 millió éve a dínókat a föld színéről eltörlő Chicxulub-eseménnyel összehasonlítható nagyságrendű volt. Tegyük azonban hozzá, hogy az ős-Föld viszonyai jelentősen különbözték a Chicxulub-korabelitől, így az impakt események hatásai is igen eltérőek voltak.

Fotó: SwRI/Simone Marchi, Dan Durda

A hasonló típusú becsapódási események során keletkezett kráterek láthatóak a Holdon, valamint a kőzetbolygókon, a Földön azonban a légkörrel összefüggő időjárási eróziós folyamatok, valamint a lemeztektonika eltüntette a szemünk elől ezen az ősi asztroblémek létezésének kézzel fogható bizonyítékait. Mindezek ellenére az ősi becsapódások „visszhangja” ott van beépülve a legrégebbi földi kőzetekben apró gömböcskék, ún. szferulák formájában. Egy-egy hatalmas becsapódás során a megolvadó és kirepülő anyag a légkörben lehült, majd a földre visszahullva üvegszerű formában épült be az alapkőzetbe. Minél nagyobb volt egy impakt esemény energiája, az erre utaló részecskék annál távolabbi helyeken is fellelhetők geológiai jelző-réteget képezve.

Dr. Simone Marchi, a Colorado állambeli Délnyugati Kutatóintézet munkatársa vezetésével most az egykori becsapódásoknak új modelljét dolgozták ki, majd ennek „működőképességét” az ősi szferula-rétegek adatainak statisztikai elemzése során „tesztelték”. Arra jutottak, hogy a Föld korai időszakára jellemző meteoritbombázás eddigi modelljei jelentősen alábecsülték a becsapódási események számát, amelynek bizonyítékait azonban az impaktitrétegek megőriztek. A becsapódások fluxusa egy tízszeres faktor bevezetését indokolja a 2,5-3,5 milliárd évvel ezelőtti jóval gyakoribb impakt eseményszám miatt. Mindez azt jelenti tehát, hogy ebben a korai földtörténeti időszakban egy-egy Chicxulub-jellegű esemény 15 millió éves gyakorisággal is bekövetkezhetett.

A kutató elmondta, hogy minél jobban megismerjük az ősi Föld viszonyait, annál jobban megértjük azt, hogy a kozmikus ütközések olyanok, mint elefánt a porcelánboltban. Energiájuk a földkéreg és a földi légkör fejlődéstörténetét alapvetően befolyásolta, ugyanakkor számuk és nagyságrendjük pontos ismeretének hiányában hatásukról a modellek gyakorta megfeledkeznek.

Példának okáért most már azt is vizsgálják, hogy a becsapódásoknak milyen szerepe volt a légkör oxigéntartalmának változásában, a légkör „evolúciójában”. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy az intenzív becsapódások időszakában a légköri oxigén aránya drámain ingadozott. Tekintettel a gáznak a Föld fejlődéstörténetében, különösen pedig az élet fejlődésében játszott fontosságára, ez az összefüggés a további vizsgálatokat különösen fontossá teszi. Dr. Simone Marchi szerint ez jelenti majd a kutatások következő szakaszát.

Az arizonai Barringer-kráter. Fotó: Wikimedia Commons

Dr. Rosalie Tostevin, a Fokvárosi Egyetem kutatójának véleménye szerint ezek a nagyenergiájú becsapódások nyilvánvalóan hatalmas pusztítást végeztek, ugyanakkor erről az időszakról már csak minimális mennyiségű földi kőzetanyag tanúskodik. Ebből következtében kevés a közvetlen bizonyíték, a környezeti és ökológiai hatások pedig csak becsülhetők. Éppen ezért a Dr. Simone Marchi által felvázolt modell nagymértékben segíthet jobban megérteni a becsapódások számát és nagyságrendjét.

A kémiai markerek egyes értelmezése szerint az oxigénszint 2,5 milliárd évvel ezelőtt megkezdődött folyamatos emelkedése előtt is már az őslégkör tartalmazta az életadó gázt – mindez azonban továbbra is vitára ad okot a témával foglalkozó tudományos közösségben. Eddig ennek kérdéskörét jellemzően a Föld, mint égitest, valamint az élet fejlődése alapján értelmezték – most az erre vonatkozó vizsgálatok tehát kiegészültek a Földön kívüli (extraterresztrikus) erők hatásainak figyelembevételével.