A Jordán-völgyi Tel-el-Hammam pusztulása egy Tunguzka-szerű impakt esemény során

Szerző: Balogh Gábor

Geológiai áttekintés

Az Izrael és Jordánia közti Jordán-hasadékvölgy része a Szír–Jordán árokrendszernek, mely Törökországtól az Akabai-öbölig húzódik, és maga is tagja a 5600 km hosszú Afrikai-árokrendszernek. A Jordán-hasadékvölgy a miocén korban alakult ki (23,8-5,3 millió évvel ezelőtt), amikor az Arab lemez északra, majd keletre távolodott Afrikától. Egymillió évvel később a Földközi-tenger és a Jordán-hasadékvölgy közötti szárazföld megemelkedett, a tenger pedig eltűnt (1). A Jordán-hasadékvölgy legalacsonyabb pontja a Holt-tengerben található, 790 méterrel a tengerszint alatt. A Holt-tenger partja a Föld legalacsonyabb szárazföldi pontja, 400 méterrel a tengerszint alatt. A Holt-tengertől északra fekvő termékeny völgy régóta a mezőgazdaság helyszíne volt a Jordán-folyóból származó víz és a völgy szélein található számos forrás miatt. Az évi hőmérséklet 20°C és 40°C között váltakozik.

A Jordán-hasadékvölgy. Baloldalon láthatjuk a Szinai félszigetet, középen a Vörös-tengert, fölötte a Holt-tengert. (Wikipédia)

Történelmi előzmények

A Jordán völgyi Ubeydiában találtak Homo Erectus maradványt, mely mintegy 1,4 millió éves (2). A vadászó-gyűjtögető Homo Sapiens útja is erre vezetett Afrikából való migrációja során (3). A terület fontos része volt az úgynevezett „Termékeny Félholdnak”, a civilizáció bölcsőjének, itt vette kezdetét a mezőgazdasági forradalom (4). A Kebara-kultúra a zömmel vadászó-gyűjtögető, de növénytermesztéssel is foglalkozó késő paleolitikumi kultúra, mely i. E. 18000 és i. E. 11000 között virágzott, ezt váltotta fel a már szinte kizárólagosan mezőgazdasági Natúfi-kultúra i. E. 15000 és i. E. 11500 között (5). Itt található a 11600 éves, a Bibliából jól ismert Jerikó városa is, mely a világ első városainak egyike (6).

Jerikóval szemben, a Jordán folyó keleti partján található Tel el-Hammam települése. Kultúrája több ezer évig, a kő-rézkor óta virágzott (7), köszönhetően termékeny talajának és közeli folyó állandó, biztos vízellátásának.

Tel el-Hammam (Deg777-Wikipédia; CC BY-SA 4.0)

Maga a tell szó (ejtsd: tel) héberül tel, arabul tell, vagy tall, dombot jelent, a régészeti szakkifejezés pedig régi településeket rejtő törmelékhalmot jelöl. Ezek a dombok a sokszor sík vidéken több ezer év alatt keletkeztek egy-egy településnél. A régi épületek elpusztulásakor a törmeléket nem hordták el, hanem újrahasznosították, így az évszázadok, évezredek alatt a település szintje több tíz méterrel is megemelkedhetett.

Tel el-Hammam

A középső bronzkorban a várost 34 hektár területet körülvevő falak védték, felső- és alsó-városra osztva azt, míg a sokkal nagyobb általános foglalkozási területe 97 hektáron feküdt. A korai bronzkorban Tel el-Hammam volt a legnagyobb városállam a Dél-Levantban. A középső bronzkorra csak kicsit volt kisebb, mint Hazor (81 hektár) és Ashkelon (61 hektár). Ekkor még Jeruzsálem és Jerikó mindössze (4,9–4,0 hektár) méretű volt (8).

Tel el-Hammam városállam uralkodói palotákat, templomokat, közigazgatási komplexumokat is építettek, virágzott a mezőgazdaság. Maga Tel el-Hammam magában foglalta a déli Jordán-völgy (Kikár) keleti peremén található Wadi Kafrein folyásának déli részét, és két forrást is élvezhettek lakói a városfalakon belül (egy termálforrást és egy édesvizű forrást is). Nyilvánvaló, hogy a város elhelyezésének és fejlesztésének fő szempontja a vízkészletek hasznosítása volt az egyre sivatagosodó területen.

A városállam helyi gazdái kétségkívül kihasználták az éves jordániai árvízciklus előnyeit, és a növényeket a friss hordalékos iszaplerakódásokba ültették. Ilyen bőséges, megbízható vízforrással, a település évi akár három betakarítással virágzott a tengerszint alatti, szubtrópusi környezetben. Így egyáltalán nem meglepő, hogy a virágzó Jordán-völgyi bronzkori civilizáció hagyomány alapját képezte a Teremtés könyvében.

A Jordán-völgy legtöbb településéhez hasonlóan, a késő bronzkorban (i. E. 1550–1200) itt is egy régészeti leletekben hiányos intervallumot, hézagot tapasztalunk. Ez a “Late Bronze Gap” a déli Jordán-völgy (héberül kikár) régió számos közeli településére jellemző, többek között Tel Iktanu, Tel Kefrein, Tel Nimrin, Tel el-Mustah, Tel Bleibel településeire is.

Míg a nyugati (Jeruzsálem, Bétel, Hebron), az északi (Beth Shean) és a keleti (Rabbath-Ammon, Tall al-Umayri, Nebo) városok a késő bronzkorban is megmaradtak, sőt, virágoztak, addig a déli Jordán-völgy keleti oldalának települései elpusztultak, és a következő öt-hétszáz évig lakatlanok is maradtak. A régió legtermékenyebb mezőgazdasági területe, amely legalább 3000 éve folyamatosan virágzó civilizációkat tartott el, hirtelen elpusztult. Ezt az eseményt a régészetben “3.7KYrBP Kikkar Event”-nek nevezik (9).

Vajon mi lehetett ez az esemény?  2005 óta végeznek régészeti ásatásokat a helyszínen, és a dolog fontosságát jelzi, hogy a projekt a Veritas Nemzetközi Egyetem Régészeti Iskolája, Santa Ana, CA és a Trinity Southwest Egyetem Régészeti Főiskolája, a Jordán Hashimita Királyság Régészeti Osztályának égisze alatt áll (10). A háborúk és földrengések által elpusztított ősi városokra jellemző szokásos törmelék mellett a kutatott réteg utolsó fázisának ásatásai rendkívül szokatlan anyagokat tártak fel: kerámiaszilánkokat, melyek külső felülete üveggé olvadt, némelyik buborékosan, mintha felforrt volna, megolvadt és buborékos sártéglák, részben megolvadt agyag, és olvadt vakolat. Ezek arra utalnak, hogy a város pusztulása valamilyen nagyon magas hőmérsékletű eseményhez kapcsolódott (11).

Tel el-Hammam katasztrofális pusztulása

A város felső részén hatalmas, mintegy 4 m vastag városfal-alapok voltak, melyek a szabadon álló iszaptégla sáncokat támasztották, többszintes iszaptégla épületek, köztük palotakomplexum, és egy monumentális átjáró. Napjainkban szinte semmi nem maradt a kőalapokon, kivéve egy tucatnyi iszaptéglát, melyek a 33 m magas felső fal északkeleti oldalán maradtak meg. Látszólag minden fal a felső városfal alapjainak tetejével majdnem egy szinten pusztult el. Ez magában foglalja a hatalmas palotakomplexumot, amelynek falai egykor 1,0-2,2 m vastagságúak voltak, és valószínűleg 11-15 m magasra emelkedtek.

A 4–5 emeletes palotakomplexum (52 m × 27 m), napon szárított iszaptéglából készült masszív felépítményekkel 11–15 méterre emelkedett a környező sánc teteje fölé. A palota ásatásaiból kiderül, hogy a palota felső emeleteinek a nagy része eltűnt, viszont hiányoznak a felső emeleteken összeomlott falak. Szinte sehol sem láthatók iszaptéglák, csak kis téglatöredékek véletlenszerűen szétszóródva a 1,5 méter vastag romhalmazban. Úgy tűnik, hogy a legtöbb tégla elpárolgott és északkeletre fújta el őket a helyszínről egy katasztrofális esemény (12).

Az elemzések széles skáláját végezték el, számos analitikai megközelítést alkalmazva, beleértve az optikai mikroszkópiát, a pásztázó elektronmikroszkópiát (SEM) energia-diszperzív spektroszkópiával (EDS), a mikroszondát, a fókuszált ionnyaláb-marást, a katodolumineszcenciát és a neutronaktiválást. 38 kémiai elemet, ásványt és egyéb anyagot elemeztek, ezek 74 százaléka olvad 1300 °C felett, 45 százaléka olvad 1600 °C felett, és 18 százaléka olvad 2000 °C felett. Ezek a hőmérsékletek általában az impakt események során jelenlévő oxigénhiányos, redukáló körülményekhez kapcsolódnak (13).

A vizsgált rétegek általában három részből állnak. Az első rész a legmélyebb, főleg porított iszaptégla, nagyobb iszaptégla-töredékekkel, tetőfedő agyaggal, hamuval, faszénnel, elszenesedett magokkal, el nem égett fával, égett textíliákkal, csontokkal, gipsztöredékekkel, törött és olvadt kerámiákkal. Ez a réteg a „törmelékmátrix”, vastagsága mintegy 1,5 m. A második rész, közvetlenül a törmelékmátrix fölött, vékony, finomszemcsés rétegekből áll, anyaga törött vakolat, mészkő szferulák, és szén. Ezt a réteget „átfújási rétegnek” nevezik. Semmi hasonlót nem találtak régebbi vagy fiatalabb rétegekben, kezdve a kora bronzkorban egészen a vaskorig. A harmadik rész egy szénben és hamuban gazdag réteg, amelyet „sötét rétegnek” neveznek, amely mindenhol megtalálható és jellemzően csak néhány centiméter vastag. A nagy városkapu külső, délnyugati felőli oldalán ez azonban közel 1 m vastag. A törmelékmátrix, az átfújási és a sötét réteg együttesen alkotja az úgynevezett „pusztító réteget” (14).

A leleteket összefoglalva, a palotából származó olvadt kerámia egyik töredékén talált, egy 30 µm széles, szénben gazdag részecske becsapódása (12a), a megolvadt kerámiák (12b), a megolvadt agyagtéglák (12c), a sokkolt kvarc (12d), a ritka föld-fém szferulák (12e) egyaránt egy impakt esemény tanúi.

A pusztító réteg modellezett kora I. e. 1661 ± 2 év, tehát 3611 éves. A radioaktív szén-dioxid kormeghatározással kapcsolatos bizonytalanságok miatt a pusztítási esemény korát fél évszázadra kerekítették: i. E. 1650 ± 50 év. Ez a kor összhangban van a szeriációval, a régészetben használt szokásos kormeghatározási módszerrel, amely a kerámia és a műtárgyak stílusbeli változásainak korán alapul. Ez a módszer i. E.1750–1650 környékére teszi az eseményt (10, 12).

A törmelék helyzetéből következtetni lehet a robbanás irányra is, ez DNY–ÉK, tehát a Holt-tenger északi része felett lehetett a légköri robbanás (12f). Ezt valószínűsíti, hogy a pusztító réteget anomálisan magas sókoncentráció jellemzi. Az is megfigyelhető, hogy az iszaptéglák közti habarcs a sókristályok miatt megkeményedett, és hogy sok cserépdarabot és csontot nagy sókristályok vontak be. A termőföldekre ömlő, nagy mennyiségű sós víz lehetetlenítette el a földművelést, 600 évre lakatlanná téve Tel el-Hammam környékét (19).

Párhuzamok a Tunguzka-eseménnyel

Noha a Tunguzka robbanás hőmérséklete ismeretlen, de becslések szerint több mint 10 000 °C lehetett (16). A légrobbanás kezdetben mintegy 200 km2 erdőt gyújtott meg mielőtt elterjedt, és végül 500 km2 erdőt pusztított el. A számítások szerint (17, 18) nagyságrendileg a Tunguzka-eseményhez hasonló 12-23 megatonnás robbanás magyarázhatja meg a Tel el-Hammamban tapasztaltakat (12g).

Az impaktor, amely 45 fokos beesési szögben hatolt be az atmoszférába, üledékes kőzetekkel fedett terület felett robbant fel, Tel el-Hammamtól körülbelül 5 kilométerrel délnyugatra. Nagyságrendileg 60 és 75 méter átmérőjű lehetett az impaktor. Az alsó határ (60 méter) modellje szerint 4,7 km magasságban robbant fel, 12 MT nagyságrendben – a felső határ (75 méter) esetében 1,3 km magasságban robbant fel, 23 MT nagyságrendben. Ebben az esetben az elméleti nyomás 2,5 bar (35 psi) lehetett. Ez a nyomás már meghaladja a modern vasbeton épületek pusztulási határait is, és több mint 99 százalékos emberi halálozási arányt eredményez. A hosszú másodpercekig tartó hatalmas hő (1850 °C) viszont már 100 százalékos halálozási arányt jelent. A két modell egyikében sem képződnének impakt, robbanásos kráterek a felszínen, hanem több, kisebb-nagyobb sekély pitkráter, melyeket idővel víz és üledékek tölthetnek meg (12).

Egy olyan figyelemre méltó katasztrófa, mint Tel el-Hammam kozmikus objektum általi megsemmisítése, teremthetett olyan szájhagyományt, amely sok generáción át történő továbbadása után a bibliai Szodoma történetének forrása lett (22, 23, 24).

John Martin: „Szodoma és Gomora”

Források:

  1. Abdallah S. Al-Zoubi, Z.S.H. Abu-Hamatteh, Geological evolution of the Jordan valley. https://www.researchgate.net/profile/Z-Abu-Hamatteh/publication/250276328_Geological_evolution_of_the_Jordan_valley/links/58b3e40945851503be9e1a9c/Geological-evolution-of-the-Jordan-valley.pdf
  2. Bar-Yosef (1994). “The lower paleolithic of the Near East” (8): 211–265.
  3. Ian Tattersall, Human origins: Out of Africa. https://www.pnas.org/content/106/38/16018
  4. Jean-Pierre Bocquet-Appel (July 29, 2011). “When the World’s Population Took Off: The Springboard of the Neolithic Demographic Transition”. Science. 333 (6042): 560–561.
  5. Grosman, Leore (2013). “The Natufian Chronological Scheme – New Insights and their Implications”. In Bar-Yosef, Ofer; Valla, François R. (eds.). Natufian Foragers in the Levant: Terminal Pleistocene Social Changes in Western Asia (1 ed.). New York: Berghahn Books. pp. 622–627.
  6. Mithen, Steven (2006). After the ice: a global human history, 20,000–5000 BCE (1st Harvard University Press pbk. ed.). Cambridge, Massachusetts: Harvard University Press. p. 57.
  7. Steven Collins, Carroll M. Kobs, and Michael C. Luddeni, An Introduction to Tall Al-Hammam with Seven Seasons (2005–2011) of Ceramics and Eight Seasons (2005–2012) of Artifacts, vol. 1
  8. Leen Ritmeyer “Chart of showing relative sizes of major cities in the Levant” Steven Collins, Carroll M. Kobs, and Michael C. Luddeni, The Tall Al-Hammam Excavations: An Introduction to Tall al-Hammam with Seven Seasons (2005–2011) of Ceramics and Eight Seasons (2005–2012) of Artifacts, vol. 1 (Winona Lake, IN: Eisenbrauns, 2015).
  9. Tall el-Hammam Excavation Project, https://tallelhammam.com/discoveries
  10. Silvia, P. J. The Middle Bronze Age civilization-ending destruction of the Middle Ghor. Ph.D. thesis, Trinity Southwest University (2015).
  11. Collins, S., Byers, G. A. & Kobs, C. M. The Tall al-Hammam Excavation Project, Season Fourteen 2019 Report: Excavation, Interpretations, and Insights (Department of Antiquities of Jordan, Amman, Jordan, 2019).
  12. Ted E. Bunch et al. A Tunguska sized airburst destroyed Tall el-Hammam a Middle Bronze Age city in the Jordan Valley near the Dead Sea. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3
    12a. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3/figures/9
    12b. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3/figures/10
    12c. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3/figures/11
    12d. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3/figures/18
    12e. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3/figures/26
    12f. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3/figures/17
    12g. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3/figures/52
  13. Moore, A. M. T. et al. Evidence of cosmic impact at Abu Hureyra, Syria at the younger Dryas Onset (~12.8 ka): High-temperature melting at > 2200 °C. Sci. Rep. 4185 (2020).
  14. Ramsey, B. C. Bayesian analysis of radiocarbon dates. Radiocarbon 51, 337–360 (2009).
  15. Ramsey, B. C. Probability and dating. Radiocarbon 40, 461–474
  16. LeMaire, T. R. Stones from the stars: the unresolved mysteries of meteorites. (Prentice Hall, 1980).
  17. Collins, G. S., Melosh, H. J. & Marcus, R. Earth impact effects program: A web-based computer program for calculating the regional environmental consequences of a meteoroid impact on Earth. Meteorit Planet Sci 40, 817–840.
  18. Collins, G. S., Melosh, H. J. & Marcus, R. Earth impact effects program. https://impact.ese.ic.ac.uk/ImpactEarth/
  19. Sonia Fernandez, Evidence that a cosmic impact destroyed ancient city in the Jordan Valley. https://phys.org/news/2021-09-evidence-cosmic-impact-ancient-city.html?fbclid=IwAR0GxwZcudFrt2FYYIsQxp-pMNKtUwaHcVxp-i16HzW3dxFLJxjy_r0Ky7k
  20. Evan Gough, A meteor may have exploded in the air 3,700 years ago, obliterating communities near the Dead Sea. https://phys.org/news/2018-12-meteor-air-years-obliterating-dead.html
  21. Boslough, M. & Crawford, D. A. Low-altitude airbursts and the impact threat. Int. J. Impact Eng. 35, 1441–1448 (2008).
  22. Livia Gershon, Exploding Space Rock May Have Inspired Biblical Story of Sodom. https://www.smithsonianmag.com/smart-news/destruction-of-city-by-space-rock-may-have-inspired-biblical-story-of-sodom-180978734/
  23. Phillip J Silvia, The Civilization-Ending 3.7KYrBP Event: Archaeological Data, Sample Analyses, and Biblical Implications. https://www.hou.usra.edu/meetings/metsoc2017/pdf/6001.pdf
  24. Mózes I. könyve, Károli Gáspár fordítása. https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Karoli-biblia-karoli-gaspar-forditasa-1/mozes-i-konyve-2/1-moz-19-3BC/

Bemutatták az eddigi legnagyobb Mars-meteoritot

Szerző: Gombai Norbert

Ha valaki abban a szerencsés helyzetben van, hogy a Maine államban levő Bethel városa felé jár, semmiképpen ne mulassza el megtekinteni a valaha a Földre hullott legnagyobb Mars-meteoritot. A 14,5 kg-os, legszélesebb pontján 25 cm átmérőjű, Taoudenni 002 névre keresztelt kőzetdarab szeptember 1-je óta látogatható a betheli Maine Mineral and Gem Museumban. A múzeum egyébként mintegy 6000 földönkívüli kőzetnek ad otthont, köztük a legnagyobb holdkőzet darabnak és a Naprendszer legrégebbi, vulkanikus tevékenységből keletkezett vulkáni kőzetének.

A Taoudenni 002-t egy helyi meteorvadász fedezte fel a nyugat-afrikai Maliban, Taoudenni városától északkeletre egy sivatagi sóbánya közelében. Darryl Pitt, a világ vezető meteorit-kereskedője 2021 áprilisában vásárolta meg a meteoritot a Maine-i múzeum számára. A megtaláló és Darryl Pitt között egy mauritániai meteorit- és sivatagi szarvasgomba-vadász közvetítésével jött létre az üzlet, melynek lebonyolítása után Pitt kőzetmintát küldött Carl Agee-nek, az Új-Mexikói Egyetem Meteoritikai Intézetének igazgatójának, aki bevizsgálta és megerősítette a kőzet marsi eredetét.

A marsi szikladarab egy óriási aszteroida, vagy üstökös becsapódásának következtében lökődhetett ki a vörös bolygóról az űrbe, ahol a véletlennek köszönhetően a Földét keresztező pályára állt. A meteorit földi becsapódásáról nem maradt fent semmilyen észlelés, valószínűleg senki nem figyelte meg közvetlenül. Agee szerint a becsapódás nem túl régen – talán néhány száz éve – történhetett. A marsi kőzet jó állapota arra enged következtetni, hogy nem lehetett hosszan kitéve a földi időjárás eróziós hatásainak.

A Földön mintegy 300 darab marsi származású kőzet található nagyjából 227 kg össztömegben. Mivel a gyűjtők gyakran széttörik a meteoritokat annak érdekében, hogy külön-külön eladva nagyobb haszonra tegyenek szert, így a Földön található ismert marsi meteoritok tényleges száma Agee szerint nagyjából 100 és 150 között lehet. A Taoudenni 002 névre keresztelt marsi kőzet messze a legnagyobb teljes és vágatlan meteorit a Földön, amely a Vörös Bolygóról származik.

“A marsi meteoritoknak sajátos kémiai jegyeik vannak, és a Taoudenni 002-ben lévő ásványok és elemek tökéletesen megfeleltek az ismert marsi kőzetek összetevőinek” – erősítette meg Agee. A Taoudenni 002 egy shergottit, ami a marsi meteoritok fő típusa. Piroxéneket (50%), olivint (25%) és a lökés hatására átalakult földpát ásványokat tartalmaz.

A meteorit összetételéből a kőzet keletkezésére is levonhatók következtetések. “Valószínűleg egy több mint 100 millió évvel ezelőtti marsi vulkanikus epizódban keletkezett” – mondta Agee. A tudós szerint nagy valószínűséggel még nagyobb marsi kőzetek is rejtőzhetnek a Földön, esetleg “eltemetve egy szaharai homokdűne alatt, vagy mélyen az Antarktisz jegébe ágyazódva, esetleg az óceán fenekén”.


Forrás:

https://www.lpi.usra.edu/meteor/metbull.php?code=74127
https://mainemineralmuseum.org/gallery/the-stifler-collection-of-meteorites/
https://www.space.com/worlds-largest-martian-meteorite

Hazai meteorfigyelő kamerarendszer tesztüzemben

Szerző: Kereszty Zsolt

Az ország legnagyobb privát finanszírozású, kimondottan a hazai meteoritok megtalálását segítő, teljes égbolt kamerarendszer áll hamarosan üzembe, a Magyar Meteoritikai Társaság üzemeltetésében. A rendszer célja és főbb adatai:

A 6 db kamera látható felszerelés előtti állapotában
  • cél: hazai meteorit találása
  • 6 db egyforma állomás az ország különböző pontjain
  • 24 órás éjjel-nappali nagyfelbontású videórögzítés
  • 7 db kamera állomásonként
  • automata tűzgömbpozíció kimérés
  • saját pálya és lehullási zóna számítás
  • nyitott adatbázis mindenki számára
  • terepi kereső expedíciók koordinálása
  • a megtalált meteoritok kutatókhoz való eljuttatása
  • a meteoritok klasszifikációja, hivatalossá tétele, kiállítása

A rendszer a meteoritkeresés teljes folyamatát kezeli, a tűzgömb beérkezésétől számítva egészen a megtalált példányok szakszerű leírásáig, nagyközönség számára történő kiállításáig ideértve a média megjelenéseket is. További részletek a rendszer üzembeállása után a Magyar Meteoritikai Társaság weboldalán, folyóiratában és média tájékoztatóin. Jelenleg a tesztüzem folyik, várható üzembeállás 2021-ben.

Egy unikális meteorittípus – az angrit

Szerző: Kormos Balázs

Ezúttal egy igen ritka meteorittípust hoztam, mely származását tekintve vitatott a kutatók körében. Minden gyűjtő szeretne látni egy angritot a polcán, ebben biztos vagyok. Impozáns ritkaság. Az angritok az akondritok egyik különleges csoportja. Többnyire augitból állnak, de olivin, anortit, troilit stb. is megtalálható bennük. A csoport névadója természetesen az első feljegyzett hullása ennek az akondrit-fajtának, vagyis az Angra dos Reis meteorit. Kristályosodási koruk körülbelül 4,55 milliárd év. De mi is lehetett szülőégitestük? Több kisbolygó színképelemzését tekintve két lehetséges jelöltet azonosítottak: (289) Nenetta és (3819) Robinson. Viszont több tudós a lehetséges égitestek közzé sorolja még a Merkúrt is. Sőt, akad, aki kimondottan emellett érvel.

A fotókon a saját angrit-szeletem látható, az NWA 4931, mely párosítva lett az NWA 2999-cel. Az NWA 2999 a rejtélyes angrit meteoritok tizedik ismert klasszifikációját képviseli. Ezt követően sok NWA jelölést kapott angrit lett hivatalos, melyeket rendre a 2999-hez párosítottak. Így viszonylag gyorsan 30 fölé ugrott a klasszifikált angritok száma. Ennek oka, hogy a felfedezett szórásmezőről származó meteoritokat külön értékesítették, és így külön is klasszifikálták őket. Egyes esetekben maga a kereskedő darabolta a mennyköveket, így több szelethez jutva, azokat igen jó haszonnal tudta értékesíteni, mivel az angritok ára igen magas. A legtöbb angrit textúrája gyors lehűlésére utal. Az NWA 2999 általános, szemcsés szerkezettel rendelkezik, hasonlóan az Angra dos Reis-hez és a LEW 86010-hez. Ám jellegzetes nagy anortit, spinel és olivin klasztok is megfigyelhetők benne, akár 6 mm-ig, valamint 10-20 μm széles anortit „koronák” is a spinel szemcsék körül. „Tudomásunk szerint a meteoritok között egyedülálló”, olvashatjuk ezen az oldalon. Részletesebben az angritokról pedig itt tudakozódhatunk

A Chicxulub-impaktor eredete és a hasonló méretű becsapódások gyakorisága

Szerző: Rezes Dániel

Az USA-beli Délnyugati Kutatóintézet Űrtudományi Részlegének (Southwest Research Institute, Department of Space Studies) kutatói összetett számítógépes modellek segítségével vizsgálták az ún. Chicxulub-események bekövetkezésének gyakoriságát. Az aszteroidák fejlődésére vonatkozó modellekhez a jelenleg ismert kisbolygók megfigyeléseit használták fel az űrkutató szakemberek.

A Chicxulub-esemény a kréta időszak végén, ~66 millió évvel ezelőtt következett be, amikor egy ~10 km átmérőjű aszteroida csapódott a Földbe a mai Chicxulub nevű mexikói kisváros közelében. Az impaktor (becsapódó test) által létrehozott kráter az ismert harmadik legnagyobb bolygónkon, átmérője ~180 km. A becsapódás és az azt követően a légkörbe juttatott gázok által előidézett globális éghajlatváltozás nagy volumenű kihalási eseményt okozott az élővilágban a kréta-paleogén (K/Pg) határon. Többek között eltűntek a dinoszauruszok és velük együtt a bolygó élővilágának ~75%-a is.

A Yucatán-félsziget domborzatárnyékolásos térképe, melyen jól látható a Chicxulub-kráter halvány, ugyanakkor vitathatatlan lenyomata. A tudósok mára egyetértenek abban, hogy a 65 millió éve bekövetkezett esemény a felelős a Kréta-Harmadidőszaki kihalási periódusért.
Kép forrása: NASA/JPL-Caltech, David Fuchs szerkesztésével

A becsapódást övező kérdések közül már számos megoldódott, de mind újabb kérdések is felvetődnek a rendelkezésünkre álló ismeretanyag bővülésével. Ezek közül a két legfontosabb, hogy az impaktor milyen forrásból származott, valamint hogy a hasonló méretű becsapódások milyen gyakoriságban fordulhattak elő a földtörténet folyamán.

A kutatás eredményeként fény derült arra, hogy a becsapódó kiségitest a szenes kondrit típusú meteoritok szülőégitestjeivel rokonítható, melyek Naprendszerünk igen primitív (korai) termékei. Habár a Földet megközelítő szenes kondritos kisbolygók között gyakoriak a nagy méretűek, azonban napjainkban már egyik sem lenne képes a Chicxulub-esemény nagyságával vetekedő becsapódást előidézni.

A Chicxulub-kráter gravitációanomália-térképe. Jól láthatóak a koncentrikus körök, melyek közül a legkülső a kráter határa. A fehér pontok vízzel teli töbröket jeleznek.
Kép forrása: Geological Survey of Canada Alan Hildebrand Athabasca University Universidad Nacional Autónoma de México Universidad Autónoma de Yucatán

A kutatók a Chicxulub-impaktor lehetséges testvérét keresve számítógépes modelleket alkalmaztak a Mars és a Jupiter között található fő kisbolygóövi testek kiszökésének nyomon követésére. Az itt található testek a bolygók perturbáló (zavaró) hatása révén állnak be a Földet megközelítő pályákra. A NASA Pleiades Szuperszámítógépén végzett modellfuttatások megmutatták, hogy a fő kisbolygóöv külső, Naptól távolabb található régiójából származó 10 km átmérőjű aszteroidák a korábban számított gyakorisággal ellentétben legalább tízszer gyakrabban keresztezik bolygónk pályáját. Ezen felül a szakemberek megállapították, hogy az ilyen mérettel rendelkező égitestek a Földbe átlagosan 250 millió évente egyszer csapódnak és a becsapódó testek nagyjából felének az anyaga a szenes kondritokhoz köthető.

Dr. David Nesvorny – a tanulmány elsőszerzője – így nyilatkozott a felfedezésről: „Ez a munka segíti a Chicxulub-esemény természetének jobb megértését, valamint arról is számot ad nekünk, hogy a földtörténeti múltban a nagy méretű becsapódásokat létrehozó égitestek honnan származhattak.”

Források:
[1] http://www.sci-news.com/space/chicxulub-asteroid-main-belt-09919.html?fbclid=IwAR0RKWVze-R7CaCZI3ZDSiX0IP6U4QMWwu61zqbL_wrH30uwAnR7ginMkqw
[2] Nesvorný, D., Bottke, W. F., & Marchi, S. (2021). Dark primitive asteroids account for a large share of K/Pg-scale impacts on the Earth. Icarus, 114621.

Város-méretű kisbolygók sorozták meg a Földet

Szerző: Rezsabek Nándor

A kutatók eddig is tisztában voltak azzal, hogy a földtörténet korai időszakában planétánkat óriási méretű kisbolygók bombázták, de egy friss elemzés szerint ennek mértéke tízszerese volt a korábban feltételezettnél – számol be a Phys.org. Ez a 2,5-3,5 milliárd évvel ezelőtti, átlagosan 15 millió évente jelentkező becsapódássorozat a dinoszauruszokat kipusztító impakt eseményhez hasonló nagyságrendű volt. Ennek során egy-egy ütköző aszteroida mérete meghaladta egy városét, sőt elérhette egy megyéét is. A kutatók azt is vizsgálták, hogy mindez milyen hatással volt Föld kőzetburkának geokémiájára. Eddigi eredményeiket a Goldschmidt Geokémiai Konferencián ismertették.

Az ősi Föld környezeti viszonyai összehasonlíthatatlanul mostohábbak voltak a ma ismert anyabolygóhoz képest. A tudósok úgy gondolják, hogy planétánkat óriási számban bombázták 10 km-t is meghaladó méretű kisbolygók, és ez komoly hatással volt a felszín kémiai összetételre, valamint jelentősen befolyásolta az élet elterjedését. Akár egyetlen ilyen becsapódás is a 65 millió éve a dínókat a föld színéről eltörlő Chicxulub-eseménnyel összehasonlítható nagyságrendű volt. Tegyük azonban hozzá, hogy az ős-Föld viszonyai jelentősen különbözték a Chicxulub-korabelitől, így az impakt események hatásai is igen eltérőek voltak.

Fotó: SwRI/Simone Marchi, Dan Durda

A hasonló típusú becsapódási események során keletkezett kráterek láthatóak a Holdon, valamint a kőzetbolygókon, a Földön azonban a légkörrel összefüggő időjárási eróziós folyamatok, valamint a lemeztektonika eltüntette a szemünk elől ezen az ősi asztroblémek létezésének kézzel fogható bizonyítékait. Mindezek ellenére az ősi becsapódások „visszhangja” ott van beépülve a legrégebbi földi kőzetekben apró gömböcskék, ún. szferulák formájában. Egy-egy hatalmas becsapódás során a megolvadó és kirepülő anyag a légkörben lehült, majd a földre visszahullva üvegszerű formában épült be az alapkőzetbe. Minél nagyobb volt egy impakt esemény energiája, az erre utaló részecskék annál távolabbi helyeken is fellelhetők geológiai jelző-réteget képezve.

Dr. Simone Marchi, a Colorado állambeli Délnyugati Kutatóintézet munkatársa vezetésével most az egykori becsapódásoknak új modelljét dolgozták ki, majd ennek „működőképességét” az ősi szferula-rétegek adatainak statisztikai elemzése során „tesztelték”. Arra jutottak, hogy a Föld korai időszakára jellemző meteoritbombázás eddigi modelljei jelentősen alábecsülték a becsapódási események számát, amelynek bizonyítékait azonban az impaktitrétegek megőriztek. A becsapódások fluxusa egy tízszeres faktor bevezetését indokolja a 2,5-3,5 milliárd évvel ezelőtti jóval gyakoribb impakt eseményszám miatt. Mindez azt jelenti tehát, hogy ebben a korai földtörténeti időszakban egy-egy Chicxulub-jellegű esemény 15 millió éves gyakorisággal is bekövetkezhetett.

A kutató elmondta, hogy minél jobban megismerjük az ősi Föld viszonyait, annál jobban megértjük azt, hogy a kozmikus ütközések olyanok, mint elefánt a porcelánboltban. Energiájuk a földkéreg és a földi légkör fejlődéstörténetét alapvetően befolyásolta, ugyanakkor számuk és nagyságrendjük pontos ismeretének hiányában hatásukról a modellek gyakorta megfeledkeznek.

Példának okáért most már azt is vizsgálják, hogy a becsapódásoknak milyen szerepe volt a légkör oxigéntartalmának változásában, a légkör „evolúciójában”. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy az intenzív becsapódások időszakában a légköri oxigén aránya drámain ingadozott. Tekintettel a gáznak a Föld fejlődéstörténetében, különösen pedig az élet fejlődésében játszott fontosságára, ez az összefüggés a további vizsgálatokat különösen fontossá teszi. Dr. Simone Marchi szerint ez jelenti majd a kutatások következő szakaszát.

Az arizonai Barringer-kráter. Fotó: Wikimedia Commons

Dr. Rosalie Tostevin, a Fokvárosi Egyetem kutatójának véleménye szerint ezek a nagyenergiájú becsapódások nyilvánvalóan hatalmas pusztítást végeztek, ugyanakkor erről az időszakról már csak minimális mennyiségű földi kőzetanyag tanúskodik. Ebből következtében kevés a közvetlen bizonyíték, a környezeti és ökológiai hatások pedig csak becsülhetők. Éppen ezért a Dr. Simone Marchi által felvázolt modell nagymértékben segíthet jobban megérteni a becsapódások számát és nagyságrendjét.

A kémiai markerek egyes értelmezése szerint az oxigénszint 2,5 milliárd évvel ezelőtt megkezdődött folyamatos emelkedése előtt is már az őslégkör tartalmazta az életadó gázt – mindez azonban továbbra is vitára ad okot a témával foglalkozó tudományos közösségben. Eddig ennek kérdéskörét jellemzően a Föld, mint égitest, valamint az élet fejlődése alapján értelmezték – most az erre vonatkozó vizsgálatok tehát kiegészültek a Földön kívüli (extraterresztrikus) erők hatásainak figyelembevételével.

Egy alacsony petrológiájú kondrit meteorit

Szerző: Kereszty Zsolt

2021. május 29-én fogadta be a Meteoritical Bulletin a legújabb, saját klasszifikációjú kondrit meteoritomat, az NWA 13919 LL3.3-3.4-et. A klasszifikáló Rezes Dániel geológus barátom volt, aki mondhatni kiváló, részletes és jól kimért osztályba sorolást készített, amit ezúton is köszönök neki 🙂

Sokat vártam a nem túl nagy tömegű 74,1 g-os, de ígéretes példánytól, hiszen a vágott felülete szokatlanul sűrű kondrum eloszlást és minimális mátrixot mutatott, kevés FeNi fémcsomóval. Bár azt én is láttam, hogy LL, azaz amfoterit kondrit lesz, abban is erősen bíztam, hogy 3-as petrológiájú, méghozzá igen-igen alacsony számmal.

A kezdők kedvéért mondom, hogy a két betű – az LL – után álló szám minél kisebb, a meteorit anyaga annál inkább közelíti az ősi szoláris köd 5 milliárd éves eredeti anyagát, azaz annál változatlanabb, szaknyelven primitívebb. A 3-as után álló tizedes érték szintén minél alacsonyabb szám annál primitívebb az anyag. A legkisebb itt a 3.00 lehet, de abból 4 db van csupán a világon.

Nos, Dániel mérései szerint a Cr2O3 és az olivin vasa szerint ez a meteorit a 3.3 és 3.4 becsült értékek közé esik. Bár kisebb értéket vártam, de ez is kiváló, hiszen ilyen klasszifikálású kondritom még nem volt. Megjegyzendő, hogy ez a 22. saját klasszifikálású meteoritom. Érdekesség, hogy a 65 000 db nyilvántartott meteoritból az LL3.3 típust mindössze 15 db képviseli, LL3.4-ből pedig 28, tehát ez igen ritka típusnak számít.

Ha ránézünk a meteorit vágott felületére, megdöbbentő kondrum sűrűséget látunk, szinte alig van köztük hely a mátrix számára. Minden kondrum típus előfordul itt, gyönyőrű vékonycsiszolatok készültek és készülhetnek belőle. Típus példány lehet bármely alacsony petrológiás kondrit gyűjteményben. A történetéről csupán annyit tudunk, hogy nomádok találták 2019-ben Algéria sivatagjaiban valahol, hozzám igen kalandos úton végül 2020 októberében került egy marokkói meteorit dealer ismerősömtől. A képeken az NWA 13919 LL3.3-3.4 meteorit makrós fotóit és mikroszkópos képeit adom közre.
A meteorit MetBull linkje itt: https://www.lpi.usra.edu/meteor/metbull.php?code=74244

Bolygós rövidhírek: folyékony vizet találtak egy meteoritban

Szerző: Rezes Dániel

Japán, kínai és amerikai kutatók folyékony vizet azonosítottak egy primitív szenes kondrit meteoritban. A felfedezés nagyban hozzájárulhat a Naprendszer korai folyamatainak megértéséhez.

A víz gyakori összetevője a Naprendszernek, megjelenik többek között bolygónk felszínén, jégként a Holdon, valamint a Szaturnusz gyűrűiben és Enceladus nevű holdjának felszíne alatt is. Már korábbi tanulmányok is megmutatták, hogy a víz fontos szerepet játszott a Naprendszer kialakulásában és korai fejlődésében. Ennek a szerepnek a szélesebb körű vizsgálatára a kutatók megkíséreltek folyékony vizet találni extraterresztrikus anyagokban – így például meteoritokban – melyek legnagyobb része olyan kisbolygókból származik, melyek ebben a korai időszakban jöttek létre.

A fluidzárványokat tartalmazó Sutter’s Mill meteorit néhány darabja. Forrás: Wikipedia

A szakemberek már korábban is találtak szerkezetileg kötött hidroxilt és/vagy H2O molekulákat tartalmazó ásványokat meteoritokban, de folyékony vizet ezidáig nem. A víz ilyen formája csak bizonyos ásványokban jelen levő ún. fluidzárványok formájában maradhatott fenn. Ezekben a zárványokban jelen levő folyadék számos egyéb alkotót is tartalmazhat oldott formában, mely az egykori környezeti paramétereket jelzi.

A fluidzárványokat a kutatók a 2012-ben hullott Sutter’s Mill nevű, Mighei-típusú (CM) szenes kondritban található kalcit (trigonális kristályrendszerű kalcium-karbonát) kristályokban azonosították. A meteoritcsoport azért különleges, mivel anyaga igen primitív, forráségitestjük 4,6 milliárd éves, emellett vizes átalakuláson estek át a kisbolygón. A kutatók a vizsgálatokhoz olyan precíz vizsgálati módszereket alkalmaztak, mint a szinkrotron alapú röntgen nanotomográfia és a hűthető tárgyasztallal kiegészített transzmissziós elektronmikroszkópia.

A Sutter’s Mill SM33 nevű darabja. Forrás: GeoJack – Wikipedia; CC BY-SA 3.0

A vizsgálatok eredményeként egy olyan nanométeres (milliméter milliomodrésze) mérettartományba eső fluidzárványt azonosítottak kalcitkristályban, mely legalább 15% szén-dioxidot tartalmaz. A felfedezés megerősítette azt a feltételezést, miszerint a szenes kondritokban jelen levő kalcitkristályok nem csak folyékony vizet, de szén-dioxidot is megőrízhettek. A tanulmány publikálása előtt fluidzárványokat csak kevésbé primitív közönséges kondritokban található szenes kondrit anyagú törmelékekben található halit (kősó; köbös kristályrendszerű nátrium-klorid) kristályokban sikerült kimutatni.

A Sutter’s Mill meteoritban felfedezett, folyékony vizet tartalmazó fluidzárvány jelenlétéből érdekes következtetések vonhatóak le a szenes kondritos kisbolygó eredetére és a Naprendszer korai történetére vonatkozóan. Eszerint a meteorit szülőégitestjében a kőzetanyag fagyott víz és szén-dioxid jelenlétében állt össze. Ez a Naprendszernek csak azon részén következhetett be, mely kellően hideg volt a víz és a szén-dioxid szilárd halmazállapotban tartásához. Ilyen környezet valószínűleg a Jupiter pályáján túl létezhetett. Később a Jupiter instabilitása miatt a kisbolygó elindult a Naprendszer belső régiói felé, ahol darabjai beléptek a Föld légkörébe. Ez a feltételezés egybevág a napjainkban is elfogadott modellekkel. A felfedezés fontos mérföldköve a tudománynak. Az apró fluidzárvány vizsgálatával közelebb kerülhetünk tágabb környezetünk – a Naprendszer – kezdeti folyamatainak pontosabb megértéséhez.

Források:

[1] https://www.eurekalert.org/pub_releases/2021-04/ru-sfc042021.php

[2] Tsuchiyama, A., Miyake, A., Okuzumi, S., Kitayama, A., Kawano, J., Uesugi, K., Takeuchi, A., Nakano, T., & Zolensky, M. (2021). Discovery of primitive CO2-bearing fluid in an aqueously altered carbonaceous chondrite. Science Advances, 7(17), eabg9707.

Bolygós rövidhírek: hatalmas tömegű földönkívüli port gyűjt be Földünk évente

Szerző: Rezes Dániel

Bolygónk Nap körüli keringése alatt számtalan világűrben található porfelhőn halad keresztül. Ezeknek a felhőknek a légkörbe jutó, majd felszínre hulló anyaga minden évben több ezer tonnával növeli a Föld tömegét – írják francia, amerikai és angol kutatók új tanulmányukban.

A szerzők három terepi időszak (2001-2002, 2005-2006 és 2015-2016, december-február) során gyűjtött több, mint 2000 mikrometeoritot vizsgáltak meg következtetésük levonásához. A mikrometeoritok olyan kozmikus porszemcsék Föld felszínére érkezett anyagai, melyek túlélték a földi légkörben történt áthaladást, illetve méretük milliméter alatti tartományban mozog. A mikrometeoritok csoportokba rendezése igen komplex, leginkább összetételük és átolvadásuk mértéke szerint különíthetőek el egymástól az egyes típusok.

Az antarktiszi Concordia Kutatóállomás
(Wikipedia – Stephen Hudson)

A mintagyűjtés helye az antarktiszi Dome C helyszínen található francia-olasz CONCORDIA állomás volt. Itt a kutatók két méternél mélyebb kutatóárkokat ástak annak érdekében, hogy elérjék az 1995 előtt felgyülemlett havat. Ez az év azért fontos, mert ekkortól számítják az emberi jelenlétet a területen, ezáltal elkerülhetőek a gyűjtést befolyásoló mesterséges hatások. A több száz kilogrammnyi hó kibányászásához a szakemberek tiszta eszközöket használtak, melyeket előzetesen vízzel és etanollal tisztítottak meg. A kinyert havat megolvasztották, majd az apró szemcséket szűréssel távolították el a fagyos vízből. A mintagyűjtés helyszíne azért fontos ezeknek az apró részecskéknek a vizsgálatában, mert az Antarktiszon kiváló körülmények uralkodnak a mikrometeoritok konzerválására, elkerülhető a mállás, valamint az emberi és természeti hatások is.

Különböző típusú mikrometeoritok keresztmetszetének pásztázó elektronmikroszkópi képe
(Wikipedia – Shaw Street; CC BY-SA 3.0)

A kutatók 808 olyan gömböcskét (szferula) találtak, melyek részlegesen megolvadtak a légköri áthaladás során, valamint 1280 olyan mikrometeoritot is azonosítottak, melyek nem szenvedtek el olvadást. Ezeknek a részecskéknek az átmérője 30 és 350 µm között változik, össztömegük elenyésző, mindössze pár gramm. Azonban a vizsgálatok eredményeit bolygónk felszínének egészére kiterjesztve az látható, hogy ezeknek az apró anyagoknak a teljes mennyisége ~5200 tonnával növeli bolygónk tömegét évente. A légkörbe lépés előtti tömeg ennek a számnak csaknem háromszorosa, ~15000 tonna.

Szferulák fénymikroszkópos képe
(Wikipedia – Shaw Street)

A modellekből kiderül, hogy a mikrometeoritok legnagyobb része a rövidperiódusú, Jupiter-családba tartozó üstökösökből, míg kisebb része a Mars és a Jupiter pályája közötti kisbolygóövből származhat. Ezeknek az apró részecskéknek hatalmas szerepe lehetett a Föld korai történetében az által, hogy a számítások alapján 20-100 tonna tömegű szenet juttathatnak bolygónkra évente, mely fontos összetevője az élethez szükséges szerves vegyületeknek.

Források:
[1] https://www.sciencenews.org/article/earth-extraterrestrial-space-dust-weight-meteorite
[2] Rojas, J., Duprat, J., Engrand, C., Dartois, E., Delauche, L., Godard, M., Gounelle, M., Carillo-Sanchez, J. D., Pokorny, P., & Plane, J. M. C. (2021). The micrometeorite flux at Dome C (Antarctica), monitoring the accretion of extraterrestrial dust on Earth. Earth and Planetary Science Letters, 560, 116794., 11 p.

A marsi Zagami meteorit

Szerző: Kormos Balázs

Az egyik legjelentősebb, dokumentált marsi shergottit szemtanús hullás a Zagami meteorit volt. Hogy egy gyűjtő társamat idézzem: “A Zagami alapból egy szuper anyag!” Büszke tulajdonosa lehettem végre eme meteorit egy olvadási kéreggel rendelkező szeletének. Ennek fotóit mutatom most itt be. Itthon ez a szelet nagynak számít. Régóta szerettem volna ebből a meteoritból, és most büszkén őrzöm. Hazánkba nem jutott túl sok ebből a különleges anyagból.

A Magyar Természettudományi Múzeum őriz belőle egy komolyabb szeletet. 1962 októberében délután ez a meteorit körülbelül 10 méter távolságra landolt egy gazdától Nigériában, aki épp a földjén munkálkodott. A gazda hatalmas robbanást hallott, majd elérte a lökéshullám is. A füst láttán egy puffanásra lett figyelmes, amit a meteorit földet érése hallatott. A meteorit egy 2 méter mély lyukat (krátergödröt) ütött, majd a vissza hulló laza talaj némileg be is temette azt. A gazda kiszedte a 18 kilogrammos meteoritot. Ez a meteorit a legnagyobb egyben lévő marsi meteorit volt.

A Zagami (jobbról a második) egy darabja Bécsben.
Forrás: Rezsabek Nándor ScienceBlog

A meteoritot a Kaduna Földtani Intézethez került és egy múzeumba helyezték. Néhány évvel később Robert Haag meteorit-kereskedő hozzájutott a meteorithoz és a gyűjtők számára elérhetővé tette. A követ később összevetették az antarktiszi mintákkal és bebizonyosodott, hogy marsi bazaltból áll. A Zagami akkoriban a legkönnyebben beszerezhető marsi meteorit volt. Mostanában is kapni belőle darabokat, de elképesztő áron. Az ára manapság 1000 USD/gramm fölé is kúszhat.