Leánykérés a sztratoszférában

Szerző: Góczán Bence

Az UPRA.space csapata mozgalmas tavasszal folytatja az idei tevékenységét. A nemzetközi Near Space Conference keretében szervezett workshop és hackathon mentorálás után két héten belül két sikeres ballonfelbocsátás került lebonyolításra.

Az április végi Near Space Hackathon repülésen az Alternatív Közgazdasági Gimnázium diákjai által készített CanSat kísérlet mellett, a csapat két oszlopos tagjának, Bodó Zsófi és Góczán Bence eljegyzési gyűrűje jutott közel 34 km-es magasságba.

Május 14-én, két héttel az előző repülés után ismét a magasba emelkedett az UPRA ballon platform, fedélzetén négy különböző kamerával. A repülés célja az UPRA.space csapata által fejlesztett multispektrális távérzékelő kamera tesztelése volt. Az eszköz korábbi verziója már többször repült, jelenleg a kamera továbbfejlesztésén dolgozik a csapat.

A Budapestről indított ballon 29 km-es magasságba jutott és lélegzetelállító felvételeket készített Magyarország természeti csodáiról. A repülés legmagasabb pontján egyszerre volt látható a Balaton, Dunakanyar, Velencei tó és Budapest is. A saját fejlesztésű távérzékelő kamera pedig infravörös és látható tartományban rögzített képeket, mely segítségével a növényzet aktuális állapota figyelhető meg.

A csapat azonban továbbra sem lazíthat, alig két hét múlva az UPRA.space képviselői a Müncheni Műszaki Egyetem (Technische Unversitat München – TUM) kisműholdas csapatával fognak magaslégköri ballont indítani. A repülés célja egy űrszemét detektáló cubesat műhold alrendszereinek a tesztelése. A ballon követésére használt rendszer az UPRA.space útmutatásával készült és ez lesz a harmadik repülése a TUM kisműholdas programjában.

Videó a lánykérésről: https://www.youtube.com/watch?v=Gfk09CdATlg
Videó a hackathonról: https://www.youtube.com/watch?v=iQfD9cIvVvY
További képek az UPRA Facebook és Instagram oldalán:
https://www.facebook.com/UPRA.space
https://www.instagram.com/upra.space

Hunga Ha’apai: az évszázad vulkánkitörése?

2022. január 15-én, szombaton a Tonga-szigetekhez tartozó Hunga Ha’apai szigetén hatalmas robbanásos vulkánkitörés történt, mely kitörés a becslések szerint a VEI (vulkánkitörési index) skálán 5-6-os erősségű lehetett. A szakértők szerint a mostanihoz hasonló vulkánkitörések ezer évente történnek meg. Jelen esemény hevességét azzal magyarázhatjuk, hogy a vulkán egy tenger alatti tűzhányó, kitörését a fölötte lévő nagy víztömeg csak felerősítette: a kb. 1000 °C-os magma és a hideg tengervíz találkozásakor (gondoljunk az égő olaj vízzel történő, nem túl szerencsés kimenetelű oltására!) a forró magmával érintkező víz azonnal gőzzé válik, melynek a térfogata így hirtelen sokszorosára nő, mely így még nagyobb felületen tud érintkezni a forró anyaggal, e folyamat pedig sokszor ismétlődhet. A kitöréskor kiszabaduló vulkáni hamu (és gőz) felhő körülbelül 20 kilométer magasra, a sztratoszféra magasságába tört fel, az eddigi vizsgálatok szerint pedig nem tartalmaz nagy mennyiségű SO2-t, így a kitörés klímára gyakorolt hatása nem lesz jelentős.

A kitörés helye, a Tonga-szigetekhez tartozó Hunga Ha’apai sziget.
Fotó: severe-weather.eu

A hatalmas vulkáni robbanást számtalan űreszköz is megörökítette:

(NASA/JMA)
(NOAA)

A kitörés után azonnal cunamiriadót rendeltek el szerte a Csendes-óceán térségében, mely később elérte Japán, Észak-Amerika és Dél-Amerika partjait is, a vulkánnak otthont adó szigetvilágon pedig hatalmas pusztítást vitt véghez.

A kitörés erősségét jól mutatja, mennyi maradt a szigetből:

A vulkánkitörésnek azonban volt egy további hatása: a tegnap hajnalban történt robbanás lökéshulláma megkerülte bolygónkat, hazánkat este 8 óra tájékán érte el, és okozott hirtelen légnyomás-növekedést! A vulkán távolsága Közép-Európától körülbelül 17 000 kilométer, azaz a lökéshullám óránként közel 1100 kilométeres sebességgel futott körbe bolygónkon! Ezt a hirtelen légnyomás-változást világszerte rögzítették, így hazánkban is, a mérőállomások adatai szerint átlagosan 0,5-1,0 hPa-os hirtelen légnyomásnövekedés, majd csökkenés történt, egyes helyeken azonban ez az érték meghaladta az 1 hPa-t. Később, (mivel a lökéshullám megkerülte bolygónkat) éjjel 1 óra magasságában egy második hullám is érkezett, mely átmeneti légnyomás-csökkenést idézett elő (OMSZ).

A légnyomás hirtelen ugrása Debrecenben, az Időkép/OMME grafikonján
A légnyomás hirtelen ugrásai az ország különböző pontjain, az OMSZ grafikonján

Andersen és a kis jégkorszak

Szerző: Ivanics-Rieger Klaudia

A fehér, hóval borított karácsonyok képét számunkra manapság nagyban meghatározzák az olyan, főleg dickensi és anderseni gyermekmesék, melyekben általában klasszikusan havas tájak, erdők, városok képe jelenik meg. Mindennek pedig oka az, hogy ezek az irodalmi művek az úgynevezett kis jégkorszak alatt vagy közvetlenül utána íródtak, a klimatikus esemény hatással volt a szerzőjükre.

Hans Christian Andersen és Charles Dickens

Fontos azonban megemlíteni, hogy a fehér karácsony tipikusan az északi-féltekén, tehát a fejlett országokban elterjedt nézet, hiszen ezen nemzetek hatása (elsősorban az angolszász, a német, holland és a szláv-orosz kultúra, illetve később az amerikai) mutatkozott meg az emberek mai elképzelésén a fehér karácsonyról és a hagyományokról. A déli országokban „zöld karácsonynak” hívják, hiszen itt az ünnep a meleg évszakra esik. A “fehér karácsony” fogalmát tulajdonképpen Charles Dickens írásai hozták be a köztudatba. A Karácsonyi énekben és más műveiben található ünnepi hófedte időszak ábrázolását gyermekkorának emlékei befolyásolták, amely egybeesett Anglia leghidegebb évtizedével. Ebben az időszakban az európai irodalom a gyermekek felé nyitott, ebben nagy szerepe volt Andersennek és Dickensnek (akik ismerték is egymást). A gyermekmunka és a szegények kihasználása azonban a korszak nagy problémája volt, a tél pedig ebben a hosszabb, hidegebb időszakban a nélkülözők számára egyet jelentett a túléléssel. Azt, hogy a telet az ember egy nehéz időszakként kezeli még a modern korban és a fejlett országokban, társadalmakban is, valószínűleg olyan evolúciós emlékekre vezethetők vissza, amikor az első embereknek még valóban meg kellett küzdenie a hideg időszakkal, mely számukra egyenlőt jelentett a halállal.

A 19. század fordulóján Európa a „kis jégkorszak” végét élte. A kifejezést 1939-ben François E. Matthes holland-amerikai geológus alkotott meg. A „kis jégkorszak elnevezés” arra az időszakra utal, amely során az éghajlat tartósan lehűlt (így hatást gyakorolt a gazdaságra, kultúrára, kereskedelemre stb.). E lehűlés a „középkori meleg időszak” végét követően, nagyjából a 17. század elején következett be, rendkívüli változást idézve elő az egész európai kontinensen. A lehűlés kezdete azonban igencsak vitatott. Sokan már a 16-14. századra vagy még korábbra teszik. De egy nagyon hosszú folyamat volt az, mely végül az 1800-as évek erőteljesebb lehűléséhez vezetett.

A globális hőmérséklet-csökkenés utolsó fázisa a “kis jégkorszak” volt – Wikipedia/RCraig09; CC BY-SA 4.0

Először is egyes elméletek úgy tartják, hogy a Salamas tűzhányó 1257/1258-as kitörése indította el a folyamatot. A legalább VEI 7-es vagy annál nagyobb erősségű kitörés Indonéziában nagyobb volt, mint a későbbi lehűléseket előidéző Tambora erupciója, oly annyira, hogy a vulkán el is pusztította önmagát. A vulkánkitörésből tartósan és nagy mennyiségben jutottak aeroszolok a légkör különböző magasságaiba, ezzel csökkentették a Föld felszínét elérő napsugárzást, ez lehűtötte a légkört, ami több éves, vagy évtizedes éhínséghez vezetett. A korabeli feljegyzésekből kiderül, hogy a meghosszabbodott telek miatt nem lehetett időben vetni és aratni, a termés csökkent, elpusztult a hideg, a fagyok és az esők miatt Európában, de másutt is. A kutatások és a bizonyítékok alapján lehetséges, hogy ez az óriási kitörés és ennek az időjárásra gyakorolt tartós hatásai a kis jégkorszak létrejöttéhez vezettek.

Ezt aztán a napsugárzásban hamarosan előálló napállandó-változás is elősegítette. A középkori meleg időszakot egy természetes lehűlés követte. A Föld élete során a hideg-meleg időszakok természetes módon váltakoznak, melyre hatnak a természeti katasztrófák és az emberi tevékenység is. 2016-ban nagy valószínűséggel igazolták, hogy egy 2300 éves ciklikus naptevékenység-ingadozás egyik része lett a kis jégkorszak. Elődje i.e. 1000 körül volt, amely például a korai görög településeket rendesen megtizedelte. A nap sugárzás maga is ciklikusan változik. Ezt egyrészt – ez főleg a napfoltok és napkitörések mértékéből mérhető – egy 11 évente bekövetkező aktív majd passzív időszak mutatja. Másrészt az úgynevezett napállandó változásai, amely a naptevékenység nyomán mindig kissé ingadozik. A napállandó a Nap kisugárzott energiamennyiségének az a része, mely eléri a földi légkört. Értéke a napfoltokkal összhangban ingadozik. A besugárzás értéke az év során hónaponként változik. Ennek oka a Nap-Föld távolságnak folyamatos változása, ahogy a Föld a Nap körül ellipszis alakú pályán kering. A Szamalasz kitörésekor zajlott az úgynevezett Wolf-minimum, – az időszak a nevét Rudolf Wolf (1816–1893) svájci csillagászról kapta, aki a naptevékenység történelmi rekonstrukcióját végezte – amely tovább erősítette a hőmérsékletcsökkenést. Ez például magyarázatot adhat arra a legendára is, hogy Mátyás királyt 1448-ban a Duna jegén koronázták meg.

A besugárzás változásai – Wikipedia/Leland McInnes; CC BY-SA 3.0

Az biztos, hogy a középkori meleg időszak olyan felfedezésekre volt hatással, mint Grönland, melyet 982-ben fedezett fel Erik Torwaldson vagy ismertebb nevén Vörös Erik. A „grönland” elnevezés etimológiája is arra utal, hogy ez a terület akkoriban zölddel borított, művelhető táj volt, bár a névadásban bujkál némi viking propaganda is, mely arra ösztönözze a telepeseket, hogy költözzenek a szigetre. De ehhez a korszakhoz illetve Vörös Erik fiához, Leif Eriksonhoz kötődik Amerika, Új-Fundland felfedezése is, melyhez szintén hozzájárult az enyhe éghajlat és a jég visszahúzódása.

A középkorban a Nap tevékenysége hosszabb ideig az átlagosnál alacsonyabb volt. A Wolf-minimumot a Spörer-minimum követte: az alacsony naptevékenység feltételezett 90 éves periódusa, körülbelül 1460-tól 1550-ig, amelyet John A. Eddy azonosított, nevét pedig Gustav Spörer német csillagászról kapta. Ezt az időszakot követte a Maunder-minimum, más néven “hosszú napfolt-minimum” 1645-1715 között. Ekkor a napfoltok rendkívül ritkák lettek. A minimumot Edward Walter Maunder (1851–1928) és felesége, Annie Russell Maunder (1868–1947) napcsillagászok írták le, akik azt tanulmányozták, hogy az idő múlásával hogyan változtak a napfoltok méretei. Ezen időszak alatt zajlott le a kis jégkorszak középső szakasza, az éghajlat pedig fokozottan lehűlt.

Norvég Karácsony, 1846-ban Adolph Tidemand festményén

Mindennek hatására a tengerek befagytak, ahogy sok tó és folyó is, mint például Londonban a Temze, melynek jegén évekig téli vásárokat tartottak. A jég megvastagodott és évszakváltáskor később olvadt el. A hajózás veszélyessé vált, mivel a tengeri jég távolabb terjeszkedett Izland és Grönland partjaitól. A telek hidegebbek, a nyarak rövidebbek és csapadékosabbak voltak. Ez élelmezésbizonytalansággal járt, – részben a kereskedelem elakadása, részben a terméspusztulás miatt – amely egész Európában problémákat okozott. A kegyelemdöfést az izlandi Laki vulkán 1783-as kitörése adta meg, mely miatt nagyon csapadékos és hideg lett az időjárás Európában, főleg a franciáknál. Tulajdonképpen ez vezetett a francia forradalomhoz, majd a napóleoni háborúkhoz. A terméskiesés emellett ösztönözte az amerikai kontinensre történő bevándorlást is.

De mi okozta a hideg időszakon belül azt drámai éghajlatváltozást, ami ennél egy még erőteljesebb lehűléshez vezetett? Az Indonéziában található Mount Tambora rétegvulkán heves kitörést produkált 1815-ben. S habár a vulkán Indonéziában található, a globális légkörzés miatt az esemény nagy hatással voltak az északi féltekére, ahogy a vulkanikus anyagot a szelek Európa felé sodorták. A kutatások arra mutattak rá, hogy a trópusokhoz közeli kitörések anyagszolgáltatása sokkal jobban elkeverednek a légkörben, mint magasabb szélességi körben létrejövő kitöréseké. 1815-re a 4300 méter magas vulkán alatt lévő magmakamra megtelt. Korabeli beszámolók szerint már 1812 óta zaj, morgás hallatszott a vulkánból, mely gyakran füstöt is eregetett. Végül 1815 április 5-én egy közepes erősségű erupcióval elkezdődött a több napig tartó kitöréssorozat, amelynek során 80 km3 mennyiségű vulkanikus anyag szabadult ki a légkörbe. A vulkánkitörési indexen az erupciók 7-es szintet értek el, ezzel ez lett a legnagyobb kitörés a Taupo 181-es erupciója óta. A kitöréssorozat során százszor nagyobb mennyiségű vulkanikus anyag került a légkörbe, mint a Mount Saint Helens 1980-as erupciójakor. Összesen mintegy 150 milliárd m3-nyi kőtörmelék, vulkáni hamu és egyéb anyag szabadult fel. A kitörés mintegy 60 000 ember halálát okozta a területen, de hatása az egész bolygón érezhető volt. A szulfát-aeroszolok több évig a légtérben maradtak, meggátolva, hogy a Nap sugarai elérjék a földfelszínt. Mindez az egyik leghidegebb periódushoz vezetett a történelem során. A nyár gyakorlatilag megszűnt létezni, a telek szokatlanul hidegek lettek. A jelenség mezőgazdaságra gyakorolt hatása óriási volt, milliók éheztek a Föld minden részén. A kitörés vulkanikus telet okozott. 1816 nyarán az északi féltekén a globális hőmérséklet 0,53 °C-kal csökkent. Ez a nagyon jelentős lehűlés közvetve vagy közvetlenül 90 000 halálesetért volt felelős. A Tambora-hegy kitörése volt tehát a legjelentősebb oka ennek az éghajlati anomáliának. Az 1815-ös kitörés kén-dioxidot bocsátott ki a sztratoszférába, amely globális éghajlati anomáliát okozott. 1815 tavaszán és nyarán tartós száraz köd volt megfigyelhető az Egyesült Államok északkeleti részén. A köd kivörösítette és tompította a napfényt, úgy, hogy szabad szemmel is láthatóak voltak a napfoltok. Sem szél, sem csapadék nem oszlatta el a ködöt, melyet később sztratoszférikus szulfát aeroszol fátyolként azonosítottak a tudósok. Ez a magas tefraszint gazdag vörös árnyalatokat a naplementékben. Az korábbi és későbbi évek festményei megerősítik, hogy ezek a feltűnő vörös színek nem voltak jelen a Tambora-hegy kitörése előtt illetve jóval később sem.

1816 maga pedig úgy vonult be a történelembe, mint „a nyár nélküli év”. Ekkor a globális átlaghőmérséklet körülbelül 0,4–0,7 °C-kal csökkent, amely elég ahhoz, hogy jelentős mezőgazdasági problémákat okozzon szerte a világon. 1816. június 4-én fagyokat jelentettek New Hampshire, Maine, Vermont és New York északi részén. Június 6-án leesett a hó Albanyban, és Dennysville, Maine államban. Június 8-án a vermonti Cabotban a hótakaró még mindig 46 cm mélynek bizonyult. Az ilyen körülmények legalább három hónapig fennálltak és tönkretették a legtöbb mezőgazdasági növényt. A lehűlés terméspusztuláshoz vezetett. Az élelmiszerárak meredeken emelkedtek, a gabonapiacok és a pékségek előtt tüntetések zajlottak, majd zavargások, gyújtogatás és fosztogatás történt számos európai városban. Egyes esetekben a zavargók „Kenyér vagy vér” feliratú zászlókat vittek magukkal. Bár az éhség idején gyakoriak voltak a zavargások, az 1816-os és 1817-es élelmiszerlázadások a francia forradalom óta a legmagasabb szintű erőszakot jelentettek. Ez volt a 19. század legrosszabb éhínsége. 1816 és 1819 között jelentős tífuszjárványok fordultak elő Európa egyes részein, így Írországban, Olaszországban, Svájcban és Skóciában, amelyeket a nyár nélküli év okozta alultápláltság és éhínség váltott ki. Több mint 65 000 ember halt meg. Hatalmas viharokat és abnormális esőzéseket, valamint Európa fő folyóinak (beleértve a Rajnát) árvizeit is az eseménynek tulajdonítják. A légkörbe kerülő vulkáni hamu hatására Magyarországon barna hó esett. Olaszország északi és észak-középső régiója valami hasonlót tapasztalt, egész évben vörös hó esett.

Az egész eseményt továbbiak súlyosbították. Több más vulkán is kitört, legalább VEI 4-es fokozattal: 1808-ban egy máig nem meghatározott, rejtélyes, VEI 6-os erejű erupció a Csendes-óceán délnyugati részén; 1812-ben a La Soufrière, a Saint Vincent és az Awu; 1813-ban a Suwanosejima a Ryukyu-szigeteken, Japánban; 1814-ben pedig a fülöp-szigeteki Mayon. Ezek a kitörések további jelentős mennyiségű vulkáni anyagot, szulfát aeroszolt halmoztak fel, emiatt még kevesebb napfény haladt át a sztratoszférán. Emellett ekkor zajlott a Dalton-minimum, egy újabb időszak, melynek során kevesebb napfoltot figyeltek meg. John Dalton meteorológusról nevezték el ezt az időintervallumot, mely 1790 és 1840 között zajlott, de nem volt annyira erős, mint a Maunder-minimum.

Hőmérsékleti anomáliák a múltban – USGS

A globális lehűlés eseménye hívta azonban életre a modern glaciológia tudományát. Megszilárdult az a korábbi feltételezés, hogy a gleccsereket az éghajlati erők formálták, illetve hogy nem a bibliai erők a felelősek a Föld felszínformálásáért. A kis jégkorszak bőséges lehetőséget adott arra, – főleg az 1800-as években – hogy a kor és a későbbi korok tudósai első kézből reflektáljanak a jégkorszak előre haladására és ellenőrizzék téziseiket. Bár itt sem mindig egyezik a tudósok véleménye, de végül az 1850-es évet kis jégkorszak végpontjaként ismerték el, amikor visszatértek a melegebb és szárazabb nyarak.

Korcsolyázók a rotterdami Pompenburg jegén 1825-ben, Bartholomeus Johannes van Hove festményén

A kis jégkorszak a kultúrára is hatással volt, a festők mellett számos irodalmi művet is megihletett. A fagyos tél visszaköszön Charles Dickens: Karácsonyi ének 1843-ban íródott művében. Bár a mű már a lehűléses időszak végén született, a havas, hideg telek és az éhínség, a szegények szenvedése nagy hatással volt Dickensre, aki a szegény gyermekek kihasználását, a sokszor kegyetlen gyermekmunkát látva írta meg világklasszikusát. De irodalomkutatók úgy tartják, hogy Mary Wollstonecraft Godwin 1816 nyarán kezdte el írni Frankenstein című regényét, amikor is a rossz idő miatt későbbi férjével, Percy Bysshe Shelleyvel és barátaikkal (köztük Byronnal) nem tudták élvezni a svájci nyaralást és a négy fal közé kényszerültek. Unaloműzőül Byron egy versenyt ajánlott: kinek a fejéből pattan ki a legijesztőbb rémtörténet. Egy viharos éjszaka és némi rémálom után így született meg Mary képzeletében Frankenstein alakja.

A Frankenstein szörnyét alakító Boris Karloff – Universal Studios, NBCUniversal

Emellett a tél motívuma többször visszaköszön Hans Christian Andersen műveiben, mint A kis gyufaárus lány, a kevésbé ismert Jégleány és természetesen a Hókirálynő című mesékben. A kis gyufaárus lány történetét – hasonlóan Dickenshez – a szegények, a szegény gyerekek szenvedése és a gazdagok által való kihasználása ihlette. A Hókirálynő esetén Andersenre egyrészt természetesen nagyban hatottak az észak-európai mítoszok. A skandináv legendák a jégről, hóról, sötétségről és a hidegről szóló történeteknek gazdag tárházát kínálták számára. Az egyik leghíresebb, jéghez kapcsolódó lény Skadi, a hegyek és a jég istennője, akit gyakran vadásznak és tehetséges síelőnek ábrázoltak. Részben az ő alakja ihlette Andersen Hókirálynőjét. De a karaktert egy valós személy, Jenny Lind svéd operaénekesnő (1820–1887) is megihlette, aki iránt Andersen romantikus érzelmeket táplált. A hölgy azonban elutasította az író közeledését, amely arra ösztönözte Andersent, hogy róla mintázza a rideg, szívtelen királynő alakját. Andersen önéletrajzában, az Életem igaz története című művében emellett azt is írja, hogy beteg apja egyszer intett a deres ablaknak, amelyen a jég olyan alakot hozott létre, amely hasonlított egy kitárt karú nőhöz. „Eljött értem” – viccelődött. Nem sokkal később pedig, apja halála után Andersen anyja azt mondta kisfiának, hogy „a jégleány elvitte őt”. Ennek a Jégleánynak megvan a maga története, mint Andersen egyik későbbi, 1861-ben írt meséjének főszereplője, egyben a Hókirálynő előképe. Ebben is egy házasodni kívánó, szerelmes fiúnak, az árva Rudynak bódítja el a személyiségét. A halálhoz kötődő hidegség gondolata, különösen egy elegáns, de veszélyes nő formájában tehát többször is megjelenik Andersen meséiben.

A Hókirálynő (dánul Snedronningen) témái a jó és rossz közötti harc, az érzelmek és a racionalitás ellentéte, a barátság, a felnőtté válás, a keresztény ideológia térnyerése a régi természeti vallásokkal szemben. Andersen 1844. december 5. és 12. között írta meg művét, mely legelőször az 1844. december 21-én kiadott Új mesék című könyvben jelent meg. A történet alapjául az ismert norvég Keletre a Naptól, Nyugatra a Holdtól népmese szolgált, melyet Andersen valószínűleg nagyanyjától hallott. Az író gyermekkorának több emlékét, élményét is beleszőtte: például a főszereplők házai az író odensei otthonát idézik, a „fehér méhek rajzása” pedig egy téli emléken alapul. A történet más részei bibliai ihletésűek, a szemléletmódot eltorzító ördögtükörtől a keresztény énekek és bibliai versek többszöri idézetéig. A mű emellett mélyen kapcsolódik Andersen saját nézeteihez a halálról, az ártatlanságról, a tisztaságról és a szerelemről. A Hókirálynőben Andersen lesz Kay maga, a főszereplő ártatlan fiú, akit a gyönyörű és elbűvölő, de végső soron hideg Hókirálynő vezetett: magával rántotta a szerencsétlen fiút, csakhogy elhagyta, miután ellopta a szívét. Ez egy erőteljes utalás a Jenny Linddel való kapcsolatára.

A Hókirálynő Elena Ringo festményén – CC BY 3.0

A mesében emellett figyelemre méltók a nemi szerepek. A kor más klasszikusaival, mint a Csipkerózsikával vagy a Hófehérkével ellentétben (melyekről ma már tudott, hogy nem olyan romantikus történetek, mint amilyeneknek a Disney később lefestette őket) nem egy férfi karakter menti meg és ébreszti fel a női karaktert, hanem egy hősnő menti ki férfi barátját a tulajdonképpeni halálból.

A mű számos más alkotót is megihletett, melyekből álljon itt néhány a teljesség igénye nélkül. A Hókirálynő megjelenik C.S. Lewis Narnia-krónikáinak második kötetében, Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény című műben. A főszereplő, Gerda által megtett utazás ihlette Philip Pullmann: Az Úr sötét anyagai – Az arany iránytű első kötetében Lyra utazását északra. A Disney pedig 2013-ban Jégvarázs címmel készített belőle mesét, melyhez 2019-ben elkészült a folytatás is, de Elzáék és a Hókirálynő alakja megjelenik a Once upon a time… című fantasy sorozatban is. A Doctor Who egyik epizódjában, mely az 1800-as évek Londonjában játszódik, fontos szerepet kap a befagyott Temze.

A befagyott Temze – Abraham Hondius

A karácsony mai ünneplése tehát 19. századi német és angolszász hagyományokon alapul. Ma már nehéz elképzelni, de akkoriban a század elején még alig ünnepelték a karácsonyt. Sokan Viktória királynőnek tulajdonítják a változást, mert a német származású Albert herceggel kötött házassága mutatta be a karácsony néhány legszembetűnőbb aspektusát. A házasság miatt tehát erős volt a német hatás. Az egyik legismertebb tény a karácsonyfa jelképe. 1848-ban az Illustrated London News közzétett egy rajzot a királyi családról, amely egy feldíszített karácsonyfa körül ünnepel, ez a hagyomány Albert herceg németországi gyermekkorára emlékeztetett. Hamarosan Nagy-Britanniában minden otthonban volt egy fa, amelyet gyertyákkal, édességekkel, gyümölccsel, házi készítésű díszekkel és apró ajándékokkal díszítettek. Az 1880-as évekre a karácsonyi képeslapok küldése is rendkívül népszerűvé vált. E képeslapokon híresült el a betlehemi csillag hagyományos ábrázolása is (melyről ma már tudjuk, hogy a Jupiter és a Szaturnusz együttállása volt i.e. 7-8 környékén). 1848-ban egy brit cukrász, Tom Smith feltalált egy merész, új módot az édességek értékesítésére. Egy párizsi utazás ihlette, ahol bonbonokat – papírba csomagolt cukrozott mandulát – látott, kitalálta a karácsonyi ropogtatni valót: egy egyszerű, édességgel teli csomagot, amely szétpattan, ha széthúzzák. Így találta fel a szaloncukrot. Az otthonok díszítésénél az örökzöldek használata még középkori hagyományra épül. Az ajándékozás hagyományosan újévkor történt, de lassan áttevődött karácsonyra, így a viktoriánusok számára ünnep egyre fontosabbá vált. Ebben a hagyományos keresztény értékek és a Jézus születéséről való megemlékezés játszottak közre, bár tudjuk, hogy Jézus nem az időszámításunk kezdetén és nem december 24-én született. Az ünnep azért került erre a napra, mert a kereszténység így tüntetett el egy pogány ünnepet, amely a napkultuszhoz, a téli napfordulóhoz és a fény ünnepléséhez kötődött. Még Krisztus születésének ünnepének dátuma is ingadozott. Amíg a 4. században a római egyház elfogadta december 25-ét, később is inkább január 6-a volt az ünneplés napja, főleg német ajkú területeken – a mai Vízkereszt vagy németül Heilige Drei Könige, a három király, bölcs vagy mágus látogatása. Ekkor és ma is ez jelentette a karácsonyi időszak végét, nemcsak az egyházban, hanem úgy általában is. A szokások többi része is Németországból és Ausztriából származik, például a karácsonyi vásárok forgataga vagy a hógömb feltalálása. A modern ünnepekre nagy hatást gyakorolt később az amerikai kultúra – ahol Santa Claus hozza az ajándékot. Sok „amerikai” karácsonyi elem azonban Németországból illetve Hollandiából érkezett. ahol ezt a személyt Weinachtsmann-nak, vagyis Karácsonyembernek hívják. Ez a név is arra utal, hogy már Németországban is karácsony napján jött el és az ajándékokat hozta. Ábrázolása az 1840-es évek végén terjedt el, kezdetben barna, majd sokáig zöld ruhája volt, melyet az angolok is átvettek, ezt követte a piros.  Utóbbi szín már Szent Miklóshoz köthető, aki piros püspöki palástot viselt a rangja szerint. A keresztény kultúrkörben Szent Miklóst Magyarországon Miklós névnapján vagyis december 6-án ünnepeljük, más helyeken azonban valamilyen karácsonyi lény (télapó, Mikulós, Santa Claus, manó boszorkány vagy tündér) karácsonykor hozza az ajándékokat, és sok más hagyomány is kapcsolódik ide (hazánkban a betlehemezés, regölés, éneklés, a sváb településeken pedig a Christkindl-járás.) A karácsonyi lakoma gyökerei ugyan már a középkor előtti időszakra nyúlnak vissza, de a viktoriánus időszakban kezdett kialakulni az a fajta esti étkezés, amelyet ma a karácsonyhoz kötünk. A viktoriánusok a karácsony gondolatát is átalakították, így az a család köré épült. Tulajdonképpen Charles Dickens találta fel a viktoriánus karácsonyt és a fehér, havas karácsony fogalmát a Karácsonyi ének című könyvében, amely hozzájárult a fesztivál hagyományainak népszerűsítéséhez és terjesztéséhez. Az írás megszületésére nagy hatással voltak Dickens hóval kapcsolatos gyermekkori élményei, melyeket a kis jégkorszak végén élt meg. Dickens nyomán a család, a jótékonyság, a jóakarat, a béke és a boldogság témái magukba foglalják a viktoriánus karácsony szellemét, így nagyon is hozzájárulnak a ma ünnepelt karácsonyhoz.

Német, orosz és skandináv Télapó-ábrázolások

Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy ha nem lett volna a kis jégkorszak, akkor mind történelmileg, mind kulturálisan sokkal szegényebbek lennénk. Dickens és Andersen nagyban hozzájárult a modern karácsonyi elképzelésekhez, hagyományokhoz. Maga az esemény jó példája annak, hogy az időjárás milyen hatással van a bolygóra és benne az emberre, társadalmi és gazdasági eseményeket idéz elő, s végső soron bemutatja, hogy a történelem nem egy lineáris idővonal, hanem egy hálózat, mely, ha egy helyen hatás éri, akkor az a hatás egészet képes befolyásolni.

Dupla ütközés hozhatta létre Holdunkat

Szerző: Kovács Gergő

A Hold keletkezésére a múltban számos elmélet született: egyes hipotézisek szerint kísérőnk a gyorsan forgó Földből szakadt ki; míg mások szerint a Hold eredetileg a Nap körül, elnyúlt pályán keringett, később pedig a Földhöz túl közel kerülve pályára állt bolygónk körül. Ma, a legelfogadottabb elmélet szerint 4,5 milliárd évvel ezelőtt egy Mars-méretű bolygócsíra, a Theia ütközött a Földnek, összeolvadva bolygónkkal. A kozmikus karambol során kirepülő törmelékből jött létre a Hold; továbbá egyes kutatások szerint feltételezhető, hogy a külső bolygórendszerben keletkezett, majd később a Föld közelébe került Theiáról származik bolygónk vízkészletének jelentős része.

Egy, a Planetary Science Journalban megjelent új tanulmány szerint a Holdat létrehozó bolygóütközés valójában két fejezetből állt. Az első ütközés során a Theia körülbelül 45 fokos szögben találta el a Földet, „lecsúszva” bolygónkról. Ekkor az égitest jelentős mértékben veszített Nap körüli keringési sebességéből. Néhány százezer évvel később történt a második ütközés. Ekkor a Theia már elég lassan mozgott ahhoz, hogy a Föld és a Theia végleg egybeolvadjon, anyaguk pedig összekeveredjen. E tanulmány, melynek az alapját több ezer számítógépes szimuláció szolgáltatja, nem csupán a Föld-Hold bolygórendszer keletkezésének pontosabb megismerésében segíthet, de választ adhat arra a kérdésre is, miért lett a Vénusz és a Föld ennyire eltérő?

3D szimuláció az első, feltételezetten súroló ütközésről. A Föld és a Theia itt egy órával az ütközés utáni állapotban láthatók
(A. Emsenhuber / University of Bern / University of Munich)

„A kulcs a planetológiai különbségekben rejlik.” – szögezte le Erik Asphaug, az Arizonai Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője. Hogy miért különbözik ennyire a Vénusz és a Föld, a Hold adhatja meg a választ. „Nem érthetjük meg, hogyan keletkezett a Föld, anélkül, hogy tudnánk, hogyan jött létre a Hold.” – magyarázta Asphaug – „Ők mindketten ugyanazon kirakós részei.” A szimulációk pedig néhány új elemet tehetnek hozzá a már meglévő kirakóshoz.

Az első ütközéskor a Theia anyagának nagy része „továbbcsúszott”
(E. Asphaug et al. / Planetary Science Journal 2021 October)

Először is, a Theia sebessége nem lehetett sem túl gyors, sem túl lassú. Ha túl gyorsan ütközik a Földnek, a két égitest egy bolygóközi törmelékfelhővé robban szét. Ha túl lassan közelíti meg a bolygónkat, a Theia a Föld holdjává válik. Az eredeti, „egy ütközéses” modell nem magyarázza meg, miért e két fenti véglet közötti, ideális sebességgel ütközött a Theia a Földnek. Az új, „két ütközéses” modell azonban magyarázatot ad erre a kérdésre: kezdetben a Theia még nagy sebességgel mozgott, az első ütközés azonban lelassította annyira, hogy a második ütközés során összeolvadhasson bolygónkkal.

A második ütközés során a Földdel összeolvadó Theia létrehozott egy anyagkorongot, melyből később kialakult a Hold.
(E. Asphaug et al. / Planetary Science Journal 2021 October)

A másik probléma az eredeti modellel az, hogy a Holdnak javarészt a Theia anyagából kellene állnia. Az Apollo misszió során hozott holdkőzet minták azonban azt mutatták, a Hold összetétele nagyon hasonló a Földéhez. A Föld és a Theia dupla ütközése azonban lehetővé tette, hogy anyaguk alaposabb keveredése által egy, a Föld összetételéhez nagyon hasonló hold jöhessen létre.

Asphaug és csapata számára az igazi meglepetés az volt, mikor kiderült, az efféle dupla ütközések hogyan hatottak volna a Vénuszra. A szimulációk szerint a Földnek ferdén ütköző és így „lecsúszó” égitestek fele a Vénusz irányába haladt volna tovább, mely bolygó minden ilyen égitestet magába olvasztott volna. Minél több ilyen égitest végezte volna a Vénuszon, annál gazdagabb lett volna a külső Naprendszerből származó illóanyagokban; továbbá annál nagyobbak lettek volna a planetológiai különbségek közte és a Föld között. E felfedezés felrázta az eredeti kutatást: ha a Vénuszt több jelentős becsapódás érte, akkor többé nem az a kérdés, hogy „Miért van a Földnek holdja?”, hanem az, hogy „A Vénusznak miért nincs?” A legvalószínűbb az, hogy csak ez az egy ilyen esemény történt, amely a Holdat létrehozta; viszont ha több ilyen is volt, akkor a sorozatos kataklizmák eltüntethették a Vénusz már meglévő holdjait, ahogy az is lehetséges, hogy a Vénuszon történt becsapódások sokkal kisebb erejűek voltak. E kérdés megválaszolásához egy mintavevő küldetésre van szükség, mely felfedné, mennyire hasonlíthat a Vénusz kémiai összetétele a Föld-Hold rendszeréhez.

(Jelen cikk az Élet és Tudomány 2021/51-52-es számában megjelent cikk másodközlése.)

Ilyen volt a Planet Budapest 2021

Szerző: Rezsabek Nándor

U Thant, az ENSZ főtitkára 1969-ben felhívta a világ közvéleményének figyelmét az emberi környezeti válságára, a globálissá váló környezeti problémák súlyosságára. Ennek eredményeként 113 ország részvételével 1972-ben Stockholmban tartották meg “Az Emberi Környezet ENSZ Konferenciáját”. Ekkor a fenntartható fejlődés definíciója ugyan még nem jelent meg, de kijelölte azt az irányt, amelyben az elmúlt napokban a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó koncepciója is gyökerezik. A Környezet és Fejlődés Világbizottság 1987-ben közreadott “Közös jövőnk” jelentésében olvashattuk először a fogalom meghatározását, ekkor még leánykori nevén, harmonikus fejlődésként. 1992-ben Rio de Janeiróban már 172 ország vett részt a “Környezet és Fejlődés ENSZ Konferenciáján”, melynek a fenntartható fejlődés már központi gondolatává vált. A HUNGEXPO területén november 29. és december 5. között megrendezett Planet Budapest 2021-nek szintúgy.

A “Your Planet” – “Közönségprogramok a fenntarthatóságról” címmel egy hatalmas földgömb körül elrendezve, tematikusan járhattuk be a G pavilon területét. Bolygónk vízkészletén át az erdők rekreációs szerepéig. A napelemparkok legújabb technológiai megoldásit érintve a geotermikus energia hasznosítását sürgetve. A lineáristól a körforgásos gazdaság felé haladva. A Cousteau kapitány és a Calypso óceáni küldetéseitől a tengeri túlhalászás problémájáig. A már csak retro-társasjátékokban létező GELKA valamikori üdvös szerepére emlékezve az elektronikai hulladék keletkezésének megelőzésében. A “Nature Friendly Development”“Fenntarthatósági expón” az A pavilonban sok-sok kiállító között, az elmúlt évek során kialakított a szakmai kapcsolatok révén, többek között a veszprémi Pannon Egyetem környezettudomány-környezetmérnöki alap- és mesterképzéseivel, a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség egyidejű klímasemlegességi és gazdaságfejlesztési céljaival ismerkedhettünk, a gödöllői Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem standján pedig kvíz segítségével mértük fel mezőgazdasággal összefüggő tudásanyagunkat. A fémdetektorokkal és rendőrsereggel kissé túlbiztosított rendezvényt fizikailag elhagyni könnyebb volt, mint korábban becsekkolni, ugyanakkor tematikája és jövőbe tekintése a környezettudatos hozzáállásban, a fenntarthatóvá váló mindennapjaink szintjén remélhetőleg megmarad.

Őseink aszteroida-becsapódás miatt jöhettek le a fáról

Szerző: Ivanics-Rieger Klaudia

Amikor 66 millió évvel ezelőtt egy aszteroida becsapódott, és kiirtotta a nem madár-szerű dinoszauruszokat, illetve a földi élőlények háromnegyedét, a főemlősök és az erszényesek ekkor még egyedüliként a fán élő emlősök közé tartoztak. A fán élő fajokat pedig különösen veszélyeztette az aszteroida becsapódása miatt kialakult erdőtüzek által okozott pusztítás. Egy új tanulmányban a számítógépes modellek, fosszilis minták és ma is élő emlősöktől származó genetikai információk feltárják, hogy – bár a túlélő emlősök többsége nem függött úgy a fáktól – az a néhány fán élő emlősfaj (mint az ember ősei is) elég alkalmazkodó volt, hogy túlélje a veszteséget. A tanulmány rámutat a kréta-tercier (K-T) határként ismert kihalási eseménynek az emlősök korai evolúciójára és diverzifikációjára gyakorolt ​​hatására. „Az egyik lehetséges magyarázata annak, hogy a főemlősök hogyan élték túl a K-T eseményt – annak ellenére, hogy fákon élő lények voltak – bizonyos viselkedési rugalmasságnak tulajdonítható, ami kritikus tényező lehetett a túlélésükben.” – nyilatkozta Jonathan Hughes, tudományos munkatárs. ­– „A legkorábbi emlősök nagyjából 300 millió évvel ezelőtt jelentek meg, és a virágzó növények terjeszkedésével párhuzamosan diverzifikálódhattak körülbelül 20 millió évvel a K-T esemény előtt. Amikor az aszteroida becsapódott, az emlősök közül sok elpusztult. Ugyanakkor a túlélő emlősök kitöltöttek minden új ökológiai rést, amelyek akkor nyíltak meg, amikor a dinoszauruszok és más fajok kihaltak.” – fejezte be Hughes.

A tanulmányban a kutatók megvizsgálták a filogenetikai, vagyis a különböző élőlénycsoportok közötti evolúciós rokonságokat az emlősök között. Ezután az egyes, ma is élő emlősöket három kategóriába sorolták a preferált élőhelyük alapján: fán lakó, félig fán lakó és talajlakó. Olyan számítógépes modelleket is terveztek, amelyek rekonstruálták az emlősök evolúciós történetét. A K-T réteg környékéről származó emlőskövületek nagyon ritkák és nehezen használhatók fel az állatok élőhely-preferenciájának értelmezésére. A kutatók összehasonlították az élő emlősöktől ismert információkat a rendelkezésre álló kövületekkel, hogy ezekből további következtetéseket vonjanak le. Általában a modellek azt mutatták, hogy a túlélő fajok túlnyomórészt nem fán lakó voltak, de akadt két lehetséges kivétel: a főemlősök és az erszényes állatok ősei. A főemlős ősökről és legközelebbi rokonairól minden modellben azt találták, hogy közvetlenül a K-T esemény előtt is fán éltek. A modellrekonstrukciók felénél az erszényes ősökről is kiderült, hogy fán élők voltak.  A kutatók azt is megvizsgálták, hogy az emlősök csoportja hogyan változhatott az idők során. Hughes végül így zárta a nyilatkozatát: „Kiderült, hogy a K-T eseményt megelőző szűk időszakban nagy kiugrás történt. A fán élő és félig fán élő fajok nagyon gyorsan átköltözködtek a fátlan területekre és talajlakó élőlényekké váltak.”

Bolygó a bolygónkon

Szerző: Kocsis ERzsó

2.rész: Gőzölgő, fortyogó csodák, sziszegő források

Miután szeges bakancsunkban bejártunk számos gleccsert és jégbarlangot, ideje átmelegíteni dermedt végtagjainkat. Szigetünk ehhez is tálcán kínálja a változatosabbnál változatosabb lehetőségeket. Gőzölgő fürdőben ejtőznénk, vagy kénes illatú pöfögő mezőkön járnánk? Megtehetjük szabadon, de miért is? Geológiai szempontból Izland egyedülálló. Létezését a közép-atlanti gerincben lévő nagy vulkáni hasadéknak köszönheti, ahol az eurázsiai és az észak-amerikai tektonikus lemezek távolodnak egymástól, ami miatt az ország területe még ma is évente körülbelül 5 cm-rel növekszik. Bárhová is indulnánk, legyen az nyugat vagy kelet, esetleg észak, számos mesterséges geotermikus medencét is találhatunk.

Ha Angrboða, az óriásasszony valamilyen különleges helyen szerette volna megvendégelni a letelepedő őslakosokat, akkor egy „mudpot” vagy „mud pool” tökéletes választás lett volna. Extrém, igazán kemény vikinges helyszín ez a savas forró forrás. Színpompás, hiszen iszapja fehér vagy szürkés, néha vöröses vagy rózsaszínű foltokkal tarkított a vasvegyületek miatt. Magas hőmérsékletű geotermikus területeken alakulnak ki ezek a fumarolák. A kevés rendelkezésre álló víz található itt, ami olyan helyen tör a felszínre, ahol a talaj vulkáni hamuban, agyagban és egyéb finom részecskékben gazdag. Az iszap vastagsága általában a talajvízszint vastagságával együtt változik. Képzeljünk el egy bugyborékoló iszapból álló medencét, ahol a sav és a mikroorganizmusok a környező kőzetet agyaggá és iszappá bontják! Némelyek segítenek a gázt kénsavvá alakítani, ez bontja a kőzetet agyaggá. Az eredmény egy ragadós képződmény, amin keresztül a szagos gázok pöfékelnek. A felszíni víz sekély, ami az agyagbélése miatti vízzáró mélyedésben gyűlik össze. Ennek nincs közvetlen kapcsolata a földalatti vízfolyással. Az alatta található termálvíz gőzt bocsát ki. Ekkor kezd pöfékelni a talaj, felmelegítve az összegyűjtött felszíni vizet. Hidrogén-szulfid gáz jelenléte adja az iszapfoltok jellegzetes, záptojásra emlékeztető szagát.  A forrásban lévő iszap gyakran a „mudpot” peremére spriccel, mintha egy mini-vulkán keletkezne. Mini? Meggondolandó a kisebbítendő jelző, hiszen akár egy-másfél méter magasságot is elérheti ez a kispriccelés! Mégsem hívjuk őket “sárvulkánoknak”, azok természetükben nagyon eltérőek.

Pattanjunk be hát négykerék-meghajtásos autónkba és irány a héthatár! Azért nagyszerű Angrboða, az óriásasszony vendégének lenni, mert random találhatunk utunk alatt geotermikus medencéket.  Nem messze a kis Bíldudalurtól, a nagy Arnarfjörður-fjord egy kisebb fjordos részében Reykjarfjarðarlaug „fazeka” is vár minket: Itt betonozott, és egy forró természetes körülbelül 45 Celsius-fokos geotermikus medence is található. Nem hiába említettem viszont az össszkerék-meghajtást, hiszen télen nehézkes megközelíteni. Ha igazán autentikus, ősi izlandi érzést szeretnénk, akkor irány az ország legrégibb régiójában található Krossneslaug! Bár az út meglehetősen hosszú és kihívásokkal teli: a 643-as kavicsos út nehéz és néhol kissé ijesztő is, elkél a viking virtus. Medencénk végtelen: szinte összeér a geotermikus víztükör az óceán kékjével. Sőt, púpos bálnákat is lehet láthatunk meleg vizes ejtőzés közben, ahogy felszínre törnek, és felemelik uszonyukat. De repkednek körülöttünk tengeri madarak is. Pihenő fókákat, akár még delfineket is láthatunk a távolban. Szintén csak a nyári időszakban, amikor nyugodtan csodálhatjuk a tenger vad, fekete kavicsos tengerpartját ezen geotermikus medencénk széléről. Mivel a Snaefellsnes-félsziget fő útvonalától távol esik, nem sokan tudnak Landbrotalaug titkos melegvízforrásáról. A körülbelül 25 perces út után meglátni az Eldborgot. A tűzhányó egy rövid vulkáni hasadékon fekszik. Átmérője mindössze 200, mélysége pedig 50 méter. Egy 5000 és 6000 évvel ezelőtti kitörés során keletkezett. Formája kecses, klasszikus vulkáni: sima lejtős oldalakkal és egy nagyon karakteres kráterrel. Az Elborg egy fröccsenőkúp, azaz robbanásszerűen tört ki, nagy viszkózus lávát lövellve a levegőbe. Ez félig szilárdan landolt vissza a kráterbe. Majd annak oldalain lecsöpögött, mintegy összehegesztve a vastag kőzetdarabokat. Így alakult ki az egyedi megjelenése. A területen található öt kráter közül ez a legnagyobb. Gyakran fészkelnek hollók a falában lévő lávaüregekben – ki tudja talán Huginn („Gondolat”) és Muninn („Memória”) Odin két kísérője is meg-megpihen itt, miután kilenc világon keresztülrepült. Elbúcsúzva hercig vulkánunktól érjük el Landbrotalaugot. Igen, jó helyen járunk! Egy itthoni kék artézi kútra emlékeztető valamiből folyik a tagjainkat kellemesen elzsibbasztó meleg víz. A Snaefellsnes-félszigeten található kicsiny tóba valóban csak két, maximum három ember fér el egyszerre. A hozzá vezető út szintén számos hagyományos és történelmi helyszínt keresztez. Ha valahogy elakadtál Reykjavíkban, vagy nincs kedved egy hosszú, egész napos melegvíz-misszióhoz, de mégis szeretnél valami geotermikusat, irány Reykjadalur! A Seltjarnarnes partján egy pinduri, inkább egy lábfürdő, mint medence található. Ám hozzá is jár a lenyűgöző kilátás: Esja és a Snæfellsjökull gleccser lehet a meditációnk háttere! Esja kialakulása az utolsó jégkorszak elejére tehető. A kitörésekből felemelkedő magma egy gleccser alatt lávaréteget hozott létre. Amikor a jég visszahúzódott, ennek részét leaprította, létrehozva a hegy a jelenlegi formáját. A vulkán már rég nem aktív, így ez a kinézete megmaradt. Az Esja bazalt- és tufakőzetekből áll. Izland két tektonikus lemez (Eurázsia és Észak-Amerika határán) fekszik, a folyamatos feszültség állandóan nyugat felé tolja az üledékes talajt. Ezért a hegység nyugati része a legidősebb (kb. 3,2 millió éves), a keleti pedig a legfiatalabb (kb. 1,8 millió éves). Svínafellsjökull pedig az Öraefajökull vulkán közelében található.

A Disznóhegy lusta lejtőit évszázadok óta koptató természetes képződmény, az UNESCO világörökség része. Még a déli régióban parkolsz és egy igazán illatos élményre vágsz? Akkor érdemes megkeresni a Seltún – Krýsuvíkurhverir hévízforrásokkal szembeni egyik iszapmedencét.

Azt, amit Fúlipollurnak, azaz bűzös szagú pocsolyának is neveznek. Színes, mesebelien változatos formákkal teli világa talán kárpótol a záptojás illatodért. Fából készült ösvényeken eljuthatsz két kilátóba is. Seltún közelében található egy másik több, mint érdekes geotermikus terület. Ez egy szellemről kapta a nevét. Gunnuhver iszapmedencéjénél a gőz itt olyan hatalmas, hogy akár el is tévedhetsz benne. Igazán zabolázatlan vidék: a gyakori földrengések miatt hatalmas agyagkilövések is megszakítják a fehér ködöt. Igazán földöntúli élmény: körbeburkolva hószínű felhőben, meg-megremeg a lábunk alatt a talaj, közben pöfékel és köpköd Gunnuhver…! Még mindig Reykjavík közelében, Nesjalaugar és a Köldulaugar geotermikus területén ámulhatunk a barna, sárga, narancssárga árnyalatok sokaságától kezdve a legvilágosabb vörös színeken, miközben a geotermikus víz legélénkebb kékje is elvarázsol. A Hverahólmi meleg vízében való fürdés több évtizedes hagyomány. A meleg, tiszta, kénben gazdag, egész évben 38-40 Celsius-fokos vizet Vaðmálahverben az emberek ruhamosásra is használták. Sőt, 1894-ig itt működött Flúðir közösség törvényhozó testülete is. A Secret Lagoon, azaz Gamla Laugin, Izland legrégebbi „uszodája”. A Flúðir melletti Hverahólmi geotermikus területén található. A Vaðmálahver, (Básahver vagy a Litli Geysir) biztosítja teljes egészében a lagúna vízkészletét. Folyamatos a vízpótlás, a teljes kicserélődés 24 óra alatt megtörténik. 1909-ben a Gamla Lauginban tartották az első úszóleckéket a szigeten, egészen 1947-ig. Majd egy hosszú, évekig tartó álom következett, ami 2005-ben ért véget, majd 2014. június 7-én újranyitották.

A Köldulaugar (Hideg hévízforrások) fumarolák és szolfatárák (iszapforrások), társaságában látogatható. Itt inkább barnás és sárgás színű kovasav- és kénlerakódásokat látható. Ezt kis patakokban vörös erek tarkítanak, ami a jelen lévő vasvegyület piros színe. A legismertebb északi geotermikus terület a Hverir/Hverarönd, a Námafjall-hegy mellett. Ez Izland egyik legnagyobb kénes forrásvidéke. A bugyborékoló és sziszegő varázslat mintegy 4 km2 -en terül el. Óriási fumarolák, gőzölgő nyílások miatt az „ Eldhús djölfulsins”, azaz Pokol Konyhája fedőnéven található Angrboða, az óriásasszony turisztikai katalógusában. Krafla területén találjuk meg Leirhnjúkurt (Agyaghegy), a maga gyönyörű, ragyogó geotermikus színeivel.

Igazi planetológiai kaland részese lehetünk, ha erre járunk: mintha holdbéli tájon barangolnánk. Leirhnjúkurban annyi kontraszt van: a vulkán piros, rózsaszín és narancssárga, a geotermikus víz átláthatatlan kék és fehér, a fekete a még mindig füstölgő láva. Számtalan fumarolát és színes, bugyborékoló forró forrás teszi még inkább interplanetárissá az élményt. Holdkőzetek helyett pedig sárga kéngolyókat gyűjthetünk be. A Leirhnjúkur 592 méterrel emelkedik a tengerszint fölé, de ennek csak 50 métere van a föld felett. Ha nem tudnánk, észre sem vennénk, hogy ez egy valódi vulkán! Van egy másik gyönyörű geotermikus terület északon, amely sokkal kevésbé látogatott, mint Hverarönd és a Krafla.

A Þeistareykirt akkor érdemes meglátogatni ha egyedül szeretnél elmerülni a természetben. Ez is egy fumarola-paradicsom szolfatárokkal és agyagmedencékkel. Itt is narancssárga, élénkvörös, fehér és sárga színű a talaj. A szürke iszaptócsák és a földből felszálló füstök titokzatos hangulatot kölcsönöznek ennek a területnek. Mintha valósággá válnának a régi szellemtörténetek. Saudarkrokur várostól északra, a Skagafjordur fjordban található Grettislaug. Itt a víz hőmérséklete egész évben körülbelül 39 °C, bár természetesen az időjárás befolyásolhatja ezt. Grettislaug az egyik leghíresebb izlandi monda, a Grettis Saga főszereplőjéről kapta a nevét. A mese a hatalmas, erős ember életét követi nyomon, aki húsz évig élt törvényen kívüliként Izlandon. Számos hely, ahol állítólag megfordult, az ő nevét viseli. A 20. század elején a fürdő megsemmisült egy viharban. A helyhez kapcsolódó legendák miatt azonban a helyiek úgy döntöttek, hogy 1992-ben újjáépítik. Egy második medence is került ide, ami Jon Eiriksson nevű helybéli után kapta a nevét. Nagy Drangey-szigetre tett túrái miatt a “Drangey Jarlja” becenéven emlegetik. Ölfusvatnslaugarra geotermikus területet átszelő hasadékzónára is a fumarolák és szolfatárok jellemzőek. A Hengill (804 m) kivétel, de körülötte (az északnyugati oldalon nem) számos forró forrás található. A Hengilltől keletre feltörő forró források meglehetősen sok szén-dioxidot tartalmaznak: a vizet felszálló gázbuborékok kavarják, de a csordogáló víz hőmérséklete is csak kb. 70 °C.  A szén-dioxid magmás eredetű. Az intrúziók megszilárdulásakor kerül ki, majd keveredik a talajvízzel. Ilyen a magas hőmérsékletű geotermikus rendszerekben fordul elő. A Hengill lábánál, Ölfusvatnslaugarnál egy nagy tufalerakódást is tanulmányozhatunk. Régebben még gejzírek voltak aktívak errefelé. Nem lehet betelni a sok színnel (az kénes illattal annál inkább…), a tagjainkat kellemesen átmelengető forrásokkal….! Hosszasan járhatnánk még be észak, dél és nyugat döbbenetes formájú geotermikus területeit. Még a Blue Lagoon-ról szó sem volt, pedig a Golden Circle egyik fő állomása… De majd legközelebb elugrunk oda is! Ám esztétikai oldala mellett másik aspektusa is van a sok hőforrásnak. Mint ahogy a jégbarlangok kapcsán már felmerült a fenntarthatóság, így erről most is szót kell ejtenünk röviden.

Izland Európa egyik legszegényebb, tőzegtől és importált széntől függő országából magas életszínvonalú országgá vált. A geotermikus energia helyiségek fűtésére történő felhasználásában úttörő szerepet játszik. A geotermikus erőművek jelenleg az ország teljes villamosenergia-termelésének 25%-át állítják elő. 2014-ben a elsődleges energia-felhasználás nagyjából 85%-a származott hazai megújuló erőforrásokból. A geotermikus források pedig Izland elsődleges energia-felhasználásának 66%-át teszik ki. Izland köztudottan világelső a geotermikus távfűtés alkalmazásában, a háztartások mintegy 9/10-ét geotermikus energiával fűtik.  Míg a jégbe zárt buborékok megszűnésén aggódunk, ez a bio-energia-felhasználás egyfajta reményre adhat okot. Hiszen ha egy ország ennyire komolyan veszi a megújuló erőforrások alkalmazását, akkor Angrboða, az óriásasszony turisztikai katalógusában nemcsak a fumarolák és szolfatárok lesznek benne, hanem Huginn és Muninn, Odin két kísérő hollója is meg-megpihenhet sokáig a gleccsereken is, miután kilenc világon keresztülrepült.

Források:
https://www.researchgate.net/publication/251136570_Introduction_to_the_Nature_and_Geology_of_Iceland
https://notendur.hi.is/oi/Pdf%20reprint%20library/Geology%20and%20geodynamics%20of%20Iceland.pdf
https://www.iceland.is/the-big-picture/nature-environment/geography
https://wakeupreykjavik.com/must-visit-natural-hot-springs-in-iceland
https://nea.is/geothermal/
https://www.re.is/hot-springs-and-pools/
https://www.geologypage.com/2016/05/mudpot.html
https://hiticeland.com/iceland/notes/reykjarfj%C3%B6r%C3%B0ur-and-reykjarfjar%C3%B0arlaug
https://guidetoiceland.is/travel-iceland/drive/krossneslaug
https://icelandtravelguide.is/locations/landbrotalaug-hot-spring/
https://guidetoiceland.is/travel-iceland/drive/eldborg
https://vikingshop.hu/viking_szimbolumok
https://guidetoiceland.is/travel-iceland/drive/mt-esja
https://secretlagoon.is/
https://guidetoiceland.is/connect-with-locals/regina/a-local-s-favourite-geothermal-areas-in-iceland
https://hiticeland.com/places_and_photos_from_iceland/grettislaug
https://en.isor.is/29-olfusvatnslaugar-mineral-springs

Ismerős idegenek – avagy Naprendszerünk a Science Fiction univerzumában – II. rész

Szerző: Ivanics-Rieger Klaudia

Bevezető

Számtalan lehetőségünk van arra, hogy megismerjük a Naprendszerünket. Elég csak kinyitnunk egy tudományos könyvet, átkapcsolni a tévét egy ismeretterjesztő csatornára vagy követni egy ismeretterjesztő oldalt az interneten, esetleg ilyen ismertető videókat nézni. A következő cikksorozatban azonban a Naprendszert egy új oldaláról ismerhetjük meg. A sorozat a tudományos fikció világába kalauzol el minket. Égitestről égitestre haladva ismerhetjük meg, hogy az adott objektum miként jelenik meg a sci-fikben, a könyvek lapjain csak úgy, mint a mozivásznon. Elsősorban azokra a művekre koncentráltam, amik a hazai science-fiction rajongók körében jól ismertek. Akik már látták, olvasták őket, azok számára nyilván ismerős a terep, akik még nem, azoknak remélem, sikerül kedvet csinálni. Utazásunk során belülről kifelé haladunk, a belső bolygókkal kezdjük és a Naprendszer határán fejezzük be, s közben felfedezzük ismerős égitesteink idegen oldalát.

A Naprendszerről szóló korai szakirodalom a 17. századig visszanyúló tudományos spekulációk nyomán azt feltételezte, hogy minden bolygó saját őshonos életformának ad otthont, emellett gyakran feltételezik, hogy lakói antropomorfok. Ezeket az elképzeléseket ma bolygóromantikának hívjuk. A tudomány fejlődésével aztán a sci-fik is igyekeztek lépést tartani. Míg először csak a holdutazás foglalkoztatta őket, a 20. századtól megjelent a Mars kolonizálása és/vagy terraformálása, s az élet lehetőségeit is áthelyezték a gázóriások egyes holdjaira (mint például az Europa és az Enceladus).

Föld

Saját bolygónkkal kapcsolatban természetesen rengeteg sci-fit fel lehetne sorolni. Játszódjon a múltban, a jelenben, a jövőben, egy alternatív univerzumban vagy akár több, párhuzamos földön (vagy idővonalon) egyszerre vagy egy poszt-apokaliptikus esemény után. Ha ebből indulnánk ki, sosem érnénk a végére. Röviden szeretném összefoglalni, már csak műfajilag is, hogy milyen jellemző „Földes sci-fik” vannak – természetesen a műfajok sokszor keresztezik egymást. Az adott műfajhoz pedig legalább egy, ismertebb regényt is rendelek, minimális leírással.

A modern sci-fik egyik legtágabb témája az idegen invázió. Könyvek terén leginkább a Világok harca, filmekből pedig természetesen a Függetlenség napja tartozik ide.

Forrás: Wikipedia

Apokaliptikus jellegű, ahol az apokalipszist csillagászati esemény – általában egy aszteroida becsapódása – okozza, természetesen az Armageddon helyett a Deep Impact című film Elijah Wood főszereplésével. Könyvek közül pedig Ben H. Winters Utolsó nyomozó-trilógiája, ami nem kifejezetten sci-fi. Egy Henry nevű rendőr utolsó heteit mutatja be, aki nemcsak jó ember, hanem jó nyomozó is próbál maradni egy apokalipszis-közeli világban. Hamarosan filmsorozat is készül a történetből!

Technológiához kötődően beszélhetünk annak kudarcáról vagy megsemmisüléséről. Ilyen volt például Johnny Depp utolsó jó filmje, a Transcendens. De ebben megjelent a technológiai szingularitás is, viszont, ha ide vonatkozó művet akarunk említeni, akkor az természetesen a Mátrix- illetve a Terminátor-filmek.

Posztapokaliptikus történeteken belül az egyik gyakori elem a fosszilis anyagok hiánya. Ez jelenik meg a Mad Max-filmekben vagy a Fallout videojátékban. Másik gyakori elem az atomháború utáni Föld. Erre a régebbi filmekből jó példa A fiú és a kutyája, illetve a Dredd bíró, a Majmok bolygója és az Éli könyve, melynek mozgatórugója egy Braille-írással írt Biblia. De ez az alapja Hayao Myazaki mangájának is, ami a Nausikaa, a szél harcosa. Könyvekből pedig a tragikus sorsú Walter M. Miller Jr. önvallomása, a Hozsanna néked, Leibowitz, illetve Cormac McCarthy: Az út című regénye, melyből film is készült Viggo Mortensen főszereplésével.

A vírusos (lassan valósággá váló) sci-fi alapja Mary Shelly Az utolsó ember duológiája, melyben pestis pusztítja el az emberiséget. Filmben pedig alapműnek A 12 majom. Ezeken belül külön kezeljük a zombis filmeket, de az inkább a soft horror kategóriát súrolja.

Disztópiákban általában a túlnépesedés az egyik fő probléma, ez jelenik meg Harry Harrison Make room! („Csinálj helyet!”) című művében. Nem ismerős? De ha azt mondom, hogy Zöld szója? A film ugyanis lazán, de ezen a regényen alapul! Más disztópiákban valamilyen központi, gazdag, általában városban élő hatalom irányítja a lakosság többi részét. Young adult vonatkozásban ilyen az Éhezők viadala, a sajnos filmekben befejezetlen maradt Beavatott, Scott Westerfeld Csúfok-trilógiája, magyar vonatkozásban pedig R. J. Hendon Korcsok című műve és folytatásai. De ide sorolható még Jasper Fford: Monokróm című műve, amelyben az emberiség elvesztette komplex színlátását, ezért aszerint osztják őket hatalmi kasztokra, hogy ki milyen színt lát.

Végül jellemző még a párhuzamos univerzumok és/vagy idősíkok témája. Ezekben általában az általunk ismert Föld alkotja a láncolat középpontját s a főhős is onnan származik. Párhuzamos univerzum témájú Stephen Baxter és az alkotás közben sajnos elhunyt Terry Pratchett Hosszú-föld-trilógiája. Young adult kategóriában Neil Gaimen és Michael Reaves Köztesvilág-trilógiája. Párhuzamos idősíkokban játszódik pedig Tom Sweterlitsch Letűnt világok című fordulatos hard-sci-fije.

Vannak olyan regények is azonban, ahol a cselekmény nem a Földön játszódik, az emberiség anyabolygója mégis jelentős szerepet kap a történetben: általában azért, mert a főszereplők azt keresik vagy oda lyukadnak ki. A legjelentősebb ebben a műfajban Isaac Asimov Az Alapítvány pereme című regénye. Ebben két szereplő száműzetésében a Föld után kutat. Utazásuk során információhoz jutnak egy bizonyos „Gaia” nevezetű bolygóról, melyet évszázadok óta titokzatosság és homály fed. Egyikük – abban a meggyőződésben, hogy a Gaia azonos a Földdel és a Második Alapítvánnyal is – arrafelé veszi az útját. A Gaiához érve kiderül, hogy az tulajdonképpen egy entitás, egy bolygólény vagy szuperorganizmus. Az itt élő lények – az emberek is – ennek részét képezik, de emellett önálló tudattal is bírnak. A Gaia találkozót hozott létre a két Alapítvány között, hogy a Galaxis jövőjéről határozzanak. Ez egy, galaxis-méretű szuperorganizmus, a Gaia továbbfejlődött változata, a Galaxia lesz. Az egyik szereplő azonban nem hiszi, hogy a Gaia lenne a Föld és tovább folytatja a keresést.

Ennek történetét meséli el a folytatás, az Alapítvány és Föld. Ebben először arra jönnek rá, hogy a Föld radioaktívvá vált. Az információt a szomszédos csillagrendszer egyik bolygójáról az Alfáról szerzik, ahol egy földi telep van, de az ott élők nem akarják elárulni anyabolygójuk pontos koordinátáit. Ezután végül elindulnak a Földre, de odaérve rájönnek, hogy az már valóban csak egy radioaktív, halott égitest. Így végül a Holdon szállnak le…

Hold

Ezzel el is érkeztünk égi kísérőnkhöz, mely, mint olyan, a legrégebb óta foglalkoztatja az emberek fantáziáját. Már maga Johannes Kepler is írt egy sci-fi szerű regényt, melynek címe Az álom, melyben a főhőst levegődémonok repítik el a Holdra. A mű valójában egy regénynek álcázott értekezés Kepler csillagászati felfedezéseiről, a cselekmény végén kiderül, hogy – amint a cím sugallja – pusztán egy álomról volt szó.

Utazás a Holdra! Ne keverjük össze Verne klasszikusával, ezt Cyrano de Bergerac írta. A mű a science fiction és az utópisztikus irodalom egyik előfutára, mely természetesen a holdutazásról szól, ahová tűzijáték segítségével jutnak el.

Ugyanezt a hullámot lovagolja meg Jules Verne Utazás a Holdba című regénye. Egy amerikai baráti kör, a baltimore-i Gun Club már kreatívabbak és egy gigantikus ágyúval akarnak lövedéket juttatni a Holdra. Ennek belsejében egy nemzetközi társaság utazik. Végül a célzást ugyan elvétik és az ágyúgolyó csak megkerüli a Holdat, de a történet hősei legalább sikeres űrutazást tesznek.

H. G. Wells Emberek a holdban című regénye is hasonlóan a holdutazásról szól.

Végül e két mű alapján készült el a világ legkorábbi sci-fije, az Utazás a Holdba 1902-ben. A filmet Georges Méliés írta és rendezte. Érdekessége, hogy készítése során az elsők között alkalmaztak animációs technikákat és speciális effektusokat, így egyben az első animációs filmnek is tekinthető. A Holdon Szelenitnek nevezett rovarszerű élőlények élnek, melyekkel az űrhajósok konfliktusba is kerülnek.

Sok tudósnak szokása sci-fit írni, Kepler után itt van mindjárt Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij, a rakétatudományok atyja is írt sci-fit égi kísérőnkről, melynek címe Séta a Holdon. Ebben két fiatalember váratlanul a Holdon találja magát, ahol meglepő helyzetekkel kell megbirkózniuk. Kepler művéhez hasonlóan végül itt is csak egy hagymázas álomról volt, de mégis hozzájárult az űrhajózás megvalósításához és népszerűsítéséhez.

Elérkeztünk az egyik legnagyobb klasszikushoz! Arthur c. Clarke2001: Űrodüsszeia című regénye ugyan nem égi kísérőnkről szól, de a négy szakaszra osztható történet második szakasza, a monolit megtalálása körüli események a Holdon játszódnak.

Forrás: Wikipedia

Szintén az ő tollából született a Holdrengés című sci-fi, melyben azt a hősies küzdelmet láthatjuk, melyet a jövő technikája és tudománya vív egy elsüllyedt holdbusz utasainak megmentéséért. Maga a rengés a Hold porának különös támadása. Az égitest ugyanis nem teljesen halott, valamennyi belső hője maradt még, ami a kőzetekből gázokat termel, melyek kitörnek.

Másik regénye, a Földfény a Föld és a Holdon letelepedett kolónia közti politikai harcot mutatja be egy kémtörténet keretében. Az anyabolygó Bertram Sadler titkos ügynököt azzal a feladattal küldi a Platón kráterben épült obszervatóriumba, hogy tudja meg, ki szivárogtat ki az ellenségnek bizalmas információkat. Sadler nem szívesen vállalja el a küldetést, hiszen reménytelennek érez minden erőfeszítést a háború megakadályozására. Titkos fegyverek, új technológiák és űrhajóflották feszülnek egymásnak égi kísérőnk körül, és minden azon múlik, egy egyszerű ember összeroppan-e a vállát nyomó felelősség iszonyú súlya alatt.

Robert a. Heinlein A Hold börtönében című regénye a történelmet veszi alapul, méghozzá Ausztráliáét. A Hold tulajdonképpen olyan telepes bolygó, ahol bűnözők, de leginkább azok leszármazottjai élnek, akik azonban szeretnének politikailag elszabadulni a Földtől. A főszereplő szemén keresztül megismerhetünk egy nagyon érdekes, hierarchikus családmodellt, mely több férfiből és kevesebb feleségből áll, illetve megtudhatjuk, ha valakiért nem kezeskedik senki, azt kegyetlenül kizsilipelik a vákuumba.

A regények közül (a teljesség igénye nélkül) ide vonatkozik még Andy Weir: Artemis című regénye. A történet a Hold első és egyetlen városában, Artemisen játszódik, ahol az élet az egyszerű emberek számára, mint amilyen a főhős is, elég kemény, éppen ezért hordári munkája mellett vállalja ártalmatlan, mégis illegális dolgok becsempészését. Így kerül egy, a város feletti hatalom átvételét célzó összeesküvésbe, melyet valahogy túl kell élnie…

A könyvek világából csapjunk át a filmekébe. A Hold című sci-fiben egy Sam nevű férfi hároméves küldetésének végéhez közelít, így visszatérhet feleségéhez és kislányához – akikkel nincs élő kapcsolata a kommunikáció hiánya miatt. Sam a Hold túloldalán felügyeli a Hélium-3 kitermelését egy cégnek. Egy baleset után azonban ördögi titokra bukkan, amikor saját magába botlik. A cég sosem küldött új alkalmazottakat, hanem őt klónozta és élesztette fel. A felesége meghalt, a lánya csaknem felnőtt. A két klón összefog, hogy az egészségesebb becsaphassa a rendszert és hazamehessen (annak ellenére, hogy az igazi szem a Földön él), a történet elején megismert klón pedig meghal.

Ha már Hélium-3, akkor mindenképpen szót kell ejtenünk egy kétrészes agymenésről, ami tipikusan az „olyan szörnyű, hogy az már jó” kategóriába tartozik. Ez nem más, mint az Iron Sky I. A cselekmény egy létező összeesküvés-elméletből származik, miszerint a náciknak olyan fejlett volt a technológiájuk, hogy miután a Harmadik Birodalom megbukott, a Holdon rejtőztek el. Őket fedezi fel két amerikai űrhajós, az egyiket lelövik, a másikat elfogják. A filmet nem a politikai korrektség nevében készítették, az elfogott amerikai ugyanis fekete, ők pedig “náciasítják”, vagyis fehérré és kék szeművé teszik. A Hélium-3-ért folyó harcban végül a Föld megsemmisíti önmagát. A holdi kolónia – javarészt csak gyerekek, az újra eredeti formáját visszakapó amerikai űrhajós és szerelme, egy ex-náci tanárnő maradt csak meg. Folytatása következik!

A filmek után utazzunk a sorozatok világába. Ezek egyik eleme az Alfa Holdbázis. Az alaptörténet szerint a Hold túloldalán tárolt nukleáris hulladék felrobban, kilökve keringési pályájáról a Holdat, amely hosszú csillagközi vándorlásba kezd, a rajta lévő, Alfa nevű bázis, egy tudományos kutatóállomás 311 lakójával együtt. Nem sokkal a Naprendszerünk elhagyása után a Hold áthalad egy fekete lyukon, majd óriási “űrhurkokon”, ami még messzebbre taszítja az űrben. Útjuk során az alfaiak számos idegen civilizációval, disztopikus társadalommal találkoznak és olyan jelenségekkel, amilyenekkel az emberiség még soha. Közben kiderül, hogy a Hold utazását egy rejtélyes ismeretlen erő befolyásolja, vagy akár az is indította el, és ez valamilyen sorsszerű cél felé irányítja.

Ezt követi a For All Mankind, amely egy alternatív történelmi sorozat. Az alapfelütése, hogy az űrversenyt a szovjetek nyerik, ezért Amerika is igyekszik behozni a lemaradását, többek közt női űrhajósokkal. Az eddig megjelent két évad egyrészt magát a holdutazást, másrészt a holdbázisok létrejöttét és életét mutatja be. Mivel alternatív történelemről van szó, valós személyekkel machinál, de szakmai és/vagy családi életük általában sokkal tragikusabb, mint amilyen valójában volt, ezért a sorozat egyes epizódjai alaposan földhöz vágják a nézőt…

A mi ózonunk – Aldea vs. Föld

Szerző: Kocsis Erzsó

A Star Trek univerzum egyik bolygóján is felmerül az ózonréteg elvékonyodásának problematikája. Magának Picard kapitánynak és az Enterprise legénységének kellett megtalálniuk az ökológiai katasztrófára a megoldást. Nekünk is érdemes megvizsgálnunk a mi „M-típusú bolygónk” ózonpajzsának pillanatnyi állapotát! Az ózon nem a Delta kvadránsból származó gonosz dolog, hiszen a körülbelül 600 millió évvel ezelőtti létrejöttével lehetővé tette az élet megjelenését a szárazföldön. Ennek oka az, hogy elnyeli a Nap által kibocsátott, az élőlényekre nézve igen káros UV-sugárzás jelentős részét. A sztratoszférában, azaz 15-35 kilométer magasságban elhelyezkedő ózonmolekulák által létrehozott réteg az UV-C (100-280 nm hullámhossz). sugárzást teljes mértékben, az UV-B (280-315 nm hullámhossz) sugárzást 90%-ban nyeli el. A szén-alapú élet nem szokott hozzá a rövidhullámú sugárzáshoz, ezért az ózonpajzs sérülése súlyos károkat is okozhat, a DNS és más nukleinsavakat rendkívüli mértékben roncsolódhatnak.

Az ózonlyuk 2004. október 4-én, a NASA Aura műholdjának mérései alapján.
Forrás: NASA Ozone Watch

Az ózon keletkezése és bomlása dinamikus egyensúlyban van. Egy kétlépcsős kémiai reakciót tudunk nyomon követni. A napfény energiájának a hatására az oxigénmolekula két oxigénatomra bomlik. Majd a két oxigénatom egy-egy oxigénmolekulával lép reakcióba, így két ózonmolekula keletkezik. Ennek pedig a legfontosabb szerepe, hogy a Napból érkező elektromágneses sugárzás ultraibolya komponensét elnyelje. Ez játszódik le a sztratoszférában. Az ózon a napsugárzás hatására fel is bomolhat, valamint természetes és mesterséges kémiai anyagokkal is reakcióba tud lépni. Ha kedvezőek a feltételek az ózon keletkezésére, az ózonkoncentráció nőni fog az atmoszférában. Ahol pedig az ózon bomlásának feltételei adottak, ott ez a folyamat fog felgyorsulni. Először az Antarktisz felett meg az ózonlyuk kialakulását az 1980-as évek elején. Mérete meghaladta a kontinens nagyságát és egy körszerű alakot formázott – innen van az elnevezése. Brit és japán megfigyelőállomások adatai szerint a Déli-sark felett a sztratoszférában késő télen és tavasszal az ózon mennyisége az 1957 óta tartó mérési adatokhoz képest az átlagos 300 DU-ról (Dobson Unit) 200 DU-ra csökkent. Az ózon nem egyenletesen oszlik el a sztratoszférában, mennyisége változik. A legkisebb mennyiségben (kb 200 DU) az Egyenlítő fölött, míg a legnagyobb (kb 500 DU) mennyiségben a közepes és magas szélességeken mérhető. Az ózonban gazdag trópusi levegőt az ún. sztratoszférikus széláramlatok szállítják a pólusok felé. A lokális időjárási viszonyok, és a fent említett tényezők is befolyásolják az ózon koncentrációját. A sztratoszférikus ózont tehát a „jó ózonnak” nevezhetjük.

A sztratoszférikus felhőket alkotó fagyott kristályok a poláris régiók fölött kiváló közvetítő közeget biztosítanak a klóratomokat felszabadító reakciókhoz.
Forrás: NASA Ozone Watch

Halogén tartalmú gázoknak, azaz halogénezett szénhidrogének definiáljuk azokat a gázokat, amelyek klórt vagy brómot tartalmaznak. Eredetük szerint lehetnek természetesek és mesterségesek. Óceáni és szárazföldi ökoszisztémákból származnak a természetes halogén tartalmú gázok (pl. metil-bromid, metil-klorid). Életidejük rövid (0,5-1 év), ezért a sztratoszférában található mennyiségéhez csak kis mértékben járulnak hozzá. A mesterségesen előállított halogénezett szénhidrogének: a klorofluorokarbonok (CFC-k) és a halonok. A legközismertebb CFC-k a szén-tetraklorid és a metil-kloroform. Ezen vegyületek életideje az atmoszférában 5-100 év, emiatt járulnak hozzá az ózonréteg bomlásához. Az emberi tevékenység által a troposzférába kerülve feldúsulnak, mivel nem reaktívak és nem oldódnak vízben. A sztratoszférába kerülve UV sugárzás hatására reaktív halogén gázokká alakulnak. A hosszabb élettartamú gázok a troposzféra és a sztratoszféra között számtalanszor cirkulálnak, egészen addig, amíg a teljes átalakulásuk megtörténik. Az Antarktisz felett adottak a speciális feltételek, amik ózon bomlásához szükséges molekulák és atomok kialakulásához vezethetnek. Szélsőségesen alacsony sztratoszférikus hőmérséklet alakulhat ki az antarktiszi poláris éjszaka idején. -78 °C alatt a salétromsav és a jég sztratoszférikus jégfelhőket hoz létre. Ezen jégkristályok felszínén klór-monoxid képződik. Ennek magas koncentrációja egy-két hónapig tart. Egyetlen klór vagy brómatom több száz ózonmolekulát is képes felbontani. Kora tavasszal az Antarktisz felett naponta az ózon mennyiségének akár 2-3%-a is elbomlik.

Az ózonlyuk állapota 2021. augusztus 14-én. Forrás: NASA Ozone Watch

Paul Crutzen holland kémikus, kollégáival, Mario Molina mexikói és Sherwood Rowland amerikai kutatóval már 1974-ben a halogénezett szénhidrogének (CFC) használatának veszélyére hívta fel a figyelmet. Feltételezték, hogy az ózonréteg néhány évtizeden belül erőteljesen elvékonyodhat ezek hatására. Munkájukért 1995-ben megkapták a kémiai Nobel-díjat. Nevéhez fűződik az antropocén kifejezés megalkotása az emberi tevékenység által befolyásolt földtörténeti kor megnevezésére. Kutatásaival előkészítette az utat a Montreali Jegyzőkönyvhöz. Az 1987-es szerződés az ózont bontó halogénezett szénhidrogén-származékok fokozatos megszüntetését szorgalmazza. Az Egyezmény 1995-ös bécsi módosítás szerint a hidroklorofluorokarbonok (HCFC-k) gyártását és felhasználását meg kell szüntetni: a fejlett országokban 2030-ig, a fejlődő országokban 2040-ig. A Montreali Egyezmény jelentősen hozzájárult a globális felmelegedés csökkentéséhez is. A Nature folyóiratban idén februárban publikált tanulmány szerint 2018 és 2019 között a CFC-11 kibocsátása globális csökkenést mutatott, megközelítve a 2008 és 2012 közötti átlagot. Luke Western és kollégái (Bristoli Egyetem) kutatásukban Dél-Koreából és Japánból származó légköri megfigyeléseket és modelleket használtak.  A kibocsátás mértéke a 2013 előtti szintre esett vissza, így nem fog évtizedekkel eltolódni az ózonréteg helyreállása. A Star Trek sorozatban a legendás Aldea bolygón a 24. században sikerült megtalálni a megoldást az ózonréteg helyrehozatalára. Ott az álcázás volt a baj fő forrása. A mi „M-típusú bolygónkon” az ózonlyuk kialakulásáért az emberi tevékenység környezetre gyakorolt hatása a kiváltó ok. Nekünk még nincs egy Picard kapitányunk, egy okos, de furcsa Datánk, és nem tudjuk a gondokat néhány billentyűkombinációval megoldani. Nekünk más megoldásokat kell találni, hogy az ózonrétegünk tovább „működjön”. Vannak utak, csak bátran rájuk kell lépni! Nem is kell odáig mennünk, ahová még ember nem merészkedett!


Források:

https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412A/2010-0013_kornyezetvedelem/2_3_2_az_ozon_szerepe.html
http://kornyezetvedelem.ektf.hu/hu/html_files/kornyezetvedelem/ozonreteg_elvekonyodasa.htm
https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=LEGISSUM:4413653
https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/termeszettudomanyok/foldrajz/meteorologia/az-ozonproblema-az-ozonkarosito-anyagok/az-ozonkarosito-anyagok
https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/0019_1A_Kornyezetegeszsegtan/ch03s02.html
https://www.origo.hu/tudomany/20210130-elhunyt-paul-crutzen-nobeldijas-holland-kemikus-az-ozonlyuk-egyik-felfedezoje.html
A cfc-11 globális kibocsátásának csökkenése 2018−2019-ben | Természet (nature.com)
A CFC-11 és a kapcsolódó vegyi anyagok kibocsátásának csökkenése Kelet-Kínából | Természet (nature.com)
https://qubit.hu/2021/02/10/jo-hir-minden-foldi-elolenynek-ujra-csokken-az-ozonreteget-karosito-cfc-11-kibocsatasa

Város-méretű kisbolygók sorozták meg a Földet

Szerző: Rezsabek Nándor

A kutatók eddig is tisztában voltak azzal, hogy a földtörténet korai időszakában planétánkat óriási méretű kisbolygók bombázták, de egy friss elemzés szerint ennek mértéke tízszerese volt a korábban feltételezettnél – számol be a Phys.org. Ez a 2,5-3,5 milliárd évvel ezelőtti, átlagosan 15 millió évente jelentkező becsapódássorozat a dinoszauruszokat kipusztító impakt eseményhez hasonló nagyságrendű volt. Ennek során egy-egy ütköző aszteroida mérete meghaladta egy városét, sőt elérhette egy megyéét is. A kutatók azt is vizsgálták, hogy mindez milyen hatással volt Föld kőzetburkának geokémiájára. Eddigi eredményeiket a Goldschmidt Geokémiai Konferencián ismertették.

Az ősi Föld környezeti viszonyai összehasonlíthatatlanul mostohábbak voltak a ma ismert anyabolygóhoz képest. A tudósok úgy gondolják, hogy planétánkat óriási számban bombázták 10 km-t is meghaladó méretű kisbolygók, és ez komoly hatással volt a felszín kémiai összetételre, valamint jelentősen befolyásolta az élet elterjedését. Akár egyetlen ilyen becsapódás is a 65 millió éve a dínókat a föld színéről eltörlő Chicxulub-eseménnyel összehasonlítható nagyságrendű volt. Tegyük azonban hozzá, hogy az ős-Föld viszonyai jelentősen különbözték a Chicxulub-korabelitől, így az impakt események hatásai is igen eltérőek voltak.

Fotó: SwRI/Simone Marchi, Dan Durda

A hasonló típusú becsapódási események során keletkezett kráterek láthatóak a Holdon, valamint a kőzetbolygókon, a Földön azonban a légkörrel összefüggő időjárási eróziós folyamatok, valamint a lemeztektonika eltüntette a szemünk elől ezen az ősi asztroblémek létezésének kézzel fogható bizonyítékait. Mindezek ellenére az ősi becsapódások „visszhangja” ott van beépülve a legrégebbi földi kőzetekben apró gömböcskék, ún. szferulák formájában. Egy-egy hatalmas becsapódás során a megolvadó és kirepülő anyag a légkörben lehült, majd a földre visszahullva üvegszerű formában épült be az alapkőzetbe. Minél nagyobb volt egy impakt esemény energiája, az erre utaló részecskék annál távolabbi helyeken is fellelhetők geológiai jelző-réteget képezve.

Dr. Simone Marchi, a Colorado állambeli Délnyugati Kutatóintézet munkatársa vezetésével most az egykori becsapódásoknak új modelljét dolgozták ki, majd ennek „működőképességét” az ősi szferula-rétegek adatainak statisztikai elemzése során „tesztelték”. Arra jutottak, hogy a Föld korai időszakára jellemző meteoritbombázás eddigi modelljei jelentősen alábecsülték a becsapódási események számát, amelynek bizonyítékait azonban az impaktitrétegek megőriztek. A becsapódások fluxusa egy tízszeres faktor bevezetését indokolja a 2,5-3,5 milliárd évvel ezelőtti jóval gyakoribb impakt eseményszám miatt. Mindez azt jelenti tehát, hogy ebben a korai földtörténeti időszakban egy-egy Chicxulub-jellegű esemény 15 millió éves gyakorisággal is bekövetkezhetett.

A kutató elmondta, hogy minél jobban megismerjük az ősi Föld viszonyait, annál jobban megértjük azt, hogy a kozmikus ütközések olyanok, mint elefánt a porcelánboltban. Energiájuk a földkéreg és a földi légkör fejlődéstörténetét alapvetően befolyásolta, ugyanakkor számuk és nagyságrendjük pontos ismeretének hiányában hatásukról a modellek gyakorta megfeledkeznek.

Példának okáért most már azt is vizsgálják, hogy a becsapódásoknak milyen szerepe volt a légkör oxigéntartalmának változásában, a légkör „evolúciójában”. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy az intenzív becsapódások időszakában a légköri oxigén aránya drámain ingadozott. Tekintettel a gáznak a Föld fejlődéstörténetében, különösen pedig az élet fejlődésében játszott fontosságára, ez az összefüggés a további vizsgálatokat különösen fontossá teszi. Dr. Simone Marchi szerint ez jelenti majd a kutatások következő szakaszát.

Az arizonai Barringer-kráter. Fotó: Wikimedia Commons

Dr. Rosalie Tostevin, a Fokvárosi Egyetem kutatójának véleménye szerint ezek a nagyenergiájú becsapódások nyilvánvalóan hatalmas pusztítást végeztek, ugyanakkor erről az időszakról már csak minimális mennyiségű földi kőzetanyag tanúskodik. Ebből következtében kevés a közvetlen bizonyíték, a környezeti és ökológiai hatások pedig csak becsülhetők. Éppen ezért a Dr. Simone Marchi által felvázolt modell nagymértékben segíthet jobban megérteni a becsapódások számát és nagyságrendjét.

A kémiai markerek egyes értelmezése szerint az oxigénszint 2,5 milliárd évvel ezelőtt megkezdődött folyamatos emelkedése előtt is már az őslégkör tartalmazta az életadó gázt – mindez azonban továbbra is vitára ad okot a témával foglalkozó tudományos közösségben. Eddig ennek kérdéskörét jellemzően a Föld, mint égitest, valamint az élet fejlődése alapján értelmezték – most az erre vonatkozó vizsgálatok tehát kiegészültek a Földön kívüli (extraterresztrikus) erők hatásainak figyelembevételével.