Űrbányászat – jelen vagy távoli jövő?

Szerző: Szklenár Tamás

Az elmúlt évek során a különböző csillagászati megfigyelések, földi és űrtávcsövek, szondák mérései alapján nagy mértékben nőttek ismereteink a különböző égitestek belső szerkezetéről. Az űrkorszak fellendülése során, tudományos-fantasztikus filmekbe illő gondolatként jelent meg a más bolygókra, holdakra utazás mellett az űrbányászat ötlete is. Vissza-visszatérő ötlet ez, hogy esetlegesen ásványokban gazdag aszteroidákat bányásszanak, amelyek a mérések alapján lényegesen gazdagabb lelőhelyei bizonyos ásványoknak, mint saját bolygónk.

A Földön jelenleg igen nagy problémát jelent a különböző ásványok fellelhetősége, illetve azok gazdaságilag is megtérülő kitermelése. Aktuális problémaként gondoljunk csak például a különböző akkumulátorok alkotóelemeként szolgáló lítiumra és más olyan nyersanyagokra, melyeknek kitermelése sokszor már nem gazdaságos. A Naprendszerben keringő aszteroidák anyagát hasonló anyagösszetétel jellemzi, mint a Földet, hiszen ugyanabból az anyagkorongból álltak össze. Azonban míg bolygónk esetében a nehéz elemek többsége a magban, illetve annak környékén található, az aszteroidák igen kicsi gravitációja miatt elegendő lenne csak azok felszíni régióit kitermelni.

Az aszteroidákat összetételük alapján három fő csoportba sorolhatjuk, mindegyik csoport neve annak belső szerkezetére utal:

C-típusú aszteroidák: Ezek szénben gazdag égitestek („carbonaceous”), az összes ismert aszteroida 75 százalékát ez a típus alkotja, így a leggyakoribb aszteroidák, sőt az aszteroida-öv külső részein az ott található testek majd mindegyike ebbe a típusba sorolható (több, mint 80 százalékuk). Kőzetszöveteik akár igen jelentős vízkészlettel is rendelkezhetnek. Anyagösszetételük nagyon hasonló összetételt mutat, mint a Földre érkezett szenes meteoritok.

A C-típusba tartozó 253 Mathilde

M-típusú aszteroidák: Fémben gazdag égitestek („metal-rich”), amelyek összetétele igen magas vas-nikkel tartalmat mutat, így valószínűsíthetően egykori proto bolygók magjai vagy azoknak széttöredezett maradványai. Legnagyobb képviselőjük a 16 Psyche (278x232x164 km), mely felszínének fémtartalma (valószínűleg főleg vas és nikkel) meghaladja a 90 százalékot, míg a fennmaradó rész szilikátos kőzetekből áll. Sűrűsége nagyon hasonló a Földre hullott mezosziderit meteoritokéhoz (4 g/cm3), de spektruma azoktól különbözik, így nem valószínű, hogy a mezoszideritek szülőégiteste.

A 16 Psyche kisbolygó (Kép forrása: Maxar/ASU/P.Rubin/NASA/JPL-Caltech)

S-típusú aszteroidák: Az aszteroidák második legnépesebb csoportja, szilikátos ásványokban gazdagok („siliceous”), összetételüket főleg vas és magnézium szilikátok alkotják. Legnagyobb képviselőjük a 3 Juno (320x267x200 km).

Az S-típusú aszteroidák egy másik jeles képviselője, a 433 Eros

A kisbolygóövet alkotó égitestek távolsága miatt átirányult a figyelem a bolygónk pályájához közel keringő (akár azt metsző) égitestekre, melyek összefoglaló neve „NEO” (Near Earth Object – Föld közeli objektum), ezekből napjainkra több, mint 27 ezret ismerünk. Egy 2013-as kutatás 12 olyan aszteroidát választott ki ezek közül, melyek elérhetőek lennének a jelenlegi rakéta technológiákkal. A kutatócsoport által „ERO”-nak („easily recoverable objects” – könnyen visszaszerezhető objektumok) nevezett igen kicsiny égitestek, így akár egy jövőbeli projektben bolygónkhoz vontathatóak.

Ezek mellett természetesen több távolabbi égitest is felkerült a potenciálisan megtérülő űrbányászati objektumok listájára. A már említett magas vas, nikkel, kobalt és arany tartalommal bíró 16 Psyche bányászati értéke mintegy 27.7 ezer milliárd dollár, ebből a profit akár 1.8 ezer milliárd dollár is lehet. Viszont ne feledjük el azt a tényt, hogy az eddig más égitestekről a Földre visszajuttatott anyagmennyiség mindösszesen csak alig pár grammot ér el. Így az űrbányászat sci-fi filmekbe illő ötlete egyelőre az űrtechnológia távoli jövője.

Források:
„Easily Retrievable Objects among the NEO Population” – https://arxiv.org/abs/1304.5082
„Asteroid mining” – https://en.wikipedia.org/wiki/Asteroid_mining
„16 Psyche” – https://en.wikipedia.org/wiki/16_Psyche

Bolygó a bolygónkon

Szerző: Kocsis ERzsó

2.rész: Gőzölgő, fortyogó csodák, sziszegő források

Miután szeges bakancsunkban bejártunk számos gleccsert és jégbarlangot, ideje átmelegíteni dermedt végtagjainkat. Szigetünk ehhez is tálcán kínálja a változatosabbnál változatosabb lehetőségeket. Gőzölgő fürdőben ejtőznénk, vagy kénes illatú pöfögő mezőkön járnánk? Megtehetjük szabadon, de miért is? Geológiai szempontból Izland egyedülálló. Létezését a közép-atlanti gerincben lévő nagy vulkáni hasadéknak köszönheti, ahol az eurázsiai és az észak-amerikai tektonikus lemezek távolodnak egymástól, ami miatt az ország területe még ma is évente körülbelül 5 cm-rel növekszik. Bárhová is indulnánk, legyen az nyugat vagy kelet, esetleg észak, számos mesterséges geotermikus medencét is találhatunk.

Ha Angrboða, az óriásasszony valamilyen különleges helyen szerette volna megvendégelni a letelepedő őslakosokat, akkor egy „mudpot” vagy „mud pool” tökéletes választás lett volna. Extrém, igazán kemény vikinges helyszín ez a savas forró forrás. Színpompás, hiszen iszapja fehér vagy szürkés, néha vöröses vagy rózsaszínű foltokkal tarkított a vasvegyületek miatt. Magas hőmérsékletű geotermikus területeken alakulnak ki ezek a fumarolák. A kevés rendelkezésre álló víz található itt, ami olyan helyen tör a felszínre, ahol a talaj vulkáni hamuban, agyagban és egyéb finom részecskékben gazdag. Az iszap vastagsága általában a talajvízszint vastagságával együtt változik. Képzeljünk el egy bugyborékoló iszapból álló medencét, ahol a sav és a mikroorganizmusok a környező kőzetet agyaggá és iszappá bontják! Némelyek segítenek a gázt kénsavvá alakítani, ez bontja a kőzetet agyaggá. Az eredmény egy ragadós képződmény, amin keresztül a szagos gázok pöfékelnek. A felszíni víz sekély, ami az agyagbélése miatti vízzáró mélyedésben gyűlik össze. Ennek nincs közvetlen kapcsolata a földalatti vízfolyással. Az alatta található termálvíz gőzt bocsát ki. Ekkor kezd pöfékelni a talaj, felmelegítve az összegyűjtött felszíni vizet. Hidrogén-szulfid gáz jelenléte adja az iszapfoltok jellegzetes, záptojásra emlékeztető szagát.  A forrásban lévő iszap gyakran a „mudpot” peremére spriccel, mintha egy mini-vulkán keletkezne. Mini? Meggondolandó a kisebbítendő jelző, hiszen akár egy-másfél méter magasságot is elérheti ez a kispriccelés! Mégsem hívjuk őket “sárvulkánoknak”, azok természetükben nagyon eltérőek.

Pattanjunk be hát négykerék-meghajtásos autónkba és irány a héthatár! Azért nagyszerű Angrboða, az óriásasszony vendégének lenni, mert random találhatunk utunk alatt geotermikus medencéket.  Nem messze a kis Bíldudalurtól, a nagy Arnarfjörður-fjord egy kisebb fjordos részében Reykjarfjarðarlaug „fazeka” is vár minket: Itt betonozott, és egy forró természetes körülbelül 45 Celsius-fokos geotermikus medence is található. Nem hiába említettem viszont az össszkerék-meghajtást, hiszen télen nehézkes megközelíteni. Ha igazán autentikus, ősi izlandi érzést szeretnénk, akkor irány az ország legrégibb régiójában található Krossneslaug! Bár az út meglehetősen hosszú és kihívásokkal teli: a 643-as kavicsos út nehéz és néhol kissé ijesztő is, elkél a viking virtus. Medencénk végtelen: szinte összeér a geotermikus víztükör az óceán kékjével. Sőt, púpos bálnákat is lehet láthatunk meleg vizes ejtőzés közben, ahogy felszínre törnek, és felemelik uszonyukat. De repkednek körülöttünk tengeri madarak is. Pihenő fókákat, akár még delfineket is láthatunk a távolban. Szintén csak a nyári időszakban, amikor nyugodtan csodálhatjuk a tenger vad, fekete kavicsos tengerpartját ezen geotermikus medencénk széléről. Mivel a Snaefellsnes-félsziget fő útvonalától távol esik, nem sokan tudnak Landbrotalaug titkos melegvízforrásáról. A körülbelül 25 perces út után meglátni az Eldborgot. A tűzhányó egy rövid vulkáni hasadékon fekszik. Átmérője mindössze 200, mélysége pedig 50 méter. Egy 5000 és 6000 évvel ezelőtti kitörés során keletkezett. Formája kecses, klasszikus vulkáni: sima lejtős oldalakkal és egy nagyon karakteres kráterrel. Az Elborg egy fröccsenőkúp, azaz robbanásszerűen tört ki, nagy viszkózus lávát lövellve a levegőbe. Ez félig szilárdan landolt vissza a kráterbe. Majd annak oldalain lecsöpögött, mintegy összehegesztve a vastag kőzetdarabokat. Így alakult ki az egyedi megjelenése. A területen található öt kráter közül ez a legnagyobb. Gyakran fészkelnek hollók a falában lévő lávaüregekben – ki tudja talán Huginn („Gondolat”) és Muninn („Memória”) Odin két kísérője is meg-megpihen itt, miután kilenc világon keresztülrepült. Elbúcsúzva hercig vulkánunktól érjük el Landbrotalaugot. Igen, jó helyen járunk! Egy itthoni kék artézi kútra emlékeztető valamiből folyik a tagjainkat kellemesen elzsibbasztó meleg víz. A Snaefellsnes-félszigeten található kicsiny tóba valóban csak két, maximum három ember fér el egyszerre. A hozzá vezető út szintén számos hagyományos és történelmi helyszínt keresztez. Ha valahogy elakadtál Reykjavíkban, vagy nincs kedved egy hosszú, egész napos melegvíz-misszióhoz, de mégis szeretnél valami geotermikusat, irány Reykjadalur! A Seltjarnarnes partján egy pinduri, inkább egy lábfürdő, mint medence található. Ám hozzá is jár a lenyűgöző kilátás: Esja és a Snæfellsjökull gleccser lehet a meditációnk háttere! Esja kialakulása az utolsó jégkorszak elejére tehető. A kitörésekből felemelkedő magma egy gleccser alatt lávaréteget hozott létre. Amikor a jég visszahúzódott, ennek részét leaprította, létrehozva a hegy a jelenlegi formáját. A vulkán már rég nem aktív, így ez a kinézete megmaradt. Az Esja bazalt- és tufakőzetekből áll. Izland két tektonikus lemez (Eurázsia és Észak-Amerika határán) fekszik, a folyamatos feszültség állandóan nyugat felé tolja az üledékes talajt. Ezért a hegység nyugati része a legidősebb (kb. 3,2 millió éves), a keleti pedig a legfiatalabb (kb. 1,8 millió éves). Svínafellsjökull pedig az Öraefajökull vulkán közelében található.

A Disznóhegy lusta lejtőit évszázadok óta koptató természetes képződmény, az UNESCO világörökség része. Még a déli régióban parkolsz és egy igazán illatos élményre vágsz? Akkor érdemes megkeresni a Seltún – Krýsuvíkurhverir hévízforrásokkal szembeni egyik iszapmedencét.

Azt, amit Fúlipollurnak, azaz bűzös szagú pocsolyának is neveznek. Színes, mesebelien változatos formákkal teli világa talán kárpótol a záptojás illatodért. Fából készült ösvényeken eljuthatsz két kilátóba is. Seltún közelében található egy másik több, mint érdekes geotermikus terület. Ez egy szellemről kapta a nevét. Gunnuhver iszapmedencéjénél a gőz itt olyan hatalmas, hogy akár el is tévedhetsz benne. Igazán zabolázatlan vidék: a gyakori földrengések miatt hatalmas agyagkilövések is megszakítják a fehér ködöt. Igazán földöntúli élmény: körbeburkolva hószínű felhőben, meg-megremeg a lábunk alatt a talaj, közben pöfékel és köpköd Gunnuhver…! Még mindig Reykjavík közelében, Nesjalaugar és a Köldulaugar geotermikus területén ámulhatunk a barna, sárga, narancssárga árnyalatok sokaságától kezdve a legvilágosabb vörös színeken, miközben a geotermikus víz legélénkebb kékje is elvarázsol. A Hverahólmi meleg vízében való fürdés több évtizedes hagyomány. A meleg, tiszta, kénben gazdag, egész évben 38-40 Celsius-fokos vizet Vaðmálahverben az emberek ruhamosásra is használták. Sőt, 1894-ig itt működött Flúðir közösség törvényhozó testülete is. A Secret Lagoon, azaz Gamla Laugin, Izland legrégebbi „uszodája”. A Flúðir melletti Hverahólmi geotermikus területén található. A Vaðmálahver, (Básahver vagy a Litli Geysir) biztosítja teljes egészében a lagúna vízkészletét. Folyamatos a vízpótlás, a teljes kicserélődés 24 óra alatt megtörténik. 1909-ben a Gamla Lauginban tartották az első úszóleckéket a szigeten, egészen 1947-ig. Majd egy hosszú, évekig tartó álom következett, ami 2005-ben ért véget, majd 2014. június 7-én újranyitották.

A Köldulaugar (Hideg hévízforrások) fumarolák és szolfatárák (iszapforrások), társaságában látogatható. Itt inkább barnás és sárgás színű kovasav- és kénlerakódásokat látható. Ezt kis patakokban vörös erek tarkítanak, ami a jelen lévő vasvegyület piros színe. A legismertebb északi geotermikus terület a Hverir/Hverarönd, a Námafjall-hegy mellett. Ez Izland egyik legnagyobb kénes forrásvidéke. A bugyborékoló és sziszegő varázslat mintegy 4 km2 -en terül el. Óriási fumarolák, gőzölgő nyílások miatt az „ Eldhús djölfulsins”, azaz Pokol Konyhája fedőnéven található Angrboða, az óriásasszony turisztikai katalógusában. Krafla területén találjuk meg Leirhnjúkurt (Agyaghegy), a maga gyönyörű, ragyogó geotermikus színeivel.

Igazi planetológiai kaland részese lehetünk, ha erre járunk: mintha holdbéli tájon barangolnánk. Leirhnjúkurban annyi kontraszt van: a vulkán piros, rózsaszín és narancssárga, a geotermikus víz átláthatatlan kék és fehér, a fekete a még mindig füstölgő láva. Számtalan fumarolát és színes, bugyborékoló forró forrás teszi még inkább interplanetárissá az élményt. Holdkőzetek helyett pedig sárga kéngolyókat gyűjthetünk be. A Leirhnjúkur 592 méterrel emelkedik a tengerszint fölé, de ennek csak 50 métere van a föld felett. Ha nem tudnánk, észre sem vennénk, hogy ez egy valódi vulkán! Van egy másik gyönyörű geotermikus terület északon, amely sokkal kevésbé látogatott, mint Hverarönd és a Krafla.

A Þeistareykirt akkor érdemes meglátogatni ha egyedül szeretnél elmerülni a természetben. Ez is egy fumarola-paradicsom szolfatárokkal és agyagmedencékkel. Itt is narancssárga, élénkvörös, fehér és sárga színű a talaj. A szürke iszaptócsák és a földből felszálló füstök titokzatos hangulatot kölcsönöznek ennek a területnek. Mintha valósággá válnának a régi szellemtörténetek. Saudarkrokur várostól északra, a Skagafjordur fjordban található Grettislaug. Itt a víz hőmérséklete egész évben körülbelül 39 °C, bár természetesen az időjárás befolyásolhatja ezt. Grettislaug az egyik leghíresebb izlandi monda, a Grettis Saga főszereplőjéről kapta a nevét. A mese a hatalmas, erős ember életét követi nyomon, aki húsz évig élt törvényen kívüliként Izlandon. Számos hely, ahol állítólag megfordult, az ő nevét viseli. A 20. század elején a fürdő megsemmisült egy viharban. A helyhez kapcsolódó legendák miatt azonban a helyiek úgy döntöttek, hogy 1992-ben újjáépítik. Egy második medence is került ide, ami Jon Eiriksson nevű helybéli után kapta a nevét. Nagy Drangey-szigetre tett túrái miatt a “Drangey Jarlja” becenéven emlegetik. Ölfusvatnslaugarra geotermikus területet átszelő hasadékzónára is a fumarolák és szolfatárok jellemzőek. A Hengill (804 m) kivétel, de körülötte (az északnyugati oldalon nem) számos forró forrás található. A Hengilltől keletre feltörő forró források meglehetősen sok szén-dioxidot tartalmaznak: a vizet felszálló gázbuborékok kavarják, de a csordogáló víz hőmérséklete is csak kb. 70 °C.  A szén-dioxid magmás eredetű. Az intrúziók megszilárdulásakor kerül ki, majd keveredik a talajvízzel. Ilyen a magas hőmérsékletű geotermikus rendszerekben fordul elő. A Hengill lábánál, Ölfusvatnslaugarnál egy nagy tufalerakódást is tanulmányozhatunk. Régebben még gejzírek voltak aktívak errefelé. Nem lehet betelni a sok színnel (az kénes illattal annál inkább…), a tagjainkat kellemesen átmelengető forrásokkal….! Hosszasan járhatnánk még be észak, dél és nyugat döbbenetes formájú geotermikus területeit. Még a Blue Lagoon-ról szó sem volt, pedig a Golden Circle egyik fő állomása… De majd legközelebb elugrunk oda is! Ám esztétikai oldala mellett másik aspektusa is van a sok hőforrásnak. Mint ahogy a jégbarlangok kapcsán már felmerült a fenntarthatóság, így erről most is szót kell ejtenünk röviden.

Izland Európa egyik legszegényebb, tőzegtől és importált széntől függő országából magas életszínvonalú országgá vált. A geotermikus energia helyiségek fűtésére történő felhasználásában úttörő szerepet játszik. A geotermikus erőművek jelenleg az ország teljes villamosenergia-termelésének 25%-át állítják elő. 2014-ben a elsődleges energia-felhasználás nagyjából 85%-a származott hazai megújuló erőforrásokból. A geotermikus források pedig Izland elsődleges energia-felhasználásának 66%-át teszik ki. Izland köztudottan világelső a geotermikus távfűtés alkalmazásában, a háztartások mintegy 9/10-ét geotermikus energiával fűtik.  Míg a jégbe zárt buborékok megszűnésén aggódunk, ez a bio-energia-felhasználás egyfajta reményre adhat okot. Hiszen ha egy ország ennyire komolyan veszi a megújuló erőforrások alkalmazását, akkor Angrboða, az óriásasszony turisztikai katalógusában nemcsak a fumarolák és szolfatárok lesznek benne, hanem Huginn és Muninn, Odin két kísérő hollója is meg-megpihenhet sokáig a gleccsereken is, miután kilenc világon keresztülrepült.

Források:
https://www.researchgate.net/publication/251136570_Introduction_to_the_Nature_and_Geology_of_Iceland
https://notendur.hi.is/oi/Pdf%20reprint%20library/Geology%20and%20geodynamics%20of%20Iceland.pdf
https://www.iceland.is/the-big-picture/nature-environment/geography
https://wakeupreykjavik.com/must-visit-natural-hot-springs-in-iceland
https://nea.is/geothermal/
https://www.re.is/hot-springs-and-pools/
https://www.geologypage.com/2016/05/mudpot.html
https://hiticeland.com/iceland/notes/reykjarfj%C3%B6r%C3%B0ur-and-reykjarfjar%C3%B0arlaug
https://guidetoiceland.is/travel-iceland/drive/krossneslaug
https://icelandtravelguide.is/locations/landbrotalaug-hot-spring/
https://guidetoiceland.is/travel-iceland/drive/eldborg
https://vikingshop.hu/viking_szimbolumok
https://guidetoiceland.is/travel-iceland/drive/mt-esja
https://secretlagoon.is/
https://guidetoiceland.is/connect-with-locals/regina/a-local-s-favourite-geothermal-areas-in-iceland
https://hiticeland.com/places_and_photos_from_iceland/grettislaug
https://en.isor.is/29-olfusvatnslaugar-mineral-springs

Planetology Beszélgetések – Pluto for President

Planetology Beszélgetések címmel régi/új podcasttal jelentkezik a Planetology.hu szerkesztői csapata. A soron következő adásunkban nehéz szívvel emlékezünk Naprendszerünk kilencedik bolygójára. Vagy mégsem? Kiderül a „Pluto for President” című műsorból. Ebben a törpebolygó múltját és jelenét tárgyalja ki Kocsis ERzsó, Kovács Gergő és Rezsabek Nándi. A podcast az Impulzus következő platformján érhető el:

Meteoritkeresés Balatonlellén

Szerző: Rezes Dániel

Október 26-án, kedden 5:15-kor ébresztőm hangjára hűvös hajnalra ébredtem. Korai kelésemnek nem kisebb célja volt, mint elutazni Balatonlellére és ott megtalálni hazánk legújabb, frissen hullott meteoritját. Kiugrottam tehát az ágyamból és egy bő óra múlva már dideregve álltam a kelenföldi vasútállomás peronján a 6:42-es Balaton InterCity-re várakozva…

Schmall Rafael fényképe a „balatoni tűzgömb”-ről

A „balatoni tűzgömb” október 20-án 18 óra 28 perckor húzott át hazánk felett, melyet több kamera is lencsevégre kapott. A nagy fényességű meteor a mérések alapján közelítőleg ÉÉNy-DDK-i irányban haladt, beesési szöge 70 fokos meredekségű volt. A jelenség – több szemtanú beszámolója és szeizmológiai mérőállomás adatai alapján – hangrobbanással is járt. A számítások szerint a légköri áthaladást túlélő és földre hulló kőzetdarab(ok) tömege nem érhette el az 1 kilogrammot. A szórásmező számítását K. Gábor végezte el, aki a deles (UT) és éjfeles (UT) modellek adataival számolva két eltérő szórásmezőt határozott meg egymástól nem messze, Balatonlelle határában. (Jelen cikkben a deles széllel számolt szórásmező „déli szórásmező”-ként, míg az éjfeles széllel számolt szórásmező „északi szórásmező”-ként van feltüntetve.)

…a vonatút végén 8:23-kor nagy kedvvel szálltam le a balatonlellei vasútállomáson. A síneket magam mögött hagyva már a városban is a földre szegeztem tekintetemet, azonban kis idő elteltével rá kellett jönnöm, hogy a városban az utakon aszfaltozás zajlik (ami nem használ annak, ha egy fekete olvadási kéreggel bevont kőzetet keresünk), így inkább a házak és a kertek kerültek figyelmem középpontjába, míg a településen átgyalogoltam.

Érkezésem a balatonlellei vasútállomásra

A város végén lekanyarodva elhagytam a vasút irányába tartó utat és rátértem a szántóföldek és szőlősbirtokok irányába tartó műútra. Itt az út mentén a tárcsázott földek oldalában haladtam szememmel már folyamatosan a felszínt pásztázva, közben egy-egy kisebb földterületre is betértem, ahol térdmagasan álltak a levágott kukoricaszárak. Utam során többször is kereszteztem a szórásmező középvonalát és a számolt terület tágabb környezetében is jártam. A kutatást nehezítette, hogy a házak, zárt kertek, szőlőbirtokok és a szórásmező nyomvonalával nagy szögben telepített szőlőültetvények sorai miatt nem lehetett a feltételezett szórás vonalán haladni. A déli szórásmező DNy-i végén található szántóra érve, az M7-es autópálya mellett több időt töltöttem a kereséssel, majd visszaindultam az északi szórásmező irányába.

Az általam bejárt útvonal (vörössel) és a számított szórásmezők középvonalai (kékkel)
A déli szórásmező DNy-i vége az M7-es autópálya felüljárójával
Szőlőültetvények a déli szórásmező területén
A két számított szórásmező között elterülő hatalmas, tárcsázott földterület
Legelő az északi szórásmező területén
Szarvasmarhák legelnek az északi szórásmező területén. Itt hatalmas területen villanypásztor akadályozta a továbbhaladást
Magányosan álló fák az északi szórásmező területén található legelőn

A két számított szórásmező között található terület átnézése reménytelinek tűnt, mivel a két szórásmező számítása két eltérő szélértékkel valósult meg, a jelenség pedig a két időpont között történt. Így az ezen a területen található, már kiforgatott krumpliföldön is jelentősebb időt töltöttem fel-alá járva. A hátrahagyott burgonyán kívül itt sem találtam meg a keresett darabokat, így továbbhaladtam a Balaton irányába.

Teknőspáncél a legelőn, melyből lakója már régen „kiköltözött”
Az egyik „találat” a legelőn. Első pillanatra megörül az ember, de kézbe fogva egyből kiderül az igazság…

Az északi szórásmező alapvetően más tereppel jellemezhető, mint a déli. Itt legnagyobb részben legelők találhatóak, melyeken szarvasmarhák élvezik a legelészést, miközben megcsodálják az odatévedt meteoritvadászt. Sajnos a jószágokat hatalmas területen villanypásztorral kerítették körül, mely megakadályozta a keresés folytatását, ezért a fennmaradó terület dús, zöld füvén folytattam a kutatást, sajnos kevés sikerrel. Néha megakadt a szemem egy-egy kisebb darab, szürke kőzettöredéken, azonban ezeket kézbe véve egyértelmű volt, hogy azok nem a keresett meteoritfragmentumok. Meglepődtem azonban, amikor a legelő közepén egy teljes teknőspáncélba botlottam.

A borvidékekre jellemző csatos üvegek porcelán dugói
Érdekes alkotás az egyik balatonlellei ház kapubejárójában

Az északi szórásmezőn végezve a vasút irányába kitérővel mentem, és újra átvágtam olyan területeken, melyeken már jártam, hátha keresztezik egymást útjaink az áhított meteorittal. Ez sajnos nem így történt, azonban csüggedésre nincs okom, mivel az időjárás kegyes volt hozzám a 16 kilométeres túra megtételéhez, kellemes, napfényes utam volt a nap folyamán. Emellett a borvidékekre jellemző olyan tárgyakat találhattam, mint a csatos üvegek porcelán dugói és megtekinthettem a településen eldugott érdekes, egyedi alkotásokat is.

Források:
[1] https://meteorlaboratory.blogspot.com/2021/10/balatoni-tuzgomb.html
[2] https://meteorlaboratory.blogspot.com/2021/10/a-balatoni-tuzgomb-feltetelezett.html

A Chassigny meteorit

Szerző: Szklenár Tamás

A vörös bolygóból becsapódás által kiszakadt, majd a Föld pályáját keresztező anyagok közül az egyik legkülönlegesebb a Chassigny szerkezete. A eredeti marsi meteorit család (SNC) névadói, a Shergotty és a Nakhla mellett ez adta a harmadik alaptípust, habár hullása ennek történt legkorábban. A Shergotty és Nakhla hullásáról, illetve a meteoritok anyagszerkezetéről korábbi cikkeinkben találhatnak olvasóink információkat. Ebben az írásban áttekintjük az egyik legritkább marsi meteorit típus névadójának történetét.

1815. október 3-án, délelőtt 8 óra környékén egy fényes tűzgömb szelte át az égboltot Franciaország Chassigny települése felett. Többen lövésekhez hasonlatos hangokat hallottak, amely az űrből érkező nagyobb méretű anyagdarabok szétrobbanása, fragmentálódása során keletkezik. Igen látványos nappali jelenség lehetett ez a tűzgömb, de még fontosabb, hogy az eredeti anyag egy kicsiny része túlélte a bolygónk légkörében megtett pusztító utazást és több darabja a felszínre hullott. Az egyik szőlőültetvényen dolgozó munkás látta is, ahogy tőle néhány száz méterre a talajba csapódnak kőzetdarabok, amelyek összegyűjtésére meg is indultak a környékbeliek. Langres település orvosa, Pistollet is hallott az eseményről és a hullás után két nappal a helyszínre érve megkezdte a további darabok utáni szervezett kutatást. Feltételezte, hogy az általa összegyűjtött mintegy 4 kilogrammnyi mintának legalább kétszeresét szedték össze a környékbeliekkel együtt, de ezek később teljesen a feledés homályába vesztek. Továbbá sajnálatos, hogy az eredetileg általa összegyűjtött anyagdarabokból mára mindösszesen 570 gramm maradt fenn.

A három főcsoport névadói a bécsi Természettudományi Múzeumban: Chassigny (1815, Franciaország; chassignitek), Shergotty (1865, India; shergottitok), Nakla (1911, Egyiptom; nakhlitok); mellettük a legnagyobb, 18 kg-nyi össztömegű Zagami (1962, Nigéria) egy darabja; valamint az ugyanezen fizikai paraméter tekintetében második helyezett, emblematikus Tissint (2011, Marokkó) – Rezsabek Nándor felvétele

A legnagyobb megmaradt töredékek neves múzeumi gyűjtemények részét képezik, így megtekinthetőek a Bécsi Természettudományi Múzeumban, illetve a Smithsonian gyűjteményben is. A Chassigny az első feljegyzett marsi meteorit hullás, habár természetesen eredetére csak később derült fény. Anyagösszetételét részletesen megvizsgálták, a jelenlegi mérések szerint mintegy 11 millió évvel ezelőtt szakadhatott ki egy marsi becsapódást követően és hagyta el végleg a vörös bolygó környezetét. Anyaga leginkább vasban gazdag dunit (Fo86), amely nagyrészt olivinből áll, egészen pontosan 91.6% olivin, 5% piroxén, 1.7% plagioklász, 1.4% kromit, illetve 0.3% átolvadt anyag (Prinz et al. 1974). Ez teszi igazán különlegessé a másik két névadó marsi meteorithoz képest, mivel a Chassigny anyaga határozottan más típusú, a Mars köpenyének mélyéből származik, sokkoltsága is lényegesen kisebb, mint például a shergottit típusú marsi meteoritokénak. A róla elnevezett chassignitek csoportja az egyik legritkább marsi meteorit típus. Cikkünk megjelenésekor mindössze 3 ilyen osztályba sorolt marsi meteoritról tudunk, ezek a Chassigny mellett az NWA 2737 és az NWA 8694. Előbbi katalógusban szereplő talált össztömege 611 gramm (9 darabra törve találták meg), míg a másik tömege mindössze 54.8 gramm, mindkettőt Marokkóban találták 2000-ben, illetve 2014-ben.

A Chassigny kevés megmaradt anyagmintája (ezek töredékek és vékonycsiszolatok) a múzeumok méltán féltett kincse, emiatt igen ritka – lényegében szinte elérhetetlen – a  magángyűjtők körében. Rendkívüli esetben fel-felbukkan egy-két picike „mikró”-nak nevezett porszemecske, amelyre szinte azonnal lecsapnak a figyelmes magángyűjtők. Záró képünk e cikk írójának gyűjteményi képe, amelyen egymás mellett láthatóak a marsi SNC meteoritok névadói.

A három fő marsi meteorittípus: a Shergotty, a Nakhla és a Chassigny – a Szerző felvétele

Források:

https://www.lpi.usra.edu/meteor/metbull.php?code=5331
https://www-curator.jsc.nasa.gov/antmet/mmc/chassig.pdf
https://www2.jpl.nasa.gov/snc/chassigny.html
https://en.wikipedia.org/wiki/Chassigny_(meteorite)
https://rezsabeknandor.blogspot.com/2019/01/nevezetes-marsi-meteoritok-becsben_12.html

Ismerős idegenek – avagy Naprendszerünk a Science Fiction univerzumában – VI. rész

Szerző: Ivanics-Rieger Klaudia

Bevezető

Számtalan lehetőségünk van arra, hogy megismerjük a Naprendszerünket. Elég csak kinyitnunk egy tudományos könyvet, átkapcsolni a tévét egy ismeretterjesztő csatornára vagy követni egy ismeretterjesztő oldalt az interneten, esetleg ilyen ismertető videókat nézni. A következő cikksorozatban azonban a Naprendszert egy új oldaláról ismerhetjük meg. A sorozat a tudományos fikció világába kalauzol el minket. Égitestről égitestre haladva ismerhetjük meg, hogy az adott objektum miként jelenik meg a sci-fikben, a könyvek lapjain csak úgy, mint a mozivásznon. Elsősorban azokra a művekre koncentráltam, amik a hazai science-fiction rajongók körében jól ismertek. Akik már látták, olvasták őket, azok számára nyilván ismerős a terep, akik még nem, azoknak remélem, sikerül kedvet csinálni. Utazásunk során belülről kifelé haladunk, a belső bolygókkal kezdjük és a Naprendszer határán fejezzük be, s közben felfedezzük ismerős égitestjeink idegen oldalát.

A Naprendszerről szóló korai szakirodalom a XVII. századig visszanyúló tudományos spekulációk nyomán azt feltételezte, hogy minden bolygó saját őshonos életformának ad otthont, emellett gyakran feltételezik, hogy lakói antropomorfok. Ezeket az elképzeléseket ma bolygóromantikának hívjuk. A tudomány fejlődésével aztán a sci-fik is igyekeztek lépést tartani. Míg először csak a holdutazás foglalkoztatta őket, a 20. századtól megjelent a Mars kolonizálása és/vagy terraformálása, s az élet lehetőségeit is áthelyezték a gázóriások egyes holdjaira (mint például az Europa és az Enceladus).

Pluto és holdjai, üstökösök, mély-ég objektumok, csillagok, exobolygók…

Miután végigmentünk a Naprendszer bolygóin és az aszteroida-övezeten, még rengeteg égitest és objektum van, melyek azért szerepet játszanak egy-egy műben.

Kezdjük először a Neptunuszon túli objektumokkal. A múltban e terület tudományos-fantasztikus környezetként való felhasználását a Plutóra korlátozták, tekintettel annak viszonylag korai felfedezésére. Ebből az időből azonban nem találunk magyar vonatkozásokat.

A Pluto leginkább viszont a modern kori animációs sorozatokban tűnik fel. A Futurama-ban például pingvinek élőhelyeként emlegetik. A Rick and Morty című sorozatban már nagyobb szerepet kap: Jerry szerint a Pluto ugyanis még mindig bolygó (holott 2006-ban törpebolygóvá minősítették). E kijelentés hatására a plutóiak az égitestre viszik őt és Mortyt, ahol hősként és hírességként kezelik őket. Sőt, el kell hitetniük a polgárokkal, hogy a Pluto még mindig bolygó, hogy így tovább bányásszák a magjából a plutóniumot.

Még a Naprendszeren belül maradva beszéljünk kicsit az üstökösökről. Ezek mindig nagy hatást gyakoroltak az emberekre, rengeteg mítosz vagy éppen vallási csoport, szekta kapcsolódik hozzájuk. Jules Verne: Hector Servadac című regényében kiderül, hogy a Föld néhány jelentéktelen darabját a Gallia fantázianevű üstökös vonzotta magához, s szereplőinknek tulajdonképpen e darabokon kell túlélniük, illetve megtervezni visszatérésüket a Földre. Arthur C. Clarke 2061 Űrodisszeia folytatásregényében ugyan csupán mellékesen látogatják meg a Halley-üstököst, a regény azonban azért kapta e címet, mert az üstökös valóban ekkor fog visszatérni.

Ezek után térjünk át a mély-ég objektumokra. Közülük talán az egyik leglátványosabbak a galaxisok. Ezekből a közelsége és szabad szemmel való láthatósága miatt a legnépszerűbb az Andromeda-köd. Talán kevesen tudják, de A Galaxis Őrzői című Marvel-filmek itt (és nem a saját galaxisunkban) játszódnak.

Egy másik, kevésbé ismert társa a Pegazus-galaxis. A science-fiction világában itt játszódik a Csillagkapu: Atlantis című sorozat. A Nagy Magellán-felhő ugyan a déli égbolton látszódik, de mivel igen látványos szabad szemes objektum, előszeretettel jelenik meg sci-fikben. A Marslakó A Mostohám sci-fi vigjáték címadó szereplője nem a Marsról, hanem éppen e felhőből érkezett a Földre, hogy azt elpusztítsa. A Marvel-univerzumban ez ad otthon a Kree Birodalomnak, akikkel például a Marvel Kapitányban találkozhatunk.

Folytassuk a csillagködökkel: ezeket általában sci-fi filmek és sorozatok egyes jeleneteinek hátterében láthatjuk, egyszerűen azért, mert jól mutatnak például a parancsnoki hídról… A Lófej-köd azonban helyszínként is szolgál Isaac Asimov Csillagok, akár a por című regényében, ahol egy fiktív bolygót találnak a köd belsejében. Ugyanide lyukadnak ki Douglas Adams: a Galaxis útikalauz stopposoknak regénysorozatában.

A mély-ég objektumok után vizsgáljuk meg a csillagokat, illetve az azok körül keringő égitesteket és -rendszereket, vagyis az exobolygókat. Amikor a Naprendszer bolygóinak elszállt a varázsa, a sci-fi szerzők hamar más csillagok felé fordították a figyelmüket. Igazából ez már a 20. század elején megjelent, de igazán akkor vált népszerűvé, mire feltérképeztük a Naprendszert és rájöttünk, hogy (rajtunk kívül) nem található benne intelligens élet…

Az első említésre méltó csillag az Ophiuci-36. Ez egy hármas csillagrendszer 19,5 fényévnyire innen a Kígyótartó (Ophiocus) csillagképben. Frank Herbert Dűne-sorozatában e létező csillag körül kering az általa kitalált, fiktív bolygó, a Giedi Prime, amely a Harkonnenek hazája. A következő csillag az Eridani-40, amely szintén egy hármas csillagrendszer az Eridanus csillagképben. Talán a legepikusabb kitalált bolygó kering körülötte, ami pedig nem más, mint a Star Trek univerzumából a Vulcan, Spock otthona. Emellett az Andy Weir tollából nemrég megjelent Hail Mary küldetésben is található körülötte egy Erid fantázianevű bolygó, melyen egy pókszerű idegen faj él. A fantáziabolygó kialakulásához és a rajta megjelenő élethez az író az itt 2018-ban felfedezett szuperföldet, az Eridani-40Ab-t vette alapul.

A következő az Alfa Centauri. Mivel ez az egyik legközelebbi és ezért legfényesebb csillag, gyorsan megragadja a sci-fi szerzők fantáziáját. James Cameron AVATAR című filmjében e csillag körül kering a Polyphemus nevű fiktív gázóriás, melynek van egy szintén kitalált holdja, a Pandora, melyen a cselekmény játszódik.

Stanislaw Lem A Magellán-felhő című regényében a Gaia nevű hajó fedélzetén emberek egy kis csoportja hagyja el a Földet az Alpha Centauri rendszer felé. Majdnem nyolc év utazás után szerves életre utaló jeleket találnak a rendszer egy másik csillaga, a Proxima Centauri körül keringő bolygón. Ez az élet valószínűleg a Centauri rendszer másik bolygójáról származik, a mű végére pedig ki is derül, hogy az Alpha Centauri körül keringő egyik bolygót fejlett civilizáció lakja.

Isaac Asimov Alapítvány és Föld című művében a csillag körül egy óceánnal borított világ, az Alpha kering. Az emberiség utolsó túlélői az itt található, Jamaica-méretű szigeten élnek látszólagos egyszerűségben, a polinéz kultúrákhoz hasonlóan. Az Altair csillag a nagy nyári háromszög része, a Sas csillagkép alfája. Ennek egyik fiktív planétáján, az Altair IV-en játszódik a ma már klasszikussá vált Tiltott Bolygó című sci-fi film. Emellett Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című sorozatában az egész galaxisban az ebben a rendszerben gyártott úgynevezett Altair-dollár az általános fizetőeszköz.

Másik, hasonlóan nagy népszerűségnek örvendő csillag Betelgeuse az Orion-csillagképben. Vörös óriás állapota miatt elképzelhető, hogy szupernóvává válik. Ez történik Robert J. Sawyer Kifürkészhetetlen című regényének végén. Pierre Boulle A majmok bolygója című regényében az ominózus bolygó e csillag körül kering. A Canopus a déli égbolt legfényesebb csillaga a Hajótat (Carina) csillagképben. Ennek harmadik bolygója egy másik klasszikus helyszín, Frank Herbert Dűnéje, az Arrakis.

A Sárkány csillagképben található Chi Draconis körül kering egy, a sci-fi univerzumában szintén közismert fiktív bolygó, a Chi Draconis VII. Ha így nem ismerős, akkor talán a lakóiról, akik Mimbarnak nevezték el. Ők a BABYLON-5 című sorozat egyik fő idegen faja. A Delta Pavonis a déli Páva csillagkép negyedik legfényesebb csillaga. Frank Herbert Dűne-univerzumában e csillag körül kering az Atreides-ház szülőbolygója, az óceánokkal borított Caladan. Az Epszilon Eridani a déli féltekén lévő Eridanus csillagképben található. A már sokszor emlegetett BABYLON-5 nevű állomás e csillag egyik fiktív bolygója, az Epszilon III és holdja körül kering. A Perszeusz csillagkép Omicron Persei nevű csillaga körül kering a Futurama sorozatban az Omicron Persei 8. Itt élnek az omikroniak, akiknek uralkodója rajong a 20. századi sorozatokért és többször borsot tör főhőseink orra alá.

A Tau Ceti a Cet csillagképben található, a mi napunkhoz hasonló, bár kissé melegebb, aktívabb csillag. Éppen ezért elég általános helyszínnek számít a sci-fi univerzumában. Isaac Asimov Acélbarlangok című regényében az itt található legbelső bolygó, a fiktív Aurora volt az emberiség első, a Naprendszeren kívüli telepe. Emellett ebben a rendszerben tér magához Andy Weir főhőse, Ryland Grace a Hail Mary küldetés elején. A Tau Ceti azonos nevű bolygóján játszódik a Barbarella című 1968-as sci-fi. A Vega a nyári égbolt egyik legszembetűnőbb csillaga, a nagy nyári háromszög egyik alkotója és a Lant csillagkép alfája. Éppen ezért hamar megragadja az alkotók fantáziáját.

A magyar musicalek világába is bekerült, ugyanis a Padlás-ban a szellemek innen várják és Rádiós illetve a robotja maga is innen észlel egy rádióüzenetet („Líra Vega irányából”), aki maga a Révész lesz, aki átviszi a szellemeket az örök szépség csillagához, a Vegához. Isaac Asimov Alapítvány-sorozatában a Vega a Galaktikus Birodalom egyik fő központja és leggazdagabb tartománya. Carl Sagan Kapcsolat című regényében a Vega az a csillag, ahonnan a földönkívüliek által küldött jelet észlelik. A Zéta Reticuli a déli Háló (Reticulum) csillagképben található. Ez egy olyan csillag, mely szintén egy nagyon epikus helyszínnek ad otthont. A körülötte keringő fiktív LV-426 nevű bolygóról származnak ugyanis az Alien-ek. A Zéta Tucanae a szintén déli csillagkép, a Tukán egy csillaga. A BABYLON-5 című sorozatban a fiktív Zéta Tucanae III Kentauri Prime néven is ismert, vagyis a kentauriak szülőhazája és a birodalom központi bolygója.

Az izgalmas exobolygó-kutatás során a csillagászok rengeteg, más csillagok körül keringő égitestet, sőt, azok rendszerét fedezték fel. Egy-egy ilyen felfedezés pedig igencsak hajlamos meglendíteni a sci-fi szerzők fantáziáját. Például A farkas gyermekei című sorozat a Kepler-22b-n játszódik, ami a Hattyú csillagképben, a Kepler-22 nevű csillag körül kering. A sorozatban az emberi faj egy lehetséges új bölcsőjeként szolgál.

Ismerős idegenek – avagy Naprendszerünk a Science Fiction univerzumában – V. rész

Szerző: Ivanics-Rieger Klaudia

Bevezető

Számtalan lehetőségünk van arra, hogy megismerjük a Naprendszerünket. Elég csak kinyitnunk egy tudományos könyvet, átkapcsolni a tévét egy ismeretterjesztő csatornára vagy követni egy ismeretterjesztő oldalt az interneten, esetleg ilyen ismertető videókat nézni. A következő cikksorozatban azonban a Naprendszert egy új oldaláról ismerhetjük meg. A sorozat a tudományos fikció világába kalauzol el minket. Égitestről égitestre haladva ismerhetjük meg, hogy az adott objektum miként jelenik meg a sci-fikben, a könyvek lapjain csak úgy, mint a mozivásznon. Elsősorban azokra a művekre koncentráltam, amik a hazai science-fiction rajongók körében jól ismertek. Akik már látták, olvasták őket, azok számára nyilván ismerős a terep, akik még nem, azoknak remélem, sikerül kedvet csinálni. Utazásunk során belülről kifelé haladunk, a belső bolygókkal kezdjük és a Naprendszer határán fejezzük be, s közben felfedezzük ismerős égitestjeink idegen oldalát.

A Naprendszerről szóló korai szakirodalom a XVII. századig visszanyúló tudományos spekulációk nyomán azt feltételezte, hogy minden bolygó saját őshonos életformának ad otthont, emellett gyakran feltételezik, hogy lakói antropomorfok. Ezeket az elképzeléseket ma bolygóromantikának hívjuk. A tudomány fejlődésével aztán a sci-fik is igyekeztek lépést tartani. Míg először csak a holdutazás foglalkoztatta őket, a 20. századtól megjelent a Mars kolonizálása és/vagy terraformálása, s az élet lehetőségeit is áthelyezték a gázóriások egyes holdjaira (mint például az Europa és az Enceladus).

Gázbolygók és holdjaik

A Jupiter és a Szaturnusz (illetve úgy általában a gázóriások) már nem kapnak annyi főszerepet, mint a belső bolygók. Ennek oka gázóriás mivoltuk, amiért természetesen betelepítésre alkalmatlanok. Holdjaik jeges, mérgező, de mindenesetre kietlen világok, melyek szintén kevésbé vonzzák az írók fantáziáját…
A legnagyobb gázóriás a Jupiter. Talán leglátványosabb megjelenése Stanley Kubrick Űrodisszeia-adaptációjában látható. Bár a regény a Szaturnusz rendszerében játszódik, Kubrick inkább a Jupiterre helyezte át, mert azt olcsóbb volt megvalósítani a filmvásznon. Itt a monolit idegen technológiája olyan folyamatokat idéz elő, mely a Jupitert csillaggá alakítja. A Futuramában is körülötte kering egy eltévedt monolit, található rajta egy egyetem és megtudhatjuk, hogy a bolygónak eperillata van. A bolygónak rengeteg holdja van, ezek közül a négy legnagyobb, úgynevezett Galilei-hold jelenik meg talán leggyakrabban a science-fiction irodalmában. Több Jupiter-hold is megjelenik Isaac Asimov Lucky Starr és a Jupiter holdjai című regényében.

A sorban az első az Io. Isaac Asimov Lucky Starr és a Jupiter holdjai című ifjúsági regényében főhősünk az Io-n kerül ellentétbe egy szíriai kémmel egy klímaprobléma kapcsán. Kim Stanbley Robinson 2312 című regényében a hold egy barátságtalan és veszélyes hely, amelyben nyilvánvalóan nagy szerepe van a vulkanizmusnak. Ennek ellenére mind a négy nagy holdnak megkezdték a terraformálását. Sean Connery Gyilkos Bolygó című régi sci-fije is itt játszódik. A magyar címválasztás ismét érthetetlen, hiszen egy holdon járunk, az eredeti címe Outland. Ebben a színész egy szövetségi marsallt alakít, akinek egy bányászkolóniát kell felügyelnie, de hamarosan különös halálesetek történnek…

A második hold a jeges Europa. Stanley Kubrick Űrodüsszeia-adaptációjában, amikor a Jupiter csillaggá válik, az Europa kiolvad és zöld oázissá változik. A folytatásban ötven évvel később már trópusi óceánvilággá vált, ahonnan az emberek ki vannak tiltva. Emellett itt játszódik Jeff Carlson sorozata, a Fagyott égbolt.

A harmadik nagy hold a Merkúrnál is nagyobb Ganymedes, mely a sci-fi írók kedvenc hely-színe, akik élhető területeket keresnek a külső naprendszerben. Arthur C. Clarke Űrodisszeia-folytatásaiban a Ganymedest melegíti az új nap, így az egyenlítőjén egy nagy tó található, és a holdon található Anubis City a gyarmatosítás egyik központja.
James S. A. Corey A térség című sorozatában szintén él egy kolónia a Ganymedesen, melyet tükrökkel melegítenek (amik közül néhány egy fegyveres konfliktus miatt a felszínre zuhan). Ez problémás, hiszen itt zajlik a Naprendszer élelmiszertermelésének nagy része. Illetve ez a színhelye néhány baljós genetikai kísérletnek is…

A Szaturnusz festői bolygója is nagyobb szerepet kap néhány tudományos-fantasztikus műben. A sci-fi hajnalán számos mű használta helyszínéül. Miután azonban megállapították gázbolygó mivoltát, az új színhelyek alapja inkább gyűrűrendszere és holdjai lettek. A legklasszikusabb megjelenése Arthur C. Clarke 2001: Űrodisszeia című művében van, ahol minden a bolygó körül játszódik.

Ugyanitt a Iapetuson (a könyvben Japetus-nak van a hold írva) találja meg Dave Bowman a monolitot. A Iapetuson a valóságban is található egy sötét színű anyagkidobódás a Phoebéról, körülötte fehér a hold többi része. A regényben e fehér részen találja meg Dave a monolitot. Érdekesség, hogy amikor a regény megjelenése után 13 évvel a Voyager-szondák megérkeztek a Iapetushoz, valóban láttak egy fekete kis foltot a fehér terület közepén. Carl Sagan tagja volt a képalkotó csapatnak, s rögtön el is küldte a képet Clarke-nak, azzal a szöveggel: „Rád gondoltam…”

Talán épp az Űrodisszeia iránti tisztelgésként az Interstellar című filmben a rendező, Christopher Nolan is a Szaturnusz mellé helyezi el a féregjáratot, melyen át az Endurance igyekszik új, élhető földet találni az emberiség számára.
Mind a bolygó, mind egyes holdjai, például a Mimas, megjelennek Issac Asimov Lucky Starr és a Szaturnusz holdjai című regényében.

Ugyancsak említésszerűen, de a Titan megjelenik a Gattaca című filmben, ugyanis a főhős egy olyan küldetésre készül, melyben navigátornak jelölték ki. Kim Stanley Robinson 2312 című regényében egyes emberek az Enceladuson található mikrobákat esznek, abban a hitben, hogy azoknak gyógyító hatása van, a Iapetuson pedig egy óriás város épült fel a hold központi gerince mentén.
Ha már a Phoebét emlegettük…
A tudósok nem tartják kizártnak, hogy a hold valójában egy, a Szaturnusz gravitációja által rabul ejtett kóbor aszteroida, amely végül is bárhonnan származhat, akár a Naprendszeren kívülről is. Ezt az elméletet James S. A. Corey is meglovagolja, ugyanis A térség című sorozatban a történet innen indul, mivel ez a protonmolekula szülőhelye. Miután erről tudomást szereznek, jól el is pusztítják.

Az Uránusz és a Neptunusz esetén a magyarul megjelent művekben nem is igazán fordul elő, hogy egy történet központi elemei legyenek. Ennek fő oka, hogy népszerűségük eltörpül a hatalmas Jupiter és a látványos Szaturnusz mellett, s ugyanez igaz a holdjaikra is…

Kezdjük először is az Uránusszal. Tulajdonképpen egy magyarul megjelent sci-fi regény sem foglalkozik vele behatóan, de még a külhoniak közt sem találunk semmi említésre méltót. Pontosan, éppen, hogy csak említik, de központi szerepe nemigen van. Ugyanez igaz a filmes renoméjára is.

Az Uránusz és Neptunusz. Fotó: NASA, ESA, A. Simon (NASA Goddard Space Flight Center), M.H. Wong és A. Hsu (University of California, Berkeley)

Például feltűnik a Doctor Who-ban – ilyen feltűnése a többi bolygónak is majdnem mind volt a sorozatban, de mivel nem lényegesek, kihagytam őket. Viszont mindenképpen szeretném ismét példának hozni a Futurama sorozatot, bár ott is éppen csak megemlítik. Ám egy több évtizedes poént sütnek el: a jövőben a bolygó nevét megváltoztatják, hogy egyszer és mindenkorra véget vessenek a már emlegetett viccnek. Az Uránusz angolul kiejtve hasonlít ugyanis a „your anus” kifejezéshez (az ánusz pedig ugyebár a végbélnyílásunkat jelenti). A sorozat tudósai azonban valószínűleg megbuktak biológiából, mert a bolygó a Urectum nevet kapja. Ez kiejtve „your rectum”, a rektum pedig magát a végbelet jelenti.

Folytassuk az Uránusz holdjaival, melyek közül egyetlent lehet megemlíteni, a legnagyobbat, a Titaniát. James S. A. Corey A térség című sorozatában ezen a jeges égitesten található az emberiség legtávolabbi előörsének helye.

Utazzunk tovább a Neptunuszra, mellyel el is értük a Naprendszerünk szélét, legalábbis, ami a nagybolygókat illeti. Olaf Stapledon Az utolsó és első emberek című regényében, mely 1930-ban íródott, mikor még nem tudták, hogy a Neptunusz egy gázbolygó, az égitest lesz a végső otthona a már magasan fejlett emberi fajnak. A bolygót sűrű légkörűnek, de szilárd felületűnek ábrázolja. Ami a filmes világot illeti, a többek között Sam Neil és Laurence Fishburne által fémjelzett sci-fi horror, a Halálhajó is az égitest körül bolyong…

Az Ad Astra című filmben pedig a Neptunusz körül kering az a rosszul működő szerkezet, amely antianyag-robbanással fenyegeti a földet, s amely folyamatot a főszereplőnek (Brad Pitt) kell megakadályoznia. (Hozzáteszem, véleményem szerint a film igen gyenge lett – egy, apakomplexusról szóló pszichológiai történet, amit valamiért sci-fibe ágyaztak…)

A Futurama-ban a Neptunusz északi sarka az otthona az igen erőszakos robotmikulásnak, de Elzar, a szakács is egy neptuni faj kék bőrrel és négy karral. Illetve az egyik epizódban a szereplők kikötnek a Neptunusz Triton nevű holdján.

Ismerős idegenek – avagy Naprendszerünk a Science Fiction univerzumában – IV. rész

Szerző: Ivanics-Rieger Klaudia

Bevezető

Számtalan lehetőségünk van arra, hogy megismerjük a Naprendszerünket. Elég csak kinyitnunk egy tudományos könyvet, átkapcsolni a tévét egy ismeretterjesztő csatornára vagy követni egy ismeretterjesztő oldalt az interneten, esetleg ilyen ismertető videókat nézni. A következő cikksorozatban azonban a Naprendszert egy új oldaláról ismerhetjük meg. A sorozat a tudományos fikció világába kalauzol el minket. Égitestről égitestre haladva ismerhetjük meg, hogy az adott objektum miként jelenik meg a sci-fikben, a könyvek lapjain csak úgy, mint a mozivásznon. Elsősorban azokra a művekre koncentráltam, amik a hazai science-fiction rajongók körében jól ismertek. Akik már látták, olvasták őket, azok számára nyilván ismerős a terep, akik még nem, azoknak remélem, sikerül kedvet csinálni. Utazásunk során belülről kifelé haladunk, a belső bolygókkal kezdjük és a Naprendszer határán fejezzük be, s közben felfedezzük ismerős égitestjeink idegen oldalát.

A Naprendszerről szóló korai szakirodalom a 17. századig visszanyúló tudományos spekulációk nyomán azt feltételezte, hogy minden bolygó saját őshonos életformának ad otthont, emellett gyakran feltételezik, hogy lakói antropomorfok. Ezeket az elképzeléseket ma bolygóromantikának hívjuk. A tudomány fejlődésével aztán a sci-fik is igyekeztek lépést tartani. Míg először csak a holdutazás foglalkoztatta őket, a 20. századtól megjelent a Mars kolonizálása és/vagy terraformálása, s az élet lehetőségeit is áthelyezték a gázóriások egyes holdjaira (mint például az Europa és az Enceladus).

Kisbolygók

Mivel az aszteroida-övezet a Mars és a Jupiter között húzódik, ahelyett, hogy tovább utaznánk a gázóriásokra, merüljünk most el a sziklarengetegben, s nézzük meg, hogy egyes darabjai miként jelennek meg a science-fiction univerzumában. A csoportosítást itt természetesen az adott égitestek szerint végeztem. Szeretném még megjegyezni, hogy a valódi aszteroida-öv sokkal tágasabb, mint azt a Star Wars: Birodalom visszavág című epizódjában láthatjuk, valójában nem kell attól tartanunk, hogy az övön áthaladva járművünket eltalálja egy (vagy több) aszteroida. Ezt sokkal hitelesebben ábrázolja a 2001: Űrodüsszeia filmadaptációja.

A kisbolygók közül az egyik legismertebb a Ceres. Hozzá ismét elővesszük Isaac Asimovot és sorozatát: A Lucky Starr és az aszteroidák kalózai című művében a Ceresen egy megfigyelőközpont található, ahonnan az aszteroidák és a kalózok is nyomon követhetők, egyes aszteroidákat pedig terraformálnak.

Hasonlót láthatunk a Futurama sorozatban is, amelyben az emberek egyedi házakban laknak egy-egy aszteroidán. A Lucky Starr és a Szaturnusz gyűrűiben megjelenik még a Vesta is, mely egy békekonferencia helyszíne.

James S. A. Corey A térség című sorozatában a Ceres az övbéliek központja, az aszteroida-övezet legnagyobb kolóniája. Forgási sebességét mesterségesen megnövelték és gyenge mesterséges gravitációt alakítottak ki rajta, amihez a rajta lakó, körülbelül 6 millió övbéli alkalmazkodik: magasabbak és vékonyabbak, mint a belső bolygók lakói. De ha már a sorozatról van szó, az adaptáció 5. évadában egy hírhedt űrkalóz, Marco Inaros veszi célba a Földet néhány aszteroidával és hadat üzen a belső bolygóknak.

Hasonlót láthatunk a Csillagközi invázió című filmben is, csak ott az idegenek indítják az aszteroidákat a Föld felé.

A másik, már inkább formátlan alakú, valóban aszteroida-szerű objektum az Eros. Orson Scott Card Végjáték (Ender’s game) című regényében (a film hagy némi kívánni valót maga után) az Eros az idegenek egyik előörse volt, akik mesterséges gravitációt hoztak létre rajta. Miután az emberek visszaszerezték, ide telepítették a parancsnoki iskolát, ahová Endert is tanulni küldik.

Ismét James S. A. Corey A térség című sorozatában az Eros jelenti az adaptáció első évadában minden fő baj forrását: a protonmolekula teljesen a hatalmába keríti, a lakosság nagy része ennek esik áldozatul. Eros végül önállósodik és a Föld felé indul, a becsapódást csak egy önfeláldozó tettel kerülik el, így az végül a Vénusznak ütközik. A sorozatban megjelenik még a Pallas, ami egy állomás az övben.

Arthur C. Clarke Randevú a Rámával című művében egy kisbolygó becsapódása Észak-Olaszországban elpusztítja Padovát, Veronát és Velencét. A katasztrófa következményeként létrejön az Űrőrség, amely végül a Ráma észlelését is elősegíti.

Az Isten pörölye című regénynek már a címéből is következtethetünk a tartalmára. A mű tulajdonképpen a Tunguzka-eseményt veszi alapul, csak itt az emberiség a jövőben még időben felfedezi a Föld felé száguldó aszteroidát. Innentől kezdve a cselekményt az aszteroida pályáról való kitérítése és egy, az égitest érkezése köré felépülő vallási csoport működése mozgatja.

Isaac Asimov Robottörténeteiben jelenik meg az aszteroidák bányászata, amely egy igen népszerű témává vált.

A Jordán-völgyi Tel-el-Hammam pusztulása egy Tunguzka-szerű impakt esemény során

Szerző: Balogh Gábor

Geológiai áttekintés

Az Izrael és Jordánia közti Jordán-hasadékvölgy része a Szír–Jordán árokrendszernek, mely Törökországtól az Akabai-öbölig húzódik, és maga is tagja a 5600 km hosszú Afrikai-árokrendszernek. A Jordán-hasadékvölgy a miocén korban alakult ki (23,8-5,3 millió évvel ezelőtt), amikor az Arab lemez északra, majd keletre távolodott Afrikától. Egymillió évvel később a Földközi-tenger és a Jordán-hasadékvölgy közötti szárazföld megemelkedett, a tenger pedig eltűnt (1). A Jordán-hasadékvölgy legalacsonyabb pontja a Holt-tengerben található, 790 méterrel a tengerszint alatt. A Holt-tenger partja a Föld legalacsonyabb szárazföldi pontja, 400 méterrel a tengerszint alatt. A Holt-tengertől északra fekvő termékeny völgy régóta a mezőgazdaság helyszíne volt a Jordán-folyóból származó víz és a völgy szélein található számos forrás miatt. Az évi hőmérséklet 20°C és 40°C között váltakozik.

A Jordán-hasadékvölgy. Baloldalon láthatjuk a Szinai félszigetet, középen a Vörös-tengert, fölötte a Holt-tengert. (Wikipédia)

Történelmi előzmények

A Jordán völgyi Ubeydiában találtak Homo Erectus maradványt, mely mintegy 1,4 millió éves (2). A vadászó-gyűjtögető Homo Sapiens útja is erre vezetett Afrikából való migrációja során (3). A terület fontos része volt az úgynevezett „Termékeny Félholdnak”, a civilizáció bölcsőjének, itt vette kezdetét a mezőgazdasági forradalom (4). A Kebara-kultúra a zömmel vadászó-gyűjtögető, de növénytermesztéssel is foglalkozó késő paleolitikumi kultúra, mely i. E. 18000 és i. E. 11000 között virágzott, ezt váltotta fel a már szinte kizárólagosan mezőgazdasági Natúfi-kultúra i. E. 15000 és i. E. 11500 között (5). Itt található a 11600 éves, a Bibliából jól ismert Jerikó városa is, mely a világ első városainak egyike (6).

Jerikóval szemben, a Jordán folyó keleti partján található Tel el-Hammam települése. Kultúrája több ezer évig, a kő-rézkor óta virágzott (7), köszönhetően termékeny talajának és közeli folyó állandó, biztos vízellátásának.

Tel el-Hammam (Deg777-Wikipédia; CC BY-SA 4.0)

Maga a tell szó (ejtsd: tel) héberül tel, arabul tell, vagy tall, dombot jelent, a régészeti szakkifejezés pedig régi településeket rejtő törmelékhalmot jelöl. Ezek a dombok a sokszor sík vidéken több ezer év alatt keletkeztek egy-egy településnél. A régi épületek elpusztulásakor a törmeléket nem hordták el, hanem újrahasznosították, így az évszázadok, évezredek alatt a település szintje több tíz méterrel is megemelkedhetett.

Tel el-Hammam

A középső bronzkorban a várost 34 hektár területet körülvevő falak védték, felső- és alsó-városra osztva azt, míg a sokkal nagyobb általános foglalkozási területe 97 hektáron feküdt. A korai bronzkorban Tel el-Hammam volt a legnagyobb városállam a Dél-Levantban. A középső bronzkorra csak kicsit volt kisebb, mint Hazor (81 hektár) és Ashkelon (61 hektár). Ekkor még Jeruzsálem és Jerikó mindössze (4,9–4,0 hektár) méretű volt (8).

Tel el-Hammam városállam uralkodói palotákat, templomokat, közigazgatási komplexumokat is építettek, virágzott a mezőgazdaság. Maga Tel el-Hammam magában foglalta a déli Jordán-völgy (Kikár) keleti peremén található Wadi Kafrein folyásának déli részét, és két forrást is élvezhettek lakói a városfalakon belül (egy termálforrást és egy édesvizű forrást is). Nyilvánvaló, hogy a város elhelyezésének és fejlesztésének fő szempontja a vízkészletek hasznosítása volt az egyre sivatagosodó területen.

A városállam helyi gazdái kétségkívül kihasználták az éves jordániai árvízciklus előnyeit, és a növényeket a friss hordalékos iszaplerakódásokba ültették. Ilyen bőséges, megbízható vízforrással, a település évi akár három betakarítással virágzott a tengerszint alatti, szubtrópusi környezetben. Így egyáltalán nem meglepő, hogy a virágzó Jordán-völgyi bronzkori civilizáció hagyomány alapját képezte a Teremtés könyvében.

A Jordán-völgy legtöbb településéhez hasonlóan, a késő bronzkorban (i. E. 1550–1200) itt is egy régészeti leletekben hiányos intervallumot, hézagot tapasztalunk. Ez a “Late Bronze Gap” a déli Jordán-völgy (héberül kikár) régió számos közeli településére jellemző, többek között Tel Iktanu, Tel Kefrein, Tel Nimrin, Tel el-Mustah, Tel Bleibel településeire is.

Míg a nyugati (Jeruzsálem, Bétel, Hebron), az északi (Beth Shean) és a keleti (Rabbath-Ammon, Tall al-Umayri, Nebo) városok a késő bronzkorban is megmaradtak, sőt, virágoztak, addig a déli Jordán-völgy keleti oldalának települései elpusztultak, és a következő öt-hétszáz évig lakatlanok is maradtak. A régió legtermékenyebb mezőgazdasági területe, amely legalább 3000 éve folyamatosan virágzó civilizációkat tartott el, hirtelen elpusztult. Ezt az eseményt a régészetben “3.7KYrBP Kikkar Event”-nek nevezik (9).

Vajon mi lehetett ez az esemény?  2005 óta végeznek régészeti ásatásokat a helyszínen, és a dolog fontosságát jelzi, hogy a projekt a Veritas Nemzetközi Egyetem Régészeti Iskolája, Santa Ana, CA és a Trinity Southwest Egyetem Régészeti Főiskolája, a Jordán Hashimita Királyság Régészeti Osztályának égisze alatt áll (10). A háborúk és földrengések által elpusztított ősi városokra jellemző szokásos törmelék mellett a kutatott réteg utolsó fázisának ásatásai rendkívül szokatlan anyagokat tártak fel: kerámiaszilánkokat, melyek külső felülete üveggé olvadt, némelyik buborékosan, mintha felforrt volna, megolvadt és buborékos sártéglák, részben megolvadt agyag, és olvadt vakolat. Ezek arra utalnak, hogy a város pusztulása valamilyen nagyon magas hőmérsékletű eseményhez kapcsolódott (11).

Tel el-Hammam katasztrofális pusztulása

A város felső részén hatalmas, mintegy 4 m vastag városfal-alapok voltak, melyek a szabadon álló iszaptégla sáncokat támasztották, többszintes iszaptégla épületek, köztük palotakomplexum, és egy monumentális átjáró. Napjainkban szinte semmi nem maradt a kőalapokon, kivéve egy tucatnyi iszaptéglát, melyek a 33 m magas felső fal északkeleti oldalán maradtak meg. Látszólag minden fal a felső városfal alapjainak tetejével majdnem egy szinten pusztult el. Ez magában foglalja a hatalmas palotakomplexumot, amelynek falai egykor 1,0-2,2 m vastagságúak voltak, és valószínűleg 11-15 m magasra emelkedtek.

A 4–5 emeletes palotakomplexum (52 m × 27 m), napon szárított iszaptéglából készült masszív felépítményekkel 11–15 méterre emelkedett a környező sánc teteje fölé. A palota ásatásaiból kiderül, hogy a palota felső emeleteinek a nagy része eltűnt, viszont hiányoznak a felső emeleteken összeomlott falak. Szinte sehol sem láthatók iszaptéglák, csak kis téglatöredékek véletlenszerűen szétszóródva a 1,5 méter vastag romhalmazban. Úgy tűnik, hogy a legtöbb tégla elpárolgott és északkeletre fújta el őket a helyszínről egy katasztrofális esemény (12).

Az elemzések széles skáláját végezték el, számos analitikai megközelítést alkalmazva, beleértve az optikai mikroszkópiát, a pásztázó elektronmikroszkópiát (SEM) energia-diszperzív spektroszkópiával (EDS), a mikroszondát, a fókuszált ionnyaláb-marást, a katodolumineszcenciát és a neutronaktiválást. 38 kémiai elemet, ásványt és egyéb anyagot elemeztek, ezek 74 százaléka olvad 1300 °C felett, 45 százaléka olvad 1600 °C felett, és 18 százaléka olvad 2000 °C felett. Ezek a hőmérsékletek általában az impakt események során jelenlévő oxigénhiányos, redukáló körülményekhez kapcsolódnak (13).

A vizsgált rétegek általában három részből állnak. Az első rész a legmélyebb, főleg porított iszaptégla, nagyobb iszaptégla-töredékekkel, tetőfedő agyaggal, hamuval, faszénnel, elszenesedett magokkal, el nem égett fával, égett textíliákkal, csontokkal, gipsztöredékekkel, törött és olvadt kerámiákkal. Ez a réteg a „törmelékmátrix”, vastagsága mintegy 1,5 m. A második rész, közvetlenül a törmelékmátrix fölött, vékony, finomszemcsés rétegekből áll, anyaga törött vakolat, mészkő szferulák, és szén. Ezt a réteget „átfújási rétegnek” nevezik. Semmi hasonlót nem találtak régebbi vagy fiatalabb rétegekben, kezdve a kora bronzkorban egészen a vaskorig. A harmadik rész egy szénben és hamuban gazdag réteg, amelyet „sötét rétegnek” neveznek, amely mindenhol megtalálható és jellemzően csak néhány centiméter vastag. A nagy városkapu külső, délnyugati felőli oldalán ez azonban közel 1 m vastag. A törmelékmátrix, az átfújási és a sötét réteg együttesen alkotja az úgynevezett „pusztító réteget” (14).

A leleteket összefoglalva, a palotából származó olvadt kerámia egyik töredékén talált, egy 30 µm széles, szénben gazdag részecske becsapódása (12a), a megolvadt kerámiák (12b), a megolvadt agyagtéglák (12c), a sokkolt kvarc (12d), a ritka föld-fém szferulák (12e) egyaránt egy impakt esemény tanúi.

A pusztító réteg modellezett kora I. e. 1661 ± 2 év, tehát 3611 éves. A radioaktív szén-dioxid kormeghatározással kapcsolatos bizonytalanságok miatt a pusztítási esemény korát fél évszázadra kerekítették: i. E. 1650 ± 50 év. Ez a kor összhangban van a szeriációval, a régészetben használt szokásos kormeghatározási módszerrel, amely a kerámia és a műtárgyak stílusbeli változásainak korán alapul. Ez a módszer i. E.1750–1650 környékére teszi az eseményt (10, 12).

A törmelék helyzetéből következtetni lehet a robbanás irányra is, ez DNY–ÉK, tehát a Holt-tenger északi része felett lehetett a légköri robbanás (12f). Ezt valószínűsíti, hogy a pusztító réteget anomálisan magas sókoncentráció jellemzi. Az is megfigyelhető, hogy az iszaptéglák közti habarcs a sókristályok miatt megkeményedett, és hogy sok cserépdarabot és csontot nagy sókristályok vontak be. A termőföldekre ömlő, nagy mennyiségű sós víz lehetetlenítette el a földművelést, 600 évre lakatlanná téve Tel el-Hammam környékét (19).

Párhuzamok a Tunguzka-eseménnyel

Noha a Tunguzka robbanás hőmérséklete ismeretlen, de becslések szerint több mint 10 000 °C lehetett (16). A légrobbanás kezdetben mintegy 200 km2 erdőt gyújtott meg mielőtt elterjedt, és végül 500 km2 erdőt pusztított el. A számítások szerint (17, 18) nagyságrendileg a Tunguzka-eseményhez hasonló 12-23 megatonnás robbanás magyarázhatja meg a Tel el-Hammamban tapasztaltakat (12g).

Az impaktor, amely 45 fokos beesési szögben hatolt be az atmoszférába, üledékes kőzetekkel fedett terület felett robbant fel, Tel el-Hammamtól körülbelül 5 kilométerrel délnyugatra. Nagyságrendileg 60 és 75 méter átmérőjű lehetett az impaktor. Az alsó határ (60 méter) modellje szerint 4,7 km magasságban robbant fel, 12 MT nagyságrendben – a felső határ (75 méter) esetében 1,3 km magasságban robbant fel, 23 MT nagyságrendben. Ebben az esetben az elméleti nyomás 2,5 bar (35 psi) lehetett. Ez a nyomás már meghaladja a modern vasbeton épületek pusztulási határait is, és több mint 99 százalékos emberi halálozási arányt eredményez. A hosszú másodpercekig tartó hatalmas hő (1850 °C) viszont már 100 százalékos halálozási arányt jelent. A két modell egyikében sem képződnének impakt, robbanásos kráterek a felszínen, hanem több, kisebb-nagyobb sekély pitkráter, melyeket idővel víz és üledékek tölthetnek meg (12).

Egy olyan figyelemre méltó katasztrófa, mint Tel el-Hammam kozmikus objektum általi megsemmisítése, teremthetett olyan szájhagyományt, amely sok generáción át történő továbbadása után a bibliai Szodoma történetének forrása lett (22, 23, 24).

John Martin: „Szodoma és Gomora”

Források:

  1. Abdallah S. Al-Zoubi, Z.S.H. Abu-Hamatteh, Geological evolution of the Jordan valley. https://www.researchgate.net/profile/Z-Abu-Hamatteh/publication/250276328_Geological_evolution_of_the_Jordan_valley/links/58b3e40945851503be9e1a9c/Geological-evolution-of-the-Jordan-valley.pdf
  2. Bar-Yosef (1994). “The lower paleolithic of the Near East” (8): 211–265.
  3. Ian Tattersall, Human origins: Out of Africa. https://www.pnas.org/content/106/38/16018
  4. Jean-Pierre Bocquet-Appel (July 29, 2011). “When the World’s Population Took Off: The Springboard of the Neolithic Demographic Transition”. Science. 333 (6042): 560–561.
  5. Grosman, Leore (2013). “The Natufian Chronological Scheme – New Insights and their Implications”. In Bar-Yosef, Ofer; Valla, François R. (eds.). Natufian Foragers in the Levant: Terminal Pleistocene Social Changes in Western Asia (1 ed.). New York: Berghahn Books. pp. 622–627.
  6. Mithen, Steven (2006). After the ice: a global human history, 20,000–5000 BCE (1st Harvard University Press pbk. ed.). Cambridge, Massachusetts: Harvard University Press. p. 57.
  7. Steven Collins, Carroll M. Kobs, and Michael C. Luddeni, An Introduction to Tall Al-Hammam with Seven Seasons (2005–2011) of Ceramics and Eight Seasons (2005–2012) of Artifacts, vol. 1
  8. Leen Ritmeyer “Chart of showing relative sizes of major cities in the Levant” Steven Collins, Carroll M. Kobs, and Michael C. Luddeni, The Tall Al-Hammam Excavations: An Introduction to Tall al-Hammam with Seven Seasons (2005–2011) of Ceramics and Eight Seasons (2005–2012) of Artifacts, vol. 1 (Winona Lake, IN: Eisenbrauns, 2015).
  9. Tall el-Hammam Excavation Project, https://tallelhammam.com/discoveries
  10. Silvia, P. J. The Middle Bronze Age civilization-ending destruction of the Middle Ghor. Ph.D. thesis, Trinity Southwest University (2015).
  11. Collins, S., Byers, G. A. & Kobs, C. M. The Tall al-Hammam Excavation Project, Season Fourteen 2019 Report: Excavation, Interpretations, and Insights (Department of Antiquities of Jordan, Amman, Jordan, 2019).
  12. Ted E. Bunch et al. A Tunguska sized airburst destroyed Tall el-Hammam a Middle Bronze Age city in the Jordan Valley near the Dead Sea. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3
    12a. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3/figures/9
    12b. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3/figures/10
    12c. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3/figures/11
    12d. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3/figures/18
    12e. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3/figures/26
    12f. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3/figures/17
    12g. https://www.nature.com/articles/s41598-021-97778-3/figures/52
  13. Moore, A. M. T. et al. Evidence of cosmic impact at Abu Hureyra, Syria at the younger Dryas Onset (~12.8 ka): High-temperature melting at > 2200 °C. Sci. Rep. 4185 (2020).
  14. Ramsey, B. C. Bayesian analysis of radiocarbon dates. Radiocarbon 51, 337–360 (2009).
  15. Ramsey, B. C. Probability and dating. Radiocarbon 40, 461–474
  16. LeMaire, T. R. Stones from the stars: the unresolved mysteries of meteorites. (Prentice Hall, 1980).
  17. Collins, G. S., Melosh, H. J. & Marcus, R. Earth impact effects program: A web-based computer program for calculating the regional environmental consequences of a meteoroid impact on Earth. Meteorit Planet Sci 40, 817–840.
  18. Collins, G. S., Melosh, H. J. & Marcus, R. Earth impact effects program. https://impact.ese.ic.ac.uk/ImpactEarth/
  19. Sonia Fernandez, Evidence that a cosmic impact destroyed ancient city in the Jordan Valley. https://phys.org/news/2021-09-evidence-cosmic-impact-ancient-city.html?fbclid=IwAR0GxwZcudFrt2FYYIsQxp-pMNKtUwaHcVxp-i16HzW3dxFLJxjy_r0Ky7k
  20. Evan Gough, A meteor may have exploded in the air 3,700 years ago, obliterating communities near the Dead Sea. https://phys.org/news/2018-12-meteor-air-years-obliterating-dead.html
  21. Boslough, M. & Crawford, D. A. Low-altitude airbursts and the impact threat. Int. J. Impact Eng. 35, 1441–1448 (2008).
  22. Livia Gershon, Exploding Space Rock May Have Inspired Biblical Story of Sodom. https://www.smithsonianmag.com/smart-news/destruction-of-city-by-space-rock-may-have-inspired-biblical-story-of-sodom-180978734/
  23. Phillip J Silvia, The Civilization-Ending 3.7KYrBP Event: Archaeological Data, Sample Analyses, and Biblical Implications. https://www.hou.usra.edu/meetings/metsoc2017/pdf/6001.pdf
  24. Mózes I. könyve, Károli Gáspár fordítása. https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Karoli-biblia-karoli-gaspar-forditasa-1/mozes-i-konyve-2/1-moz-19-3BC/

A korai Mars szuperkitörései

Szerző: Rezes Dániel

A NASA Mars Reconnaissance Orbiter (MRO, Mars Felderítő Orbiter) keringőegység nagyfelbontású képeit felhasználva kutatók egy csoportja olyan 4 milliárd éves rétegzett üledékeket fedezett fel, melyekben vulkáni hamu átalakulásával keletkezett ásványok azonosíthatóak. A felfedezést a Mars északi részén elhelyezkedő Arabia Terra nevű területen tették. A becslések szerint ezeket a vulkáni anyagból álló rétegeket az eddig ismert leghevesebb, 1000 és 2000 közötti számú egyedi kitörés hozta létre egy 500 millió éves időszakban.

Az Arabia Terra elhelyezkedése a vörös bolygón, a Mars Global Surveyor űrszonda MOLA (Mars Orbiter Laser Altimeter) elnevezésű lézeres magasságmérő műszerének képén. A lila szín a legmélyebben, míg a vörös szín a legmagasabban elhelyezkedő területeket mutatja

A szakemberek az Arabia Terra területén található számos, nagy méretű pateráról (lapos, sugárirányú mintázatú, komplex kalderákkal rendelkező vulkáni kiemelkedések) feltételezték, hogy korábban hatalmas méretű robbanásos vulkáni kitöréseket (szuperkitöréseket) produkáltak. A kitörések mindegyikének jelentős hatása lehetett a bolygó klímájára az atmoszférába juttatott vízgőz, szén-dioxid és kén-dioxid miatt. A területen található kiterjedt piroklasztit takaró jelenlétét már korábban megállapították, azonban nem kötötték egyértelműen a kalderákhoz. Az újonnan megjelent tanulmányban a kutatócsoport az MRO Compact Reconnaissance Imaging Spectrometer (Kompakt Felderítő Képalkotó Spektrométer) nevű műszerét alkalmazta az Arabia Terra területén előforduló ásványok meghatározására.

A HiRISE kamera felvétele az Arabia Terra területén található egyik kiemelkedésről. Megfigyelhető a domb rétegzett vulkáni anyagból álló felépítése, tetején kemény fedőréteggel, mely megvédte az alatta található kőzeteket a lepusztulástól

A vizsgálatok eredményeként többek között olyan vulkanikus anyagokból, víz hatására keletkezett agyagásványokat azonosítottak, mint a montmorillonit, imogolit és allofán. Emellett a kutatók a vizsgált területről 3D modelleket is készítettek, melyeken megfigyelhető, hogy a kalderáktól távolodva a rétegek 1 km vastagságról 100 m vastagságra vékonyodnak ki. Az ásványtani adatokat kombinálva a kanyonok és kráterek topográfiai adataival kiderült, hogy az átalakult hamurétegek igen jól megőrződtek, így tükrözik ülepedésük egykori körülményeit. Ezeken felül a kutatók egy korábbi tanulmányból vett adatok segítségével kiszámolták, hogy mekkora számú kitörésre van szükség ahhoz, hogy az általuk felfedezett vastagságú hamuréteget létrehozza. Ez a számolás azt a meglepő eredményt hozta, hogy több ezer ilyen kitörésnek kellett megtörténnie a napjainkban megfigyelhető vastagságú képződmény kialakulásához.

Az Aleut-szigeteken található Mt. Cleveland rétegvulkánból felszálló hamufelhő

Az Arabia Terra eddig az egyetlen bizonyítéka annak, hogy a Marson robbanásos kitörést produkáló tűzhányók léteztek. Vajon hogyan volt képes a Mars (0,107 földtömeg) akkora tömegű kőzetet megolvasztani, hogy szuperkitörések ezreit hozza létre egyetlen területen? A Földön a szuperkitörésekre alkalmas vulkánok a bolygó számos pontján elszórva találhatóak és más típusú tűzhányókkal is együtt léteznek. Ezzel szemben a szintén számos más vulkántípussal bíró Marson ez eltérő módon jelenik meg. Lehetséges, hogy a szupervulkánok a földtörténeti múltban a Földön is egy területen koncentrálódtak, azonban tektonikai hatásra ennek területi eloszlása megváltozott. Ezek a típusú, robbanásos kitörést produkáló vulkánok a Jupiter Io holdján is létezhettek vagy a Vénuszon is csoportosulhattak.

A Mars Arabia Terra nevű területe a tudósoknak a jövőben új ismeretekkel fog szolgálni a Naprendszerben végbemenő, eddig ismeretlen geológiai folyamatokról. A tanulmány egyik szerzője, Dr. Jacob Richardson lelkesen így nyilatkozott: „Remélem a kérdések még sok más kutatáshoz fognak vezetni.”


Források:
[1] http://www.sci-news.com/space/early-mars-volcanic-supereruptions-10075.html
[2] Whelley, P., Matiella Novak, A., Richardson, J., Bleacher, J., Mach, K., & Smith, R. N. (2021). Stratigraphic Evidence for Early Martian Explosive Volcanism in Arabia Terra. Geophysical Research Letters, 48(15), e2021GL094109.
[3] https://mars.nasa.gov/news/9039/nasa-confirms-thousands-of-massive-ancient-volcanic-eruptions-on-mars/