Megoldódott a holdi kocka rejtélye

Szerző: Kovács Gergő

Megoldódott a titokzatos holdi “kocka” rejtélye: tavaly bejárta az internetet a kínai Jütü-2 holdjárótól 80 méterre lévő különös, kockára hasonlító objektum. Az űrszonda ezt az objektumot megközelítve világossá tette számunkra, hogy “mindössze” egy holdi szikláról van szó, mely egy kráter pereménél helyezkedik el. A sziklát Jáde Nyúlnak nevezték el, mely egyébként a Jütü-2 beceneve is egyben.

Képek: CNSA

A Hold egy darabja lehet a Föld Kamoʻoalewa nevű kvázi-holdja

Szerző: Rezes Dániel

A Holdat már keletkezése óta érik különböző méretű becsapódások, melyek változatos morfológiájú krátereket hoznak létre felszínén. Az ilyen impakt események során képződő törmelékanyag egy része eléri a holdi szökési sebességet (2,38 km/s) és elhagyja az égitest gravitációs erőterét, melynek eredményeként a világűrbe távozik. Ezeknek bizonyos hányada meteoritként egy másik égitest (pl. a Föld) felszínére hullhat, azonban néhány közülük igen érdekes pályára is állhat. Egy arizonai és virginiai kutatók társszerzőségében megjelent friss tanulmány az első alkalommal mutathat be egy olyan égitestet, mely egy ősi, Holdat ért becsapódás kilökött kőzetanyagát képviselheti. Ez a rejtélyes égitest a Föld (469219) 2016 HO3 Kamoʻoalewa nevű kvázi-holdja.

A 2016 HO3 Kamoʻoalewa (fehér) és a Föld (kék) pályája a Naprendszerben és helyzetük 2018. január elsején
Forrás: Tomruen/Wikipedia; CC BY-SA 4.0

A 2016. április 27-én felfedezett Kamoʻoalewa (hawaii név; oszcilláló mozgást végző égitestre utal: ka=a, moʻo=töredék, a=valaminek a, lewa=oszcillál) nevű kisméretű (40-100 m átmérőjű) aszteroida jelenleg a legkisebb, legközelebbi és legstabilabb olyan kvázi-holdja a Földnek, mely folyamatosan kering bolygónk körül, azonban túl távol található ahhoz, hogy hagyományosan holdnak nevezhessük. Az ilyen égitestekről – melyek a Nap körüli keringésük során relatíve közel maradnak a Földhöz – jelenleg kevés tudás áll rendelkezésünkre, ugyanis méretükből adódóan észlelésük nehézségekbe ütközik.

A Föld-Hold rendszerben elhaladó Kamoʻoalewa kvázi-holdról készült fantáziarajz (Pixabay)

A kutatók az Arizona államban található Nagy Binokuláris Távcsövet (LBT; Large Binocular Telescope) és Lowell Felfedező Távcsövet (LDT; Lowell Discovery Telescope) felhasználva meghatározták több más tulajdonság mellett a Kamoʻoalewa spektrumát is. Az égitest spektruma vörösebb (vagyis a növekvő hullámhosszal a reflektancia (felszín visszaverő képessége) is nő) tartományban mozog, mint a tipikus S-típusú aszteroidák spektrumai. Az ilyen spektrum szilikátokból felépülő kőzetekre jellemző, azonban a Belső Naprendszer aszteroidáinak tipikus értékeinél vörösebb értékekkel. A spektrumot a tudósok számos extraterresztrikus kőzettípus színképével összevetve azt találták, hogy a legnagyobb egyezés a holdi szilikátos kőzetekkel (Apollo-14 felföldi talaj) figyelhető meg. Ez az értelmezés figyelembe veszi az űrbéli mállást (space weathering) is és megnöveli annak a lehetőségét, hogy a Kamoʻoalewa holdi kőzetanyagból épül fel.

Az eddigi vizsgálatok alapján erős a gyanú, hogy a Kamoʻoalewa a Föld-Hold rendszerből származik. Az igazság felderítéséhez azonban még alaposabb és részletesebb vizsgálatokra lesz szükség. „Ha az utolsó szöget is igazán szeretnénk beverni a koporsóba, akkor oda kell menni és meg kell látogatni, találkozni kell ezzel a kis kvázi-holddal és sok közeli megfigyelést kell tenni.” – nyilatkozta a kutatásban részt nem vevő Daniel Scheeres, a Colorado Boulder-i Egyetem (University of Colorado Boulder) bolygókutatója. „A legjobb lenne, ha mintát vennénk.”

Kína nemrég bejelentette, hogy 2025-ben indítja útjára következő űreszközét, melynek egyik célja a Kamo’oalewa aszteroidán történő mintavételezés lesz. A begyűjtött kőzetanyagot az űreszköz kapszulában juttatja vissza a Földre. A ZhengHe névre keresztelt többcélú küldetés a feladataihoz szükséges műszerek széles palettáját fogja szállítani. Ilyen eszközök a hagyományos és multispektrális kamerák, spektrométerek, radar, magnetométer és különböző részecskedetektorok. Az orosz-kínai kooperációban végrehajtott küldetés célja többek között az, hogy információt szolgáltasson a naprendszerbeli kis égitestek képződésére és fejlődésére, a kvázi-holdak eredetére, mozgásukra és ásványtani-kőzettani tulajdonságaira, különös tekintettel a vízre és más illók jelenlétére vonatkozóan.

Források:

[1] https://www.sciencenews.org/article/kamooalewa-moon-space-rock-quasisatellite
[2] https://en.wikipedia.org/wiki/469219_Kamo%CA%BBoalewa
[3] https://planetology.hu/bolygos-rovidhirek-orosz-kinai-kisbolygo-es-ustokosmisszio/
[4] Sharkey, B. N., Reddy, V., Malhotra, R., Thirouin, A., Kuhn, O., Conrad, A., … & Veillet, C. (2021). Lunar-like silicate material forms the Earth quasi-satellite (469219) 2016 HO3 Kamoʻoalewa. Communications Earth & Environment, 2(1), 231., 7 p.

Dupla ütközés hozhatta létre Holdunkat

Szerző: Kovács Gergő

A Hold keletkezésére a múltban számos elmélet született: egyes hipotézisek szerint kísérőnk a gyorsan forgó Földből szakadt ki; míg mások szerint a Hold eredetileg a Nap körül, elnyúlt pályán keringett, később pedig a Földhöz túl közel kerülve pályára állt bolygónk körül. Ma, a legelfogadottabb elmélet szerint 4,5 milliárd évvel ezelőtt egy Mars-méretű bolygócsíra, a Theia ütközött a Földnek, összeolvadva bolygónkkal. A kozmikus karambol során kirepülő törmelékből jött létre a Hold; továbbá egyes kutatások szerint feltételezhető, hogy a külső bolygórendszerben keletkezett, majd később a Föld közelébe került Theiáról származik bolygónk vízkészletének jelentős része.

Egy, a Planetary Science Journalban megjelent új tanulmány szerint a Holdat létrehozó bolygóütközés valójában két fejezetből állt. Az első ütközés során a Theia körülbelül 45 fokos szögben találta el a Földet, „lecsúszva” bolygónkról. Ekkor az égitest jelentős mértékben veszített Nap körüli keringési sebességéből. Néhány százezer évvel később történt a második ütközés. Ekkor a Theia már elég lassan mozgott ahhoz, hogy a Föld és a Theia végleg egybeolvadjon, anyaguk pedig összekeveredjen. E tanulmány, melynek az alapját több ezer számítógépes szimuláció szolgáltatja, nem csupán a Föld-Hold bolygórendszer keletkezésének pontosabb megismerésében segíthet, de választ adhat arra a kérdésre is, miért lett a Vénusz és a Föld ennyire eltérő?

3D szimuláció az első, feltételezetten súroló ütközésről. A Föld és a Theia itt egy órával az ütközés utáni állapotban láthatók
(A. Emsenhuber / University of Bern / University of Munich)

„A kulcs a planetológiai különbségekben rejlik.” – szögezte le Erik Asphaug, az Arizonai Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője. Hogy miért különbözik ennyire a Vénusz és a Föld, a Hold adhatja meg a választ. „Nem érthetjük meg, hogyan keletkezett a Föld, anélkül, hogy tudnánk, hogyan jött létre a Hold.” – magyarázta Asphaug – „Ők mindketten ugyanazon kirakós részei.” A szimulációk pedig néhány új elemet tehetnek hozzá a már meglévő kirakóshoz.

Az első ütközéskor a Theia anyagának nagy része „továbbcsúszott”
(E. Asphaug et al. / Planetary Science Journal 2021 October)

Először is, a Theia sebessége nem lehetett sem túl gyors, sem túl lassú. Ha túl gyorsan ütközik a Földnek, a két égitest egy bolygóközi törmelékfelhővé robban szét. Ha túl lassan közelíti meg a bolygónkat, a Theia a Föld holdjává válik. Az eredeti, „egy ütközéses” modell nem magyarázza meg, miért e két fenti véglet közötti, ideális sebességgel ütközött a Theia a Földnek. Az új, „két ütközéses” modell azonban magyarázatot ad erre a kérdésre: kezdetben a Theia még nagy sebességgel mozgott, az első ütközés azonban lelassította annyira, hogy a második ütközés során összeolvadhasson bolygónkkal.

A második ütközés során a Földdel összeolvadó Theia létrehozott egy anyagkorongot, melyből később kialakult a Hold.
(E. Asphaug et al. / Planetary Science Journal 2021 October)

A másik probléma az eredeti modellel az, hogy a Holdnak javarészt a Theia anyagából kellene állnia. Az Apollo misszió során hozott holdkőzet minták azonban azt mutatták, a Hold összetétele nagyon hasonló a Földéhez. A Föld és a Theia dupla ütközése azonban lehetővé tette, hogy anyaguk alaposabb keveredése által egy, a Föld összetételéhez nagyon hasonló hold jöhessen létre.

Asphaug és csapata számára az igazi meglepetés az volt, mikor kiderült, az efféle dupla ütközések hogyan hatottak volna a Vénuszra. A szimulációk szerint a Földnek ferdén ütköző és így „lecsúszó” égitestek fele a Vénusz irányába haladt volna tovább, mely bolygó minden ilyen égitestet magába olvasztott volna. Minél több ilyen égitest végezte volna a Vénuszon, annál gazdagabb lett volna a külső Naprendszerből származó illóanyagokban; továbbá annál nagyobbak lettek volna a planetológiai különbségek közte és a Föld között. E felfedezés felrázta az eredeti kutatást: ha a Vénuszt több jelentős becsapódás érte, akkor többé nem az a kérdés, hogy „Miért van a Földnek holdja?”, hanem az, hogy „A Vénusznak miért nincs?” A legvalószínűbb az, hogy csak ez az egy ilyen esemény történt, amely a Holdat létrehozta; viszont ha több ilyen is volt, akkor a sorozatos kataklizmák eltüntethették a Vénusz már meglévő holdjait, ahogy az is lehetséges, hogy a Vénuszon történt becsapódások sokkal kisebb erejűek voltak. E kérdés megválaszolásához egy mintavevő küldetésre van szükség, mely felfedné, mennyire hasonlíthat a Vénusz kémiai összetétele a Föld-Hold rendszeréhez.

Decemberi bolygórandevú(k)

2021 utolsó hónapjának elején, a nyugati égen többszörös bolygóegyüttállásban gyönyörködhetünk: a Hold, Vénusz, Szaturnusz és Jupiter négyese több napon át is a napnyugta utáni égbolt ékköve lesz! A Vénusz-Jupiter-Szaturnusz bolygók szinte mozdulatlan hármasát Holdunk vékony, majd egyre növekvő sarlója egészíti ki december 6-10. között. Hatodikán a Hold leheletvékony sarlójától keletre a Vénusz fényes, sárga “csillaga” következik, mely kisebb távcsővel is elegáns sarlónak mutatkozik. Majd a Szaturnusz és a Jupiter következnek. A napok múlásával Holdunk vastagodó sarlója hol a Vénusz és Szaturnusz között, hol a Szaturnusz és Jupiter között, hol pedig a Jupiter mellett helyezkedik majd el. December 10-én pedig a négy égitest egymástól egyenlő távolságra fog elhelyezkedni. Ne hagyjuk ki ezt a több napos égi randevút!
(Képek forrása: Stellarium)

Apollo-holdkőzet testközelből

Szerző: Rezsabek Nándor

A NASA Apollo-missziói által Földünk hűséges kísérőjén gyűjtött, majd anyabolygónkra fuvarozott holdkőzetekhez szoros barátság fűz. A Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) gyűjteményében levő Apollo-11 és -17 mintákról 2018-ban még a kiállítói téren kívüli hatalmas raktárrendszerből tudósítottam az Élet és Tudomány hasábjain (Holdszilánkok. Apollo kőzetminták a Természettudományi Múzeumban. 2018/45.). Ennek beharangozója blogoldalamon itt jelent meg: https://rezsabeknandor.blogspot.com/2018/10/apollo-holdkozetek-termeszettudomanyi_95.html. 2019-ben az évfordulós Apollo 50 tárlaton a felbecsülhetetlen értékű példányok, valamint a legnagyobb méretű-tömegű hazai holdi meteorit mellett megtisztelő módon saját holdkutatás-ereklyéim is kiállításra kerültek: https://rezsabeknandor.blogspot.com/2019/10/a-hold-opusz-es-relikviaim.html. A mostani hétvégén a Juhari Zsuzsanna-díj elismerő oklevelével jutalmazott blogoldalam pedig az Apollo-17 űrhajó legénysége által a Földre hozott holdkőzetről tudósít – testközelből!

Természetesen az MTM „A Hold felfedezése” címmel illetett időszaki kiállításának volt és van más vonatkozása is. A november 3-i megnyitón felvonultak a nemzetközi űrhajós kongresszus tagjai, a Holdra sosem jutott Puli rover manőverezett, nemcsak kiállítási tárgyként díszelgett, továbbá folyamatosan zajlottak és zajlanak a témában viszont kétségkívül szakértő Bérczi-Hargitai-Kereszturi planetológus-triumvirátus előadásai. A tárlaton látható továbbá az említett Apollo-11 és -17 goodwill, látványos Armstrong űrruhájának méretarányos 3D-es replikája. Sok az információ, és szerencsére a kiállított holdtérkép magyar vonatkozású elnevezései között a Hédervári-kráter is ott virít, viszont a hatalmas holdi panorámakép elől egy fotó kedvéért sem mozdul el a teremőr néni.

De lehet itt bármi, a lényeg a 70215,41 jelzetű holdi mare bazalt! Az eredeti, 70215-ös, 8110 g-os, 230x130x105 mm-es, mikrometeoritok becsapódásának nyomát őrző kőzetmintát 1972 decemberében a Derültség tengerének peremén, a Taurus-Littrow-völgyben a holdkomptól 60 m-re az a Harrison Schmitt geológus gyűjtötte, aki az első KUTATÓ volt a holdfelszínen. Ne feledjük (a számomra példaképként szolgáló Jack Schmitt kivételével), az Apollo-missziók katonai pilótákból űrhajóssá avanzsált tagjai (korábbi űrrepüléseik felkészítését leszámítva) természettudományos ismeretek, valamint terepi munka gyakorlatának híján voltak. A gondos kezek aztán már földi laboratóriumban vágták a 3,84 milliárd éves magmás kőzetet, geokémiai, ásvány- és kőzettani vizsgálatain túl darabjait tudományos kísérletekre is felhasználtak. Kémiailag a szilícium-dioxid (SiO2) mellett magas titán-dioxid (TiO2) tartalma érdemel figyelmet, valamint vas-oxidot (FeO) tartalmaz legnagyobb arányban. Ásványtani szempontból a piroxén, a plagioklász és az olivin a meghatározó.

Az Amerikai Egyesült Államok kormánya által támogatott, belsős és külsős kurátorok-kreátorok, valamint közreműködő partnerek révén megvalósult tárlat a Magyar Természettudományi Múzeum (1083 Budapest, Ludovika tér 2-6.) Kupolacsarnokában az év végéig védettségi igazolvány felmutatásával a nyitvatartási időben díjmentesen látogatható. A kiállított 120 g-os 70215,41 kifejezetten bemutató célokat szolgál, valódi „rock star”-ként turnézza körül a Földet. Ne mulasszuk el magyarországi vendégszereplését.

A fiatal Hold korábban gondoltnál hevesebb becsapódásai

Szerző: Rezes Dániel

A becsapódások a Föld-Hold rendszer fejlődésében jelentős szerepet játszottak, azonban számos jel mutat arra, hogy a Földünk égi kísérőjének korai időszakában keletkezett krátereknek nyoma veszhetett a későbbi becsapódások során. Ez olyan bizonyítékok alapján feltételezhető, mint a kráterek korolása, a kisbolygók dinamikája, holdi kőzetminták, a becsapódásos medencékre (hatalmas impakt kráterek) kidolgozott modellek és a Hold fejlődésére vonatkozó modellek. Egy új kutatás kimutatta, hogy sok – a Déli-Sark-Aitken-medencéhez hasonló – ősi impakt medence már akkor létrejöhetett, amikor a Holdi Magma Óceán (LMO, Lunar Magma Ocean) még képlékeny állapotában volt.

A holdi Déli-Sark-Aitken-medence. A fekete kör a kráter alakjára korábban gondolt megközelítés, míg a szürke és lila ellipszisek (külső és belső gyűrű) már a krátermorfológia modernebb megközelítését jelölik. Forrás: Wikipedia/Ittiz; CC BY-SA 3.0

A Holdi Magma Óceán modell a kőzetbolygók fejlődésére vonatkozó, mai napig a tudományos világban legelfogadottabb megközelítés, melyet először 1970-ben Wood és munkatársai, valamint Smith és munkatársai írtak le és neveztek el. A modell egy olyan folyamatot ír le, melyben a nagymértékben olvadt Holdból kialakult egy teljesen megszilárdul égitest, elkülönült a mag, köpeny és kéreg, vagyis kialakult a napjainkban is ismert égitest. A hűlési folyamatnak a hossza Elkins-Tanton és munkatársainak 2011-ben publikált cikke alapján több tízmillió éves időskálán mérhető, azonban fontos megjegyezni, hogy a kutatók között nincs egyetértés ennek időbeliségében, a különböző modellek néhány millió év és 200 millió év közötti időskálán mozognak.

A holdi Hagma Óceán fantáziaképe
(NASA Goddard Space Flight Center)

A becsapódások hatására létrejött kráterek alakja jelentősen eltér az LMO keletkezése közben és a megszilárdulása utáni időszakban. Ez a különbözőség azért lehetséges, mert ha egy kisbolygó vagy egyéb kisebb égitest puha felszínre érkezik, akkor annak kevesebb lenyomata marad, mint ha kemény felszínt érne. Ez azt jelenti, hogy kevés geológiai és geofizikai nyoma marad annak, hogy becsapódás történt az adott térszínen. Az idő előrehaladtával a Hold anyaga megszilárdult és ezáltal a becsapódások távérzékeléssel már azonosítható alakzatokat voltak képesek maguk után hagyni.

„Kötelességünk, hogy megértsük a Naprendszer történetének legkorábbi fejezeteiben végbement heves bombázást és a kráterezettségi adatokat annak érdekében, hogy kiegészítsük a bolygók kialakulásának és fejlődésének történetét.” – nyilatkozta Dr. Miljkovic, a tanulmány első szerzője.

Az Apollo-8 képe a Déli-Sark-Aitken-medence északi határán húzódó hegyekről (NASA)

A kisbolygók dinamikáját a holdi fejlődésre vonatkozó modellek összevetésével Dr. Miljkovic és csapata arra a következtetésre jutott, hogy a Hold elveszthette a legkorábbi becsapódásaira utaló nyomokat. A tanulmányban kísérletet tettek a kutatók, hogy felfedjék az ellentmondásokat az elméletek és a kráterezettségből származó megfigyelések között, ezzel rámutatva arra, hogy még várnak ránk megértésre szoruló elemek a Hold történetében.

A következtetéseket a jövőben át lehet fordítani a korai földi folyamatokra is, mely elvezet minket a fiatal bolygónkat ért becsapódásos események megértésére és arra, hogy azok hogyan hatottak a Föld későbbi fejlődésére.

Források:

[1] http://www.sci-news.com/space/young-moon-bombardment-10065.html
[2] Miljković, K., Wieczorek, M. A., Laneuville, M., Nemchin, A., Bland, P. A., & Zuber, M. T. (2021). Large impact cratering during lunar magma ocean solidification. Nature Communications, 12(1), 1-6.
[3] Rezes, D. (2021). Az NWA 13637 holdi meteorit kőzettani és geokémiai vizsgálati eredményei. Diplomamunka, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Kőzettan-Geokémiai Tanszék, Budapest, 122 p.
[4] Smith, J.V., Anderson, A.T., Newton, R.C., Olsen, E.J., Wyllie, P.J., Crewe, A.V., Isaacson, M.S., & Johnson, D. (1970). Petrologic history of the moon inferred from petrography, mineralogy and petrogenesis of Apollo 11 rocks. Proceedings of the Apollo 11 Lunar Science Conference, 1, 897-925.
[5] Wood, J. A., Dickey Jr, J. S., Marvin, U. B., & Powell, B. N. (1970). Lunar anorthosites and a geophysical model of the moon. Geochimica et Cosmochimica Acta Supplement, 1, 965-988.
[6] Elkins-Tanton, L. T., Burgess, S., & Yin, Q. Z. (2011). The lunar magma ocean: Reconciling the solidification process with lunar petrology and geochronology. Earth and Planetary Science Letters, 304(3-4), 326-336.

A VIPER küldetés – A NASA visszatérése a Holdra

Szerző: Gombai Norbert

Immár több, mint 50 éve, hogy Neil Armstrong az Apollo 11 parancsnokaként kimászott a „Sas” névre keresztelt leszálló modul szűk nyílásán és egy „kis lépéssel” megvetette lábát a Holdon. Az Apollo program utolsó küldetése 1972-ben, az Apollo-17 volt. Ezután a hatalmas költségek miatt leállították a küldetéseket és embert szállító misszió nem indult többet égi kísérőnk felszínére.

A NASA 2017-ben jelentette be az Artemis programot, amelynek célja, hogy újra embert juttasson a Holdra sőt, állandó és fenntartható holdbázist alakítson ki annak felszínén. A hosszútávú célok között nem titkoltan a magánvállalatok bevonásával történő tudományos, gazdasági és bányászati tevékenységek is szerepelnek. Az Artemis program nem csak az emberiség Holdra való visszatéréséről szól. A missziók alatt összegyűjtött ismeretek és tapasztalatok nagyban segíteni fogják a közel(?)jövő Mars küldetéseit is.

Forrás: NASA

Az Artemis egy rendkívül összetett, nagyszabású program számos misszióval és alprojekttel, amelyek közül több már megvalósult, illetve jelenleg is folyamatban van. Ilyen projekt a kis és közepes méretű rakományok eljuttatása a Hold felszínére magáncégek segítségével (CLPS – Commercial Lunar Payload Services  – kereskedelmi célú hasznos teherszállítási szolgáltatás), amelynek részeként például az Astrobotic Technology magáncég Peregrine-nek nevezett leszálló egysége fogja a Holdra szállítani a magyar Puli Space Technologies mini roverét is.

Forrás: NASA

Néhány napja, szeptember 20-án hétfőn a NASA bejelentette az Artemis program egy újabb küldetésének leszállási helyét.

A VIPER (Volatiles Investigating Polar Exploration Rover –  illékony anyagokat vizsgáló sarki felfedező rover) misszió célja, hogy egy önjáró robot segítségével vízjég után kutasson a Hold déli pólusa közelében fekvő és állandóan árnyékban levő területeken. Konkrét landolási és kutatási helyszínként a Nobile-kráter nyugati pereménél elterülő 93 négyzetkilométeres részt jelölték meg. A NASA négy szempont alapján választotta ki a végső helyszínt:

  • Közvetlen rálátás a Földre, ami műholdas átjátszás nélküli kommunikációt biztosít.
  • A napfényhez való hozzáférés a rendszerek működtetéséhez szükséges napenergia előállításához.
  • A megfelelő terepviszonyok.
  • A várhatóan vízjeget tartalmazó helyszín tudományos értéke.

További három kutatóhely is szóba került a kiválasztási folyamat során. A Haworth-kráter, a Shackleton- és a de Gerlache-kráterek között húzódó gerinc, valamint a Shoemaker-kráter is versenyben voltak,  azonban a vizsgálatok alapján a Nobile-kráter felelt meg legjobban a kutatók és mérnökök által meghatározott feltételeknek.

“Miután a VIPER leszállt a Hold felszínére a déli pólus környékén víz és más erőforrások jelenlétére vonatkozó méréseket fog végezni.” – nyilatkozta nemrégiben Thomas Zurbuchen asztrofizikus, a NASA Science Mission Directorate megbízott igazgatója. “A VIPER által visszaküldött adatok világszerte további betekintést nyújtanak majd a holdkutatóknak Holdunk kozmikus eredetébe, fejlődésébe és történetébe.”

A VIPER holdjáró által összegyűjtött és Földre továbbított információ nemcsak azt segít majd megjósolni, hogy a hasonló terepviszonyok alapján hol található vízjég a Holdon, hanem egy globális holdi erőforrástérkép elkészítéséhez is hozzájárul majd. A golfautó nagyságú rover hat különböző helyszínt fog felkeresni a tervek szerint, összesen mintegy 16-24 km távolságot megtéve. A kutatók legalább három próbafúrást és mintavételt fognak végrehajtani a VIPER egy méter mélyre is leásni képes Trident fúrófejével. A küldetés tervezett időtartama 100 nap lesz, aminek bizonyos részében a 430 kg-os VIPER teljes sötétségben, akkumulátorai feltöltése nélkül kell, hogy üzemeljen. Fontos érdekesség, hogy a marsjáróktól eltérően a VIPER-rel szinte megszakítás mentesen tudnak majd kommunikálni az irányítóközpontból.

A VIPER projekt a korábban tervezett, ám 2018-ban törölt Resource Prospector küldetés utódja. A missziót a NASA már fentebb említett CLPS kezdeményezésének keretében élesztették újjá. A már ugyancsak említett Astrobotic Technology fejleszti a rovert Holdra juttató Griffin leszállóegységet, amit az Elon Musk által alapított SpaceX vállalat Falcon Heavy hordozórakétája fog elrepíteni a célig.

Miért olyan fontos, hogy van-e vízjég a Holdon?

Az indiai Chandrayaan 1 orbiter és a NASA LCROSS holdkráter megfigyelő és érzékelő műholdja hidroxid létezésére utaló nyomokat észleltek a holdi pólusokon, amiből vízjég jelenlétére következtethetünk az olyan állandóan árnyékos, napfénytől védett területeken, mint például a kráterek alja. Az ősi üstökösbecsapódások következtében a felszínen felhalmozódott nagy mennyiségű vízjég értékes, létfontosságú erőforrást jelenthet a jövő űrhajósai számára. A VIPER rover fedélzetén lévő műszerek célja, hogy vízjeget találjanak a Hold felszínen, vagy alatta. A Honeybee Robotics által fejlesztett TRIDENT (Regolith and Ice Drill for Exploring New Terrains) elnevezésű fúrókar képes akár egy méter mélyről is felszínre hozni a mintát további elemzés céljából. A talajmintákat az alábbi három műszerrel vizsgálja meg a holdjáró:

  • Mass Spectrometer Observing Lunar Operations (Msolo) – Illékony anyagok (például a vízjég),  ásványi összetétel elemzésére és az ionok tömeg-töltés arányának mérésére alkalmas spektrométer.
  • Near InfraRed Volatiles Spectrometer System (NIRVSS) – Eredetileg a Resource Prospectorhoz kifejlesztett műszer, amely a mintákban fellelhető illékony anyagok elemzésére (például, hogy az érzékelt hidrogén atomok vízmolekulákhoz, vagy hidroxilhoz kapcsolódnak-e), valamint a kőzetminta ásványi anyag összetétel vizsgálatára szolgál. A redszer része egy széles spektrumú, a fúrót figyelő kamera, valamint a felszín hőmérsékletét nagyon kis léptékben érzékelni képes szenzor is.
  • Neutron Spectrometer System (NSS) – Érzékeny neutron spektrométer-rendszer, amely a vizet 10 milliomodrésznyi érzékenységig képes kimutatni.
Forrás: NASA

A VIPER navigációs kamerákkal, sztereokamerákkal és a veszélyes tereptárgyak észlelésére és elkerülésére szolgáló kamerákkal is fel lesz szerelve. A rover várhatóan hosszú éles árnyékokkal és sötét völgyekkel tagolt,  állandó szürkületben lévő holdi tájat fog dokumentálni, amely teljesen eltér majd a korábbi leszállóhelyek fény és terepviszonyaitól.

Forrás: NASA

A Curiosity és a Perseverance mars roverek futómű rendszereivel ellentétben a VIPER négy keréken fut, amelyek mindegyike független felfüggesztéssel és aktív kormányzással rendelkezik. Ez lehetővé teszi a holdjáró oldalirányú mozgatását is. A VIPER kétfajta sebességgel tud haladni. A lassú, 10 cm/másodperc sebességet a tudományos műveletek során használják majd, míg ennek kétszeresével a pontról pontra való haladáskor mozgatják a holdjárót.

Forrás: NASA

A VIPER lesz a NASA első automata rovere a Holdon. Landolását 2023. második felére tervezik. Előtte azonban több holdraszállási kísérletre is sor kerülhet még. A már említett CLPS-missziókra, az Astrobotic Peregrine Lander és az Intuitive Machines Nova-C Lander jóvoltából akár már jövőre sor kerülhet. Oroszország azt reméli, hogy 2022-ben a Holdra küldheti Luna 25 nevű leszállóegységét, és a Japán Űrkutatási Ügynökség is tervezi a Smart Lander for Investigating the Moon (SLIM) nevű holdi leszállóegység Holdra juttatását.

Forrás: Astrobotic.com

A feltörekvő űrhatalmak közül India és Izrael is újabb holdi küldetéseket tervez a 2019-es sikertelen leszállási kísérleteket követően. India a Chandrayaan 3-mal, Izrael pedig a Firefly Aerospace Genesis leszállóegységével száll majd be a „Hold-versenybe”.

A NASA 2025-ben a Lunar Trailblazer űrszondát küldi a Hold felszíni jegének feltérképezésére. A Trailblazer a NASA SIMPLEx programjának részét képező kisebb küldetésként a nagyobb napfizikai IMAP küldetéssel fog együtt utazni. A Hold körüli pályán is nagy forgalom várható. A NASA egyenlőre még tervezi a Space Launch System (SLS) rakéta első, személyzet nélküli repülését 2021 decemberében, amely megkerülve a Holdat 10 apró műholdat fog pályára állítani. Az SLS az a rakéta, amely végső soron az amerikai űrhajósokat viszi majd vissza a Holdra.

Ezt megelőzően azonban a CAPSTONE orbiter indul útnak 2021. október 20-án a NASA Wallops indítóközpontjából egy Rocket Lab Electron rakéta rakományaként. A CAPSTONE projekt a tervek szerint 2024-ig megépülő Lunar Gateway platform koncepcionális és technikai alapjait hivatott lerakni. A Lunar Gateway egy, a Hold körül keringő űrállomás lesz, amely tudományos laboratóriumként és mintegy tranzit állomásként fog szolgálni a jövő Hold, Mars és mélyűr küldetéseihez.

Forrás: NASA

Látható, hogy a holdkutatás és űrhajózás izgalmas évei állnak előttünk és a VIPER rover missziója a Nobile kráter sötét régióinak felfedezésére csak egy a sok rendkívül érdekes küldetés közül.

Ismerős idegenek – avagy Naprendszerünk a Science Fiction univerzumában – II. rész

Szerző: Ivanics-Rieger Klaudia

Bevezető

Számtalan lehetőségünk van arra, hogy megismerjük a Naprendszerünket. Elég csak kinyitnunk egy tudományos könyvet, átkapcsolni a tévét egy ismeretterjesztő csatornára vagy követni egy ismeretterjesztő oldalt az interneten, esetleg ilyen ismertető videókat nézni. A következő cikksorozatban azonban a Naprendszert egy új oldaláról ismerhetjük meg. A sorozat a tudományos fikció világába kalauzol el minket. Égitestről égitestre haladva ismerhetjük meg, hogy az adott objektum miként jelenik meg a sci-fikben, a könyvek lapjain csak úgy, mint a mozivásznon. Elsősorban azokra a művekre koncentráltam, amik a hazai science-fiction rajongók körében jól ismertek. Akik már látták, olvasták őket, azok számára nyilván ismerős a terep, akik még nem, azoknak remélem, sikerül kedvet csinálni. Utazásunk során belülről kifelé haladunk, a belső bolygókkal kezdjük és a Naprendszer határán fejezzük be, s közben felfedezzük ismerős égitesteink idegen oldalát.

A Naprendszerről szóló korai szakirodalom a 17. századig visszanyúló tudományos spekulációk nyomán azt feltételezte, hogy minden bolygó saját őshonos életformának ad otthont, emellett gyakran feltételezik, hogy lakói antropomorfok. Ezeket az elképzeléseket ma bolygóromantikának hívjuk. A tudomány fejlődésével aztán a sci-fik is igyekeztek lépést tartani. Míg először csak a holdutazás foglalkoztatta őket, a 20. századtól megjelent a Mars kolonizálása és/vagy terraformálása, s az élet lehetőségeit is áthelyezték a gázóriások egyes holdjaira (mint például az Europa és az Enceladus).

Föld

Saját bolygónkkal kapcsolatban természetesen rengeteg sci-fit fel lehetne sorolni. Játszódjon a múltban, a jelenben, a jövőben, egy alternatív univerzumban vagy akár több, párhuzamos földön (vagy idővonalon) egyszerre vagy egy poszt-apokaliptikus esemény után. Ha ebből indulnánk ki, sosem érnénk a végére. Röviden szeretném összefoglalni, már csak műfajilag is, hogy milyen jellemző „Földes sci-fik” vannak – természetesen a műfajok sokszor keresztezik egymást. Az adott műfajhoz pedig legalább egy, ismertebb regényt is rendelek, minimális leírással.

A modern sci-fik egyik legtágabb témája az idegen invázió. Könyvek terén leginkább a Világok harca, filmekből pedig természetesen a Függetlenség napja tartozik ide.

Forrás: Wikipedia

Apokaliptikus jellegű, ahol az apokalipszist csillagászati esemény – általában egy aszteroida becsapódása – okozza, természetesen az Armageddon helyett a Deep Impact című film Elijah Wood főszereplésével. Könyvek közül pedig Ben H. Winters Utolsó nyomozó-trilógiája, ami nem kifejezetten sci-fi. Egy Henry nevű rendőr utolsó heteit mutatja be, aki nemcsak jó ember, hanem jó nyomozó is próbál maradni egy apokalipszis-közeli világban. Hamarosan filmsorozat is készül a történetből!

Technológiához kötődően beszélhetünk annak kudarcáról vagy megsemmisüléséről. Ilyen volt például Johnny Depp utolsó jó filmje, a Transcendens. De ebben megjelent a technológiai szingularitás is, viszont, ha ide vonatkozó művet akarunk említeni, akkor az természetesen a Mátrix- illetve a Terminátor-filmek.

Posztapokaliptikus történeteken belül az egyik gyakori elem a fosszilis anyagok hiánya. Ez jelenik meg a Mad Max-filmekben vagy a Fallout videojátékban. Másik gyakori elem az atomháború utáni Föld. Erre a régebbi filmekből jó példa A fiú és a kutyája, illetve a Dredd bíró, a Majmok bolygója és az Éli könyve, melynek mozgatórugója egy Braille-írással írt Biblia. De ez az alapja Hayao Myazaki mangájának is, ami a Nausikaa, a szél harcosa. Könyvekből pedig a tragikus sorsú Walter M. Miller Jr. önvallomása, a Hozsanna néked, Leibowitz, illetve Cormac McCarthy: Az út című regénye, melyből film is készült Viggo Mortensen főszereplésével.

A vírusos (lassan valósággá váló) sci-fi alapja Mary Shelly Az utolsó ember duológiája, melyben pestis pusztítja el az emberiséget. Filmben pedig alapműnek A 12 majom. Ezeken belül külön kezeljük a zombis filmeket, de az inkább a soft horror kategóriát súrolja.

Disztópiákban általában a túlnépesedés az egyik fő probléma, ez jelenik meg Harry Harrison Make room! („Csinálj helyet!”) című művében. Nem ismerős? De ha azt mondom, hogy Zöld szója? A film ugyanis lazán, de ezen a regényen alapul! Más disztópiákban valamilyen központi, gazdag, általában városban élő hatalom irányítja a lakosság többi részét. Young adult vonatkozásban ilyen az Éhezők viadala, a sajnos filmekben befejezetlen maradt Beavatott, Scott Westerfeld Csúfok-trilógiája, magyar vonatkozásban pedig R. J. Hendon Korcsok című műve és folytatásai. De ide sorolható még Jasper Fford: Monokróm című műve, amelyben az emberiség elvesztette komplex színlátását, ezért aszerint osztják őket hatalmi kasztokra, hogy ki milyen színt lát.

Végül jellemző még a párhuzamos univerzumok és/vagy idősíkok témája. Ezekben általában az általunk ismert Föld alkotja a láncolat középpontját s a főhős is onnan származik. Párhuzamos univerzum témájú Stephen Baxter és az alkotás közben sajnos elhunyt Terry Pratchett Hosszú-föld-trilógiája. Young adult kategóriában Neil Gaimen és Michael Reaves Köztesvilág-trilógiája. Párhuzamos idősíkokban játszódik pedig Tom Sweterlitsch Letűnt világok című fordulatos hard-sci-fije.

Vannak olyan regények is azonban, ahol a cselekmény nem a Földön játszódik, az emberiség anyabolygója mégis jelentős szerepet kap a történetben: általában azért, mert a főszereplők azt keresik vagy oda lyukadnak ki. A legjelentősebb ebben a műfajban Isaac Asimov Az Alapítvány pereme című regénye. Ebben két szereplő száműzetésében a Föld után kutat. Utazásuk során információhoz jutnak egy bizonyos „Gaia” nevezetű bolygóról, melyet évszázadok óta titokzatosság és homály fed. Egyikük – abban a meggyőződésben, hogy a Gaia azonos a Földdel és a Második Alapítvánnyal is – arrafelé veszi az útját. A Gaiához érve kiderül, hogy az tulajdonképpen egy entitás, egy bolygólény vagy szuperorganizmus. Az itt élő lények – az emberek is – ennek részét képezik, de emellett önálló tudattal is bírnak. A Gaia találkozót hozott létre a két Alapítvány között, hogy a Galaxis jövőjéről határozzanak. Ez egy, galaxis-méretű szuperorganizmus, a Gaia továbbfejlődött változata, a Galaxia lesz. Az egyik szereplő azonban nem hiszi, hogy a Gaia lenne a Föld és tovább folytatja a keresést.

Ennek történetét meséli el a folytatás, az Alapítvány és Föld. Ebben először arra jönnek rá, hogy a Föld radioaktívvá vált. Az információt a szomszédos csillagrendszer egyik bolygójáról az Alfáról szerzik, ahol egy földi telep van, de az ott élők nem akarják elárulni anyabolygójuk pontos koordinátáit. Ezután végül elindulnak a Földre, de odaérve rájönnek, hogy az már valóban csak egy radioaktív, halott égitest. Így végül a Holdon szállnak le…

Hold

Ezzel el is érkeztünk égi kísérőnkhöz, mely, mint olyan, a legrégebb óta foglalkoztatja az emberek fantáziáját. Már maga Johannes Kepler is írt egy sci-fi szerű regényt, melynek címe Az álom, melyben a főhőst levegődémonok repítik el a Holdra. A mű valójában egy regénynek álcázott értekezés Kepler csillagászati felfedezéseiről, a cselekmény végén kiderül, hogy – amint a cím sugallja – pusztán egy álomról volt szó.

Utazás a Holdra! Ne keverjük össze Verne klasszikusával, ezt Cyrano de Bergerac írta. A mű a science fiction és az utópisztikus irodalom egyik előfutára, mely természetesen a holdutazásról szól, ahová tűzijáték segítségével jutnak el.

Ugyanezt a hullámot lovagolja meg Jules Verne Utazás a Holdba című regénye. Egy amerikai baráti kör, a baltimore-i Gun Club már kreatívabbak és egy gigantikus ágyúval akarnak lövedéket juttatni a Holdra. Ennek belsejében egy nemzetközi társaság utazik. Végül a célzást ugyan elvétik és az ágyúgolyó csak megkerüli a Holdat, de a történet hősei legalább sikeres űrutazást tesznek.

H. G. Wells Emberek a holdban című regénye is hasonlóan a holdutazásról szól.

Végül e két mű alapján készült el a világ legkorábbi sci-fije, az Utazás a Holdba 1902-ben. A filmet Georges Méliés írta és rendezte. Érdekessége, hogy készítése során az elsők között alkalmaztak animációs technikákat és speciális effektusokat, így egyben az első animációs filmnek is tekinthető. A Holdon Szelenitnek nevezett rovarszerű élőlények élnek, melyekkel az űrhajósok konfliktusba is kerülnek.

Sok tudósnak szokása sci-fit írni, Kepler után itt van mindjárt Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij, a rakétatudományok atyja is írt sci-fit égi kísérőnkről, melynek címe Séta a Holdon. Ebben két fiatalember váratlanul a Holdon találja magát, ahol meglepő helyzetekkel kell megbirkózniuk. Kepler művéhez hasonlóan végül itt is csak egy hagymázas álomról volt, de mégis hozzájárult az űrhajózás megvalósításához és népszerűsítéséhez.

Elérkeztünk az egyik legnagyobb klasszikushoz! Arthur c. Clarke2001: Űrodüsszeia című regénye ugyan nem égi kísérőnkről szól, de a négy szakaszra osztható történet második szakasza, a monolit megtalálása körüli események a Holdon játszódnak.

Forrás: Wikipedia

Szintén az ő tollából született a Holdrengés című sci-fi, melyben azt a hősies küzdelmet láthatjuk, melyet a jövő technikája és tudománya vív egy elsüllyedt holdbusz utasainak megmentéséért. Maga a rengés a Hold porának különös támadása. Az égitest ugyanis nem teljesen halott, valamennyi belső hője maradt még, ami a kőzetekből gázokat termel, melyek kitörnek.

Másik regénye, a Földfény a Föld és a Holdon letelepedett kolónia közti politikai harcot mutatja be egy kémtörténet keretében. Az anyabolygó Bertram Sadler titkos ügynököt azzal a feladattal küldi a Platón kráterben épült obszervatóriumba, hogy tudja meg, ki szivárogtat ki az ellenségnek bizalmas információkat. Sadler nem szívesen vállalja el a küldetést, hiszen reménytelennek érez minden erőfeszítést a háború megakadályozására. Titkos fegyverek, új technológiák és űrhajóflották feszülnek egymásnak égi kísérőnk körül, és minden azon múlik, egy egyszerű ember összeroppan-e a vállát nyomó felelősség iszonyú súlya alatt.

Robert a. Heinlein A Hold börtönében című regénye a történelmet veszi alapul, méghozzá Ausztráliáét. A Hold tulajdonképpen olyan telepes bolygó, ahol bűnözők, de leginkább azok leszármazottjai élnek, akik azonban szeretnének politikailag elszabadulni a Földtől. A főszereplő szemén keresztül megismerhetünk egy nagyon érdekes, hierarchikus családmodellt, mely több férfiből és kevesebb feleségből áll, illetve megtudhatjuk, ha valakiért nem kezeskedik senki, azt kegyetlenül kizsilipelik a vákuumba.

A regények közül (a teljesség igénye nélkül) ide vonatkozik még Andy Weir: Artemis című regénye. A történet a Hold első és egyetlen városában, Artemisen játszódik, ahol az élet az egyszerű emberek számára, mint amilyen a főhős is, elég kemény, éppen ezért hordári munkája mellett vállalja ártalmatlan, mégis illegális dolgok becsempészését. Így kerül egy, a város feletti hatalom átvételét célzó összeesküvésbe, melyet valahogy túl kell élnie…

A könyvek világából csapjunk át a filmekébe. A Hold című sci-fiben egy Sam nevű férfi hároméves küldetésének végéhez közelít, így visszatérhet feleségéhez és kislányához – akikkel nincs élő kapcsolata a kommunikáció hiánya miatt. Sam a Hold túloldalán felügyeli a Hélium-3 kitermelését egy cégnek. Egy baleset után azonban ördögi titokra bukkan, amikor saját magába botlik. A cég sosem küldött új alkalmazottakat, hanem őt klónozta és élesztette fel. A felesége meghalt, a lánya csaknem felnőtt. A két klón összefog, hogy az egészségesebb becsaphassa a rendszert és hazamehessen (annak ellenére, hogy az igazi szem a Földön él), a történet elején megismert klón pedig meghal.

Ha már Hélium-3, akkor mindenképpen szót kell ejtenünk egy kétrészes agymenésről, ami tipikusan az „olyan szörnyű, hogy az már jó” kategóriába tartozik. Ez nem más, mint az Iron Sky I. A cselekmény egy létező összeesküvés-elméletből származik, miszerint a náciknak olyan fejlett volt a technológiájuk, hogy miután a Harmadik Birodalom megbukott, a Holdon rejtőztek el. Őket fedezi fel két amerikai űrhajós, az egyiket lelövik, a másikat elfogják. A filmet nem a politikai korrektség nevében készítették, az elfogott amerikai ugyanis fekete, ők pedig “náciasítják”, vagyis fehérré és kék szeművé teszik. A Hélium-3-ért folyó harcban végül a Föld megsemmisíti önmagát. A holdi kolónia – javarészt csak gyerekek, az újra eredeti formáját visszakapó amerikai űrhajós és szerelme, egy ex-náci tanárnő maradt csak meg. Folytatása következik!

A filmek után utazzunk a sorozatok világába. Ezek egyik eleme az Alfa Holdbázis. Az alaptörténet szerint a Hold túloldalán tárolt nukleáris hulladék felrobban, kilökve keringési pályájáról a Holdat, amely hosszú csillagközi vándorlásba kezd, a rajta lévő, Alfa nevű bázis, egy tudományos kutatóállomás 311 lakójával együtt. Nem sokkal a Naprendszerünk elhagyása után a Hold áthalad egy fekete lyukon, majd óriási “űrhurkokon”, ami még messzebbre taszítja az űrben. Útjuk során az alfaiak számos idegen civilizációval, disztopikus társadalommal találkoznak és olyan jelenségekkel, amilyenekkel az emberiség még soha. Közben kiderül, hogy a Hold utazását egy rejtélyes ismeretlen erő befolyásolja, vagy akár az is indította el, és ez valamilyen sorsszerű cél felé irányítja.

Ezt követi a For All Mankind, amely egy alternatív történelmi sorozat. Az alapfelütése, hogy az űrversenyt a szovjetek nyerik, ezért Amerika is igyekszik behozni a lemaradását, többek közt női űrhajósokkal. Az eddig megjelent két évad egyrészt magát a holdutazást, másrészt a holdbázisok létrejöttét és életét mutatja be. Mivel alternatív történelemről van szó, valós személyekkel machinál, de szakmai és/vagy családi életük általában sokkal tragikusabb, mint amilyen valójában volt, ezért a sorozat egyes epizódjai alaposan földhöz vágják a nézőt…

Ötven éve – Az Apollo 15 küldetés

Szerző: Gombai Norbert

Ötven évvel ezelőtt, 1971. július 26-án reggel 09:34-kor (EDT) emelkedett fel a negyedik Hold-misszió legénységét szállító Saturn-V hordozórakéta a floridai Cape Canaveral 39A indítóállásáról. A sikeres indítást követően David Scott parancsnok, James Irwin a holdkomp pilótája, valamint Alfred Worden a parancsnoki modul pilótája megkezdték négy és fél napos utazásukat a Hold felé. Július 30-án Scott és Irwin sikeresen landolt a Falcon (Sólyom) névre keresztelt leszálló modullal a korábban Scott által kiválasztott Hadley-Appenninek leszállóhelyen.

Forrás: NASA/JSC

A 15. Apollo küldetés egy “J” típusú misszió volt, amely hosszabb tartózkodási időt, hangsúlyosabb tudományos programot és kibővített eszközkészletet jelentett. Ekkor használták először az űrhajósok holdfelszíni közlekedését nagyban megkönnyítő holdjárót (Lunar Roving Vehicle – LRV) is. Az LRV-t a General Motors fejlesztőcsapata a magyar származású, 56-os menekült Pavlics Ferenc vezetésével 17 hónap megfeszített munka után adta át a NASA-nak.

Forrás: NASA

A hosszabb holdsétákat támogató, elvileg kényelmesebb és rugalmasabb, valamint megnövelt tárolókapacitással rendelkező szkafanderek ugyancsak jelentős újításnak számítottak a korábbi küldetés űrruháihoz képest. A Holdra szállás alatt a Hold körül keringő parancsnoki modul is számos újítást kapott. A kémműholdak fejlett fényképező rendszeréhez hasonló nagy felbontású panorámaképeket készítő és teleobjektívvel felszerelt kamerák, valamint tömeg- és gammasugár spektrométerek, lézeres magasságmérő sőt, még egy 78×36 cm-es napszelet vizsgáló kis műhold is helyet kaptak az új, SIM-nek nevezett műszer rekeszben.

Annak érdekében, hogy az alapvetően katonai képzésben részesült legénység tudományos igényességű terepmunkát tudjon végezni, a NASA felkérte Lee Silvert a CalTech geológus professzorát az űrhajósok képzésének átalakítására. Silver az asztronauták által kifejezetten unalmasnak tartott tantermi órák helyett, a valóságos holdbéli viszonyokat szimuláló terep-gyakorlatokra vitte az űrhajósokat és lassan-lassan készség szintre fejlesztette az először bőszen ellenkező legénység geológiai megfigyelési és felmérési képességeit.

Forrás: NASA

Többek között ennek a geológiai képzésnek köszönhetően az eredeti programban szereplő három holdsétát kiegészítették egy “nulladik”, vizuális geológiai előfelméréssel, ami lényegében abból állt, hogy Scott parancsnok a holdkomp tetején lévő nyíláson kibújva szemügyre vette a környező holdi tájat és leírta a korábban tanultaknak megfelelően.

Forrás: NASA

Egy alvási periódust követően július 31-én Scott immár valóban kiléphetett a Hold felszínére, majd a szokásnak megfelelően ő is elmondott egy emelkedett hangulatú mondatot:

“Az embernek muszáj felfedeznie. És ezek az itteni felfedezések a legnagyszerűbbek!”

Talán nem véletlen, hogy az Apollo-15 parancsnoki modulját a híres felfedező, Cook kapitány hajója után Endeavour-nek nevezték el.

Forrás: NASA

Az első holdséta (EVA) során Scott és Irwin előpakolták, majd később felállították az Apollo Holdfelszíni Műszercsomagot (ALSEP), majd összeállították és kipróbálták az addig a holdkomp oldalán utazó “lapra szerelt” holdjárót. A rover próbaútja a leszállási helytől néhány kilométerre fekvő Elbow- és St. George-kráterekhez vezetett. Az asztronauták összesen 10,6 km-t tettek meg a holdjáróval az első napon.

REF: JSC-AS15-85-11471-(MIX FILE) Apollo 15 Onboard Photo: LRV with Astronaut on Lunar Surface

A 7 óra 13 percig tartó második EVA alkalmával az űrhajósok geológia vizsgálatokat végeztek a holdbeli Appenninek lábánál, majd leereszkedtek a Spur kráterhez, ahol Scott parancsnok örömteli “Találd ki mit találtunk! Találd ki mit találtunk! Azt hiszem megtaláltuk amiért jöttünk!” – felkiáltása után begyűjtötték a később Teremtés Kövének keresztelt anortozit kőzet mintát, amely a Naprendszer keletkezésének idejéből származó ősi kikristályosodott holdkéreg kőzet. A minta kora több, mint 4,6 milliárd év. Az EVA zárásaként még kitűzték az amerikai lobogót és a hagyományoknak megfelelően fényképezkedtek vele.

Forrás: NASA

A harmadik holdséta már csak 4 óra 20 percig tartott. Ez alkalommal a közelben fekvő Scarp kráter és a Hadley-rianás geológiai vizsgálata volt a cél. Az űrhajósok ekkor távolodtak először a roverrel látótávolságon kívülre a leszálló modultól. Az EVA végén Scott parancsnok kis módosítással elvégezte Galileo Galilei pisai kísérletét és a Hold felszínén egy kalapácsot és egy sastollat egyszerre ledobva bebizonyította, hogy a tömegvonzás egyformán hat minden testre.

Scott ezen kívül, mintegy “magánakcióként” a NASA-val előzetesen nem egyeztetve elhelyezett egy, az elhunyt űrhajósoknak szentelt kis emlékművet is.

Forrás: NASA

A rovert és egyéb eszközöket hátrahagyva a Falcon augusztus 2-án begyújtotta a felszálló rakétáit, majd felemelkedett a Holdról, hogy csatlakozzon a Hold körüli pályán keringő Endeavour parancsnoki modullal. A felszállás képeit egy kis ideig a lent hagyott holdjáró kamerái is közvetítették a Földre.

A dokkolás után a 74. Hold-keringés alatt pályára állították a kis SIM műholdat, majd augusztus 4-én egy gyorsítási manővert követően a legénység megkezdte a visszautat a Földre. Augusztus 5-én Alfred Worden lett az első ember, aki mélyűri űrsétát tett, aminek alkalmával begyűjtötte a már említett SIM-rekesz film kazettáit. Worden az egész műveletet a tervezett egy óra helyett 18 perc alatt végezte el.

Az Apollo-15 1971. augusztus 7-én körülbelül 16:46 perckor (EDT) ereszkedett le a Földre (három ejtőernyő helyett csak kettő nyílt ki) a Hawaii-szigetektől mintegy 550 km-re északra a Csendes-óceánon. A legénységet az USS Okinawa helikopterei vették fel.

Az Apollo-15 küldetés számos rekordot állított fel a legénységgel végrehajtott űrrepülések történetében. A legnagyobb hasznos tömegű űrjármű Hold körüli pályán (46 782 kg), a Hold felszínén megtett leghosszabb távolság (27,9 km), leghosszabb összesített holdséta időtartam (18 óra 35 perc), leghosszabb Hold körüli pályán töltött idő (145 óra), a leghosszabb Apollo küldetés (245 óra) és végül az első űrhajóról Hold körüli pályára állított műhold.

Az Apollo 15 küldetését a From the Earth to the Moon 1998-as minisorozat “Galileo Was Right” című epizódja is feldolgozta.

A tavasz utolsó holdja

Szerző: Kocsis Erzsó

Már nem kell hosszú köntösömbe burkolódznom, elég felgyűrt ingujjban kimenni a tavasz utolsó éjszakáiba. A várva várt nyár első sóhajától forróak lettek az esték. Muszáj hát kitelepedni a távcső mellé és órákig csak nézni, nézni… Nem gondolva a házifogságomra, az elszigeteltségemre, a szinte ellehetetlenített helyzetemre. Elmerülve Hold hercegnő csodálatos arcában semmi sem számít már: csak a tudomány, amiért élnem érdemes. Minden egyéb csak földi hívság…

Hasonlóan, mint a 17. században Galilei, észlelésre adtam a fejem. A napi fárasztó feladatok után letelepedni a lépcsőre, pont szemben a Holddal, és órákon át húzogatni a vonalakat, igazgatni újra meg újra a távcsövet… Hol vagyok én olyan rutinos, meg képzett, mint a reneszánsz tudós! De talán nem is ez a hangsúlyos most. Pontos paraméterek, adatok, koordináták helyett inkább marad a flow-élmény. Az, amit az órákon át tartó rajzolás jelenthet a nyár első sóhajától forró legutolsó tavaszi éjszakán.