Mégsem impakt jelenség zajlott a Jupiteren?

Szerző: Kereszty Zsolt

A Szerző fotói

A mostani Jupiter felvételek José Luis Pereira (Brazília) tegnapi Jupiter becsapódásnak vélt felfedezése után (2021.09.13. 22:39 UT) 19,5 órával készültek, közel 3,5 órán át. A relatíve gyenge seeingnél vizuális tartományban nem tudok megerősíteni új foltot, szerkezetet az EZ-től délre a SEB (South Equatorial Belt – Déli Egyenlítői Sáv – a szerk.) északi részén, a tegnapi becsapódás jelentés vélt szélességi zónájában. Ellenben a metán szűrős felvételeken az EZ-béli (EZ=Equatorial Region – Egyenlítői Régió – a szerk.) részébe inkább benyúlóan 19:45 UT körül befordult egy nagyobb kb. 4-5″ méretű a környezeténél fényesebb folt, és ennek mintha egy ferde és keskeny kinyúlása lenne É felé. Véleményem szerint ez olyan nagy méretű, hogy inkább az EZ-hez tartozó már korábban is meglévő szerkezet, semmint a becsapódás után létrejött zóna. UV-ben sem látok különösebbet.

José Lius Pereira fotója a vélt becsapódásról

Ha tényleg becsapódás történt a Jupiteren és, ha hozott is létre észlelhető szerkezetet, akkor az vagy a műszereim számára már túl kicsi, vagy nem látható részén van a Jupiternek, vagy nem jött létre ilyen szerkezet az észleléskor vagy további, egyelőre számomra nem értelmezhető oka van.

A Jupiter Nagy Vörös Foltja és, ami mögötte van

Szerző: Balázs Gábor

Sokan láthattunk képeket, vagy akár szabad szemmel távcsövön keresztül meg is csodálhattuk a Jupiter elbűvölő felhősávjait és fodrozódásait, de ezek között akad egy hatalmas ovális, vöröses színű folt. Ez az impozáns néven Nagy Vörös Foltként (angolul Great Red Spot, rövidítve GRS) emlegetett képződmény, ami az érdeklődőkben és műkedvelőkben kérdések egész sorát veti fel.

A Jupiter, mint ismeretes, a Naprendszer legnagyobb bolygója, fő tömegét gázok alkotják. Légkörének nagy részét (nagyjából 90%-át) hidrogén alkotja, emellett hélium, ammónia és metán található benne. Atmoszférájának páratlanságát a jól elválasztható, kontrasztos sávjai adják. Az ilyen módon való elkülönülés oka, hogy sávonként eltérő szélsebesség uralkodik. A különböző sávok mindegyikének van valami megnevezése. Esetünkben azért fontos, hogy el tudjuk helyezni a foltot egy elképzelt lapult korongon. A Nagy Vörös Folt középpontja, vagy meteorológia kifejezéssel élve „szeme” a Jupiter déli 22. hosszúsági körén található, ami a bolygó déli trópusi zónája (South Tropical Zone).

A Jupiter felhősávjai és elnevezésük. A kép a déli pólussal felfelé ábrázolja a bolygót. Forrás: http://astro.u-szeged.hu/oktatas/csillagaszat/6_Naprendszer/010305Jupiter/jupiter_zonak2.jpg

De az eltérő szélsebességek nem csak sávokra osztják a vastag légkört, hanem a sávok határvonalainál, ahol ez a kettő eltérő sebesség találkozik, örvénylő mozgást létrehozva ciklonok képződnek. Innen eredeztethető a Nagy Vörös Folt is. Meteorológiai vonatkozásait figyelembe véve egy hatalmas anticiklon, ám a földi anticiklonok néhány hetes létezésével ellentétben ez a folt nem egy éppen felbukkanó és rövid ideig látszódó jelenség. A nevében jelentkező nagy jelző sem véletlen. A folt méreteit tekintve a bolygónk kényelmesen elférne a ~20 000 km hosszú és ~14 000 km széles anticiklonban. Érdekességkép elmondható (noha távcsőben nem látszik), hogy a foltot térben nézve kiemelkedik környezetéből, mintegy 8 kilométerrel.

A foltról az első feljegyzés 2021-hez viszonyítva 357 éve, 1664-ben íródott. Hogy a folt korai tudományos jelentőségére is rávilágítsak: rá egy évre, 1665-ben Cassini fotografikus eszközök hiányában papírra vetette az általa távcsőben látott képet, mely rajzok segítségével megállapította az óriásbolygó forgási periódusát. Ennek kapcsán rövid kitérő, hogy a Naprendszer bolygói közül a Jupiternek van a leggyorsabb forgásideje, az egyenlítői résznél 9 óra 50 perc. Adott a kérdés, hogy a nem egyenlítő környéki régiókkal mi a helyzet? A bolygó ún. differenciális rotációval rendelkezik, ami röviden annyit jelent, hogy különböző szélességi körök között más lesz az egy fordulat megtételéhez szükséges idő. A Jupiter esetében az egyenlítő felé haladva lassul.

A Jupiter Várady Ferenc felvételén. A bolygó bal oldalán a Nagy Vörös Folttal.

A Nagy Vörös Folt anticiklon révén hasonlóan működik, mint amiket a Földön láthatunk, tapasztalunk. Az anticiklon, mint jelenség, egy magas nyomású központi területtel rendelkező légörvény. Ciklon révén saját forgása van, ami a Coriolis-erő (a bolygó forgásából eredő kitérítő erő) hatására és a déli félgömbön való elhelyezkedésével párosulva az óramutató járásával ellentétes irányba forog, egy teljes fordulatot pedig 6 nap alatt tesz meg. A bolygónkon jelentkező ciklonokhoz hasonlóan a középső részén relatíve alacsonyabb szélsebesség uralkodik, de a folt szélein a szélsebesség a 400 km/h-tól akár a 680km/h-s sebességet is elérheti. Összehasonlításképp a földi trópusi ciklonok 240-360 km/h közötti sebességgel fújhatnak. Hosszú életét az adhatja, hogy míg a földi hurrikánok a szárazföld fölé érve vesztenek erejükből, a Jupiter gázóriásként nem rendelkezik szilárd felszínnel, ami elvehetné ezeknek az óriási viharoknak az erejét. Megjegyzendő, hogy oly nagy erősségű, hogy a környezetébe kerülő kisebb ciklonokat képes elnyelni, amire már volt több példa is. Egyes feltételezések szerint az elnyelt kisebb viharok energiája is hozzájárul a folt hosszútávú fennállásához.

A Nagy Vörös Folt éppen elnyel egy kisebb vihart (LRS). Forrás: http://astro.u-szeged.hu/oktatas/csillagaszat/6_Naprendszer/010305Jupiter/jupiter-kis-voros-folt-vege-2.jpg

Gyakran előkerülő kérdés, hogy miért vörös színű? Hogy vörös színét minek köszönheti, nem tisztázott. Legközelebb a válaszhoz a foszfor és vegyületei állnak, melyek a magaslégköri fotokémiai kölcsönhatások és a villámkisülések hatására jönnek létre. De a színének kérdésén túl akad egy másik, igen fontos dilemma, hogy eltűnhet-e? A válasz egyértelműen igen. Hogy mikor? Ez egyelőre egy nyitott kérdés, minden esetre a Nagy Vörös Folt nem a közeljövőben fog szétoszlani, folyamatosan nyeri vissza az elvesztett energiáit kisebb viharok és ciklonok elnyelésével, továbbá a függőleges áramlásoknak köszönhetően, melyek akkor is fennállnak, ha az előbb említett kisebb ciklonok nem lennének. Az áramlások termikus úton adnak energiát az örvénynek, a légkör magasabb rétegeiből forró, az alacsonyabb rétegekből hideg gázt keringtetve. Az előbbiek elősegítik a Nagy Vörös Folt hosszútávú jelenlétét, ennek ellenére a folt láthatóan zsugorodik. Ahogy a cikk elején tárgyaltuk az anticiklonokat, kitértünk rá, hogy a földi anticiklonok élettartama több hét is lehet. Noha erre a Jupiter Nagy Vörös Foltjának majd’ 360 éves létéből adódóan nem alapozhatunk, de egyszer ez a vihar is elcsendesül. Annyi biztos – pontosan az előbb felsorolt tényezők miatt- , hogy nem holnap lesz a vihar vége, de az egyértelműen látszik a több évtizedes felvételeken, hogy mérete csökken. Az első rajzokon ~40000 km szélesnek és ~14000 km hosszúnak mondható, ami az utóbbi években ~20 000 km hosszúra és ~14 000 km szélesre módosult. Zsugorodásával együtt az alakja is a kezdeti hosszú, elnyúlt ellipszishez képest a kör felé kezdett változni.

A Nagy Vörös Folt méretének és alakjának változása. Forrás: https://img2.pngio.com/137-years-of-observing-jupiters-great-red-spot-jupiter-great-great-red-spot-png-1171_752.png?fbclid=IwAR0EvciPDEvOdwhbyan0gFsIR9S2v9mkWd0KzsulqOckVfsQZfs-gjVaUdE

Aki eddig nem látta, de szeretné a saját szemével megcsodálni mind a bolygót, mind a foltját, már egy belépő szintű, legalább 8 cm átmérőjű, nagy nagyításra (~80x<) képes távcsővel megteheti. Ehhez a távcsövön kívül annyi szükséges, hogy a bolygó a horizont felett legyen, és a Nagy Vörös Folt is felénk nézzen. Ennek meghatározására segítségül hívhatunk számítógépes planetárium-programokat, de aki inkább egy szabadidős program keretein belül venné szemügyre a planétát, a vírushelyzet elmúltával keresse fel valamelyik közeli csillagvizsgálót, egy helyi csillagászati egyesületet, vagy az MCSE egyik helyi csoportját.

Források:

Gábris-Marik-Szabó Csillagászati földrajz
http://astro.u-szeged.hu/oktatas/csillagaszat/6_Naprendszer/010305Jupiter/Jupiter.html
https://www.britannica.com/place/Great-Red-Spot
https://www.csillagaszat.hu/hirek/ne-temessuk-meg-a-jupiter-nagy-voros-foltjat/?fbclid=IwAR03jvCgB77YoymS2pSuk4SBxg8eEQZdW9l40ZHOIqS3M3cslQMzocYBWrU

A Jupiter és holdjai

Szerző: Kereszty Zsolt

A Jupiter három holdja 2021. szeptember 4. éjfélkor, 28 fok horizont feletti magasságnál 6/10-es seeing-nél a győri Corona Borealis Csillagvizsgálóból.

A holdak adatai:
Ganymedes fényesség: +4,8 mg, átmérő 1,8″
Io fényesség: +5,2 mg, átmérő 1,2″
Europa fényesség: +5,5 mg, átmérő 1,1″

A felszíni albedó alakzatok összehasonlításához megadom a SkySafari Pro szimulációs képeit az adott időpontra és irányba forgatva.

Az üstökösvadászat királynője

Szerző: Bardóczné Kocsis Erzsó

Szomorú szívvel vehetjük tudomásul, hogy egy újabb csillaggal, sőt, hogy stílszerű legyek, üstökössel bővült az inspiráló hölgyek univerzuma. Carolyn Shoemaker a napokban csatlakozott az égi társasághoz. És mily pompás hölgykoszorú várta őt! Margaret Hamilton, aki az Apollo-program szoftver-fejlesztésében vállalt oroszlánrészt, mint programozó. Nancy Grace Roman, akit egyszerűen a „Hubble édesanyjának” hívhatunk. Katherine Johnson, aki pedig “számítógép volt szoknyában”. Carolyn az „üstökösvadászok királynőjeként” írta be nevét a csillagászat történetébe.

Ő maga azt mondta, hogy fiatal lányként a csillagászatot olyan területnek tartotta, amelyet “csak fehér szakállas, pipázó, az eget bámuló vénemberek” űznek. A tudomány szerencséjére ez a véleménye megváltozott. Sőt, az ő élete is példa arra, mennyire nem így van ez! Hősnőnk 1929-ben született. Egy kaliforniai gyümölcstermelő vidéken, Chicóban egyszerű parasztlányként nevelkedett. A Chico State College-ban történelemből és politikatudományból szerzett BSc és MSc fokozatot. Tanárkánt dolgozott, egyszerű, hétköznapi életet élt, de nem talált örömet a munkájában. Ekkor, hogy szintén stílszerű legyek, egy üstökös érkezett az életébe: megismerte Gene Shoemaker geológust. Sokat leveleztek, többek között arról, hogy milyen izgalmas dolog lenne a Holdra menni? 1951-ben összeházasodtak, három gyereket neveltek fel. A közös fészek Flagstaffban készült el. Akkoriban indult be az űrverseny, így a Shoemaker házaspár szeretettel látta vendégül saját otthonukban az űrhajósokat. De Carolyn ekkor sem talált még rá „saját hangjára”.

Miután kirepültek a gyerekek, akkor merült fel benne először, hogy esetleg más dolga is lehet ebben az életben, mint a család, a háztartás. 1980-ban tette fel Gene-nek a kérdést, hogy mit javasol neki, mihez kezdjen most? 1969-ben a CalTech-ben Gene és Eleanor Helin egy projektet indított a Földet megközelítő aszteroidák felkutatására, hogy kiszámítsák a Földdel való találkozásuk esélyeit. Bobby Bus (a Lowell Obszervatórium, jelenleg a Hawaii Obszervatórium csillagásza) képezte ki Carolynt. A Kaliforniai Technológiai Intézet legmélyebb pincéje lett az irodája. Üveglemezekre készített az éjszakai égboltról készült fényképeket böngészett órákon keresztül. Aszteroidákat kellett találnia: ezek apró villogó pöttyökként jelentek meg. Remekül be tudta azonosítani a gyorsan változó kis pontokat. “Ránéztem azokra a lemezekre, és tudtam, hogy ez volt az égbolt. Nem éreztem, hogy lent vagyok a pincében, hanem az eget néztem” – mondta a hivatásáról. Hogy zajlott ez pontosan? Az égbolt 45 perc és egy óra különbséggel készített fényképlemezeit és filmjeit tanulmányozta. Technika sztereoszkópot használt, amivel egyszerre két lemezt vagy filmet nézhetett. Amikor az egyik szemmel az egyik filmet nézte, a másikkal pedig a másodikat, az agy “egybevarázsolta” a képeket.

A keresett objektumok olyanok, mintha “lebegnének” a csillagok sík felszíne felett. Lassú, alapos munka, sok gyakorlást igényel, hogy pontosan be tudja azonosítani a látottakat. Az üstökösök x, –  y koordinátáit mérte, a már ismert csillagokhoz viszonyított helyzetükhöz képest. Rögzíteni kellett a film expozíciós idejét és hosszát is. Amikor elkezdte a földközeli aszteroidák és üstökösök kutatását, mindenki különcnek tartotta. De ő pontosan tudta, hogy munkája fontos. Szerinte az üstökösök a jolly jokerek, amikor egy objektumnak a Földre való becsapódás lehetőségét vizsgáljuk. A hosszú periódusú üstökösök érkezését még nem tudjuk jó előre kiszámítani. Több adatot kell tudnunk, ha meg akarjuk védeni bolygónkat ezen kataklizmáktól. De milyen lehet a szerkezetük? Szilárd testek, amelyek gázt és port bocsátanak ki, vagy csupán repülő hógolyók, amelyek könnyen széttörnek? Esetleg valahol a kettő között van az igazság? Javában zajlott az űrverseny, így az is felmerült, hogy lehetnek-e az üstökösök vízforrások az űrutazók számára? És egy örök kérdés: vajon az kométák hozták az életet, azaz az ahhoz szükséges tápanyagokat a bolygónkra?

1983-ban fedezte fel az első üstököst, amit 32 követett (és még 800 aszteroida!). Milyen könnyű ezt leírni, de gondoljunk bele! Mennyi idős volt már ekkor? Hány évesen kezdődött ez a karrier, aminek a végén ott áll az „üstökösvadászok királynője”? 1993. március 24-én viharos, havas éjszaka volt, minden amatőrcsillagász rémálma, hiszen mit lehet ilyenkor észlelni? Carolyn és Eugene Shoemakernek valamint David Levy csillagásznak viszont ez az éjjel lett Az Este. Hősnőnk ugyanúgy pásztázta az üveglemezkéket, mint addig minden éjjel. Egy addig fel nem fedezett üstökös látott, ami a szeme előtt szakadt darabokra, és a szilánkok a Jupiter felszíne felé tartottak. Hasonló katartikus élmény volt ezen esemény szabad szemes észlelése 1994. júliusában.  A ma Shoemaker–Levy 9 (SL9, D/1993 F2) néven ismert üstökös, 1994-ben ütközött a Jupiterrel.

Mekkora flash volt ez, mikor két naprendszerbeli objektum ütközését meg lehetett figyelni! Mai napig elképesztőek a videók, amik ekkor készültek. A Jupiter körül keringő SL9 egy rövid periódusú, kb. 2 km átmérőjű üstökös volt, mielőtt az óriásbolygó árapályereje szétszaggatta. Hónapokig megfigyelhetőek voltak a becsapódások, amik közül nem egy még a vörös foltnál is nagyobb volt. Sok új információt lehetett ezáltal nyerni nemcsak a gázbolygó légköréről, hanem az égi objektum Naprendszerünkben betöltött szerepéről is. Carolyn 1997-ben maradt egyedül. Férje hamvai a Holdra kerültek, mintegy beteljesülve egy élet nagy álma.

1988-ban férjével együtt kapta meg a Rittenhouse-érmet, 1995-ben pedig az Év Tudósa-díjat. 1990-ben a Flagstaff-i Észak-Arizonai Egyetem a tudományok tiszteletbeli doktorává avatta. 1996-ban pedig megkapta a NASA Kivételes Tudományos Teljesítményért Érdemérmét is. És milyen volt ez az életpálya? Erősen késői életkorban indított, de elkötelezettsége, stabilitása, kedvessége és türelme miatt roppant sikeres munka. Carolyn Shoemaker így nyilatkozott érzéseiről, milyen felfedezni egy üstököst: “Táncolni akarok”. Világszerte számos előadáson és nyilvános bemutatókon adta át tudását a nagyközönségnek. Az elmúlt napokban, 92 évesen táncolt át az inspiráló hölgyek égi társaságába.


Források:

http://gyartastrend.hu/muveltmernok/cikk/margaret_hamilton__a_modern_programozas_anyja
https://www.nasa.gov/image-feature/dr-nancy-grace-roman-astronomer
https://www.nasa.gov/langley/katherine-johnson?utm_source=TWITTER&utm_medium=NASA&utm_campaign=NASASocial&linkId=82950859
https://www.knau.org/post/remembering-carolyn-shoemaker-comet-hunter-1929-2021?fbclid=IwAR2957H_Zj7huotWJj668b9gt6ZEuunoX2NDYtUs6GkZSa0hce1kCFrFX4g
https://astrogeology.usgs.gov/people/carolyn-shoemaker

Bolygós rövidhírek: megérkeztek az első friss képek a Ganymedesről

Szerző: Kovács Gergő

Ahogy korábbi hírünkben beszámoltunk róla, június 7-én a Juno űrszonda eddig páratlanul közel, 1038 kilométerre repült el a Jupiter legnagyobb holdja, az 5262 kilométeres Ganymedes mellett. Egy nappal a Ganymedes-közelítés után már meg is érkeztek az első képek a Naprendszer legnagyobb holdjáról – olvasható a NASA oldalán.

A Juno űrszonda közelebb repült a Jupiter legnagyobb holdjához, mint eddig bármelyik űrszonda az elmúlt több, mint két évtizedben.

Az első két felvételt a JunoCam, valamint a Stellar Reference Unit – Csillagászati Referenciaegység nevű kamerák készítették a Ganymedesről, olyan figyelemre méltó részleteket mutatva, mint meteoritkráterek, egymástól elkülönülő sötét és világos foltok, valamint olyan felszínformák, melyek tektonikus törésekhez köthetőek.

“Ez volt az az űrszonda, mely legközelebb repült ehhez az óriási holdhoz, egy nemzedék alatt.” – fogalmazott Scott Bolton, a Southwest Research Institute munkatársa, a Juno fő kutatásvezetője. “Időbe fog telni, mire bármilyen tudományos következtetést levonunk, de addig is egyszerűen csak csodálhatjuk ezt az égi csodát.”

A Ganymedes a Juno jún 7-ei felvételén. Kép forrása: NASA/JPL-Caltech/SwRI/MSSS

Az űrszonda, JunoCam nevű, látható fényben operáló kamerájának zöld csatornájában, a hold csaknem egy teljes oldalát megörökítette. Később, ha a kamera vörös és zöld csatornáinak képei is megérkeznek, a felvételekből képesek lesznek egy valódi színes kompotizot is készíteni, melyen a képfelbontás pixelenként 1 kilométer lesz. Az űrszonda továbbá a Stellar Reference Unit nevű, a Juno-t a pályán tartó navigációs kamerával is készített egy felvételt a hold árnyékos, pusztán a Jupiter fényében derengő feléről.

Ez a felvétel a Ganymedes árnyékos oldaláról készült a Stellar Reference Unit nevű kamerával. A kép felbontása 600 és 900 méter/pixel közé esik. Kép forrása: NASA/JPL-Caltech/SwRI

Az űrszonda a közeli jövőben további felvételeket fog küldeni a Ganymedesről. Emellett a Juno mélyebb betekintést fog nyújtani a hold összetételébe, mágneses terébe, ionoszférájába és jégburkába. A ’70-es évek óta feltételezzük, hogy a Ganymedes felszíne alatt a Naprendszer egyik (ha nem “a”) legnagyobb óceánja rejtőzhet két jégréteg közé szorulva. Itt feltétlen meg kell említeni, hogy az óceán alatti jégrétegre már más nyomás hat, így a jég a Földön is ismert I-es (hexagonális) fázis helyett VI-os (tetragonális) fázisban van, mely jégréteg alatt egy sziklás köpeny, illetve egy részben olvadt fémes mag található.

A Ganymedes felépítése. A két, eltérő sűrűségű jégréteg között a Naprendszer egyik legnagyobb óceánja lehet.
Forrás: Kelvinsong – Wikipedia; CC BY-SA 3.0

Akárcsak az Europa, úgy a Ganymedes hold is ideális feltételeket biztosít az élet kialakulása számára. Későbbi kutatások felfedték, hogy a hold mágneses terére, és így a sarki fényére is hatással vannak a felszín alatti tengeráramlatok, bizonyítva a nagy mennyiségű folyékony víz jelenlétét.

A Juno a későbbiekben a Jupiter két másik holdja, az Europa és az Io mellett is elrepül, mielőtt küldetése végéhez érne.

Bolygós rövidhírek: a Juno közelről is megvizsgálja a Ganymedest

Szerző: Kovács Gergő

CIKKÜNK FRISSÜLT!

Június 7-én a Juno űrszonda eddig páratlanul közel, 1038 kilométerre repül el a Jupiter legnagyobb holdja, az 5262 kilométeres Ganymedes mellett – számol be a NASA a Juno misszió oldalán. A fényképfelvételek mellett a Juno mélyebb betekintést nyújt a hold összetételébe, mágneses terébe, ionoszférájába és jégburkába.

A Ganymedes Jupiterrel átellenes féltekéje a Galileo űrszonda felvételén. (NASA/JPL)

“A Juno olyan érzékeny műszerek sorát foglalja magába, melyekkel úgy láthatjuk a Ganymedest, mint soha azelőtt” – fogalmazott Scott Bolton, a Southwest Research Institute munkatársa, a Juno fő kutatásvezetője. “Azzal, hogy ilyen közel repülünk el mellette, a Ganymedes kutatását XXI. századi szintre emeljük, kiegészítve a jövőbeli küldetéseket páratlan szenzorainkkal, és segítve a Jupiter-rendszerbe irányuló küldetések következő generációinak előkészítését.”

A Ganymedes geológiai térképei a NASA Voyager 1 és 2 űrszondáinak és a NASA Galileo űrszondájának legjobb rendelkezésre álló képeinek felhasználásával. Kép forrása: USGS Astrogeology Science Center/Wheaton/NASA/JPL-Caltech

A Juno műszerei már három órával a legnagyobb közelség előtt elkezdik az adatok gyűjtését. Az űrszonda ultraibolya spektrométerével (UVS), infravörös sarkifény-térképező műszerével (JIRAM) és mikrohullámú radiométerével (MWR) pillant a hold jégburka alá, új ismereteket gyűjtve az összetételéről és belső hőmérsékletéről.


UPDATE: június 8-án megérkeztek a Juno első képei a Ganymedesről:

A Ganymedes a Juno jún 7-ei felvételén. Kép forrása: NASA/JPL-Caltech/SwRI/MSSS

Bolygós rövidhírek: küldetés az Io felé

Szerző: Kovács Gergő

A Jupiter Io holdjához egy új űrszonda, az IVO (Io Volcano Observer) indulhat a jövőben. Az Alfred McEwen planetológus, a Lunar and Planetary Laboratory (Arizonai Egyetem) vezető professzora által vezetett projekt jelenleg a NASA Discovery Program elbírálása alatt áll – számol be a NASA.

A Galileo felvétele az Io-ról. Fotó: NASA/JPL/University of Arizona

“A tudósok tisztában vannak azzal, hogy az árapályerők extrém hőt generálnak az Io-n (20-szor többet, mint a Földön)…de még mindig nem vagyunk tisztában, pontosan hol és hogyan keletkezik a hő egy bolygó vagy hold belsejében, vagy hogy milyen módon jut a hő a felszínre. De az Io, és annak vulkánjai segíthetnek megérteni, hogyan fejlődnek az egyes világok. Ez a legalkalmasabb hely a Naprendszerben annak megértésére, hogyan működik az árapály-fűtés” – mondta McEwen.

A Tvashtar vulkán kitörése az Io-n.
Fotó: NASA/Johns Hopkins APL/Southwest Research Institute

Az űrszonda négy év alatt legalább 10 alkalommal repülne el közel a hold mellett, miközben az Io vulkanikus felszínét térképezné fel, nagy felbontású képeken és videókon örökítené meg az égitest extrém vulkanizmusát, valamint a gravitációs erő és a mágneses mező változásainak mérésével a felszín alá “látva” követné a hőenergia mozgását a holdon belül.

Bolygós rövidhírek: két fontos missziót hosszabbítottak meg

Szerző: Kovács Gergő

A NASA két fontos bolygókutató missziót folytatásában állapodott meg: a Jupitert vizsgáló Juno és a Mars geológiáját kutató InSight küldetés kapott hosszabbítást.

A Juno 2025 szeptemberéig, az InSight 2022 decemberéig kapott “haladékot”.
Forrás: NASA/JPL-Caltech

A Juno, mely a Jupiter magnetoszféráját, belső szerkezetét vizsgálja és, amely felfedte, hogy a bolygó légköre messze komplexebb, mint ahogy azt eddig a tudósok feltételezték, most 2025 szeptemberéig (vagy a szonda élettartamának végéig, bármelyik is jöjjön előbb) kapott plusz időt, mellyel lehetősége lesz nemcsak a bolygó további tanulmányozására, de a Jupiter gyűrűje, illetve a belső három Galilei-hold, az Io, Europa és Ganymedes tanulmányozására is, utóbbiak esetében közeli átrepülésekkel a holdak “felett”.

Az InSight, mely a Mars belső szerkezetét, tektonikáját, a bolygó kérgének és köpenyének jellemzőit hivatott feltárni, 2022 decemberéig kapott haladékot. A hosszabbítás fő célja egy hosszú-távú jó minőségű “marsrengés-adatsor” összeállítása, melyhez az űrszonda időjárásjelző állomásának adatait is felhasználják.

Forrás: NASA/JPL

Jézus születése és a Betlehemi Csillag rejtélye

Szerző: Szoboszlai Endre

Több bibliai jövendölés megfejtésénél hívták már segítségül a teológusok és a történészek a csillagászati kronológiát. Így volt ez Jézus születési időpontjának a meghatározása kérdésében is. A neves vallástörténeti eseményt ugyanis csak hozzávetőleges pontossággal tudták időben behatárolni.  

A csillagászati kronológia azért tud segíteni, mert a nap- és holdfogyatkozásokat, valamint a bolygóegyüttállásokat, megbízhatóan tudja előre – vagy vissza – számolni. Ez a lehetőség adta a kulcsot az emberiségnek ahhoz, hogy a leghatalmasabb világvallás megteremtőjének, Jézus Krisztusnak megtudhassuk a születési dátumát, legalábbis kb. egyéves pontossággal behatároljuk. A pontos választ azt hiszem, soha nem tudhatjuk meg, hiszen a csillagászat csak azt tudja megválaszolni, hogy mi volt a „betlehemi csillag” és mikor volt látható. Azt viszont nem, hogy ténylegesen mikor született Jézus.


Máté evangéliumában:

Amennyiben az égi látványosság pontosan lett leírva a születés után a Bibliába, akkor reményünk lehet arra, hogy megfejtjük a kérdést. Idézzük ehhez Máté evangéliumából a megfelelő részt (2. 1-2):

„Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván: Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az Ő csillagát napkeleten és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki…”

A három bölcs

A bibliai idézet két információt is közöl: Jézus Heródes halála előtt született, és azt, hogy valami ritka látványosság volt az égen. Ezeken túl pedig joggal feltételezhetjük, hogy mitológiai okokat is keresnünk kell, hisz az akkor élt emberek hitvilágában mélyen jelen volt az asztrológia tanítása.

Heródes halálának az időpontját kell megkísérelni megfejteni, és aztán már van egy adat a további kutatásokhoz. Heródes halála a történészek szerint i.e. 4 tavaszán volt, a zsidó húsvét előtt. A zsidó húsvét abban az évben április 11-ére esett. Érdekes, hogy a Heródes halálának időpont-megállapításakor is a csillagászat segített. Heródes életének utolsó időszakában beteg volt, továbbá nagyon féltette hatalmát. Nem sokkal a halála előtt egy lázadás tört ki ellene, amit sikerült elfojtania és a lázadás vezetőit egy este máglyán elégettette.

Flavius, az I. században élt híres zsidó történetíró (született Jeruzsálemben kb. 37-ben, elhunyt Rómában, 100 körül) szerint a kivégzésekor holdfogyatkozást lehetett látni. A csillagászati kronológiának köszönhetően sikerült megállapítani, hogy a keresett égi látványosság az i.e. 5. szeptember 15-én bekövetkezett teljes holdfogyatkozás volt, mely 20 óra után kezdődött.

Heródes a lázadók vezéreinek kivégeztetése után elutazott a Holt-tengerhez, hogy betegségét ott gyógyítsa, azonban nem járt eredménnyel a kúra.

I. Heródes (született az izraeli Askelón városában i.e. 74, vagy 73-ban, elhunyt Jeruzsálemben, i.e. 4 márciusában) ábrázolása

Ezután I. Heródes visszautazott Jeruzsálembe. A városban már halálhíre kelt és legkisebb fia, Antipater (akit apja börtönben tartott) már az uralkodását próbálta előkészíteni. A zsarnok és féltékeny uralkodó ezért saját fiát megölette (csakúgy, mint előtte már másik két fiát). A történelmi feljegyzések szerint a zsarnok uralkodó saját fiának megöletése után öt nap múlva meghalt. Utóda hosszadalmas és nagy szertartással szállíttatta Heródiumba, és ott eltemettette. A felsorolt sok eseményre bizonyára volt idő, i.e. 5. szeptember 15. és i.e. 4. április 11-e között, amikor a zsidó húsvét előtt meghalt Heródes. Így az első fontos dátum megállapítást nyert és ebből következik, hogy Jézus születését hamarabb kell keresnünk! Több elképzelés szerint a születési időpontot azonban nem szabad i.e. 8-nál régebben keresnünk, és az előzőekben feltárt események miatt pedig i.e. 4, a másik dátum, ami között keresnünk kell egy égi jelet. Sok ábrázolás üstököshöz hasonló jelenség feltűnését örökíti meg, vagy többen gondolnak arra is, hogy szupernóva csillag fellángolása volt az égi látványosság. Természetesen ezek a valóban ritka és szemet gyönyörködtető jelenségek is lehettek volna a Jézus születését előjelző égi üzenetek, csakhogy a gondos kínai feljegyzések a megadott időszakban nem rögzítettek sem üstököst, sem szupernóva felfénylést! Arról nem is beszélve, hogy ezek mitológiailag nem magyarázták volna a messiás eljövetelét! Rendkívül lényeges továbbá, hogy a látvány többször is feltűnt, felhívta magára a (bizonyosan Babilonban élő) napkeleti bölcsek figyelmét. A Bibliából megtudhatjuk, hogy a feltűnést látva indultak el a napkeleti bölcsek Jeruzsálembe, ahová megérkezvén tudakozódtak Heródestől, hogy hol született meg a zsidók királya. Azt is megtudhatjuk a Bibliából, hogy az útbaigazítás után ismét látták a jelenséget, hiszen az mintegy vezette őket, előttük ment… Heródes a bölcseknek megkerestette régi próféciákból, hogy hol kell a zsidóság megmentőjének megszületnie és így igazította őket Betlehem városa felé.

A Születés Temploma Betlehem városában

A csillagászok számításai szerint Jeruzsálemből kb. dél-délnyugati irányban, a megadott időszakban csak egy látványosság tündökölt az égen, mégpedig a Jupiter és a Szaturnusz együttállása a Halak csillagképben! Sőt i.e. 7-ben a rendkívül ritka háromszori együttállás valósult meg. Ez a ritka jelenség pedig további elfogadhatónak tűnő magyarázatot is ad. A régi zsidóság asztrológiai hitvilágát a babiloni papcsillagászok kiválóan ismerhették, hiszen a babiloni fogság idején érintkezésben volt a két nép. Mitológiailag elfogadható magyarázatként szolgálhat tehát a jelenség, mert a Jupiter királyi csillagként szerepelt, a Szaturnusz pedig a zsidóság szombati ünnepnapjának (és általánosságban véve a zsidóság) csillaga volt. (Azt most ne vegyük figyelembe, hogy mindkét égitest bolygó és nem csillag.) A Halak csillagkép pedig a Messiás csillagképe volt, és egyben a Babilontól nyugatra lévő Palesztinát jelentette. Továbbá az asztrológiában, általánosságban véve a születéssel kapcsolatos. Tehát ha a legfőbb hatalom jelképe a Jupiter, mint királyi csillag, a Szaturnusszal, mint a zsidóság csillagával, a Messiás csillagképében (a Halakban) egy évben háromszor is együttállásban van, akkor az a babiloni bölcsek szerint azt jelentette, hogy megszületett a zsidóság felmentője, a római elnyomás alól.

(Mint tudjuk, a zsidók nem tekintették messiásuknak Jézust, és továbbra is várják a Messiás eljövetelét, aki a jeruzsálemi Aranykapun fog majd bejönni.)


Rendkívül ritka bolygóegyüttállás

A babiloni papcsillagászok bizonyosan várták az említett együttállást, mert valószínűleg birtokokban volt több százéves észlelési adat ilyen ritka jelenségről. Erre van is agyagtáblába vésett ékírásos bizonyíték. Az égi látványosság eme ritkaságai a számítások szerint i.e. 861 végétől 860 közepéig, i.e. 7-ben, majd i.sz. 1940/41-ben és 1981-ben voltak. Ebből láthatjuk, hogy az i.e. 860-ban bekövetkezett Jupiter-Szaturnusz együttállás után csak az i.e. 7-ben feltűnt jöhet számításba. Megjegyzendő, hogy az 1940/41-es és az 1981-es nem a Halakban volt.

A jelenség természetesen csak a Földről nézve izgalmas, hiszen hatalmas távolság van a két bolygó és a Föld között a valóságban. A háromszori együttállásról röviden annyit, hogy akkor jöhet létre, amikor a Jupiter látszólagos hurok mozgása teljesen lefedi a Szaturnuszét. Elsőként Kepler (1571-1630) gondolt arra, hogy ebben a jelenségben keresse a „betlehemi csillag” rejtélyét. Kepler idejében, 1603-ban szintén látható volt a Jupiter és a Szaturnusz (de egyszeri) együttállása, akkor a Skorpió csillagképben. Ezután 1940/41-ben lehetett háromszori együttállást látni, a Kos csillagképben, amely közel van a Halakhoz. Legközelebb majdnem háromszoros együttállás csak 2238 augusztusának végén és 2239 februárjának végén lesz (az Ikrekben), de ezután eltávolodnak a bolygók egymástól, és a harmadik közelség elmarad. A Halakban a két bolygó csak 2378 februárjában lesz együttállásban, de csak egyszer. (Egyszeri együttállás nem ritka, mert húszévenként bekövetkezik. Éppen 2020. december 21-22-én csodálhatunk meg egy szép bolygóközelséget, amikoris a Szaturnusz és a Jupiter szinte egyben látszik majd az égbolton.)

Tehát megállapíthatjuk, hogy a Jupiter és a Szaturnusz együttállása volt az égi jel, mely először i.e. 7. június elején, másodjára szeptember végén, és végül december elején tűnt fel.

Jeruzsálem égboltja időszámításunk előtt 7-ben, november 12-én éjjel

Vélhetően csak szeptemberben vállalkozhattak (a nyári meleg enyhültével) a babiloni napkeleti bölcsek a kb. 1000 km-es tevekaravános útra, Jeruzsálemig. Két hónap alatt ezt minden bizonnyal megtehették, amikor ismét feltűnt a két fényes bolygó közelsége a decemberi égbolton. (A közbeeső időben látszólag eltávolodnak egymástól, de aztán újra látványosan közelednek, amikor az első közelséget követő távolodás elmúlik, akkor ismét közelítenek egymáshoz a bolygók. Ilyenkor már bizonyos, hogy háromszori együttállás lesz. Ezt már tudták a babiloni csillagászok, sőt várták is.)

Az evangélium leírása szerint a napkeleti bölcsek nem csecsemőt, hanem gyermeket kerestek. Ebből arra lehet következtetni, hogy Jézus ekkor már nagyobbacska volt. Erre találunk is magyarázatot, ha azt feltételezzük, hogy Jézus hamarabb született, mint i.e. 7 decembere. Mi utalhat erre az elképzelésre? A Bibliában érdemes tovább kutatni és egy másik evangélium utalását figyelembe venni.


Lukács evangéliumában nincs utalás

Lukács evangéliumában ugyanis nincs említve csillag! Ez helyes is lehet, ha azt feltételezzük, hogy Jézus az előbb említett időpontnál hamarabb született! Lukács evangéliumából megtudhatunk egy olyan eseményt, aminek a dátumát megállapítva szintén közelebb juthatunk a rejtély kulcsához. Ez az esemény pedig egy népszámlálás, ami miatt József és Mária Betlehembe ment, ahol Mária megszülte elsőszülött fiát.

Jézus születésének az emlékhelye Betlehemben, a Születés templomában

Idézzük ehhez Lukács evangéliumából a megfelelő részt (2. 1-7):

„És lőn azokban a napokban, Augustus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeírattassék. Ez az összeírás először akkor történt, mikor Siriában Czirénius volt a helytartó. Menne vala azért mindenek, hogy beírattassanak, kiki a maga városába. Felméne pedig József is Galileából, Názáret városból Júdeába, a Dávid városába, mely Betlehemnek neveztetik, mivelhogy a Dávid házából és házanépe közül való volt Hogy beírattassék Máriával, a ki néki jegyeztetett feleségül, és várandós vala. És lőn, hogy mikor ott valának, betelének az ő szülésének napjai. És szülé az ő elsőszülött fiát és bepólyálá őt, és helyezteté őt jászolba, mivelhogy nem vala nékik helyük a vendégfogadó háznál.”

Az idézetből két információt szűrhetünk ki: az egyik az, hogy az első népösszeíratás volt az, amikor Jézus született, továbbá az, hogy ez a népszámlálás Czirénius idejében volt. A történészek szerint Czirénius (Quirinius) i.e. 8-ban érkezett Palesztinába, de csak később lett helytartó, mégpedig i.e. 3-ban és aztán időszámításunk után 6-ban. Tehát az evangélium írója itt kis pontatlanságot ejtett. Ezt a kijelentést azért tehetjük, mert a népszámlálás időpontját sikerült a történészeknek kideríteni, pontosabban a rendelet kiadásának dátumát. Augustus császár nép-összeíratási rendeletét i.e. 8-ban adta ki és Palesztina távolsága miatt joggal feltételezhetjük, hogy ott csak kb. egy év múlva, esetleg valamivel hamarabb tudták végrehajtani!


December 25-26-ának nincs semmi köze Jézus megszületéséhez

A nép-összeíratási rendelet időbeli beazonosításának megismeréséből viszont az következhet, hogy i.e. 8-ban vagy 7 elején Jézus már élt! Ezt bizonyíthatja az is, hogy Heródes állítólag a kb. kétéves és az ettől fiatalabb fiúgyermekeket, megölette Betlehem városában és környékén. Úgy gondolta, hogy a napkeleti bölcsektől megtudott adatok birtokában a kb. kétéves fiúgyermekeket kell megöletnie és akkor biztosan „beleesik” a zsidók királya is. (A hatalmát hisztérikusan féltő Heródes ezen szörnyű tettét a bibliai leíráson kívül semmi nem látszik bizonyítani, ezért sokan kétségbe vonják.) Amennyiben mégis volt gyermekgyilkosság, akkor ezt a gyermek Jézus túlélte, hisz akkorra a Szent Család a Biblia szerint márt Egyiptomban élt (később pedig Názáretben). Nemcsak a napkeleti bölcsek szóhasználatából (gyermek és nem csecsemő) következtethetünk arra, hogy i.e. 7 decembere előtt Jézus már élt, hanem abból is, hogy csak a IV. század végén rendelte el a keresztény egyház, hogy a téli napforduló napján legyen Jézus születésének ünnepe. (A régi római naptár szerint a téli napforduló december 24-éről 25-ére virradó éjjelen volt.) A IV. század előtt ugyanis tavaszi időpontokban volt kisebb megemlékezés.


A pogány hitvilágtól a karácsony megünnepléséig

A régi pogány napisten hittel kapcsolatos, hogy Kis-Ázsiában, Közel-Keleten és Egyiptomban a téli napforduló idején (ekkor leghosszabb az éjszaka és legrövidebb a nappal) születtek a napistenek, akiket nagyon tiszteltek. Tehát ez az ünnep december 24-éről 25-ére virradóan volt és napkeltekor. Ezt a pogány ünnepet még a IV. században is megtartották. Az egyház belátta, hogy tovább él ez a szokás és elrendelte, hogy keresztény tartalommal kell megtölteni! A régi római naptár december 25-ére tette a napfordulót és ezért lett Jézus születésének ünnepe is ez a nap. Kedvezett az ünneppé tételhez, hogy más népek is megemlékeztek a téli napfordulóról, pl. a régi germánok máglyát gyújtottak a sötétség ellen és az életet jelképező örökzöld fenyővel díszítették házukat. (Ma már a téli napforduló csillagászati és földrajzi eseménye december 21-én következik be.)

A keresztény tartalommal megtöltött régi pogány napisten-ünnep tehát lassan összeolvadt az észak-európai eredetű fenyőünneppel. Erre utal a karácsonyi fenyőfánk, a rajta meggyújtott gyertya pedig a sötétséget űzi el, akárcsak régen a máglyák. A felerősített csillagfigura pedig az egykori „betlehemi csillag” emlékeként ragyog a keresztény ember számára, hirdetve Jézus Krisztus megszületését.

Bizonyos, hogy teljesen megbízhatóan soha nem tudjuk megállapítani Jézus tényleges születési dátumát, de annyi elfogadható, hogy i.e. 7-ben vagy 8-ban született. A Gergely-naptár kiinduló éve (epochája) ezért helytelen. A VI. században élt Exiguus római apát javasolta az úgynevezett „keresztény éra” bevezetését, de több más ténnyel együtt egyszerűen nem vette tudomásul, hogy Heródes még élt, mikor Jézus született…

Ma már azonban nem is a rideg csillagászati, történelmi, matematikai és kronológiai adatok a lényegesek a keresztény hívő embereknek, hanem szent Karácsony átélt és bensőséges ünnepe…

A Naprendszer

Szerző: Csaba György Gábor

Naprendszerünk, mint közismert, Földünk legszűkebb kozmikus környezete. Kiterjedését nem könnyű meghatározni, hiszen nincsenek a térben kitűzött határai. Jobb híján azt mondhatjuk: a Naprendszer addig terjed ki, ameddig a Nap gravitációja erősebb a környező csillagokénál („dinamikai Naprendszer”). Minthogy viszont a csillagok meglehetősen rendszertelenül oszlanak el körülöttünk, az így meghatározott Naprendszer alakja amőba-szerű, távolról sem gömbszimmetrikus lenne. Átlagban a Naptól mintegy 2,5 – 3 fényév (nem egészen 1 parsec) távolságig tart; talán kényelmesebb egy ekkora sugarú gömbbel modellezni.

Naprendszerünk legbelső részében található a bolygórendszer. Ehhez tartozik központi égitestünk, az egészet gravitációs erejével összetartó Nap; továbbá a nagybolygók, a törpebolygók, a kisbolygók, üstökösök, valamint az interplanetáris anyag, amely porból és ritka gázból áll. Az egészet „átfújja” a napszél, és át-meg áthatják különféle erőterek (interstelláris mágneses tér, elektromágneses sugárzások stb.).

A nagybolygók olyan égitestek, amelyek csillag (esetünkben a Nap) körül keringenek, elég erős a gravitációjuk ahhoz, hogy gömb alakúak legyenek, és pályájuk mentén „kisöpörték” az apróbb égitesteket. Lényegében egy közös síkban keringenek a Nap körül, e síktól csak néhány foknyit térnek el. A törpebolygók is gömb alakúak, de pályájuk mentén nem söpörték tisztára a teret. Nem feltétlenül tartják magukat a Naprendszer szimmetriasíkjához közel. A kisbolygók már ahhoz is kicsik, hogy gömb alakjuk legyen; pályájuk inklinációja lényegében tetszőleges lehet.

A Naprendszer külső tartománya és a bolygórendszer közt a Kuiper-öv helyezkedik el. Ehhez sok kis- és törpebolygó tartozik, melyek meglehetősen ritkán és szabálytalanul oszlanak el. Legkívül az Oort-felhő van, a Naptól 1 – 2 fényévnyire; ezt sok, millió vagy inkább milliárd apró, néhány km méretű üstökösmag alkotja. Őket a Földről nem lehet észlelni; de ha valamiért, valószínűleg a közeli csillagok gravitációs zavaró hatása miatt, egyik-másik beesik a Naprendszer belső terébe, és közel jut a Naphoz, akkor a Nap sugárzása miatt anyaga egy része szublimál, s az üstökösmag körül „kómát” alkot. Ennek anyagát a napszél elfújja, így alakul ki az üstökös „csóvá”-ja. Ez, illetve a rajta szóródó napfény szabad szemmel is láthatóvá válhat. A kis égitest, pályáján tovább haladva, idővel persze újra elhalványul (bár a csillagászok sokáig követni tudják műszereikkel), majd eltűnik: távozik Naprendszerünkből.

Ha egy üstökös pályáját valamelyik óriásbolygó gravitációs hatása úgy módosítja, hogy közel ellipszis alakúvá lesz, akkor ez az üstökös nem repül ki a Naprendszerből, hanem többször is körbejárja a Napot. Minden alkalommal párolog, míg minden illó anyaga elfogy, s csak egy kőhalmaz marad belőle. Ez persze tovább kering, de immár sok apró darabja egymástól független pályán. Idővel szétszóródnak a pálya mentén: létrejött egy meteorraj.

A rendszer közepén levő Nap egy „élete” delén járó sárga törpecsillag. Tömege kb. 2·1030 kg, ami az egész Naprendszer össztömegének kb. 99,8%-a. Körülötte – pontosabban: vele közös tömegközéppontjuk körül – keringenek a bolygók, stb.

A bolygórendszert külső és belső bolygókra oszthatjuk, de ez csak egy mesterséges felosztás. Eszerint belső bolygó a Merkúr és a Vénusz, mivel ezek vannak közelebb a Naphoz, mint a Föld. A többi nagybolygó, a Marssal kezdve, a külső bolygók. Lényeges fizikai tulajdonságaik alapján viszont föld-típusú, illetve óriás– (vagy gáz-) bolygókat különböztetünk meg. A Föld-típusúak a Merkúr, Vénusz, Föld és a Mars. Ezek kicsik, átlagos sűrűségük nagy (3,93 és 5,51 g/cm3 közt), légkörük nincs vagy vékony, holdjuk nincs vagy kevés (a Földnek 1 holdja van, a Marsnak 2 egészen kicsiny és szabálytalan alakú). Ellenben az óriásbolygók, a Jupiter, Szaturnusz, Uránusz és a Neptunusz hozzávetőlegesen egy nagyságrenddel nagyobbak, mint a föld-típusúak, légkörük vastag és sűrű; átlagsűrűségük kicsi (0,69 és 1,64 g/cm3 közé esik), sok holdjuk és gyűrűrendszerük van. A két bolygótípust egy kisbolygó-övezet is elválasztja egymástól: sok kisbolygó kering a Mars és a Jupiter pályája közt.

Ha a rendszer méretarányait akarjuk elképzelni, tekintsük át 100 milliószoros kicsinyítésben. Ekkor a Föld kb. 13 cm átmérőjű, majdnem pontosan gömb alakú labda; rajta 0,08 mm magas, pici ránc a Himalája. Ha rálehelünk a golyóra, s lesz rajta egy vékony pára-réteg: ez vastagabb, mint az óceánok.

A Föld-labdától kb. 4 méterre kering egy dió: a Hold. A Nap 1,5 km-re van, 14 m átmérőjű forró, fényes gömb. A Kuiper-öv a Naptól mintegy 60 km-e kezdődik. A legközelebbi állócsillagok, a Nap „testvérei” ebben a modellben legalább 400 ezer km-re lennének, tehát még a valódi Holdnál is messzebb. (E 400 ezer km-ből már megtette az ember az első 4 métert, a Holdig. Ezt nevezik néha úgy, talán némileg nagyképűen: a világűr meghódítása…)

A Voyager-szondák már elhagyták a bolygórendszert, s most a Naprendszer külső tere felé haladnak. Még sok évezredbe telik, amíg áthaladva az Oort-felhőn, kijutnak Naprendszerünkből a csillagközi térbe. Igaz, gyakran olvasunk olyan hírt, amely szerint e szondák már „hivatalosan” is elhagyták a Naprendszert. Ezekben a hírekben a Naprendszer határát a heliopauzával, a nap által létrehozott „plazmabuborék” határával veszik azonosnak. Ez valahol 18 milliárd km-nél van, modellünkben tehát a Naptól kb. 180 kilométerre. Kétségkívül van különbség a heliopauzán kívüli és belüli plazma fizikai adatai közt, ezért a határt így is lehet definiálni. Ekkor a Naprendszert sokkal kisebbnek tekintjük, mint a „dinamikai” definíció szerint, és ami elég furcsa lenne: ekkor az Oort-felhő már – messze a „határon túl” lévén – nem tartoznék rendszerünkhöz.