Bolygós rövidhírek: küldetés az Io felé

Szerző: Kovács Gergő

A Jupiter Io holdjához egy új űrszonda, az IVO (Io Volcano Observer) indulhat a jövőben. Az Alfred McEwen planetológus, a Lunar and Planetary Laboratory (Arizonai Egyetem) vezető professzora által vezetett projekt jelenleg a NASA Discovery Program elbírálása alatt áll – számol be a NASA.

A Galileo felvétele az Io-ról. Fotó: NASA/JPL/University of Arizona

“A tudósok tisztában vannak azzal, hogy az árapályerők extrém hőt generálnak az Io-n (20-szor többet, mint a Földön)…de még mindig nem vagyunk tisztában, pontosan hol és hogyan keletkezik a hő egy bolygó vagy hold belsejében, vagy hogy milyen módon jut a hő a felszínre. De az Io, és annak vulkánjai segíthetnek megérteni, hogyan fejlődnek az egyes világok. Ez a legalkalmasabb hely a Naprendszerben annak megértésére, hogyan működik az árapály-fűtés” – mondta McEwen.

A Tvashtar vulkán kitörése az Io-n.
Fotó: NASA/Johns Hopkins APL/Southwest Research Institute

Az űrszonda négy év alatt legalább 10 alkalommal repülne el közel a hold mellett, miközben az Io vulkanikus felszínét térképezné fel, nagy felbontású képeken és videókon örökítené meg az égitest extrém vulkanizmusát, valamint a gravitációs erő és a mágneses mező változásainak mérésével a felszín alá “látva” követné a hőenergia mozgását a holdon belül.

Bolygós rövidhírek: két fontos missziót hosszabbítottak meg

Szerző: Kovács Gergő

A NASA két fontos bolygókutató missziót folytatásában állapodott meg: a Jupitert vizsgáló Juno és a Mars geológiáját kutató InSight küldetés kapott hosszabbítást.

A Juno 2025 szeptemberéig, az InSight 2022 decemberéig kapott “haladékot”.
Forrás: NASA/JPL-Caltech

A Juno, mely a Jupiter magnetoszféráját, belső szerkezetét vizsgálja és, amely felfedte, hogy a bolygó légköre messze komplexebb, mint ahogy azt eddig a tudósok feltételezték, most 2025 szeptemberéig (vagy a szonda élettartamának végéig, bármelyik is jöjjön előbb) kapott plusz időt, mellyel lehetősége lesz nemcsak a bolygó további tanulmányozására, de a Jupiter gyűrűje, illetve a belső három Galilei-hold, az Io, Europa és Ganymedes tanulmányozására is, utóbbiak esetében közeli átrepülésekkel a holdak “felett”.

Az InSight, mely a Mars belső szerkezetét, tektonikáját, a bolygó kérgének és köpenyének jellemzőit hivatott feltárni, 2022 decemberéig kapott haladékot. A hosszabbítás fő célja egy hosszú-távú jó minőségű “marsrengés-adatsor” összeállítása, melyhez az űrszonda időjárásjelző állomásának adatait is felhasználják.

Forrás: NASA/JPL

Jézus születése és a Betlehemi Csillag rejtélye

Szerző: Szoboszlai Endre

Több bibliai jövendölés megfejtésénél hívták már segítségül a teológusok és a történészek a csillagászati kronológiát. Így volt ez Jézus születési időpontjának a meghatározása kérdésében is. A neves vallástörténeti eseményt ugyanis csak hozzávetőleges pontossággal tudták időben behatárolni.  

A csillagászati kronológia azért tud segíteni, mert a nap- és holdfogyatkozásokat, valamint a bolygóegyüttállásokat, megbízhatóan tudja előre – vagy vissza – számolni. Ez a lehetőség adta a kulcsot az emberiségnek ahhoz, hogy a leghatalmasabb világvallás megteremtőjének, Jézus Krisztusnak megtudhassuk a születési dátumát, legalábbis kb. egyéves pontossággal behatároljuk. A pontos választ azt hiszem, soha nem tudhatjuk meg, hiszen a csillagászat csak azt tudja megválaszolni, hogy mi volt a „betlehemi csillag” és mikor volt látható. Azt viszont nem, hogy ténylegesen mikor született Jézus.


Máté evangéliumában:

Amennyiben az égi látványosság pontosan lett leírva a születés után a Bibliába, akkor reményünk lehet arra, hogy megfejtjük a kérdést. Idézzük ehhez Máté evangéliumából a megfelelő részt (2. 1-2):

„Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván: Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az Ő csillagát napkeleten és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki…”

A három bölcs

A bibliai idézet két információt is közöl: Jézus Heródes halála előtt született, és azt, hogy valami ritka látványosság volt az égen. Ezeken túl pedig joggal feltételezhetjük, hogy mitológiai okokat is keresnünk kell, hisz az akkor élt emberek hitvilágában mélyen jelen volt az asztrológia tanítása.

Heródes halálának az időpontját kell megkísérelni megfejteni, és aztán már van egy adat a további kutatásokhoz. Heródes halála a történészek szerint i.e. 4 tavaszán volt, a zsidó húsvét előtt. A zsidó húsvét abban az évben április 11-ére esett. Érdekes, hogy a Heródes halálának időpont-megállapításakor is a csillagászat segített. Heródes életének utolsó időszakában beteg volt, továbbá nagyon féltette hatalmát. Nem sokkal a halála előtt egy lázadás tört ki ellene, amit sikerült elfojtania és a lázadás vezetőit egy este máglyán elégettette.

Flavius, az I. században élt híres zsidó történetíró (született Jeruzsálemben kb. 37-ben, elhunyt Rómában, 100 körül) szerint a kivégzésekor holdfogyatkozást lehetett látni. A csillagászati kronológiának köszönhetően sikerült megállapítani, hogy a keresett égi látványosság az i.e. 5. szeptember 15-én bekövetkezett teljes holdfogyatkozás volt, mely 20 óra után kezdődött.

Heródes a lázadók vezéreinek kivégeztetése után elutazott a Holt-tengerhez, hogy betegségét ott gyógyítsa, azonban nem járt eredménnyel a kúra.

I. Heródes (született az izraeli Askelón városában i.e. 74, vagy 73-ban, elhunyt Jeruzsálemben, i.e. 4 márciusában) ábrázolása

Ezután I. Heródes visszautazott Jeruzsálembe. A városban már halálhíre kelt és legkisebb fia, Antipater (akit apja börtönben tartott) már az uralkodását próbálta előkészíteni. A zsarnok és féltékeny uralkodó ezért saját fiát megölette (csakúgy, mint előtte már másik két fiát). A történelmi feljegyzések szerint a zsarnok uralkodó saját fiának megöletése után öt nap múlva meghalt. Utóda hosszadalmas és nagy szertartással szállíttatta Heródiumba, és ott eltemettette. A felsorolt sok eseményre bizonyára volt idő, i.e. 5. szeptember 15. és i.e. 4. április 11-e között, amikor a zsidó húsvét előtt meghalt Heródes. Így az első fontos dátum megállapítást nyert és ebből következik, hogy Jézus születését hamarabb kell keresnünk! Több elképzelés szerint a születési időpontot azonban nem szabad i.e. 8-nál régebben keresnünk, és az előzőekben feltárt események miatt pedig i.e. 4, a másik dátum, ami között keresnünk kell egy égi jelet. Sok ábrázolás üstököshöz hasonló jelenség feltűnését örökíti meg, vagy többen gondolnak arra is, hogy szupernóva csillag fellángolása volt az égi látványosság. Természetesen ezek a valóban ritka és szemet gyönyörködtető jelenségek is lehettek volna a Jézus születését előjelző égi üzenetek, csakhogy a gondos kínai feljegyzések a megadott időszakban nem rögzítettek sem üstököst, sem szupernóva felfénylést! Arról nem is beszélve, hogy ezek mitológiailag nem magyarázták volna a messiás eljövetelét! Rendkívül lényeges továbbá, hogy a látvány többször is feltűnt, felhívta magára a (bizonyosan Babilonban élő) napkeleti bölcsek figyelmét. A Bibliából megtudhatjuk, hogy a feltűnést látva indultak el a napkeleti bölcsek Jeruzsálembe, ahová megérkezvén tudakozódtak Heródestől, hogy hol született meg a zsidók királya. Azt is megtudhatjuk a Bibliából, hogy az útbaigazítás után ismét látták a jelenséget, hiszen az mintegy vezette őket, előttük ment… Heródes a bölcseknek megkerestette régi próféciákból, hogy hol kell a zsidóság megmentőjének megszületnie és így igazította őket Betlehem városa felé.

A Születés Temploma Betlehem városában

A csillagászok számításai szerint Jeruzsálemből kb. dél-délnyugati irányban, a megadott időszakban csak egy látványosság tündökölt az égen, mégpedig a Jupiter és a Szaturnusz együttállása a Halak csillagképben! Sőt i.e. 7-ben a rendkívül ritka háromszori együttállás valósult meg. Ez a ritka jelenség pedig további elfogadhatónak tűnő magyarázatot is ad. A régi zsidóság asztrológiai hitvilágát a babiloni papcsillagászok kiválóan ismerhették, hiszen a babiloni fogság idején érintkezésben volt a két nép. Mitológiailag elfogadható magyarázatként szolgálhat tehát a jelenség, mert a Jupiter királyi csillagként szerepelt, a Szaturnusz pedig a zsidóság szombati ünnepnapjának (és általánosságban véve a zsidóság) csillaga volt. (Azt most ne vegyük figyelembe, hogy mindkét égitest bolygó és nem csillag.) A Halak csillagkép pedig a Messiás csillagképe volt, és egyben a Babilontól nyugatra lévő Palesztinát jelentette. Továbbá az asztrológiában, általánosságban véve a születéssel kapcsolatos. Tehát ha a legfőbb hatalom jelképe a Jupiter, mint királyi csillag, a Szaturnusszal, mint a zsidóság csillagával, a Messiás csillagképében (a Halakban) egy évben háromszor is együttállásban van, akkor az a babiloni bölcsek szerint azt jelentette, hogy megszületett a zsidóság felmentője, a római elnyomás alól.

(Mint tudjuk, a zsidók nem tekintették messiásuknak Jézust, és továbbra is várják a Messiás eljövetelét, aki a jeruzsálemi Aranykapun fog majd bejönni.)


Rendkívül ritka bolygóegyüttállás

A babiloni papcsillagászok bizonyosan várták az említett együttállást, mert valószínűleg birtokokban volt több százéves észlelési adat ilyen ritka jelenségről. Erre van is agyagtáblába vésett ékírásos bizonyíték. Az égi látványosság eme ritkaságai a számítások szerint i.e. 861 végétől 860 közepéig, i.e. 7-ben, majd i.sz. 1940/41-ben és 1981-ben voltak. Ebből láthatjuk, hogy az i.e. 860-ban bekövetkezett Jupiter-Szaturnusz együttállás után csak az i.e. 7-ben feltűnt jöhet számításba. Megjegyzendő, hogy az 1940/41-es és az 1981-es nem a Halakban volt.

A jelenség természetesen csak a Földről nézve izgalmas, hiszen hatalmas távolság van a két bolygó és a Föld között a valóságban. A háromszori együttállásról röviden annyit, hogy akkor jöhet létre, amikor a Jupiter látszólagos hurok mozgása teljesen lefedi a Szaturnuszét. Elsőként Kepler (1571-1630) gondolt arra, hogy ebben a jelenségben keresse a „betlehemi csillag” rejtélyét. Kepler idejében, 1603-ban szintén látható volt a Jupiter és a Szaturnusz (de egyszeri) együttállása, akkor a Skorpió csillagképben. Ezután 1940/41-ben lehetett háromszori együttállást látni, a Kos csillagképben, amely közel van a Halakhoz. Legközelebb majdnem háromszoros együttállás csak 2238 augusztusának végén és 2239 februárjának végén lesz (az Ikrekben), de ezután eltávolodnak a bolygók egymástól, és a harmadik közelség elmarad. A Halakban a két bolygó csak 2378 februárjában lesz együttállásban, de csak egyszer. (Egyszeri együttállás nem ritka, mert húszévenként bekövetkezik. Éppen 2020. december 21-22-én csodálhatunk meg egy szép bolygóközelséget, amikoris a Szaturnusz és a Jupiter szinte egyben látszik majd az égbolton.)

Tehát megállapíthatjuk, hogy a Jupiter és a Szaturnusz együttállása volt az égi jel, mely először i.e. 7. június elején, másodjára szeptember végén, és végül december elején tűnt fel.

Jeruzsálem égboltja időszámításunk előtt 7-ben, november 12-én éjjel

Vélhetően csak szeptemberben vállalkozhattak (a nyári meleg enyhültével) a babiloni napkeleti bölcsek a kb. 1000 km-es tevekaravános útra, Jeruzsálemig. Két hónap alatt ezt minden bizonnyal megtehették, amikor ismét feltűnt a két fényes bolygó közelsége a decemberi égbolton. (A közbeeső időben látszólag eltávolodnak egymástól, de aztán újra látványosan közelednek, amikor az első közelséget követő távolodás elmúlik, akkor ismét közelítenek egymáshoz a bolygók. Ilyenkor már bizonyos, hogy háromszori együttállás lesz. Ezt már tudták a babiloni csillagászok, sőt várták is.)

Az evangélium leírása szerint a napkeleti bölcsek nem csecsemőt, hanem gyermeket kerestek. Ebből arra lehet következtetni, hogy Jézus ekkor már nagyobbacska volt. Erre találunk is magyarázatot, ha azt feltételezzük, hogy Jézus hamarabb született, mint i.e. 7 decembere. Mi utalhat erre az elképzelésre? A Bibliában érdemes tovább kutatni és egy másik evangélium utalását figyelembe venni.


Lukács evangéliumában nincs utalás

Lukács evangéliumában ugyanis nincs említve csillag! Ez helyes is lehet, ha azt feltételezzük, hogy Jézus az előbb említett időpontnál hamarabb született! Lukács evangéliumából megtudhatunk egy olyan eseményt, aminek a dátumát megállapítva szintén közelebb juthatunk a rejtély kulcsához. Ez az esemény pedig egy népszámlálás, ami miatt József és Mária Betlehembe ment, ahol Mária megszülte elsőszülött fiát.

Jézus születésének az emlékhelye Betlehemben, a Születés templomában

Idézzük ehhez Lukács evangéliumából a megfelelő részt (2. 1-7):

„És lőn azokban a napokban, Augustus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeírattassék. Ez az összeírás először akkor történt, mikor Siriában Czirénius volt a helytartó. Menne vala azért mindenek, hogy beírattassanak, kiki a maga városába. Felméne pedig József is Galileából, Názáret városból Júdeába, a Dávid városába, mely Betlehemnek neveztetik, mivelhogy a Dávid házából és házanépe közül való volt Hogy beírattassék Máriával, a ki néki jegyeztetett feleségül, és várandós vala. És lőn, hogy mikor ott valának, betelének az ő szülésének napjai. És szülé az ő elsőszülött fiát és bepólyálá őt, és helyezteté őt jászolba, mivelhogy nem vala nékik helyük a vendégfogadó háznál.”

Az idézetből két információt szűrhetünk ki: az egyik az, hogy az első népösszeíratás volt az, amikor Jézus született, továbbá az, hogy ez a népszámlálás Czirénius idejében volt. A történészek szerint Czirénius (Quirinius) i.e. 8-ban érkezett Palesztinába, de csak később lett helytartó, mégpedig i.e. 3-ban és aztán időszámításunk után 6-ban. Tehát az evangélium írója itt kis pontatlanságot ejtett. Ezt a kijelentést azért tehetjük, mert a népszámlálás időpontját sikerült a történészeknek kideríteni, pontosabban a rendelet kiadásának dátumát. Augustus császár nép-összeíratási rendeletét i.e. 8-ban adta ki és Palesztina távolsága miatt joggal feltételezhetjük, hogy ott csak kb. egy év múlva, esetleg valamivel hamarabb tudták végrehajtani!


December 25-26-ának nincs semmi köze Jézus megszületéséhez

A nép-összeíratási rendelet időbeli beazonosításának megismeréséből viszont az következhet, hogy i.e. 8-ban vagy 7 elején Jézus már élt! Ezt bizonyíthatja az is, hogy Heródes állítólag a kb. kétéves és az ettől fiatalabb fiúgyermekeket, megölette Betlehem városában és környékén. Úgy gondolta, hogy a napkeleti bölcsektől megtudott adatok birtokában a kb. kétéves fiúgyermekeket kell megöletnie és akkor biztosan „beleesik” a zsidók királya is. (A hatalmát hisztérikusan féltő Heródes ezen szörnyű tettét a bibliai leíráson kívül semmi nem látszik bizonyítani, ezért sokan kétségbe vonják.) Amennyiben mégis volt gyermekgyilkosság, akkor ezt a gyermek Jézus túlélte, hisz akkorra a Szent Család a Biblia szerint márt Egyiptomban élt (később pedig Názáretben). Nemcsak a napkeleti bölcsek szóhasználatából (gyermek és nem csecsemő) következtethetünk arra, hogy i.e. 7 decembere előtt Jézus már élt, hanem abból is, hogy csak a IV. század végén rendelte el a keresztény egyház, hogy a téli napforduló napján legyen Jézus születésének ünnepe. (A régi római naptár szerint a téli napforduló december 24-éről 25-ére virradó éjjelen volt.) A IV. század előtt ugyanis tavaszi időpontokban volt kisebb megemlékezés.


A pogány hitvilágtól a karácsony megünnepléséig

A régi pogány napisten hittel kapcsolatos, hogy Kis-Ázsiában, Közel-Keleten és Egyiptomban a téli napforduló idején (ekkor leghosszabb az éjszaka és legrövidebb a nappal) születtek a napistenek, akiket nagyon tiszteltek. Tehát ez az ünnep december 24-éről 25-ére virradóan volt és napkeltekor. Ezt a pogány ünnepet még a IV. században is megtartották. Az egyház belátta, hogy tovább él ez a szokás és elrendelte, hogy keresztény tartalommal kell megtölteni! A régi római naptár december 25-ére tette a napfordulót és ezért lett Jézus születésének ünnepe is ez a nap. Kedvezett az ünneppé tételhez, hogy más népek is megemlékeztek a téli napfordulóról, pl. a régi germánok máglyát gyújtottak a sötétség ellen és az életet jelképező örökzöld fenyővel díszítették házukat. (Ma már a téli napforduló csillagászati és földrajzi eseménye december 21-én következik be.)

A keresztény tartalommal megtöltött régi pogány napisten-ünnep tehát lassan összeolvadt az észak-európai eredetű fenyőünneppel. Erre utal a karácsonyi fenyőfánk, a rajta meggyújtott gyertya pedig a sötétséget űzi el, akárcsak régen a máglyák. A felerősített csillagfigura pedig az egykori „betlehemi csillag” emlékeként ragyog a keresztény ember számára, hirdetve Jézus Krisztus megszületését.

Bizonyos, hogy teljesen megbízhatóan soha nem tudjuk megállapítani Jézus tényleges születési dátumát, de annyi elfogadható, hogy i.e. 7-ben vagy 8-ban született. A Gergely-naptár kiinduló éve (epochája) ezért helytelen. A VI. században élt Exiguus római apát javasolta az úgynevezett „keresztény éra” bevezetését, de több más ténnyel együtt egyszerűen nem vette tudomásul, hogy Heródes még élt, mikor Jézus született…

Ma már azonban nem is a rideg csillagászati, történelmi, matematikai és kronológiai adatok a lényegesek a keresztény hívő embereknek, hanem szent Karácsony átélt és bensőséges ünnepe…

A Naprendszer

Szerző: Csaba György Gábor

Naprendszerünk, mint közismert, Földünk legszűkebb kozmikus környezete. Kiterjedését nem könnyű meghatározni, hiszen nincsenek a térben kitűzött határai. Jobb híján azt mondhatjuk: a Naprendszer addig terjed ki, ameddig a Nap gravitációja erősebb a környező csillagokénál („dinamikai Naprendszer”). Minthogy viszont a csillagok meglehetősen rendszertelenül oszlanak el körülöttünk, az így meghatározott Naprendszer alakja amőba-szerű, távolról sem gömbszimmetrikus lenne. Átlagban a Naptól mintegy 2,5 – 3 fényév (nem egészen 1 parsec) távolságig tart; talán kényelmesebb egy ekkora sugarú gömbbel modellezni.

Naprendszerünk legbelső részében található a bolygórendszer. Ehhez tartozik központi égitestünk, az egészet gravitációs erejével összetartó Nap; továbbá a nagybolygók, a törpebolygók, a kisbolygók, üstökösök, valamint az interplanetáris anyag, amely porból és ritka gázból áll. Az egészet „átfújja” a napszél, és át-meg áthatják különféle erőterek (interstelláris mágneses tér, elektromágneses sugárzások stb.).

A nagybolygók olyan égitestek, amelyek csillag (esetünkben a Nap) körül keringenek, elég erős a gravitációjuk ahhoz, hogy gömb alakúak legyenek, és pályájuk mentén „kisöpörték” az apróbb égitesteket. Lényegében egy közös síkban keringenek a Nap körül, e síktól csak néhány foknyit térnek el. A törpebolygók is gömb alakúak, de pályájuk mentén nem söpörték tisztára a teret. Nem feltétlenül tartják magukat a Naprendszer szimmetriasíkjához közel. A kisbolygók már ahhoz is kicsik, hogy gömb alakjuk legyen; pályájuk inklinációja lényegében tetszőleges lehet.

A Naprendszer külső tartománya és a bolygórendszer közt a Kuiper-öv helyezkedik el. Ehhez sok kis- és törpebolygó tartozik, melyek meglehetősen ritkán és szabálytalanul oszlanak el. Legkívül az Oort-felhő van, a Naptól 1 – 2 fényévnyire; ezt sok, millió vagy inkább milliárd apró, néhány km méretű üstökösmag alkotja. Őket a Földről nem lehet észlelni; de ha valamiért, valószínűleg a közeli csillagok gravitációs zavaró hatása miatt, egyik-másik beesik a Naprendszer belső terébe, és közel jut a Naphoz, akkor a Nap sugárzása miatt anyaga egy része szublimál, s az üstökösmag körül „kómát” alkot. Ennek anyagát a napszél elfújja, így alakul ki az üstökös „csóvá”-ja. Ez, illetve a rajta szóródó napfény szabad szemmel is láthatóvá válhat. A kis égitest, pályáján tovább haladva, idővel persze újra elhalványul (bár a csillagászok sokáig követni tudják műszereikkel), majd eltűnik: távozik Naprendszerünkből.

Ha egy üstökös pályáját valamelyik óriásbolygó gravitációs hatása úgy módosítja, hogy közel ellipszis alakúvá lesz, akkor ez az üstökös nem repül ki a Naprendszerből, hanem többször is körbejárja a Napot. Minden alkalommal párolog, míg minden illó anyaga elfogy, s csak egy kőhalmaz marad belőle. Ez persze tovább kering, de immár sok apró darabja egymástól független pályán. Idővel szétszóródnak a pálya mentén: létrejött egy meteorraj.

A rendszer közepén levő Nap egy „élete” delén járó sárga törpecsillag. Tömege kb. 2·1030 kg, ami az egész Naprendszer össztömegének kb. 99,8%-a. Körülötte – pontosabban: vele közös tömegközéppontjuk körül – keringenek a bolygók, stb.

A bolygórendszert külső és belső bolygókra oszthatjuk, de ez csak egy mesterséges felosztás. Eszerint belső bolygó a Merkúr és a Vénusz, mivel ezek vannak közelebb a Naphoz, mint a Föld. A többi nagybolygó, a Marssal kezdve, a külső bolygók. Lényeges fizikai tulajdonságaik alapján viszont föld-típusú, illetve óriás– (vagy gáz-) bolygókat különböztetünk meg. A Föld-típusúak a Merkúr, Vénusz, Föld és a Mars. Ezek kicsik, átlagos sűrűségük nagy (3,93 és 5,51 g/cm3 közt), légkörük nincs vagy vékony, holdjuk nincs vagy kevés (a Földnek 1 holdja van, a Marsnak 2 egészen kicsiny és szabálytalan alakú). Ellenben az óriásbolygók, a Jupiter, Szaturnusz, Uránusz és a Neptunusz hozzávetőlegesen egy nagyságrenddel nagyobbak, mint a föld-típusúak, légkörük vastag és sűrű; átlagsűrűségük kicsi (0,69 és 1,64 g/cm3 közé esik), sok holdjuk és gyűrűrendszerük van. A két bolygótípust egy kisbolygó-övezet is elválasztja egymástól: sok kisbolygó kering a Mars és a Jupiter pályája közt.

Ha a rendszer méretarányait akarjuk elképzelni, tekintsük át 100 milliószoros kicsinyítésben. Ekkor a Föld kb. 13 cm átmérőjű, majdnem pontosan gömb alakú labda; rajta 0,08 mm magas, pici ránc a Himalája. Ha rálehelünk a golyóra, s lesz rajta egy vékony pára-réteg: ez vastagabb, mint az óceánok.

A Föld-labdától kb. 4 méterre kering egy dió: a Hold. A Nap 1,5 km-re van, 14 m átmérőjű forró, fényes gömb. A Kuiper-öv a Naptól mintegy 60 km-e kezdődik. A legközelebbi állócsillagok, a Nap „testvérei” ebben a modellben legalább 400 ezer km-re lennének, tehát még a valódi Holdnál is messzebb. (E 400 ezer km-ből már megtette az ember az első 4 métert, a Holdig. Ezt nevezik néha úgy, talán némileg nagyképűen: a világűr meghódítása…)

A Voyager-szondák már elhagyták a bolygórendszert, s most a Naprendszer külső tere felé haladnak. Még sok évezredbe telik, amíg áthaladva az Oort-felhőn, kijutnak Naprendszerünkből a csillagközi térbe. Igaz, gyakran olvasunk olyan hírt, amely szerint e szondák már „hivatalosan” is elhagyták a Naprendszert. Ezekben a hírekben a Naprendszer határát a heliopauzával, a nap által létrehozott „plazmabuborék” határával veszik azonosnak. Ez valahol 18 milliárd km-nél van, modellünkben tehát a Naptól kb. 180 kilométerre. Kétségkívül van különbség a heliopauzán kívüli és belüli plazma fizikai adatai közt, ezért a határt így is lehet definiálni. Ekkor a Naprendszert sokkal kisebbnek tekintjük, mint a „dinamikai” definíció szerint, és ami elég furcsa lenne: ekkor az Oort-felhő már – messze a „határon túl” lévén – nem tartoznék rendszerünkhöz.

A Jupiter hangjai

Szerző: Puskás Ferenc

A rádiósok 1955-ben vették először a Jupiter rádiókitöréseit. Ezek 18 és 22 MHz között a legerősebbek. Rádióvevőmmel éjjelente ezekre a rádióviharokra vadászok. Ez nem azt jelenti, hogy egész éjjel a hangszóró mellett kellene virrasztani. Este bekapcsolom a készüléket és csatlakoztatom hozzá a diktafont. Éjjel a bolygó átmegy a égen és vagy hallat valamit vagy nem. Ha sikerül fogni valamit, az reggel ott lesz a felvételen. Reggel aztán kikapcsolom az egészet. Néhány napi felvételt összegyűjtök és kiértékelem. Kell valamilyen hangszerkesztő program!

A Jupiter elektromágneses “hangjai”, melyeket a NASA Voyager-űrszondái rögzítettek,
a bolygó 1979-ben történt megközelítése során.

Szerintem legjobb a Sonic Visualiser. Ebbe betöltök egy hangfelvételt és jellegzetes hangalakot keresek benne. Kis gyakorlattal gyorsan megy. Ha fogtam valamit, akkor azt kimásolom a nagy hangfájlból. A bemutatott is egy ilyen: 2019.05.18 03:49 UT időpontban rövid rádióvihar hallatszott 20 MHz frekvencián. Ezen a hajnalon még többször is megismétlődött. Általában néhány másodpercig vagy percig tart. Leghosszabb fogásom eddig kb. 6 órás. Egy ennyire hosszú rádiókitörés azonban igen ritka. Olyasmi tehát, mit a horgászat. Néha van hal, néha nincs a végtelen űróceánból. Az itt közölt videó 4-5. másodpercében hallható a zajban a bolygó adása. Ez kb. 800 millió kilométer távolságot utazott a Földig. Miért hallatja ezt a Jupiter? A Napból elektronok indulnak mindenfelé. A Jupiter az óriási mágneses terével ezekből sokat elfog. Ezt a befogott elektronáramlást még az Io holdja is rezegteti. A kibocsájtott rádióadás irányított, mindig valamelyik irányba megy. Ha éppen a Föld felé indul, akkor hallható az adás. A vételhez többféle antennát kipróbáltam már. A dual dipole array a legjobb, de terjedelmes antenna. Mostanában egy kisebb méretűvel kísérletezem. Egy kvázi-DDRR antennával tranzisztoros fej-erősítővel. Utána még nagyjából 15 méter koaxkábel a rádióig. A fej-erősítőt a rádió táplálja a koaxon keresztül. Tehát nagy a forgalom a kábelen: egyenáram ki, rádiójel be.

A Jupitert észlelő kvázi-DDRR antenna elkészítése: csinálj egy 60 x 60 centis keretet. Feszíts rá dróthálót. Csirkedrót még jobb. Szerelj a keretre 30 centiméter hosszú szigetelő tartókat. Festett léc is jó. Ezután hajlíts egy nyitott kört egy 166 centiméter hosszú vastag vas vagy rézdrótból. A karika végei ne érjenek össze. Szereld a karikát a kereten levő lábakra. Azt tapasztaltam hogy akkor a legjobb, ha a bolygó legalább 50 fokra van az antenna forgástengelyétől. A fejerősítő sem bonyolult: a koaxkábel antenna felőli végét vesszük először. Kell egy BC547 vagy 2N2222 tranzisztor. Az emittert kösd a koax harisnyára és a drótkeretre. A kollektort a koax középső érre. A kollektor és a bázis közé egy 47k ellenállás kell. A bázis mehet közvetlenül az antenna karika egyik végére. A koax benti középső erét kösd egy 3k ellenálláson át a pozitív tápfeszre. A 3k antenna felőli oldalát a rádió bemenetre (a 39 pF kondenzátor antenna felőli oldalára). A koax harisnyát kösd a rádió testpontjára. És kész is. Ennél csak bonyolultabb megoldások vannak.

Még valami: ahogy az optikai fényszennyezés erős a civilizációban, úgy a rádiószmog is egyre erősebb. Faluhelyen kissé jobb a helyzet, de legjobb a lakott helyektől távol. Még jobb például Ausztrália közepe, ami gyéren lakott. Ennél is jobb az Antarktisz vagy Grönland, ahol még kevesebb közeli zavarforrás van. Egyesek szerint viszont legjobb hely a Hold túlsó oldala…

Irodalom:
http://radiojove.gsfc.nasa.gov

Könyvajánló: Arthur C. Clarke – 2010: Második űrodisszeia

Tavaly volt 50 éves a science fiction időtlen alkotása, a 2001: Űrodüsszeia. Ezt a szálat folytatva, most szeretném bemutatni a könyv (és a film) folytatását: a 2010 – Második űrodisszeiát.

Ahogy az előző írásomban, úgy most is ki kell térnem pár különbségre a két mű közt. Már most le kell szögeznem azt, hogy bár a könyv címében (2010 – Második űrodisszeia) nincs “újítás” az első kötethez képest, az e könyvből készült film címe már a “2010 – A kapcsolat éve” nevet viseli. Továbbá, ahogy a 2001-ről szóló cikkben, itt sem tudok elmenni a film mellett anélkül, hogy arról is ejtsek – a teljesség igénye nélkül – néhány szót.

2010-et írunk. Dave Bowman, utolsó rádióadását (“Istenem, tele van csillagokkal!“) követően nyomtalanul eltűnt, űrhajója, a Discovery One pedig azóta rója köreit a Jupiter körül (fontos itt kitérni arra, hogy a könyv és a film is a Jupiteren “játszódik”, ellentétben a 2001 könyvváltozatával).

A hidegháborús versengés közepette nemcsak az amerikaiak, de a szovjetek is el akarnak jutni a bolygóhoz, a sors pedig úgy hozta, hogy az oroszok fognak előbb odaérni. Ők pedig sikeresen oldalukra állították a Jupiter-misszió szellemi atyját, Heywood Floydot, akit Bowman eltűnése miatt személyesen is terhel a bűntudat. Így Floyd, Dr. Curnow és Dr. Chandra társaságában csatlakozik a szovjetekhez, akik a Leonov nevű űrhajón elindulnak, felkutatni Bowmant. A könyvben rövid időre feltűnik egy harmadik fél, Kína is, a Csien nevű űrhajóval, ők azonban egy furcsa “baleset” miatt hamar kikerülnek a cselekményből…

A Jupiterhez érkezvén megtalálják a bolygó körül keringő Discoveryt, amit azóta már vörösre festett az Io vulkánjaiból származó kén. Az űrhajóba átszállva nyomát sem találják életnek, azonban Dr. Chandra sikerrel újraaktiválja HAL9000-et. A cselekmény azonban jóval előrébb jár az űrhajósoknál: megjelenik a maga fenyegető módján a “TMA-2“,  azaz a Bowmant elnyelő monolit, Floyd pedig egy titokzatos üzenetet kap, miszerint el kell hagyniuk a Jupitert, míg nem késő. A férfi rájön, hogy maga Dave Bowman üzent neki, HAL pedig figyelmezteti, hogy a monolit önállósította magát: miután nyomtalanul eltűnt, kisvártatva megjelent a Jupiter légkörében, percről-percre több millióvá sokszorozva magát, fekete foltot alkotva a bolygó légkörében. A feketeség lassan elnyeli a Jupitert, mely az immár menekülő űrhajósok megrökönyödésére zsugorodásnak indult, hogy azután, egy hatalmas robbanás és a hidrogénfúzió beindulása után Jupiterből Lucifer legyen. Bowman pedig egyértelmű üzenetet küld az embereknek, mely hosszú időre meghatározza jövőjüket.

Mit lehet összességében elmondani a 2010-ről?

Jó könyv? Igen. Megállja a helyét a 2001 után? Igen.
Jó film? Igen. Megállja a helyét a 2001 után? Sajnos nem.

A könyv nagyszerű folytatása lett a 2001-nek, teljes mértékben magán viseli szerzőjének jellegzetes stílusát, melyben a feszültség a könyvek végére lassan a tetőfokára hág. Mindeközben Bowman és a monolit rejtélye átszövi a könyv minden oldalát. Nagyszerű leírásainak köszönhetően magunk elé képzelhetjük többek között a Jupiter felhőrendszerében tomboló, Föld-méretű viharokat éppúgy, mint az Io hatalmas, fortyogó vulkánokkal teli forró “kénköves poklát”, vagy az Europa fagyott, jeges világát.

Ha úgy gondolunk a filmre, mint egy önálló science fiction-re, egy könnyed, élvezhető, bár sok helyen nehezen értelmezhető művet kapunk. Emeli a színvonalát, hogy apró “easter egg”-ként Stanley Kubrick és Arthur C. Clarke is feltűnik a filmben, utóbbi kétszer.

Ha azonban úgy gondolunk a filmre, mint a 2001 folytatására, akkor…inkább ne gondoljunk rá így! Ha csak a látványvilágról kell szóljak, már alulmaradt az utód a 2001-el szemben. Az idealizált jövőképről, a hideg és végtelen űr érzéséről, a sokszor tapintható feszültségről, a film akárhogyan értelmezhető mondanivalójáról, illetve a műben megjelenő számtalan szimbólumról nem is beszélve…mondjuk, amikor Floyd hátrapillantva meglátta Bowmant, abban az egy pillanatban minden benne volt, aminek kellett. Kár, hogy ez csak egy pillanat volt.

Discovery és Jupiter: a spermium és a petesejt?

A 2001 önmagában egésznek, páratlannak és bonthatatlannak mondható. A 2010 – A kapcsolat éve inkább tekinthető a könyv megfilmesítésének, mint a film szerves folytatásának. Ennek ellenére bátran ajánlom mind a filmet, mind a könyvet.

Értékelés: 8/10

Szerző: Kovács Gergő

Könyvajánló: Arthur C. Clarke – 2001 Űrodisszeia

Idén 50 éves a science fiction fekete monolitja, minden tudományos-fantasztikus mű ősatyja, Arthur C. Clarke és Stanley Kubrick közös műve, a kikezdhetetlen és örök életű klasszikus, a 2001: Űrodüsszeia.

Hogy tiszta legyen a kép, egy fontos dolgot már a legelején le kell szögezni: a 2001 valójában nem egy könyv, amit később, “lebutítva” filmvászonra vittek. A 2001 egy könyv és egy film egyszerre, egy időben (!) készült együttese. A két mű közt természetesen vannak apró különbségek, már a cím sem egyezik: míg a film címe Űrodüsszeia, addig a könyvé Űrodisszeia. Mivel azonban jelen esetben a könyv és a film különösen szorosan kapcsolódik egymáshoz, nem mehetünk el utóbbi mellett sem szó nélkül.

Arthur C. Clarke: 2001 – Űrodisszeia. Kiadó: Metropolis Media Group. Kiadás éve: 2015. ISBN: 9786155508073. Fordította: Göncz Árpád.

Az emberiség hajnalán találjuk magunkat. Majomember őseink a kihalás szélén küzdenek a túlélésért és sajnos rosszul áll a szénájuk. Egyik reggelre virradóra azonban egy különös “jövevényre” lesznek figyelmesek: egy hatalmas, fekete kőtömbre, a monolitra, mely hozzásegíti az ember ősét nemcsak a túléléshez, hanem a felemelkedéshez is…

Változik a kép, több millió évet ugrunk előre az időben.

Az ember már kijutott az űrbe és állandó bázist létesített a Holdon. Heywood Floyd, az Országos Űrhajózási Tanács elnöke épp a Clavius-kráterben lévő bázis felé tart. Mint kiderül, a Tycho kráterben egy rejtélyes mágneses anomáliát fedeztek fel, melyet TMA-1-nek neveztek el…

A könyv következő fejezetében a Discovery űrhajóban találjuk magunkat, úton a Szaturnusz felé, ahova a monolit a rejtélyes jelet küldte. Itt jelentős különbség a film és a könyv között, hogy Kubrick filmjében, financiális okokból a Jupiterre tart az űrhajó. A hosszú út alatt testközelből csodálhatjuk meg a Jupitert, megtudhatjuk, hogyan hoznak létre a Discovery űrhajósai mesterséges gravitációt, megismerkedhetünk magával a legénységgel, ugyanakkor szembesülnünk kell azzal is, hogy az út egy nem várt konfliktust is tartogat…

A könyv végéhez közeledve a Discovery úti céljához, a Szaturnuszhoz ér, a hajó parancsnoka, Dave Bowman pedig rátalál utazása következő mérföldkövéhez, mely a bolygó Iapetus nevű holdján várja. Az ezt követő jelenetek bemutatására pedig az emberi érzékszervek már nem elegendőek…

Arra a kérdésre pedig, hogy az egész végén hova jut Bowman és miért, már mindenkinek saját magának kell megtalálnia a választ.

Mind a könyv, mind a film kortalan, olyan alapmű, amit akárhányszor újra el lehet olvasni/meg lehet nézni, mindig találhatunk benne eddig megválaszolatlan kérdéseket. Elsőnek a könyv elolvasása ajánlott, majd ha ezen túl vagyunk, jöhet a neheze, a film. Előbbi lebilincselő és olvasmányos, ugyanakkor tudományosan is hiteles, mint Clarke művei általában; Kubrick filmje viszont már sokkal nehezebb falat, sokkal több kérdést hagy megválaszolatlanul. Elég csak Clarke-ot idézni:

Ha teljesen érted az Űrodüsszeiát, akkor hatalmas kudarcot vallottunk. Sokkal több kérdést szándékoztunk feltenni, mint megválaszolni.

A 2001 (többek között) azért is nagyszerű mű, mert rengeteg oldalról lehet vizsgálni és értelmezni: ahány ember, vallás és világnézet, annyiféle a mű értelmezése is. Hogy pedig mi miért történt a 2001-ben és mi köze mindennek a rejtélyes monolithoz, kimeríthetetlen beszédtéma.

Mint sci-fit, a 2001-et legtömörebben talán a Discovery űrhajó AE-35-ös egységével tudnám azonosítani:

Hibátlan.

Értékelés: 10/10

Szerző: Kovács Gergő

GYORSHÍR: Tizenkét új jupiterholdat fedeztek fel

Ismét bővült a Jupiter holdjainak száma: 2018. jún. 27-én Scott Sheppard és kutatócsapata tizenkét új hold felfedezését jelentette be, így hetvenkilencre nőtt a bolygó szatellit-égitestjeinek száma.

A bolygó holdjai több csoportot alkotnak: a Galilei-féle holdak mellett elkülönítünk prográd, azaz a bolygó forgásával azonos irányban keringő; illetve retrográd, vagyis ezzel ellentétes irányban haladó holdakat. A retrográd csoportban azonban sikerült egy oda nem illő holdat találni, mely szintén az eredeti, azaz prográd irányban kering, valamint melynek átmérője mindössze 1 kilométer, ezzel a Jupiter legkisebb ismert holdja lett. Ezt a tizenkettedik holdat Valetudo-nak (a higiénia görög istennőjének római megfelelője) nevezték el és felfedezője, Sheppard szerint “olyan, mint egy autópályán rossz irányba robogó autó”.

A Jupiter és holdrendszere. Az újonnan felfedezettek pályái vastag vonallal vannak jelölve. (Kép: Carnegie Institution for Science.)

Forrás: Space.com; The Guardian

Szerző: Kovács Gergő